A Bérgyilkos-sorozat első része nagyon tetszett, levett a lábamról. Teljesen meggyőzött. Keller figurája: teljesen egyedi, senkihez nem hasonítható alak (ööö... ahogy leírtam ezt a mondatot egyből eszembe jutott Wolf Haas Brenner nyomozója, még akkor is, ha az kicsit más, az elbeszélés módja pedig egészen más indokok miatt zseniális, de mégis van valami párhuzam.). A történetek humora pedig fergeteges.
Írtam már: Keller úgy elképesztően profi bérgyilkos, hogy közben egy totálisan mindennapi, szürke figura. Aki még gondolkodni is úgy gondolkodik zseniálisan, hogy közben az teljesen mindennapi.
Block stílusa, a nagyon kitalált figurán túl, óriásit dob a történeteken. Alapvetőn krimit olvasunk, ugye, de hamar felfigyelünk arra, hogy voltaképpen alig van olyan történet, amelyben maga a bérgyilkosság lenne a középpontban. Azért „történet”-et írtam, mert bár van íve, vannak koherenciát biztosító elemek, de mégis csak Keller egy-egy megbízatásának a történetét olvashatjuk. S aztán még szintemelő tényező: Keller egy erkölcsös bérgyilkos.
Na, most az az elképesztő, hogy a sztorit olvasva azon kapjuk magunkat, hogy a szakmáját tekintve teljesen erkölcstelen, megvetendő Kellert megszeretjük, drukkolunk neki.
Pár évvel ezelőtt tűnt fel, hogy egyre több az olyan film, amelyben nem azért szurkolunk a hősnek, mert a jó oldalon áll, mert jó célokért küzd, mert jellemes, szeretetre méltó, erkölcsös. Ellenkezőleg, könyvekben, filmekben egyre többször gazembereknek, tolvajoknak, gyilkosoknak, rablóknak drukkolunk, csak mert ők vannak a középpontban, mert valamilyen tulajdonságukat szimpatikussá téve, a készítők azt akarják, hogy velük szimpatizáljunk.
Mondhatnánk, hogy Keller is ez a vonulat. Nehogy már drukkoljunk egy olyan valakinek, aki azért klassz csávó, mert mérlegel: a célszemély mellett nem kellene még két embert megölnie, csak azért, mert ott voltak. Egy bónusz még elmegy...
Ám Keller valahogy nem ez a kategória. A gondom csak az, hogy semmivel meg nem tudnám indokolni, amit leírtam. Nem csupán azért nem ez a kategória, mert vannak érzései. Több utalás van arra a könyvben, a szakmai kollégák hogyan távolítják el önmagukat az áldozatoktól, hogy érzelmileg kívül maradhassanak a szakmájuk következményein. Érzéseik tehát nekik is vannak. Keller még csak nem is azért más, mert minden esetben érezhetjük, hogy feleslegesen nem akar ölni, és bár köze nincsen hozzá, de ártatlan sem nagyon: így van, amikor a megbízó távozik a másvilágra. Meg olyan is, hogy Keller igazságtételként öl. Önbíráskodás, persze, de az a furcsa, hogy mégis igazságosnak tűnik. Talán, mert a jogban már nem hiszünk.*
Mindez gyakorlatilag bármelyik Keller-könyvre igaz Block konzekvens volt a zseniálisan kitalált, hihetetlenül egyedi figuráinak a szerepeltetésében. Ennek ellenére az első Bérgyilkos-könyv után a második harmatgyenge volt. Ez a harmadik, no, ez visszajutott az első szintjére. Ideális körülmények között olvastam, jobbára a bulgáriai Szarafovoban szépségeskedő tengerparti apartman-hotelunk** medencéjének partján olvastam, sört kortyolgatva, a lányával lubickoló Szerelmetesfeleségtáramban gyönyörködve, élvezve a napernyők árnyékát és a tengeri szél illatát. Kikapcsolódás volt teljesen.
Bajban csak akkor voltam, amikor egyszerűen nem tudtam visszafojtani a röhögésemet: ültem ott egyedül, körülöttem a medence partján majdnem minden napozóágy foglalt, csak mellett kettő nem (ez a lányoké volt), és meg ülök és rázkódik alattam az ágy.
* Ma, 2018 júliusában olvastam, hogy a MArian Cosma meggyilkolásáért erősen felelős Sztojka Iván az idő előtti, öt évvel korábbi kiszabadulását hatalmas partival ünnepelte meg.
** Itt a link, hátha kedvet kaptok. Gyönyörű hely, és ha a magyar árakkal hasonlítom, nagyon nem elrugaszkodott.
4/5
(2018)
