Van ami stabil, kiszámítható. Úgy jó, ha a szerelem és a barátság is az. S úgy jó, ha egy sorozat is ilyen.
Az Asterix nagyjából ilyen.
Eddig három szám volt, amivel nem tudtam mit kezdeni, a 37. füzettel, ami valami förtelmes, ufós bárgyúság volt, a 28. repülőszőnyeges is megakasztott és a születésnapi kiadvánnyal sem tudtam nagyon mit kezdeni. Az utóbbit valahol megértettem, de tényleg és kizárólag csak a teljes sorozat végett van itt a polcomon, semmi másért.
De e három fiaskótól eltekintve tulajdonképpen nincsen kivétel, úgy szeretem Asterixet, ahogyan van.
Gergő fiam nálam is jobban: ő veszi az Ideafix-sorozatot is. A megítélésében teljesen eltér a véleményünk. Ő lát benne értéket és fantáziát. Számomra kidobott pénz volt/lett.
Namost és szóval ez sem eredeti Asterix-füzet. Mármint eredeti Asterix-füzet, csak nem az eredeti alkotók műve. Galliában 2019-ben jelent meg. Mikor is ugye, Rene Goscinny már nem élt, Uderzo pedig csak az erkölcsi támogatásával volt az új kötetek mögött.
Szép lassan a sorozat végére ér a Móra Kiadó. Illetve utoléri a sorozatot. Ha jól szálaztam az infókat, már csak két magyarul meg nem jelent füzet van hátra és a magyar kiadások valósidőben jelenhetnek meg.
A jelen szerzőpáros eddigi három kötete (Asterix és a piktek, Az eltűnt papirusz, Asterix és az itáliai futam) már megjelent magyarul. Egyáltalán nem volt rájuk panasz. Sőt. Fenntartással kezeltem a frencsájz felhasználókat, de el kellett ismernem, hogy bár kötelezőn szolgain másoltak, a történetek és a poénok teljesen megfelelők lettek. Nem, nem jó szó a megfelelő. Méltók lettek. Ez a jó szó. Méltók lettek az eredeti szerzők színvonalához.
Didier Conrad és Jean-Yves Ferri
Így ennél a negyedik Ferri–Conrad füzetnél már semmi fenntartás nem volt bennem. Gátlástalanul rendeltem meg azonnal, mihelyst a tudomásomra jutott, hogy megjelent. (A Kiadóval volt némi gubanc, pontosabban az infó nem jutott el hozzám, hogy már réges-régen az átvevőhelyen, a mintaboltjukban vár az új sztori, de aztán úgy két hét elmúltával eszembe jutott, hogy na, azért már ejnye! A szállítás rendben ment, csak drótlevél nem érkezett róla. Ma volt lehetőségem elmenni érte.)
*
A címbeli Vercingetorix valós történelmi személy volt, aki valóban ellenállt Julius Ceasarnak, és kezdetben győzelmet is aratott felette. Éppen az e történetben is említett gergoviai csatában. Aztán fordult a kocka, és megsemmisítő vereséget szenvedett. Öt év börtön után, vitatott módon ki is végezték.
Aimé Millett Vercingetorix-emlékműve (1865) Mount Auxois-ban.
Ez a történet valahol itt kapcsolódik be a történelembe. Vagyis inkább innentől tesz hozzá kitalált dolgokat a történelemhez. Mert Vercingetorix lányáról a valóságban nagyjából semmit sem tudunk.
De mert a kezdeti győzelmei végett a legnagyobb gall vezérnek számít, és éppen abban az időszakban élt, amikor a képregény játszódik... vagyis ez inkább fordítva van: a képregény történéseinek idejét a Római Birodalom felemelkedésének az idejére tették az eredeti szerzők, amikor is a legnagyobb gall hadvezér is élt, óhatatlan, hogy meg is jelenjen a történetekben. Igaz, csak epizódista szerepet kap. Két füzetben van közvetlen szerepe: az Asterix, a gall és az Asterix és a hősök pajzsa címűekben. 
*
A sztori alaphelyzete tréfás és tragikus, lehet felületesen is olvasni, meg lehet egészen máshogyan is. Ilyen szempontból számomra az egyik legösszetettebb Asterix-történet.
Nagyon tréfás, hogy Vercingetorix nevét füzetszerte csak suttogva szabad kiejteni. A suttogást úgy jelzik a szerzők, hogy ha mégis elhangzik a neve, azt jó pár ponttal kisebb betűkkel szedik. Vagyis valahol úgy fest a szövegkép, hogy ha egy mondatban megjelenik a Vercingetorix tulajdonnév, akkor így fest a mondat.
