Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Jean-Claude Forest: Barbarella 2. – A percfaló dühkitörései

A nimfomán, orrba-szájba vetkőző űrcsaj újabb tripp-kalandjai a téridő őrült zugában

2024. március 18. - Mohácsi Zoltán

barbarella_2_a_percfalo.jpg

Írtam már egy Barbarella-ról. Vagyis inkább a másik Barbarella-ról. Mert több nincsen, két füzet jelent meg magyarul. A héten bent voltam a V26 képregényboltban, és ott találtam meg ezt a második és egyben utolsó kötetet. 

Azonnal lecsaptam rá. Mert az első kötet cselekményéről semmi konkrét nem maradt bennem, de az élményem mégis az volt, hogy valami csuda jót olvastam, amikor Barbarella-t olvastam, nézegettem. 

Csalfa az emberi agy. 

A dolog úgy áll, hogy ezt a második részt olvasva, ahogy nőttön-nőtt az elképedésem, úgy váltam egyre kíváncsibbá, mit is írtam az első kötetről. Hát elolvastam. És jót röhögtem magamon. 

Mert az, hogy csuda jót olvastam, amikor Barbarella-t olvastam, nos, egyáltalán nem volt csont nélkül igaz. Sőt! De bizonyos értelemben meg mégis. Faramuci helyzet. Ahogy faramuci ez a (két) képregény is. 

Szívem szerint ide másolnám az első füzet értékelését, mert amit akkor írtam, majdnem mindenben megállja itt is a helyét. Kivéve persze a cselekmény vagy micsoda ismertetését, mert az itt más ugyan, bár tulajdonképpen ugyanaz. Nem másolom ide tehát az egész értékelést. Csak egy jó részét. Vagyis újrafelhasználás történik: ellopom a saját soraimat, gondolataimat, és minden különösebb figyelmeztetés nélkül beleszövöm a mostani értékelésbe. Ha olvastad is anno, úgysem emlékszel rá, ha meg nem olvastad, akkor most úgysem fogsz visszakattintani rá. Olvasd hát el itt! :-P

JEAN-CLAUDE FOREST ÉS A BARBARELLA

A szerző 1962-ben jelentette meg az első Barbarella képregényt. Valami olyan formában, ahogyan régen nálunk, ha jól emlékszem, a Népszava utolsó oldalának az alján jelentek meg képregények, egy csíkban, négy-öt képkocka egy számban.

Később megjelentek a Barbarella-történetek egyben is. Végül négy gyűjteményes kötetben látott napvilágot a Forest-féle Barbarella-összes. Ezt a négy kötetet aztán hamarosan angol fordításban is kiadták. 

Barbarella-nak Forest halála után is születtek folytatásai. Magától értetődőn más alkotók által. (Majd látni fogod, a lehetőségek végtelenek, csak a megfelelő szer megfelelő mennyiségére van szükség.) 

barbarella_2_a_percfalo_jcf.jpg

1968-ban filmet is forgattak a történetből, főszerepben a nagyon is csinos, Barbarellás Jean Fonda-val, akit a rossz nyelvek szerint csak azért választott a rendező, Roger Vadim a címszerepre, mert éppen a barátnője volt, és meg akarta mutatni Fonda csakugyan szemre- és figyelemre (hogy mást ne mondjak...) méltó bájait. 

A SZEX ÉS BARBARELLA, MEG A SZEX ÉS A SZEX. MEGASZEX...

Barbarella egy űrben utazó, bátor, leleményes, vastagon és mindenek előtt nimfomán, szőke bombázó, aki az első szóra, ami általában az övé, meztelenre vetkőzik és magáévá tesz bárkit és bármit. Ez a mondanivaló legprecízebb összefoglalója. 

Barbarella figurája a szexuális forradalom és a feminista mozgalom egyik jelképévé vált. Egy férfi által leírva, rajzolva. Gondolj csak bele, miképpen: a nők felszabadítása a szexuális kizsákmányolás alól azt jelentette, hogy immár nem a férfiak dugták meg a nőt, hanem a nő válogatás nélkül dugathatja meg magát,a férfiakkal. (A dugás szó bár nem trágár, mégis van trágár felhangja, és érzékelteti, hogy a szexualitás romantikájából fikarcnyi sincsen benne, csak a szervek cuppanós találkozásáról. Barbarella kapcsolataiban ugyanis szó sincsen érzelmekről, elköteleződésről. Csak az érzések a lényegesek: a léleknek nincsen szüksége a másik nemre, a test igényei számítanak. 

Tehát Barbarella kapcsolatai olyan aki éppen arra jár-alapon zajlanak. De tényleg! Az előző kötet értékelésében a top az volt, amikor egy robottal feküdt össze a bombázó néni! Ahogy írtam, érthető, a robot fémből van, mindene kemény... Ebben a füzetben nincsen robot. Férfi akad bőven. Nem törekedtem teljességre az alábbi képcsokor esetében. Most mondd! Ja, igen, Barbarella, ha éppen nem dugatja magát, akkor is roppantul szeret meztelenkedni, miért ne-hozzáállással. 

Forest rajzai úgy brutálisan szemérmetlenek, hogy tulajdonképpen semmi pornográfia nincsen bennük. Rajtuk. Mégis tocsog az egész füzet. Felhívom a figyelmedet arra is, hogy van itt minden, nem csupán férfi partnerekről van szó, vagy nem egyszerre nem csupán egyről, hanem nőről, nőkről is, meg felcsillan a szadó-mazó reménye is. S persze a színhelyek is roppant változatosak: ahol csak lehet. Még víz alatt is. S bár szimbolikusan, de még az animal-szex is felbukkan. Bukkan, mert ez sokkal több mint sejlés. 

Na, gyere, nézz meg pár példát!

A TOTÁL SZÜRREÁLIS TARTALOM

Annyira bárgyú, naiv, ötletszerű a cselekmény, hogy olyan nincsen is. Pedig lám, mégis van. Elmondhatatlan az minden dramaturgiára, szerkesztésre elvekre fittyet hányó cselekményvezetés, amivel Foster él. A se füle, se farka események nem, vagy alig-alig kapcsolódnak egymáshoz, a helyzeteknek nincsen magyarázata, összefüggése az egésszel, l'art pour l'art minden, semmin nem kell meglepődnünk. De tényleg semmin! Az, hogy az egyik pillanatról a másikra a nyárból farkasordító tél lesz, és hőseink hatalmas tyúkok (!) szárnyai alatt lelnek védelmet, de ott meg olyan forróság van, hogy teljesen természetesen rögvest pucérra kell vetkezniük. Naná! 

Forest kitalál egy konfliktust, fokozza valami elképesztő, oda nem illő fordulattal, majd amikor nem tudja hogyan kimenekíteni Barbarellát, kreál egy olyan műmegoldást, olyan hajánál fogva előrántott cselekményszálat, hogy az ember nem túl művelt és nem annyira rendszerben gondolkodó gyereke csak les, és a legszívesebben a sarokba hajítaná az egész francos, egybefüggő történettelen történetet.

Vagyis ne is kérdezd, miről szól a történet! Ha kérdezed, arról, hogy Barbarella legfőbb tevékenysége még egy másik téridőben is az orgazmus-hajsza. S ennek érdekében az alkotó, ebben biztos vagyok, bár sehol nem olvastam, hogy ilyet tett volna, egészen biztosan élt ezzel-azzal. Nem ő lett volna, volt volna az első alkotó, aki ilyesféle ihletforrást használ. 

EZZEL EGYÜTT A RAJZOK (HOGY IS MONDTA GOSCINNY?) PÖPECEK!

De az általánosan eluralkodó értetlenség és brrr-érzés ellenére valamit meg kell figyelnünk! Ez pedig  rajzok profizmusa, dinamikája és dramaturgiája. Ami jelzők a történet egészére, ugye, fikarcnyit sem igazak. De ismétlem, a képregény minden egyes kockájára igen. Nézz csak meg néhány példát! Tényleg majdnem random fotóztam mindet, és alig tudtam abbahagyni. Mert Forest csuda jól rajzol! 

MELYIK A LÓ ELEJE ÉS A VÉGE?

Valahogy a képregény közepén kezdtem gyanakodni, hogy fordítva ülök a lovon.

Egyre inkább úgy tűnt, a bugyutaság és a naivitás nem szükségszerűség, nem a szerző alapbeállítottsága a permanens tripp-szerűség, hanem eszköz.

Legalábbis reménykedem benne, hogy így van, mert ez indok arra, hogy akár még szeressem is.

A katyvasz a paródia eszköze.

Paródia: egyfelől a képregénynek, mint olyannak a paródiája. Másfelől akció-sci-fi paródiája. Nem olyasfajta paródia, mint Douglas Adams Galaxis útikalauz-a, nem röhögjük szét a fejünket, csak a túltolást érezzük, a képtelenséget, a lehetetlenséget és a nagyon akarást.

Ha így állok hozzá, pazar a sztori. Ha nem így, akkor gyalázatosan vacak. Annyira, hogy még gyerekkoromban se tetszett volna.

Az a nagy helyzet, hogy amikor ez a szemléletváltás megtörtént bennem, no, akkor kezdtem nagyon élvezni a képregényt. Sőt, akkor kezdtem sajnálni, hogy eddig sajnos csak két füzet jelent meg magyarul. 

Mindent megtesz azért az ember, hogy oldja a kognitív disszonanciát: meg kellett magyaráznom magamnak, hogy miért van érték abban, miért tetszik, amiért pénzt adtam ki. :-D

 

Nero Blanco Comix, Budapest, 2018, 84 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155524356 · Fordította: Bayer Antal

6,/10

2024 márciusa, egy nappal a forradalom után. Érdekes ez a '48-as sztori: soha nem tudtam a magamévá tenni. A rendszerváltás után az alternatív értelmezésekben felmerült, hogy nem is úgy volt, nem is azt jelentette... A tegnapi ünnepségeken a kormány Brüsszel alól akar felszabadulni. Ráztam a fejemet mint a kiskutya. Az ellenzék meg a diktatúra alól véli a szabadulást '48 kapcsán. Magyar Péter meg pártot alapít a coming out-ja után. 

Tegnap átmentünk Csillaghegyre, hogy a sógorék megünnepeljenek egy kötözött szalámival. Sógor választott párja, amikor mondtam, hogy a jobb vesekörnyéki izmom egy hete gyötör, megkérdezte, akarom-e, hogy megabajgassa az idegeimet. Mármint a fájással kapcsolatban. Azt hittem, úgy csontkovács-módra teszi. Nem úgy zajlott. Gyakorlatilag, mi is erre a jó szó: ujjheggyel cirógatott. Mármint minden személyes, intim indíttatás nélkül. 

Nem tudtam eldönteni, hogy pszichés vagy valós az élmény, de a fájó részen és a reciprokán, a hasam két oldalán valami bizsergett, meg kicsit olyan meleg is lett. Forognom is kellett: három hátcirógatás, három mellkas és láb. Egyre könnyebb volt forognom. 

Amikor végzett, felálltam, és határozottan könnyebb volt a mozgás. Éreztem, hogy valami nem tökéletes, de messze nem fájdalmasan, csak sejtetve lett tökJean életlen. Ma reggel még halványabb a nem tökéletesség.

Nathan Never 1.: Sigmund titka – Az alexandriai világítótorony

A világunk 172 év múlva, olasz akció-képregénybe álmodva

nathan_never_1_sigmund_titka.jpg

  SIGMUND TITKA  
Írta: Mirko Permiola
Rajzolta: Sergio Giardo

  AZ ALEXANDRIAI VILÁGÍTÓTORONY  
Írta: Davide Rigamonti
Rajzolta: Ivan Calcaterra

Kicsit csalóka a borító jobb sarkában az egyes szám, sőt, valamelyest megtévesztő maga a borító is.

Ugyanis ugyanezzel a képpel már megjelent egy Nathan Never kötet Magyarországon, ugyanígy 1. számmal jelölve. Azt a GooBo Kiadó adta ki, 2019-ben, a Maximum Bonelli sorozatban. Nem lett folytatása. 

Most, hogy a C.S.A Comics vette kézbe a sorozatot, reménykedhetünk, Az utolsó oldal belső lapján ígérik a folytatást. 

Lássuk csak, minek a folytatását!

Nathan Never a Sergio Bonelli Editore 1991-ben indított sorozata, s eddig közel négyszáz számot ért meg. Ez volt a kiadó első sci-fi sorozata. Rögtön nagy sikere lett. 

MI EZ A NATHAN NEVER?

Mondom, egy sci-fi témájú képregény-sorozat. Valamikor a nem túl távoli jövőben játszódik: 2118-ban. De mert a történetben van egy kis kronológia kavarás (XVIII. Gergely pápa változtat a naptáron) a történet valós ideje hetvennyolc évvel későbbi, vagyis 2196-ban vagyunk. Így 2024-ben ez egy optimista jövőkép. Mármint, hogy lesz jövő. Bár nem rózsás az sem. 

A történet háttere disztópia. A történet eredetileg 1991-ben jelent meg. A disztópia okát akkor a közeli jövőbe, 2024-be képzelték. A disztópia kialakulásának az oka: egy emberek által generált természeti katasztrófa teljesen felborította bolygónk ökológiáját. A földi világ nagyon más lett, de az ember nem változott. A technológia fejlődött, az erkölcs stagnált.

Bár borult az ökológia városok megmaradtak vagy újjáépültek. Úgy általában, ebben a történetben magának az ökológiai tragédiának semmi nyoma. 

S mert az erkölcs nem változott, a városok is állnak: a rendfenntartó erőkre szükség van. Sőt, a rendőrség nem is elég, rendfenntartó ügynökségek is tevékenykednek, a rendőrség munkáját segítve. 

A legnagyobb ilyen szervezet az Alfa Ügynökség, Nathan Never ennek a tagja. Úgy szuperhős, hogy semmi szuper képessége nincsen. Az eszére,a természetes erejére, a túlélési ösztönére kell hagyatkoznia. Meg a társai, ebben a történetben elsősorban a melleit szemérmetlenül kipakoló, leszbikus, de harci képességeiben több mint figyelemre méltó Legs Weaverre. Mellesleg (érted, MELLesleg), ha már itt tartunk, a hölgy nem általában dús, csak kebelileg. Egyébként ropi. A feneke bár formás,arányaiban nem olyan impozáns, mint amit a több mint nyitott dekoltázsa mutat.

Érthető, hogy Nathan és közte kizárólag baráti és munkakapcsolat van. S ha már itt tartunk: a képen a harmadik figura az asztalnál Sigmund, a polák informatikus, az Alfa második legnagyobb agya. Az első elpusztítja magát a történet során.

A történetekben Nathan küzd mindenkivel és mindennel: korrupt politikusokkal, rendőrökkel, robotokkal, más bolygók lényeivel. Ebben az első részben többnyire a Földön maradunk, maradnak a politikusok és a rendőrök, rossz fiúkkal körülvéve. 

A KÉPREGÉNY STÍLUSA

Megnyerően eklektkus. Látni fogod, ígérem. A Bonelli sorozataira általában jellemző, hogy nem alkotnak eredetit. Illetve igen, de sajátos módon. Ha azt mondom, hogy vámpírtörténet, okkult-nyomozó, vadnyugati izgalom, kriminológus, fantasy, hát egyik sem túl eredeti. Miképpen önmagában a sci-fi téma sem a disztópia sem. 

S az általános Bonelli-szerte, hogy a képregények rajzai reálisak. És fekete-fehérek. (Ritka kivétel, amikor nem.)

Csakhogy a Bonelli alakjainak, történetének a nagysága abban van, hogy mindig sikerül valami pluszt csempészni a magukban már közhelyessé vált szüzsékbe. S ez a kis plusz eredetivé teszi az egyébként már fanyalgásra késztető témákat. De erről már többször írtam a Bonelli magyarul megjelent sorozatai (Dampyr, Morgan Lost, Dylan Dog, Tex, Julia, Zagor, Dragonero) kapcsán. 

Nathan Never szemérmetlen gátlástalansággal nyúl le ismert irodalmi műveket, filmeket. Amikre első blikkre rábólintottam: Szárnyas fejvadász, Terminator, Dűne, Sin City. Eszembe jutott még Az ötödik elem is. 

Az utolsó kép Frank Milleres beütésének drámai háttere van. Nathan múltját tragédia árnyékolja be: a feleségét egy pszichopata állat brutálisan, a kislányuk szeme láttára gyilkolta meg, aztán a kislányt magával is vitte, és csak évek múlva sikerült kiszabadítani. A szörnyű élmény a csöppséget teljesen bezárta, autista módon magába fordult, nem kommunikált. (Bár egy jelenetben már felnőtt nő, aki elhagyja a Földet. Mármint fizikailag.) Nathan ezután kizárólag a munkájának él. 

Ha kell szinte csak vonalrajzokat látunk, ha kell, a legpicuribb részletekig kidolgozott tájakat csodálhatunk. Ha kell, modern textúra a háttér, s ha úgy van, mintha egy Woody Allen film kockáját néznénk. Arról nem is beszélve, hogy a két összefüggő történet két rajzolója elütően más és más felfogásban rajzol. 

BIZONYTALANSÁG

Könnyen lehet, hogy velem van a baj. Tegnapelőtt megnéztük Az ítélet eladó című, John Grasham regényéből készült filmet. Arról szól, hogy egy esküdt miképpen befolyásolja a többit, és a befolyását miképpen próbálja eladni mind a vádnak, mind a védelemnek. Már menet közben fonalat veszítettem. S a film végéig nem leltem meg. Aztán feltettem a kérdéseimet Szerelmetesfeleségtársamnak, de ő sem tudott válaszolni. Én a film felétől már ennek a bejegyzésnek a képeit fotóztam, szerkesztgettem, amikor nem SzFT-t kezét masszíroztam. 

Számomra elveszett a film teljes átlátása, csak a pillanatnyi részleteiben voltam képes létezni. Nem volt sem dialektika, sem ok okozat, rendre kész tényekbe csöppentem. Az egészet illetőn viszont piszok bizonytalan maradtam. De most komolyan: az alapállása az a filmnek, hogy mert egy bekattant volt alkalmazott legyilkol a munkahelyén kilenc embert, ezért az egyik legyilkolt felesége bepereli a fegyvergyártót. Így. Mintha mert valaki a délutáni csúcsban egy BMW-vel tudatosan a Blaha buszmegállójának a tömegébe hajt, majd az emberi roncsokon még ide-oda tolatgat, s erre az egyik áldozat hozzátartozója bepereli az autógyárat. (Jó, persze, a BMW nem eleve a buszmegállóba hajtásos ide-odázásra lett megalkotva, míg a fegyver meg arra, hogy lőjenek vele. De akkor is!)

Nos, valami hasonlót éreztem, gondoltam a szóban forgó képregény kapcsán is. Pedig a kiadó elkövetett mindent, hogy oszlassa a bizonytalanságot és kapaszkodókat adjon az egész megragadására. Mégis mindvégig ott volt bennem a bizonytalanság, hogy mi is van miért, ki van ki ellen, hány éves a merre hány méter kapitány?

Pedig nem mondható, hogy a cselekményt illetően nagyon agyalósnak tervezték volna a Nathan Never-t, ez egyértelműen érződik. 

De annak ellenére, hogy egészében nem tudtam megragadni a sztorit, a részleteiben több mint meggyőzőtt. Amikor kifotóztam pár képet, a végén láttam, hogy a pár az közel ötven lett. És már fotózáskor visszafogtam magamat, s még a végén is töröltem párat. S egyiket sem volt szándékomban elrettentő példaként mutatni. 

Egy kicsit úgy vagyok vele, ahogyan sok film esetében megtörtént már.
– Morzsám, te érted? 
– Tíz perc telt el, kedvesem, még semmit sem... 
– De akkor miért... 
– Várjunk még, hagyjunk időt, majd kibontakozik! 

A kiadó ígéri, lesz folytatás. Én ígérem, hogy azt is el fogom olvasni, meg fogom csodálni. Az első példája miatt. S persze még az is lehet, :em is kell, hogy az egésznek értelme legyen, elég, ha a részletek szemgyönyörködtetők. Nem igaz? 

C.S.A. Comics2023, 200 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789766778762 · Fordította: Ciuti SaraFarkas Ábel ·

7,5/10

2024 március 15. Tegnap este Matykó feljött felköszönteni minket. Rövid időn belül törtem a magyart, majd Matyi idő előtti távozása után (hajnalban kirándulni ment) kitisztítottam a gyomromat és eldőltem. Viszont háromkor már felébredtem Nem akartam, csak elindult az agyam, és a felriadásból nem tudtam visszaaludni. Jöttem hát képszerkeszteni és írogatni. 

Tegnap volt Pipi születésnapja. Nem felejtettem el, csak képet nem tettem fel az alkalomból. Tíz éve, hogy elment. Hiányzik. Ezek szerint ez már így marad. 

Hét óra. Most kezdek álmosodni. Pedig már két kávét megittam. 

Abigail Shrier: Visszafordíthatatlan ​károk (A transzmánia, amely elcsábítja lányainkat)

Kit érdekel, hogy az új emberjogúsági vihar kamaszok életét sodorja szakadékba?

shirer_visszafordithatatlan_karok.jpg

Szerelmetesfelségtársam már nem is kommentálta, hogy megint egy LMBTQ-kritikás könyvet olvasok. Illetve már csak annyit mondott: 
– Minden hétre van egy? 

Mondjuk ezek után kár is tagadnom, hogy monomániássá váltam. Ez a kilencedik, hasonló témával foglalkozó könyv. Jó, nem egyvágtában, hanem azért évek alatt. De mondjuk rövid időn belül a harmadik, vaskos kötet. 

Ryan T. Anderson: Harryből ​Sally – Válasz a „transznemű pillanatra”
Helen Joyce: Transzneműek
Birgit Keller: Genderkomédia
Szilvay Gergely: A melegházasságról 
Szőnyi Szilárd: Föltámadott a gender 
Gabriele Kuby: Globális szexuális forradalom 
Dougla Murray: A tömegek tébolya 
Douglas Murray: Háború a Nyugat ellen 
Lucian Boia: A Nyugat hanyatlása

Bár mindegyik könyv ugyanarról szól, mégis, más-más fő szempontból nézik a dolgokat. Ennek a mostaninak a célkitűzése egyértelmű: ott van az alcímben. S mert nem értettem, mi ez a diszkrimináció, hol maradnak a biológialag férfinak született, csóró transznők, éppen ezért vettem a kezembe ezt a kötetet. Megértettem a koncepciót. S innentől sokkal érdekesebb a dolog. 

Innentől már csupán mosakodás minden.

MOSAKODÁS 1.: A NEMISÉGEM

Ennyire tényleg és valóban nem foglalkoztat a kérdés. Kéz a szívre: tényleg és valóban egész életemben csak és kizárólag a nők domborulatai, szervei hoztak lázba.S azok már nagyon fiatal koromban ezt tették. S mindig fiúként tették ezt velem. 

Nem mondom, egyetlen egyszer, érett férfiként, boldog, szexuálisan kielégítő házasságban élve volt olyan álmom, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Már álom közben sem, nemhogy amikor felébredtem... Ja, pasival voltam, intim tevékenységben. Én voltam a nő, bár közben pasi voltam magam is. Viszont misszionárius pózban voltunk. Ráadásul Pipi barátom volt a pasi. WTF? :-O

Na, kezdem mutatni a kellő korszellemet? Brrrrr! 

De egyébként soha meg sem kísértett a gondolat se, hogy intim élményért a sajátomon kívül más férfitesthez érjek  Mi több, inkább minden lehetséges alkalmat kihasználtam, hogy ha már intim percek, akkor se én érjek a saját férfi testemhez se. (S ennek nem az undorhoz, viszolygáshoz, a nemi diszfóriához volt köze.) A női testek érintése permanens vágy volt minden életkoromban. 

Akkor is, ha mindig is monogám voltam. El se hinnéd, ha megmondanám, hány nő volt az életemben. S nem azért nem hinnéd, mert annyira sok. Éppen mert nem sok. Bármennyire is szeretem/szerettem a női testet. Lehet találgatni! Én meg addig majd megszámolom, mennyi is volt az annyi...

MOSAKODÁS 2.: A VILÁGNÉZETI HOVATARTOZÁSOM

Szeretném úgy tudni, hogy ennek semmi köze semmihez. Vagy csak nagyon kevés dologhoz. Mert politika alatt manapság a pártpolitika értendő. Messze van a kor, amikor a politika a város (polisz) érdekében kifejtett tevékenység volt. 

De széttárt karral, kifelé fordított tenyérrel mondom: semmilyen érdekem nem fűződik a nézetek terjesztéséhez, és semmiféle párt tagja nem vagyok. Még annak sincsen semmi különösebb oka, hogy a MCC Press könyvei sorjáznak ebben a témában. Ez utóbbit mindössze az indokolja, hogy az utóbbi időben ők adtak ki ilyen témájú munkákat, és azok kerültek elém. 

Azt sem titkoltam soha, hogy világnézetileg merre tendálok. Meg azt sem, hogy a világnézetemnek sincsen semmi köze sem a napi, sem a pártpolitikához. S ebből fakad, hogy ahhoz sem, hogy amit gondolok e kérdésről, azt a kormányon levő pártkoalíció manapság óriásplakátokon is preferálja. 

Önmagában az a szomorú, hogy ezt magyarázgatni kell. De kell. Még ebben az országban is, csak egészen más okokból. 

ABIGAIL SHRIER

újságíró, a Wall Streeet Journal munkatársa volt. Nevet, ellenségek garmadáját a most tárgyalt könyvével szerzett magának. 

shirer_visszafordithatatlan_karok_as.jpg

Már nem zsákbamacska árulás az eddig olvasott gender-kritikus könyvek értékelései után: a gender-dolgokkal csak egyetérteni szabad. Bármilyen kritika tilos. Aki kritziál vagy csak kérdezni mer:: toxikus, transzfób, gyűlölködő és hazug. A fentiek szerint Abigail Shreir vastagon toxikus, transzfób, gyűlölködő és hazug. Ezt bárki megmondja róla, aki nem ért vele egyet. Vagyis a többség tisztán látja a tevékenységének a hátterét. (Lehet röhögni!) 

shirer_visszafordithatatlan_karok_07.jpg

MIÉRT A CÍMBEN FOGALMAZOTT NEMI DISZKRIMINÁCIÓ?

Nem hazudok, első nekifutásra tényleg azért nem érdekelt a könyv, mert nem értettem, miért a lányokra koncentrál? A fiúkért nem kár, ha megszabadulnak a fütykösüktől, és ösztrogénnal tömik magukat? Vagyis valami feminista antitransz-szöveg a könyv? 

Anti-transz, ez igaz. De nem feminista. A lányokra koncentrálásnak egészen más oka. van. Statisztikai. 

Amerikában és a nyugati világban a serdülők között megugrott a nemi diszfóriában szenvedők száma ez az állapot a,,transzneműséghez" kapcsolódó egészségügyi állapot. A nőnek született fiatalokon történő nemi átalakító műtétek száma megnégyszereződött az USA-ban 2016 és 2017 között, és hirtelen az összes nemi átalakító műtéten átesett fiatalok 70 százalékát nők tették ki. Az Egyesült  Királyság 4400 százalékos növekedést jelentett 2018-ban az előző évtizedhez képest a tinédzser lányok körében, akik nemi átalakító műtéteket kérvényeztek. Kanadában, Svédországban, Finnországban és az Egyesült Királyságban az orvosok és a nemi identitással  foglalkozó terapeuták drámai változást jelentettek a nemi diszfóriában érintettek demográfiájában – a  túlnyomórészt óvodáskorú fiúk felől a mérleg nyelve most a serdülő lányok felé billent.

Littman kíváncsiságát a közösségi médián talált posztok keltették föl. Miért érintene egy eddig szinte kizárólag a fiúk között tapasztalható pszichológiai rendellenesség hirtelen csak tinédzser lányokat? (54.)

 

A következő év során, amíg Littman előkészítette a tanulmányát, elemezte az adatokat és megírta az anyagot, egyre több orvos számolt be arról, hogy olyan serdülő lányoknál fedeznek fel nemi diszfóriát,
akiknél gyermekkorban nem voltak ennek jelei.26 Svéd, 27 torontói és amszterdami orvosok is jelentették, hogy a nemi diszfóriában érintett fiatalok aránya megfordult, 2006 előtt szinte kizárólag fiúk voltak érintettek, majd 2006 és 2013 között túlnyomórészt lányok.28 Az európai szakértők 2018-ra drámai növekedésről tudósítottak az előző évtizedhez képest. Rengeteg fiatalnál állapítottak meg nemi diszfóriát „főként a kamasz lányok arányának növekedése miatt". 

A nemi átalakító műtéteket kérvényező betegek 46 százaléka nő volt 2016-ban az Egyesült  Államokban. Egy évvel később ez az arány 70 százalékra nőtt. (62)

shirer_visszafordithatatlan_karok_05.jpg

Hát, nem tudom... Nem pontosan ez a szó jut eszembe a transzról. 

MIÉRT LETT ENNYI AZ ANNYI? 

Harrból Sally című könyv érintette ezt a kérdést. Már tűnődtem rajta, hogy a transztyúk vagy a transztojás volt előbb? Mármint azért tudunk sokkal több transzemberről mint évekkel ezelőtt,

  • mert elő mertek jönni a sötétből a fényre a világ változása miatt
  • mert immár nem csupán szabad, hanem divat is a transzlét

Harryből Sally és ez a könyv is azt mondja, mindkettő, de az ugrásszerű számnövekedés, különösen a fiatalok körében, egyértelműen a második oknak tudható be. Meg az internetnek. Meg a mostani generáció elszigetelődésének, internetes buborékban élésének, a szociális kapcsolatok sorvadásának, a személyes kapcsolatok hiányának.

