Moha olvasónaplója


Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 14. – Nincs kiút

Belecsapnak a lecsóba, csak úgy fröcskölnek a zombik, mi meg eshetünk kétségbe

2019. október 14. - Mohácsi Zoltán

Az előző rész, ahogy írtam, szerencsétlen tizenharmadik volt. Fogjuk rá a számmisztikára, rendben, hogy ez a tizenharmadik rész olyan kis csendesebb, semmitmondóbb és bicegősebb volt. Úgy fest, a szerzők is unni kezdték a csepegtetve adagolt akciót, s úgy gondolták, a még élők lelki nyavalygása…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 13. – Töréspont

Lazázás, műbalhé, de azért Walking Dead

Ha babonás lennénk, azt mondanám, ajjaj, hajajaj, a tizenharmadik kötetéhez érkezett nálam az Élőhalottak képregényformája. Mármint ajjaj, hogy a tizenharmadikhoz. Nem vagyok babonás, de kétségtelenül valóban ez a tizenharmadik rész. S hosszú bevezetés nélkül: valóban nem lett túl…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 12. – Idegenek között

The Walking Dead 12.

Ahogy már írtam valahol, valamikor, ezt a sorozatot, pontosabban nem ezt, hanem a film-verzióját Ofi becenevű barátom tukmálta rám. Tukmálnia kellett, mert a zombis frincfrancoktól zsigerből idegenkedem, már csak teológiai alapokon is. (Meggyőződésem, hogy az ember számára adott az életre az a…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 11. – Vadászok

The Walking Dead 11.

MIVEL A SOROZAT KÖTETEIT a könyvtárból veszem ki, az olvasás kronológiáját illetően ráutalódtam arra, hogy mikor találom meg a következő kötetet. Mire a 10. után egyidőben bukkantunk fel végre a 11-el a könyvtárban, elég sok idő telt el. Lehet, hogy nem is baj, mert nem telítődtem annyi a zombikkal,…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 10. – Vadak

The Walking Dead 10.

Szóval az úgy volt, hogy a börtön elhagyása után kicsit csillapult bennem a lelkesedés. (Mármint nem amikor én hagytam el a börtönt, mert még látogatóban sem voltam ott soha, hanem amikor a képregény-sorozat hősei tették ezt.) De már a csillapult lelkesedéses értékelésben is írtam, hogy Kirkman…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 9. – Túlélők

The Walking Dead 9.

Még tart a lendület. Sokszor gondolkodtam, hogy azok a sorozatok, amelyek nem egy A-tól Zs-ig történetet mesélnek el (mittomén: Sándor Mátyás, Egy óra múlva itt vagyok), vagy nem olyanok, és egy-egy rész teljesen önálló történet, csak a szereplő(k) azonos(ak) (pl.: Colombo, Minden lében két kanál),…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 8. – Ostromállapot

The Walking Dead 8.

Úgy van az, hogy amitől az ember nagyon tart, és tolná a bekövetkeztét, valahogy mégis várja, hogy végre megtörténjen, miközben egyáltalán nem.  Így voltam ezzel a kötettel, meg így volt vele a kis csapat is a börtön biztonságában. Tudták, hogy el fog jönni a nap, készültek is rá, jó lett volna…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 7. – Vihar előtti csend

The Walking Dead 7.

Nincs olvasó ember, aki ne ismerné Tolsztoj közhellyé vált gondolatát: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Vagyis a boldogságban voltaképpen semmi elmesélnivaló nincsen, tök unalmas hallgatni. Nem véletlen, hogy a végső üdvösségről, az újjá…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 6. – Siralomvölgy

The Walking Dead 6.

Na, így a sorozat hatodik részénél már végképp nem írom le, hogy nem szeretem, sosem szerettem a horrort. Azt még igen, hogy az egész Wólkingded-cirkusszal Ofi becenevű barátom késztetésére kezdetem foglalkozni, mert jobbára adok a véleményére. Ofi azt mondta, hogy nem a zombicsócsa a lényeg, sőt, a…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 5. – Farkastörvények

Immár nem írom le, hogy nem szeretem a horror, hogy öncélú műfajak tartom, s hogy még nem találkoztam olyan horrorral, ami meggyőzőtt volna arról, hogy eddig tévedésben voltam. Így, egy horror képregény-sorozat hatodik részét olvasva, úgy gondolom, ez nem is lenne igazán meggyőző. Ráadásul pénteken…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 4. – Szívügyek

The Walking Dead 4.

A képregény-sorozat első három részének az értékelésiben leírtam, hogy soha nem szerettem igazán a fröcskölős, szaftos, darabolós horrorokat semmilyen formában, a halál után csámborgó hullák meg egyenesen taszítottak. Amit nem írtam le eddig: a halál utáni bármilyen tudatos létezés még a…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 2. – Úton

Walking Dead 2.

Némi újrahasznosítás következik De aztán, de aztán... Van némi előzménye ennek a kötetnek. Egyfelől, mert második rész, másfelől, mert nagyon nem természetes, hogy én horrort nézzek, olvassak. Ezért az első részhez írt értékelés bevezetőjét most újrahasznosítom. Íme: Kezdjük a legalapoknál: nem…

Tovább

Robert Kirkman – Tony Moore: Élőhalottak 1., Holtidő

Walking Dead 1.

Kezdjük a legalapoknál: nem szeretem a horrort. Egyfelől, mert nem látom találtam még (?) meg az értelmét, hogy miért jó félni és ezáltal fosni, másrészt talán mert nem láttam, olvastam igazi, minőségi horrot eddig. Talán a Ragyogás az egyetlen kivétel, ami olvasva, nézve is tetszett, de a pontos…

Tovább

Stephen King: Titkos ablak, titkos kert

1 és 2 perccel éjfél után

Akkor megint írok egy dögunalmas, széllel szembe értékelést, amiben ismét bejön a saját papírformám. Miszerint nem szeretem Stephen King-et. De mégsem tudok egyszer s mindörökre leszokni róla. Valószínűleg azért, mert vannak olyan dolgai, amik mégiscsak csettintősek, így, a hüvelyk és a középső…

Tovább

Stephen King: Bilincsben

Mára már unamolig ismert urbán legenda, hogy mohapapa nem szereti Stephen King-et. Az is közismert, hogy valami pszichés vagy genetikus hibája miatt mégis, unos-untalan próbálkozik vele, inkább több mint kevesebb sikerrel, mert jobbára az derül ki, hogy SK mindent összevetve, annak ellenére, hogy…

Tovább