Kicsit anti-sznob vagyok. Van bennem valami dafke a sikerkönyvekkel kapcsolatban. Fenntartásaim vannak a tömeges tetszéssel szemben.
Nem mondom, hogy ez jó vagy hogy egészséges, Csak azt, hogy valamiért így működök.
Nem, egyáltalán nem zavar, nem irritál, nem bosszant, ha valami sokaknak nagyon tetszik, ami nekem nem. Eszembe sem jutna puffogni, dohogni, csúnyákat mondani, mert Azahriah háromszor tölti meg a Puskást.
Csak az megdöbbentő, hogy közben az A38-on a The Flower Kings re kétszázan voltak kíváncsiak.
Nem, a minőség és a tömeges tetszés egyáltalán nem fakad egymásból. A kettő együttes megléte nem kizárható, de nincsen törvényszerű korreláció.
Nem, a minőség és a tömeges tetszés egyáltalán nem fakad egymásból. A kettő együttes megléte nem kizárható, de nincsen törvényszerű korreláció.
Nem, a minőség és a tömeges tetszés egyáltalán nem fakad egymásból. A kettő együttes megléte nem kizárható, de nincsen törvényszerű korreláció.
Tudod, mit mond a graffiti: „Egyél szart, hétszázmilliárd légy nem tévedhet!” (A legyek számát megbecsültem, a MI azt mondta az imént nekem, hogy nem lehet tudni.)
S persze, hogy ne legyek fekete-fehér, vannak könyvek, zenék, miegyebek, amiket nagyon szeretek, miközben sokan mások is nagyon szeretik.
Gondolom, így már nem annyira világos, mit akarok mondani. A zenével talán közelebb jutunk...
Évekkel ezelőtt Szerelmetesfeleségtársammal a FEZEN-en jártunk. Az egyik este a progmetált játszó Dream Theater koncertjét lestük. Pazar volt. Voltunk sokan, de azért bőven volt még hely a placcon. A koncert befejeztével elmentünk sörözni. A büfékkel szembeni másik színpadon éppen Majka nyomta a magáét. Rögzítettem, hogy a show jól néz ki, a zene nekem semmilyen, soha nem is érdekelt. Meg azt is, hogy vagy kétszer annyian voltak rá kíváncsiak, mint a világhírű Dream Theater-re.
Igen, talán az az előítélet van meg bennem, hogy ami tömegeknek tetszik, az annyira nem lehet minőségi.
S most a pillantásom a Folyami rákok borítójára tévedt, és látom, hogy nem jó borítót töltöttem le. Azon a példányon, amit én olvastam, még az áll, hogy kétmillió példányban kelt el a könyv. Ezen már tízmillió van. A Molyon meg 1428 értékelés a könyvről. (2023. 10. 24-i az adat.) Riasztó!
Van, hogy kilépek a komforzónámból. Most is ezt tettem. Jelzem: se nem terveztem, se meg nem bántam! Legnagyobb meglepetésemre.
Az úgy volt, hogy a munkahelyem egyik könyvespolcán találtam ezt a kötetet. Meglepően jó állapotban. Az ilyen könyvespolcokra rakják az idősotthon lakói a könyveket, amikre nincsen szükségük. Vagy a munkatársaim, azokat a köteteteket, amik a lakók után maradtak, és a hozzátartozók sem vitték el.
A Folyami rákokat eszembe sem volt elolvasni! Azért hoztam el, hogy eladjam, illetve könyvre cseréljem a regikonyvek.hu-n vagy az antikvarium.hu-n.
A borítófotója gyönyörű. Aztán beleolvastam a fülszövegbe: Akkor vesztem el, csak még nem tudtam róla.
A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.
Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt…
Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi Lányra” terelődik.
A kulcsszavak: sorsára hagyott, elszigeteltségben, gyilkosság.
