Minden bizonnyal a lázadás fakó fényű szellemével születtem. Alapból teljesen szabálykövető és simulékony vagyok, de előbb-utóbb mindenhol azon kaptam magamat, hogy széllel szemben a nadrágomra vizelek.
Valahogy mindig a lázadó kisebbségben találtam magamat. Volt, hogy egy szál magam voltam a lázadó kisebbség.
Ennek megfelelően elég lassan szilárdult meg a világnézetem. Ugyan huszonnégy éves koromban, felnőttként keresztelkedtem meg az adventistáknál, de – gondolnád? – közöttük is némely dologban szembe mentem a sztrádán.
A lázadásaim azonban mindig csendes, békés, jobbára verbális lázadások voltak. Az adventisták között ennél sokkal többet tettem: egyszerre azon kaptam magamat, hogy nem csak eljárok szombatonként az imaházba, hanem sokszor tizenöt-húsz embernek tartok Biblia-kört az otthonunkban, meg egy kéthavi folyóiratot szerkesztek (természetesen nem az egyház szervezetének a kiadásában), hogy megjelent teológiával foglalkozó két könyvem... A Biblia-körökkel semmi baja nem volt az egyház szervezetének. A könyvekkel sem. A folyóirattal nem tudtak mit kezdeni, különösen nem a megjelenésének az imaházakban való hirdetésével.
Az adventista teológiában a végső időkről szóló tanításban a Katolikus Egyháznak kiemelkedő szerep jut. Kiemelkedőn negatív. A lényege ennek a szerepnek, hogy Róma ismét világvezető tényezővé válik, csak éppen a Sátán irányítása alatt. A felemelkedése az USA-ban következik majd be elsőként, de hatása mindenhol fájdalmasan érezhető lesz. Rómának csak az erő lehetősége hiányzik, hogy simogató keze újra ököllé záródjon. S ez be fog következni. Nincs kizárva. Az adventista tanítás nem utálja a katolikusokat, csak a legtöbb pontjában kritikát gyakorol a dogmatika felett.
Viszont amikor a bibliai próféciák magyarázatáról van szó, rendre előkerülnek a történelmi tények: Róma tudományellenessége, az inkvizíció többmilliós áldozata, főleg szegény boszorkány-vádlottak, a Vatikán nácibarátsága, antiszemitizmusa (mondjuk ez nagyon ritkán), a keresztes háborúk, hogy az Óvilágból Róma miatt kellett a protestánsoknak Amerikába menekülniük, mert a liberális elveket (nem a mai,parttalan marhaságot!) csak ott tudták a gyakorlatba ültetni úgy, hogy közben életben is maradjanak. Vagyis amikor utoljára köztük voltam, az adventisták tanították a fenti, a Katolikus Egyházat érintő vádakat. Ebben nem lógtak ki a sorból.
Úgy tűnt, Róma megítélése ezekben az esetekben (és még néhány más pontban is) egységes, a történelmi kutatások vastagon igazolják.
Ez már a második könyv, amely azt mondja: FITTYFENÉT VAN EZ ÍGY! A Róma megítélését meghatározó össznépi konszenzus sunyi vádakon, tévedéseken, prekoncepciókon alapul. Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak, ez ezért, az azért nem állja meg a helyét.
Az első kötetet, amit ebben a témában olvastam Rodney Stark írta. A címe: Hamis tanúk (Évszázadok katolikusellenes mítoszainak cáfolata). Ha időd engedi, érdemes átklattyolnod az ő könyvére, ha végeztél ennek az az értékelésnek az olvasásával.
A SZERZŐ
szimpatikus, mosolygós (a legtöbb képén olyan kis derűs, nevetős, mint ezen a fentin), sokrétű ember. Ezt olvasom róla:
Manfred Lütz (1954 március 18., Bonn): német pszichiáter, pszichoterapeuta, római katolikus teológus, tanácsadó a Vatikánban, író. 1997 és 2019 között a kölni Alexian kórház vezetője.
Írt tizenhat könyvet, de nem ám hasonló témájú mind! Én egyből kíváncsi lettem például erre: Az étrend-szadisták – az egészségügyi őrület és a fitnesz kultusz ellen. De ez is érdekes lehet: Az élet olyan egyszerű lehet (Élvezze az örömöt, ahelyett, hogy kényszeresen egészséges). Ez annyira nem érdekelne, de a címe nagyon jó: Hogyan lehet elkerülhetetlenül boldog?
Hát nem jó címek? De a komoly címűek között is van néhány, ami érdekes lehet. Nézz körül a róla szóló bejegyzésben, mi mindent írt még az úriember!
