Az elmúlt hetem olyan kis kedvetlen hét volt. Még olvasni sem igazán volt kedvem. Illetve valamiért semmi sem kötött le igazán. Három könyvet is félbe hagytam érdeklődés híján. Ezt a rabbiról szóló krimit aztán nem.
Stílusosan az Olajág Otthonok egyik könyvespolcán találtam. Azért stílusosan, mert az Olajág az EMIH által fenntartott intézmény. Az EMIH meg, ahogy a betűszó feloldása mutatja (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség): zsidó szervezet.
Zsidó. A szó így-úgy terhelt. Vonzó és taszító. Egy csomó alappal bíró és alap nélküli előítélet kapcsolódik hozzá. Meg egy csomó egyéb fogalom hívószava. Messze nem feltétlenül negatív kicsengéssel: család, összetartás, hagyományőrzés, kreativitás, Nobel-díj, kitartás.
Úgy ezekről szól A rabbi-sorozat harmadik kötete. Érdekes, hogy bár krimi, tulajdonképpen csak másodsorban az. Elsősorban egy Boston környéki, amerikai kisvárosban élő zsidó közösség zsinagógájának a belső konfliktusának a történetét mutatja be, beszéli el.
Jó, terhelt vagyok a magam posztkeresztény állapotában, de vess meg, engem ez a rész sokkal jobban érdekelt, foglalkoztatott mint a krimi szál. Sokkal jobban tetszett is. Meglátod majd, miért!
A szerzőről, Harry Kemelman-ról meglehetősen szűkszavú információt leltem.
1908-tól 1996-ig élt, a massachusetts-i Bostonban született, s a rabbis sorozaton kívül volt még egy másik, Nicky Welt-ről szóló sorozata is. Docens volt a Benjamin Franklin Technológia Intézetben, majd professzor lett a Bostoni Állami Főiskolán. Meg némi megfilmesítések adatai. Slussz!
A rabbi-sorozat mindösszesen tizenkét kötetes, de a tizenkettőben nem csupán krimik vannak, hanem például a rabbi beszélgetése a zsidó hitről. Magyarul a hét alapkötet jelent meg.
Én hallottam, olvastam már valamit erről a sorozatról (mert sorozatról van szó), de a kezembe még nem volt egyik kötet sem. Ez konkrétan a harmadik kötet. Az egyes részek nem összefüggő történetet adnak, csak a főszereplőjük, David Small rabbi ugyanaz. Az első kötet fülszövege a következőt mondja:
Small Rabbi afféle zsidó Columbo. Rosszul szabott zakóban és poros cipőben jár, a pénz értékéről semmi fogalma, nem ért a PR-hoz, és nem löki a sódert. Szóval nem az a trendi menedzser rabbi, amilyen mostanában az amerikai zsidó közösségekben dívik, inkább korszerűtlen figura, aki azt mondja, amit gondol, s annak még értelme is van. Nem csoda, hogy kis híján kirúgják az állásából, csak éppen történik egy gyilkosság, s kiderül, a tudós rabbi csavaros gondolkodásmódja mögött nagyon is használható tudás rejlik.
Zsidó Columbo. Hát nem kecsegtető? Ráadásul azt is sugallja, hogy mindegy, a sorozat melyik darabja kerül a könyvet tartó kezeimbe, az e-book olvasóm kijelzőjére, érteni fogom, mert egy kötet egyetlen, lezárt sztorit jelent.
És úgy is lett! :-D
*
Mivel nekem ez az első A rabbi-s könyvem, nincsen összehasonlítási alapom, milyen a többi. Mondjuk azt lestem, hogy a hét közül ez teljesített a legrosszabbul a Moly felhasználóinak a körében, hetvenhét százalékos tetszési indexszel. A másik hat kötet mind jobban tetszett a Molyolóknak. Volt, aki meg is indokolta, miért. Nagyjából azért nem tetszett, ami miatt nekem meg nagyon: tulajdonképpen a krimi a könyv közepén kezdődik, addig nincsen más, csak elmerülés a zsinagóga tagságának a vihar a biliben-kavarásaiban.