A legfőbb ok az internet buborékja. S a polkorrekt közbeszéd gyilkos cenzúrája. Ezt alátámasztja, hogy a transszá lett tinilányoknak csak nagyon minimális százaléka mutatta bármi jelét a nemi diszfóriának gyermekkorában. Egyszer csak „megvilágosodnak” a gyerekek... 

shirer_visszafordithatatlan_karok_01.jpeg

De persze nem csupán az internet a felelős, rajta és benne az influenszerek tanácsadó tömegével. Ennél sajnos sokkal összetettebb a probléma. Abigail Shrier könyve fejezetről fejezetre mutat rá és tárja fel az egymásra épülő okokat.

Az első és legfontosabb, hogy testi és értelmi szempontból még éretlen emberek öndiagnózisa elsöpörte a logikát, az antropológiát, a biológát, az orvostudományt, a pszichológiát, a pedagógiát és mindent. Mert tudnivaló, hogy a gyerekek mindenkinél sokkal jobban tudják, kik ők valójában. Kiskamasz és kamaszkorukban... Persze... Jobban tudják... Figyeld csak ezt a magvas, megalapozott kis táblácskát! Majd' kiköptem a nézegetés közben kortyolgatott kávémat, amikor megláttam. 

Azok az iskolák, amelyek alkalmazzák ezeket a tanterveket, nem ismerik be, hogy tudományosan az egész hülyeség. Biológiai szempontból értelmetlen azt mondani, hogy egy lány agya – amelynek minden sejtjét az XX kromoszóma hatja át – talán egy fiú testében ragadt. Nem is említve azt a tényt, hogy semmilyen diagnosztikai vagy empirikus kritérium nem létezik annak megállapítására, hogy egy biológiailag lánynak született gyermek,,valójában fiú". Mindazonáltal ezt a badarságot ugyanazon fapofával és látszólagos alapossággal tanítják, mint az emberi reprodukcióval és a nemi úton terjedő betegségekkel kapcsolatos tényeket. (97–98.)

AZ ÓVODÁK, AZ ISKOLÁK ÉS A PEDAGÓGUSOK

felelőssége óriási. Azért is, mert kritika és a tények ellenére teljes mértékben magukévá teszik, a korszellemet. De sajnos ennél sokkal többet tesznek: maguk is aktív támogatói az őrület terjedésének. Úgy is, hogy az iskolai környezetet teljes mértékben alárendeli az ideológiának, s a bizonytalan gyerekeket látszólagos biztonságba ringatja, és elindítja egy olyan úton, amelyről nincsen visszatérés. 

Ennek érdekében gondolkodás nélkül szembe fordítja a gyerekeket a szüleikkel, ha azok nem értenek egyet az úttal, amelyre a srácok léptek. Az oktatási intézmények simán elhallgatják a szülők elől nem csupán a gyerek transz voltát, de a hátuk mögött elkezdik a visszafordíthatatlan átalakításukat is. 

Vagyis az oktatási intézmények a szülők ellenében és ellen tevékenykednek. Ez se semmi, de ennél sokkal nagyobb döbbenet

A LÉLEKGYÓGYÁSZOK, AGYTURKÁSZOK HOZZÁÁLLÁSA.

Iparkodom összefoglalni, miért. Hát azért, mert eszükben sincsen terápiát alkalmazni. Senkinek, semmilyet. Jön az ügyfél, bemondja, hogy mi van vele, és a diplomások tengere asszongya, hogy akkor az van veled, az vagy te, amit mondasz magadról!

Egy nő besétál a terapeuta rendelőjébe, maga után vonszolva tinédzserkorú fiát.,,Doktor úr! Kérem, segítsen! A fiam azt hiszi magáról, hogy egy csirke" – mondja.
Megszólal a fiú:,,Ha valamit elmondhatok a beszélő csirkékről, az az, hogy tudjuk, kik vagyunk."
,,Mivel bizonyítod? – erősködik az anyja. – Nincsenek tollaid."
,,Igaz. Nem a megfelelő pubertáson mentem keresztül" – válaszolja a fiú.
A nő a terapeutához fordul:,,Érti már, miről beszélek? Elment az esze!"
A terapeuta így szól:,,Maga az, aki egy csirkével vitatkozik." (133.)

S kísérletet sem tesznek arra, hogy a felszín alá nézzenek, okokat, indokokat keressenek. Mintha a boltba menne, aki cihológushoz megy: ezt és azt kérem, oké, nesze, menj, tömd magad a megfelelő hormonokkal, vágass le magadról, amit csak feleslegesnek ítélsz, mert te tudod, ki vagy te! 

Kamaszokról beszélünk. Akiknek ebben a korban alakul az identitása, és akinek az alakuló identitását a csoport, amiben élnek, tanulnak, léteznek több mint befolyásolja.

shirer_visszafordithatatlan_karok_06.jpg

NEM JOBBAK AZ ORVOSOK ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZERVEZETEK SEM 

Gondolj bele: a tesztoszteron kúrához Amerikában nem kell sem pszichológiai ajánlás, sem orvosi vizsgálat! Mintha Kalmopyrin vagy Béres Csepp lenne. Shrier elmondja, hogy semmi más nem kell hozzá, csak „tájékoztatáson alapuló beleegyezés”. 

Ismét mondom, kamaszokról beszélünk. Kamaszokról, akik ismerjük, mennyire gondolkodnak hosszú távon, és mennyire mérlegelnek érveket, ellenérveket, ha valamit nagyon akarnak. 

S a helyzet az, hogy a sebészeti beavatkozások mérlegelése szintén bemondásra működik. Amit Shrier erről elmond  több mint elképesztő: felháborító. Nincs az orvostudománynak más területe, ami ennyire nem a tudományom alapulna mint a transz-marhaságok érdekében könnyelműen végrehajtott műtétek. 

Az érveinek a lényege: ezek a műtétek teljesen ellene mondanak a Hippokratészi-eskünek, mert visszavonhatatlan változásokat végeznek bemondásra, esztétikai, ki nem vizsgált pszichológiai okokból. Egy mell-  vagy egy méh-eltávolítás, pénisz-kialakítás olyan végzetes következményekkel jár, ami teljesen összeroppanthatja később az alanyokat.

Az egészségügyi következményekről nem is szólva. S most nem pusztán a szexualitásra való képtelenségről beszélek, nem az anyaság lehetőségének a végleges elvetéséről, nem a törvényszerű terméketlenségről, hanem a lehetséges, járulékos, szörnyű veszteségekről, állapotokról. Ugyanis az altesti műtétek nagyon komplikáltak, bizonytalan következményűek. (Volt alany, aki azóta is csak katéterrel képes vizeletet üríteni.) De még a mellek amputálása (masztektómia) sem simán komplikációmentes. Szóljak a hormonokról...? Mármint azon kívül, hogy egy életen át szedni kell. 

A műtétek nem változtatják meg a nemet, csak torzóvá teszik, aki a kés alá megy. Nem lesz a nőből férfi, sem a férfiból nő: nem nélküli, nemi szerv nélküli, összevagdosott valamivé válnak. Orvosi segédlettel. 

shirer_visszafordithatatlan_karok_02.jpg

A TRANSZ-SZEKTA

Nem Shrier fogalmaz így, hanem egy interjúalanya,a transz-divat egyik tragikus áldozata. Az alany azt mondja, a transztámogatók soha nem mérlegelik a csatlakozók állapotát: a lényeg az, hogy csatlakozzanak. Ha megteszik, alig-alig van visszaút. A megerősítésük a csatlakozásban állandóvá válik, beindul a leválasztásuk az addigi világukról, kezdetét veszi a totális agymosás. 

Tizenhét évig keresztény voltam. A közösségem semmilyen szempontból nem szekta volt. Szabad volt gondolkodni is, kérdezni is, kritikát is megfogalmazni a közösséggel, a vezetőkkel szemben. Az egyházamnak eszébe sem volt a belépők családi kapcsolatait megszakítani, lenyúlni a pénzüket és az egyházat kizárólagossá tenni az életükben.

Amikor úgy döntöttem, elhagyom a közösséget, annak mindehhez semmi köze nem volt. S mégis, úgy nagyjából két éves folyamat volt, amíg eljutottam a szakításig. A kereszténységemről szólt az életem. Szembefordulni az életemmel piszok nehéz volt. 

S nekem nem kellett végleges döntéseket hoznom a testem megváltoztatásával kapcsolatban. 

S agymosásból iszonyatos nehéz visszatérni. Iszonyatos nehéz. Az önmagukkal való szembefordulás is mérhetetlen súlyú: belátni, hogy amire az életüket tették, aminek érdekében tönkre vágták az egészségüket, az tévedés volt, alaptalan marhaság. 

shirer_visszafordithatatlan_karok_04.jpg

A szekták egyik legfontosabb jellemzője a szülőktől, a hozzátartozóktól való elszeparálás- És a kérlelhetetlen magabiztosság a dogmatika mindenekfelettvalóságában, megkérdőjelezhetetlenségében. Aki mégis megkérdőjelez, akár tények birtokában is, az ellenség. Olyan ellenség, akinek, bármit mond is, bárhogyan is teszi, semmiképpen nincsen, mert nem lehet igaza. Az ellenséget pedig meg kell semmisíteni. 

HÍRNEVÜKET, ÁLLÁSUKAT, KATEDRÁJUKAT, RENDELŐIKET VESZTETT ELLENSÉGEK

A helyzet az, hogy nem lehetnek ellenérvek, meggondolások, kérdések. Mert aki kérdez, aki meggondol, akinek ellenérvei vannak, annál az embernél veszélyesebb, felháborítóbb nincsen. Az ellenség. Transzfób. Veszélyezteti a transzkisebbség biztonságát. Mérgező. 

Én nem sorolok példákat, de a könyv igen, Nincs már biztonságban semmilyen szaktekintély sem. Mert ha ellentmond: nem szaktekintély. Az emberi jogok mindenek felettisége eltapossa azokat, akik az életet akarják érvényesíteni. Az emberi jogból így lesz az öncsonkítás össztársadalmilag támogatott kvázi kötelessége. 

A transz-szekta által terrorizált társadalom, az érintett szakmák, szakemberek simán társadalmon kívülinek tekintik, aki nem ért egyet velük. A minimum a karaktergyilkosság, a nyilvános megszólalások terrorizálása, de az állásukba, a szakmai tekintélyükbe is kerülhet, ha ellent mernek mondani, ha bizonyítani mernek. 

Tudnod kell: a nemiségükben bizonytalan tinik

  • döntő többsége szerelmes még nem volt, nem csókolózott még, nemhogy nemi kapcsolata lett volna: vagyis ki sem próbálták semmilyen szinten a szerelemet
  • a hetven százalékuk simán kinövi a diszfóriát
  • növekszik azoknak a száma, akik visszakapaszkodnak a partra a transzóceánból

Ezeknek a tények gyakorlatilag semmiféle nyilvánosságot nem kaphatnak. Úgy nagyjából a fenitek egésze miatt. 

*

Nem folytatom. Shrier természetesen ennél sokkal részletesebb, hosszabb, mélyebb. Meg nem mondom, miért, de valamiért az ő könyve fogott meg leginkább az eddig olvasott transz-os, genderes kritikákból. Azt hiszem, talán azért, mert átsüt belőle a fájdalom, az aggodalom egy generációért. A könyve segélykiáltás. S hogy minél messzebb elhallatsszék, igen széles látókörűen mutatja be a részleteket, érvel és bizonyít. 

 

MCC Press, Budapest, 2022, 312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156351272 · Fordította: Kováts Viktória

10/10

2024 márciusának idusa, két nap múlva forradalom. Mármint az 1848-as aktuális, éves évfordulója. 

A gerincem melletti izom szombat óta fáj. Különböző intenzitással. Azt már tudom, hogy a maradék életemben nem kellene vécére mennem. Legalábbis ülve. Vagy nem kellene többet kitörölnöm. Mert az a mozdulat csinál valamit, attól rendre újra bedurran a rakoncátlan, lázadó izom. 

Tegnap jártam unokázni. A múlt héten vitt, Dargay-féle „A török és a tehenek” füzetke jelenleg über top: Szami lányom mondta, hogy eddig cirka harmincszor kellett elolvasni. Plusz tegnap négyszer. 

Most hallgattam meg az új Hooligans-lemezt odafigyelve. S többször hevesen bólogattam közben. Nagyon hevesen. Ezt figyeld!

Szilvási Lajos: És mégis őrizetlenül

Miképpen döntsön egy fiatal felnőtt, ha egyszer van ez a pillangóhatás?

szilvasi_es_megis_orizetlenul.jpg

Továbbra is azt mondom, Szilvási nem a kedvencem szerzőim egyike. De valahogy úgy vagyok vele mint Stephen Kinggel: egyszer s mindenkorra képtelen vagyok leszámolni vele. Azért, mert alapvetően jól ír, érdekes dolgokról. De ami Kingnél az idióta témaválasztás, az Szilvásinál a rejtett rendszer-igenlés. Mégis, mindennek ellenére jó írók mindketten. A részletekben rejlik a titkuk, meg a jellemábrázolásban. 

Ezt a könyvet is egy könyvmegállóban leltem. Ráolvastam a moly.hu-n, és amikor egy értékelésben azt olvastam, hogy rokona az Egymás szemében-nek, gondolkodás nélkül hoztam magammal hazafelé. 

Az Egymás szemében, leírtam már, kamaszkorom nagy-nagy szerelmére emlékeztet, akivel három évig voltunk együtt. Kettő és fél, mert az utolsó fél év az agónia volt, és a megcsalásom ideje. S aki iránt minden okom meg lett volna a haragra, mégsem haragudtam rá soha. Illetve akkor igen, amikor évekkel a kapcsolatunk befejezése után megkeresett: MLM hálózatot épített. Ezzel arcon csinálta az emlékeimet és minden, bármilyen további kapcsolatot közöttünk. De az Egymás szemében rólunk szólt: még egy kicsit a cselekményében is. Nem tudom nem nosztalgia nélkül olvasni, de akár csak gondolni is rá. Ahogy az MLM-es gyilkosság a múltunkat nem tette semmissé. 

S ha Egymás szemében, akkor csak jó lehet. Így fogtam bele Mariann és Ádám történetébe. 

LEGYÜNK TÚL A NEGATÍVUMON: Szilvási Lajos a szocializmus egyik sztárírója volt. Bestseller-gyáros. A könyvei egytől-egyig több kiadást értek meg, nagyon komoly eladásokat produkált. A másik akkori sztáríróval, Berkesi Andrással szemben Szilvási népszerűsége túlélte a rendszerváltást is.

szilvasi_es_megis_orizetlenul_szl.jpg

Pedig a munkássága során a legcsekélyebb mértékben sem volt rendszerellenesnek mondható: a művei leggyengébb részei, amikor a szereplők a kommunizmusról, a szocializmusról, politikai elkötelezettségükről beszélnek, és a rendszer melletti érveiket fejtegetik.

– Ott a kikötőben is, láthattad már, vehetted észre… Kétféle ember van: rakodómunkás meg tróger. Az egyik a törzs. Azok mindig vannak. A többi jön-megy, mint zsidóban a fájás. Rajtunk meg a kötelesség. A brigádban öten vagyunk kommunisták. Negyvenhat óta húzzuk egyfolytában, egy helyen. A taggyűlésen a múltkor ránk mászik egy kerületi pofa, hogy passzívak vagyunk, nem mondjuk meg a micsodánkat. Erre se szóltunk. Mink nem értünk hozzá, hogyan kell csűrni-csavarni az eszmét, ez mások dolga. Mink tudunk dolgozni, mások helyett is, ahogy már hányszor volt. Egyszer megfizették,
máskor nem, amikor zavaros idők voltak. De a dolgot tenni kellett, mert nem Péter meg Pál vállalta, hogy be lesz rakva, meg ki lesz rakva az anyag, hanem a magyar állam. Húsz helyett dolgoztunk hárman, megkerestünk az államnak vagy félmillió kötbért. Le se szartak bennünket, azt se mondták, hogy na, ti marhák, köszönjük szépen. Az ember nyel egyet, aztán csinálja tovább. Megette a fene, ha valaki arra vár, hogy meghálálják neki, amit csinál…

Hát így beszél egy öntudatos proletár este tíz után, a műszak végeztével, egy lépcsőn ülve a csepeli Szabadkikötő környékén. Ezek a részek csüggesztők, még akkor is, ha belekalkulálom, hogy innen nézve az a korszak egészen más, mint amikor benne éltek emberek, és valamelyest még talán hittek az eszmében, az épülő,szép új világban. Bár az ötvenes évek valósága után ez már több mint kétséges, '56 után pedig nagyon elkötelezettnek kellett lennie, annak, aki szívvel-lélekkel eszmehű maradt. A regény cselekményének a története a hatvanas évek vége. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_04.jpg

A csepeli Szabadkikötő

De ezek a részek bár hervasztók, Szilvási regényének az egésze mégis érdekes és olvasmányos maradt. Minden bizonnyal a nosztalgia-faktor is segít neki. Ahogyan Berkesinek még az sem. Tehát van valami egyéb titka is annak, hogy Szilvási regényei a mai napig népszerűek. 

Többek között talán az, hogy nem idealizálja a társadalmat. Akkor sem, ha az szocialista. 

*

AZ ÉS MÉGIS ŐRIZETLENÜL CÍMET A REGÉNY MAGA MAGYARÁZZA. Nagykamaszokról vagy inkább fiatal felnőttekről van szó, a középiskolát már kijárt fiatalokról, akik még nem ágyazódtak be a felnőtt létbe, a munka világába. Még semmilyen szempontból nem önállóak: otthon élnek, tanulnak, munkahelyet keresnek Meg persze önmagukat. És egymást.

Nem felnőttek még, a szülők vigyázó szeme rajtuk van, istápolják őket, egyengetik az útjukat, ki-ki a maga nézetei, vérmérséklete, tapasztalatai szerint. De mert nem felnőttek még, a szülői aggodalom rögzült állapota mindkét főszereplőnél ott van a háttérben. 

Nem mondtam: egy szerelem története a regény. 

Szóval ebben a felemás, se gyerek, se felnőtt állapotban cselekszenek a főhősök, Ádám és Mariann. Nem tudják még, mi merre hány méter, de már követelik a szabadságukat, egyedül végeznének mindent, önállósodva, függetlenül, de tapasztalatok, kapcsolatok híján. Nem engedve beleszólást a dolgaikba. Félig gyerekként, mégis már felnőttek által őrizetlenül. 

*

MÁS KOR, MÁS VISZONYOK, UGYANAZOK AZ EMBEREK. Mai ismerettel, a mai mindennapokból kiindulva sok minden másképpen működött a regény idején. Egy huszonhét éves nő, akinek férje volt, csont nélkül asszonynak számított. Nem lánynak, s pláne nem csajnak.

A magázódás akkoriban teljesen természetes volt. A svéd és amerikai módit én a mai napig nem szoktam meg. Se az utánunk jövő korosztálytól, se a boltokban, üzletekben, se a reklámokban. Ha utasítanak, én eleve elutasító vagyok („fedezd fel, próbáld ki, szerezd be, kattanj rá”, stb) leszek. Engem ne utasítgasson a saját profitja érdekében senki és semmi! Pláne, hogy még csípőből, lekezelően te is tegez. Nem vagyok tegezés ellenes, csak azt mondom, a tegezés már egy meglevő kapcsolat formája. Tág tere és helye van, de léteznek keretei is. Az eltérő generációk kommunikációja és az üzlet világa éppen nem természetes, magától értetődő tere a tegezésnek. (Számomra marha furcsa például a Cápák közt című műsorban a magától értetődő tegezés.) 

Őskövület vagyok. Viszont a lízingelt csemetém párja éppen azzal nyert egyből magának, hogy az első találkozásunkon odajött, kezet nyújtott, magázva köszönt és a teljes nevén bemutatkozott. Ebből derült ki számomra, hogy volt gyerekszobája. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_08.jpg

De még az én konzervatív szemléletemnek is fura volt, hogy azonos vagy közel azonos korú fiatalok magázzák a egymást a regényben. Az édesapám '46-os születésű volt. Még magázta a szüleit. Én '67-es vagyok, és én már nem. A nagyszüleimet sem. Szerelmetesfeleségtársam édesapja '35-ös születésű volt. Ő azt szerette volna, ha a '72-es és '77-es születésű gyerekei magázzák a szüleiket. A '48-as születésű édesanyjuk azonban ezt nem akarta. Ő győzött. Változik a világ. A mai srácoknak (kivéve a lízingelt választott párját, már eszükbe se jut szembe nézve bemutatkozni és köszsönni. „Helló!” – harsan más lakásába első alkalommal belépve a kiáltás, és már ott sincsenek, eltűnnek az ott lakó, velükkorú oszitárs szobájában. S a velükkorú oszitársnak sem jut eszébe, hogy tán be kellene őket mutatni. 

Na, a regényben ez még nagyon-nagyon nem így van. S a mai viszonyok között furcsa olvasni, hogy volt nagyon másképpen is. 

Eddig három Szilvási könyvet olvastam. Gondolkodom, miben is áll, hogy mindhárom könyv képest volt hozni a korszellemet?

Felmerült bennem, hogy nem csupán egyfajta nosztalgia-e ez, éltem már akkoriban, ismertem azt a világot, azt az érát, a kor hangulatát, szellemiségét, ha szóba kerül, rögtön és azonnal rengeteg minden hadrendbe sorakozik a tudatom hátterében: hangok, ízek, színek, érzések, frizurák, ruhák, autók, események, az akkori építészeti, technikai formavilág, üzletek, reklámok, arcok, filmek, zenészek, Egy komplett kor. 

Igazából nem tudom a választ. Mármint, hogy Szilvási idézi meg remekül mindezeket, vagy csupán az agyam egészíti ki az olvasottakat a személyes tapasztalatokkal? Ehhez később kellett volna születnem. Vagy rosszabb könyveket olvasnom a korról.

*

AHAM, AZ ÖRÖK TÉMA, A SZERELEM. Megunhatatlan. Témának is, benne élni is. Témaként rázós: annyiféleképpen fogható meg, hogy nagyon könnyű mellényúlni. Bár a legnépszerűbb téma, a veszélye éppen a népszerűségében rejlik: az ábrázolása önmagában még kevés, kell hozzá valami plusz, valami eredetiség is. Bármilyen, valamilyen, akármilyen. 

Mondtam: a könyv témája a szerelem. 

A tegnapi nap ugyanolyan volt mint bármelyik másik. Reggel együtt kelés, Amíg Szerelmetesfeleségtásam beágyaz, én felöltözöm, felteszem a kávét, elmegyek vécére, mire lefő végzek, kitöltöm, beviszem neki a nappaliba, ahol ő már bevackolódott a fotelba, be is takarózott, behozta a reggeli banánjainkat. Negyed óra, félóra, tápászkodnom kell, vár a munka. Az esti rituálék is meg vannak, kötetlenebb „munkakörökkel”.

Minden nap tudatosul bennem, hogy szeretem ezt a nőt. Nem csupán az embert: a nőt. Minden tökéletlenségével egyetemben. Tegnap este a teljesen mindennapi esti fény valahogy másképpen esett az arcára lefekvés után. Van egy kis mindenfelé mozgatható olvasólámpám, azt valahogy másképpen csavargattam a könyvem felé, azért esett másképpen SzFT arcára fény. 

Fölé hajoltam egy jójszakát-csókért, akkor láttam, hogy ni, a fény és arca. És megint csudálni kezdtem, hogy milyen szép nekem ez az asszony, mennyire szeretem minden részletét az arcának. A gribedlijétől kezdve a szemén át a szarkalábaiig mindent. S csak néztem őt és hálás voltam a jó Istennek. Meg SzFT bűbájának, amivel magába boszorkánykodott engem. De ezt persze váltig tagadja. Pedig hogyan máshogy ehetnék belé ugyanúgy szerelmes, ahogy a kezdetünkön, régen? 

Lesz jelentősége később  szerelmes áradozásomnak. 

 *

MENJÜNK KÖZELEBB A CSELEKMÉNYHEZ! Az egyik főszereplőt, ő a fő-főszereplő, Varga Ádámnak hívják. Éppen elvégezte a középiskolát, és éppen felvették az orvosi egyetemre. A történet kezdetekor nyár van, Ádám vidéken, édesapja ismerőseinél tölti a nyarat, és egy nála kilenc évvel idősebb asszony éppen elvette a szüzességét és gyakoroltatja vele a testi szerelmet. 

Hangsúlyozottan a testit. Az asszony mindössze használja Ádámot. Ezt nem is rejti véka alá. 

Amikor elvesztettem az ártatlanságomat, tizenhat voltam. Vagy tizenhét? Nem, annyi még nem. A lányt, akivel összeborultam nevezzük, hm, Fruzsinak. Igazság szerint fizikai szempontból én vettem el a szüzességét, de a gyakorlatban, az ő elhatározása és akarata szerint teljesítettük be a szerelmünket. Mert szerelmesek voltunk. Nagyon. Azt is mondták ránk, hogy szépek vagyunk együtt. 

Nagyon kamaszok voltunk. Fruzsi elképesztően tudatos volt, én meg ugyanazzal a naivitással sodródtam, ahogyan azóta is, ma is teszem. Ő, amennyire tudom, elérte a kitűzött céljait. Már tizenöt évesen tudta, merre megy, milyen úton, és hová akar elérni. És úgy is lett! Én meg nem tudtam mihez kezdjek magammal, és ez így is maradt egész életemben. Mindig csak rövidtávú kilátásaim, stratégiáim voltak. A cél a túlélés volt, s hogy közben viszonylag jól érezzem magamat. 

(Hm... Féléves koromban majdnem meghaltam. Apu a hónom alatt fogva ugráltatott a hasán, amikor kékülni, zöldülni kezdtem, nem jutott befelé levegő. A Szerdahelyi utcában laktunk, a Mátyás tér mellett, a Teleki piac közelében. Nyár volt. Apu már pizsamában volt, mezítláb. Felpattant és csak odakiáltotta Anyunak, mi van, és ahogy volt rohanni kezdett velem a kórház felé. A Nagyvárad térig, a gyerekkórházig rohant. Nem rövid út. Anyu csak egy köntöst kapott magára, és rohant ő is Apu után. Sportoló volt, kézilabdázott, utolérte a férjét, A kórházban beérve azonnal gégemetszést hajtottak végre rajtam, hogy meg ne fúljak. Itt vagyok, eltelt ötvenhét év. Egy kikönyökölt zakójú orvos ott éjszakázott mellettem két napig. És vérig sértődött, amikor Apu később pénzt akart neki adni. Egy másik, velem foglalkozó doki nem volt ilyen sértődős. Igaz, ő nem is ült az ágyam mellett, nem figyelte a légzésemet. Na, szóval, lehet, hogy valahonnan innen fakad, hogy soha nem voltak hosszútávú terveim, mindig a túlélésre játszottam. Jó érv mentegetőzésnek? Olyan kis divatosan hangzik, nem?)

Szóval Fruzsi... Egy pillanatig sem illettünk össze. Ahogyan előtte nyílt a világ, úgy csukódott be a szerelmünk. Hivatalosan három, a gyakorlatban két és fél évig voltunk együtt. Az utolsó fél év gyalázatos döglődés volt. Én mondtam ki, hogy hagyjuk a francba az egészet. Irtózatos volt a csalódásom. Amikor a gyalázatos fél év elkezdődött, akkor költöztem el otthonról, az apámtól és a minket mindenünkből kiforgató nevelőanyámtól, aki a költözésemkor szóvá tette, hogy nem beszéltem meg vele, hogy elvihetem-e a bútoraimat. Amikor megkérdeztem, hogy elég lesz-e cserébe és két szoba, összkomfortos óbudai lakás, sarkon fordult és otthagyott. 

Nem védőháló nélkül költöztem: Anyu édesanyához, Nagyihoz mentem. Teljesen külön szobám volt. Az Apuval és a nevelőanyámmal való együttlakás során  három évig nem: így-úgy átjáróház volt a helyiség, ahol aludtam. Volt hogy a lakásban berendezett esküvői ruhakölcsönzőnek ez a nappali volt a várószobája. (Óbudáról azért kellett elköltözni, mert a nevelőanyám raktárosként dolgozott a Patyolatnál, és valami brutál hiányt sikerült produkálnia. Óbudán volt külön szobám.) 

Szóval volt hol laknom, volt külön szoba,csukható ajtóval, és mire ez lett, addigra Fruzsiból lekopott a velemlét vágya, tágítani akart a világán. Tágított. Én nem csaltam meg ez alatt a fél év alatt sem Hogyan is tehettem volna? Szerettem. Nagyon. Ő már nem volt ennyire tartózkodó. Pontosan tudom,mikor eresztett magába más pasit. Ráadásul az a visszataszító Lajost, aki első gimis koruktól ott sürgölődött körülötte, holott tudta, hogy létezem. Még azt is megtudtam, hogy az együttlétük során Fruzsi vérzett, mintha csak Lajos vette volna el a szüzességét. Mi a megalázó, ha nem ez? Az örök férfidilemma a méretek körül, s alulmaradni egy olyannal szemben, akit az első pillanattól fogva nyálasnak találtam,  utáltam... 

De az első két és fél év gyönyörű volt. Pedig nem volt egy éjszaka sem, amit együtt tölthettünk volna... 

Ádám a Balatonról Pestre utaztában megismerkedik a hozzá korban tökéletesen illő Mariannal. Mariann szép, kedves, és neki is az első pillanattól fogva tetszik a fiú. 

