Amikor utána akartam nézni a könyvnek és a szerzőnek, legnagyobb meglepetésemre alig találtam valamit is. A moly.hu-n még adatlapja sem volt neki. Ahogyan az antikvarium.hu és a regikonyvek.hu sem ismeri. A Bookline oldalán elő lehetett jegyezni. Aztán úgy nagyjából ennyi. A kötet 2018.ban jelent meg. De sehol egy vélemény, egy megemlítés, egy recenzió, egy vitába szállás. Bár nem vagyok egy jó netes kereső. Ha valaki kiábrándít a kiábrándulásomból, azt megköszönöm! 

Viszont tényleg elképesztő, hogy semmit nem leltem róla sehol, nincs se rövid vélemény, se hosszú tanulmány, semmi. Nem tudom, nem ez jelzi-e, mennyire fontos kérdést tárgyal? 

A könyvet kiadó Rézbong Kiadó oldalát nézegetve két dolog tűnt fel.

• Egyfelől, hogy a jelenlegin kívül még két Lisicki könyvet is kiadtak még. Az egyik a Lutherről szól, az alcíme: A forradalom sötét oldala. A másik az iszlám vallásról szól. A címe árulkodó: A dzsihád és a Nyugat öngyilkossága.

• A másik, ami a weboldalon sétálgatva feltűnik, hogy a kiadó könyveinek a többsége valamilyen szempontból lengyel vonatkozású. 

Van ennek a könyvnek két magyar rokona is. Mindkettőnek nagyon provokatív címe van, és egyikről sem mondható, hogy antiszemita, és egyik sem vonja kétségbe a holokauszt történetiségét, történelmi tényét, és egyáltalán nem revideál, relativizál semmit. Mindkettőnek a lényege ugyanaz, mint a részben a jelen tanulmánynak: azt mutatja be, hogyan lett a történelmi eseményekből kétségbe vonhatatlan, dogmákkal rendelkező vallás. 

• Az egyik magyar szerzős könyv címe így fest: A ​holokauszt-mítosz mint a liberálnáci diktatúra alapja. Amióta egy nagy kulturális oldalon bemutattam a könyvet, azóta már ott sem lehet megtalálni. A szerzője Ladámyi Attila.
• A másik pedig ez: Torkig vagyok a holokauszttal! Érdekes, de ez még ott van a fenti oldalon. Pedig uszkve ugyanazt mondja, állítja, akár az előbbi. A szerzője Rácz András. 

S akkor ugorgyunk is a dolgok közepibe, kérem szépen! 

   Kifelé a zsákbamacskából avagy miről szól a könyv?   

Napjainkban két kimondhatatlan a szégyen érhet valakit:

• ha kiderül róla, hogy homofób (vagyis heteroszexuális, fehér férfi, aki nem támogatja a LMBTQ(stb) dogmáit, marhaságait,

• illetve ha a megfelelő helyen megszületik róla az ítélet, hogy antiszemita. (A szó jelentését most hagyjuk, majd egy kicsit később boncolgathatjuk, most álljunk meg itt.) Ez a súlyosabb szégyen. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az antiszemitizmussal kapcsolatban már cenzúra-törvény is van: gyűlöletbeszédnek hívják. A lényege, hogy bizonyos dolgokról nyilvánosan már beszélni sem szabad. Ilyen téma például, hogy vajon miképpen égettek el másfél millió embert olyan kemencékben, amelyek egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy ilyet tegyenek bennük, hová tették a holttestek után maradt hamut, és miért nem kimutatható a gázosító helyiségekben a gáz, miközben a sima fertőtlenítő helyiségekben meg simán... Ha valaki ilyen kérdéseket feszeget nyilvánosan, akkor dogmákat kérdőjelez meg, és várhatja, mi minden zúdul rá. A történelmi kérdéseket immár paragrafusok döntik el, a kérdéseket ismét a félelem és külső kényszer fojtja azokba, akik kérdezni, másként vélekedni mernek.
  Erről szól e könyv egyik fejezete is: olasz történész nyolc évi kutatómunka után kimutatta, hogy valóság volt, hogy a zsidóság egyik szektája keresztény gyermeket áldozott. Nem a zsidóság egésze, nem a zsidók, hanem csak egy néhány vakbuzgó, szektariánus zsidó. A külső nyomás hatására mindössze napok kérdése volt, hogy visszavonja a nyolc éves munkája eredményét, és a könyve addigi bevételét a holokauszt áldozatai családjának ajánlja fel. Balra igazodj! Vigyázz! 

