Az úgy volt, hogy miközben egymásét szeretjük legjobban ünnepelni, tavaly valahogy annyi minden történt, meg annyira álltunk év elején anyagilag, s mert csak két hét van kettőnk születésnapja között, hogy kimaradt az ünneplés. De megegyeztünk abban, hogy semmiképpen sem végleg, majd nyárutón bepótoljuk. Szerelemtesfeleségtársam nem bízta a véletlenre, rá is vetődött az internetre, hogy találjon valami klassz kis helyet, ahová pár napra elruccanhatunk ünnepelni. Nem kellett sok idő, és mosolyogva fordult hozzám:
– Fúúúú, Morzsám! – mondta nekem (nem azért mert kicsi vagyok, hanem mert bölcs, kedves és hűséges, mint a Mazsola-mesékben a kutyus. Ezt persze nem én állítom. Én csak tudom. :-) ). – Megyünk a Bükkbe, egy buborék lakásba! A csillagok alatt alszunk majd el!
Mást is mondott, de azt nem idézem, mert nem akarom kitenni a Felnőtt tartalom figyelmeztetést. Mi az a buborék-lakás? Hát egy lakás, na jó, szoba, buborékból. Csuda jól néz ki, figyeld csak!
Egy hátránya volt csak: belépni csak egy keszonrendszeren keresztül lehetett, hogy a belső nyomás el ne szálljon, és össze ne lappadjon az egész. Namost, az első alkalmakkor nem volt zavaró, de amikor:
– Bassszus, fent maradt a cigim! – és felmászni (mert fakorona magasságban volt a buborék), zippzár ki, belépni, zippzár be, belső zippzár kinyit, belép, majd ugyanez inverzbe kifelé, és amikor leértem:
– Nem hiszem el: a kocsikulcs...!
De maga a hely nagyon pöpec volt, medencével, sajátos, de pazar dizájnnal. Igaz, nem túl olcsó.
– És hol van ez a bugyborék? – kérdeztem a kedvesemtől.
– Noszvajon – felelte, majd értetlen arcomat látva kiegészítette: – A Bükkben. Anyu mondta, hogy ott van Csernusnak egy kávézója, megnézhetjük azt is. (Megnéztük, klassz, és van valami fílingje, amikor Csernus Imre szolgálja fel a csuda finom kávéját.)
– És mi van még Noszvajon?
– Vannak valami barlanglakások. Megnézed?
– Persze, hadd lássam! – Láttam. – Hű, ez csuda klassz!
És tényleg az volt! Erről szól ez a könyvecske, amit a helyszínen egy diáksrác árult a jegyek mellé.
A barlanglakások tényleg barlangból kivájt, kialakított lakások. Ezekről először 1862-ben készült felmérés, akkor hatvannégy ilyen lakást számoltak meg. Ezek az eredetileg föld nélküli zsellérek lakta lakások csak némi túlzással lakások. Egyterű, bár belülről tagolt, több helyiséggel rendelkező életterek voltak. Mindre jellemző, hogy egyetlen központi tűzhellyel, kemencével rendelkeztek, amelyből egy mennyezetbe vájt lyukon távozott a füst, illetve a hegyről lefolyó esővíznek, amely a szigetelés hiányában a barlangba is befolyt, kis csatornákat vágtak, és ezek a csatornák egy, a lakás valamely részén kivájt kis ciszternába vezették a vizet. Szögletek ezekben a lakásokban nincsenek, vagyis az egész olyan megkapóan gömbölyű, ergonomikus, hogy az embernek azonnal kedve támad agyban berendezkedni.
A lakásokat a XX: század hatvanas évében még lakták, akkor költöztek ki onnan az utolsó lakók.
A barlanglakásokat a Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület vette a kezébe. Erről ezt írja ez a könyvecske:
A noszvaji barlanglakások újraértelmezését 1997-ben dr. Balázs Péter kerámia és szobrászművész és társa, Horváth Ottó szobrászművész kezdeményezte. Szemben a klasszikus tájház koncepciójával ami az adott életteret a történelmi időszak egy meghatározott pontjában kimerevítve „in situ” mutatja be, a Pocemben található művésztelep a barlanglakások időtlen, egyetemes jellegét hangsúlyozva a természetközeliség fizikai és szakrális aspektusait ragadja meg. A tájházak által kialakított „passzív térben" az érdeklődő megtekintheti a bemutatott életmód egyes elemeit, és érzékelheti a környezet egykori hangulatát.A művésztelep célja ezzel szemben a táj újraélesztése mellett a kő mint anyag természetes közegében való megmunkálása és értelmezése. Az újraalkotott terekbe lépve az érdeklődő ezáltal nem csupán szemlélője, hanem aktív résztvevõje is az őt körülvevő környezetnek
És valóban, az első blikkem, amikor csak úgy felülről, az egész területet belátva lenéztem a barlanglakásokra, majd amikor beléptünk az első terekbe, hogy nem is hazánkban vagyunk, hanem pueblo indiánok egykori lakhelyét szemléljük.
Alsó hangon vagy két órát nézelődtünk, és nagyon nehezen szakadtunk el a helytől.
A könyvről. Csudajó, hogy van, hogy elkészítették, megírták, összeállították. Ugyan a teljesség igénye fel sem merült, hiszen voltaképpen ez csak egy múzeumi, tájékoztató kiadvány, ráadásul két nyelvű, angol és magyar. Vagyis valóban csak a hely történetének az alapjait pakolták bele, tömören, lényegre törőn, érthetően. Viszont nagy dicséret, hogy pakoltak bele rengeteg egykori képet abból az időből, amikor még a lakói számára otthon volt ez a hely.