Ha az őt bemutató idézetet nézed, kiderül, hogy Lütz teológus. Vagyis ez a könyve, amiről most beszélünk, apologetika. Hitvédelem. S közben dehogy az! Történelmi helyreigazítás. Mert apologetika akkor lenne, ha a katolikus dogmatikát venné védelmébe. De a könyvben arról van szó, miképpen torzultak, fordultak az ellenkezőjükre Róma elvei és tettei bírálói, ellenfelei kezében. S a kettő, az apologetika és a történelmi helyre tevés bizony nem ugyanaz. Akkor sem, ha Lütz érintett a dologban. Én meg az objektivitásban nem hiszek. Ezt A könyv védelmében, érdekében mondom. Miért és hogyan kellene egy ilyen kötetnek objektívnak lennie? Elég, ha tényszerű!
FIGYELD CSAK A CÍMET!
A botrányok botránya avagy A kereszténység titkos története. Nem úgy titkos, ahogyan a Tamás, Júdás vagy Mária Magdolna evangéliumát titkosnak vélik némelyek (holott csak gnosztikus, nem kanonizált evangéliumok), hanem úgy titkos, hogy igaz- Csak az igaz ismeret nincsen a felszínen, eltakarja valami igaznak vélt információ, rosszul tudja majdnem mindenki. Valamelyest még az adventisták is.
S Lütz ezt a titkosságot, a történelmi tényeket szándékozik a felszínre hozni, történelmi tényekkel, adatokkal, történészektől származó tudással megtámogatni. (Egyébként többször idéz a fentebb, általam említett Rodney Stark-tól is. Vagyis kicsit körkörös, egymást erősítő a hivatkozás. De őszintén, baj ez?)
MIKET KELL A FELSZÍNRE HOZNI?
Ez a nagy kérdés! S most gondolkodom a válaszon. Ugyanúgy, miképpen akkor gondolkodtam, amikor Stark könyvéről írtam. Az van, ha a Lütz által tárgyalt témákat én is mind megmutatom és részletezem, nagyon hosszúkás lesz az értékelés. Meg az is van, hogy mivel erős a szinkronítása Stark könyvével, jó részben önismétlővé is válik a blog. Az együttszólás oka, hogy a könyvük témája ugyanaz, így ugyanazokat a hazugságokat iparkodni leleplezni és helyére ugyanazokat az igazságokat állítják. Ennek ellenére van olyan téma, amit Lütz tárgyal, Stark meg nem.
A két kötet nem kioltja, sokkal inkább megerősíti egymás mondanivalóját. Legalábbis az én esetemben így működtek.
Úgy döntöttem, csak felsorolom, Lütz mi mindenre mondja az ellenérveket, hogy a történelmi igazságot felmutassa. Ezeket az ellenérveit nem fogom részletezni, csak a fejezetcímek után egyértelműsíteni. Kérlek, hidd el, hogy Lütz-nek mindenre van gömbölyű, jól jegyzetelt válasza! (És a jegyzetek ebben a könyvben, végre, az adott oldalon, lábjegyzetben kaptak helyet, nem kell lapozgatni a forrásokhoz semerre, sehova.)
Lássuk tehát, mi mindenről van szó ebben a könyvben!
- Pokolba a vallással! Nagyon rövid vallástörténet. Kiderül az is, hogy a kereszténység a legtoleránsabb vallás.
- Az első ezer év. A szeretet vallás gyakorlati toleranciája.
- A középkor és a keresztes hadjáratok
- Bűnbeesések. Az inkvizíció és a Borgia pápák.
- Az újkor – régi problémák, új megoldások. Luther és a búcsú, a tudomány és az egyház (Giordano Bruno, Galilei).
- Minden idők legnagyobb tévedése az igazságszolgáltatásban. A boszorkányperek és az egyház.
- Legendák az indiánmisszióról. A spanyolok és az indiánok.
- A felvilágosodás, avagy amit annak mondanak. Az egyház és az emberi jogok, különös tekintettel a rabszolgaság kérdésére. Nem bírom ki, egy adatot idéznem kell: a „nagy” francia forradalom másfél év alatt annyi embert végezett ki (ötvenezret) mint amennyit háromszázötven év alatt boszorkányság miatt kivégeztek.
- A vérfürdő után. A pápai tévedhetetlenség és a Marx-hoz fűződő viszony.
- A 20. század. Nemzetszocializmus, antiszemitizmus, áteredő bűn, eutanázia
- Botrányok futószalagon. Feminizmus, a nők helyzete, papsága. A cölibátus kérdése. Pedofília.
- A 21. század
Az egyes fejezetekből kiderül, hogy a taglalt témák egyike sem úgy történt a valóságban, ahogy azt tudni véljük. Sőt, jobbára az ellenkezője az igaz a bevett ismereteknek.