Mindig kedveltem a zárt környezetben játszódó, kevés szereplős darabokat, bármilyen változatban. A zárt térbe értendő még egy kisváros is. És onnan lefelé, egészen az Oxigén című film kapszulányi teréig. S mindig nagyon kedveltem a magányos, másmintatöbbi-hősős dolgokat is. Talán elég, ha az alapjaiban hasonló irodalmi remeket, A funtineli boszorkányt citálom.
De nem vetődtem rá a könyvre, inkább lehúztam helyette a filmadaptációt. Amit viszont szinte azonnal megnéztünk. Voltak kérdéseim, de meggyőzött. Aznap, most szombat éjjel azonnal olvasni is kezdtem a könyvet, és vasárnap hajnalban ébredve nem is nyitottam ki a számítógépet, csak olvastam.
A képek a 2022-es, Olivia Newman rendezte filmből valók
MŰFAJ
Jó, szépirodalom. De ezen belül tudja a csuda, hogy micsoda.
Nem krimi. Bár az is, van benne hulla, akit igen nagy valószínűséggel megöltek, van nyomozás, és ha megölték a hullát, akkor kell lennie gyilkosnak is. Van bírósági tárgyalás is. De egyáltalán nem a krimi-szál a domináns.
Nem szerelmes könyv. Bár van benne szerelem, van benne vágyakozás, öröm, csókolódzás, szeretkezés, elhagyás, megcsalás, veszekedés, kibékülés, mint egy Romana füzetben és mint a valóságos szerelmekben, de mondom, mégsem szerelmes-regény. (No, nem mintha a témával mint olyannal önmagában hadilábon állnék: nagyon kedvelem például Szilvási kamaszregényét az Egymás szemében-t is. Pedig az másról sem szól.
S különben is, imádok szerelmes lenni, egész életemben az voltam. Nincs is szebb és jobb, gyötrelmesebb és gonoszabb dolog annál! Nekem ilyen szempontból tizenhat éve jó, ha Szerelmetesfelségtársamra csak gondolok is, minden privát háborúnk ellenére „remeg és kiterjed a szívem”. Ezek szerint lehet így is. De nem én csinálom. Szerintem bűbáj az egész, de ő ezt szakadatlanul tagadja. :-D)
Nem is fejlődés-regény. Az is, persze, hiszen a főhős Kya sehány éves kislányból nővé, íróvá, grafikussá, festővé fejlődik, doktorátusa lesz, tanul a szerelmekből, miegymás, de mégsem a fejlődés az egésznek a lényege.
S hogy mi a lényege? Annak örülök, hogy nem találtam meg. Ezért a regényt messze elkerüli a didaktika.
STÍLUS
No, ezt sokkal könnyebben el tudom intézni a fentiek ismeretében: a fentiek mindegyikének a stílusjegyei megtalálhatók benne, remek arányérzékkel vegyítve egymáshoz a nehezen összepasszítható műfajokat. Úgy, hogy mint a jó turmixok esetében, a végül összeálló íz újat ad, egységes egészet alkot, nem csupán az alkatrészek összessége.
Amit olvasunk, logikusan egybekapcsolódó mozaikokból összeálló történet. Mindennek helye és célja van.
A szöveg nem beszéli túl a kis- majd nagylány életét. A mondatok ha nem is szikárak, szárazak, de tömörek, visszafogottak, nem kommentálnak, nem minősítenek, csak bemutatnak, elbeszélnek. A lényegre koncentrálva.
Viszont a egyértelmű, hogy a természet szeretetét Kya az írónőtől örökölte. Mert Delia Owens az exével permanensen a természet, az állatok körül sürgölődött. Ebből az írónő tollából három könyv is született, amely simán önéletrajznak is tekinthető. Amikor még egy pár voltak, hosszú időt töltöttek együtt Afrikában.
Az írás többnyire akkor válik finomabbá, amikor a lápról olvasunk. Túlbeszélve itt sincsen semmi, de a rövid leírások szépek.