Az antiszemita szó általános jelentése, zsidóellenesség. Ha valaki antiszemita, akkor az manapság élből, csípőből Auschwitz fenntartóinak a szellemi és gyakorlati köréhez sorolandó. 

Figyelj fel az alcímben található furcsa szóösszetételre: holokausztvallás! Vagyis a holokauszt mára sokkal több mint egy borzasztó történelmi esemény. Sokkal-sokkal több. A holokauszt metafizikai vonatkoztatási ponttá lett. Elképesztő szóbűvészkedésre képesek ennek igazolására e vallás képviselői. Ha a Ladányi könyvről írt véleményemre klattyolsz, találsz néhány magyar szóbűvésztől néhány elképesztő gyöngyszemet. 

Lisicki így foglalja össze e könyvében, hogyan is gondolkodnak a megfelelő helyeken a holokausztról. A szöveget az átláthatóság érdekében kicsit megtörtem, de a hozzányúlásom kizárólag a tipográfiát érinti. 

A nyugati értelmiség nagyobb részét megfertőzte valami, amit holokausztvallásnak nevezhetünk. Ez négy dogmára épül.

1. Először is, a holokauszt a világtörténelem egyetlen más bűnéhez sem hasonlítható, kegyetlenebb, borzalmasabb, ocsmányabb volt, mint bármi, ami valaha is történt. A zsidók ártatlanabb áldozatok voltak, mint az összes többi ember.
2. Másodszor, ebben a bűnben az egész emberiség részt vett: még ha német nácik is szervezték meg a népirtást, egyszerű emberek millióinak titkos vágyát valósították meg, akik tudat alatt, titokban a zsidók eltüntetésére vágytak. 
3. Harmadszor, e vérszomjas, förtelmes vágy forrása a kereszténység volt, mert ez a vallás kezdettől fogva megfertőzte a népeket a zsidóellenességgel. Tehát Adolf Hitler e gyűlölet sok évszázados hagyományát örökölte. Az egyház története az elszabaduló erőszak és az ellenségeskedés története.
4. És végül negyedszer, az első három dogmából következően minden  embernek vér tapad a kezéhez. Azokat is beleértve, akik német megszállást szenvedtek el, mint például a lengyelek. Az utóbbiak kétszeresen is stigmatizáltak. Először is azért, mert katolikusok, másodszor  pedig azért, mert az ő földjükön történt a népirtás. [Annak nincsen jelentősége, hogy hány lengyel pusztult el a náci megszállás miatt. M. Z.]

A nyugati egyetemi, szellemi és politikai elitekben egyre inkább terjed a fenti négy dogmán alapuló vallás. 

Lisicki nem vékony kötete gyakorlatilag ezt a négy tételt vizsgálja meg. A harmadikat nagyon aprólékosan: elsősorban a kereszténység és a zsidóság viszonyára koncentrál. De arra aztán nagyon alaposan. 

Az utólsó fejezete a nácizmus erőre kapásáról, Hitler hatalmának a megerősödéséről szól, s arról, mit tehetett volna, tehetett-e ellene bármit Róma?

Vagyis egyáltalán

• nem revizionista a holokauszt eseményeit, lefolyását, részleteit illetőn,
• egyáltalán nem zsidóellenes, nem antiszemita, 
• a zsidóság és a kereszténység szent iratait vizsgálja, 
• majd a történelmi tényekre koncentrál,
• bár tény, ahogyan ezt teszi, abban nem polkorrekt, hanem reális,
• úgy, ahogyan a fenti két, magyar szerzős könyv is az. 

