A Holt-tengeri tekercsek történetének a kezdeti legendáját mindenki ismeri. Egy beduin pásztorfiú az elkóborolt kecskéjét kutatta a qumrani barlangok környékén. Egy barlangba behajított egy kavicsot, hátha eltalálja a kecskét. Egészen mást talált el: edénycsörömpölés hallatszott a sötétből. A fiú beóvakodott a barlangba, hogy megnézze, mit lelt a kecske helyett. A felfedezését nem tartotta meg magának. S ezzel természetesen elindította a szabadrablást a kavicsos barlangban és a környékén. 

Ugyanis kecskeűzés közben meglelte az eddig megtalált legrégebbi zsidó iratokat. Egy valamikori szerzetesközösség elrejtett könyvtárát. Utóbb kiderült, hogy nem csupán abban a barlangban voltak tekercsek. A leletek között számtalan bibliai könyvből, apokrif iratból származó szöveget találtak a kutatók. Illetve az egykori közösség belső használatú szabályainak a gyűjteményeit is.  

Mindez 1947-ben történt. Izrael államot két évvel később alapították. 

Idáig minden stimmel. Innen ágazik sokfelé a történet. 

A nemzetközi munkacsoport

A megtalált leletek kutatására létrehoztak egy nemzetközi munkacsoportot, amely egy fő kivételével katolikus papokból állt. A jelen könyv első fele ennek a kutatócsoportnak és a munkájának a bemutatásával foglalkozik. 

Volt baj a csoporttól rendesen. Ezt nem csupán a könyv szerzői állítják. A kezdeti időkben jól haladt a munka. Majd lelassult, aztán gyakorlatilag leállt. A munkacsoport a megjelentetett három könyvet a kutatások előrehaladtáról, aztán már publikációk sem voltak. 

Cserébe senkit nem engedtek a munkájuk közelébe. Negyven évvel az első leletek megtalálása után még a leletek katalógusát sem tették nyilvánossá, magukat a leleteket pláne nem. 

Tudósberkekben egyre nagyobb volt a mozgolódás. Akik túl hangosan mozgolódtak, azt a munkacsoport elhallgattatta, ellehetetlenítette. 

Ez az állapot egészen a '90-es évekig eltartott, amikor egy lap, fű alatt, nyilvánosságra hozta a leletek katalógusát és a leletek döntő többségének a fotóanyagát. Akkor már nem lehetett mismásolni. Negyven év telt el az első tekercsek megtalálása óta. Az időhúzást nem magyarázták, ahogyan más tudósok konzekvens kizárását sem a leletek megvizsgálásából. 

A könyv ezen része részletesen beszámol arról, mi minden történt és nem történt ez alatt a negyven év alatt. A két író szemmel láthatón utánajárt, utána kutatott az eseményeknek. 

Ahogy leírják a munkacsoport tevékenységének a történetét, az izgalmas, érdekes és valóban gyanút keltő. Csak nem arról van szó, hogy valóban el akarták titkolni a tekercsek tartalmát, mert az aláásná a keresztény dogmákat, és átírná a kereszténység történetét? Mert a két szerző erre a lehetőségre ebben a történeti részben is vastagon utalgat. 

Álljunk meg egy szóra, avagy a tények és a változás

Igen sok mindent olvastam már, ami ezt vagy azt leleplez, átír tudományosnak tartott tényeket, egészen más szempontba helyez történelminek vélt eseményeket, lerántja a leplet gazemberségekről, csalásokról, rendszerekről, ideológiákról, dogmákról, miegyebekről. 

Volt ezekben sok esetben teljes mértékben nehezen komolyan vehető orgánum (például a Hihetetlen! Magazin, vagy könyvek egymásnak is ellentmondó sokasága a magyar őstörténelem alternatíváiról), de volt, olyan, amelyik tudományos kutatásokra alapozottan rántotta le a leplet erről-arról (például Borvendég Zsuzsanna munkái a létező szocializmus gazemberségeiről). S volt, amelyik megállt középen, nem esett túlzásokba, de nem is nevezhető tudományos munkának (például Drábik János könyvei): De volt tényfeltáró újságírói tevékenység nyomán született kiadvány is (például Udo Ulfkotte könyvei). Volt amelyik vallási szervezetek tevékenységéről rántotta le a leplet (például Veér András, Bartus Imre össszefoglalói vagy könyvek a Vatikánról, az Opus Dei-ről). A neoliberalizmus agyamentségeit nem egy könyv ostorozza (többről a blogomon is írtam). Nem is sorolom tovább. 