A szerző
SZERKEZET
Nem lineáris a szerkezet. Ugrálunk az időben. A krimiszál a standard idő. Azzal is kezdődik a könyv: két kis srác megtalálja a holttestet.
Viszont nem maradunk ebben az időben. Vissza-vissza térünk a múltba, a főszereplő Kya múltjába, privát történelmébe. Így alakul ki a teljes kép, a könyvvégi csattanóval egyetemben. Mert a jelen szála is halad közben előre.
A TÖRTÉNET
Kya és a családja, anya, apa, sok gyerek a lápon élnek egy viskóban, messze a nagyvárosoktól. A közelben csak egy kis falu van, ahonnan alapvető dolgokat be tudnak szerezni. Az anya egy napon elhagyja a családot. Majd előbb a nővérek is lelépnek, utóbb a báty is. Kya egyedül marad az apjával. Aki miatt mindenki más elment.
Egy darabig nagyjából rendben is van minden, de aztán az apából egy az anyától érkezett levél hatására kijön újra az agresszív állat. Ami miatt mindenki más családtag elhagyta a lápot és a többieket. Mert az apa tényleg brutális barom.
Aztán egy nap az apa is eltűnik.
Kya egyes-egyedül marad a viskóban, a lápon. Ott is nő fel, egyedül, természetközelben élve, alig-alig érintkezve a külvilággal. A közeli faluban mindössze egy fekete házaspár támogatja, szereti őt. Mással szinte semmi kapcsolata nincsen.
Egyedül, magányosan él, sok leleménnyel és azzal a tudással, amit az édesanyjától kisgyerekként ellesett. Meg amire a láp tanítja.
Az alig valakiben azonban van egy fiú, Tate, aki már kis srác korában is sokat jelent Kya-nak. Meg később is. Egészen a kibontakozó szerelmükig. Értik egymás nyelvét, Tate zseniálisan alkalmazkodik, figyelmes úriember, az érdeklődési körük is egyezik: szeretik a lápot.
De Kya-nak csalódnia kell Tate-ben.
Aztán valaki ismét szépen néz rá. Ő a későbbi áldozat. Ő nem úriember, nem figyelmes, de meglehetősen türelmes. Bár a türelem nem Kya-ért való, konkrét célja van. Aztán a dolgok eldurvulnak. Kya pedig gyanúba keveredik.
FENNTARTÁSAIM
Nem mondom, hogy tokkal-vonóval, teljes mellszélességgel, gondolkodás és bármiféle fenntartás nélkül lettem vevő a könyvre, bár kétségtelen, hogy könnyen adtam magamat.
De több dologgal vitába szálltam.
1.
Egyfelől azzal, hogy a kislány Kya nagyon kicsi volt, hat év körüli, amikor EGYEDÜL MARADT.
Rendben van, hogy mindig is a lápon élt, de az, hogy miután minden családtagja elhagyta egyedül viszi tovább a sorsát, kicsit elképzelhetetlen.
Jó, tudom, Maugli, Tarzan, Hanyistók...
Csakhogy legalább az első kettő esetében az emberi család helyett kaptak a csemeték valami másfajta családot. Ki farkasokat, ki gorillákat. Kya mindezt egyedül csinálja végig. Igaz, az előzőekkel szemben neki van emberi társadalmas múltja, még ha a család minden tagja hátat is fordított neki. Meg van viskója, csónakja, konyhája, sok mindene, ami civilizáció.
2.
Aztán ott van AZ ÍRÁS-OLVASÁS, A TANULÁS, A MŰVELŐDÉS KÉRDÉSE
Kya törtnete annyiban hihetőbb mint Tarzané, hogy a lány nem magától, egy a lápon felejtett ábécés-könyvből tanult meg olvasni.