Mielőtt elmerülnék a keretezett négy pont részletezésében van néhány, a könyvtől független észrevételem. 

   Antiszemitizmus mint olyan, avagy ki az antiszemita?   

Többször írtam már, hogy egy EMIH fenntartású intézményben dolgozom. Körbevéve, főleg felülről zsidó kollégákkal. De néhányuk annyira zsidó, hogy egész nap kipában van. A zsidó ünnepeken kiürül az igazgatóság.

Úgy tudom, mindenkivel jóban vagyok, és pusztán a zsidó mivoltuk miatt nincsen bennem semmi távolságtartás. De tényleg semmi. Őszinte legyek? Pont semmilyen szinten nem érdekel a zsidóságuk. Mármint úgy nem, hogy nem zavar, nem irritál, semmi se nem. Isten látja a lelkemet! (Ezt egy kicsit most túltoltam.)

Viszont csak idén két könyvet is olvastam, amely nem éppen hízelgő a zsidóságra nézve. 

• Az egyik a zsidó felsőbbrendűségről és annak megnyilvánulási formáiról szól  Arról, hogy  a zsidók többnek hiszik magukat más nemzeteknél, fajoknál. Kiindulási pontja az Ószövetség és a Talmud volt, de eljutott egészen XXI. századig. David Duke írta, a címe: A zsidó szupremácizmus.
  Most figyelj: nem éreztem jól magamat az olvasása közben. Azért nem, mert nehéz volt mindazt elhinnem, amit leírt. Viszont annyi végjegyzet, forrásmegjelölés volt a könyvben, hogy csuda! Ráadásul a könyve egy részét egy zsidó szerző is megerősítette. 

• A másik könyv Izrael államról, a cionizmusról szól  Ő az a zsidó, akiről fentebb írtam. A könyve címe: Hogyan alkották meg a zsidó népet?  A szerző bemutatja a zsidó állam gátlástalanságát, az egész világra fittyet hányó pökhendiségét, beszél az államban dúló elképesztő, nyílt rasszizmusról, amely minden nem zsidóval szemben teljes nyíltsággal, egyértelműséggel gyakoroltatik.
  S most mondd: itt is meghajlottam az olvasott érvek előtt, és elképedtem azon, hogy megfelelő szögből nézve még az is elmondható, hogy Izrael irányítja az Egyesült Államokat. 

S van a polcomon nem egy Gede testvérek kiadvány. Amiket általában rendre fenntartással veszek a kezemben, majd jobbára megdöbbenve teszek le. 

Aztán másnap bemegyek dolgozni, és minden képmutatás, fenntartás nélkül kezet fogok és/vagy beszélgetek a kollégáimmal. És eszembe sem jut, amit előző nap vagy éppen a munkába utazva a vonaton vagy a buszon olvastam, hogy a cionozmus, meg a Talmud... Illetve eszembe jut, csak nem kötöm mindezt a kollégáimhoz. Vagy azért, mert hülye naiv vagyok, vagy azért, mert reális. Teljesen elválasztom magamban az ilyen-olyan nézeteket, az izmusokat és az egyéneket. 

Az első könyv szupremácistái a zsidóság vallási és politikai vezetői. Ahogyan a cionizmus képviselői is csak a zsidóság egy részét jelentik. (Meglepő, de Izrael állam megalapításával nem értett egyet minden zsidó vallási vezető.) 

Teszt: ha azt mondom, Wall Street és bankok? Melyik család jut legelőször az eszedbe? Na? Ha azt mondom, pénzvilág, tőzsde, spekulációk, Leonardo Di Caprio übertuti, betépett autós-jelenete után mire asszociálsz elsőként? S ha arra gondolsz, amire én, akkor mi most antiszemiták vagyunk? 

Mit akarok mondani? Egyszerű.

