SZILVÁSI, AZ ÍRÓ

Szilvási Lajosról a legtöbbször leírt közhely, hogy a szocialista ponyva szerzője volt. Lektür-író. Ez általában nem dicséret. Már azért sem, mert a neve rögtön és azonnal Berkesi Andrásé mellé kerül. Nem csupán a könyveik műfaji besorolása miatt, hanem a világnézetük miatt is. Berkesi erősebben, Szilvási finomabban, de mindketten kiállnak a létező szocializmus mellett. Ez manapság visszaüt Szilvási regényeiben. 

Viszont tény, hogy Berkesivel ellentétben őt a mai napig olvassa a kisérdemű, és a könyvei meg-megjelennek újra. Ahogyan az is tény, hogy azért jelennek meg, mert a mai napig olvastatják magukat. Vagyis Szilvási úgy nem jó író, hogy közben remekül ír.

Talán nem véletlen, hogy a művei összesen mintegy tízmillió példányszámban keltek el. 

Bárki ír róla, ezt ki szokta emelni. Mármint, hogy voltaképpen nem jó író, de mégis, szinte lehetetlen letenni a könyveit. S való igaz, egyfelől egyértelműn, bár nem nyáladzva, de hitet tesz az épülő szocializmus mellett. S a párbeszédei néha elviselhetetlenül művire sikerülnek, a szereplői úgy beszélnek, olyanokat mondanak, amiket élő ember soha a száján ki nem ejtene. Ám ennek ellenére mégis élnek az alakok, mégis leköt a cselekmény, mégis valósnak tűnnek a mozgások, motiváltnak a cselekedetek.  

A párbeszéd képtelenségére figyeld például ezt a szakaszt! Apa és fia beszélget Bajcsyról. Csak csóválom a fejemet... Egyelőre ne a tartalomra, hanem a megfogalmazásra figyelj! 

Bólintottam.
– Ha [Bajcsy-Zsilinszky] eljut Malinovszkijhoz és ezt az utat nem lett volna nehéz megszervezni,
minden eszköz megvolt hozzá, az oroszok úgy fogadták volna, mint a mai kevés magyar politikusok egyikét, akik nemcsak tárgyalóképesek, de kormányképesek is valamennyi szövetséges hatalom szemében. A szabad utat éppen azok a vezérkariak biztosíthatták volna, akik Horthynak is hívei voltak, befolyásuk is volt a hadseregben, és akkor már ők is csak Bandiban látták azt az embert,
aki átmentheti őket az új körülményekbe. Tudok Bandi leveléről, Molotovhoz írta az egyhetes illegalitásából, mint a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnöke. És ebben benne van a magyarázat, miért nem indult el Bandi Malinovszkij marsallhoz. A hangzatos cím ellenére, amivel az ellenállási mozgalom felruházta, ő még mindig csak eszköznek tüntette fel magát,
mégpedig olyan eszköznek, aki csak Horthy felemás látványát akarja realizálni, a jogfolytonosságot  képviseli, nem is gondol arra, hogy a szövetségesek már fikarcnyit sem számolnak Horthyval mint politikai tényezővel. – ez világosan kitűnik abból, amit Molotovnak írt akkor bandi. de ő még mindig  vissza akarta hozni Horthyt a kormányzói székbe, és mindezt akkor, amikor Budapestre már behallatszott az orosz ágyúzás Az út elő volt készítve, persze komótosan, műkedvelő módra. November huszonharmadikán Szent-Györgyi professzor utazott volna Bandi helyett, de már ő
se mehetett, mert Bandiékat huszonkettedikén elfogták a nyilas csendőrök. (136–137.)

Ugyanennyire képtelen, amit az apa monológjára a fiú válaszol. 

– Apu, Bandi bácsi nem mehetett át az oroszokhoz, nem állhatott semmiféle diktatúra mellé, ezt te ugyanúgy tudod, mint én: Engem te tanítottál, és téged ő tanított rá, hogy az ember demokráciára született, és a demokrácia azt jelenti, hogy az embernek joga van véleményt nyilvánítani, az embernek joga van választani jó és rossz között, jó és jobb között. Tőletek tudom, hogy a demokráciák intézményei vannak arra, hogy az embereknek ezeket a jogait senki se vehesse el, és tőletek tudom, hogy a diktatúra elveszi ezeket a jogokat, és nem tűr el semmilyen intézményt, ami az emberek jogát biztosítaná, a diktatúra nem tűr el ellenvéleményt, a diktatúra előírja a polgárok kötelességeit, de a polgárok nem írhatják elő a diktátor kötelességeit, a diktatúrában a védő egy véleményen van az államügyésszel és ti ezt nemcsak Hitlerről mondtátok, hanem a szovjetről is. (137.)