(Az eLső Tarzan-könyvben ez történik. Tarzan, sok évve azután, hogy a majmokmagukhoz vették, megtalálja a dzsungelben az apja és az anyja egykori szállását. Meg egy olvasókönyvet, amit nézeget, forgat, sa hozzá addig-addig, míg egy nap rá nem döbben arra, hogy jé, tud olvasni!)
Kya-nak van tanára. Aztán elszabadul a ló és egészen odáig jut, hogy a lány autodidakta tanulással eljut egy tiszteletbeli doktorátusig. Khm...
Tate-en kívül gyakorlatilag soha nem beszélgetett senkivel a biológiáról, a természetről, a fizikáról, az égről, a földről, a csillagokról, semmiről. Tate-től kap könyveket, azokat olvassa. Aztán később egyedül is elmegy könyvtárba. S ezt figyeld!
Átnyújtotta az egyetemi tankönyvekből álló listát Mrs. Hinesnak, a könyvtárosnak.
– Segítene nekem megtalálni a Geissman-féle A szerves kémia alapelveit, A parti mocsarak gerinctelen élővilágát Jonestól, és Odúmtól Az ökológia alapjait.Ezeket a könyveket a szakirodalomban látta felsorolva, az utolsó könyvekben, amiket Tate hozott, mielőtt elhagyta őt az egyetem kedvéért.
– Ajjaj! Látom már. Ezeket a könyveket könyvtárközi kölcsönzéssel kell megszereznünk az Észak-Karolinai Egyetem könyvtárából, Chapel Hillből.
Szóval a lány kint él a lápon, olvasgat, se tévé, se rádió, se szakfolyóiratok, se társak, se semmi, és olyan könyveket keresgél magától, amik csak az egyetemi könyvtárban vannak meg. Aha...
Egyfelől pazarul van felépítve Kya magányossága, félénksége, permanens menekülése az emberek elől. Hihető az is, hogy a lápban élve részletesen megfigyeli az ottani élővilágot. De valahogy nehéz Tarzant, Mauglit és Hanyistókot doktori diplomával elképzelnem. De még Einstent olvasni is. Igaz, nekik nem volt Tate-jük.
Kya Albert Einstein könyveiből azt is megtudta, hogy az idő sem állandóbb a csillagoknál. Az idő felgyorsul és meghajlik a bolygók és a napok körül, más a hegytetőkön és a völgyekben, és ugyanabból az anyagból van, mint a tér, ami úgy hullámzik, akár a tenger. A tárgyak, legyenek akár bolygók vagy almák, lezuhannak vagy pályán keringenek, de nem a gravitációs energia következtében, hanem azért, mert belezuhannak a téridő selymes redőibe - amelyek olyanok, akár
a fodrozódás egy tó felszínén -, amit egy nagyobb tömeg okozott.De Kya ezt nem mondta ki hangosan. A gravitáció az emberi gondolatokra sajnos nincs hatással, és a középiskolai tankönyvek még mindig azt tanították, hogy az alma azért hullik le, mert a Föld erőteljesen vonzza.
Ismétlem, se tévéje, se rádiója, internet akkor még, ugye, sehol, se újság, se társaság, se telefon. Csak a Tate által hozott természettudományos könyvek. A fenti könyvtárlátogatás leírása nem egy rendszeres esemény volt Kya életében. Vagyis ha olvasott valamit, nem feltétlenül tudta visszaellenőrizni, megerősíteni,vagy éppen könnyebb forrást keresve alapjaiban megérteni.
3.
Ugyanez a helyzet Kya KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉS IRODALMI TEVÉKENYSÉGÉVEL
Ebben az esetben is adott, hogy Tate hoz Kya-nak ezt-meg azt, amivel rajzolni, festeni kezd. De Kya-nak nincsen kitől tanulni az anyagokról, technikákról, módszerekről, és nincsen visszacsatolása az elkészült művekről. Mégis, az első, kiadóknak leadott anyagára úgy csapnak le, mint tyúk a takonyra. Rendben van, hogy természetesen nem ezek az első rajzai, de a rajzai, festményei rendre olyan körülmények között készültek, amiket fentebb mondtam.
