A könyv arról szól, ami a címe. S ahogyan a címében, a tartalmában sem köntörfalaz. Százhúsz oldal tömény liberalizmus-kritika. Élvezettel, bólogatva olvastam a gondolatmeneteit. Akkor is, ha egyértelműnek látszik, hogy gyakorlatilag néhány, úgy fest, alapmű zanzásítása, könnyen fogyaszthatóvá tétele. De Nagy Ervin ezt nem is titkolja: már a mottóban köszönetet mond Molnár Tamásnak és John Kekesnek*, a két filozófusnak, hogy meríthetett a gondolataikból.
A könyvecske két fő részre oszlik. Az első rész címe: Az egyén autonómiája és a végtelenített szabadság büntetés A témája a címében van. Azt taglalja, kell-e, létezik-e a végtelen szabadság, és ha létezik, az egyénnek valóban szüksége van-e rá. A második rész címe: A szabad piac hazug hasznáról, ami cím szintén mindent elmond.
Nagy Ervin tömören, érthetőn áttekinti a liberális filozófiai történetét, térnyerését, céljait, valamint gondolatmeneti hibáit, következtetéseinek tévedésit, s rámutat hihetetlen hazugságaira és kártékonyságára. Gondolatmenetének az alapja, hogy az ember nem csupán horizontális, anyagi természetű lény, ezért nem elégíti ki csupán a matéria, ezért van az, hogy hiába a fogyasztás, hiába a mennyiség társadalma, a szabadság önmagában nem képes boldoggá tenni. Különösen, ha nem is szabadságról, sokkal inkább szabadosságról van szó. Ez a fajta szabadság ugyanis fityiszt mutat az erkölcsnek, hiszen a liberális alapelv, mindent szabad, ami másnak nem káros, a gyakorlatban nem érvényesíthető. Az ember viszonyaiban létező élőlény. Személyét, egzisztenciáját meghatározza a többi emberrel, elsősorban a családjával, a nemzetével való kapcsolata, majd a természethez, végül a transzcendenshez fűződőviszonya. A liberalizmus szerint az egyén és a közösség kapcsolatában mindig az egyén az első, a fontosabb. A közösségek, bármilyenek is, óhatatlanul rákényszerítenek, ráerőszakolnak valamit az egyénre. Az egyénnek szabadnak kell lennie a közösségektől, maximum a valamilyen céllal létrejött, konkrét hasznot hozó szervezetek jöhetnek szóba, ahhoz, hogy szabad, autonóm lehessen.
A gazdasági liberalizmusról szóló fejezet fő mondanivalója, hogy a szabad, önszervező, önkontrolláló piac még soha, sehol nem működött az egyén érdekében. A liberalizmus itt saját zsákutcájába fut. A piac a pénzről, a haszonról és az önzésről szól. Ha a liberalizmus szerinti minimalista államot létrehoznák, az semmiképpen nem lehetne liberális, de az egalizmusnak kikerülhetetlenül ellent mondana. Az államnak, ha egalista szempontból közelítjük meg, mindenképpen kell szociális szerepet vállalnia, de ha szociális szerepet vállal akkor nem felel meg a neoliberalizmus kívánalmainak. (Ezt egyébként Ryszad Legutko A közönséges ember diadalá-ban mélyebben is tárgyalja. Ajánlom!)
Nagy Ervin arra a következtetésre jut, hogy a liberalizmus voltaképpen egy hihetetlenül jól menedzselt, hazug, önző, önsorsrontó tündérmese, amely kiforgatja a szavak jelentését, és az ellenkezőjére fordít mindent.
Csak csendesen teszem hozzá, hogy a Sátán neve: Diabolos. Szétdobáló. Aki elválasztja egymástól, ami egybe való, és összekeveri azt, ami nem elegyedik.
Szóval jó kis könyvecske ez, részemről örülök, hogy megjelent. Kár, hogy a liberális olvasók közül senki nem fogja kézbe venni! Pedig Nagy Ervin vitairatnak szánta.
* Molnár Tamás: Liberális hegemónia ; John Kekes: Az egalitarizmus illúziói ; A liberalizmus ellen ;
E három mellé a magam részéről még mindenképpen hozzácsatolnám a fentiekhez a lengyel Ryszard Legutko könyvét, A közönséges ember diadalá-t.
5/5
(2018)