Mindketten a szüleikkel élnek. Illetve Mariann az édesanyjával. Ádám meg rendezett körülmények között mindkét szülejével. Az édesanyja számára félelmetes látni, hogy a fia önállóvá válik, hogy külön élete van már, hogy nem oszt meg velük mindent. Az édesapja bízik Ádámban, természetesnek látja a saját életet, a leválást. És egyiküknek sincsen igaza. Mert a leválás nem félelmetes, elé lehet feküdni, de megakadályozni nem lehet. Semmi félelmetes nincsen benne. Csak szülőként ijesztő. Az apa meg nem látja, hogy a hallgatás mögött hazugság és lopás lappang. 

Mert Ádámnak nincsen még bevétele,de Mariann sokba kerül a találkozásokon, drága a konyak. De mert Mariann a társasága miatt, ami Ádám számára egyáltalán nem szimpatikus, hozzászokott, hogy viszonylag jól él.

Belegondolva itt picit bicsaklik a logika. A konfliktus később abból fakad, hogy Mariannak és az édesanyjának csak az utóbbi munkájából van bevétele. Vállalkozó. A Kádár-korban. Ezért nem jár neki semmi társadalmi védelem. Se jogi, se pénzügyi, se egészségügyi. Mert a velük élő kapitalizmus korcsos maradványa. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_10.jpg

A Marx tér

Mariannt nem engedi dolgozni az anyja. Tehát bevétele neki sincsen. Az anya vállalkozása,sálakat fest, éppen csak a napi túlélésre, a likak sürgető betömésére elég. Tartozás erre is, arra is. Nincsen túlélési ösztön az anyában. Legalábbis a lánya létezésével kapcsolatban nincsen. Nem akarja, hogy elprolisodjon. Ezért nebáncsvirággá neveli. S közben anyagilag meg merő vergődést csinál az életből. 

Vagyis egy seftelőkből, ügyeskedőkből álló társaságban mit keresett Mariann.hogyan fogadták be egy fillér nélkül? Mindegy, valahogy, spongyát rá! 

Mariann dicsérete: Ádám miatt szakít a társasággal. 

Aztán beteg lesz az édesanyja. Bevétel semmi. Dolgozni megy, az anyja a kórházból ezt nem tudja megakadályozni. Aztán a munkából hamarosan semmi se lesz, mert Mariann megaláztatásnak véli, hogy kezdetben takarítania kell, meg kölcsönadják más területeknek. Igaza is van, meg nincs is. 

Az én agyam ilyen helyzetekben azt mondta, hogy igen, szar, de kell a lové, felelősségem van, maradok, amíg jobb nem akad. Szerelmetesfeleségtársam ilyen esetekben meg azonnal felfelé törekszik.

szilvasi_es_megis_orizetlenul_07.jpg

Aztán Mariann édesanyja megbetegszik- Vagyis elzárják odafent a pénzcsapot. Mariann ölbe tett kézzel vár, egy hónap múlva majd lesz kényelmes állása. Ahol ülhet. Addig meg tátott száj, sült galamb-várás...

Ádám jár az egyetemre. De munkát vállal Mariannért a Szabadkikötőben, este öttől tízig. Senkinek se mondja el mit csinál miért. Még a legjobb barátja, Parafa sem tud semmit sem. 

A tempó feszített, Ádám kezd kikészülni fizikailag, Mariannhoz is csak ritkán képes emiatt kimenni. Mariann Hűvösvölgyben lakik. Odébb mint Ádámék. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_02.jpg

Hűvösvölgy, a fogaskerekű végállomása

Emiatt összevesznek. Ádám továbbra is meglepetésnek szánja a munkája után kapott pénzt. Mariann meg azt hiszi, hogy az a nő áll a háttérben, akivel egyszer az utcán megpillantotta Ádámot. Aki egyébként a balatoni asszony volt, akinek a telefonszámát Ádám eldobta ugyan, de a memóriája több mint remek... (Azon, hogy Szilvási ezt a szálat teljes mértékben nyitva hagyta, még morfondírozom, hogy jó ötlet volt-e, hiány-e vagy erény?) 

Fokozódik a feszültség mindenkiben, beleértve a szülőket és Parafát is... Mariann anyuja ráadásul háttér-konspirációkba kezd, mert szimpatikus neki az orvos, akihez Mariann beprotezsálta. A doki annak a társaságnak az ismerőse,amit Mariann Ádám miatt otthagyott. 

*

JA, A KOMMMUNIKÁCIÓ. AZ BIZONY! Én már nem egyszer úgy gondoltam,feladom. Innentől csak dömdödöm van mindenre. (Tudod, Lázár Ervin egyik alakja, aki a szeretlek-szó elkoptatása,kiüresítése miatt nem volt hajlandó mást mondani, csak azt, hogy dömdödöm.)

Természetesen a kommunikációs zsákutcák azokkal fájtak leginkább, akik közel álltak, állnak hozzám. Meg akikkel egyébként inkább működik a gondolatcsere mint nem. 

Ádám nem beszél. Meglepetést akar. De mert hazudott a szüleinek több alkalommal is, holott semmi oka nem volt rá, sőt, pénzt is vett el tőlük, megbeszélés és engedély nélkül, inkább nem mond, nem kérdez semmit. Azt hiszi, konfliktust kerül el ezzel, holott sokkal inkább csak generálja a feszkót. Hiába tiszteletre és szeretetre méltó a meglepetés és még inkább a hozzá vezető út, végül is ez lett a pokolba vezető út. Tudod, ami jó szándékkal van kikövezve. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_05b.jpg

Nem tudom, van-e különbség a hatvanas évek fiataljai és a mai srácok között abban, hogy mit hajlandók megtenni azért, akit szeretnek. Hogy hajlandók-e például szinte erejükön felül dolgozni a másikért? Tényleg nem tudom. A sejtésem inkább előítélet, ezért hagyom is a csudába. 

Mariann is befeszít, Parafa csak sunnyog a barátja után, hogy kiderítse, miről van szó. Apu bízik Ádámban, tehát nem feszeget semmit. Anyu megbántottam duzzog. Mariann anyja meg a dokira konspirál. Mariann meg otthon ül, sírdogál, vakarja a fenekét, majd megszédülve dacossá válik. 

Holott nagyon szeretik egymást Ádámmal. 

Na, most kell elmondanom, lehet, egészen másképpen alakult volna az életem, ha Fruzsi nem szédül bele a nagyvilágba, és belemegy a tervembe, hogy én tartsam el őt az egyetem alatt. Mert hajlandó lettem volna elmenni miatta vendéglátózni is. Mert olyan suliban érettségiztem. Egy pillanatig sem volt semmi közöm a vendéglátóhoz. Valami bölcsész francra kellett volna mennem. Vagy újságíróira. Nem tudom, miért nem tettem. Még csak nem is utáltam a vendéglátást, egyszerűen közünk nem volt egymáshoz. Legalábbis attól a ponttól fogva, hogy kikerültem gyakorlatra, és pillanatok alatt beláttam, szó sincsen vendéglátásról, vendégfejésről, lerablásról van szó. Ettől meg hánytam. De csak végigcsináltam a sulit.

Mondom, nem is értem, miért mentem oda, miért csináltam végig... De utána már nem tanultam tovább. Lusta voltam. Céltalan. A mindennapi túlélés volt/lett a soha ki nem mondott, bevallatlan cél. De ne gondold, hogy ez egzisztenciális vergődés volt: soha nem éreztem rosszul magam...

Izé, dehogynem, csak soha nem igazán emiatt. A mindennapokat mindig élveztem, a hajnalt, az új nap lehetőségét, a madárdalt, a napfényt, a gyerekeimet, a mindig megtalált alkotás lehetőségét (amivel be soha nem futottam) és így tovább. 

Na, de mondom újra, Fruzsiért elmentem volna még vendéglátózni is. Komolyan mondom. Nem élt vele. Így pénzem soha nem lett és dörzsöltté sem váltam. De azt hiszem, így megmaradt a becsületem, legalább önmagam előtt. 

A regény fő konfliktusa tehát a kommunikáció minősége, hiánya miatt következik be. A vég nagyon szomorú. A kommunikáció hiányának a vége mindig nagyon szomorú. Mindegy, mi a hiány oka. Ha nincsen kommunikáció, a vég tutira tragédia lesz. 

Azért, mert még a kimondott szavak alatt sem ugyanazt értjük. Nemhogy a kimondatlanok alatt. Elképesztőn félremennek a dolgok, ha azt várom, hogy megértsenek, anélkül, hogy elmondanám, mi is van bennem. De ugyanekkora tévút, ha azt gondolom, pontosan értem a másikat, anélkül, hogy elmondaná, hogy kérdeznék és meghallgatnék.

Zsákutca, szakadék, magányosság, fájdalom, pusztulás, halál. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_09.jpg

Mindenki más okból hallgat, és mindenkinek meg van az alapos oka a hallgatásra. Az elhallgatásra. A ki nem mondásra. A szőnyeg alá söprésre. A lenyelésre. Hogy aztán majd elbotoljanak a szőnyeg alatt összegyűlt sok kakiban. Meg a lenyelt elfojtott dolgok miatt gyomorfekélyt kapjanak. Meg a kibeszéletlen fájdalmak miatt fájjon a szívük. Meg hogy az összegyűlt feszültségek miatt a simogatásra induló kéz az arc közepébe csapjon. 

Bárhol olvasgatom is a kommenteket, azt látom, hogy tele vannak az emberek kisebbségi érzéssel és feszültséggel. Kisebbségi érzéssel: mert különben nem bántanának csípőből mindenkit, nem szólnának úgy be minden apróságra, ahogy teszik, nem fikáznának hegymagasról mindenkit, aki csak kicsit is más véleményem van mint ők. 

Sebestyén rögtön és azonnal mindenkibe belekötött. Pár hónapja dolgoztunk csak együtt, de természetesen megtalált már engem is. Többször is. Egyébként nem volt unszimpatikus manus, de ezt a tulajdonságát nagyon rühelltem. Amikor egy ebédidő végén megint kóstolgatott, már én sem bírtam megállni: 
– Ennyire szarkupacnak érzed magadat? 
– MI vaaan?
– Kivétel nélkül mindenkit fikázol. Tehát mindenki fölé akarsz kerülni. Ha tisztában lennél a sajt értékeiddel, tudnád, hogy nem kell oda kerülnöd, mert ebben-abban már ott vagy. De nem tudod. Ezért az önbecsülésed miatt mindenkit le kell győznöd. 
Nem volt válasz. 

Egy nap múlva együtt kellett dolgoznunk. Sebestyén, legnagyobb meglepetésemre az első óra végén megkérdezte, addig nem is nagyon szólt hozzám: 
– Figyelj, megismerkedtem egy lánnyal. Ilyen nagy mellei vannak – mutatta a tenyereit jóval a saját mellkasa elé helyezve. – Meg gyönyörű szeme. S több mint prímán csókol. Szerelmes lettem belé. 
– Csak? 
– Csak nyolc évvel fiatalabb. 
– Hoppá! Tizenhat éves? 
– Ja!
– Nem a nyolc év sok, hanem a tizenhat kevés... 
S innen beindult a beszélgetés. Sebestyénre a mai napig a barátomként gondolok. Nagyon jókat beszélgettünk utána. 

Nem a konfliktus a baj. Sohasem az. A konfliktus önmagában nem más mint nézetek összeütközése. Ha vitához vezet, azzal sincsen baj. Mert a vita érvek összeütközése, egymásnak feleselgetése. Ából bébe, céből débe és így tovább. 

A vitatkozással és a kötekedéssel van baj. Amikor le akarom győzni a másikat. Megalázni, porba tiporni. Elhallgattatni. És, látod, baj van a hallgatással és ki nem mondással is. Mert néma gyereknek anyja sem érti a szavát. S nem vagyunk gondolatolvasók. S mert a látszat sokszor nem a lényeget mutatja, hanem valami egészen mást. Mert még a kimondott szavainkat is megfelelő összefüggésben kell értenie a másiknak, hogy ne legyen baj belőle. Gondolj bele! 

El nem mondhatom, mekkora megkönnyebbülés volt, lett, hogy Szerelmetesfeleségtársammal tudtunk veszekedni. De még hogy! A kétszárnyú ajtó majdnem tokostul esett kifelé. A hangerőnktől a fiam megrémülve kérdezte:
– Apa, akkor most el fogsz megint válni?
– Dehogy, Bucikám, csak rendezzük ezt a dolgunkat!

De volt, hogy SzFT is megállt veszekedés közben, visszavette a hangerőt és ijedten kérdezte:
– Morzsám, szeretsz még?
Én meg néztem rá csudálkozva:
– Hogy a viharba ne szeretnélek? Életem nője vagy! Szeretlek mindenestül, csak most hülyeséget beszélsz.
– Akkor jó! – nyugodott meg a lelke. És mintha mi sem történt volna, folytattuk a veszekedést. 

Évek óta nem veszekedtünk egy igazit. Pedig lenne mi miatt ma is. Pedig már egy gyerekünk sem él velünk. S pedig van ez meg az a szőnyeg alatt. Vannak idült nézeteltéréseink. 

Viszont még ezeknél is előfordult, kiderült: a megszólalás empátiát szülhet. Ha nem is feltétlenül megoldást. Még nem tudom, mi lesz a vége. Csak azt tudom, hogy nélküle nem tudom elképzelni az életemet, de azt se,hogy ez meg az ne oldódjon meg. 

Ádámék esete bizonyítja, hogy még a jóindulatú elhallgatás is válhat gyilkossá. Meg azt is, hogy a másik tetteinek, mögöttes szándékainak a megítélése roppant elhibázott hozzáállás. 

Na, ezen a mondatomon most elgondolkodtam.

Mert ugyancsak van, akinek a mögöttes tetteit meg szoktam ítélni. Most mosakodni fogok, önszerecsent mosdatni. Szerintem az a különbség, hogy ezekben az esetekben a cselekedetek sora, láncolata, vissza-visszatérése vezetett a későbbi prekoncepcióhoz. Gilt? 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_01.jpg

A Szilágyi Erzsébet fasor a Moszkva tér felé

*

NEM, EZ A REGÉNY NEM ANNYIRA ÁTÜTŐ MINT AZ EGYMÁS SZEMÉBEN. De nem sokkal marad el mögötte. Sőt, a szereplők és a motivációik még árnyaltabbak is, mint amott. Viszont a mondanivaló meglepően hasonlatos. Ha nincs kommunikáció, semmi se nincsen, és nem is lészen. Ha nincsenek gesztusok, nincsen kapcsolat. És nem is lészen. S ez független attól, hogy a hatvanas években ötven.hatvan évvel utánuk vagyunk. Mert ami ember bennünk, az örök. Meg ami hiányzik ahhoz, hogy emberek legyünk, sajnos az is örök. 

Szilvási hangulatteremtése viszont kiváló. Mondom, nem tudom, annak is hozza-e, amit bennem kiváltott, aki nem élt ezekben az években, de a könyv Molyos népszerűségét nézve úgy fest, igen. 

 

Szépirodalmi, Budapest, 1974, 368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631500993

 7,5/10

2024 márciusának fizetésnapja után eggyel, szombat, kora délután. Két napja fájlalom a jobb vesémet. De ma délelőtt nagyon. Elmentem vécére, kitöröltem magam, és a mozdulat után alig tudtam felállni, azóta el sem múlt a permanens fájdalom. Pedig már gyógyszer is van bennem. Lehajoltam, hogy kitakarítom a szárítógép szűrőjét, mert nem szárított rendesen, és ott álltam a szűk könyha közepén négykézláb, és azt hittem, nem fogok felállni. Nagyon vacak. 

Ahogyan az is, hogy így képtelen leszek elmenni az Edda 50 koncertre. Közel három órát nem fogok tudni állni. Pedig kíváncsi lettem volna rájuk. Azt hiszem. 

René Goscinny – Morris: Lucky Luke 48. – A ​Daltonok nyomában

Eredeti történet, és tényleg arról szól, nem többről, ami a címe

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban.jpg

Ahogyan az előző füzet, a Rantanplan Bárkája értékelésében írtam, most egyszerre két Lucky Luke jutott el hozzám. Információhiány miatt. (Nem tudtam, hogy megjelentek.) Az és ez. Szerencse, hogy kettő jött. Mert amit ez kiolt, az felgyújtja. 

Pedig ezt az epizódot az eredeti, két klasszikus szerző alkotta. Vagyis az elvárások a plafonon vannak. Voltak. Mert azért ez egy Goscinny-történet, Morris rajzokkal! Apám, gondolj már bele!

A helyzet az, hogy húzom mint a rétestésztát ennek az értékelésnek a megírását. Két okból.

Az egyik az, hogy nem nagyon tudok mit írni róla. 

A másik az, hogy amit írni tudok, az is belefér egy összetett mondatba. 

De ha csupán ennyit írnék, az meg olyan méltatlan lenne a blogomhoz, hogy olyat nem merek tenni. 

A füzet eredetileg 1962-ben jelent meg első alkalommal. A szerzőpáros nyolcadik közös munkája volt, a Lucky Luke-sorozatnak meg a tizennyolcadik darabja. Lehet tűnődni, mennyire lehet túlságosan rutinossá válni nyolc, illetve tizennyolc füzet után. 

Az tény, hogy a figurák eddigre teljesen kiforrták magukat mind megjelenésükben, mind jellemükben. Kialakultak a Lucky Luke történetek visszatérő sablonjai. Amik miatt minden újabb történetet ismerősként köszönthet a nagyérdemű. Meg amik miatt, hozzájuk adott pluszok nélkül unalmassá is válhat bármi. 

*

Amiről nem a füzet és a szerzői tehetnek: a magyar kiadó egymás után két olyan Lucky Luke-ot jelentetett meg, amelyben a fenti borítón látható kutya, Rantanplan a főszereplő.

Rantanplan a világ leghülyébb kutyája. Nála már csak egy döglött eb ostobább. Cserébe Rantanplan csuda jóindulatú. Csakhogy az egymást követő két füzet, különösen úgy, ahogyan hozzám eljutottak, egyben, közvetlenül egymás után olvasva, egysíkú. Mert a kutya ostobasága bár jópofa. De nem kilencvenhat oldalon keresztül. Ennyi ideig nem tartja fent a figyelmet. 

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban_12.jpg

*

A kötet másik főszereplői a Daltanok, A tök egyforma, csak magasságukban eltérő fivérek. Banditák. Lucky Luke standard, bármikor előhúzható ellenfelei. A Daltonok mindig megszöknek a börtönből, Lucky Luke mindig visszapakolja őket méltó helyükre, bármit is találjanak ki. 

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban_02.jpg

A legkisebb mitugrász, Joe a főnök. Állandóan tervez, pukkancs és szívből gyűlöli Luke-ot. A legmagasabb bandita Avarell: ostobaságban szinkronitásban van Rantanplannal. És állandóan enni akar, nagyjából mindegy, mi az, pulykasült, cipőtalp, naftalingolyó, csak ehessen. 

Neve a középső két Daltonnak is van, William és Jack, de jellemük nekik nincsen. A nevüket is úgy kellett most megnéznem, negyvennyolc Lucky Luke történetet elolvasva, megnézegetve. Jack és William csak azért vannak, hogy murisabb legyen a tesó-kvartett kinézete. De a Daltonoktól, egetverő ostobaságuk ellenére tart az egész Vadnyugat. Csak persze Luke nem. 

Nekem a Daltonok olyanok mint a Louis de Funès által megformált figura: tréfás, mulatságos, elképesztő, kiszámítható, de nagyon hamar fárasztóvá válik. Válnak. A fárasztósági faktor nem jöttem még rá, mitől függ. Bud Spencernek, Terence Hillnek is van négy arca, azt váltogatják, 'oszt valahogy mégsem lesznek unalmassá. Simán, minden filmben élvezetes az a négy arcuk. A Daltonokkal nem teljesen így vagyok. 

*

Ebben a történetben az történik, hogy a négy Dalton megszökik a börtönből, A börtönőrök, zseniális gondolat, a világ legbutább kutyájával akarnak a nyomukba eredni. Ami nem alapjaiban kőbuta gondolat, mert Rantanplan valóban keresi a Daltonokat, egyfajta gazdinak tekinti őket. Ahogy Luke-ot is. A kognitív disszonanciát nem tudja feloldani, hogyan is tudná, ezért hol ehhez, hol ahhoz csapódik. S közben meg van arról győződve, hogy mindenki azért van, hogy az ő kedvét keresse. 

A színhely, meglepő fordulat, egy vadnyugati kisváros, ahol kulminálódnak az események. A Daltonok, különösen Joe, le akarnak számolni Luke-kal, Luke pedig vissza szándékozik zsuppolni őket a sztenderd tartózkodási helyükre, a rácsok mögé. 

A kisváros pedig fél a Daltonoktól, nem akarja felingerelni őket, ezért Luke nem szívesen látott rendcsináló a városkában. 

Az erőviszonyok pingpongozódnak, hol ez, hol az kerül fölénybe. 

S néha beáll az egyensúly. 

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban_07.jpg

A helyzet persze megoldódik, s meglepő fordulat, de a megoldás főszereplője Rantanplan lesz. Nem mondom el, hogyan. 

*

A helyzet azonban az, hogy unatkozni ugyan nem unatkoztam olvasás, nézegetés közben, de erőteljes deja vu-érzésem volt mindvégig. Akkor is, ha közben derültem nagyokat. 

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban_10.jpg

Mert azért nem volt nehéz belátnom: a történet csupán arról szól, hogy a Daltonok megszöknek a börtönből, Lucky Luke a nyomukba ered, és mindenféle kavarodások után persze újra rács mögé rakja őket. Slussz! 

Csalódás? Nem, nem az. Vagyok annyira elfogult, hogy a Lucky Luke sohasem az, még a gyengébb daraboknál sem. Csak éppen semmi egetverő, semmi átütő, semmi meglepő. Megszokott színvonal, a megszokott sablonokkal. 

 

Pesti Könyv, 2024, puhatáblás · ISBN: 9786155699580; fordító: Szenes Renáta

7/10

2024 március, egy nappal az ötvenhetedik születésnapom előtt. Meg voltam győződve, hogy ötvennyolc leszek, de Szerelmetesfeleségtársam felhívta a figyelmemet a matematika kérlelhetetlenségére. Ha onnan számolok, amikor születtem, nem jöhet ki ötvennyolc. Meg ha kerek tíz év van közöttünk, és ő most negyvenhét lett, akkor én nem öregedhettem idén plusz egy évet. Ezen el kellett gondolkodnom. :-)

Ötvenhét év. Több mint kétszer annyit éltem mint az édesanyám. Tizennégy évvel többet mint az édesapám. Pár évvel többet éltem mint a mindkét oldali nagypapáim. 

S mégis úgy tűnik, elsuhant minden, ami mögöttem van, és még mindig nem vagyok más, csak egy kisfiú, aki időközben szakállt növesztett, és van egy csomó tapasztalata, de még mindig nem érti Isten igazából, hogyan is működik a világ, hogyan is működnek az emberek, és még mindig, bár csökkenő tendenciával hisz abban, hogy lni úgy jó, ha nem bántjuk, akik velünk, mellettünk élnek, sőt, segítünk is nekik, ha akarják. 

Abban a népszerű téveszmében, hogy mindenki azt kapja, amit ő maga adott a világnak, már nem hiszek. Jól hangzik, önvígasztaló, de még Isten sem így működik. Ha így működne, akkor Jób és Jézus lenne a világ két legnagyobb lúzere, nem pedig hitpéldakép és megváltó. 

Ötvenhét év. Majdnem hatvan. Ez már nem is a fele. Nem vagyok túl optimista az életem hosszával kapcsolatban. De élni jó. Szeretem a felségemet, a gyerekeimet, az unokámat, a napfényt, a virágokat, a könyveket, a hétvégi, hajnali ébredést, az írást, a lakásunkat. Mindent, amim van. S úgy igazából semmi sem hiányzik. Persze, ez meg az, jó lenne, egy teljesen működő szív, több találkozás a gyerekekkel, a meglevő barátaimmal, egy picivel, úgy húsz százalékkal több pénz, egy nem csikozódó laptop-képernyő. Néhány képregény és könyv. Meg egy kis puffasztott kukorica. Megyek is érte a konyhába. :-)

Jul – Achdé: Lucky Luke 47. – Rantanplan Bárkája

Meglepően aktuális, és meglepően nem feltétlenül polkorrekt vadnyugati történet

lucky_luke_47_rantanplan_barkaja_b.jpg

 

Mivel csak a Lucky Luke magyar oldalán nézegettem néha, van-e új szám, ezért lemaradtam erről a 47-ről. Mert az oldal már nagyon régen nem frissült.

De mint látható, nem végleg maradtam le az új Lucky Luke füzetekről. S így legalább egyszerre két szám is érkezett, már itt toporog értékelés-írásra várva a 48. füzet is, A Daltonok nyomában. 

Vess meg: nekem ez jobban tetszett. Pedig amaz az eredeti szerzők munkája. Ez „csak” amolyan eredeti tribute. Olyan mint a Mohikán együttes lemezei: a Republic stílusában írt dalok, amik annyira jól sikerültek, hogy néha jobbak mint az eredetiek. (Főleg a Mohikán első és a Cipővel írt utolsó Republic-lemezek összevetése ad érdekes eredményt.) 

A Jul–Achdé párosnak ez a negyedik, közös, magyarul megjelent munkája. Az általuk alkotott füzetek tetszési aránya 2:1:1. Kettő nagyon jól sikerült (ez és az Egy cowboy Párizsban), egy elmegy (Gyapotcowboy), egy pedig nagyon nem volt gyere be (Az ígéret földje). A legjobbjuk eddig a Párizsos. De mondom azonnal és újra: ez a második befutó. 

Többször elmondtam, most is megteszem: a Lucky Luke-füzetekről, szerzőikről, szerző-változásaikról nem beszélek. Azért nem, hogy ne ismételjem magamat. Írtam már annyi Lucky Luke-ról, s azokban az értékelésekben meg a háttérinformációkról, hogy nem ismételném meg újra és újra ugyanazt. A jelenlegi kötet szerzőpárosáról, Julról és Achdéról például a bevezetőben linkelt értékelésekben hosszabban írtam, fotókkal is bemutattam őket. 

Most utánanéztem. Achdé összesen tíz füzetet rajzolt Morris után, és ebből négyet írt Jul. Ez a mostani füzet eredetileg 2022-ben jelent meg. Vagyis majdnem naprakész. 

Aminek vannak veszélyei. 

*

lucky_luke_47_rantanplan_barkaja_01.jpg

A történet lényegét a fülszöveg nagyjából teljes mértékben elhallgatja. Elképzelhető, hogy velem ellentétben, teljesen jól teszi. A meglepetés miatt teszi jól. 

Ovide Byrde egy lelkes állatbarát, texasi farmján összegyűjti a magányos állatokat. Az egyik védence Rantanplan, akinek köszönhetően Byrdet nagy szerencse éri. A sikere azonban a környékre vonzza a banditákat. Minden felfordul, olyannyira, hogy sokáig abban sem lehetünk biztosak, hogy a környékre érkező Lucky Luke meg tudja oldani a problémát

Lássuk csak, miről van szó!

Cuttle Gulch (Tintahal) egy átlagos, poros, amerikai városka. De tökéletesen átlagos. Mindaddig, amíg a börtönből ki nem engednek egy rabot. A neve Tacos Cornseed (Kukoricamag). Tacos a börtönben hallotta, hogy Lucky Luke visszahozta a börtön kutyáját, Ratanplant, aki Cuttle Gulch-ban aranyat talált egy magányosan élő nagy-nagy állatbarátnak. Őt havják Ovide Byrde-nak. 

lucky_luke_47_rantanplan_barkaja_04.jpg

Ovide Byrde az egész életét az állatvédelemre tette fel. Példaképe az első amerikai állatvédelmi egyesület alapítója, Henry Bergh. Bergh létező személy volt, ebben a füzetben kapott is egy oldalt, igaz, meglehetősen szűken szabva a róla szóló szavakat. lucky_luke_47_rantanplan_barkaja_13.jpg

A Tintahal városában élő állatvédőt az egész város utálja. Érthető: vegetáriánussá akar tenni mindenkit. Vegetáriánussá! Amikor mennyire finom már a steak! Akár jól átsütve, akár véresen... 

S akkor megérkezik a városba a frissen szabadult Tacos, aki szabadulásakor elkéri az őröktől Rantanplant, az ebet. Mivel Rantanplant a földkerekség legostobább ebének tartja, aki csak ismeri  az őrök boldogan megszabadulnak a buta kutyától. 

– Csendes kis börtön voltunk, lázadásokkal, szökésekkel...
– És akkor Isten megteremtette Rantanplant!

Tacos tehát magával viszi Rantanplant és útra kell Cuttle Gulch felé. Határozottan tudja, miért megy oda. Egyenesen Ovide Byrde háza felé veszi az irányt. 

Felajánlja Byrde-nak, hogy toboroz neki egy kis fegyveres csapatot, hogy érvényt szerezzenek Byrde elveinek. Megígéri, hogy a fegyveresek egytől egyig vegetáriánusok lesznek. Össze is áll a csapat. 

lucky_luke_47_rantanplan_barkaja_07.jpg

A sztorit nem mesélem tovább. Fordulatos, jól súlyozott, tréfás, minden a helyén van benne, és a végkimenetel sem kétséges. 

Az igazi érdekessége azonban az, amiről a történet valójában szól. 