Az antiszemitizmus a második világháború előtt nem ugyanazt jelentette, amit manapság jelent. Manapság ha valaki antiszemita, az, ha lehetősége lenne rá, tuti biztosan lámpaernyőt csinálna a zsidók bőréből. (Ez az auschwitz-i lámpaernyő a meggyilkolt zsidő emberek bőréből egy szovjetek által terjesztett, teljesen alaptalan mítosz volt, amit már az ötvenes években sem vett komolyan egyetlen kutató sem.) Mármint ezt tartja a közvélekedés. Legalábbis a hivatalos, elsősorban baloldali közvélekedés. Bármilyen zsidókat érintő kritika egyenlő a kiirtásukra irányuló kísérlettel. 

Miközben olyan magyar prominenseknek voltak a zsidókat kritizáló mondatai mint Móricz Zsigmond, Márai Sándor vagy Prohászka Ottokár (aki még könyvet is megjelentetett ezzel a címmel: Az én antiszemitizmusom.) Érdekes, hogy sem Móriczot, sem Márait nem tartják ma antiszemitának. Prohászka más kérdés, mert keresztény egyházfő volt. Ennek a lényegességét magyarázza Lisicki könyve is. 

De végül is ki az antiszemita? Elsősorban az, akit az erre leginkább illetékesek, a baloldali megmondók annak tartanak. Ez a dolog legelterjedtebb, de leginkább alaptalan, marhaság-faktorban kiemelkedő, veszélyességében azonban legelső típusa. 

1. Antiszemita lehet, aki a cionista Izrael vallással kevert, de a vallás lényegéhez semmilyen szállal sem kötődő cionizmussal ellentétesen gondolkodik. Ebben az értelemben még zsidók is lehetnek antiszemiták, csak azt nem úgy hívják. Ha nem zsidó beszél Izrael állam terrorizmusáról, az antiszemita. 
2. Antiszemita, aki rámutat arra, hogy a kommunizmus indulásánál gyakorlatilag zsidók voltak az irányítók. Akkor is, ha ezzel nem tett mást, csak meghatározta a kommunista vezetők nemzetiségét. Ugyanez semmi fenntartást nem okozna, ha árki azt mondaná, ebben-abban a csoportban a csehek, indonézek, madagaszkáriak, németek az irányítók.
3. S antiszemita az is, aki azt mondja, hogy a világ tőkéjének a döntő része zsidó üzletemberek kezében van. Ahogy az is antiszemita, aki elismeri, hogy az Egyesült Államok vezetésének a döntő része egy időben szinte kivétel nélkül kettős állampolgár volt, és deklaráltan nem csak az USA felé volt hűséges. (Manapság fogalmam sincsen ez hogyan van. Csak sejteni vélem.) Ezt elismerni: zsidógyűlöölet.  
4. S végül antiszemita az, aki azért gyűlöl valaki mást, mert az körül lett metélve, vagy egy körülmetélt nemzette. Ez a mezei marhaság kategória. De a nagy számok törvénye alapján létezhet, tehát létezik ilyen. 

Nézzük át tehát a szerzőnk négy pontját, amit a holokausztról állít! (Tudod, a kettővel ezelőtti keretes szövegben volt róla szó!)

   1.  „A holokauszt a világtörténelem egyetlen más bűnéhez sem hasonlítható”   

A zsidó faji felsőbbrendűség egyik legjellemzőbb kijelentése, tanítása és elfogadásának a követelménye ez a mondat, illetve a benne foglaltak bármilyen variációban való megfogalmazása. A zsidó faji felsőbbrendűség nem zsidó tulajdonság, hanem egyes ideológusok sajátja. 

Szerintük a holokauszt nem pusztán és nem elsősorban történelmi esemény volt. Sokkal inkább metafizikai történés, amely a zsidó népet és az Istenét egészen más státuszba emelte mint ahol addig voltak. Tartja az emelkedetten, pökhendien misztifikáló nézet.

Ez ügyben ajánlom újra a fent már említett Ladányi-könyvet, legalábbis az értékelését, abban van jó néhány elképesztően lila, gőgösen ködösítő idézet ebben a kérdésben. Például az ebben a Lisicki-kötetben is többször idézett Heller Ágnestől, akiről sem Ladányi, sem Lisicki nincsen fényes véleménnyel. 

