Többször elmondtam: van bajom ezzel a magazinnal. Több is.
Egyfelől, hogy ex chatedra, források megjelölése nélkül pusztán acsak kijelent. Ezáltal több mint bulváros. És emiatt nem vehető komolyan.
Másfelől meglehetősen zárt a szerzőgárda létszáma, mintha csak egy szűk haveri kikk írna mindent. Egyszer összeszámoltam, hány szerzőjük is van, nagyon szűk a keresztmetszet.
Eddig összesen három különszámról írtam le a véleményemet. A már linkelten kívül Az isteni kőgúlákról és a Karanténháború-ról. A fenntartásaimról mindben írtam.
Ahogyan arról is, hogy bár a havilapot nem veszem, nem olvasom, a különszámokat, ha nem is mindig, de viszonylag rendszeresen, a fentatásaim ellenére megvásárolom. Mert jobbára csuda jók a témaválasztásaik, olyan dolgokról írnak, amik a mainstream sajtóban nem fordulnak elő. Ennek persze az is az oka, hogy néha bődületesen túllőnek a célon, talán csak a laposföld-elméletet nem propagálták még. De valószínűleg ebben tévedek.
Szóval annak ellenére is megveszem a külöszámokat, hogy írnak bennük fene nagy marhaságokat is, sőt egy lapszámban egymásnak ellentmondó kijelentésket is tesznek, és többször ismétlik is önmagukat. Mármint egy számon belül.
De az egészről Ofi barátom tehet! Ő csuda művelt, tájékozott és logikus, ennek ellenére esetenként mégis venni szokta ezt a lapot. Talán azt hiszem, ha én is megteszem, leszek annyira művelt, tájékozott és logikus mint ő. Mert ugye, madarat tolláról,embert barátjáról. :-)
Bár igaz, majd' harminc éve ismerjük egymást, de még hendikeppel sem vagyok a nyomában se... Elkeserítő. Nem adom fel, továbbra is veszem a lapot!
Tartalmi áttekintés
A lapban hetvenkét írás található. Százkilencvenhat oldalon. Nyilvánvaló, hogy még csak áttekinteni sem fogom mindet. Ugyan szabadság alatt időm még csak lenne rá, de kedvem és olvasói érdeklődés egy majdnem laphosszúságú értékelésre egészen biztosan nincsen.
Ezért hangsúlyozottan nagy vonalakban ez a különszám a következő kérdésekkel foglalkozik az agymosás témáján belül:
- a szólásszabadság ma határai
- a politikailag korrekt nyelvezet és látásmód diktatúrája
- a reklámok színeváltozása
- a média egyértelmű agymosása
- Holywood a globális agymosás szolgálatában
- a közösségi platformok diktatúrája
- a közvetlen elmemanipulációs kísérletek és módszerek
- a kísérletek és módszerek gyakorlati alkalmazása a közelmúltban
- a tudatmódosító szerek és eszközök
Összefoglalva nagyjából erről, ezekről van szó ebben a számban. De mondom, ha jól számoltam,.hetvenkét cikkben.
A cikkek, vagy ahogyan a magazin fogalmaz, a tanulmányok egyetlen dologban biztosan megegyeznek: a gondolatok, az elme befolyásolása egy következetesen munkálkodó háttérhatalom machinációi.
Az alkalmazott módszer
Minden a szokásos. A tördelés, az írógárda, az egyes írások mélysége, az ebből fakadó megbízhatóság és ellenőrizhetőség. Illetve egy komoly szerkesztői akarat az ismétlődések, átfedések elkerülésére,illetve az egyes cikkek egymásnak ellentmondó kijelentéseinek a kiküszöbölésére, összehangolására.
Ennek ellenére kétségtelen, hogy a cikkek témaválasztásai, sorrendisége jobbára átgondolt. De az átgondoltságnak vannak bizonyos hibái.
- egy olyan volt, ami minden érdekessége és a témájának a kapcsolódása mellet csak színesített, de voltaképpen a fő sodorhoz semmi köze nem volt, és nem is adott hozzá semmit (Az NXIVM szekta hálójában). A szektát szerintem a kutya sem ismeri, és mára nem is létezik. Az agymosáshoz volt ugyan közük, de ez a lapszám nem általában az agymosásról szól, hanem a háttérhatalom színfalak mögötti mesterkedéseiről. Az erről a szektáról írt cikk helyett sokkal többet mondóbb lett volna a valóban magas szinteket is befolyásoló, mindenhol jelen levő szcientológiáról írni.