*
Semmi perverzió nincsen ebben. Ezerszer mondtam már: tizenhét évig egy protestáns kisegyház tagja voltam. Olyan tag, aki aktívan részt vett a helyi gyülekezet életében. Mindenben. Persze, a kavarásokban is. Ott voltam az Isten-tiszteleteken, volt, hogy én tartottam őket, a közösségi alkalmakon, aktív részese voltam a liturgiáknak, ott ültem a végtelen, parttalan bizottsági üléseken, részt vettem a helyi kis- és az valamelyest az országos nagypolitikában is (mármint a kisegyházon belüli nagypolitikában), békítgettem, hergelgettem a gyülekezeten belüli klánokat, miközben én is húztam az egyik helyi nagyhatalomhoz... Volt pezsgés, mondhatom. Meg azt is, hogy tulajdonképpen nem szólt az egész semmi lényegesről. Ezt semmiképpen sem a kereszténységre, a tanításokra, még csak az egyház egészének a fitymálása végett sem mondom. Kizárólag a helyi gyülekezet helyi kavarásaira, hatalmi háborúira, kisgömböc elvi-vitáira mondom.
Ismered a Republic Játszatok, gyerekek, játszatok című zseniális nótáját? Na, akkor valamit talán értesz abból, amiről beszélek!
Viszont mert a közeg nagyon ismerős, ezért érdekelt, hogyan éli meg egy másik közösség a hasonló harcokat. Ráadásul úgy másik, hogy még csak nem is keresztény gyülekezet. Hanem zsidó. Hanem amerikai zsidó.
Mit mondjak? Ugyanúgy! Nem is tudom, mit vártam, mire gondoltam... Az emberek, a fityma meglététől, hiányától, a Jézusban való hit mélységes elfogadásától vagy ugyanilyen mély elutasításától függetlenül teljesen ugyanazok: emberek. S ha gyülekezetben emberkednek egymással, akkor van ugyan némi jelentősége annak, hogy Isten a látókörükbe keveredett, de nem feltétlenül az Ő jelenléte a meghatározó a célok kitűzésében, a feladatok végrehajtásakor és a a problémák megoldásában.
*
Nem csupán azért volt számomra érdekes a regénynek ez a vonala, mert jelentős nosztalgiafaktorral bírt. Azért is, persze. Rája adásul Kemelman ugyancsak plasztikusan, mégis könnyedén mutatta be a gyülekezet klikkjeinek a vezetőit, a csoportok kavarásait, akár a rabbi ellenében is.
De fő érdekesség számomra inkább az volt, hogy a kaptam valamelyes rálátást a zsidó vallási közösség működésére. Ami eddig fel sem merült bennem. Úgy kezeltem a kérdést, mint aki tisztában van mindennel. Magyarországon van ugye a két nagy zsidó szervezet, az EMIH és a Mazsihisz.
Nekem ez minden különösebb utánanézés nélkül adta magát, hogy olyasféle békétlen egymás mellett élés ez, mint ahogyan az egykori egyházam, az a kis protestáns felekezet is átélt a hetvenes években egy ordenáré szakadást, és azóta az adventisták összessége országunkban két nagyobb egyházban (meg még egy apróban) képviseli az evangéliumot. Az Isten-tiszteletek látogatásában a tagok számára van átjárás, a lelkészeknek és az egyházrészek vezetőinek nincsen. Egyébiránt külön megy minden, más és más szervezetben, felépítéssel, költségvetésben elkülönülve. Illetve ez tizenhat éve így volt, manapság nem tudom, mire jutottak egymással.
Kemelman regényéből úgy fest, a regény megírásának az idején ez nem teljesen így volt. A rabbit például az egyházközség fizette (stimmt, mint ahogyan felénk volt, amikor ott voltam), de a rabbi nem alkalmazottja volt az egyházközségnek (míg nálunk, tudod, ahol ott voltam, ott de, az egyház munkáltatója is volt a lelkészeknek).