Ám bármennyire is átlátszó, bármennyire is kirekesztő, bármennyire is felháborító, nagyon sokan komolyan gondolják, hogy a holokauszt egyedi, felülmúlhatatlan, és rettegtetőn félelmetes, hogy egyre itt lebeg a fejünk felett, hogy megismételhető. Ezért kell folyamatosan ébren tartani az emlékét, és ezért van/volt magyar író, aki a becsomagolt bőröndjét szakadatlanul az ágy alatt tartotta. 

Ez a szemlélet élet és élet, bűn és bűn között éles határvonalat húz. Akár a BLM önmagában rasszista neve is teszi. Amit az egyiknek szigorúan tilos, azt a másik simán megteheti.

Mondanám a közmondást, hogy amit szabad az ökörnek..., de az egyfelől sértővé, anitszemitává válhat a „megfelelő” kontextusba helyezve, másfelől jól magyarázva (a tinó a buta, a kicsi, a tudatlan) azt sugallja, hogy lám, az ökör az, aki tud valamit... Szóval hagyjuk a közmondásokat! 

Nem kizárólag a fekete számít, ahogy a BLM neve állítja. A névben levő kijelentés tömör rasszizmus. Hanem a fekete IS számít. Ahogyan nem csupán és kizárólag a zsidó szenvedés a szenvedés. Ha azt mondja valaki, hogy de, csak ennek van metafizikai jelentősége, akkor az nyíltan semmibe veszi, de legalábbis másodlagossá degradálja minden más nép, népcsoport szisztematikus irtását. Vagyis a holokauszt egyediségének a hangsúlyozása ugyanúgy rasszizmus, miképpen a BLM neve az. 

Mit és kiket vesz semmibe, aki a holokauszt egyediségét hangsúlyozza?

• Például annak a mintegy egy-másfél millió németnek a halálra éheztetését, egészségügyi ellátatlanság miatti halálát, akik a második világháború után a szövetségesek, elsősorban a franciák táboraiban halt meg.
• Legyint a kommunisták által Ukrajnában 1932–1933 között halálra éheztetett 3,5–7,5 millió emberre. 
• Semmibe veszi a szovjet és kommunista rendszerek háromszázmillió áldozatát,
• a vörös khmerek,
• a ruandai népirtás áldozatait,
• Hiroshimát,
• Drezdát,
• a körülbelül negyven-ötvenezer, a Vajdaságban kivégzett, kettéfűrészelt magyart,
• és még mennyi, de mennyi mindent és mindenki mást. 

Mára a gyakorlatban a második világháború minden szenvedése a zsidó áldozatokat érte és jelenti. Tökéletesen fittyet hányva arra a tényre, hogy a háborúnak összesen hatvanegy millió ember esett áldozatul.

• Tizenhat millió katona és negyvenötmillió civil.
• Ebből hat és félmillió volt a német.
• Ha feltételezzük azt a képtelen ostobaságot, hogy kivétel nélkül minden német felelős a háborúért, és potenciális antiszemita volt mindahány, és emiatt kivesszük őket a matekból, akkor is ötvenkilenc millió halott emberről beszélünk.
• Ha ebből még levonjuk a soha nem is volt hatmillió zsidó áldozatot (a hatmilliót már a jeruzsálemi Jad Vássem múzeum sem vallja, a kilencvenes évek közepén az auschwitz-i tábor faláról is lekerült a négymilliós tábla, és 1,2 millió került a helyére), akkor is ötvenhárom milllió halottról van szó. Ötvenhárom  millió, nem zsidó áldozat.
• Akik a mai gondolkodás szerint teljesen mellékesek, említésre sem méltók a zsidó áldozatok mellett. A háború hat éve mára csak a zsidó halottakról szól. 

Az uralkodó nézet szerint ráadásul

Mintegy erre futott ki a kontinens története. Ezért

   2.  „ebben a bűnben az egész emberiség részt vett”.   