Tetszett, hogy Lütz az utolsó fejezetben megkísérel választ adni arra, ha a kutatások alapján ennyire egyértelmű, hogy általánosan mennyire torz és hazug a kép a Katolikus Egyházról, akkor vajon miért tartja magát mégis olyan stabilan a hazugság és a félreértés?
Ahogyan az is, hogy nem mentegetőzésről, szerecsenmosdatásról van szó egyik fejezetben sem: a szerző teljesen simán el- és beismeri az emberi hibákat, szervezeti problémákat és meg sem próbálja tökéletesnek és hibátlannak beállítani a legnagyobb keresztény egyházat.
A KERESZTÉNYSÉG AZ EURÓPAI KULTÚRA ALAPJA
Amikor 2005-ben aláírták az Európai Unió Alkotmányát, megdöbbentő volt, hogy abban Istenről ár egy szó sem esik. Azért volt megdöbbentő, mert ezzel a szimbolikus hallgatással Európa vezető testülete maga vágta el a gyökereihez vezető utat.
Nem a köldöknéző múltba révülésre gondolok. Lütz könyvéből kiderül, hogy a legtöbb esetben a kereszténység, történetesen a katolikus egyház rendre előrébb járt társadalmi, jogi kérdésekben mint az őt körülvevő társadalom. Az előrébb járás pedig a Bibliának volt köszönhető.
Mert például az egyéni emberi jogok történetének az áttekintéséből lehetetlen, de mindenképpen hazug kihagyni, hogy a kereszténység kezdettől azt tanította, hogy Isten szeretetében minden ember egyenlő, mert Krisztus mindenkit megváltott, fajra, bőrre, vallásra és mindenre való tekintet nélkül.
De a kiegyensúlyozott feminizmus sem viszonyul másképpen a nők családi és társadalmi helyzetéhez mint ahogyan Jézus Krisztus vagy Pál apostol viszonyult. (Amikor első alkalommal szembesültem Pál szexualitásra vonatkozó, teljesen modern, kiegyensúlyozott, józan tanácsát a korinthosziaknak írt első levél hetedik fejezetében, teljesen elképedtem. Attól képedtem el, hogy mennyire modern szemléletet tükröz, amit ott leír. Mert vulgárisan leegyszerűsítve azt mondja, a férj és a feleség rendszeresen éljen nemi életet, szolgálják ki egymás vágyait, és kizárólag közös elhatározásból szüntessék be a nemi életet, de a közös elhatározás is csak a böjt időszakára vonatkozhat.
S ez csak két példa. De ezeken keresztül is helyreállt bennem, hogy amikor Európa keresztény alapjairól hallok, akkor nem csupán arról van szó, hogy a kereszténység történetének jó része Európában zajlott, hanem elsősorban arról, hogy a kereszténységből nőtt ki gyakorlatilag az összes európai érték. Amely értékek máshol nem nőttek értékké. A vallást, a hitet elvetni, ha másért nem, éppen ezért botorság. Körül is nézhetünk, hogy lássuk, eddig mire jutottunk vele...
Vigilia, Budapest, 2019, 300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639920699 · Fordította: Görföl Tibor
9/10
2024 januárjának az első napjai. Úgy rohan ez a szabi, hogy az förtelmes. Körül sem néztünk, és már tizenkét nap el is ment belőle. Persze voltak üres napok is. Tegnap át akartunk menni egy barátos családhoz, akiket évek óta nem láttunk. Malacsült készült náluk, minden gasztronómiát illető tiltakozásunk ellenére. Délutánra voltunk hivatalosak. Délelőtt Szerelmetesfeleségtársam azért dolgozott egy kicsit. Én ücsörögtem itt, a bevett helyemen, a kanapén és írogattam. Amíg egy kiadós hányinger fel nem állított. Négy, vastag sugarú adagban jött ki belőlem, ami bennem volt. Megkönnyebbültem. És elgyöngültem. És nem is nagyon csináltam egész nap mást, mint ücsörögtem, írtam,olvastam. A malacsült természetesen nélkülünk fogyott el. Illetve fogy el ma: a háziasszonyunk a mai vendégeiknek tálalja fel. Ő sem merte bevállalni, hogy valami feneséget vigyek át, vagy vigyen át SzFT. Mert egy mono-látogatás verziója is felmerült.
*
Van egy visszatérő témájú álmom. Maga az álom mindig más, de van két állandó eleme. Mindig SzFT nélkül vagyok valahol, és mindig hozzá, érte indulok valahová. És röviddel azután, hogy elindulok hozzá/érte valahogy megváltozik, idegenné, képlékennyé válik a tér, elhomályosul, beszűkül a látásom, nem tudom már, hol vagyok, merre kellene mennem, menekülnöm, hogy vele lehessek. S ez megy különféle változatokban. S piszok nyomasztó minden egyes alkalommal.