MEGLEPETÉS

Szilvási könyve  1969-ben jelent meg először. Ugyan túl a Rákosi érán, a személyi kultusz terrorjának évein, és túl '56-on, a kádári megtorlásokon, de vastagon benne a konszolidációban. Kádár csak ekkor kezd „apánkká” válni, a legvidámabb barakká válás kicsit még odébb van, bár már alakul...

Ezért lepődtem meg azon, hogy a szereplők mennyire nyíltan polemizálnak azon, hogy mennyire jó lenne elkerülni a szovjet befolyást, az újabb diktatúrát. Nem azon lepődtem meg, hogy a háború után az emberek erről beszélgettek, hanem azon, hogy ez egy, a háború utáni időszakról szóló könyvben ez '69-ben megjelenhetett.

Vagyis a regény nem csupán a felszabadulás eufóriájáról, az ország újjáépítéséről, a munkások és parasztok vörös lobogó alatti heroikus összefogásáról zeng dicséneket, hanem ott van benne az elkövetkezendőktől való félelem is. 

Ha kicsit visszagörgetsz, és vetsz még egy pillantást a második idézetre, akkor feltűnhet, hogy a Kristóf válaszában nem csupán a párbeszédesség képtelensége kelt döbbenetet, hanem az is, hogy ez a szöveg akkor és így megjelenhetett!

Ez a szöveg tartalmilag manapság teljesen természetes. No, de '69-ben és '82-ben? A szovjet rezsim mint elnyomó diktatúra? Mint a demokrácia ellensége? És egy az egyben lefesteni nem csak a bukott személyi kultusz, de az '57-es megtorlásokat végrehajtó Kádár-rendszert is? Azért ez komoly hökkenet! 

Ráadásul az idézett szöveg fő alanya egy egykor a Horthy-restaurációért munkálkodó, némi antiszemitizmussal is vádolható politikus. Akiről a létező szocializmusban ugyan Budapest egyik széles utcáját nevezik el, amely utcanév még a rendszerváltás után sem változik, de aki egyáltalán nem volt a tipikus szocialista előkép. 

Persze a fenti párbeszéd hasonló stílusú, tehát párbeszédnek képtelen szöveg folytatásában ott van a válasz is. Kristóf demokráciában gondolkodó édesapja megindokolja, miért vállalta el a bontakozó szovjet hatalma alatt egy gyár vezetését. Eközben elmondja azt a dialektikus tételt, is, hogy a történelem voltaképpen az osztályharc története, illetve, hogy a tőke mennyire veszélyes a demokráciára nézve, hiszen meg tudja vásárolni kompletten a politikát és a jogérvényesítést. Ami igaz. Csak az a következtetés nem, hogy emiatt a demokráciát népi alapokra kell helyezni. Egyébként apu ezekre a következtetésekre egy ceruzával aláhúzogatott Lenin könyvből jut. 

Ez volt az a pont, amikor piszok nagy volt a kísértés, hogy letegyem a regényt. Az tartott csak vissza, hogy láttam, a '82-es után volt még egy 2009-es kiadása is. Hacsak titokban nem a Munkáspárt üzemelteti ennek a kiadásnak a kiadóját,amit nem hiszek, mert többnyire üzlettel, vállalkozásokkal kapcsolatos könyveket jelentet meg, akkor ez a kiadás azt jelzi, a Kipárnázott kaloda a rendszerváltás után is kelendő maradt. Lehet, érdemes tovább olvasni...

A TÉMA

A regény tehát közvetlenül a második világháború után játszódik. Mikor is az egyik káoszból, diktatúrából kilábalva az ország, nem is túl lassan a másik káosz, diktatúra felé lépdelt. Amely diktatúra aztán sajnos jóval tovább tartott az elsőnél. De legalább ugyanannyira gyilkos volt mint az amaz. 

A történelmi időszak magától értetődőn volt kaotikus. A németek már kimentek az országból, de helyette itt volt az órarabló, nőerőszakoló Vörös Hadsereg, viszont itt voltak még a Szövetségesek is. Az ország, főleg a főváros romokban, magától értetődő szervezetlenség mindenütt, élelmiszer hiány, a hideg, az egészségügy összeomlása, a közművek működésképtelensége, romok, szervezetlenség mindenütt... Az ország kereste önmagát, s benne mindenki kereste a rokonait, barátait, ismerőseit, és reménnyel vegyes félelemmel nézett a jövő elé, miközben iparkodott túlélni a mindennapokat.

