Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA


Nagy Katalin: Vakarcs vakációzik

A szeretet ifjúsági könyve 2.0: ovisok, áltisisek, téesz-elnök és neje

2024. május 03. - Mohácsi Zoltán

  Ezúttal az egyik online antikvárium volt a forrásom, ahol ki tudja mikor, de mindenképpen a Vakarcs-sorozat előző, első kötetének az elolvasása, vagyis 2018 januárja után jegyeztem elő. Most kerültem sorra, vagy mist vált meg tőle valaki, (Ez az antikvárium volt, ahol félre is teszik egy…

Tovább

Paweł Lisicki: A ​dzsihád és a Nyugat öngyilkossága

„Aki keresztény, annak nem kell feltétlenül hülyének lennie!” (Placi)

Az iszlám terjeszkedéséről, Európa elfoglalásáról már olvastam néhány könyvet. A róluk írtakban szinte mindig elmondtam, hogy számomra kezdettől fogva érthetetlen ez az egész. Mármint Európa vezetőinek a részéről, illetve a háttérben álló mozgatórugók részéről. Mert a végeredmény kizárólag az…

Tovább

Nényei Pál: Az irodalom visszavág 2. – A ​Paradicsomkerttől a Pokol kapujáig

Könnyed, humoros, beszélgetős irodalomtörténet, ezúttal elsősorban a Bibliáról

Ha viszonylagos rendszerességgel olvasod ezt a blogot, tudhatod, hogy idén ismét Gyulán nyaraltunk. S végre eljutottunk, bejutottunk a gyulai könyvtárba is. Tudhatsz erről, mert írtam már róla. Nem külön blogbejegyzést, hanem csak az egyik bejegyzésem végén, a napló-részben.  A vezetett séta után…

Tovább

Dóka Péter: A kék hajú lány

Több, sok-sok ilyen könyv kellene!

Világéletemben iparkodtam szavatartó, kiszámítható, őszinte ember lenni. Azt hiszem, nagyjából sikerült. Dóka Péter előzőleg olvasott könyvénél, Az ellopott zsiráfnál ígértem, hogy bár volt bajom azzal a könyvvel, de a stílusával egyáltalán nem, tehát nem számoltam le egyszer s mindörökre a szerző…

Tovább
süti beállítások módosítása