Most, 2019 késő őszén újraolvastam a könyvet.
Nem volt feltett szándékom, hogy ezt tegyem, csupán némely idézeteket kerestem benne, amikre úgy emlékeztem, benne vannak.
Nem voltak benne.  Máshol olvastam őket.
Ellenben a könyv a kezembe ragadt, újra végigolvastam.
Ezért a tavalyi értékelést kicsit megszerkesztettem, kiegészítettem, pofásítottam.

  MIT NEM TARTALMAZ EZ A KÖNYV?  

A könyv címe több mint provokatív. De nem kell riogniuk és máris hörögve feltápászkodniuk az ügyeletes liberális-megmondóknak, a provokatív cím ellenére nem pontosan arról szól, mint amit a cím sugall.

Ladányi Attila a könyve elején tart egy kis fogalom-tisztázást, amivel azonnal világossá teszi az elvi kiindulási alapokat. Amiből kiderül, hogy a Holokauszt-mítosz nem azonos a revizionizmussal, vagyis semmi köze az áldozatok számának a relativizáláshoz, a gázkamrák kapacitásának a számolgatásához, a falakban található Zyklon-B nyomok értelmezéséhez, a dízel motorok kipufogó-gázával megölt emberek számához, és a milliós nagyságrendű holttestek elégetésének a problematikájához. Nem, Ladányi ezekkel nem foglalkozik. Sőt, azt mondja, (szinte hallom a megkönnyebbült sóhajt), hogy ezekkel foglalkozni hiba, mert sehová nem vezet, a mindent uraló gépezet bedarál és még a kérdések, problémák, ellentmondások felvetését is szankcionálja minden szinten. S még ha ki is derülne az igazság, mármint, hogy vannak problémák a mainstream felfogással, értelmezésével, tény-interpretálásával, akkor sem változna semmi, mert nem ott van a kutya elásva. Vagyis teljesen felesleges például a Szovjetunió által 1946-ban a köztudatba bedobott hatmilliós számot a jelenlegi, hivatalos három és félmilliósra javítgatni, mert a Holokauszt-mítosz egyáltalán nem az áldozatok számán múlik. Konkrétan semmi sem múlik e kérdés szempontjából azon, hány ember halt meg a koncentrációs táborokban.

Ladányi Attila tehát nem kérdőjelezi meg a holokauszt történetiségét, nem relativizálja a történeti tényeknek tartott történészi eredményeket. S főleg nem keres és nem talál olyan okokat, magyarázatokat, amik menthetővé, elfogadhatóvá tennék a holokauszt aljasságát, borzalmait és tragédiáját. Nem ez a könyve mondanivalója. Azt mondja, hogy a holokauszt áldozatait magától értetődőn megilleti a kegyelet, de a kegyelet nem zárja, nem zárhatja ki a tárgyilagosságot.

   MI A HOLOKASZT-MÍTOSZ, HA NEM A HOLOKAUSZT TAGADÁSA?  

A Ladányi-féle Holokauszt-mítosz lényege korántsem abban áll, hogy tagadna bármit, a holokauszt megtörténtéből, módszereiből, tényeiből. Azt olvassuk, hogy a történelmi holokauszt megtörtént. Pont. Mára azonban a holokausztra rárakódott, levakarhatatlanul ráragadt, mert rárakták, ráragasztották a holokauszt értelmezésének a problémája. Az értelmezés által vált holokausztból Holokauszttá és mítosszá. Tehát nem a holokauszt ténye, nem a lefolyásának módja, részletei adják a mítosz alapját, hanem a Ladányi által liberálnáciknak nevezett csoport által túltolt filozófiai (vagy milyen) értelmezés. Mert az értelmezés, mondja Ladányi, arról szól, hogy olyan tartalmakat, következményeket tulajdonítsunk a holokausztnak, amiknek a valós történelmi eseményekhez semmi köze nincsen. S amely tartalmak, következmények örök időkre kisajátítják a holokausztot és olyan elméleti tartalommal töltik meg, amelyekkel gyakorlatilag az egész nyugati világ sakkban tartható.