*

Amikor kiderült számomra, hogy az állatvédelemről és a vegetarianizmusról lesz szó, kicsit elszontyolodtam. Attól tartottam, hogy a Lucky Luke-ot is utolérte a mai napság divatos, liberális, polkorrekt, zöld propaganda. Mert az esélye simán meg lett volna. 

De Jul csavart egyet a témán. A bármilyen etikai és életmódbeli propaganda helyett máshová helyezte a hangsúlyt. 

lucky_luke_47_rantanplan_barkaja_08.jpg

Hát ezt éri el az állatbarát Byrde és elsősorban az általa pénzelt, Tacos vezette banda. 

Hátborzongató! Azért az, mert manapság a polkorrektség cenzúrája egyre inkább elnyom minden szabad gondolatot, és ránk erőszakolja az újbeszélt, a szavak jelentését megváltoztató, átfordító, orwell-i megofgalmazás-kényszert. S a polkorrektség bevett eszköze a társadalmi, egzisztenciális tönkre tétel. 

A momentán (2024. 03. 02-én) éppen a Blogcímlapon levő értékelésemmel kapcsolatban egy zenész ismerősöm felhívott pár órája.

– Légy óvatosabb ezzel a témával! Ma csak beszélgettem valakivel a házunk előtt, hogy milyen bakancslistás vágyaim vannak. Kettő van. Az egyik: eljutni X. Y. zenész koncertjére. A másik: végigutazni a Transz-Szibériai Express teljes útvonalát. A beszélgetés után felmentem, bekapcsoltam a gépemet. Az első hirdetés egy kedvezményes jegyet ajánlott a Transz-Szibériai Expresszre. Te meg ilyen óvatlanul ilyen témákat pakolsz ki, ország-világ elé! Mondom, légy óvatosabb, kár lenne érted! – mondta nekem. 

A fenti képkocka az akasztásról szerintem mindent elmond. Van egy elv, amivel vagy él az ember, vagy nem. Az elv önmagában helyes, követhető, követendő:. Jelen esetben ez: védjük az állatokat. Nincsen ezzel gond. Védjük. Ez az első lépés. Majd az állatok védelme kiterjed a fogyasztásukra is: ha védjük őket, ugyan hogyan ehetnénk meg szerencsétleneket? Hogyan tarthatnánk az elfogyasztásukig méltatlan környezetben őket: határozzuk meg, mi a méltó környezet! Hozzunk erre vonatkozó szabályokat, fektessük le a követelményeket! Az állatok levágásának, ha már, akkor mindenképpen humánusnak kell lennie! De a legjobb lenne az embereket nevelni: ne egyenek húst! Vagy ha már, akkor a fehérje bevitelt rovarokból bogarakból biztosítsák! 

lucky_luke_47_rantanplan_barkaja_11.jpg

S előbb-utóbb a gondolatmenet eljut az akasztásig: az állatok védelme érdekében embert ölünk. Olyat, aki nem hajlandó védeni az állatokat. Aki nem hajlandó a gyökeres életmód-váltásra. Aki megérdemli. 

S a városka lakói, akik eddig két pofára zabálták a steaket, csendes egyetértéssel állnak az akasztófa körül. A csendjüket a félelmük teremti meg. Vágyják a steaket, nagyon régen nem ettek már olyat, maguktól eszükbe se jutna embert ölni, mert az csirkét ölt, de rettegnek, hogy ők lesznek a következők az emelvényen, ha szót emelnek. Ismered Karinthy Frigyes Barabás című elbeszélését? A tömeg megy Pilátus udvarába, hogy megmentse Jézust, az ártatlant, akit ki-ki annak vall, amit a hite enged. De Jézus ártatlanságában csak a farizeusok nem kételkednek. Így amikor Pilátus megkérdezi, kit engedjen szabadon, mindenki azt kiáltja: 
– Jézust!
De a hangok úgy állnak össze, folynak egy tömbbé, hogy a kiáltás értelme ez lesz: 
– Barabást!
A rablógyilkost. Akit magától ugyan senki szabadon nem engedne. S a tömeg újra kiáltja, hogy:
– Jézust!
De a hangok ismét úgy olvadnak össze, hogy ez lesz belőle: 
– Barabást! 

Így megy ez a világ... A jó elvek gyakorlatát gazemberek a saját érdekeik érdekében torzítják felismerhetetlenné, gyilkossá. S bár nevetségesen kiforgatják a lényegüket, az elvek védelme minden nevetségessége ellenére gyilkossá válik. 

Soroljam a mindennapi példákat?

Akár csak azt, hogy a világot két évre bezárták az otthonába, és az volt akkor a rémhír-terjesztő, aki azt mondta, nem halunk meg? Az lett a rémhír, hogy ami terjed, nem is annyira gyilkos. Az ész megáll. S miközben mindenki fertőzött mindenkit, nagyon hamar meg lett a bűnbak célcsoport is, amely a puszta létezésével ellene mondott a komplex őrületnek: ők a hibásak, miattuk nem ért még véget az őrület. Aztán az ukrajnai konfliktus gyakorlatilag napok alatt semmivé tette azt, ami két éve meghatározta az egész világ életét... 

lucky_luke_47_rantanplan_barkaja_09.jpg

*

 

Itt meg is állhatnék, mert ennek a Lucky Luke-történetnek ez a lényege. S tulajdonképpen mindent elmondtam, ha ezt elmondtam. S ezt elmondtam. 

De a sztori nem érhet véget egy ilyen fordulatnál. Persze, hogy nem! Apró, pici fricskák, csavarok, az első, amerikai állatvédő körútja során megtérített kis indián, Fürge Körte, akit tavaly még Éhes Farkasnak hívtak. Az erőd kutyája, aki a világ legbutább ebe, s aki akaratlanul (mert ha akarná, akkor kétségtelenül valami ordenáré marhaságot csinálna) végül megoldja a konfliktust, A kártyacsaló, akit állatvédő okokból kátrány és toll helyett kátrányba és falevélbe forgatnak. Meg a szőrmekereskedő, akiről minden szőrmét levesznek, így pőrén távozik a városból. A Rantanplanhoz ragaszkodó állatvédő, aki a ragaszkodásával majdnem háborút okoz a városka és a közeli indiántörzs között. 

És még sorolhatnám. Nem sorolom. 

A lényeg, hogy a két nem eredeti Lucky Luke alkotó az eredeti szerzőkhöz méltót alkotott ezzel állatvédős történettel.

Már csak arra vagyok kíváncsi, Gergő fiam hogy a viharba tudja megállapítani, hogy egy-egy sztorit az eredeti rajzoló követett-e el? Mert ő meg tudja ítélni. 

lucky_luke_47_rantanplan_barkaja_12.jpg

Dupla fricska: Tacos lelövi Jolly Jumpert. Lucky Luke, aki az emberölés nagy ellensége,
a lelőtt ló miatt 1,5 mérföld távolságról, könnyes szemmel is leszedi Tacost a lováról. Érzed az ellentmondás súlyát? Zseniális!

,  

Pesti Könyv Kiadó, Budapest, 2023, ISBN: 978-615-5699-56-6, puhatáblás, fordító: Szenes Renáta

10/10

2024 márciusának az első vasárnapja. Reggel hét. A zene a fülemben: The Mission: Carved In Sand. Olyan kis jól esik most. 

Tegnap egész nap esett az eső. Főztünk (karfiol leves, sertéspörkölt, galuska, gesztenyepüré), ettünk, láttunk két rossz filmet, illetve az elsőt meg se néztük (Állati mészárlás [naprakész tininyávogós, lajhár-gyilkosos elképesztőség], A szaxofon [régi magyar, Gobbi Hildás szerkezet nélküli, erőltetett társadalmi bohózat]), aztán bekapcsolódtunk 
a Kopaszkutyába. Már kamaszkoromban is szerettem ezt a filmet. S már akkor sem értettem, miért szeretem. Hibrid keveréke a valóságnak és a fikciónak, a sztori egyáltalán nem nagy, sok apró, jól mutató, de össze nem álló jelenet, és néhány nagyon jól sikerült poén, Hobó gyalázatos színészi játéka, szövegmondása (meglepő, de tényleg mindenki más természetesebb nála), az egyértelműen a HBB-hez köthető, nem is kizárólag a filmhez írt dalok... Szóval nem értettem már akkor sem. De most is lekötött. 

A reggeli összebújás, kávé, gyümölcsjoghurt után Szerelmetesfeleségtársam vágya miatt elkötünk majd egy MOL Bubis Yarist, mert szeretne olyat vezetni. A többit majd meglátjuk. 

Georgij Martinov: Támadás ​a Föld ellen

Egy másik, nem ideológiamentes, de bájosan rejtélyes, sokfajú szovjet sci-fi

martinov_tamadas_a_fold_ellen.jpg
Gondolj bele, mennyre elkaphatott a retró sci-fi-feeling gépszíja, ha egy könyv közbeiktatásával egymás után kettőt is elolvasok ugyanattól a szerzőtől!

Mi több, olvasnám a harmadikat is, de hiába néztem át az összes könyvespolcot, egyszerűen nem lelem... Az előző könyv A Föld nővére volt, az Időspirált nem találom. 

Ezt a könyvet olvasva maradt a visszafogott, mégis határozott lelkesedésem. Lehet, segített az is, hogy közben a kezembe került egy másik, A Föd nővére magyar kiadásának az idején megjelent másik, szovjet sci-fi is, A bűvös kés, és abba beleolvasva egyértelművé vált, hogy Martinov sokkal jobban ír. 

A támadás a Föld ellen kétségtelenné tette, hogy a kötelező, szovjet emberbe vetett hit valami megejtő bájjal keni fel a történeteit. S úgy fest, egy idegen fajjal soha nem éri be, legalább kettő kell neki mindig!

Martinov optimista, kimondottan, de visszafogottan rendszertámogató, -hirdető sci-fi-je 1966-ban jelent meg, az Albatrosz-sorozat tizenhetedik köteteként.

martinov_tamadas_a_fold_ellen_albatrosz.jpgA sorozatot Kardos György szerkesztette és célja az volt, hogy minőségi szórakoztató irodalmat, krimit, sci-fit és kalandregényeket (Ordasok között, Kloss kapitány, A Stirlitz-dosszié, Gyémántmosók, stb.) adjanak ki, nagy példányszámban, elérhető áron. Ebben a sorozatban jelentek meg hosszú-hosszú évek múlva Rejtő Jenő regényei is.

Az Albatrosz könyvek 1990-ig jelentek meg (eltekintve egy 1997-es, három kötetet megért újraindítási kísérlettől), és ezalatt közel háromszáz regény látott napvilágot a sárga csíkon fekete madárral. A kalandregények és a sci-fik hamarosan elmaradtak, az Albatrosz-sorozat a krimik sorozatává vált. 

Vagyis Martinov története egyfajta kuriózum a sorozatban. 

martinov_tamadas_a_fold_ellen_07.jpg

Szögezzük le: a könyv magyar címe félrevezető. Az eredeti címe ugyanis az egyik főszereplő neve: Gianea. Ami önmagában ugyan nem mond túl sokat, de legalább nem vezet félre. A magyar verzió azért nem fedi le a igazán a történetet, mert azt sugallja, hogy itt egy jó kis katonai, űrcatás, akciós, csihi-puhis sztorit ámulhatunk végig. Tudod a Csillagok háborúja első (negyedik) részének vége, amikor a Halálcsillagot Luke felrobbantja. Hát nem erről van szó. Csak icipicit. 

martinov_tamadas_a_fold_ellen_02.jpg

Csatát, háborút, valós támadást ne is várj, ne is keress! A történet titokzatossága, az események rejtélyei ettől függetlenül is jócskán lekötik a figyelmet. A maga naiv bájával együtt, vagy éppen azért. 

*

A propaganda. A kötet magyarul, ahogyan mondtam, 1966-ban jelent meg. Eredetileg 1963-ban. Vagyis a Szovjetunió fennállásának negyvenhatodik, a keleti blokk bevörösödésének tizennyolcadik évében. Vagyis valamelyest érthető a könyv központi mondanivalója. Mert a fő üzenet ez: 

Nagyon csúnya dolog a gyarmatosítás, mert az alacsonyabb fejlettségű társadalmat alárendeli a gátlástalan, magasabb rendűnek. S a magasabb rendű diktatúrája, kizsákmányolása így garantált. 

Az alacsonyabb fejlettségű tömegek előbb-utóbb úgyis magukhoz ragadják a hatalmat (proletárdiktatúra) és akkor lesz nemulass az elnyomóknak. 

Az igazi megoldás, hogy hagyjuk a dolgokat a maguk természetes rendjében fejlődni, és akkor eljutunk ahhoz a technikailag igen fejlett, békés, toleráns, szeretetteli társadalomhoz, amelyhez a könyvbeli, a kétezres évek közepén járó Föld eljutott: a kommunizmus teljességéhez. 

Martinov nem lacafacázik: ezt így ki is mondja a könyvben. A gyarmatosítást és a kommunizmust is. 

A döbi az, hogy ettől nem fordul fel tőle a rugalmas olvasó gyomra. Magam sem értem, miért. Talán azért, mert a kötelező ideológia nyomatása nem hatja át, lengi be a teljes cselekményt, csak mintegy kötelezőn megemlíttetik. Jó, persze, lehet ezen polemizálni. A Sztrugackij tesók ebben az időben jelentették meg a Nehéz istennek lenni-t és A hétfő szombaton kezdődik-et.

martinov_tamadas_a_fold_ellen_05.jpg

Kétségtelen, hogy van valami szájtátottsághoz vezető elképesztő abban a határtalan nagyvonalúságban, amely a kommunizmust a társadalmi béke ideológiájának, a békés fejlődés csúcsának tartja: a maga háromszáz millió áldozatával. S milyen határtalanul könnyed múltfestés, -leplezés kell ahhoz, hogy például a Romanovok szóhoz e jussanak a rendszer értékelésének a végső súlyozásánál! 

De bár elgondolkodva csóválom a fejemet, mégis mindkét irodalmi útra igent mondok. Kétségtelen, melyik áll magasabb szinten. s melyik van közelebb a szívemhez, de ettől a másikat sem kedvelem kevésbé. Gainea története a másik. 

Van ebben az igent-mondásban ellentmondás rendesen, de ilyen sunyi, ideológia köpönyegforgató vagyok, ha irodalomról van szó. Mondjuk ennek köszönhető, hogy tök simán elnézem Vonnegut és Márquez baloldaliságát is. Miközben a baloldali ideológiát az emberiség egyik legkártékonyabb vírusának találom. Ez a megengedés minden bizonnyal a jellememből fakad: miközben ideológiailag elkötelezett vagyok jobbra, az egyedekkel szemben mégis mindig liberális voltam. S alapvetően kompromisszumképes is: középiskola elsőjének az év végéjén például megbuktam ugyan oroszból, de a nyár végén hármassal mentem át a pótvizsgán...

De írd a javamra, hogy amióta van választási lehetőség, ideológiai meggyőződésből balra soha nem szavaztam. Iparkodom levonni a múlt rövid- és hosszútávú tapasztalatait. 

*

Martinov, hogy félre ne értsük, a könyvében szereplő összes fajt, elnyomót, elnyomottat, a fejlődés csúcsára jutott kommunistát humanoidnak ábrázolja. S mert humanoidok, ezért humanisták. S mert humanisták, ezért jobbára nem a konfliktust keresik, hanem a békés megoldást. Mondom jobbára, mert az elnyomottak lázadásának nincsen kritikai nézőpontú vizsgálata: a számonkérése, ha a proletáriátus végzi, mindig jogos. 

martinov_tamadas_a_fold_ellen_03.jpg

Milyen mocskos mázlija és szervezőkészsége van a volt komcsiknak, hogy a birka proletáriátus a '89-et követő években nem élt a számonkérés lehetőségével, és büntibe a múlt miatt pár éve csak Biszku Béla került, miután egy emberöltőn keresztül, a rendszerváltás után is szakadatlanul jutalmazták a Kádár-féle gyilkosságok bírájaként meghozott ítéleteiért. Tévedek: a rendszer szolgálatáért meg lett még húzkodva Szabó István és Vikidál Gyula füle is, mert beépítettek voltak. Leplet rá, hogy esetükben vajon mit jelenthet a beépítettség és miként, miért ment végbe! 

*

Martinov kncstári optimizmusát mi sem jellemzi jobban, mint a befejező oldalak eseményeinek egyik következtetése: ha egy fajban van legalább egy egyed, amely a böcsület, az etikusság, a bátor következetesség talaján áll, és adott helyzetben mer cselekedni is, akár önmaga és a társainak ellenében is, nos, a társadalom meg van mentve, attól nem kell félni! Azért nem, mert ha a csíra meg van, mindenképpen szárba fog szökni. Ha legalább egy ilyen tag akad, akkor az egész társadalom úton van a szebb jövő felé, és akkor senkinek sincsen félnivalója tőle. 

Nem tudtam, ezen sírjak vagy röhögjek. De szép lenne! 

martinov_tamadas_a_fold_ellen_08.jpg

*

Na, szóval! Van itten két láthatatlan, véletlenül felfedezett műhold, amit nem az emberek bocsátottak fel a bolygójuk köré. Lesz egy idegen űrhajó, amiből kiszáll egy szem valaki, aztán az űrhajó távolodik és hamarosan felrobban. Az egyszem valaki egy teljesen emberformájú, csak valamelyest zöldes bőrszínű nő. A neve Gianea. 

Gaineával hamarosan lehetségessé válik a kommunikáció: az űrhölgy ért és beszél spanyolul! De hiába, mert magáról, a hazájáról, a népéről, a felrobbant űrhajóról, úgy általában semmiről sem hajlandó beszélni. Viszont utálja az alacsony termetű embereket (lásd a fenti, utolsó képet!). 

A történet emberi hősei rájönnek, hogy az idegenek a Holdon állítottak fel valami bázis. S hogy nagyon esélyes, hogy a két láthatatlan műhold is ott landolt, amikor teljesen eltűnt a szemük elől. Irány hát a Hold. Az expedícióval Gianea is útra kel: aggodalom van benne, félti az emberiséget. Van is, meg nincs is mitől. A holdbázis rejt veszélyeket, ráadásul a Föld felé közeledik egy, a felrobbanthoz nagyon hasonló, hatalmas űrhajó. 

martinov_tamadas_a_fold_ellen_01.jpg

*

Meglepő eleme a regény cselekményének, hogy Martinov mindvégig lebegteti, igaz, eléggé arcbatolósan, hogy Gianeával valami nincsen teljesen rendben: hajlamos elferdíteni a valóságot, hazudik, na! Meg elhallgatja az igazságot, megtartja a szükséges információkat Titkai vannak. S aztán kiderül, hogy olyan fajhoz tartozik, amely... 

Á, nem, azért mindent azért mégsem mondok el! Legyen elég annyi, hogy... Amennyit eddig megtudtál. De tartsd szem előtt, hogy a politikai, ideológia észrevételeim összességében és tulajdonképpen egyáltalán nem csökkentik a olvasmányélmény élvezhetőségét. Személyes véleményem az, hogy Martinov másik regénye, A Föld nővére jobban sikerült ugyan, de ez csak hangyapénisznyit marad el tőle. Talán azért is, mert a két regény alapsztorija meglehetősen összecseng, a stílusa pedig teljesen azonos. 

*

Született kis hazánk képregény-történetének a hőskorában egy papírmozi változata is a regénynek. Az elkövetője Cs. Horváth Tibor és Fazekas Attila volt.

Ennek az értékelésnek a képei ebből adaptációból származnak. A moly.hu-ra. Ma olvasva az értékelésemet, különösen, hogy újraolvastam a képregényt is, azt mondom, úgy marhaság, ahogyan van. A képregény semmilyen szempontból nem figyelemre méltó. Fazekas Attila teljesítményét jócskán meghatározta és a lehetőségeit teljes mértékben kerékbe törte Cs. Horváth rengeteg szövege. Annyi szöveg, hogy a rajzoknak jóformán helyet sem hagyott. 

Kifotóztam egy oldalképet az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat 1985-ben megjelent füzetkéjéből. A kiadvány kb. A5-ös méretű, próbáld ahhoz viszonyítani a szöveg és a rajzok arányát, olvashatóságát és láthatóságát. Gyalázat! 

martinov_tamadas_a_fold_ellen_09.jpg

Fazekas stílusa az Fazekas stílusa, de sehol sincsen egyéb képregényeihez, például a Cherubion szárnyaló fantáziájához és energikusságához képest. De nincs is helye hozzá. Nézd csak az alsó négy képet! S nagyjából ilyen minden oldal. Tragédia! 

Ráadásul a történet naiv bája valahogy egyáltalán nem is jön át a képregényben. Különösen úgy nem, hogy most egymás után olvastam a regény eredetivel őket. Arról nem beszélve, hogy a képregény cselekmény-szerkezete jelentősen eltér a regényétől, és nem feltétlenül kap magyarázatot a miért. Gondolok például Gianea sorsára. 
martinov_tamadas_a_fold_ellen_04.jpg

Kárpáti / Magvető, Budapest / Uzsgorod, 1966, 250 oldal · puhatáblás · Fordította: Sárközi Gyula

7,5/10

2024 márciusának a második napja, szombat hajnal. Megint négy felé ébredtem. Nagyon akartam írni. Most fél hét van és már világos. Tök jó! 

A Szerelmetesfeleségemtől kapott okosóra, úgy fest, bár nem fülesíthető, de tulajdonképpen teljesen beválik a kocsiban, vezetés közben is. Ha már jogsi elvátel jár tegnaptól a kézben tartott telefonért. Érdekes, de megkönnyebbültem, hogy nem kell visszaküldeni a pakkot. Bár szerintem nekem nagyobb lelki terhet jelentett volna mint SzFT-nek, ha mégis. 

– Miért szeretsz te engem, Morzsám? – kérdezte tőlem tegnap.
Elvigyorodtam. 
– Na, ez az! Ezen már én is gondolkodtam! Amikor annyi okom lenne, hogy ne tegyem!
– De tényleg, olyan mindennapi vagyok!
– Ezért szeretlek mindennap! – bólintottam. – Tényleg úgy gondolod? 
– Miért nem? 
Legyintettem. 
– És te miért szeretsz engem, Zsákom? 
Töprengés nélkül, csípőből válaszolt, legalább akkora gonoszsággal ahogyan én neki.
– Megszoktalak. 

Ha tényleges választ akarnék adni, az valahol ott lenne, a kezdetünkön, amikor SzFT elmesélte, hogy a weboldalamat olvasgatva rájött, hogy megtalálta önmaga pasi-változatát. Ahogyan Ofi barátom fogalmazott: 
– Na, a két halak, ha összejön! 

S valóban, annyira részem lett ez a nő, annyira összenőttünk, annyira test a testemből, hús a húsomból, vér a véremből, hogy csak na! 

Most megálltam egy pillanatra. Azt hazudja a közvélekedés, hogy ellentétek vonzzák egymást. Ez lehet. De hogy tartósan egyben is tudnának maradni azt kétlem. Homogén módon eggyé válni csak egyneműek tudnak. S ha hús a húsból, vér a vérből, annak hasonlónak kell lennie. Nem, nem hasonlónak: azonosnak. Különben az egyik test kiveti a másikat.

Basszus, megint igaza van a Bibliának! 

Ryan T. Anderson: Harryből ​Sally – Válasz a „transznemű pillanatra”

A transzneműség elvei, logikája, filozófiája és mindennek a remek kritikája

anderson_harrybol_sally.jpg

– Nem unod még a témát? – kérdezte Szerelemetesfeleségtársam, amikor mondtam neki, miket hoztam ki a könyvtárból, és meglátta ezt a könyvet. Meg egy hasonló másikat. – Kettő is? – döbbent meg a letagadhatatlan ténytől. 

Elgondolkodtam, valóban, miért nem unom  a témát?

Amikor az a Transzneműek című, előzőleg olvasott könyv értékelését írtam, akkor magamtól is elgondolkodtam ezen.

Maximum arra jutottam, hogy legalább elvi szinten iparkodom felkészülni arra, ami előbb-utóbb hazánkban is valósággá lesz. Mert ami kint, nyugaton van, előbb-utóbb itthon is lesz. Különösen, ha bekövetkezik egy kormányváltás, mert akkor szakad a gát. 

Azt most el sem mondom, mi arról a véleményem, hogy a baloldal tüntetett Novák Katalin és Varga Judit lemondása miatt, miközben a gyermekvédelmi törvény ellen meg ezerrel, mocskosul tiltakoztak. Arról sem beszélek, hogy arról mi a véleményem, ami miatt le kellett mondaniuk, meg arról sem, Novák miért nem beszél arról, miért írta alá a kegyelmi rendeletet. Tele van ellentmondásokkal az egész. Arról meg senki nem nagyon beszél amit a kegyelemben részesített tanár írt az egészről: amit nem hinnék, ha nem lenne majdnem testközeli tapasztalatom a magyar bíróságok működéséről. De ez az egész egy külön bejegyzést kívánna, de mert nem könyv, tőlem nem fog ilyet kapni.) 

Szerelmetesfeleségtársamnak csak annyit feleltem, hogy szeretném tetten érni a pillanatot, amikor a nem szilofonozó hülyeség foszforeszkálni kezd. Vagyis amikor a szemmel látható, minden tapasztalati, logikai ténynek ellentmondó ideológia uralkodóvá válik (mint például a kommunizmus), de már senki nem meri azt mondani, hogy a király meztelen. Na, az a pillanat érdekelne! Talán emiatt a két  indok miatt olvasok ennyi hasonló mindent. Eddig ezeken vagyok túl: 

Birgit Keller: Genderkomédia
Szilvay Gergely: A melegházasságról 
Szőnyi Szilárd: Föltámadott a gender 
Gabriele Kuby: Globális szexuális forradalom 
Dougla Murray: A tömegek tébolya 
Douglas Murray: Háború a Nyugat ellen 
Lucian Boia: A Nyugat hanyatlása
Helen Joyce: Transzneműek

Meg arra is kíváncsi vagyok, mikor kerül ki egy ilyen témájú könyv értékelése a Blogcímlapra. :-D Az utóbbi kettővel, a Genderkomédiával és a Transzneműekkel ez nem történt meg. 

Ryan T. Anderson könyve nagyon szinonim Helen Joyce-éval. Hogyne lenne az. Azonos platformon állnak, nagyon hasonlóan érvelnek ugyanarról. Egyetlen ponton Anderson máshová teszi a hangsúlyt.

anderson_harrybol_sally_ra.jpg

S engem ez a pont ugyancsak meglepett és megfogott. 

Anderson, bár keresztény ember, NEM a Bibliával, az isteni erkölccsel hozakodik elő. Tehetné, de az érveit akkor maximum a keresztények hallgatnák meg és értékelnék. A világ körülöttünk annyira szekularizált, eltávolodott a hittől, hogy nem lenne sok értelme kizárólag a kereszténység érveit citálni. Aki így ír könyvet, csak egy nagyon kis csoport köldöknéző összebólogatásává teszi a hitbuzgalmi művét. Pedig így is kevés az esély arra, hogy a tényeit, érveit túl sokan átgondolják. 

S ennek oka az, ami a könyvében leginkább megfogott, holott nem is beszél erről nagyon mélyen, nagyon sokat. De amit mond, nekem talán azért volt különösen lényeges, mert ahogyan már ezerszer mondtam, tizenhét évemet egy protestáns kis közösségben, az adventistáknál töltöttem. 

anderson_harrybol_sally_02.jpg

Bele is vágok a közepibe! Tarts velem, kérlek! Félre ne értsd, semmiféle hittérítés nem következik!

  Metafizikai antropológia 

(Tudom, ijesztően hangzik ez az alcím, de hidd el, a téma csuda érdekes! Akarsz beszélni a halottaiddal?) 

Minden bizonnyal fura lesz, amit mondok, de hidd el, szerves köze van a transzneműekhez és az őket futtató, nekik dolgozó lobbihoz. 

Anderson egy helyen azt mondja, hogy miközben a mai ember tudni sem akar Istenről, hitről, aközben olyan nézetekre bólint rá a tudomány második évszázadában, amelyekre semmi külső bizonyíték nincsen. Amik kizárólag csak hittel közelíthetők meg, kezelhetők. Hittel, mert nem ellenőrizhetők, nem dokumentálhatók és támaszthatók alá tudományos kísérletekkel, érvekkel.  

Ha jól belegondolunk ebből a szempontból a filozófia is nagyon pengeélen egyensúlyozik. Bár tudománynak tekintjük, valójában ellenerőzhetetlen elméletek tömkelegéről van szó. S a filozófiának szerves része az antropológiának, az embertannak az ellenőrizhető részén túl a metafizikai vetülete is. (Erről is sokszor beszéltem már, de most elengedhetetlen.) 

A test, lélek, szellem hármasságának az együttéléséről, hogyanjáról, valóságáról beszélek.

anderson_harrybol_sally_01.jpg

A mai, fizikai valóságban gondolkodó, hiszem, ha látom-emberek számára, gondolj csak bele, a lélek halhatatlanságának a kérdése mégsem kérdés: a legtöbben simán valóságnak tekintik. Ja, igen, persze, a halál után van valamiféle kommunikáció, a testnek kakukk, de a tudat valamilyen úton-módon tovább létezik, kapcsolatba lehet vele lépni. Mármint a meghalt emberekével. 

Eddig csak érdekességként említettem, hogy az adventisták hite szerint mit mond a Biblia a halál állapotáról. Akkor is, ha ebben a tanításban a mai napig hiszek. A tanítás lényege a következő: aki meghalt, az semmilyen formában nincsen többé. Csak a fizikai teste marad még velünk egy rövid ideig, ám az ember maga, a gondolatai, az érzései, a vágyai, az akarata semmivé lesznek. Nem hall, nem lát, nem érez. Nem teheti, mert mindehhez a biológia testére is szüksége: testrészekre, szervekre, idegekre, agyra. (A halál nem a szív, hanem az agy leállása az orvostudomány szerint.) 