A Horthy korszakot elsöpörte a nyilas uralom, a nyilas uralmat az ország megszállással azonos felszabadulása.

Bár egyszerre volt itt a Vörös Hadsereg és a US Army, az utóbbi már kifelé tartott az országból, a jaltai világfelosztás már eldöntötte, hogy Magyarország kinek a fennhatósága alá kerül. Csak még nem nyertek a kommunisták, hogy újra félelembe és szenvedésbe döntsék az országot. Azt az orbitális csalást, amelynek következtében ők lesznek az urak, majd két múlva hajtják végre. 

Ilyen körülmények közé érkezik haza amerikai hadifogságból Molnár Kristóf, egyetemi hallgató. És csak kapkodja a fejét, próbálja megérteni a változások miértjeit, hogyanjait. 

Kristóf nincsen rossz helyzetben: az apja egy nagyvállalat igazgatója. De nem hagyja kiszolgáltatni magát: az egyetemi tanulmányai mellett, helyett munkát keres, vállal. Szerelmes lesz, szerető lesz. Körülötte a nagy káoszból, a második világháborúból, kis káosz lesz, a rend és törvények nélküli ország. Élelmiszer- tüzelő- és minden hiány van. Ügyesnek, ügyeskedőnek kell lenni, hogy valami legyen. Esténként életveszélyt jelent az utcára kilépni, bandák pusztán a ruháért is levetkőztették az embereket. Meg hirdetés útján lányokat toboroznak táncosnőnek, hogy aztán külföldön kurvákat csináljanak belőlük. Bár őket még nem Dubajba viszik. 

Zajlik az élet, alakul a rend, a törvényesség, hogy aztán minden egy másik nagy káosszá, a kommunizmus gyilkos kísérletévé korcsosuljon. 

Szilvási regénye szerint nem gyilkos kísérletről van szó. Egészen másképpen látja a baloldali fordulatot. 

*

A Molnár család barátja volt Bajcsy-Zsilinszky Endre, az azóta többször átértékelt politikus. Bajcsy nem szereplője, mégis állandó hivatkozási alapja a könyv szereplőinek. Ő az abszolút viszonyítási pont, a politikai világítótorony a szereplők számára. 

Érdekes, hogy Bajcsyt a kommunista rezsim is felhasználta transzparensnek, pedig Bajcsy az utolsó pillanatig Horthy visszatérését iparkodott elősegíteni. Ráadásul a harmincas években fajvédelemmel is foglalkozott, és az első zsidó törvényt, ha fenntartásokkal is, de támogatta. Csak az elsőt. Arról nem beszélve, hogy vádlottja volt egy gyilkosságnak is, bár a per során felmentették. Mégis hivatkozási alappá vált, és a kommunizmus bevett ikonjai után talán róla nevezték el a legtöbb közterületet Magyarországon. Nekem sokáig meggyőződésem volt, hogy ő is egy kommunista ikon, ezáltal nem is érdekelt, valójában ki volt, és mit csinált. 

Pedig az állítólag komcsi berkekből származó mondat szerint:

Jó, hogy a nyilasok elintézték, mert egyébként nekünk kellett volna...

*

Még mindig a témánál maradva: tulajdonképpen a Valahol Európában című filmen, és Karinthy Ferenc Budapesti tavasz-án kívül semmi sem jut eszembe, ami ezzel a történelmi idővel foglalkozna. Mondjuk ha a kronológiát nézem, akkor a film volt a legkorábbi, aztán Karinthy és utána Szilvási. 

AZ IDEOLÓGIA

Próbálok empatikus lenni. A mi és ti elkülönültsége az ember sajátja. Mindig tartozik valahová, és ahová tartozik az mindig más mint egyéb csoportok. A párom, a családom, az iskolai osztályom, a kerületem, a városom, az országom, a nemzetem, a kontinensem. Ha majd egyszer megtámadnak minket a földönkívüliek, ahogyan Szilvay Gergely írja a legutóbbi könyvében, akkor majd lesz olyan is, hogy az én fajom. Ez így természetes. 

Mindannyian tartozunk valamiféle társadalmi osztályhoz is. Ha akarunk, ha nem. Ugyan manapság van átjárás az egyes osztályok között, de vélem, hogy bármely munkahelyen szervezett év végi céges bulin a takarítók leginkább egymással és a karbantartókkal állnak egy sarokban, nem a gazdasági vezetővel, a hr-főnökkel, de még csak nem is a titkárság Gizikéivel. 