  Az első lépés  , mondja a szerző,

• hogy a holokausztot felülmúlhatatlanná és mindenek felett valóvá kellett tenni. Nincs és nem lehet semmi sem rettenetesebb, borzalmasabb, mint a náci zsidó-irtás. Hangsúlyozottan: zsidók-irtása. Soá. Függetlenül attól, hogy a német nácik által táborokba kényszerített tömegek nem csak zsidó származású emberekből álltak. A liberálnácizmus ezt a tényt irdatlan nagyvonalúsággal dobja a háta mögé.
  

  A második lépésben  

• a liberálnácizmus szerint nem egy adott történelmi folyamat része volt, hanem gyakorlatilag erre futott ki az egész európai történelem. A holokauszt az európai történelem eszenciája, és eleve benne volt az európai szellemiségben. Nem egy történelmi zsákutca, hanem az európai gondolkodás, a fehér faj mentalitásának, szellemiségének, lényegének a nyilvánvalóvá válása. Ez nagyon fontos! Olvad csak el még egyszer! Nem arról van szó, hogy a XX. század történelmében a Holokauszt egy gyalázatos, mocskos kisiklás volt, hanem arról, hogy itt mutatkozik meg az egész európai történelem lénye. A Holokauszttal megszűnik a történelem, megszűnik az idő, nincs értelme történelemben gondolkodni. Ezáltal a Holokauszt egy folyamatosan jelen levő valóság, amellyel minden pillanatban újra és újra számolni kell. Hiszen soha véget nem ér, itt van, itt él velünk, eleve benne van az egész európai kontinens leglényegében.
  

Ezen a ponton én nem hittem a szememnek, de Ladányi számtalan példát hoz, idézeteket citál, elsősorban magyar szerzőktől (például Heller Ágnestől, Kőbányai Jánostól, Kertész Imrétől, Nádas Pétertől) a fentiek alátámasztására, s annak igazolására, hogy a fenti gondolatokat, következtetéseket nem az ő elméje szülte. Lélegzetelállító olvasni a sorjázó mondatokat, amelyeken keresztül gyakorlatilag a szavak jelentésének, a mindennapi tapasztalatainknak a teljes kiforgatását szemlélhetjük.

Aki nem részesült a holokauszt tapasztalatában, az is a holokauszt túlélője.
(Kőbánya János: A holokauszt mint elbeszélés; Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2005, 21. o.)

Sohasem láttam az úgynevezett történelem egyszeri kisiklásának (...) a Holocaustban én az emberi állapotot ismertem fel, a nagy végállomását, ahová kétezer év etikai és morális kultúrája után az európai ember eljutott.  [...] Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot visszavonta, ami Auschwitzot megcáfolta volna.
(Kertész Imre stockholmi beszéde)

Teljesen mindegy, hogy évtizedekkel a holokauszt után születtünk. Azt a nyelvet használjuk, amelyen a bűnöket elkövették. Fogalmaink nagy része is változatlan. Abba a kultúrába nőttünk bele, amelyben a bűnöket elkövették. A holokauszt az európai és a magyar kultúra ügye és kérdése. Auschwitz az európai, a nyugati kultúra bűne.
(Boros János: Auschwitzról beszélni, Élet és Irodalom, 2003/4.)

Az európai kultúra emberképe nem rajzolható meg Auschwitz nélkül. Látjuk Mona Lisa közömbösen éteri mosolyában, hullái kilógnak az isenheimi oltárkép alól.
[...] az európai kultúra legmélyebb, esszenciális jellegű realitásaként ismerte fel Auschwitzot...
[...]
Kínos felismerés kontinuitást látni ott, ahol mások legfeljebb civilizációs rövidzárlatot, a gonosz megmagyarázhatatlan művét vagy a véletlen munkáját szeretnék látni. [...] Ez a nyelv, ez a kultúra, ez a rendje, mindez nem esetleges és nem tetszőleges.
(Nádas Péter: Kertész munkája és témája, Élet és Irodalom, 2002/42.)