Az ember teste Isten éltető ereje által lesz élővé. Az értelem, érzelem és akarat hármassága jelenti a lelkét. A szelleme nem azonos az értelmével. A szellem a metafizikai érzékelésre, kommunikációra való. Az utóbbi két mondatot a Biblia héber és görög szövegének a szóhasználata támasztja alá. 

A három alkotóelem nem választható el egymástól. Mindháromnak a jelenléte kell ahhoz, hogy emberről beszélhessünk. Ha bármelyik is hiányzik, nincsen ember. S a három semmiképpen sem választható el egymástól. Ha elválasztjuk, akkor már nem beszélhetünk emberről. (Ezért tiltja a Biblia a halottidézést: aki, ami akkor kommunikál az nem a megidézett ember.) 

anderson_harrybol_sally_05b.jpg

Eszembe jutott egy hasonlat. A laptop alkatrészekből áll. Van alaplapja, agya, van memóriája, merevlemeze, vga-kártyája, hálózati kártyája, vannak rajta usb-, hdmi-portok, van csatlakozója a 230-as kábelnek és az akkumulátornak, van billentyűzete, monitorja, és ezer más kis biszbasz segít, hogy aztán megjelenjenek és működjenek a rátelepített programok. Nagyjából bármelyik alkatrészt kiveszed, nem fogod tudni jól használni a gépet. Van olyan, amelyik mellőzhető (például hálókártya nélkül nincsen net, de attól egy regény megírására még alkalmas a masina), de van, amelyik nem, mert nélküle el sem indul a gép. Az alkatrészek összessége adja ki a működőképes számítógépet. Kell tehát a vas (alkatrészek), kellenek a programok és kell áram, hogy mindez működjön. A három együtt adja, hogy futtatni tudod, amit akarsz. 

Éppen ezért az a nézet, szemlélet, hivatkozás, hogy a transzneműek lelke rossz testbe született, metafizikai szempontból bizony sületlenség. A gondolkodásukat, ami szerint rossz a testük, éppen a test biztosítja a számukra. A nézetük szerint rossz test agyával gondolják azt, hogy rossz a test. Úgy vélik, hogy a lélek önmagában létező valami. Holott a lélek létét éppen hogy a test biztosítja. Nem válik el tőle, nem szedhető két darabra a kettő. 

Nehezen mondom ki, mert ez persze teológia: innen nézve a transz-tanítás semmiképpen sem Istentől való.

Mi több, túlságosan beleillik a képbe, miképpen rombolja porig földöntúli zsenialitással Isten ellensége a társadalmainkat. Megszünteti a hitet, minek következtében semmivé lesznek az erkölcsi korlátok. Ezáltal széthullanak a családok, értéktelenné válik a hűség, magányos városi tömegek alakulnak ki, feleslegesnek tűnnek a helyi közösségek, a nemzetek, megkérdőjeleződik a kétpólusú, férfi és nő teremtettség, szétfoszlanak a társadalmat egyben tartó értékek. S közben a háttérben épül a totális ellenőrzésre törekvő világkormány. Hogy csak a jéghegy csúcsát említsem.

anderson_harrybol_sally_07.jpg

Ó, igen, Isten-hitre nincsen szükség. De bármi másban lehet hinni. Van, amiben már kötelező is. Legalábbis tőlünk nyugatra. Például a transzság önellentmondás tanítás-rendszertelenségében. 

  Metafizika, sérülések, tranzíció és detranzíció  

A tranzíció szót én is most tanultam meg. A biológia nem megváltoztatásának a kísérletét jelenti: a pubertásgátlók, hormonkészítmények szedését és a testcsonkítás műtétjeit. A detranzíció ennek az ellentéte: a nemét megváltoztatni akaró visszatérése az eredeti, születéskori biológiai neméhez. 

Anderson könyvének a harmadik fejezete azokkal foglalkozik, akik visszatértek a születésükkor kapott nemükhöz. Miután komoly hormonális és sebészeti beavatkozásokat engedtek meg maguknak és magukon.

anderson_harrybol_sally_10.jpg

A transzlobbi a visszatéréseket nagyjából teljességében elhallgatja. Ahogyan a tranzíciót viszont ezerrel támogatja. S ebben tettestársakra talált a pszichológusok és a sebészek világában, akik szíre-szóra, bemondásra neki is állnak a nemváltoztatás folyamatának, mások életének a gyökeres átalakításának. 

A fejezet hét konkrét eseten keresztül, az esetek alanyainak a saját szavaival mondja ki a tutit: az átalakulás nem megszünteti a gyökérproblémákat, csak elodázza a megoldásukat. Sommás. Azt jelenti ez a mondat, hogy problémák vannak ugyan, de azok kihegyezése a transzságra, a rossz testbe születésre majdnem bizonyos tévút. Tragikus módon egy olyan tévút, amelyről voltaképpen úgy van visszatérés, hogy nincsen. Azért nincsen, mert nem minden visszacsinálható, ami teljesen feleslegesen megtörtént. 

S azért feleslegesen, mert mind a hét, ebben a fejezetben bemutatott alany azt mondja: a probléma egészen máshol rejtezett az átalakítás előtt, nem a nemi identitásuk volt a ludas abban, hogy rosszul érezték magukat a világban.. Vagyis a tranzíció válasz-kísérlet lett egy nem is létező problémára. Tragikusan téves válasz. 

 

Na, most, ha az előző alcímem alatt írtakból indulok ki (tudod, nincsen testtől független lélek, tudat, személyiség), anderson_harrybol_sally_04.jpgakkor a probléma ilyetén, drasztikus, irreverzibilis „megoldást” kínáló lehetősége fel sem merül. A gyógyulás keresése nem a külső változásokra, hanem a belső sérülésekre koncentrálódik. S ebben az esetben az önazonosság erősítése, a testkép elfogadása válik céllá. S persze a múlt sebeinek, kisiklásainak a jelenben való feldolgozása, orvoslása. 

A hét alany mindegyike azt mondja, persze, övék a felelősség, a saját döntésük volt a döntés, hogy elindulnak a transz úton. De mindegyikük elmondja, hogy egyfelől nem állt a rendelkezésükre az információ, hogy létezik más út is, amely nem hormonokon és szikéken keresztül vezet. Másfelől elmondják, hogy túl fiatalok voltak a döntés súlyához, az irreverzibilitáshoz képest. Vagyis övék volt a döntés, persze, de az úgynevezett szakemberek felelőssége sem hagyható figyelmen kívül, akik egy-két ülés után a tranzíciót javasolták vagy a szikéiket élezték. 

Az egyik alany felteszi a kérdést: vajon egyéb orvosi, pszichológia esetekben is a beteg bemondására végeznek komoly műtéteket? „Hé, vedd már ki a vesémet, mert kő van benne, cseréld már ki a szívbillentyűmet, vedd ki a fél tüdőmet, vágd le a lábamat...!”

Roppant fájdalmas ez a fejezet: az úgynevezett szakemberek felelőtlensége miatt tönkre vágott (jaj, ez em szóvicc akart lenni!) sorsokról szól. Szakemberek, akik vagy a saját ostobaságuk vagy a korszellem miatt nem voltak képesek nemet mondani egy ordenáré ostobaságra. 

Lám, mire jó a teológia! 

A transz.métely alapja az egyedek bemondásán alapszik. úgy érzik, rossz testbe születtek. Anderson felteszi a kérdést: vajon hogyan érezzük a saját nemünket? Na...? Van válasz? 

anderson_harrybol_sally_03.jpg

  Az vagy, aminek érzed magadat?  

Hogy mennyire polkorrekt világban élünk, arra talán nem is kell más bizonyíték, mint az, hogy a könyv ötödik fejezetének olvastán felszisszentem. A fejezet címe: Transzidentitás és nem váltás. 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy beszélgetés a moly.hu-n. Az viszont nem egyszer volt, hogy írtam erről a beszélgetésről. Talán Szilvay Gergelynek a melegházasságról írt könyve alatt esett meg, de ebben nem vagyok bizonyos. Meg abban sem, hogy egyáltalán meglelhető-e még az oldalon. Ezért nem is próbáltam megkeresni. El kell hinned nekem, hogy jó pár évvel ezelőtt szemérmetlenül vagy rettentő ostobán bátor voltam. 

Egy egyetemista hölgy feltette nekem a kérdést, hogy ugyan honnan, miből állapítom meg egy újszülött nemét? Röhögtem. Válaszoltam. Azt hittem, poén a kérdés, vagy visz valahová. Aztán nem röhögtem. Nem poén volt a kérdés és nem vitt sehová. Mert a válaszomra a következő kérdés az volt, hogy rendben, de akkor én ezt a biológiai nemet rá is erőszakolom a gyerekre? 

anderson_harrybol_sally_06.jpg

Itt gondolati kékhalál állt be nálam. Miután újra boot-oltam a rendszeremet válaszoltam a hölgynek. Azt, hogy vannak dolgok, amikkel tetszik, nem tetszik, együtt kell élnünk, nem megváltoztatható. Ha fiúnak születtem, azzal, ha lánynak azzal. Meg x centiméter magas. Meg y méretű lábam van. Vagy ilyen-olyan színű szemem. Egyáltalán: hogy ember vagyok és nem kutya, macska vagy ámbrás cet. (Akkor még fel sem merült, hogy valóban lesznek kutyatudatú transzok is. Mert ma már vannak ám!) 

A következő kérdése az volt a Moly-társnak, hogy ha a fiam vagy a lányom rájönne, felismerné, hogy nos, akkor ő tulajdonképpen nem is olyan nemű, ami megfelel a lába között található szervének, mit tennénk. Gondolkodás nélkül válaszoltam, hogy bár igazából nem bízom bennünk feltételek nélkül, de elvinném pszichológushoz. Mert nem arra gyanakodnék, hogy végre szembenézett a gyerekem a valós igazsággal, hanem arra, hogy valami most kezd véglegesen kisiklani a gondolkodásában. Mert a kutyaságot, ámbráscetséget se venném komolyan, hanem mentális kisiklásnak tartanám. Ahogyan azt is, ha Napóleonnak vélné, gondolná, hinné, tudná magát a gyerek. S ahogyan, mondja írja Anderson, az anorexiások is meg vannak arról győződve, hogy kövér disznók, ezért nem esznek és éhen halnak. Ők azt mondják, zsírdisznók, mi meg látjuk, hogy nyomorreklámok. Melyik a valóság? 

S ugye, a filozófia alapkérdésénél járunk. 

anderson_harrybol_sally_09.jpg

Szóval ez az ötödik fejezet kertelés nélkül kimondja a ma már kimondhatatlant: a transztudat mentális probléma.  Egyszerűen nem úgy van. Azért nem, mert a genetika mást határozott meg. Azért nem, mert nincsen testtől független tudat. Azért nem, a nemi különbségek nem csupán az elsődleges nemi szervek különbségben nyilvánulnak meg. S emiatt teljesen felesleges bárkinek is hormonokkal bíbelődve roncsot alakítani ki magából, vagy kés alá mennie és működésképtelen nemi szerveket fabrikáltatnia, eltávolíttatnia magáról/ra: a genetika ettől bizony nem változik meg. Mert még ha ugatok, szaglászgatok mint egy kutya, vagy nyávogok, karmolok mint egy macska, vagy fura hangokkal fújom ki a levegőt mint egy bálna, attól még nem leszek kutya, macska vagy bálna. És ha a mellkasom felé fordított tenyeremet bedugom a két kabátgombom közé, és jobb lábammal egyet előrébb lépve, elszántan a távolba meredek, attól még nem leszek Napóleon.  Bármennyire hangoztatom is, hogy az vagyok. 

Vagyis a transzneműség tudatállapotának a valósághoz semmi köze nincsen. Ha viszont nincsen, nem sok alternatíva marad. S Anderson ezt mondja ki. Ahogyan én is, a magam egyszerűségében és a józan parasztit felhasználva nem szoknyát vennék, körömlakkot bontanék, és főleg kést nem éleznék a magát lánynak tartó fiamnak a megértés, az empátia és a személyiségi jogainak a tiszteletben tartása végett. Ahogyan a születési anyakönyvét sem iparkodnék átíratni, ha azt mondaná, hogy ő a korzikai. Vagy Moby Dick, Bogáncs, Cirmi... És nem kevernék habarcsot, ha repedt falnak tudná magát. De a tizedikre sem vinném, ha azt mondaná, ő Kele. Tudod, a gólya. 

Egyébként Anderson állítását és az én faékségemet nagyban alátámasztja, hogy megfelelő támogatás, önkép-erősítés mellett a testkép-zavaros gyerekek és kamaszok döntő többsége egyszerűen kinövi a transz-elképzeléseket.

S az az őrület, hogy ez manapság kemény beszédnek számít. Nincsen olyan, hogy transzkutya, transzmacska,  transzcet. De ezt kapd ki: olyan van, hogy transzrokkant!!Vajon ki támogatná egy transzrokkant (egészséges testbe rekedt rokkant ember), kérését, hogy távolítsák az egészséges testrészét, mert ő valójában rokkant? Pontosan, biztosan érzi ezt, és senkinek sincsen joga kétségbe vonni az érzéseit, a biztos tudatát. Veszélyeztetve érzi magát, hogy mindenki egészségesként kezeli.Hát mit lehet erre mondani? Sutty a két lába, tőből, hogy a létezése megfeleljen a tudatának! A tisztelet és a méltóság jegyében...

Belegondoltam: könnyen lehet, hogy hamarosan eljön az az idő is, hogy valóság lesz a sutty. Mert őrület az  is, ahol ma tartunk, miért ne lehetne tovább lépni? Én momentán transzvarrógép vagyok... Előtte transzkutya voltam, de az szép lassan mindennapossá válik, lassan már vérciki. 

  Foglaljam már össze, így is hosszú...  

Anderson nem áll meg itt. Illetve nem is itt áll meg, mert én sokkal cinikusabb vagyok mint ő. Vélhetőleg azért is, mert a könyvével nem a transznemű embereket, hanem a transzlobbi blődségeit akarja célba venni. A könyve végén írja is, hogy a kötet megírásának a szándéka éppen ez a kettő volt: rámutatni a bődületes ellentmondásokra, logikátlanságokra, csúsztatásokra, tudománytalanságokra, a transzlobbi türelmetlen erőszakosságára és a segíteni a transz embereket/nek az összefüggések meglátásában, megértésben. 

Ugyan én ezen a ponton láttam valamelyest ellentmondást, de nagyjából ez volt az egyetlen hiba, amire felfigyeltem. Az ellentmondás az volt, hogy a szerző több helyen kifejtette, hogy a nemváltás a genetika miatt lehetetlen, hogy a nemek között nincsen átjárás, és nincsenek köztes megoldások sem. Ahogyan azt is, hogy ha valaki ennek vagy annak született, de ennek létére annak hiszi magát, az csupán hit, de semmiképpen sem valóság. Ahogyan azt fentebb sokkal élesebben magam is kifejtettem. Ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni, hogy egy pillanatig se gondolná, hogy aki ennek létére annak vallja magát, az sérült gondolkodású lenne... 

Vélem, hogy ez a nekem egyfajta csillapító mosakodásnak tűnő tompítás az odaáti, jócskán elmérgesedett, eltorzult szellemi környezet hatására született meg. De mondom, ez volt a könyvvel a legnagyobb problémám. 

Egyébként szó van még benne, nagy hangsúllyal a gyermekek egyre fiatalabb korában bekövetkező, egyre drasztikusabb beavatkozásokról (pubertásblokkolók, hormonok, műtétek), az iskolák szembefordulásáról a szülőkkel, egészen a bírósági perekig, ahol a szülők mindinkább esélytelenné válnak. Beszél a sport és a transzneműek ordító igazságtalanságáról és ezzel kapcsolatban arról is, hogy a transzlobbi gyakorlatilag megfojtja. a feminista mozgalmakat. Megfojtja, mert elértékteleníti a biológiai női mivoltot. S rögtön jó pár oldal szól a nemek elzárt tereinek (öltözők, zuhanyzók, mosdók, illemhelyek, stb.) a megszűnéséről. Aminek az elsődleges üzenete az, hogy a transzok jogai a többség jogai felett áll: egy transznő (értsd: férfi) simán bemehet egy női mosdóba, öltözőbe, vécébe, bárhová, elég csak kinyögnie, hogy ő transz. De eközben a biológia nőknek nincsen joguk az elzárt terek biztonságos, biológia nem szerinti privát szférájához. S itt még mindig nem áll meg a könyv. De én megállok.

Ryan T. Anderson tehát egy a témát nagyon alaposan körüljáró, jegyzetekkel ellátott tanulmányt kínál nekünk. A téma Magyarországon egyáltalán nem égető, de döbbenet, hová fajulhatnak a dolgok. (Vö. a lengyelországi változásokkal!) A bevezetőben felsorolt, gender-témájú könyvek sorának az élére került a saját értéklistámon. Vegyétek, egyétek, bár mondanivalójában ugyancsak rágós falat! 


MCC Press, Budapest, 2022, 356 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156351357

9/10

2024 februárjának a leges-leguccsó' napja. Két napig szenvedtem az itthoni internettel és a laptopommal. A net sebessége a laptomon drasztikusan semmivé vált. A gigabites előfizetés képes volt 1,5mb/sec-es letöltést produkálni. Egy 40Mb-os telepítőkészlet akár negyven perc alatt le is suttyant. Eddig sem volt egy totálbrutállecsókaraj a sebesség, de ilyen gyalázat még sose nem volt. Megtettem, amit a haza megkövetelt, a router újraindítás, reszetelés, újra beállítás, laptop újra húzása... A csúcs, amivel aztán két napot szenvedtem az lett, hogy jött egy pillanat, amikor minden itthoni eszköz net-képes volt, csak a laptopom nem. De úgy nem, hogy az egész hát minden wifi kapcsolatát látta, csak a sajátunkat nem. Tény, hogy állígattam sok minden átfelé, még szerencse, hogy volt egy működő partícióképem. De azt újrahúzva is ugyanez volt a helyzet. Meg a friss telepítéssel, is. Vagyis a gond a routerre mutatott. T-Link router. Be akartam állítani a csatorna-kiosztást, a kommunikáció mHz-ét. Ehhez ki kellett kapcsolni egy Smart Connect kapcsolót. Na, ez vágta haza az itthon hálózatot az én gépemen. De ne tudd meg, mit szentségeltem, mire erre rájöttem. Mert semmi más eszközt nem befolyásolt a változtatás. :-|

Informatikai hét van. Szerelmetesfeleségtársamtól kaptam egy okosórát a születésnapomra, hogy vezetés közben milyen klassz, csak rápillantok a csuklómra, rányomok és azonnal tudok beszélgetni a fülesemen keresztül. Gondolta ő. Meg gondoltam én is, hogy ez így működik. Hát nem. Az óra fogadja a hívásokat, de ha azon veszem fel a hívást, a füles hót néma marad... :-(

Mondtam már, hogy néha tele van a ...öm a számítástechnikával? 

*

A héten viszont rája adásul nem láttam az uncsimat és a lányomat. Viszont olvastam két jó, szovjet, retro sci-fit. És egész héten szerettem a feleségemet. 

*

Kedvenc sofőrkollégám (csak ő van egyedül sofőrkolléga a mi intézményünkben) odajött hozzám, miközben ebédeltem. 
– Zoli, hallottad, hogy meghalt XY néni? 
Nem hallottam, kiesett a kanál a kezemből. 
– Ne már... 
XY néni úgy volt néni, hogy öt éve, amikor ide jöttem dolgozni és első alkalommal vittem őt, azt hittem, hogy valamelyik lakó ötvenes lánya. Vidám, kedves hölgy volt. Volt baja, ha nem lett volna, nem is találkozunk, hiszen orvoshoz szállítgatom a mindennapi munkám során a lakókat, de fitt volt nagyon. Olyan kedvesen mondta mindig, hogy „Zolikám”, hogy rendre meghatódtam. Amikor utoljára találkoztunk, megöregedett, rollátorral közlekedett, meghajlott kicsit, nem volt már annyira jókedvű, nem nézett ki nagyon jól. De csak önmagához képest nem. 

Nem tudom miért, de az ő halála nagyon megrázott. Pedig nem az első, nem is a második lakó azok közül, akiket ismerek és kedvelek. Kedveltem. 

Legyen könnyű neki a föld! 

Georgij Martinov: A ​Föld nővére

Egy hatvanöt éves, nagyon klassz kis Vénuszos sc-fi: béke, barátság

martinov_a_fold_novere.jpg

Évek óta a polcomon van ez a könyv, a szerző másik két, magyarul megjelent regényével együtt. Eddig egyiket sem olvastam. Pedig a háromból egyet Szerelmetesfeleségtársam adott a kezembe a Római téri könyvmegállónál: „Te szeretni szoktad az ilyeneket!” Nagy becsben tartom azokat a könyveket, amiket tőle, általa kaptam. Bizonyítékai, hogy volt idő, amikor még jobban szeretett engem mint amennyire a könyvek mennyiségétől irtózott. :-D

A Föld nővére is Könyvmegállós termék. De erre már nem emlékszem, melyik megállóból jött velem. Aztán polcra került. Aztán most le le onnan a kezembe.

Néha érnek meglepetések, mi minden megtalálható itthon. A könyveim jó része olyan könyv, hogy nem azért van itthon, mert hű, de mélyen ragaszkodom hozzájuk, hanem azért, mert van bennem érdeklődés, hogy egyszer el akarom olvasni. Bár már határt tudok szabni a vágyaimnak: meglett, érett férfiember volnék, szép lassan a nyugdíj felé ballagva: a múltkor is jó pár Dickens ott maradt a Megállóban. Csak négy regénye jött vele, és ebből csak kettő kétkötetes. A harmadik a Pickwick klub féltéglája. A negyedik normál vastagságú. SzFT-nek meg sem mertem mutatni, gyorsan a szekrény tetéje mentettem őket a háta mögött. El ne mondd neki! 

A Föd nővére is így került a lakásba: egyszer el kellene olvasni. Az írójához képregény kötődésem volt, főleg mert Zórád Ernő rajzolta meg a történetét.

Szóval egyszer el kell olvasnom: most volt az egyszer. Mert régen olvastam sci-fit, s mert ég régebben retró sci-fit. Nem kerestem, hogy merre van már egy retró sci-fi, csak álltam az egyik polc előtt, levettem egy nem retrót, és ez meg ott volt mögötte. (Igen, két sorban vannak a könyvek a polcokon. Utálom, de a helyhiány... Kábé fél évig volt könyvtárszobám, mielőtt az előző lakásból ki nem vágtak bennünket, csodálatos volt. Olyan húsz négyzetméter volt, egy íróasztallal és sok polccal, Remek érzés!) Nem is néztem bele, azonnal olvasni kezdtem. 

Georgij Martinov

A szerző orosz. Ifjúsági és fantasztikus regényeket írt. Első kötete 1956-ban jelent meg. Aztán még néhány. Majd 1983-ban, hetvenhét éves korában halt meg. Úgy nagyjából ennyi, amit leltem róla. Alig kicsivel több. De még egy nyavalyás fotót sem! 

Magyarul ezek a könyvei, illetve könyveiből készült képregények jelentek meg:

martinov_a_fold_novere_gm1.jpg

A kép a moly.hu-ról készült képernyőkép

Ahogy mondtam, én a Zórád-képregényekről tudtam. A Sebők Imre-félének a létezésével tegnap szembesültem, csuda kíváncsi is lettem rá, de nem kapható. :-( Egyébként a két Zórád-adaptációról az volt a véleményem, hogy a Zórád-rajzok, azok bizony nagyon igen, a sztorik meg annyira nem. De mert képregényről van szó, lehet a forgatókönyveket Cs. Horváth Tibornak nem sikerült jól megírnia, s ennek ellenére a regény-eredetikkel semmi baj nincsen. 

Mert nekem bizony A Föld nővére tetszett! 

A Vénusz

A Naprendszer második bolygója a Naptól: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Neptunusz, Uránusz, Plútó. 

martinov_a_fold_novere_01.jpg

A Vénuszt titokzatos bolygónak tartják. Mérete majdnem megegyezik a Földével. Hát az ottani viszonyok meg nagyon nem: a felszín hőmérséklete elérheti az öccá Celsius fokot, a légköri nyomás kilencvenkétszerese a mi bolygónkénak. Vagyis nem kicsit lakhatatlan. Az élet nem lehetséges rajta, víz természetesen egy csöpp sincs.

Chicagói Egyetem Geofizikai Tudományok Tanszékének kutatói lemodellezték a Vénusz múltját, és arra jutottak, hogy úgy 3,5 milliárd évvel ezelőtt volt óceánja, így oxigénje is. Könnyen lehet, hogy volt élet a Vénusz. Ez járja a a Marsról is. Piszok mázlisták vagyunk mi ezzel a Földünkkel, nem gondolod? 

Manapság bár van valami lenyűgöző a Vénusz felszíni látványában, színeiben, de azt kell mondanom, túl sokáig nem köti le a figyelmet a látványa. 1975. október 20-án a Venyera-9 szovjet szonda elkészítette az első képeket a Vénusz felszínén. 1982-ig bezárólag összesen öt képet sikerült készíteni. Amit a képek mutatnak nem túl vonzó, csak a színek szépek. Amit láthatunk az nem éppen egy turisztikai célbolygó képet mutatja. 

martinov_a_fold_novere_02.jpg

Martinov könyve 1959-ben jelent meg. Nem tudhatta, hogy az általa elképzelt folyóknak, tavaknak, tengereknek, erdőknek, értelmes életnek nyoma sincsen a második bolygón, de forróságon és köveken kívül semmi sincsen ott. Vagyis Martinov regénye nem tudományos, csak fantasztikus. 

A történet

19...-ban vagyunk. Martinov így írja. A Szovjetunióból űrhajó indul a Vénusz felfedezésére. A neve SZSZSZ-KSZ3. A legénysége tizenkét (ha jól számoltam), jó szovjet, tudományos elvtársból áll. Küldetésük: leszállni a feltételezések szerint egykor a Mars és a Jupiter között létezett bolygó egyik nagyobb maradék aszteroidáján, az Arszénán. A feltételezett egykori bolygónak akarnak a nyomára lelni. 

martinov_a_fold_novere_04.jpg

De ez csak másodlagos feladat, az elsődleges: a Vénusz. Nem tudhatják, hogy az Arszéna egyenesen vezet a Vénuszhoz, és egészen más, sokkal nagyobb titkot rejt mint az esetleg létezett ötödik bolygó. 

A Vénuszon, nem titok, életet találnak az űrhajósok. Értelmes életet is. Sőt, tulajdonképpen kétfélét is. Mi több, nyomát lelik az ötödik bolygónak is: volt rajta élet, értelmes élet. 

Gondolkodom, mit mondjak el és mit ne. 

Van-e, volt-e az emberéhez hasonló, fejlett társadalom naprendszerünkben? Erre az izgalmas kérdésre ad feleletet Martinov tudományos-fantasztikus regénye. A szovjet űrhajósok fenyegető veszedelmeket, kiszámíthatatlan körülményeket legyőzve, lélegzetelállító kalandokon át kutatják fel a hosszú évezredekkel ezelőtt szétrobbant Faeton bolygó nyomait. Meg is találják a hajdani Faeton-lakók üzenetét a Föld lakóihoz, és megcsillan előttük annak a lehetősége is, hogy Földünk felvegye a kapcsolatot az elpusztult Faetonról elmenekült gondolkozó lények fejlett társadalmával. A könyvet Csergezán Pál képzeletébresztő, művészi illusztrációi díszítik. (Fülszöveg; a rajzok a könyvből valók)

martinov_a_fold_novere_07.jpg

Több okból nyilvánvaló, hogy az űrhajósok teljesítik a küldetésüket. Egyrészt mert a kor még feltétlenül hitt a tudományban. De főleg azért, mert szovjet elvtársak mentek a Vénuszra. S ezzel sok mindent elmondtam. De azt nem, hogy a rendszer nincsen túltolva a regényben. Az úrhajósok elvtársak, az amerikaiak nem elvtársak, de a tudományban nem ellenségek, ennek ellenére meglepő, amikor egy esetben az elvtársak segítségére sietnek. Azzal sem spoilerezk rommá semmit, ha elmondom: az SZSZSZR-KSZ4-en már nációvegyes legénység ül a regény végén. 

A regény hogyanja

A titkokra lassanként derül fény, Martinov ráérősen mesél. De nem húzza a rétestésztát. Nekem pont megfelelő volt a tempója. Ahogyan a moly.hu-n szokták mondani, nem beszippantja, de behúzza az olvasót a cselekménybe. Leginkább azzal, hogy ügyesen adagolja a rejtélyeket, titkokat, és a maga ráérős módján is izgalmas a cselekmény. 

A regénynek voltaképpen nincsen központi alakja az űrhajósok között, egy Melnyikov nevű másodtiszt emelkedik ki valamelyest. Túl sokat senkiről nem tudunk meg, a személyiségek nem túl árnyaltak. Majdhogynem megmaradunk a Mézga Aladár kalandjai első részének a mélységénél: abban a síkalakokat csak a foglalkozásuk alapján nevezik el: Satunak, Gyalunak és hasonlóknak hívják őket. Itt is jobbára az egyes űrhajósokat az általuk végzett tevékenységük jellemzi leginkább. 

