Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA


Paweł Lisicki: A ​dzsihád és a Nyugat öngyilkossága

„Aki keresztény, annak nem kell feltétlenül hülyének lennie!” (Placi)

2023. november 23. - Mohácsi Zoltán

Az iszlám terjeszkedéséről, Európa elfoglalásáról már olvastam néhány könyvet. A róluk írtakban szinte mindig elmondtam, hogy számomra kezdettől fogva érthetetlen ez az egész. Mármint Európa vezetőinek a részéről, illetve a háttérben álló mozgatórugók részéről. Mert a végeredmény kizárólag az…

Tovább

C. S. Lewis: Esszék ​a kereszténységről

Tömören, velősen, lelki lágyékba rúgva, fájdalmasan,

Clive Staples Lewis Keresztény vagyok című könyve volt talán az első könyv, amit úgy a rendszerváltás környékén olvastam. (Azóta a könyv még plusz négy kiadásban megjelent magyarul.) A sorrendet nem tudom eldönteni, a másik befutó Josh McDowell Több mint ács című könyve viszi. Szépirodalom akkor…

Tovább

Nényei Pál: Az irodalom visszavág 2. – A ​Paradicsomkerttől a Pokol kapujáig

Könnyed, humoros, beszélgetős irodalomtörténet, ezúttal elsősorban a Bibliáról

Ha viszonylagos rendszerességgel olvasod ezt a blogot, tudhatod, hogy idén ismét Gyulán nyaraltunk. S végre eljutottunk, bejutottunk a gyulai könyvtárba is. Tudhatsz erről, mert írtam már róla. Nem külön blogbejegyzést, hanem csak az egyik bejegyzésem végén, a napló-részben.  A vezetett séta után…

Tovább

Michael Baigent – Richard Leigh: Mi ​az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül?

„Mi az igazság?” – kérdezte Pilátus, de nem várt választ. A szerzőknek nincsen kérdésük: mindent tudnak

Na, ez tréfás volt! Radiátort kellet cserélnünk, hogy ezt a könyvet elolvassam! Öt könyvespolc van a szobánkban. Nem mondom, hogy tágasan élünk. Szerelmetesfeleségtársam nagyon türelmes és rugalmas. Ő találta ki azt is, hogyan férhetünk el ennyi könyvvel. (De most képzeld, manapság már kezdi…

Tovább

Három pápa magyar írnoka (Somorjai Ádám bencés szerzetessel Elmer István beszélget)

Vajon van-e érdekessége, mondanivalója azok számára, akik nem katolikusok?

  Szokás szerint csak szörföztem a Napkút Kiadó honlapján, és úgy került elém ez a kötet. Semmit sem tudtam a beszélgetőpartnerekről, se pro, se kontra. Az előbbiről a címből kiderülhetők fogtak meg. Az utóbbiról még a honlapról kiderült, hogy író is. (Bár meg kell mondanom, hogy a könyve,…

Tovább

Bertrand Russell: Miért ​nem vagyok keresztény?

Avagy miért maradtam keresztény?

Amennyire emlékszem, de ki nem elfogult önmagával szemben, világéletemben iparkodtam kiegyensúlyozottan gondolkodni, vélekedni a világ dolgairól. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne mertem volna például világnézetileg elköteleződni. De még azt se, hogy a mániákus kiegyensúlyozottság jegyében ne…

Tovább
süti beállítások módosítása