[...] a holokausztra való autentikus emlékezés mindig egyidejűséget teremt.[...] Ha a holokauszttal kapcsolatban létezik autentikus emlékezés, akkor az a misztérium eseménye, amely mindig a történés örök jelenében zajlik. Akkor viszont már nem kérdés, hogyan kérhetnek bocsánatot személyükben valóban nem bűnös emberek vagy intézmények. [...] Hiszen azt mondhatnánk, hogy az abszolút jelenben nincsenek nemzedékek. [...] Ezek az emberek nem a saját személyüket vagy nemzedéküket képviselik, hanem annak az eredeti, érthetetlen és meg nem értett, értelmetlen történésnek a szerepeit öltik fel, amely most, ha nem is teljesen, de bizonyos fokig mégis újra lejátszódik, s e rekonstruálás során az ismétléssel közelítenek az értelmetlenséghez.
(Heller Ágnes: Auschwitz és Gulág, Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2002, 27–29.)

A zsidók az áldozatok voltak, a németek, magyarok, franciák, stb. pedig a tettesek. A szerepek örökre le vannak osztva. Ábel az Ábel, és Káin az Káin – ártatlanság és bűn.
(Heller Ágnes: Auschwitz és Gulág)

„Megbűnhődte már e nép..” Megbűnhődte?
(Kronstein Gábor: Holokauszt – érdek – jellem – nevelés; Új pedagógia Szemle, 2004/6.)

Az a következtetés, hogy a holokauszt elkövetése a civilizációnk testén fakadó fekélyt jelenti – nem pedig borzasztó, mégis szabályszerű termékét –, nem csupán az önfelmentés erkölcsi vigaszával nyugtat, hanem az erkölcsi és politikai fegyverletétel végzetes veszélyével is fenyeget.
(Zygmunt Bauman: A modernitás és a holokauszt; Új Mandátum Könyvkiadó – IV., 2001) 

A holokauszt-élet annyiban különbözik a más narratíváktól (és ez a megmagyarázhatatlan történelmi vagy teológiai jelenség egyik megfogható tulajdonsága), hogy nem torkollik ,,megoldásba", valamilyen befejezésbe. Az majd csak egy új mesében, mítoszban folytatódhat. [...] Lehet, hogy ez a narratíva, amit emberi történelemként azonosítunk, egyenes irányba haladt e végső kudarcig, s nem ,„kisiklás” volt, de az is bizonyosnak látszik, hogy ez a történet nem folytatható, s a ,,kisiklás" állandósult, s semmi jel nem mutat arra, hogy a történelem visszazökkent volna a holokauszt előtti korántsem békésen zakatolgató útjára. Nem! Ez az elbeszélés a kimerevített jelen időben feszül, mint az akasztott ember nyakára hurkolódott kötél.
(Kőbányai János: A holokauszt mint elbeszélés; Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2005)

Ladányi azt mondja, úgy látja, a holokauszt kisajátításával, Holokauszttá mitizálásával, a közbeszéd leuralásával a liberális gondolkodás gyakorlatilag terrorban tartja az egész európai világot. Gondoljunk csak arra, van-e, létezik-e manapság nagyobb veszély, mint a fasizmus, ami a holokausztot okozta? Van-e erősebb ideológiai guzsaly, mint az a fenyegetés, hogy valakit fasisztának tartanak? Van-e nagyobb félelem, mint ami azt szül, hogy bárkit antiszemitának, rasszistának tartanak?

Ladányi Attila azonban rámutat arra is, hogy akkor, amikor a haláltáborokban zajló népirtás híre eljutott a nyugati hatalmakhoz és az Egyesült Államokba is, mind a nyugat, mind Amerika, beleértve az amerikai zsidóságot, teljesen passzív maradt. Sőt! Az alábbi idézet nem egyedi, abban az értelemben, hogy Norman G. Finkelstein is több hasonló reakciót idéz a holokausztról szóló könyvében.

Hogy a nemzetközi zsidó vezetők miképpen viszonyultak a nácik által kiirtott zsidó milliókhoz, azt plasztikusan illusztrálják a zsidómentéssel foglalkozó cionista ügynökség (Jewish Agency Rescue Committee) igazgatójának, Isaak Greenbaumnak a szavai. Ez az alak a szervezet 1943. február 18.-i ülésén jelentette ki: ,,ha azt kérik tőlem, hogy adjak a United Jewish Appeal pénzéből, hogy zsidókat mentsenek meg, azt mondom, hogy nem, még egyszer azt, hogy nem." Aztán hozzátette, hogy: ,,egy tehén Palesztinában többet ér, mint Lengyelország összes zsidója".
(Gazdag István: Atrocitás-propaganda II., Magyar Demokrata 2007/8.
(150.)