Üdítően kellemes, hogy a szereplők soha nem egymás ellen küszkörésznek: a kihívójuk az ismeretlen természeti erők, az idegen technológia és a feltáratlan összefüggések. Még a Vénusz lakóival sem kell küzdeniük, csak azt hiszik, hogy ellenükre találtak bennünk. De ez nem a őslakók viszonyulása, hanem a hiányos, elégtelen kommunikáció következménye. Ám ha ki is robbanna valami adok-kapok, valamelyik fél valamelyik tagja rendre megakadályozza. 

Nagyon sokat tűnődtem már azon miért olyan rohadt nehéz a kommunikáció még ember és ember között is. Jutottam erre-arra, de leginkább arra, hogy többnyire inkább csöndben maradok, legyintek. Ha nagyon szükséges, simán felvállalom a konfliktust, de egyre kevesebb alkalom van, amikor nagyon szükségét érzem. De elképesztően ritka, amikor gondolatcsere zajlik, vagy ha vita is van, nem a másik legyőzése, meggyőzése a cél, csupán a gondolatcsere, az érvek egymásnak feszítése, mérlegelése. 

De persze nincs itt semmi látnivaló, kérem: ha az emberek önmagukat sem értik, miképpen lennének képesek a másikat megérteni. S ha önmagukra nincsen idejük, hogyan lenne hát másokra? S ha mindenki azt várja, hogy megértsék, hol van az, aki a másikat akarja megérteni? 

Lásd csak: még én sem értem a saját asszociációmat, de eszembe jutott Weöres Sándor „Rongyszőnyeg” című versének egy részlete, és ide illőnek találom. Meg sem próbálom megmagyarázni a miértjét. 

Én is világot hódítani jöttem,

 s magamat meg nem hódíthatom,

 csak ostromolhatom nehéz kövekkel,

 vagy ámíthatom és becsaphatom.

 Valaha én is úr akartam lenni;

 ó bár jó szolga lehetnék!

 De jaj, szolga csak egy van: az Isten,

s uraktól nyüzsög a végtelenség.

Szóval mindenki baromi rendes mindenkivel, még akkor is, ha okkal, ok nélkül tart tőle. S amikor tart tőle, mondom, akkor is csak az ismeretlentől kell tartania, fő az óvatosság, de rendre kiderül, hogy semmi ellenségeskedés nincsen senkiben, se pro, se kontra. 

Ez olyan kis hímes mezősen fest, ahogyan a Macskafogó végén van, de az a helyzet, hogy Martinovnak sikerül kikerülnie a gejlséget. Úgy, ahogyan a hurráoptimizmust is. Olvasás közben fel sem tűnt, hogy mindenki milyen csuda jószívű teremtmény, csak így utólag tudatosult bennem. Talán ott van a titok nyitja, hogy a cselekmény, mondom, egyáltalán nem feszültségmentes. Van feszültség, de mi, olvasók mindig utólag tudjuk meg, hogy nem is kellene lennie, csak a fránya kommunikáció! Egy helyen Martinov ki is mondja: a volt bolygó egykori lakói a hátrahagyott üzeneteikben csak annyira számították el magukat, hogy totál természetesnek vették, hogy a földiek is úgy fognak kommunikálni, ahogyan azt ők teszik. Pedig dehogy! 

martinov_a_fold_novere_06.jpg

Vagyis ha valaki nem érti, amit mondok, nem biztos, hogy hülye, bár természetesen van rá esély, csak lehet, hogy más összefüggéseiben látja a helyzetet, másképpen értelmez ezt meg azt. Nem rosszul, másképpen. Már amennyiben van lehetőség a más értelmezésre, s nem eleve ökörség ez a másság. De van, hogy simán kommunikációképtelen a partner. 

martinov_a_fold_novere_05.jpg

Csak azt nehéz eldönteni, melyik verzióról van szó. Vagy nem is olyan nehéz? 

martinov_a_fold_novere_08.jpg

Ha mindenképpen meg kell említenem valamit, ami fenntartás, akkor az jut eszembe, hogy az űrhajósok időről-időre baromi felelőtlenek. Miközben tök óvatosak és szabálykövetők. De több esetben is csak lestem a nappalink heverőjéről, hogy én, a sofőr, s nem az SZSZSZR-KSZ3 kiképzett űrhajósa ezért meg azért nem tenném meg, mert ilyen meg olyan veszéllyel járhat. S nem azért, mert alapvetően óvatos típus vagyok (bár az), meg azért sem, mert mindig mindent sokkal jobban tudok, hanem azért, mert a logika ezt mondja. 

De az viszont Martinov javára szól, hogy vannak, lettek olyan megoldásai, amik ha nem is szenzációsak, de több mint bólogatósak. Például az, hogyan kell irányítani egy idegen űrhajót... Komám, na az...! 

Nem rétestésztázok tovább: A Föld nővére nem alapmű. Semmilyen szempontból sem az. De egy szórakoztató, a maga retró módján izgalmas űrhajós történet. S jó van úgy, ahogyan van. Talán mond valamit, hogy csak előkeresem a másik két, itthon meglelhető regényét. S milyen jó, hogy van még kettő! 

martinov_a_fold_novere_03.jpg

Csak előbb olvasok valamit, ami nem sci-fi. Mondjuk egy kis transzneműségeset... 

 

Kárpáti / Móra, Budapest / Uzsgorod, 1966, 424 oldal · keménytáblás · Fordította: Sárközi Gyula · Illusztrálta: Csergezán Pál

7.5/10

2024 február utója, péntek, egy nappal, illetve nem is egy nappal, csak pár órával Szerelmetesfeleségtársam születésnapja előtt. 

Van remény, más se a meséim kiadására. SzFT talált valami szegről-végről ismerőst, akinek ismerőse egy kiadó. De persze ez csak lehetőség, nem konkrétum. S akkor végre Gergő fiam rajzai is nyilvánosságot kaphatnának. „De szép, de jó lenne!”

Ma ismét lehetőségem volt kiállni magamért, és a jó szívemért. Sajnos egy lakóval szemben, aki nem akarta megérteni, mi a rend, s azt is nehezen, hogy kész vagyok ugyan áthágni a rendet, s azzal nem a kötelességemet teljesítem, hanem szívességet teszek neki. De elég keményen kellett megfogalmaznom, hogy ez így van. Nagy nehezen felfogta. Nincs szoros összefüggés, de egyfajta jutalmul kettőkor már itthon voltam, vásárolni sem mennünk, mert holnap SzFT édesanyjánál ebédezünk. Csak banánt hoztam a reggelihez a Sparból. 

S végre, évek óta első alkalommal, sikerült szereznem SzFT-nek valamit, amit nagyon szeretett volna: egy nordic walking (így kell írni?) botpárt. Örvendezik, használja. Jó látni, ahogy örül neki.

*
Az uncsim most együttműködő volt, kegyesen megengedte nekem, hogy játsszak vele, mindketten élveztük. Kicsit olyan mint a csiga, csak óvatosan, türelmesen lehet felé nyúlni, különben visszahúzódik a házába. De akkor is szeretem. Egy szabadszájú kolléganőm mondta: 
– Te, Zoli, már mondani akartam, nem csúnyák az én unokáim sem, de ez a kislány valami ki-bebaszott szép. Gratulálok hozzá, kisapám!
Pedig az én részem csak az élvezet. :-)

*
A Molyon privátim levelezek egy taggal. A posztkereszténységemről kérdezett. Én válaszolgatok neki. Ő katolikus volt. Most úgy látom, a modern gnoszticizmus felé orientálódik. Ahol a magam számára soha nem tudtam megtalálni a biztos viszonyítási pontokat. Hermész Triszmegisztosz, Hamvas, Evola és társaik. Nem vetem el őket, mert azt sem értem, mit kellene elvetni. De mert a lényeget nem sikerül soha megfognom, komolyan venni sem igazán tudom ezt az irányvonalat. 

Tex Classic 4.: Totem a sivatagban – A sabinák varázslója – Az aranyváros

Vadnyugati fantasztikum, misztikum, de Texnek még ez is jól áll!

tex_classic_4_totem_a_sivatagban.jpgÍrta:   GIAN LUIGI BONELLI  

Rajzolta:   AURELIO GALLEPPINI    FRANCESCO GAMBA  

Ahogyan az előző Tex-értékelésemben a Tex Classic 2-ről írtakban mondtam, nem ismétlek már meg alapdolgokat e képregény-sorozattal kapcsolatban

Arra kérlek, ha érdekel, miről is van szó, kattints az előző értékelésekre, azokban van egy csomó infó. 

Tex 1. - A könyörtelen
Tex 2. - Patagónia 
Tex 3. - Gyilkosok
Tex (színes) - A bosszúálló 
Tex Classsi 1.: Két zászló között
Tex Classic 2. Navagó vér – Pikk ász

Tex, elég egy pillantást vetni a balra levő borítóra, ha nem tudnád is, egyből kiderül: alapvetően vadnyugati történet. Tudod, cowboyok, indiánok, colt, tűzpárbaj, sivatag, vonat, lovak, lengőajtós kocsma, miegymás, ami a zsáner elengedhetetlen kelléke. Ahogyan azt kell. 

Eddig rendben is volt minden. Mármint úgy eddig, hogy a sorozat magyarul megjelent részeiben. Amit, ugye, jelenleg két kiadó ad ki. Ez a Classic-sorozat kooprodukciós kiadvány: a Frike Comics és a C.S.A. Comics közös munkája. Egyébként az előbbi önállóan jelenteti meg a Tex-dolgokat. Hála nekik, ezúton is, most is!

Erre a negyedik kötetre, anyagi lehetőségeim híján, a könyvtárban leltem rá. Téptem is le a polcról, amikor megláttam, magamhoz ragadtam, hazacipeltem. Mivel két Classic-kötet is volt bent, amit nem olvastam, meg még mást is hoztam magammal, nem volt könnyű hazafelé a hátizsákom. 

Egyébként nagyon szerencsésnek találom ennek a sorozatnak a formátumát. Egy kézben ugyan semmiképpen sem tartható a súlya miatt, de még jócskán kezelhető a mérete. A kötés strapabíró, a lapoknak eszükben sincsen hullani, a fedlap is bírja a strapát, normál felhasználás mellett nem gyűrődik, nem szakad. 

A borítóképpel már van bajom. Nem csupán az, hogy Tex alakja gnóm, figyeld csak a feje és a teste arányát, meg azt a fura félmozdulatot, ahogyan a néző felé fordul, még csak nem is a marha nagy felületű, üres zöldség a háttérben, hanem az, hogy a kép nagyon nem fedi a sztorit. Mert puma van benne, ez kétségtelen (erről majd bővebben is alant), de a mérete nagyon nem ekkora, és ez a sztori egyik lényeges eleme. A borítón a puma nagyjából normál méretű. A történetben akkora mint egy ló. S mondom, ez nagyon fontos a sztori szempontjából. Szóval ez a borító nagyon nem sikerült. Bár kétségtelen, hogy ez nem a magyar kiadó hibája, ők csak felhasználták az eredetit. De akkor sem jó. 

Ugyan nem vagyok nagyon otthon a Tex képregényekben, de ez a kötet mindenképpen kuriózumnak tűnik. Tex történetei normál, megszokott vadnyugati cselekményekkel bírnak. Ebben a két történetben, mert az utolsó kettő így-úgy összefügg, hatalmas teret kap a fantasztikum. Értsd ez alatt, hogy a Totem a sivatagban egyenesen sci-fi, ha nem is űrhajós, ufós, űrutazásos. S bár az Aranyváros nem az, de látni fogod, hogy majdnem mégis. 

  TOTEM A SIVATAGBAN   

Totem: „Vallásos tiszteletnek örvendő növény vagy állat illetve ezeket ábrázoló tárgy.” Nos, két dolog van. Az egyik, hogy a képregényben nem erről van szó. tex_classic_4_totem_a_sivatagban_20.jpg

Amint látod, az oszlop tetején levő szimbólum semmilyen szempontból sem növény vagy állat stilizált változata, hanem egy nonfiguratív szimbólum. 

A másik dolog, hogy a totemnek nevezett valami vagy amit jelképez a történetben semmi, de semmi szerepet nem játszik. Sebaj, ettől még nem fordul fel a világ! 

Arról viszont bőségesen van szó, hogy a sivatagban Tex a fura oszlop mögött megleli a világtól elvonult, titkos kísérleteket folytató Vindex professzor privát erődjét. A prof nem egyedül végzi a kísérleteit, fő segítője az egykor őt nagyon-nagyon tisztelő, de mára kétségek között vergődő, és őt csak a körülmények miatt el nem hagyó tanítványa, Victorio. 

tex_classic_4_totem_a_sivatagban_22.jpg

Vindex, jól figyelj, genetikai kísérleteket végez. A Vadnyugat hőskora a 19. századra esik. Ahogyan a genetika kezdeti felfedezése is. Darwin 1859-ben adta ki a fajok eredetét, az osztrák szerzetes, Mendel 1865-ben hozta nyilvánosságra híres borsókísérleteit. Vindex nem csupán megfigyel, ő már játszadozik a génekkel. Óriásokat teremt önmaga védelmére. Óriási, lónagyságú pumákat, az őrzőket és másfél embernyi indiánokat. A pumákat éjjel kiengedik sziklaketrecükből: ők felügyelik, hogy Vindex sivatagi birodalma háborítatlan legyen. Alaposak. Hajnalban mindig visszatérnek az otthonukba. 

Ezen képek alapján nem jön le, de az alkotók ugyancsak vitatkozhattak azon mekkora is a nagy. Amiképpen a borítón sem sikerült reprodukálni a puma nagyságát, sőt, aképpen a történeten belül is ellentmondásos a méretük. Ahogyan az indiánoké is. Hol kolosszusok, mint a mellékelt képen is, hol valamivel nagyobbak mint a nyiszlett Vindex prof. Itt a túlzás sokkal szerencsésebb lett volna. 

Vindex távlati céljai között olyan apróság is szerepel például mint a világ feletti hatalom. Hát naná, hogy kezdeni kell vele valamit. Elsősorban persze nem a nyiszlett őrülttel, hanem a hatalmas fenevadakkal és az indiánokkal. Sejtheted...

  A SABINÁK VARÁZSLÓJA  

Úgy fest, hogy a jó Isten úgy teremtette meg az összes indiántörzset, hogy egyikből sem felejtette ki az ügyeletes rosszindulatú, utálnivaló kavarógépet. S mert a 19. század óta az Istenről való beszéd az ördögtől való, az aktuális törzs mindenkori varázslója a legjobb figura a gonoszság megtestesítőjének. Érzékeltetve, hogy a metafizika mennyire alatta van a reális józan paraszti észnek.

Erről persze A sabinák varázslója szót sem ejt, ott sem volt, eszébe sem jutott ilyesféle világnézeti manipulációba kezdeni. Mindössze elmeséli, hogy a sabinák törzsén belül is ugyanaz a haláltánc folyik a hatalomért mint bárhol máshol: ha valaki nagyon akarja, annak semmi sem szent, és valaki másnak biztosan mennie kell. 

Hát, itt bizony meghal egy törzsfőnök, és bár a fia következne utána (nocsak, indiánéknál is dinasztikus a vezetői hatalom?), a fiú azon kapja magát, hogy kigolyózták az elhalt apja örökéből. Tex meg éppen arra jár, s persze nem bírja megállni, hogy ne segítsen, s ha már segít, akkor meg is oldja a helyzetet. 

  AZ ARANYVÁROS  

Na, ez csuda fura képződmény! A sabinák földjén járva Texnek szöget üt a fejébe az információ: a sivatag mélyén (az a fránya sivatag már megint) van a titokzatos Aranyváros, ahonnan még senki sem tért vissza. (De akkor vajon honnan a szóbeszéd, hogy létezik?)

Jóbarátjával, a navahó Tigerrel (de akkor miért nem Tigris?) az oldalán Tex elindul, hogy megkeresse a megkereshetetlent. S persze nem Texről lenne szó, ha nem találná meg. Pedig már majdnem feladja, de aztán mégsem. Ő Tex. 

Amit megtalálnak nagyon fura. Egy hatalmas, magas és széles kőfal, kapu nélkül. 

tex_classic_4_totem_a_sivatagban_09.jpg

Gondolkodtam és úgy döntöttem, nem mondom el a lényeget. Én sem erre számítottam megoldásnak. De azt elmondom, hogy Tex és Tiger ripsz-ropsz középkori díszletek, jelmezek, fegyverek között találja magát. Persze, meglelték Aranyvárost. S a város vezetője megint egy hatalommániás fickó, a Fekete Herceg. Tanácsadója az udvaribolond és Nostredamus. S amúgy mindenkinek tele van vele a megfelelője, de hát despota, erpszakkal tartja fent a hatalmát. 

Tex és Tiger, ha már meglelték a várost, bemennek rendet csinálni. Hát, elég nagy lesz a rendetlenség... 

Ennek az epizódnak a rajzai kiemelkednek a többi közül, meg a Tex Classic-sorozat átlagából is. Ami csak azért figyelemre méltó, mert az alkotójuk, Francesco Gamba amúgy rajzolt már Texet, s ebben a kötetben is helyet kapott a munkája. Igaz akkor társalkotó volt Aurelio Galleppini mellett. Mit mondjak, nagyon jót tett a rajzainak a magány. Nem azt akarom mondani, hogy az együttműködés végeredménye gyalázatos lett. Nem lett az. De a szóló munka végeredménye egy nagyon aprólékosan kidolgozott, részleteiben is figyelemre méltó világ lett. Például az arcok rajza, kifejezéseik döbbenetesen jók. Meg a ruházatok. Meg a házak. Meg minden. Azt vettem észre, hogy nem csupán a sztorira figyelek (az egyébként egy középkori hatalmi cécó, csak egy cowboy és egy indián vezeti), sokkal inkább az esztétikára. S végülis, ugye, nehezen felejthető, hogy képregényt nézegetünk. 

Ebből a szempontból Texnek nagyon jól állt a középkor, hálás lehet Gamba-nak. 

A történetnek van meg- és feloldása, de ahogy mondtam, nem spoilerezem el. Annyit mondok, hogy van benne csavar, és nem az, amire bárki és akárki gondolhatna... De csitt, többet egy szót sem!

  A FANTASZTIKUM ÉS A TEX  

Első nekifutásra az volt a furcsa, amit egyébként eddig hiányoltam a Tex-sorozatból: hogy kilépett a maga századának, korának a realitásából, a zsáner elég szigorúan szabott kereteiből.

Pedig a Bonelli-kiadványok esetében éppen az tetszik leginkább, hogy egy unalomig ismert, ismételgetett zsánert egy-két apró változtatással szinte új formával töltenek meg, miközben tulajdonképpen minden marad a régiben. Például a Dampyr-ban: a főszereplő egy éjúr gyermeke, de a jó oldalon küzd. Egy vámpírokat utáló vámpírral az oldalán. Akibe egy balkáni szabadcsapat volt tagja szerelmes. 

Tulajdonképpen minden ugyanaz, az összhatás mégis teljesen mássá lesz. A helyzet ugyanez ezzel a fantasztikus témájú Tex-szel is. (Akkor is, ha a varázslós epizódban semmi fantasztikus, misztikus nincsen.) 

Szóval simán elviselte, hogy világuralmas genetikai háborús bűnöst üldöz és azt is, hogy egy középkori despota uralmát igyekszik megdönteni egy városban, ahol a házak tetejét aranylapok fedik. (Képzeld el napfényben! Meg azt, hogy a város a sivatagban van!)

Vagyis mindent összevetve ez a második Tex Classic, amit szeretnék a polcomon látni, mert akkor biztosan a kezembe kerül még. Csak az ára nem annyira baráti... 

 

C.S.A. Comics / Frike Comics, 2023, 350 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891588 · Fordította: Ciuti SaraFarkas Ábel 

8/10

2024 február háromnegyede, hétvége. Zöldbableves, brassói. A zöldbableves ecetes lett, a brassói zsíros. A gesztenyepürével nem volt baj. 

Szerelmetesfeleségtársamnak mehetnékje volt, nekem nagyon maradhatnékom. Ő egész héten ül, én egész héten megyek. Ezért ő útra kelt a Hajcsira, én belecsobbantam a kádba, három könyvvel. Ritkán válnak el a programjaink. De nagyon más lett az életmódunk. A szerelem nem változott. 

Valami gond van az itthoni hálózattal, piszok lassan megy a másolás a laptop és SzFT gépe között. De ha letöltök a laptoppal, több perc egy negyven megás telepítőkészlet is. Kezdem unni, hogy problémát oldok meg, ahelyett, hogy a dolgomat végezném. Mármint amit kívánok dolgot. S még lövésem sincsen, mivel van a baj, a gépemmel, a routerrel, SzFT gépével? 

A számtechhez is annyira értek mint bármihez: negyedig, félig. Valamennyit, hogy hozzá tudjak nyúlni, de annyit nem, hogy ezt biztos kézzel tegyem, és gyorsan menjen a megoldás. 

Andy Ngo: Kendőzetlenül – Az Antifa radikális terve a demokrácia elpusztítására

Amit tudni akarsz a velünk élő, szélsőbaloldali terrorizmusról

ngo_kendozetlenul.jpg

Az ANTIFÁRÓL nem sokat tudtam eddig. Csak annyit hogy baloldali csoportosulás. Az antifasiszta rövidítése. A fasisztázás meg jobbára baloldali privilégium: tudnivaló, hogy az a fasiszta, akit ők annak mondanak. Mint látni fogod, az Antifára ez hatványozottan érvényes. 

Szóval nem sokat tudtam az Antifáról. Aztán arcul csapott a valóság. Duplán. 

Egyfelől egy budapesti esetsorozat által. A Budapest második világháború végi ostromáról, a Becsület Napja nevű rendezvény kapcsán egy külföldi állampolgárokból csürhe kimondottan azért érkezett az országba, hogy fasisztákat verjen. Azt, hogy ki a fasiszta, ránézésre döntötték el: kilenc embert vertek meg a nyílt utcán, hátulról, viperával támadva, csoportosan ütlegelve a szerencsétlen kiszemelteket. Akikről persze semmit nem tudtak. 

Videó az egyik budapesti támadásról

A csoport vezetője egy harminckilenc éves, olasz tanárnő. Aki mosolyogva ment a budapesti tárgyalására, kacsintgatott a bíróra. A börtönviszonyokról szóló nyávogásával, meg a vezetőláncra kötésével volt tele manapság a sajtó. 

A The Fair Right videója az antifáról

Másrészt Andy Ngo könyve kapcsán jött a második arculcsapás. Erről szólt ez a bejegyzés.

ngo_kendozetlenul_10.jpg

ANDY NGO FÜGGETLEN ÚJSÁGÍRÓ. A független azt jelenti, hogy azzal foglalkozik, amivel ő akar, és nem azzal, amire utasítják. Andy Ngo nevének semmi köze Soros Györgyhöz. Fura, nem fura, Ngo, így hívják, ne keress mögötte mást! Slussz! 

Andy Ngo sárga bőrű, vietnami bevándorlók gyermeke. Második generációs amerikai, aki Amerikát tekinti a hazájának. Ezért is írta a könyvét: félti az országát. 

Andy Ngo-t régóta, de minimum 2019 óta foglalkoztatja az Antifa létezése, tevékenysége. 

Hogy mire juthat bárki, aki akár csak a korrekt tájékoztatás területén szembe száll velük, Andy Ngo esete megmutatja. Ránézésre olcsón úszta meg. Állítólag csak kis híján kerülte el a súlyos agysérülést. A könyve ebből az esetből indul ki. Egy Antifa-tüntetésen tudósított, azért verték meg. S azért lett Antifa-szerte közellenség. De Ngo nem nyugszik, bár van benne félelem, és lehet is (majd mondom, miért), de lám, könyvet is írt az Antifáról. Mondom, közvetlen tapasztalatokból is, nem csupán a biztonságos fotelből szemlélődve. 

Mielőtt sokkal messzebb jutottam volna, valaki – vagy valami – keményen tarkón vágott. Az ütéstől majdnem a földre zuhantam. 

Soha nem keveredtem még verekedésbe, naivan azt kérdeztem magamtól abban a pillanatban: „Valaki megbotlott és rám esett?" Mielőtt megfordulhattam volna, hogy megnézzem, fekete ruhás testek tengere vett körül. A háttérben még mindig hallottam, ahogy a tömeg azt skandálja: „Nincs gyűlölet!" 

Ironikus módon, amit ezután láttam – és éreztem –, az a megtestesült gyűlölet volt. Az arctalan árnyak amorf tömegét bámulva megdermedtem. Hirtelen minden irányból öklök csapódtak az arcomba és a fejemre. A jobb térdem megbicsaklott az ütéstől. A maszkos támadók üvegszállal megerősített ujjú taktikai kesztyűt viseltek. Valószínűleg néhányan rézbokszert is használtak. Felemeltem a karomat megadva magamat, de ez csak azt jelezte nekik, hogy még vadabbul üssenek. Valaki aztán elvette a fényképezőgépemet - a bizonyítékomat. Kétségbeesetten próbáltam megtartani, de nem sikerült. A maszkos tolvaj beleolvadt a tömegbe, ez a „fekete blokk" egyik funkciója. Egy másik személy odarohant és kétszer ágyékon rúgott. Valaki hátulról fejbe vágott egy merev plakáttal vagy táblával.

A támadástól kába és véres lettem. Vér szivárgott a fülemből, és az egész arcomon mély vágások voltak. A szememen feldagadt a véraláfutás. Azt hittem, a verésnek vége, de ezután „tejturmixok", tojások és más kemény tárgyak záporoztak az arcomra és a fejemre.

A csőcselék röhögve nézte, hogy elbotorkálok. Operatőrök tömege vett körül és követett. Azt hittem, felajánlják a segítségüket, de csak fotóztak és videóztak. 

„Beszoptad, ribanc!" - kiabálta egy helyi transzszexuális antifa militáns, a Sátáni Portlandi Antifasiszták tagja.³ Elbotladoztam, félig vakon, a Lownsdale Square túloldalán lévő megyei bíróságig, mielőtt elveszítettem az egyensúlyomat. Később a helyi orvosi egyetem klinikáján megtudtam, hogy az agyam
bevérzett. (9–11.)

ngo_kendozetlenul_an.jpg

MI A CSUDA AZ AZ ANTIFA? Legalább a budapesti lincselés-sorozat után érdekessé vált a kérdés. Az Antifa alapvetően nem szervezet. Nincsen központi vezetése, nincsen irányító szervezete. Az Antifa úgy ver meg embereket, rombol le rendőrőrsöket, foszt ki boltokat, vásárló negyedeket, gyújt fel bíróságokat, úgy félemlíti meg azokat, akiket ellenségnek kiált ki, hogy tulajdonképpen nem is létezik. Miközben képzéseket tart, oktató kiadványai vannak, és hihetetlenül szervezetten tartja  az ellenőrzése alatt az ellenségeit. 

A képzés szerves része az Antifa tagjai számára, hogy az identitásuk védelmében takarják az arcukat: maszk, kendő, csuklya napszemüveg. És szigorúan feketében jár az egész bagázs. A nem téező vezetők nem létező utasításai szerint. 

A neve persze az antifasiszta szóból ered. Az antifasizmus a baloldal privilégiuma. Az Antifa szélsőbaloldali szervezet. Gyűlöli az államot, a szervezeteit, különös tekintettel a rendfenntartó és karhatalmi erőkre. Az Antifa antikapitalista. Miközben persze a kapitalizmus minden lehetőségét kihasználja. 

Fő célja: lerombolni a jelenlegi rendszert és átvenni a hatalmat. Az erőszak az Antifa programjának alapvető része. Isten óvjon mindnyájunkat! ngo_kendozetlenul_06.jpg

AZ ANTIFA NEM CSUPÁN A KERT VÉGÉBEN LÁZONG. Szerencsére hazánkban még csak a bevezetőben említett, külföldi horda érdemelte ki, hogy címlapossá váljon, de Ngo hazájában ez messze nincsen így. 

Ahogyan mondtam, Ngo könyvének a gerincét az Antifa 2019-es portlandi tevékenysége adja. Portland Ngo szülővárosa. 

Az Antifa Seattle-ben és Portlanban hónapokra lefoglalt egy városrészt. A lázadást  Elbarikádozták magukat, de a barikád mögött is bebizonyosodott a jól szervezettségük. Igen hamar megszervezték az helyi „rendetlenségfenntartást”, az élelmiszer és ivóvíz ellátást, sőt az egészségügyiseik is lettek. 
ngo_kendozetlenul_05.jpg
Mit tett a rendőrség? Kiköltözött az épületéből és elhagyta az őrsöt. Így hagyta magára a körzetben élőket, a boltok tulajdonosait, a lakosságot. Mit tettek az ügyészségek, a bíróságok? Vagy vádat sem emeltek, vagy ha mégis, hamarosan ejtették őket... „Torkom a késeden.”

[...] az antifa legnagyobb győzelmei nem a rendezvények leállításában vagy a „fasisztákkal” való összecsapásokban elért sikereik voltak, hanem inkább az elfogadás és a tolerancia, amelyet a mainstream baloldalon szereztek. Sőt, ha a 2020-as zavargások valamit bizonyítanak, akkor az az, hogy a demokrata politikusok, az értelmiségiek, a felsőoktatásban tanítók és az újságírók jelentős része igazolhatónak tartja a zavargásokat és fosztogatásokat, amennyiben azokat a „faji igazságosság” nevében követik el. (245.)

Lázadni kell, mert a társadalom az elnyomásra, az eltiprásra épül

A női, fekete-, gender- és queertanulmányok kurzusai mind arra tanítják a diákokat, hogy a világot és az embereket a sérelmek szemszögéből kell megérteniük. (115.)