Ízleld az alcím kijelentését! A holokausztban az egész emberiség részt vett. Az egész! Azért az egész, mert az európai kultúra végső célja, kicsengése a holokausztban csúcsosodik ki. Erről szól az egész. Lisicki idézi Heller Ágnest, aki leszögezi: 

A zsidók az áldozatok voltak, a németek, magyarok, franciák, stb. pedig a tettesek. A szerepek örökre le vannak osztva. Ábel az Ábel, Káin az Káin – ártatlanság és bűn. 

Aki nem zsidó, az vagy gyakorlatilag tettes volt a holokauszt idején, vagy nem tett semmit, hogy megakadályozza, de az biztos, hogy egyetértett azzal, ami történt. Pont. De mert a szerepek örök időkre le vannak osztva, a zsidók mindörökre áldozatok, a nem zsidók mindörökre tettesek. 

Derék egy logika, nemde? Heller Ágnes faji alapon választja ketté áldozatokra és tettesekre az emberiséget. De ez nem rasszizmus. Azért nem, mert a megfelelő fajt, a nem zsidókat nézi le a filozófus hölgy. 

Heller alaptételéből fakad, hogy a zsidóság mindig, mindenben ártatlan, tulajdonképpen hófehér áldozata Európa évezredeken átívelő gyülöletének. Csak és kizárólag az áldozata. Soha nem lehet semmi más, csak és csakis áldozat.

   3.  Az antiszemitizmus forrása, kiinduló pontja a kereszténység   

No comment! Illetve Lisicki könyve az egyik komment. S a helyzet az, hogy a könyv mondaivalója ez.

Szokásomtól eltérően a számokat azért nem betűkkel írtam, hogy az arány sokkal feltűnőbbé legyen. 

Vagyis Lisicki könyvének, mondom, nem a holokauszt relativizálása, nem antiszemita mondanivaló csomagolása a célja. Azt szándékszik bizonyítani, hogy a holokauszt valóban egyedi esemény volt a történelemben, csak éppen nem úgy, ahogyan a misztifikálói állítják. Egyedisége az egyszeri történelmi helyzetből fakadt. És semmi metafizikai vonzata nincsen. S fittyfenét vezet ide az európai történelem egésze, és lótúrót fakad Jézus személyéből, az Újszövetségből és a kereszténység történetéből, meg az ezeken alapuló európai kultúra egészéből Auschwitz füstje!  

Lisicki alapos. Tulajdonképpen az első 85 oldal is erről szól, csak éppen a folyamat végét mutatja be. Azt, ahogyan az egyház is (értsd: római katolikus) önfeladó módon beadta a derekát, és önmagát, a történelmét megtagadva, beállt a társadalmi kórusba, a történészek csúsztatásaiba (pl. Timothy Snyder) együtt szól a felelősségét taglalókkal.

Ugyanakkor Lisicki számára nem csupán az egyház egészének, hanem a lengyelek össznépi felelősségének a kérdése is több mint felháborító. 

Mind teológiai, mind történelmi szempontból elfogadhatatlannak tartja azt a bűvészkedést, amit a zsidóság kiemelése, elkülönítése érdekében, történik. Emiatt elfogadhatatlan számára a megalázkodás, a sokasodó, ám alaptalan önvád, önfeladás, amelyben már nagyon magas rangú egyházi személyek és intézmények is érintettek. 

A 432 oldal sorra veszi a Jézus személyét érintő, már igen korán megjelenő zsidó vádakat (egy római katona törvénytelen gyereke, csaló, nem támadt fel, stb.). Áttekinti az Újszövetség megbízhatóságát, állítólagos antiszemitizmusát, az apostolok életét és a korai kereszténység ellen fellépő zsidó vallási vezetők vérontásig való kíméletlenségét.