   MI A HOLOKAUSZT-MÍTOSZ CÉLJA?   

Azért, hogy a fasizmus- és az antiszemitizmus vádja állandóan jelenlevő fegyver lehessen, a holokausztnak egy percnyi szünet nélkül jelen lennie az életünkben, ezért nem szabad a zsidóság és hangsúlyozottan csak a zsidóság szenvedéseiről soha egy pillanatra sem elfeledkeznünk. Mintha a szenvedés rasszokhoz kötődne, illetve egy adott rassz adná meg a szenvedés értékét, mélységét és legigazibb borzalmát. Mert a Holokauszt egyetlen, megismételhetetlen, felülmúlhatatlan – állítja a liberálnácizmus.

Ladányi a könyve második részében kifejti, mit jelent a könyve címében szereplő liberálnácizmus kifejezés. Amely első olvasatra kibékíthetetlen szóösszetételnek tűnik. Ladányi kifejti, hogy miért nem az, és hogyan építette ki a maga diktatúráját Európában, s hogyan akarja maga alá gyűrni az egész világot. Ladányi nagyjából a XIX. századig megy vissza, és nyújt egy rövid eszme- és politikatörténetet, és onnan jut el napjainkig, legalábbis a könyve kiadásának az idejéig.

A gondolatmenete nagyjából kiegészíti alátámasztja a könyve olvasásra érdemes, kimondatlan társkönyveit. Ezekre gondolok:

• Norman G. Finkelstein: A Holokauszt-ipar
• Lyszard Legutko: A közönséges ember diadala
• Jonah Goldberg: Liberálfasizmus
• Paul B. Coleman: Cenzúrázva
• John Kekes: A liberalizmus ellen
• John Kekes: Az egalitarizmus illúziói
• Frank Karsten – Karel Beckman: Túl a demokrácián
• Nagy Ervin: A liberalizmus illúziói
• Mészáros G. László: Neoliberalizmus a közellenség

Azt mondja, a Holokauszt-mítoszra alapozó, Európa-gyűlölő liberálnáciknak a legfontosabb célja Európa elpusztítása. Erre alapozva verik szét a nemzetállamok önállóságát, nyomatják a gazdasági neoliberalizmus által a multiérdekeket szolgáló globalizmust, semmisítik meg a család fontosságát, jelentését, teszik relatívvá a férfi-nő kapcsolatot, istenítik a szabadságot (miközben nem határozzák meg, mit is jelent a szabadság, mire való szabadságról beszélnek? Azt is mondja, hogy Európa egyéb rasszokkal való felhígítása is szerves része ennek a tervnek. Itt szavai összecsengenek azzal, amit Oriana Fallaci már a kétezres évek elején hajtogatott, és azzal, amit Pokol Béla fejtegetett.

Vagyis a szerző nem tesz mást, mint összerakja a mozaikokat. Amikről tudjuk, hogy megfelelő csoportosítás esetén bármilyen ábra kirakható belőlük. De az a helyzet, hogy több szerző, politológus, író, filozófus, politikai elemző is ugyanarra a következtetésre jutott, mint ő, ha nem is ezekkel a szavakkal.

Magyarországon eme egyáltalán nem magasztos cél kiváló eszköze az „bűnös nemzet”, „utolsó csatlós” fogalmak állandó, hazug sulykolása.

   *   

Ladányi Attila kötetének több mint a fele arról szól, a Holokauszt-mítosz felhasználói, nyertesei miként tartják a kezükben a gazdaságot, miként próbálják lenyúlni gyakorlatilag az egész világot a neoliberilizmus köntösébe öltöztetett globális anyagi érdekek miatt. Mondanivalója alaposan összecseng Mészáros G. László Neoliberalizmus a közellenség című dolgozatával. Tény, hogy mindkét könyv 2008-ban jelent meg, és az akkori magyarországi viszonyokat is taglalja. Amit jellemzőn Gyurcsány Ferenc neve és koalíciós kormánya fémjelez, amely koalíciónak az SZDSZ a kisebbik, ám sokak által domináns része volt.