Meg kell kérdeznem a dolgozdámban, hogyan is van ez manapság a világ ezen felén. Mondjuk az egyik kollégám őszinteségi rohamában, meggondolatlanul egyszer kifakadt nekem: „Tudod, elsősorban vállalkozás vagyunk, s csak másodsorban vallási felekezet!” Hát zsidók vagytok!” „Ne tudd meg, mennyire azok!” Meg is döbbentem az őszinteségén. De persze ez lehet, hogy csak az ő valamiért megkeseredett álláspontja. Nem tudom. Nem látom át. Nem is nagyon szeretném, az is igaz.
A könyvben a rabbi nagyon vigyáz arra, hogy a mindennapi kavarásokban ne álljon senki partjára, s a feladatának az igazságban való megmaradást, a tanítás és a hagyomány tisztántartását tekinti. S ezerrel óvja attól a közösségét, hogy vállalkozássá legyenek mint közösség.
Kemelman nem magyaráz sokat. A zsinagógai liturgiával kapcsolatban is éppen csak megemlít ezt-azt, ahogyan az ünnepek szükséges lefolyásával is teszi.
Mégis az volt az érzésem, hogy a regény elsődleges célja a zsidóság be- és megmutatása, a krimi mindössze lakmusz papír, hogy „eladja” a zsidó hátteret.
*
Tehát a vasárnap otthon maradó rabbi ezen története kétfenekű. Lehet, hogy a többi is, nem tudom. Bár egy, a sorozatot remekül összefoglaló blogon azt olvasom, hogy tulajdonképpen mindegyik kötet ilyesféle, bár ebben merült el leginkább a gyülekezetesdiben.
Egy remek összefoglaló a sorozatról (Katherine's Bookstore)
A kétfenekűség, erény ugyan, de egyben hiba is. A két téma, a zsidó hit- és gyülekezeti élet, meg a krimi szál csak úgy van egymás mellett mint a gesztenyepüré és a tejszínhab. Nem keverednek homogén módon egymással.
S Kemelman krimijében túlságosan elválik egymástól a két összetevő. Vagyis inkább nem találkozik érdemlegesen.
S tudod, mi van? A helyzet az, ahogy mondtam: a könyv mintegy feléig a közösségen belüli harcokról olvasunk. Ismétlem, ez nekem felettébb élvezetes volt. Annyira, hogy szinte zavart is, amikor belépett a gyilkosságos vonal. Ami viszont nem kezdett igazán élni. Olyan kis hónaljszagú lett. Hogy legyen már a könyvben valami izgalom is. Ami egyébként nem lett. S a megoldás is gömbölyű ugyan, de kvégtelenül ad hoc jellegű, ahogyan a rabbi megoldja a gyilkosság rejtélyét.
Viszont az van. hogy nem tántorodtam el az előzményektől és a folytatásoktól. Már ott is vannak az e-book olvasómon. Kicsit pihenek, aztán újra nekiveselkedek David Small nyomozásainak, de sokkal inkább a gyülekezete életének.
Konkrét Könyvek, Budapest, 2008, 336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637424380 · Fordította: Moldova Júlia
7/10
2024 januárjának a finise, a hét közepén már kezdődik jégbontó hava.. Vagyis Szerelmetesfeleségtársam születésnapjának a hónapja. E hónap utolsó hétvégéje olyan kis sehovámenős volt. SzFT édesanyja szombaton meghívott minket egy disznótoros ebédre, utána vásároltunk, tegnap, vasárnap átjött egy vállalkozó barátnőnk, neki segítettünk ebben-abban. Itt hagyott egy kis pálinkát, torkoskodnivaló édességet, és két nagy csomag, minőségi halkonzervet. Mert hogy segítettünk neki. Miközben barterben vagyunk az ő vállalkozásával. Na, sebaj, legalább egy kis szerény, tócsni ebédre meghívhattuk és el is fogadta.
Ma hazafelé rosszul lettem. Nem nagyon, nem is igazán, csak olyan hadd üljek már le érzésem volt. Van. És úgy éreztem, mentem elalszom. Leültem. Meleg a takaró. Ittam egy kávét, ettem egy meggyes joghurtot. Még nem az igazi, de sokkal jobb.