- és több olyan, amelyek konkrétan csak ismételték a mondanivalót egyfelől a filmek megrendelt, megkövetelt tartalmáról (A Walt Disney-kód, A CIA Holywoodban, A világ vezetőinek titkos tervei [A 20. század médiakísérletei])-
- duplikált volt a kötelező politikailag korrekt bolondságokról szóló cikkek mondanivalója is (Liberális őrültségek, Polkorrekt terror).
-
valamint két majdnem egyforma cikk a Facebook-ról (Gondolatrabszolgává tett felhasználók,
- ahogyan, ráadásul egymásnak ellentmondó módon (volt itt tézis, antitézis, szintézis) több cikkben is megemlítésre kerül a hírhedt Vicary-kísérlet, mikor is moziban vágtak be egyél popkornt és igyál Coca-Colát üzenetet a filmbe, és a fogyasztás drasztikusan megugrott. Az egyik cikkben tényként közlik, hogy így volt, a másikban azt mondják, hülyeség az egész, a harmadikban megtudjuk, hogy a kísérletvezető valóban mondott ilyet, csak éppen a kísérletet nem végezte el soha, humbugolt.
Szóval vannak bajok, de szerintem azért az nem olyan rossz. De gondosabb szerkesztéssel simán elkerülhetők lettek volna ezek a hibák is.
A Hihetetlen! egy magazin. Nem tudományos folyóirat, Viszont a témái, mint jelen esetben is, nagyon komolyak. (Na,jó, amikor éppen nem teljesen komolytalanok.) Nekem ezért az nincsen rendben, hogy soha, sehol nincsen semmiféle forrás-megjelölés. Ez némileg komolytalanná teszi az üzenetet. Azért teszi azzá, mert légből kapottságot sugall.
Az pedig a non plus ultra, hogy eleve olyan témáról szóljon egy-egy cikk, aminek a bevezetése úgy szól, hogy „bár nem bizonyítható, de sokan úgy gondolják...”. Ez nekem kapásból azt mondja, most valami olyan irdatlan marhaság következik, mint ide Lacháza, így kár erre az időmet pazarolni. Hát még, hogy arra tanít a magazin, hogy olvassak a sorok között (Ne higgyünk el mindent [A sorok között olvasás tudománya]).
Ezért tökéletesen feleslegesnek találtam olyan cikkek megjelentetését is,
- amelynek a végére a szerző odabiggyesztette, hogy amit ismertetett, szerinte orbitális ökörség: „Lehet, hogy most sok olvasónknak csalódást okozok, de ezúttal a szkeptikusokkal értek egyet,”.(Zavaczki János: Tudatmanipuláció az űrből; 134,)
- vagy amelyik így fejeződik be: „Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az MK-Search valaha is végzett kutatást a »felhasználható anyagokkal« [elpusztítható emberekkel] kapcsolatban, ugyanis az iratok nagy részét a CIA igazgatójának utasítására szintén megsemmisítették.” (Sáránszky Miklós: A CIA titkos elmekontroll-kísérletei; 109.) Na, bravó! Az utolsó mondat tökéletesen agyoncsapja a három oldalas cikket, és teljesen ellene mond a címének is.
- nem tudtam röhögjek vagy sírjak Bácsi Boglárka A Mohamed-projekt című írását olvasva. A cikk arról szól, két oldalon keresztül, hogy Nyugat egy hatalmas Allah-alakot szándékozott kivetíteni arab komák felé, hogy azon keresztül isteni utasításokkal késztessék őket a megfelelő tettek végrehajtására. Ennek a cikknek az utolsó mondata így fest: „Mert azt viszont továbbra sem tudja senki, hogy néz ki Allah, milyen a hangja, és hogy lehet elképzelni az elképzelhetetlent.” (111.). Mintha erre a projekt kiagyalói abszolút dilettáns módon csak utólag jöttek volna rá.
Nos, ilyen alapon valóban tényleg bármiről és akármiről lehet oldalakat írni... Csak tökéltesen felesleges is. A szúnyogok szerda délelőtti násztánca a kék színű napernyő redői között, és ennek közvetlen, delejes hatása hatása egy ötven körüli magyar házaspár pillanatnyi nemi életére. Most például ez a több mint ínycsiklandó téma jutott az eszembe, ahogy kipillantottam az ablakon. (A kék napernyőt látom, a szúnyogok tobzódtak tegnap éjjel körülötte, mert ott ültünk, most pedig nagyon várom, hogy Szerelmetesfeleségtársam felébredjen. Ilyen egyszerű.) Írjak róla „egyedülálló tanulmányt”? (Ezt a szöveget a borítóról vettem.)
Ja, kő' a francnak, totális időpocsékolás lenne.