A vereség után Vercingetorix lányát a gall király két vezére a szárnyai alá veszi, és menekíti országszerte. Mert jelképnek tekintik a lányt, Adrenalinát, különösen, hogy a nyakában ott van az apjától kapott nyakék. Vagyis a király lánya, nem elég, hogy attól származik, akitől, még van is rajta valami, ami azé volt akitől származik. Tehát kiváló jelkép-készlet a lázadás újbóli felizzítására. Csak ki kell hozzá várni a megfelelő időt. Addig is külföldre akarják menekíteni a lányt.
A két fővezér a hajóút megszervezésének az idejére hová máshová, az utolsó ellenálló gall faluba viszi a kamaszlányt. Aki nincsen elájulva önsorsától, a jelkép-mivoltától. 
S van egy nagy baj vele: folyton szökik. Azért szökik, mert nem akar jelkép lenni. Az őrzését Asterixre és Obeliszkre bízza a falu főnöke. Nem egyszerű a dolog.
Adrenalina hamar összebarátkozik a falu kamaszaival, akik nagy odaadással segítik a teveit. Lesz is ebből galiba!
Az eseményeket komplikálja, hogy Vercingoterix egyik embere nem lát fantáziát a gall függetlenségben, és árulójává válik a saját népének. Az árulásának a fő megnyilvánulása, hogy Adrenalina nyomába ered, le akarja szállítani Ceasarnak, hogy a gallokat megfossza a Vercingetorixra mutató jelképtől.
Adrenailan szökik, az áruló a nyomában van, belépnek a képbe a kalózok is, rája adásul érkezik egy római gálya is. Vagyis lesznek sokan, különböző érdekekkel, célokkal. S főleg: bőven van kit vernie a két főhősnek.
*
Az a plusz, amit említettem Adrenalina függetlenségi és szabadság vágyában jelentkezik. Lehet-e valaki önnön akarata és céljai ellen jelkép, s ha nem, mit tehet ellene? Rá lehet-e kényszeríteni bárkit arra, hogy szembe menjen önmagával, bármilyen nemes és magas rendű legyen a cél, amire fel akarják használni?
Nem mondom el a képregény megoldását. A szerzők szerencsére nem tolják túl ezt a vonalat, könnyedén kezelik, ahogyan mindent Asterix-szerte, de azért ott van a sorok között, nem kell árgus szem a kiolvasásához.
Igen, jól látod, Adrenalina jobbján, tehát a képen tőle balra a kalóz modellje: Charles Aznavour
*
Mindent összevetve azt mondom, nagy kár azt eredeti alkotókért, de a két új ember mindenféle szempontból több mint remekül veszi az akadályokat, Ezáltal a füzet ugyanolyan színvonalas szórakozást ad, mint bármelyik másik. Azt említett hármat most felejtsük el!
Móra, Budapest, 2023, 48 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636033071 · Fordította: Bayer Antal
9,5/10
2023 áprilisának háromnegyede. Szép lassan visszazökkenek a hétköznapokba a szabadság után.
Ma azon kellett tűnődnöm, közhely lesz, vigyázz, mennyire igazságtalan az élet. Amikor valaki olyannak zuhannak az ölébe a dolgok, aki a minimálisat sem teszi bele, amit bele tehetne, együttműködésre képtelen, egoista, antiszociális, és mégis, úgy jönnek neki a dolgok, hogy a kisujját sem kell mozdítania.
S amikor kap, amikor adnak, akkor még több kell, és amit kap, az tök természetes, elvárható, de mindig fokozni kell. Vissza pedig soha semmit nem senkinek, semmilyen formában.
Nem értem, miért nem tudok ezen túllépni, miért bosszant, idegesít, miért fáj, ha ránézek, ha hallgatom. Mert nem kell, hogy közöm legyen hozzá. Nem kellene vele foglalkoznom. Mégis, úgy érzem, szétrobbanok. Irígy lennék? Mert nekem nem hullottak így az ölembe a dolgok? Mert nekem rengeteg mindenre kellett nagyon hosszú időt várnom? S közben azért, ha Nagyikámra gondolok, rengeteg-rengeteg mindent nagyon hasonlóan kaptam, kaptunk tőle. S amit vissza tudtam neki adni, más formában, szerintem neki nem volt elég. S van aki szerint kihasználtam őt...
Már megint arról van szó, hogy mindenkiben az zavar a legjobban, ami bennünk is ott lappang, ott tombol? Mondd, én Istenem, ugye nem így van?