Ellenérveket elfogadok. :-)
A következő nagyon SPOILER-es rész lesz, előre szólok!
De nem tudok elmenni mellette. Ha nem érdekel a spoiler, ugorj rögvest a következő alcímhez!
4.
Előre kitalálható a film csattanója, de a módját nagyon ügyesen oldotta meg a szerző. Azt nem mondom el. De ha Kya azt tette, amit tett, márpedig igen, HOGY A VIHARBA TUDTA ÚGY FELÉPÍTENI A CSELEKVÉSSORT, ahogyan felépítette? Honnan voltak kriminológiai ismeretei, hogyan tudta az alibit úgy kidolgozni, ahogyan kidolgozta, honnan tudott az ujjlenyomatokról, stb., stb. Azt pedig végképp nem értem, miképpen csalta ki az áldozatot éjnek hajnalán a lápra, és a feszített időbe hogyan fért bele mindent véghez vinni?
5.
Kicsit elsikkadt az a tény, illetve az az ellentmondás, hogy Kya magányos, egyedül élő lány. Ebből fakadón vannak, lehettek például problémák a személyes higiéniájával, nagyon komoly problémák a szociális kapcsolataival, a kommunikációjával.
Mindez elsikkad, mert például kihasználatlan marad a kiadóval való, városi találkozásnál, amikor Kya első ízben fordul meg a láptól teljesen idegen környezetben. Soha nem volt étteremben, soha nem foglalt szállást, azt sem tudta, hogyan jut oda. S aztán ripsz-ropsz, csodák csodája...
A filmben mindez méginkább megütközést kelt: Kya i
AZ ELLENÉRVEK ELLENSÚLYA
Tarzan megtanult magától olvasni. Maugli pedig beszélni. Hanyistók nem tudom, mit tudott magától. De nem hajítjuk mégsem a sarokba sem a Tarzan könyveket, sem A dzsungel könyvét. Kya története sokkal reálisabb mint Tarzané vagy Mauglié. Ezzel együtt szépirodalom. Persze, más műfaj mint a fenti kettő, de akkor is szépirodalom.
S ahogyan mondtam, a könyv roppant olvasmányos. S nem azért, mintha ponyva vagy lektür lenne. S olvasóként ugyan milyen más érv érdekelne igazából, mint az, hogy szerettem-e olvasni vagy sem? Nagyon szerettem!
Minden bizonnyal azért, mert a fenntartások ellenére a motivációk hihetők, alátámasztottak, következetesek. Minden oldalról.
A FILM
Lehet vitatkozni arról, sikerült-e az adaptáció, mi minden maradt ki, mi került bele pluszban. Szerintem teljesen nézhető, mi több... Vannak párbeszédek, amiket egy az egyben átvettek, vannak pluszok, amiket beletettek, de a lényegét, a karaktereket sehol nem változtatták meg. Részemről ajánlom!
A film, nem túl jó minőségben itt megtekinthető.
És egy jó kis beszélgetés a könyvről és a filmről, a hihetőségről, a pszichológia háttérről és arról, hogy sikerült-e az adaptáció. (Én nem voltam ennyire szigorú a filmmel.)
Libri, Budapest, 2019, 430 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634335665 · Fordította: Csonka Ágnes
9,5/10
2023 októberének a vége. Egyre inkább kettesben lakunk Szerelmetesfeleségtársammal. Mármint, hogy kezdjük megszokni. Nem megy nehezen.
Ismét a drága kis Nudlimmal (értsd: unokám; még mielőtt másra gondolsz) való találkozás volt a hét egyik vagy inkább a csúcspontja. Amúgy meg nem történt semmi különös, és ez tulajdonképpen így jó. Mert ami a világban történik az különös, kegyetlen, beteg és nem jó.