A TEHETETLENSÉG ÉS/VAGY ELKÉPESZTŐ PASSZIVITÁS számomra érthetetlen volt a George Floyd halálát követő, rasszista, BLM-es zavargások során is. A rendőrök nem léptek. Az Antifa, ahogy kicsivel később a vele szorosan együttműködő BLM is, azt tett, amit akart. A Floyd halálát követő zűrzavarban huszonöt embert gyilkoltak meg. 

A rasszizmus mindig csuda jó fegyver a rendbontásra, a tiltakozásra, a káosz kiváltására. Az antifa ugyanúgy, ahogyan a BLM, vastagon épít a fehér felsőbbrendűség botrányára. 

Az igazán elképesztő az, hogy hivatalos helyek még az események után is a mai napig tagadják az Antifának még a létét is. Az USA jelenlegi elnöke, Biden nyilvánosan kijelentett, hogy az Antifa egyáltalán nem létezik. (Bár, hogy ő, akinek Macron és Mitterand neve váltófogalom, simán összekeveri őket, mit mond, hát, annyira nem mérvadó. A világ vezető hatalmának első embere már azt sem tudja, mit beszél.) 

ngo_kendozetlenul_07.jpg

Vagyis a szemünk előtt van egy baloldali terrorista szervezet: a létezésének az elismerése is tabu. Miközben 2020-ban a BLM-el fél Amerikát lángba borította. Erre varrjál gombot! 

MINDIG ÉRDEKELT, HOGYAN VÁLIK MINDENNAPI VALÓSÁGGÁ AZ ERŐSZAK? Hogyan lehetett egy ország vezető ideológiájává a gyilkos nácizmus, miképpen uralhatta le a fél világot az eszement, alapjaiban baromság kommunizmus, hogyan vetkőzhettek ki önmagukból a gyilkosságig A Legyyek Ura úri fiúi, miképpen kezdi el egymást gyilkolni egy atomháború maroknyi túlélője a Malevil-ben, hogyan vehetők rá egymás gyilkolására gyerekek a Battle Royal-ban, és felnőttek Az erőd-ben. És így tovább. 

Mikor van az a lélektani pillanat, amikor a társadalom, a karhatalom becsukja a szemét, és rálegyint valamire, ami később pillangóhatást fejt ki. És észrevehető-e egyáltalán, amikor a pillangó csap pár végzeteset a szárnyával? 

A szélsőséges baloldali eszmék alól mindennapi terrorja alól harmincöt éve szabadult fel a világ. És most újra visszakívánja maga fölé a gátlást nem ismerő, elmebeteg Lenin-fiúkat. Elképesztő! 

Számomra elsősorban azért az, amiképpen az ellenőrizetlen migráció azzá lett: felelős emberek miképpen támogathatják a gyilkost, hogy a kést a torkukra tegye? Miként reménykedhetnek a túlélésben, ha szabad kezet adnak neki? Holnapra felforgatják az egész világot? 

ngo_kendozetlenul_04.jpg

ANDY NGO KÖNYVE ELKÉPESZTŐ TELJESÍTMÉNY! Széllel szemben vizel. Izé... Tájékoztat, informál. Mert szemmel látható, hogy a politika valamiért több mint szőrmentén kezeli az Antifát. (Mondjuk Trump nem ezt tette.) Andy Ngo vállalja a fizikai fenyegetettséget, de beszél, ír, tájékoztat, felvilágosít. Tulajdonképpen az a csoda, hogy még csak egyszer verték meg. 

Ngo le meri írni, hogy az Antifának magas helyeken is vannak támogatói. Mondjuk ebben kételkedni sem nagyon lehet azok után, hogy Biden is tagadja a szervezet létét... 

A viszonylag terjedelmes könyv rengeteg információt szolgáltat: neveket, helyeket, dátumokat, eseményeket, összefüggéseket, szervezeteket. Megnevezi, összeköti őket, rámutat, akire, amire rá kell mutatni. 

Nem hallgatom el, hogy ami az ereje, egy kicsit az a gyengéje is a munkájának. Most, hogy írom ezt a véleményt, ezért-azért visszalapoztam benne. S bár azt éreztem olvasás közben is, hogy egy nem ott élő külső szemlélő számára túl sok az adatot, a személy, a szervezet, az esemény a könyvben. Feldolgozhatatlanul sok. De persze ezek nélkül meg súlytalan lenne a fenyegetettségre való felhívás. Csak általánosságok maradnának, tények nélkül. Komoly ellentmondás: ami megadja a kellő hangsúlyt el is erőtleníti valamelyest a mondanivalót. 

Másrészt az események kronológiája nekem nem teljesen lett világossá. Sőt a logikai láncolata sem teljesen. De persze magamra vessek, miért keresem a káoszban, az anarchiában a rendet?  De persze egy könyv szerkesztése nem ugyanaz mint a szervezett káosz tevékenysége. 

ngo_kendozetlenul_08.jpg

A MAGYAR KIADÁSRÓL PÁR GONDOLATOT LEÍROK. Vannak hibák. Nem tudom, a fordítás mennyire pontos, de azt, hogy viszonylag sok helyen magyartalan az bizonyos. Gondolkodtam, hogy hozok példákat az alig vagy egyáltalán nem értelmezhető mondatokra, de nem teszek ilyet. Azért nem, mert semmiképen nem akarom elvenni a kedvedet ettől a könyvtől. De mondom, akadnak olyan mondatok, hogy kibukott belőle édesapám mondata, amikor valaki valami érthetetlent mondott: „Hát ezt jól megasszondta!” Az már csak apróság, hogy maradtak elírások is a szövegben. 

A lábjegyzetekkel a szokásos gondom van: a számozás legalább folyamatos, nem kezdődik újra minden fejezetben, de jobbára csak egy nevet és egy címet ad meg, ahonnan az információ származik. Ha valóban kíváncsi vagy rá, honnan is jött a hivatkozás, a könyv végére kell lapoznod, és az alfabetikus, de nehezen kereshető irodalomjegyzékben kell, szó szerint bogarásznod. Mintha csak le akarna beszélni arról a tördelő, hogy valóban vissza akarj keresni valamit. 

Viszont a borító remekül sikerült, a könyv maga nagyon egyben van, simán bírta az olvasást, nyitogatást, jók a belső tükrök, olvasható a szöveg. 

ngo_kendozetlenul_09.jpg

Századvég, Budapest, 2023, 334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156436115 · Fordította: Ell Alexandra

7/10

2024 február középen három nappal túl. Megint szombat, megint hajnali ébredés. Most hat óra van, de fél három óta fent vagyok. Nem akartam pedig ennyire korán kellni. Csak nem tudtam nem ezt tenni. Felébresztett a hólyagom, aztán már... De legalább megírtam ezt a cikket. S mert nem megyünk ma sehová, ebéd után tudunk majd csicsikálni (ahogyan Szerelmetesfeleségtársam szokta fogalmazni). 

Változékony volt az idő a héten. Szerdán felhívott SzFT, pedig nap közben nem szoktunk beszélgetni. 
– Morzsám, körülötted is meghülyültek az emberek? 
– Nem. Ezek szerint körülötted meg de. 
– Ezért hívtalak. Akartam valaki normálissal is beszélni. 
És mesélt. Tényleg meghülyültek körülötte az emberek. Körülöttem egy nappal később tették ezt. Nagyon fárasztó nappá lett a csütörtök. 

Uncsizni nem voltam a héten: mindhárman, a lányom, a párja és a csemete kidőltek, hőemelkedtek, köhögtek. Mondtam, ha kell segítség, szóljanak. Nem szóltak. 

Tex Classsic 2.: Navahó vér – Pikk ász

Ismét két klasszikus, immár roppant élvezetes Tex-sztori

tex_classic_2_navaho_ver.jpg

Írta:     GIAN LUIGI BONELLI   
Rajzolta:   AURELIO GALLEPPINI   

Tex a Sergio Bonelli Editore legrégebbi kiadványa. 1949-óta jelenik meg. Persze akkor nem az volt a formátuma mint ma. Kezdetben csak néhány képkockát jelentett a sorozat közlése, egy csíkban. Ahogyan Sebők Imre munkái is megjelentek régen a Népszava című napilapban. 

Ez a két történet még hasonló megoldással látott eredetileg napvilágot. 

Tex képregény kiadásával itthon jelenleg két műhely is foglalkozik.  Eredetileg az olasz vezetőkkel bíró Frike Comics fogott bele a kiadásába: meg is jelentettek három nagy alakú (nekem túl nagy), vaskos, fekete-fehér kötetet, egy-egy történettel és egy vékonyka, kábé A5 méretű, színes sztorit. 

A C.S.A Comics a Frike-kal karöltve immár a négy Tex Classic köteten van túl. Az elsőről írtam, annyira nem voltam lenyűgözve tőle, mint az önálló, Frike-os, hatalmasaktól. 

Ezzel a második kötettel egészen más a helyzet. 

Az alapokat most nem újrázom. Mivel több Tex-kötetről írtam már, és az értékelésekben rendre ismételgettem magamat, ezért a blogséf ajánlata a következő:

*

Bár rengeteg hasznos (és majd ugyanennyi haszontalan) információ van pluszban a könyvben, érdekes, de azt nem leltem meg, mikor jelent meg eredetileg a két történet. A szereplők bemutatását nagyon hasznosnak találom, jó ötlet. Azt is, hogy kapunk egy rövid összefoglalást a megjelenések körülményeiről. 

Viszont teljesen érthetetlen számomra, vajon miért kellett egy spoiler-dús tartalmi bemutatás mindkét történet elé? Annak, aki nem akarja elolvasni a történeteket Vagy kinek?

Mindkét spoiler-részt egy Kertész László nevű úriember írta a C. S. A. Comics-tól. Ahogyan az előszó oldal ráeső részét is. Itt mindkét kiadó képviselője írt valamit. A Frike részéről Giovanni „Jo” Galotta. Annak van értelme. Sajnos Kertész úr szövegét vélhetően nem nézte át senki, csak így maradhatott érintetlen például ez rémisztő magyartalansággal megfogalmazott bekezdés is: 

A PIKK ÁSZ Tex első New Orleans-i kalandja akciójelenetek, ökölcsapások és lövöldözések merész sorozata. Egyszerre sziporkázó és vicces, csordultig tele változatossággal és eredetiséggel. GLB történeteinek minden újraolvasása megerősíti bennünk: mestere  volt ugyanazon helyzetek és jelenetek elmesélésének azzal, hogy mindig új elemeket iktatott be, így innovatív módon minden alkalommal újjá és eredetivé varázsolta őket. Trükkök, találmányok és csodálatos nyelvezet. Egyszóval sokféleség, elsőrangú rajzokkal illusztrálva.

A vicc az, hogy Giovanni olasz, de az ő magyar fogalmazásával nincsen baj. Egyébként ennek az észrevételnek csak annyiban van jelentősége, hogy az egész kiadvány, mindenestül, tördelésében, nyomtátásban, kötésében úgy profi, ahogy van. Mármint ettől eltekintve. 

Egyébként megnéztem, az első Classic-kötetbe is írt az úriember, ott is volt fogalmazásgátlós döccenet, de az nem volt ilyen értelmetlenül kacifántos. 

tex_clssic_2_navaho_ver_01.jpg

  NAVAHÓ VÉR   

Öt fiatal, gyerekember navahó indiánt lelőnek egy robogó vonat ablakából. Az indiánok nem tettek semmit, csak vágtattak a vonat mellett, integettek a rajta ülőknek, játszottak. 

A két lövöldöző gazember pisztolyainak az eldördülése és azután, hogy a társai földre hullnak, egyikük kifeszíti az íját, és eltalál egy katonát a vonaton. A katonának a karjába fúródik a nyílvessző, semmi komoly baja nem lesz. 

A gyilkosok kiléte nem kétséges, nem is tagadják a tettüket. Csak az indokuk hazug: azt állítják, a fiatal navahók megtámadták a vonatot. Bizonyíték erre az egyetlen kilőtt nyílvessző.

Tex, aki navahó törzsfőnök is, a két gazfickó megbüntetésének az érdekében a helyi katonasághoz fordul. Hiába teszi ezt, kudarcot vall.

Elbert ezredes, akivel tárgyal, a két gyilkos védelmére kell. A gyilkosok befolyásos emberek. Tex nem tudja megértetni az ezredessel, hogy a gyilkosok törvény elé citálása nagy katasztrófát előzne meg: ha ő nem fogja vissza az indiánokat, a gyilkosságok miatt már szólnának a harci dobok.

Elbert ezredes gyakorlatilag kidobja Texet. 

S ezzel kezdetét veszi Tex sajátos háborúja a béke érdekében. Hogy miért sajátos, nem mondom el, mert ronggyá spoilerezném a történetet. Legyen elég annyi, hogy olyan háborút folytat, amelyben jólesik indián fogságba esni, s ahol nem folyik vér, de amelyben jócskán akad pusztítás, sokan kerülnek a halál közelébe, rengeteg fegyver eldördül, tengernyi lőszer fogy, s amelyben mégis az intelligencia, a találékonyság a legfőbb, legfontosabb fegyver. 

Zseniális darab, én mondom! Olyan kis filmre kívánkozó. Akkora ötletarzenál, hogy csodálom, senki nem forgatta le.

Elbert ezredes figuráját pedig úgy képzeld el, mint a Híd a Kwai folyón Nicholson ezredesét. Egyébként még a grafikai megformázása is hajadzik az Alec Guinnessv által megformált, filmbeli figurára.

Olyan elképesztően jól sikerültek az ezredes privát valóságát bemutató párbeszédek, hogy nem tudott nem eszembe jutni egy ismerősöm, aki a valóságot megdöbbentő módon kifordító válaszaival többrendbeli agyi kékhalált ért el nálam. Elbert ezredes nagyon hasonló, beteg logikával érvelve hajszolja majdnem halálba a saját embereit. Valahogy úgy, amiképpen Nicholson hajszolta az embereit  a Kwai folyón építendő, az ellenség céljait szolgáló híd elkészülése érdekében. 

Szóval több, nagyon finom csavar van a történetben.

A sajtó (ez esetben egyetlen újságíró) szerepe is figyelemre méltó: a befolyásosoknak az a bajuk vele, hogy az igazságot akarja megírni. (Bár mára a szerepe, mármint sajtó egészéé már messze nem erről szól: fehér holló, ami médium az igazságot akarja feltárni, sokkal inkább a véleményformálást, -befolyásolást tekintik elsődleges feladatuknak. Ebbe most nem megyek bele. Hamarosan írok egy az antifa-mozgalomról írt könyvről, na, majd abban!)

Abban igazat szóltak a bevezető sorok, hogy ez egy emlékezetes, önmagán jócskán túlmutató, okos találékonysággal megírt történet. 

  PIKK ÁSZ  

A második történet egy vadnyugati bűnügyi sztori. A helyszín New Orleans. A várost egy banda tartja rettegésben. A kiszemelt áldozatainál minden esetben egy pikk ászt találnak. Ezért az epizód címe. 

Tex kérésre megy nyomozni a városba. A végkicsengés nem lehet kétséges. A cselekmény fordulatos, izgalmas. Akkor is, ha a közelébe sincsen a Navahó vérnek. A magam részéről szeretem mindenben a jót a végére hagyni. Tudod, a tejbe grízen a kakaós részt eszem meg utoljára. (Nem, elkeverve nem ugyanaz!) Vagyis ha rajtam múlik, egészen biztosan fordított sorrendben közöltem volna a két epizódot, hogy a jobb maradjon a végére. A végkicsengés miatt. 

De mondom, nem rossz ez a Pikk ász, csak éppen a párja mellett nem rúghat labdába. 

Érdekessége, hogy a főgonosz erősen hajadzik az ...és megint dühbe jövünk  Luciano Catenacci által alakított Paragoulis-ra. Tudod, a kopasz, bajuszos, zsugázó manus. Vélem, hogy ez a képregény született előbb, nem a görög maffiózó figurája. Vagyis a hasonlóság csak a véletlen műve. De elképesztő!

tex_clssic_2_navaho_ver_paragoulis.jpg

Mondjuk a nyakkendő nem stimmel... :-D

Mit is mondjak még, ami elmondható? Ó, tudom már! Tex ebben a történetben, de csak lehet, hogy a nyomozás végett, de nekem kicsit Philip Marlowe-os volt. 

Meg még talán azt, amit nem tudom, írtam-e már bárhol, ha jobban belegondolok, Tex figurájában tulajdonképpen nincsen semmi egyedi. Még a megjelenésében sem. Tizenkettő egy tucat: cowboy dizájn, kalap, ing, farmer, csizma, jó céllövő, gyors, okos, bátor. Tudod, olyan, amilyennek egy vadnyugati történet jó oldalon álló fehér főszereplőjét elképzeled, egy hetvenes-nyolcvanas években ügyeletes, jóképű-külsővel. Borotváltan, fessen. Harc közben is. Mármint nem hogy akor is borotvált hanem akkor is fess, még az inge sem csúszik ki soha a nadrágjából, bárhogy küzdjön is. A kalap sem esik le a fejéről. Nemhogy bármikor is izzadna. S persze sosem aggódik, nem tud tévedni, nem tanácstalan, céltudatos és így tovább... Amilyennek egy vadnyugati főhős cowboynak lennie kell. 

Nem ez a döbi. Hanem az, hogy ennek ellenére, ezzel együtt is kedvelem. Ahogyan ezt a kötetet meg különösen. 

  A RAJZOK   

Elvégre mégis csak képregényről van szó. Annak ellenére, hogy nem olyan részletesek mint a későbbiekben, mégis megkapóak, plasztikusak, meggyőzők. Ami feltűnt, hogy milyen sok képkockán nincsen háttér. Amin van, jobban is néz ki. 

S bár érződik rajta, hogy a Tex-grafikaevolúciójának egy régebbi idejéből való, gondolkodás és az averzió legkisebb jele nélkül rábólintottam, 

S hjaj, ezt bizony meg kell szereznem, amíg még kapható. Pedig nagyon nem olcsö... 

 

C.S.A. Comics / Frike Comics2023, 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891472 · Fordította: Ciuti SaraFarkas Ábel ·

9/10

2024 februárjának a közepe felé. Az utóbbi napok a zenéről szóltak. A múlt héten írtam két könyvértékelést: Phil Collins önletrajzáról és Majnik László Omega-könyvéről, szombaton pedig Hobo Vadászat-koncertjén voltunk. Persze, arról is írtam. Mindhárom írásom megjelent a konceert.hu oldalán, és az első meg a harmadik felbukkant a Squid nevű hírgyűjtő-app-ban is.

Mi is történt még? Fizetést kaptam, és nagyjából el is fogyott. Nem hír, nagyon sokan vagyunk így vele. Szeretem Szerelmetesfeleségtársamat, nagyon, de ebben sincsen semmi újdonság. Ahogyan szeretem a gyerekeimet és az unokámat is, de ez is több éves történet. 

Lemondott Novák Katalin és Varga Judit a pedofilnak kikiáltott botrány miatt. Zavaros az úgy, semmilyen szempontból nem érthető. Közeledik a választás, ebből a szempontból igen. 

Most nagyjából ennyi... 

Majnik László: Mindörökké Omega

Pompásan megírt, hozzáértő, de valamiért félbehagyott disco- és monográfia

majnik_mindorokke_omega.jpg

A bejegyzés első megjelenési helye a koncert.hu.
A blogbejegyzésem szokás szerint bőségesebb, képesebb.

OMEGA. 1962–2021. Egy híján hatvan év muzsika. Van, aki nem szereti az Omega zenéjüét? Na, legalább válogatva...?

PIPI BARÁTOM kedvence volt az Omega. Amíg élt. Mármint Pipi. De Pipi előbb halt meg mint az Omega. Együtt is sokat hallgattuk a lemezeiket. Amikhez kamaszként hozzájutottunk. Nagyjából a Csillagok útján idején kapcsolódtunk be a történetbe. Vagyis a legnagyobb korszakukban. De nekifutottunk és visszamenőleg is megszereztünk mindent. Aztán megvettük, ami utána jelent meg. Nekem az Omegáról legelőször Pipi jut az eszembe. De utána rögtön rengeteg minden más. 

Az Omega pályafutásának az utolsó évei egyszerre jelentettek HATALMAS SIKERT ÉS ORDENÁRÉ BOTRÁNYT. A még élő két tag éppen a napokban feszült egymásnak az Omega-hagyaték felett. 

Tudomásom szerint méltó összefoglalása még nem született az életműnek. Ez a kötet a zenéjük részletes bemutatása. Csak valamiért abba marad az életmű felénél. Érthetetlenül és megmagyarázatlanul. De addig kimagaslóan jó. Ami a könyvet tekintve azt jelenti, hogy teljes egészében csuda jó. Csak fene mód hiányos. Mindjárt megmagyarázom, miért írok ilyen gubancosan. 

A KÖNYV MINT KÖNYV

A helyzet az, hogy az első meglepetés akkor ért, amikor megláttam a kötetet. Valamiért azt hittem, sokkal nagyobb és sokkal vaskosabb. Mert képzeld, háromszáz oldala sincsen. Pedig majd' hatvan év zenéje van benne... Ehhez képest tehát egy teljesen átlagos méretű kötet.

Viszont viszonylag nehéz: minőségi papírra nyomták, vélhetően a benne levő fotók láthatósága érdekében. 

A tördeléssel alapvetően semmi baj nincsen. A képek elhelyezése ugyan eseteges, és ennek megfelelően néha meglepő. Lehet, szerencsésebb lett volna nem a szöveget megszórni velük, hanem külön egységekben betenni őket, nem a folyószövegbe, de több is veszett Mohácsnál... (Mohácsinál? :-D )

majnik_mindorokke_omega_07.jpg

MORGOLÓDÁS

Később akartam morgolódni, de itt a helye, nem bírom magamban tartani. Minden más, ami dicséret ez után kap majd teret.

Majnik László több kötetes szerző. Írt: az Illésről, a Hungáriáról és az Omegáról egy-egy könyvet, amelyeknek a címe úgy hangzott eredetileg, hogy Barázdák között: A(z) ...együttes története hangfelvételeik tükrében. Ez a kötet 2019-ben jelent meg. 

Tény, hogy az Omegáról szóló Barázdák közt-kötetnek az alcímében egyértelműen ez állt: 1962–1987. Ez az időbehatárolás ott áll a jelen kötet előszavában is.

Ennek megfelelően az Omega 1987–2021 közötti tevékenysége az utószó öt (!) oldalán kapott helyett. 

majnik_mindorokke_omega_05.jpg

A könyvben legutolsó, részletesen bemutatott album az 1987.ben megjelent, Babylon című album. Az együttesnek '87 után még négy önálló és egy kelet-európai dalokból született, más elődadók általuk feljátszott dalainak válogatása is megszületett, olyan vendégzenészekkel mint Petr Janda a cseh Olympic énekes és Josef Skrzek, az SBB zenésze. 

Mihály Tamás 2014-ben szállt ki az Omegából. Molnár György 2014-–2016 között az Oratórium-koncerteken nem lépett fel a zenekarral, fenntartása volt a templomi koncertekkel szemben, de a 2016 után a hagyományos koncerteken újra színpadra állt. 

Az utolsó, közvetlenül Kóbor János halála előtt megjelent album, a Testamentum ugyan elsősorban az énekes évekig tartó projektje volt, de az Omega neve alatt jelent meg. Annak ellenére, hogy a cd-mellékletében nincsenek feltüntetve a zenészek. De zeneszerzőnek az Omegát jelöli meg a kiadvány. S azért, figyu, ennek a tárgyalt Omega-könyvnek a borítója tök egyértelműen a Testamentum dizájnját hozza. Miközben a lemezt másfél sorban tárgyalja. 

Vagyis a következő lemezek éppen csak megemlítésre kerültek: 

  • Trans and Dance (1995)
  • Egy életre szól (1998)
  • Égi jel (2006)
  • Testamentum (2020)

De az van, hogy ezek csak a kihagyott stúdióalbumok. De nem csupán ezekel rukkolt ki az együttes ebben az időszakban. Ahogyan Majnik sem csak a stúdióalbumokat, hanem a koncertlemezeket és az idegennyelvű kiadványokat is aprólékosan elemezte az előbbiekben. Csak hogy lásd, mi minden maradt ki.

  • Népstadion 1994 Omegakoncert 1. – Vizesblokk (1994)
  • Népstadion 1994 Omegakoncert 2. – Szárazblokk (1994)
  • Transcendent (angol nyelvű) (1996)
  • Koncert – Népstadion (1999)
  • Rhapsody (2010)
  • Szimfónia & Rapszódia (2012)
  • Oratórium (2013)
  • Oratórium Adventi koncertek (2014)
  • Volt Egyszer Egy Vadkelet (2017)
  • Élő Omega – Kisstadion '77 (2023) 

S akkor vessünk számot: az Omega 1962–2021 között létezett. Ötvenkilenc évig. A 2023-ban megjelent könyv ebből huszonötöt mutat be. 

majnik_mindorokke_omega_03.jpg

Ó, igen: s egy félszavas indoklást sem lelhetünk miértjére. Azért nem veszünk figyelembe harmincnégy évet és tizenhárom lemezt, mert csak. Próbáltam valamit keresgélni, miért dönthetett így Majnik úr, de egyszerűen semmi értelmes, nyomós indokot, okot nem leltem. Még ha Mihály kiválására, Molnár időszakos távolmaradása lett volna a vízválasztó, de igazából még az se lenne szilárd hivatkozás. 

Egyre az járt a fejemben, hogy miközben teljesen egyértelmű, hogy a szerző tiszteli a zenekart, hogy a csudába tudod, mert ennyire tiszteletlen lenni velük szemben? 

S ha már morgolódom: érthetetlen módon az egyes lemezek tárgyalásánál nincsen ott a borítók fotója. Illetve nincsen egy diszkográfia a könyv végén. Rendben, hogy ma már a neten simán talál mindenki ilyesféle magának (én jobbára a disgogs.com-ot használom), de azért...

Az a baj, hogy a fentiek miatt bennem maradt az érzés, hogy a kötet ilyetén második kiadása csak a konjunktúra kihasználása. Nagyon nagy kár érte! 

A STÍLUS ÉS A SZERKEZET

Majtényi az Omegáról a benne levő tudás teljes magabiztosságával ír. (Ebben a mondatban részemről semmi, de semmi irónia nincsen, minden szavát tökéletesen komolyan gondolom.)

Szemmel látható, érezhető, hogy a benne levő szimpátia, tisztelet teljessége vezeti a tollát. Viszont semmiképpen sem a rajongói elvakultság. S az is egyértelmű, hogy Majnik László ért a zenéhez: zenész, zeneszerző, dalszöveg-író, 

Plasztikusan fogalmaz. Annyira plasztikusan, hogy az ember fiának rögvest kedve támad meghallgatni, amiről éppen ír. S egy zenei témájú könyv esetében mi más lenne a legnagyobb győzelem? 

majnik_mindorokke_omega_01.jpg

A könyv tartja magát az első kiadás címében megfogalmazottakhoz: a felvételeiken keresztül mutatja be az együttes munkásságát. Már amikor teheti. Mert például az első, Laux-Presseres, klasszikus felállásig is vezetett út, s ebből az időszakból bajos a felvételeken keresztül mutogatni az Omegát. Viszont mégis meglepően részletesen rálátunk erre a múltba vesző időszakra. (Ami zenei szempontból meglehetősen lényegtelen volt. Ennek tükrében értelmezd például az előző alcím tartalmát!)

A lemezek megjelenése után azok válnak sarokponttá. Sokat megtudunk a megalkotásuk hátteréről is, de alapvetően a produktumokra koncentrálva. De azoknál mindenre kiterjedően: hangszerek, hangszerhasználat, keverés, a kor- és a stúdiók lehetőségei, ki, mikor, mit játszott, énekelt, mi honnan szól a sztereóban, ki írta a szövegeket, miről szólnak a dalok, a lemezekre került verziók között mik a hangszerelési, keverési különbségek.

Mondj valamit az Omegáról: ott van a könyvben! De külön érdeme az olvasottaknak, hogy semmi teret sem enged a bulvár-információknak. A zenéről és az előadásokról szól a könyv. Pont. 

Mondjuk, ahogy belegondolok, a lemezek borítóit a Nem tudom a neved albumig elemzi. Aztán már nem. Éppen csak megemlíti. De persze semmi se lehet teljesen tökéletes. (Ismered a viccet? „Semmi se tökéletes!” – mondta a sünifiú és lemászott a súrolókeféről.) Különösen nem egy ekkora életművel bíró zenekarról szóló könyv. De nagy dolgot mondok: ha nem lenne benne az a magyarázatlan félbeszakadás az életmű tárgyalásakor, azt mondanám, az én ízlésem és elvárásaim szerint Majnik László könyve nagyon közel van hozzá. 

majnik_mindorokke_omega_09.jpg

Grundrecords, Budapest, 2023, 304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150172361

Ameddig tart 10/10, de mert nem veszi végig az életművet, 5/10. Bajban vagyok. 

2024 február, az év második fizetése. Aminek a döntő része máris elfogyott. 

Tegnapelőtt Szerelmetesfeleségtársam lelkendezett. Már vagy egy éve is van, hogy vett magának egy Xiaomi fülest a Vaterán vagy a Marketplace-en. Egy Eartphone 2S-est. Összekapcsoltam a telómmal, és leesett az állam, akkora különbség volt a sajátom és aközött. Amikor rákapcsoltam az equalizert, rögvest irigykedni kezdtem. Eddig nem volt bajom a saját fülesemmel. Immár tudom, hogy nem híg fos, de elég vacak. SzFT talált egy olyat mint az övé, tízért a Marketplace-en. Írtam a tulajnak. Nem válaszolt. Ránéztem a profiljára, és nagyon kamu íze van. Ő tízért adta volna. A következő lépcső tizenhat plusz szállítás. 