Érdekes, izgalmas, elgondolkodtató, felháborodás-gerjesztő írások ezek. Olvasásuk után az ember tisztábban látva (vagy nem), jobb áttekintéssel van ezzel-azzal szemben, megért összefüggéseket, más megvilágításban tekint bizonyos tényekre. 

De azt nem nagyon láttam, olvastam, tapasztaltam, hogy a leírt valóság hatására a való világban az érintett kérdésekben, tényekben, szervezetekben, pártokban, akármikben bármiféle változás következett volna be. A kelet-európai kommunista rendszerek sem azért omlottak össze, mert Orwell, Koestler vagy Szolzsenyicin megírta a magáét, bármennyire zseniálisan is tették ezt. A Szcientológiai Egyház, a Hit Gyülekezete, de a Vatikán is köszöni, él és virul. A kommunisták soha nem lettek elszámoltatva semmilyen bűnözői tevékenységükért. A migráció sem állt le. A neoliberalizmus éppen világot hódit, hogy aztán majd teljesen összeomlassza Európát és Amerikát. 

Vagyis azt gondolni, hogy egy kétezer éves vallást néhány vitatott és vitatható tartalmú és értelmezésű, ókori írásos emlék megingat, több mint naivitás. A kereszténység, a Biblia ellen már annyi, de annyi könyv született, hogy csuda. Dawkins sem adja fel, Hawking is próbálkozott. S még olyan sokan mások. Az elvilágiasodás kétségtelenül hatalmas méreteket öltött, a vallás európai támogatottsága rohamosan törpül, a templomok, imaházak konganak. De ennek messze nem a kereszténység tanítása és történelme elleni érvek felsorakoztatása az oka. Már csak azért sem, mert az emberek döntő többségét az észérvek jobbára hidegen hagyják. Pro és kontra. Bármiről legyen szó. A hit él és virágzik. Bármilyen hitről legyen szó: Isten, politika, covid, Ukrajna, konzervativizmus-liberalizmus, mondom, bármi... 

Vagyis azt gondolni, hogy a munkacsoport azért hallgatott, mert félt attól, hogy a qumrani iratok tartalma lerombolja a kereszténységet, semmisé teszi a Vatikánt, rettentően fals. Maga az érvelés sem más, mint próbálkozás a kereszténységbe vetett bizalom megingatására.

Valami olyasmi, mint amikor apokrif iratokba (Jakab-, Péter-, Júdás-, Mária Magdolna evangéliuma, stb.) kapaszkodva akarja bárki azt bizonyítani, hogy az ókeresztény egyház eredeti tanítása mennyire eltért a Biblia tanításától. Ezen elképedek: de hiszen olyan apokrif iratokra hivatkoznak, amelyeket ma mi ismerünk! Megvannak, olvashatók. Vagyis...?

S arról szóló érvelést még nem olvastam sehol sem, hogy az apokrif iratok vajon mi a tehéntől lennének megbízhatóbbak, mint a bibliai iratok? Az értéküket pusztán az adja, hogy nem a kánon részei? Ami benne van a kánonban, az komolyan vehető, ami nincsen azt a niceai zsinat azért gyömöszölte bele, mert hatalmat épített? Ugggyan már! 

A két szerzőnk számára a qumrani iratok ugyanezt a célt szolgálják. 

Mit mondanak a qumrani iratok e könyv szerint?

A könyvnek vannak érvei. De minden igazi és álleleplezések vannak. Az érvek nagyjából így foglalhatók össze röviden. 

A qumrani iratokból egy vallásos csoport rajzolódik ki. A vallásos csoport irataiból kirajzolódik egy Igaz Tanító, és egy Hazugnak nevezett illető személye. Az alkalmazott frazeológia egyértelműen arra utal, hogy itt egy első századi zelóta csoport éldegélt. 

A Hazug Pál apostol, aki tulajdonképpen megváltoztatta, átírta az eredeti evangéliumot, Jézus személyét Istenné tette. Pál beépített római besúgó volt. 