Szimpatikussá teszi Ladányi gondolatmenetét, hogy a liberális, neoliberális baloldallal szemben nem meneszti a Mennybe sem a történelmi, sem az akkori jobboldalt. Reálisan be- és megmutatja az elkövetett bűneit, hibáit, tévedéseit. Vagyis a könyve semmiképpen nem pártpolitikai pamflet. Akkor sem, ha az egyik befejező gondolata az, hogy folytatni kell azt a nemzetépítő munkát, ami 2002-ben megszakadt.

   *   

Az, hogy gondolkodni még szabad, tudjuk. Azt, hogy a gondolatainkat már nem feltétlenül szabad kimondani, a saját bőrünkön érezhetjük. Most, hogy ezt a könyvismertető írom, érzem, hogy erőteljesen működik a belső cenzúrám. Mert nem a liberálnáci Holokauszt-mítosz műve-e az ostoba, buta, demokrácia-ellenes gyűlöletbeszédből fakadó félelem, amely odavezet, hogy egy könyvekkel foglalkozó oldal nem mer revizionista (és nem antiszemita!) szemléletű könyvet tárolni az adatbázisában, de ennek még a tényét is iparkodik elhallgatni, semmissé tenni? Ladányi Attila egyáltalán nem revizionista tartalmú könyvét az oldalra felkerült értékelésem miatt egyszerűen törölte az oldal fenntartója az oldal adatbázisából.

S minimum itt az ember gyanút fog, nincs-e igaza Ladányinak?

   *   

Nem hibátlan Ladányi könyve.

Vannak bajok a szerkezetével, pontosabban inkább a jelzésének hiányával. Vannak önismétlései, vannak kifejtetlen gondolatmenetek, kapkodások.

Ha akarjuk, a szemére vethetjük, hogy nem visszafogott, hogy nem tárgyilagos, nem szenvedélymentes. Ez manapság divatos. Mármint a tárgyilagosság követelése. (A magam részéről úgy vélem, a tárgyilagosságot [értsd: elfogulatlanságot] jobbára azok követelik meg magukkal, a nézeteikkel szemben, akik rosszmaguk képtelenek az elfogulatlanságra és az tárgyilagosságra.) Tóth Gy. László három kötetet állított össze, Politikailag korrekt címmel a liberális gyűlöletbeszéd megnyilvánulásairól, bizonyítva, hogy akik megkövetelik a tárgyilagosságot, maguk sem gyakorolják azt.

Ha nagyon akarjuk, Ladányi szemére vethetjük, hogy nem következetes: miközben kézzel-lábbal ágál a revizionista érvek ellen, azért nem röstelli megemlíteni e jelen értékelés bevezetőjében említett hatmilliós szám légbőlkapottságát. Vagyis maga sem állja meg, hogy ennek a ténynek tartott adatnak a ténytelenségére ne hívja fel a figyelmet. 

A könyve végén Ladányi megpróbál megoldásokat is felkínálni, de az ajánlatai, a célkitűzései valahogy nem gyakorlati megoldások. Ez a könyvet és a valóságot illetőn is csüggesztő.

Azt is megfigyelhetjük, hogy a könyv már külső megjelenésében is hajaz Norman G. Finkelstein A holokauszt-ipar című sikerkönyvére. Jogosan, hiszen a holokauszt-ipar és a Holokauszt-mítosz, ha úgy nézzük, váltófogalmak, hiszen mindkét értelmezés arról szól, hogy egy történelmi cselekmény-sorozat a történelmi eseménysortól független célok érdekében eszközzé válik valakik kezében. A cél a több és még több, valamint a több és a teljes hatalom megszerzése érdekében. Voltaképpen ugyanarról beszél Ladányi és Finkelstein csak picit más szempontból. Ezért ezek a könyvek nem kioltják, hanem erősítik egymást.

Masszi, 2008, ISBN: 9789639851092

4/5

(2018), (2019)