Eltelt ismét egy hét. Megint szombat hajnal van. Négy óra óta fent vagyok. Átkonvertálgattam az unokámnak néhány „Égből pottyant mesék” videót, mert amit átvittem nekik, nem fogadta el a tévéjük. Írtam. Gondolkodtam. 

Elsősorban azon, hogy milyen csuda jó dolgom van, mennyire meg van mindenem, kényelmesen élek, nem kell végre beleszakadni a munkámba sem, van egy szerető, életteli feleségem, egészségesek a gyermekeim, az unokám. jó a kapcsolatom az anyósommal, az egészségi állapotommal minden további nélkül megvagyok a mindennapokban... 

Mégis, itt van bennem, mocorog, csesztet a permanens hiányérzet. Ami lassan kétségbeeséssé változik. Több összetevős. Minden téren rendben van minden, és minden téren hiányzik mégis valami. Emiatt mozgolódik, fészkelődik, sutyorog folyamatosan a Bellow-féle „Akarom!”, és nem hagyja, hogy önfeledten élvezzem, amim és ami van. Lehetne százszor rosszabb is, és ahogy a világ áll, lesz is, de n mégis arra gondolok, hogy ennyi erővel lehetne sokkal jobb is mint ami van. 

Miközben hálás vagyok mindenért. Istennek is, embereknek is. 

Mennyire jó szám már ez a City of Blinding Lights

Phil Collins: Mindhalálig – Az életrajz

Egy legenda emlékezik. Nyolc éves a könyv, a legbúcsú turné naná, nincsen benne

collins_mindhalalig.jpg

A bejegyzés, módosított tartalommal a koncert.hu-n jelent meg.

A bejegyzésben szereplő fotók a könyvből származnak.

Számomra valahogy lassan állt össze a kép Phil Collins-szal, Peter Gabriellel meg a Genesis-szel. Ne felejtsd el: nem volt mindig internet, és ez az ország komcsi vezetés alatt működött, mindent, tehát a kultúrát is ők irányították: nem is jött be ide nagyon sok minden. Például a Genesis sem. 

Collins és Gabriel egy-egy szólólemeze azonban kapható volt: a No Jacket Requried és a So. Nagy szó volt, de akkor már odáig enyhült a diktatúra, hogy néha-néha egy-egy klipet is lenyomtak a tévében. Ahol akkor csak két csatorna volt. Így láthatóvá lett a vasfüggöny mögött aSussudio és a Sledgehammer. Az utóbbinak sokkal kreatívabb a képi megoldása. 

Prof becenevű barátomnak a Collins lemez volt meg. Én hamarosan Gabrielét vettem meg. Mindkettő tetszett, sokat hallgattam őket. De Gabrielét izgalmasabbnak találtam. Ahogy Collins később megjelent és megvásárolt albumai rendre és egyre inkább unalomba fulladtak számomra.

Az, hogy mindketten a Genesis vagy meglevő vagy volt tagjai, csak lassanként állt össze. Mondjuk mire ide jött a Genesis, addigra már persze, hogy... Apám, mekkora koncert volt! (Népstadion, 1987. 06. 18.)

A GENESIS, PHIL COLLINS ÉS MOHABÁ'

A Genesis történetébe az Inviseble Touch lemeznél kapcsolódtam be. 

Kezdetben fogalmam sem volt arról, milyen muzsikát játszott előtte a zenekar. Az megvolt, hogy a Flórián Üzletközpont kirakatában láttam a Duke című lemezük borítóját (indiai kiadás), de akkor még semmit sem mondott az együttes neve. Csak jópofa volt a borító rajza. 

De az Invisible Touch után szép lassan visszamentem az időben. Nehezen adta magát a zene. A Mama című dalt, meg voltam róla győződve, még a Szerdahelyi utcai lakásunk fürdőszobájában hallottam első alkalommal, a rádióban szólt, én vécéztem, és közben... De nem stimmelnek a dátumok. '76-ban kötöztünk Óbudára, a Mama '83-as. Hacsak nem az volt, hogy minden stimmel, csak éppen látogatóban voltam a Szerdahelyiben Papáéknál. Akik nem költöztek velünk. 

Mama lenyűgözött. A teljes lemezt nem ismertem, csak sokkal később sikerült meghallgatnom. Tetszett mindenestül. Aztán jött az ABACAB elektronikus katyvasza. Azzal nem tudtam mit kezdeni. Ahogy nem volt katyvaszos a '74-es Genesis Live, de egyáltalán nem fogott meg. Na, jó, egy icipicit. 

De mert sznob korszakomba léptem, nem adtam fel. Nem tudtam fogást találni a ...And Then There Were Three... című lemezen sem. A Brodway-lemez istenítéséről tudtam, meg is szereztem kazettán, de csalódás volt. Csak a Carpet Crawlersde az aztán nagyon, a mai napig. 

És így tovább... Lassan-lassan kaptam rá a Genesis muzsikájára. Azt hiszem a reveláció egy másolt kazettáról egy autómagnón keresztül ért a Seconds Out című koncertlemez által. S akkor rés támadt a gáton. Nem szakadt át, csak több helyen vastag sugárban ömlött a víz. Engedtem magamnak, hogy élvezettel Genesist hallgassak. 

A Phil Collins szólólemezekkel is felemás volt a kapcsolatom. Egy időben a No Jacket Requied-et szénné hallgattam. A Face Value albumról az In the Air Tonight-tól tátva maradt a szám. De még egy dalt nem tudnék felidézni róla. A többi lemezzel úgy voltam, hogy szeretem Collins hangját, jók a popdalok, remek a hangszerelés, profi az egész, csak valahogy tökéletesen izgalommentes az egész.

Aztán bár valós időben vásároltam meg az utolsó Genesis stúdióalbumot, a We Can't Dance címűt, de az első meghallgatás után mindig is Phil Collins lemezként gondolok rá. Olyan Collins lemezként, ahol a Genesis a kísérőzenekara. A zene teljesen olyan lett mint Collins szólólemezeinek a zenéje. A Genesis popzenévé lett. Minőségi popzenévé, de popzenévé. Olyanná, hogy ha a dalait összekeverve hallgatnám Collins Dance Into the Light című lemezének dalaival, nem mondanám meg, melyik-melyik albumról való. (S azt már csak halkan teszem hozzá, hogy zeneileg nekem a legutolsó, Collins nélküli, Ray Wilsonnal készült Calling All Stations jobban tetszik. Tény, nem annyira slágeres. De a Mama-s lemez előtti Genesis albumokon sem volt slágerzene. Vitát nincsen szándékomban nyitni.)

De Phil Collins mindig szerethető figurának tűnt. Talán azért, mert olyan semmitmondó, könyvelő dizájnja van, meg mindig jókedvűnek tűnt. Ja.

Aztán elolvastam a könyvét. Aminek az az összhatása, hogy Collins még szimpatikusabb lett. Csak árnyaltabban. 

ÖNÉLETRAJZ MINT OLYAN

Ha érdekel egy valamiért ismert ember, akkor az önéletrajza mindig érdekes. És mindig csalódás. Mert persze a valamiért ismert ember esetében a valami a lényeg, ami miatt ismert, és az emberen keresztül erre a valamire kíváncsiak leginkább az olvasók. Már akik nem a mindennapi bulvárbotrányokra fogékonyak. 

A helyzet az, hogy a magam részéről tulajdonképpen pont teszek arra, hogy melyik híres ember, mikor, kivel, miért. Az a magánügye. Ami engem nem érdekel. Engem a produktuma érdekel, ha érdekel. Ha valami jellembalfékről van szó, akkor azért, ha jellemes emberről, akkor meg az iránta érzett tisztelet miatt nem érdekelnek a privát dolgai. 

Ez tök jól hangzik, és szerintem teljesen tiszteletre méltó a hozzájuk állásom. De persze mégis egyfajta, hm, struccpolitika. Azért az, mert a művészi produktum sokszor nem érthető meg igazán a háttér nélkül. A háttér pedig mi más lehetne, mint a produktumot produkáló ember élete. Azon ehet vitatkozni, hogy ez jó-e. Az alanyi költő verseinek érthetősége ezerrel függ az alanyi költő ismeretétől. Engem meg nem nagyon érdekelnek a művészek, csak a műveik. Viszont ha a művész nélkül nem érthető a mű, akkor a tiszteletre méltó elvemmel öngólt rúgtam. 

Az ellentmondás talán ott oldható fel, hogy a művek háttere viszont esetenként érdekel. S a műve háttere sok esetben a művész élete. 

Frappáns, nem igaz? 

Sőt,még azt is hozzáteszem, hogy nem teljes úgy a mondat, hogy nem nagyon érdekelnek a művészek. Úgy igaz, hogy nem nagyon érdekel a művészek magánélete. A mikor, kivel, hányszor... 

Emiatt többször fogtam neki Mr. Phil Collins önéletrajzának is. 

MR. PHIL COLLINS MINT OLYAN

Elképesztő a pasas! Legalábbis ami ebből a könyvből lejön róla. Mert az jön le, ami a megjelenéséből, a viselkedéséből is: egy olyan világsztár, aki voltaképpen tök mindennapi. Miközben meg egyáltalán nem az. De a fene se gondolta volna, hogy Collins mennyi ideig és idővel milyen minőségeiben küzdött a kisebbségi érzésével.

S úgy küzdött vele, hogy közben mégis tisztában volt azzal, hogy kicsoda is ő és mire képes. Meg hogy olyan bohóc, aki képes híddá válni. Ahogyan azzal is, hogy olyan zenész, aki nem képes nem zenélni, s ezt teszi akár a kapcsolatai, szerelmei, házasságai, a gyermekei rovására is. 

De teljesen egyetértett, találónak és kedvesnek találta, ahogyan a Genesis sajtóközleményben bejelentette a kiválását az együttesből:

A Genesis véget vet a húsz éve tartó kísérletnek,

és új énekest keres Peter Gabriel helyére...

Az elmúlt húsz évben a dobos, Phil Collins helyettesítette nagy sikerrel... 

S mindeközben egy időben a csapból is ő folyt a mindenféle vállalásai miatt. S amihez nyúlt, az nagyjából rendre siker lett, legyen az a Genesis, a szóló projektje, filmzene vagy a producerkedései. Annyira siker, hogy Tony Banks, a Genesis billentyűse azt nyilatkozta utólag, hogy

– Philnek nagyon bejött a dolog. A barátunk volt, akartuk, hogy sikere legyen. Csak azt nem, hogy ekkora sikere legyen. Legalábbis eleinte – nyilatkozza, és csak félig viccel. – De... aztán így maradt. Tizenöt éven át a csapból is ő folyt. Nem lehetett szabadulni tőle.
Rémálom! – Mosolyogva vonja meg a vállát. 
(259.)

S HOGY MIFÉLE PHIL COLLINS ÉLETRAJZA

Vastag. Nem csak átabotába mesél hatvanegykét évről. (A könyv 2016-os kiadású. Így a 2007-es újra összeállt Genesis koncertjeiről még van benne szó. A 2022-es The Last Domino? című turnéról már természetesen nincsen. Collins a gerincbántalma miatt azokat a koncerteket már széken ülte végig, és nagyon öreg ember benyomását keltette. 

De mert hatvan évről van szó, hiába is vastag a könyv, semmiképpen sem lehet teljes, amit olvasunk. Különösen a rendkívül aktív életét tekintve. 

Ám azt simán elmondhatom, hogy nagyon ügyesen egyensúlyt tart a pályafutása és a magánélete elmesélésében. Ami feltűnt, hogy a pályatársak és az élete szereplői esetében csak nagyon-nagyon indokolt esetben vitriolos, a leges-legtöbb esetben tisztelettel beszél mindenkiről. A zenészek közül csak a Yes és a Led Zeppelin kap egy oldalszúrást. A Yes csupán egy megemlítés kapcsán (ezt, különösen a Genesis pályafutását is ismerve nem éreztem jogosnak). A Zep pedig a Live Aid-es koncertje miatt, amin Collins dobolt, de katasztrófának tartja az egészet, a Zep tagok kapcsolatát időzített bombának, a koncerten nyújtott teljesítményüket pedig gyalázatosnak. (Ha érdekel, itt megnézheted azt a huszonkét percet.) De ezen kívül jóformán senkivel sem kritikus. Különös például az a szeretet, ahogyan a Genesis tagjait bemutatja, elmeséli. Mármint az összes tagra gondolok, nem csak Banks-re és Rutherfordra, akikkel '78 óta alkották az együttest. 

Zárójel. Amikor Peter Gabriel kiválása után Collins kényszerült a frontember szerepére és kijött a dobok mögül, két évig a Yes-es Bill Bruford ütötte a bőröket. Utána a felbomlásig a zseniális, Frank Zappa zenekarát és a Weather Reportot is megjáró Chester Thopmson lett a dobos. De sohasem a zenekar tagja. Még Collins kiválása után sem. Holott az új énekes, Ray Wilson azonnal azzá lett. Thopmson ezért hagyta el a Genesis-t. Hozzá hasonlóan soha nem lett az együttes tagjává állandó gitárosuk, Daryl Stuemer sem. S róluk például alig mond valamit Collins. Még azt sem, miért voltak állandó kísérőzenészek és nem tagok. Pedig mennyi éven át álltak színpadra a Genesis-el! Fura. 

De tulajdonképpen Szekeres Tamás is vagy negyed évszázadig gitárolt az Omegában, és ő sem lett soha tag. Ki érti ezt? 

Szóval Collins jóformán senkivel nem kritikus. Csak önmagával. 

S ez volt a könyvének a döbbenete számomra. Mert igen, persze, egyfajta alkotói életút, összefoglalást olvasunk, de annál sokkal többet is: Collins vall önmagáról is, a családjáról, a családjairól is. Elsősorban egyfajta lelkiismeret-rendezés a könyv, a három házasságból származó gyermekei felé. Mert a zenész-lét, főleg egy olyan szintű zenész-lét mint az övé, egyszerűen nem egyeztethető össze a párkapcsolattal, a családdal. Teljesen érthető, hogy a feleségei rendre fel is adták. 

S Phil nem áll meg itt: teljesen őszintén vall arról is, miként zuhant az önpusztító alkoholizmusba, miután a harmadik felesége is beadta a válókeresetet, s neki meg már sokkal több ideje volt, az egészsége sem engedte már az aktív muzsikálást. Mit mást csinált volna: egyedül maradt, ivott. De ipari mennyiségben. 

S emiatt az őszinteség miatt tetszett felettébb az önéletrajza. Ahogy mondtam, természetesen nagyon sok minden kimaradt belőle, rengeteg mindenre nem volt magyarázat, de hát ha ez nem így lenne, akkor több ezer oldal lenne az önmeséje. Így, ebben a „hiányos” formájában is teljes, amit írt. 

S most mondok valamit, ami kicsit gejl, meg olyan izés: amikor letettem a könyvét, ingerenciám támadt, nos, nagyon megölelni a pasast. Köszönetül. Mindenért, a zenéjéért, az őszinteségéért, önmagáért. Hát, igen...

Könyvmolyképző, Szeged, 2018, 448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634575054 · Fordította: Kamper Gergely

9/10

2024 februárjának az eleje. Tíz fok körül van a hő. De mocsokul fúj a szél. Tegnap, vasárnap még elmentünk egy uccsót korizni a Budapest Parkba. A jó idő miatt kicsit vizes volt a jég, de nagyon klassz volt egyébként a pálya. Nem volt nagy kedvem kimozdulni, de végül csuda jó volt, hogy ott voltunk. Velünk jött Csemete és a párja is. 

Nem írtam, az elmúlt hét felfedezése a Lazuli. A nevük muris, a zene nem. Francia együttes. Itt egy példa, miket művelnek.

Alfred Komarek: Polt felügyelő sírdogál (Bűntények a pincesoron 1.)

Hát Polt felügyelő nem belebotlott egy gyilkosságba, amiről csak ő hiszi, hogy az az?

komarek_polt_felugyelo_sirdogal.jpg

Nesze nekem!
Képet kerestem ehhez az értékeléshez,   

   és amire rányitottam, az alatt a cikk közölte,
hogy e könyv szerzője,

ALFRED KOMAREK NÉGY NAPJA,
2024. 01. 27-ÉN ELHUNYT.   

   Nyugodjék békében!    

A múlt héten vettem le a polcról, és tettem a hamarosan olvasandók közé ezt az első kötetet. Tegnap este kezdtem olvasni. A közepén tartok. 

Krimi. Gyilkosságos. Osztrák. Vidéki. Zárt közösség, mindenki ismer mindenkit. A helység tele van borospincékkel, ergo sokat tartózkodunk a felügyelővel borospincékben. A felügyelő nem rendőr, hanem csendőr. Persze egyedül él, de nem özvegy, hanem elvált. S normál esetben nem szokott sírdogálni. 

A szerzőről és a Polt felügyelős sorozatáról írtam már.Eleddig csak a magyarul ötrészes sorozat utolsó darabját olvastam, és az simán levett a lábamról. 

S mivel írtam róla, ellenállok a temporális lebenyem késztetésének, legyőzöm a grafomániámat, és nem ismétlem meg, amit ott már leírtam. Remélem, de nem garantálom. Mert a temporális lebenyem gerjesztette grafomániám... Meg lehet, azt nem is olvastad és nem is akarod elolvasni.

S ha már itt tartunk, akkor egy fotó a szerzőről: 

komarek_polt_felugyelo_sirdogal_ak.jpgForrás

Kezdjük ott, hogy a borító valami ugyancsak mellélőtt darab. Az egész sorozaté. Sem abból nem tükröz semmit, hogy osztrák, sem abból, hogy krimi, sem az állandó címszereplő nincsen rajta, sem úgy igazán semmi. Annyi tán lejön, hogy nem New York City a történések helyszíne, de még csak nem is Kőbánya. Leginkább egy olcsó minőségű szerelmesfüzet-sorozatra hajaz. 

Mondjuk tény, hogy a Napkút Kiadó úgy általában nem a borítói által a legdicsérendőbb. komarek_polt_sorozat.jpg

Azonban maga a tény, hogy a magyarul megjelent a sorozat, az viszont dicséri a kiadót. Különösen, hogy messze nem a krimi a fő profilja.Mármint a kiadónak. Amiképpen az is igaz, hogy Komarek történetei jóval többek mint egyszerű és szimpla krimik. De nem is szépirodalmi művek a szónak a lila értelmében. Akkor sem, ha ilyen mondatok vannak benne: 

Az erjedő musttól meleg levegőben a termékenység illata terjengett,oly érzékien, hogy egy keresztény embernek már-már pironkodnia kellett miatta. (95.)

*

A felügyelőnek ez ideig sem a biciklin, sem pedig az autóban nem tűnt fel, hogy az ember érzéki, sőt erotikus kapcsolatot teremthet az útkanyarulatokkal, és hogy a nehézségi erő, a röptetőerő és a mozgás kölcsönös játékában egész tömege bújik meg olyan élvezeteknek, amelyek nem mérhetőek polgári mércével.

Mike komótosan végighajtott a hosszú, érezhetően emelkedő burgheimi pincesoron. Amikor felértek az utolsó présházakhoz, laposan hullámzó parlagföld terült el előttük, s a keskeny út nyílegyenesen északnak tartott,

– Kapaszkodjon! – mondta Mike nyugodt hangon.

Poltnak a következő pillanatban olyan benyomása támadt, mintha a motorkerékpár egy megvadult ló módjára felágaskodna, őt magát pedig egy tobzódó erő hanyatt akarná rántani, le az ülésről. Bár úgy kapaszkodott a motor vezetőjébe, ahogy csak bírt, és rettegve érzékelte, milyen őrült iramban száguld el mellette a táj, ugyanakkor nem bírt szabadulni attól a gondolattól, hogy a földi siralomvölgyből a túlvilágra való átmenetnek, bárhogy is nézzük, megvan a maga dinamikája és stílusa. (88.)

Egyébként ha azt kérdezed, milyen típusú krimik, akkor azt mondom, hogy Maigret. vagy Columbo-fajta. De itt nem tudod előre, ki a gyilkos, mint Columbo esetében. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_01.jpg

*

A Komarek által írt történet helyszínét a valóságban nem sikerült megtalálnom, igaz, nem törtem össze magamat érte. Németországban és Szlovéniában leltem olyan helységneveket, amiket a könyv említ. 

Viszont Polt története olyan értelemben avítt, hogy a szervezet, a csendőrség 2005-ben megszűnt Ausztriában: beleolvadt a rendőrségbe. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_04.jpg

*

S ja, hogy Polt maga...

Polt abszolút mindennapi pasas. Igazából semmi különös nincsen benne, se külsőre, se agyi kapacitásra. De tényleg nagyon mindennapi. Nem alkoholista, bár rendre egy-egy falujabeli pincéjében találjuk, pohárral a kezében, sőt, itthon is elő-elő veszi a flaskát. Én meg ma délután megittam már két pohár pálinkát. Nem, fiatal, nem nőcsábász, nem szívtipró, nem gazdag, nem szellemes, nem depressziós, nem sziklaöklű... És így tovább.

Ahogy belegondolok, túl sok mindent nem tudunk meg róla. A külsejéről úgy mindent összevetve semmit. Komarek a fantáziánkra bízza (ó, nem, már nem, csak bízta), hogyan néz egy tökéletesen átlagember.

Még az is bizonytalan, vajon világéletében ott élt-e, ahol a cselekmény játszódik, és már a jó Isten is csendőrfelügyelőnek teremtette a maga községében, vagy csak odahelyezték csendőrfelügyelőnek, és ott ragadt. De ez is csak olyan apró jel alapján vetődik fel, hogy van olyan személy, akitől egy beszélgetés során Polt megkérdezi, hogyan is hívják. Mármint nem őt, hanem a beszélgető partnerét. komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_05.jpg

Polt az embereket és az igazságot szereti. De a macskájával él. A macskát Czernohorsky-nak hívják. (Egy felületes kereséssel egyetlen szóba jöhető viszonyítási alapot találtam, egy osztrák politikust, aki leginkább az oktatás területén sertepertélt. A keresztneve Jürgen. Viszont sz-betűvel írja a nevét.)

Viszont azt megtudjuk, hogy Polt szereti az igazságot. S hogy van valami belső érzéke, hogy megérezze, ha valami nem igaz. 

Egyszer hallottam egy történetet, amelyet az előadója keresztényesített. Egy bankjegy-szakértő elképesztő magabiztossággal választotta ki az elé tett bankjegy-kötegekből a hamis példányokat. Megkérdezték tőle, hogyan ismeri fel a hamisított pénzeket. Meglepő módon ezt felelte: 

– Sehogy! Nem ismerem a hamis pénzeket!
– De akkor hogyan választja ki őket ilyen biztos kézzel? 
– Hát az igaziakat ismerem!

S ha valamiről úgy érzi nem igaz, akkor abba belekapaszkodik, és a végére akar járni mindenáron. Mint a buldog,úgy ragadja meg a problémát. Vagy a probléma őt. De mondom, nem lángész. Nincsen vadászkutya szimata sem, és nem is egy kombinatív elme. 

Viszont barátkozós típus. Igen sűrűn találjuk a barátai, jó ismerősei pincéjében poharazgatva. Sőt, előfordul, hogy otthon is tölt magának néhány pohárral. És szereti azt az állapotot, amikor már érzi az alkohol hatását, de még pontosan tud, ért, lát, hall mindent. Nem, Polt egyáltalán nem alkoholista. Csak szereti a jó bort és az életet. Meg, mondom, az igazságot. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_06b.jpg

Ez a regény arról szól, mennyire szereti az utóbbit. Hogy mindenáron szereti-e? S hogy az igazságnak mindenképpen a felszínre kell-e kerülnie? 

Így már azért valami, ez az osztrák, vidéki, borsori gyilkosságosdi, nem? 

*

Poltnak magának nincsen sírva röhögtető humora, de a pasast olyan mindennapi derű lengi körül, hogy jó vele lenni. Olvasva is. Ha van poén, nem ő mondja, mindig a narrátor elbeszéléséből sül ki, hogy miként is gondolkodik Polt. 

[Simon Polt] Számára Höllenbauerék pincéje egy föld alatti sötét mennyország volt, még ha a plébános teológiai okokból vonakodott is osztani ezt a megítélést. (77.)

*

A plébános a maga részéről Burgheim és Brunndorf legjobb szólősgazdáinál lefolytatott önfeláldozó személyes vizsgálatok során választotta ki azokat a nemes tartalmú palackokat, amelyeknek közreadása természetes szükségletnek tekinthető egy jámbor ember esetében. (110)

*

Az élet nem fekete-fehér. Soha. Bár ez bődületes közhely. Ennek ellenére az emberek többsége mégis azt gondolja, hogy az. Talán egyszerűbb lenne, ha az lenne, de sem a Teremtő nem könnyítette meg ennyire a dolgunkat, sem mi egymásét. 

A pincesoron meghal egy gazda. Az erjedési gáz vége vele. Mire más pincesoriak kihúzzák a pincéjéből, már nem él. A helyzet a következő: akkora rakás szemétláda volt a pasas, hogy ember nincsen, aki sajnálta volna, hogy elpusztult. Még a felsége, sőt az anyja sem. Hoppá! 

A szerencsére elhullt csúnyán, becstelenül, genya módon kihasználta az embereket, levette, becsapta őket, bárkiről volt is szó. A feleségét verte, de akár kartörésig. A világ számára mindössze azt jelentette, hogy marionettnek használhatja, akik benne élnek. 

A halála esetében csak az volt a gyanús Poltnak, hogy nem akadt annyi és akkora hordó az ipse pincéjében, amiből annyi erjedési gáz szivároghatott volna ki, hogy mindenki megkönnyebbülésére végezzen vele. A manust kimentő egyéb gazdák azonban elmondják, hogy akár át is szivároghatott más pincékből a gyilkos. Merthogy a pincék így-úgy össze vannak kötve, az áldott gazember-kicsináló simán át tudott lebegni nagyjából bárhol. 

A csendőrség lezárja az ügyet: baleset volt. Polt azonban mégsem nyugszik. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_03.jpg

A helyzetet komplikálja, hogy a hála az Égnek elpatkolt, mondom, egy falu lélegzett fel, hogy végre nincsen többé, ingatlanbizniszt tervezett a településen. Amibe belerángatta két volt osztálytársát, egy építészmérnököt és egy dúsgazdagnak tűnő, felettébb irritáló, baromira sznob, mindenkit lenéző muksót. Az egyik tejbetök, a másik ütnivaló.

Szép lassan kiderül, hogy tulajdonképpen olyat lámpással is nehéz találni, akinek valamiért, valahogy nem jött jól a fűbe harapott gennyláda halála. 

Vagyis gyanúsított lehet osztrák vidék helyi apraja-nagyja. Miközben még az is kérdés, volt-e bűntény egyáltalán. Mert erre semmi bizonyíték nincsen. 

*

Lehet túl sokat mondok azzal, hogy olyasféle erkölcsi-etikai feladványra, töprengésre számíthatsz mint Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című, zseniális művében. Ami kérdés jóval túlmutat egy oldjuk-már-meg-a gyilkosságot feladványon. 

Vagyis Komarek duplán felülmúlja a szokásos krimi-alaphelyzetet és -megoldást. A csudába, múlt idő: felülmúlta. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_02.jpgAzt hiszem, nekem éppen ezek miatt az összetevők miatt tetszenek Polt történetei: mindennapi, ám felettébb kedvelhető főszereplő, vidék, kisközösség, irodalmi szöveg, töprengtető, de nem fekáliává bonyolított megoldás: Poltnak van oka sírni, a cím indokolt. Ezzel együtt a regényben nem sírdogál. 

S mivel olvastam az immár befejezett sorozat első és utolsó kötetét, immár csak a középső háromra kell sort kerítenem. 

 

Cédrus Művészeti Alapítvány / Napkút, Budapest, 2012, 210 oldal · ISBN: 9789632632391 · Fordította: Szalai Lajos

 10/10

 2024 február kettedike, péntek hajnal. Egy hónap máris eltelt ebből az évből. 

Tegnap nagyon furcsa álmom volt. Volt egy szeretőm. Nekem! Szeremetesfeleségtársam mellett. Egy nálam is idősebb nő, aki nem is tetszett nekem. Ismerték egymást SzFT-vel. Oly annyiira, hogy egyszer csak mindhárman egy ágyon feküdtünk, semmi szex, és a szeretőm meg SzFT átölelték egymást, hogy mennyire kedvelik a másikat. SzFT. Átöleli a szeretőmet. Ő, akiről ebben a vonatkozásban mindig a Shrek 2 egyik gegje jut eszembe (3:22–3:40). 

Miután a reggeli kávézás köznem elmeséltem SzFT-nek ezt az álmot, elindultam dolgozni. És az aquincumi vonatállomás peronján ott várt az álombéli szeretőmet ihlető karakter. Előző reggel is ugyanazzal a vonattal utazott mint én. Nem tudom, miért került az álmomba. Semmit nem mozdított meg bennem, de tényleg semmit. Azt már álmomban is konstatáltam, hogy SzFT sokkal szebb, őt szeretem is. 

Kétségbeejtő dolgokat lehetne kihozni ebből az álomból. Pro és kontra. Ja, és egyáltalán, hogy emlékszem rá. Mert nem szoktam ilyet tenni. 

süti beállítások módosítása