A személyes érintettségem
Az, hogy a sajtó egyoldalú, hogy bizonyos kérdésekben óriási a cenzúra, firtatlanhatatlan. Legalábbis, ha valaki nem a kincstárit vallja, hiszi. A legutóbbi amerikai elnökválasztás kétségtelenné tette, hogy a legnagyobb közösségi oldalaknak eszébe si.1ncsen nem befolyásolni, sőt irányítani a társadalmi döntéseket.
Azt hiszem, a különszám iránti érdeklődésem szintjét jócskán megemelte a tény, hogy két oldalon is rossz fiú vagyok, nagyon kell vigyáznom magamra.
1. Facebook
A Facebook úgy két éve nem engedélyezi a blogom linkjének a megosztását. Az indok, hogy a link alatti tartalom nem felel meg a közösségi alapelveknek.
Kezdetben megtudtam, hogy például a noszvaji barlanglakásokról kiadott könyvecskéről írt tartalmamat is jelentette valaki. (Érdemes ránézned, csuda érdekesek ezek a kecók!) Röhej! Vajon kit sért hogyan egy település történetéről írt, teljesen ideológia- és nézetsemleges szöveg? Hacsak nem az sértő önmagában, hogy én írtam?
Túlzás nélkül vagy ötvenszer próbáltam kapcsolatot felvenni velük, de soha semmi visszajelzés nem érkezett rájuk Tény hogy még azt is nyomoznom kellett, egyáltalán hol, milyen oldalon tudok írni nekik! Csuda hó lesz, ha az Európai Unió kötelezni fogja ezeket az oldalakat az ügyfélszolgálatok létrehozására és működtetésére! Állítólag van ilyen terv. Üdvös lenne!
Hiába írtam meg nekik, hogy kapcsolatban vagyok (voltam) egy-két magyar kiadóval, hogy viszonylagos rendszerességgel szerzők keresnek meg, hogy írjak a könyveikről, hogy az értékeléseim gyakorlatilag mind kikerülnek a Blogcímlapra, mindez semmit nem befolyásolt. A link a mai napig nem osztható. De mit akarok én, a magányos blogger, ha például a Pesti Srácok összes anyagát egy gombnyomással eltüntették vagy ha Toroczkai Lászlót, képviselői mivoltában terrorizmussal vádolhatták meg? Vagy Donald Trump oldalát az elnökválasztási kampányban simán elérhetetlenné teheti a Twitter.
2. Leírhatatlan nevű másik plattform
A másik platform, ahol marhára kell vigyáznom magamra egy kulturális oldal. A működési alapelveiben benne van, hogy az oldal belső ügyeinek más oldalakra való kivitele is főbenjáró vétség. Ezért nem írom le a nevét sem. Mert szeretnék az oldalon maradni. De már ez is egy csavaros, bár önvédelmi szempontból roppant ügyes következmény, tiltás. Mert mi az, hogy a adott esetben az esetleges belső ellentmondások, működési furcsaságokkal kívülállók is tisztában lehetnek? Mi közük hozzá? A belső balhék, a többször magyarázhatatlan fegyelmezési ügyek, amik miatt rengetegen elhagyták már az oldalt, maradjanak csak szúk körben a több tízezer felhasználó között.
Illetve már ott sem maradnak. Mert amióta utoljára olvastam az oldal működésének a szabályait, került bele újdonság. Így tudtam meg, hogy egy oda feltett bejegyzésem elérhetetlenné lett. Csuda tréfás volt az eset! Valaki jelentette, hogy csúnyát írtam. Mármint csúnyán beszéltem. Ráadásul olyat mondtam, olyan témát feszegettem, amit az oldalon szigorúan tilos. Valóban csúnya szavakat írtam le, ez tagadhatatlan. Igaz, nem én mondtam csúnyát, csak egy elképzelt alak szájába adtam az inkriminált szavakat. „Sokan úgy tartják, hogy...” és itt jöttek a csúnya szavak. A témát is a „sokan” fejtette ki, s egyértelmű volt, hogy nem a saját véleményemet csomagolom. Ám kemény dolog a szövegértelmezés. Bele is buktam, hogy ottani felelős emberek nem képesek rá. S itt még nincsen vége a tortúrának, most jön az érdekesebb része!
Na, amikor a bejegyzés tortúráját egy másik bejegyzésben az oldalon leírtam, akkor kaptam a második ejnye-bejnyét. S akkor tudtam meg, hogy a helyi moderációról még az oldalon belül sem szabad írni! Ezt kapd ki! Nem hogy fellebbezési lehetőség nincsen, de még más felhasználók sem tudhatják meg, hogy a moderátorok nem feltétlenül képesek a szövegértelmezésre. Zseniálisan aljas, diktatórikus megoldás! Gondolj csak bele! Egyenes a kommunizmosból érkezett stratégiája van: a közjó érdekében nem mondhatsz bármit, s ha mégis mondasz, megfenyítünk, s ha a fenyítést szóvá teszed, el is pusztítunk.