Próbálom magamban helyre tenni, hogy itt a világháború utáni társadalomról van szó. Az arisztokrácia még a háború alatt is arisztokráciaként létezett. Hogy a tőke áramlása mindig is egyirányú volt, s hogy mindig voltak, és Jézus szerint lesznek is emberek, akik értenek a pénzcsináláshoz, mindig lesznek, akik nem. S akik nem, azok mindig utálni fogják azokat, akik meg igen. (S persze önmagukkal tökre empatikusak lennének a nem értők is, ha egyszer bekerülnének azoknak a körébe, akik igen.) 

Jó persze, a könyv megjelenése idején már tudni lehetett, hogy az arisztokrácia mint olyan, a régi formájában megszűnt, mert megszüntették, de nem maradt elit nélkül a társadalom, hiszen jött a pártarisztokrácia, amely pont olyan kiváltságossá tette magát, amilyen a kutyabőrösök kiváltsága volt. Ugyanúgy egymás között léteztek, le nem ereszkedtek, bennfentesek voltak, és a kezükben tartották a hatalmat. És gyilkolták a népet. Igaz, teljesen igazságosan, mert tizedelték önmagukat is (vö. Rajk László, Sólyom László, Nagy Imre stb.,) 

De ezt a könyv cselekményének az idején nem lehetett tudni. Hacsak valaki vigyázó szemét nem vette Moszkvára  (vö. Lenin, Sztálin, Berija, stb.). De ha vetette is, az az idő még nem az internet ideje volt: a valós információk beszerzése vagy kapcsolatokon keresztül, vagy a napi sajtóból történhetett. 

Mit akarok mondani? Szilvási története rendre, refrénszerűen visszatér oda, hogy nincsen más megoldás, a régi rendszer egyszerűen működésképtelen, magasról tesz a kisemberekre, nem érdekli annak sorsa, élete, halála. Változtatni kell! Osztályharc, na! Mer' a kapitalista kizárólag a maga hasznára dolgozik. A proletár nem a maga hasznára. (Hanem mi a francért, mi? Jó, a megélhetésért. De az nem önérdek?)

Így lehet aktuális bestsellerré egy vállalatvezető kezében Lenin néhány, hű de igaz gondolata. 

Kimondom a lényeget: Szilvási regénye nem túl ügyes, viszont jól megírt propagandaregény, amely kikerülhetetlenné teszi a kommunista változást, a fényességes szocialista utat. Egységes története voltaképpen nincsen, apró mozaikokból áll, és minden mozaik oda vezet, hogy változtatni kell a rendszeren, mert a régi fenntarthatatlan. 

Arról persze, hogy Szergej és Iván, amikor felszabadított, levette az összes csuklóról az össze órát, amit elért, és tette mindenhová a régen használt, keleti farkát, akár akarták, hogy tegye, akár nem, persze egy szó sem esik. Ahogy a tengernyi kiontott vérről, tök felesleges kínról, halálról, tönkre tett, megnyomorított életről sem, amit a kommunizmus okozott. Nincs itt Gulág, nincsen Andrássy út 60, mindössze hurráoptimista remény van, hogy majd a fényességes ösvény, majd az, majd azon, jön Eldorádó, a világ aranykora, bizony! 

KIPÁRNÁZOTT KALODA

A főhős, Kristóf nem tud magával mit kezdeni a felszabadult Budapesten. Úgy érzi csak csapódik ide-oda, mindig más akaratát teljesíti, az élet vezeti őt, nem ő alakítja az életét. Tehetetlen a külső erőkkel szemben. Hiábavalónak látja azt is, ahogy a külvilág értékeli őt: segítőkész, aki bajban van, számíthat rá. De úgy érzi nincsen semmi önálló mozgástere. Az apja révén, az egyik szerelmének az apja révén kényelmesen él, de mégis kalodában ül. Ha kényelmes, kipárnázott kaloda is: nem éhezik, nem kell fáznia, van fedél a feje felett, vannak ruhái, mi több az apja titkára révén még egyfajta cseléd is a rendelkezésére áll, aki mos, vasal, főz, takarít, mindenre gondot visel. 

Kristóf, Kristóf, tuti kell neked kommunizmus, szocializmus? Észnél vagy te egyáltalán? 

Szóval az egész regényen átsüt a rendszer melletti kiállás: nincs más lehetőség, mondja Szilvási. S ez csak azért szomorú, mert, ahogyan mondtam, a regény '69-ben jelent meg. Tizenhárom évvel '56 után. S mégis fittyet hány a Rákosi-érára, az '56-ot követő megtorlásokra. Nyilván nem az az elvárás, hogy a gyilkos Kádár-érában valaki a rendszer leleplezésén és ellenében munkálkodjék. De így olvasva a rendszer seggének az alapos tisztára nyalása értéktelenné degradálja, a regény egészét. Mondom, propagandát olvasunk. 

