ÉRDEKES, a kiadó oldalán, a webáruházukban nem azzal a borítóval szerepel ez a képregény, amellyel aztán megjelent. Nem nagy a különbség. Közelebb hozták a rajzot, kevesebb felül a füst, és a szöveg nagyobb betűvel szedett, jóval alányúlik a fehér keretnek. Teszem hozzá, ahol megtaláltam, ott pedig…
A regényből John Renck, a Csernobil rendezője készített filmet. Adam Sandler játszotta benne Jakub Procházka-t. A Netflix produkciója volt a 2023-as film. Ott egyszerűen Az űrhajós a címe. Amikor most utána olvastam,és megnéztem az előzetesét, rádöbbentem, hogy én ezt láttam. És nyom nélkül múlt el…
Lem mára a sci-fi egyik óriásklasszikusa. Helye kapásból Asimoc, Clarke és Herbert mellett van. Ha mással nem is, a Solaris-szal olyat tett le az asztalra, mint kevesen. De nem csupán a Solaris-t írta. Nekünk magyaroknak a saját kis olyan-amilyen, de mégis nagyon szívcsücsök tévéfeldolgozásunk miatt…