S már csak egy húzásom van, mert kettő már volt, és repülök az oldalról. Nesze nekem! Lehet, hogy ez a gondolatmenet...
Azért hozzáteszem, valamelyest érteni vélem ezt az egyértelműen elfogadhatatlan, diktatórikus kézi irányítást. A szövegértelmezés hiányából fakadó el- és kikerülhetetlen, visszavonahatatlan következmények, a felhasználó figyelmeztetésének a teljes hiánya, a korrigálási lehetőség fel sem merülése menthetetlen. De ha azt nézem, hogy az oldalt valahogy fent kell tartani, a hirdetőket meg kell tartani, sőt újakat kell szerezni, és ez akár kívülről is követhető belső viharokkal nyilvánvalóan nem működhet. Kognitív disszonancia. Az oldalt azt választotta, hogy a felhasználói torkára lép, álljon vigyázban bennük a xar is, csak úgy fessen ott minden, mint a Macskafogó végén a cica-Éden, Mr. Teufel virágot szed csokorba a hímes mezőn, mindenki kedves és mosolygós, semmi konfliktus, semmi ellenségeskedés, semmi nézetkülönbség, semmi düh és erőszak... Ideális oldal, ideális felhasználókkal. „Nyúlcipő és tartsd a szád, vagy szétverjük a nagy pofád!”
S persze miért ne tehetné meg a fenntartó, övé az oldal, ő felel érte, ő fektet bele energiát és pénzt, hagy döntse már el, milyen tartalmat jelentet meg, nem? Ezt mondja, állítja a Facebook is. Fontos,valós kérdés...Mert rendben, hogy a felhasználók nélkül ennek az oldalnak semmi valós tartalma nem lenne, de tényleg, ki melózik vele, ki teszi bele a zsét? Na, ugye! Az ingyenélő felhasználó meg csak követelőzik, meg provokál, meg beszél marhaságokat.
S akkor még csak a szólásszabadságról, a hiányáról, és a cenzúráról beszéltem. Aminél a Hihetetlen! Magazin sokkal tovább megy.
Érdemes-e akkor bármilyen szinten foglalkozni a lappal?
Persze, mert hátha utolérem Ofi barátom műveltségét, tájékozottságát és logikáját. Érvelhetnék szélsőségesen hazabeszélve. :-D
De mondom komolyan is. Minden hibája ellenére csuda érdekes témákat (is) felvet a lap. S ne feledd, Placi barátom megmondta már évekkel ezelőtt, hogy ami a filmeken megjelenik, valahol már készen van.
Komolyra véve az érvelésemet: úgy gondolom,gondolatkísérletnek, némi tájékozottság-bővítésnek, sőt bizonyos érdemi információ mazsolázásnak, na, meg szórakozásnak kiváló olvasmány. Minden fenntartás ellenére. Mert ne feledjük, a háttérhatalom létét nagyon sokáig teljes szkepticizmussal kellett kezelni. Manapság viszont annyira kilóg már a lóláb, hogy tényként kezelhetjük a létét. Amiből persze nem fakad, hogy a Hihetetlen!-nek mindenben igaza van, de sok mindent valószínűsít. 
7/10
2023 júliusának a közepe. Még mindig Gyulán vagyunk. Az elmúlt napok perzselő forrósága visszafogottá tette a jövés-menésünket, de azért nem voltunk teljesen itthonülők. S simán lehetővé tette, hogy például tegnap a házi lecsó befalása után két órára simán beszunyáljunk a délutánba, mint jól nevelt napközisek.
Este a városban sétáltunk egyet, megálltunk sörözni a Hídfő kocsmában, ahol majdnem verekedésig fajult, hogy az egyik kétajtós szekrény véletlenül rálépett a másik lábára, de aztán röhögésbe fult az egész, mert a rálépő haverja már mulatságosan kiabálósan introvertálttá itta magát, a lábralépő pedig überalázatosra. Utána kiültünk a nagy körforgalom szökőkútjához, ami szökött ugyan, de most nem volt színes, mint tavaly, de olyan kis szép és megnyugtató volt.
Az este nagy eseménye volt, hogy Szerelmetesfelségtársamat kétszer is „megtámadta” egy jó ujjnyi, hőscincér-szerű bogár. A második „támadás” után, a cincér-szerű tényleg követte SzFT földrajzi mozgását, SzFT fel is adta, bemenekült a házba. Szerintem gyönyörű volt az ellensége, szerinte felettébb visszataszító.
Mondjuk éjjeli dél felé járt, elszívtam a maradék szivarkámat, és mentem utána én is.