Az utolsó lapokon megtudhatjuk, hogy Mindszenty szent misén hergelte a tömegeket, így támogatta a megbúvó, általa újra aktivizálódó, gyilkossá váló nyilasokat. Ez viszont már szemérmetlen hazugság, és teljesen lerombolja mindazt, ami a regényben még üzenet lehetne. 

Félmondatokkal a volt kormányzó, Horthy is többször megkapja a magáét. S a regény persze úgy fejeződik be, hogy a főhős a köz szolgálatába, a szocialista haza építésében találja meg az életcélját. Egyenesen a nagy Gerő Ernőtől kapva a megbízást! A több nyelven beszélő, művelt értelmiségi mentő- és tűzoltóautókat hozhat haza Ausztriából. Ez jó cél, mert a hazának ezekre szüksége van. Molnár Kristóf megtalálta a létezése értelmét! Csüggesztő.  

Brrr!

Amit emiatt igazából nem is tudtam élvezni. Pedig továbbra is azt mondom, Szilvási egyébként nem volt rossz írő. Akkor sem, ha bestsellereket írt. Mert azért vegyük észre: a bestsellerei nem a testnedvek bőségén alapszanak. S ez nem kevés. De a rendszer seggének a nyalás viszont ebben az esetben már túl sok. 

Viszont, ha visszafogottan is, mert nem jellemző Szilvásira, van humor is a könyvben. 

– Nem szeretem a vermutot, Kovald úr - jegyeztem meg szelíden.
Rám bámult. Nem szokhatott hozzá, hogy akinek ő fizet, meg is válogassa, mit akar inni.
– Hát akkor rendeljen, amit akar – zöttyent le bosszúsan az asztalhoz.
– Na, mondja csak.
– Hozzon egy konyakot szóltam a pincérnek.
A legényke szeme összevillant az enyémmel.
– Mária Terézia, ha megfelel.
Bólintottam. Leültem Kovalddal szemben.
– Csak ilyen úri italokat szeret? - csóválta rosszalóan a fejét.
– Ezért nem viszi semmire a mai fiatalság.
Élveztem a helyzetet: Megfontoltan bólogattam:
– Így van, Kovald úr. Nem törődünk a jövővel. Carpe diem.
– Nem tudok németül - intett türelmetlenül. – Ez mit jelent?
– Egy Steckénpferd nevű német filozófus mondása, azt jelenti, hogy bízd a dolgokat a felnőttekre.

 Szépirodalmi, Budapest, 1982, 500 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631520536

2023 szilveszterének a napja. Későn keltünk. Tegnap este, éjjel megnéztük a „Nemzet aranyait” a világbajnok magyar vízilabdázókról. Hát, RTL Klub, baszd meg: tízkor kezdődött az egy és háromnegyed órás film, és fél kettőkor lett vége! :-O

Egy hete vagyunk itthon. Túl sok mindent nem csináltunk, én meg rohadtul nem bánom, hogy nem. Továbbra is az egyik legkedvesebb tevékenységem itt a sarkomban a kávécskámmal ücsörögve írogatni, olvasgatni. Ennél kedvesebb csak Szerelmetesfeleségtársamban gyönyörködni, de ez már pornó... 

Pipi barátom tegnapelőtt halt meg tíz éve. Hogy csessze meg. Szarrá itta a máját. A halála előtt voltunk nála a kórházban. Akkor még MÁV volt, ma már Honvéd 2.. Volt, hogy fürdetnem kellett őt, mert már nem volt rá képes. Tudtuk, mi jön. De azért , a rohadt életbe, egy reggel csak elment! A húga, Móni hívott fel. Azóta csak a sírjához járhatunk. Ma hallgattam a HBB „Csavargók könyve” lemezét. Amiről egyszerre csak ezt kellett hallanom: 

„Én csak állok tehetetlen
Barátok sírjai fölött.
Nem sírok már és nem dühöngök
Hitek és álmok romjai mögött.”

De az milyen már, hogy két nappal később tudatosítottam, hogy elmúlt a halála évfordulója? Pedig itthon vagyok, voltam egész héten, szabin. Na, hát, ha így, akkor dobtam fel gyorsan-gyorsan néhány könnyes sort róla a Facsére. A franc tudja, hogy minek? Privát lelki pornó? Extrovertált like-keresés? í

*

Most olvastam Jozé Rockinformos cikkét az elmúlt év legjobb kiadványiról. Az első, amit ajánlott a Djabe négyoldalas albuma, amit egy ülésben rögzítettek a stúdióban. Nagyon érdemes meghalgatnod!