A qumrani tekercsek elmondják, hogy Jézus nem volt az Isten fia, nem tartották csak nagy tanítónak. S nem békét hirdetett, hiszen zelóta volt, nem esszénus, aminek a legtöbb kutató ma a qumrani vallásos csoportot tartja. A kettő ég és föld: az esszénusok békés elmélkedő zsidók voltak, a zelóták poltikai, forradalmi aktivisták, terroristák. 

Kétségtelenül ez egy egészen másik, egy nagyon eltérő evangélium. Nem is evangélium, mert nincsen benne jó hír. A jó híre pusztán az, hogy leleplez, átír, megmásít, felvilágosít, tájékoztat. Mondván, gondolván, hogy az igazság szabaddá tesz. 

A helyzet azonban az, hogy amióta a tekercsek, írásdarabok szabadon olvashatók, kutathatók, értelmezhetők, azóta sem omlott össze a kereszténység. Hiába is próbálta eltitkolni a nemzetközi munkacsoport a tartalmukat, teljesen feleslegesen titkolóztak, túlbecsülték az iratok tartamának a hatását. Kár volt negyven évet várniuk, mert harminc évvel az iratok rabságukból való felszabadulása után még mindig áll a kereszténység. 

De ha az iratok jelentőségét nem is, a hatását és a magyarázatát ugyancsak félreértette ennek a könyvnek a szerzőpárosa. A kereszténység köszöni szépen, ha nem is régi fényében, de él és virul. 

Én viszont kíváncsi lettem arra, mi a csudáról is szólnak valójában a qumrani tekercsek. S mire jó egy radiátorcsere: le kellett pakolnom az öt közül az egyik könyvespolcomat, hogy a szerelők odaférjenek ahová kell, és pakolás közben döbbentem rá, hogy a birtokomban van Vermes Géza A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története című könyve. Már csak azért is érdekel, mert ő sem vádolható azzal, hogy foggal-körömmel védené a kereszténységet. (Ja, és az már kiderült a számomra, hogy a nemzetközi munkacsoport szakértelmét Vermes egyáltalán nem vonta kétségbe. Csak azon volt kiakadva, hogy ő maga és a többi kutató nem fért hozzá az iratokhoz.)

Holnap, Budapest, 2000, 364 oldal · ISBN: 9633463505 · Fordította: Dobos Lídia

4/10

2022 augusztusa. Olyan kis rohangálós napom volt ma a dolgozdában. Megállás nélküli. S még mindig rettentő a kánikula. Hulla fáradtan értem haza. Azóta ülök és írok. Szerelmetesfeleségtársam dolgozgat. Most lement vacsinak valóért. Amolyan semmilyen volt a hét, semmi lényeges történés, semmi igazán fontos. 

Hacsak azt nem veszem annak, hogy volt alkalmam egy pengeváltásra azzal kapcsolatban, vajon ki kell-e állnia az embernek önmagáért, azért, akit szeret, vagy alapvetőn tök fölösleges minden konfliktus, minden torzsalkodás. Nem elvi vita volt, volt valós alapja. Én azt képviseltem, hogy beszéljünk magyarul és határozottan, nevezzük a nevükön a dolgokat, fogalmazzunk nyíltan, ha baj van. A vitapartnerem azt mondta, minek összefeszülni. 

A gáz ott van, hogy nem nagyon vagyok képes már hallgatni. Kimondom, ha kikívánkozik. Nem bunkulva, jobbára nem sérteni, hanem rendezni akarok (ha lehet), de a francnak finomkodni. 

De az is igaz, hogy nagyon-nagyon kevés olyan eset volt, amikor érdemi eredményt értem el. Maximum, ha változtattam. De a kimondással szinte semmit. Se gyereknél, se feleségnél, se egyéb családtagoknál, se munkahelyen, se sehol, se senkinél. Maradt a lehetőség, hogy legyek büszke magamra, ki mertem mondani, ami kikívánkozott, s minden esetben kultúrált maradtam. Na, jó, 90 százalékban. Egy személy van, akivel már nem tudok az lenni: ha kikívánkozik, az már nem rendezés, hanem kiakadás, őrjöngés a tehetetlenség miatt.