Az elmúlt ötvenhat évem alatt volt egy pillanat, amikor kedveltem a szuperhősös történeteket. Úgy tizensehány éves lehettem, és drága Nagyikámék szomszédjában, a szomszéd csemetének, Tibinek volt egy nagy kupac, angol nyelvű Superman-je, Pókember-e és Batman-je. Kölcsönadott egy nagy kupaccal néhány…

Úgy Isten igazából soha nem foglalkoztatott a szuperhősök világa. Nagyjából hidegen hagyott Superman, Batman és a többiek ténykedése. Talán kamaszkorom elején támadt bennem némi izgalom bennem valük kapcsolatban, amikor Nagyiéknál a szomszéd Tibi kölcsönadott néhány füzetet. Amikből egy szót sem…

Nem is tudtam, hogy A fehér lovagnak van folytatása... A könyvtárban egy éltesebb korú hölgy (értsd, velem egykorú) emelte le előttem a polcról, aztán visszatette. Ezt csinálta a Dűne – Atreides ház 2-vel is. Szerencsére. Amint odébb lépett, kapkodtam is lefelé mindkettőt, saját zsákmánynak.…

Mantra: nem kedvelem a szuperhősös képregényeket. Mint az immár köztudott. Valahogy olyan legyintősen fárasztók az amerikai túlzásaikkal és kiszámíthatóságukkal. A Batman valahogy határeset. Legalábbis filmben. De még így sem felhőtlen a viszonyunk. Nem is tudom, Batman-képregényt olvastam-e már?…

Úgy veszem észre, permanens lemaradásban vagyok, bár kétségtelen, hogy annyira nagyon nem is törekszem arra, hogy ne legyek. Mire értesülök egy-egy roppant érdekes kiadványról, könyvről, jobbára hónapok, még inkább évek telnek el. Kertész Sándor könyve 2018-as. Még nagyobb baj, hogy volt előzménye,…

Azért is jó olvasni, mert az ember egyre többet ismerhet meg a világból, egye több mindent tudhat. Azért rossz olvasni, mert az ember, ha becsületes, igen hamar rájön, hogy nem tud fittyfenét sem, és soha utol sem fog érni semmit. Akkor sem, ha mondjuk csak a kortárs irodalom érdekli. Ha emellett…