Majd azt, hogy az első három században mindannak az üldöztetésnek, szenvedésnek, ami a kereszténységet érte, nagy részében ott volt a Római Birodalom által egyáltalán nem permanensen zaklatott zsidóság. Szó van a Talmud Jézus-képéről is, ami nem csupán nem hízelgő, hanem gúnyos és pocskondiázó. Egy példatörténet szerint Jézus büntetése, hogy örök időkre fekáliában főzik őt nap mint nap, óráról órára. 

Lisicki annyira, de annyira részletes, hogy az már néha kicsit sok is. A sok tény, adat, logikai következtetés közül néha nem is láttam rá az egészre. De amikor sikerült belevesznem abba, amit írt, akkor érdekfeszítő és informatív gondolatmeneteket, tényeket, információkat kaptam. Belemerülhetnék érdekességekbe, rávilágíthatnék arra, milyen elképesztőn torzan, irányított szemlélet szerint nézzük ma a történelmet, de nem teszem. Csak összefoglalom Lisicki mondanivalóját. 

   4.  „Minden nem zsidónak zsidó vér tapad a kezeihez.”   

Lisicki a könyvével ezt mondja: egyszerűen nem igaz sem az, hogy a zsidók mindig mindenben kizárólag az áldozat szerepét töltötték be, sem az, hogy Európának mindig, mindenhol, minden módon egyetlen célja volt: ezt a népet pusztítani. Az pedig, hogy a kereszténység történetének a teljes egésze az idősebb testvér megsemmisítése: szemenszedett, alávaló hazugság. 

A Heller-féle fertelmes agyszülemény, amely csupán visszhangja egy általános tébolynak, felháborító, igazságtalan és ostoba. Pont. 

Az unokám, Lili, másfél éves. Nem zsidó. Csak általam egy kicsit, de az már nem számít, még az én esetemben sem, mert nem anyai ágon vagyok az. De a fentiek szerint Lili ugyanúgy gyilkosa a második világháború alatt meggyilkolt zsidóknak, miképpen Himmlet a gyilkosuk volt. Nooormááális? 

  Vérvád   

Érdekes, tragikus kérdés. Lisicki elmesél egy történetet. Egy Ariel Toaf nevű, zsidó történészét. Ariel Toaf, egy híres rabbi, Elio Toaf fia.

Aki hét év kutatómunkával egy konkrét esetet dolgozott fel. Az eset egy vérvád története volt. Egy 1475-ben, Tridentben meggyilkolt fiúcska, Simon esetét vizsgálta meg, szedte darabokra, és arra következtetésre jutott, hogy a vérvád nem pusztán antiszemita koholmány, a fiúcskát valóban egy elborult zsidó szekta gyilkolta meg. A vizsgálódása eredményéről egy könyvet is megjelentetett. Hiba volt. 

A vérvád szó zsidók általi emberáldozatra vonatkozik. Rengeteg helyen vádolták meg vele a helyi zsidóságot, de a vád igazságát bizonyítani sehol, semmikor nem tudták. Hogy tudd mihez kapcsolni: ilyen volt Magyarországon a XIX. század végén a tiszaeszláron meggyilkolt Solymosi Eszter esete, amely esetből Krúdy Gyula könyvet is írt. Ő is a vád antiszemita mivoltát bizonyította.  

Mára egyszerűen minden ilyen esetet az antiszemitizmus konkrét megnyilvánulásának tekintenek. Toaf könyve ezzel a szemlélettel, nézettel, alapigazsággal ment szembe: azt mondta, hogy a zsidók is ugyanolyan emberek, mint bármelyik más rassz egyedei. 

A könyve megjelenésekor egy-két, az írását méltató cikk is mellé állt, elismerte a kutatásának az eredményét.

Aztán pár napon belül megindult ellenáradat, Toaf támadások kereszttüzében találta magát. Volt, akinek szakmai érvei voltak, de a többség nem a részleteket esetleges igazságát, hanem az egészet tekintette lényegesnek. S az egész rontotta a zsidókról kötelezőn vallható összképet. hiszen olyan nincsen, hogy zsidók gyilkoljanak. T

oaf ellen elképesztő erejű hadjárat vette kezdetét, amelybe, elképedve fia fajárulásán még rabbi édesapja is beszállt. A nagy erejű támadások hatására Toaf visszavonta az állításait, teljes mellszélességgel kapitulált,  visszahívta a könyve második kiadását, és az első kiadás bevételét a holokauszt áldozatainak ajánlotta fel. Senki nem állt mellé, nem mert mellé állni azok közül, akik kezdetben elismerték történelmi munkájának a szakmaiságát. A zsidó ártatlanság nem függ a történelmi tényektől, eleve elrendelt tény. A holokausztvallás dogmája. 

A fejezet harmadában Lisicki példákat hoz arra, hogy zsidók a történelem során nem egy esetben keresztényeket gyilkoltak, pusztán a hitük miatt. Ezeket a példákat nem vádképpen hozza fel, hanem annak cáfolatául, hogy a permanens zsidó áldozat-mivolt mennyire nem felel meg a valóságnak. 

   Hitler kereszténysége   

Az utolsó fejezet a második világháborúval és a fasizálódó Németországgal foglalkozik. Azt bizonyítja, hogy a kereszténységnek semmi köze nem volt a németek által elkövetett gyilkosságokhoz, fajirtáshoz. Hitler és a vezérkar antiszemitizmusa nem a kereszténységükből fakadt, hiszen nem voltak keresztények. Az Istenre való hivatkozásuknak semmi köze nem volt a zsidó-keresztény Isten-képnek, mitológiai és ezoterikus, spiritiszta gyökerei voltak. Hitler a kereszténységgel is le akart számolni, éppen csak ideje nem volt rá, ez a fontossági sorrendben későbbi etapban történt volna meg. 

Vagyis amit amit a Harmadik Birodalom művelt a zsidósággal, annak semmi, de semmi köze nincsen a kereszténységhez. 

Ugyanebben a fejezetben vizsgálja meg a szerző, hogy a valóságban mennyi alapja van a Róma ellen permanensen felhozott vádnak, miszerint sokkal többet tehetett volna a világháború idején az ártatlanokért. 

   Amit csak nyomokban tartalmaz a könyv   

Két ponton volt hiányérzetem a könyv elolvasása után. Egyfelől feltűnően keveset beszélt az újkori és a legújabb kori viszonyokról, valamint semmit sem arról, hogy a zsidósággal szembeni esetleges fenntartásokban mennyi szerepe van a gazdasági tevékenységüknek, erejüknek és befolyásuknak. Illetve egy szó sem esik Izrael államról, az abban dúló rasszizmusról és az ENSZ-határozatokra teljesen fittyet hányó tetteiről. Ahogyan a nácikkal együttműködő zsidó vezetőkről, szervezetekről sem. Nem a hergelés miatt hiányzott ez a könyvből, csak furcsálltam, hogy míg egyfelől a vérvádnak ekkora tere van, addig ezekről egy sor sem esik.

Rézbong Kiadó, 2018, Göd, puhafedeles, ISBN: 978-615-547535-8; fordította: Pálfalvi Lajos

8/10

Az elmúlt másfél héten két koncerten is voltunk, azokról írogattam (Nádas Barbi, Godfater, Presser). Meg el voltunk foglalva Csemete elköltözésével, ami csak hibrid módon ment eddig végbe, a cuccaiból még nagyon sok minden itt van, a volt szobája, a mi leendő hálónk még csatatér, félig sem kész. De már mentünk ágyért Tatabányára, meg dolgozgattunk a szoba szétszedésén, összerakásán.

Rája adásul ez a könyv sem volt vékony, meg olvasok egy másik nagyon vaskosat is, de még a vékonykákkal is le vagyok maradva. Meg dolgoztam. 

Ezekért nem írtam régen. 

S közben kutakodom magamban, hogy mit érzek Csemete elmenetele miatt. Azt viszont tudom, hogy mit érzek amiatt, hogy a lányomat és az unokámat két hete nem láttam, és most szálldosnak ki anyuka/nagymamához Londonországba, és még két hét kimarad.