Fotók:
HUSZÁR DÁVID
Azt, hogy van, ami állandó, komolyan gondoltam az alcímben. Kordos Szabolcs csuda mód belepacsált ezzel a Budapest-ötletével a közérdeklődésbe, és pont kellemes hosszban és mélységben tálalja az információkat. Egy-egy történethez megértéshez nem kell sem doktori fokozat, sem fél napos elmeélyülés, de jóval túl van az intimpistáskodáson és a bulváros csillámporon is.
Egyszerűen megunhatatlan a sorozat. Pedig nem vagyok véresszájú lokálpatrióta. De faltam az eddigi két részt, és faltam ezt a harmadikat is.
Természetesen írtam az első két kötetről is.
Egy város titkai
Egy város újabb titkai
A tartalmat illetően mindkét esetben ugyancsak lelkes voltam. A tördelést illetően nem. De már a második kötetben erősen javult a tendencia. Ez a harmadik rész már hibátlan.
Úgy vélem, ez az értékelésem lesz a legrövidebb, amit valaha ide, a blogra írtam. Mert a probléma ugyanaz, ami a második kötet értékelésénél volt: a tematika bemutatásán túl vagyok, újra leírni önismétlés lenne. Viszont változás csak a tördelésben van, ezúttal a gyermekbetegségek teljesen mögöttünk vannak, a külső megjelenés szempontjából is majdnem teljesen felnőttkorba lépett a sorozat.
*
Ha mindenképpen kritikus akarok lenni, talán csak annyi észrevételt teszek, hogy néhány személy esetében előfordult hangyafaroknyi témaismétlődés. De itt a mérték a lényeges, maga az ismétlődés ténye egyáltalán nem volt zavaró.
Meg azért a icipici gond most is volt a képméretkekkel és az elhelyezéssel. De csak annyira pici, hogy amikor kifotóztam illusztrációnak néhány oldalt, és lapozgattam a könyvet, akkor tűnt fel. Át is kellett írnom az értékelés szövegét, mert az első verzióban agyba-főbe dicsértem a tördelőt, hogy na, végre, hibátlan... Nem az. De keresnem kellett a hibát. :-)
*
No, szokásom szerint ennél a kötetnél is kimásoltam a tartalomjegyzéket, hogy legyen némi rálátásod a kötet belbecsére.
- Elfeledett falu a lakópark alatt – Kánát rejtélyes okból hagyták el lakói
- Veszedelmes viszonyok és egy vidám vesztegzár a Royalban – Krúdy Gyula elcsábította a szállodaigazgató feleségét, majd elvette a lányát
- Amikor a Gellért szálloda ajtajától hidroplán vitt Bécsbe – Bandi gróf vállalkozása nagy feltűnést keltett, de hamar csődbe ment
- Város a városban: a legismertebb bevásárlóközpont története – Bejártuk a Westend rejtett zugait is
- Az egyetlen hely, amit Ady Endre az otthonának mondhatott – A lakás falai szó szerint mesélnek a költőről és Csinszkáról
- Álruhás király a Váci utca 43.-ban – Svédország leghíresebb történelmi drámájának egyik felvonása Pesten játszódott
- Liszt, loft, luxus, és egy titkos galéria a Ferencvárosban – A Gizella-malom lenyűgöző históriája
- Világszenzáció a Rákóczi úton: egy bérházban működött a net és a rádió őse – A telefonhírmondó olyan magyar találmány, amely mindenkit megelőzött a földtekén
- A mitikus Gül Baba nyomában – A harcias török ötszáz éve alussza álmát a róla elnevezett Rózsadombon
- Csak a borospince maradt meg a város legszebb magánpalotájából – Wagner János villája Budapest fölé magasodott, amig fel nem robbantották
- Honthy Hanna pazar villájában is primadonnaként élt – A budai házban a lépcsősornak is teátrális szerep jutott
- Műkincs, szenvedély és dráma: egy Nagymező utcai palota története – Ernst Lajos, a megszállott műgyűjtő és igazi zseni, a Dunába ugrott a hitelezői elöl
- Szerelmi sokszög a Károlyi-palotában – Batthyány Lajos a ház úrnőjét és annak testvérét is szerette
- Az ember, aki a bunkerben született – Keserédes történet és egy szupertitkos óvóhelybeli gyerekről
- Benedek Elek a belvárosi dzsungelben – Az Ybl Palota lebegő lépcsőházától eláll az ember szava
- Magyar arisztokrata hálószobájából lett II. Erzsébet budoárja – A nagyköveti rezidenciába a brit kormány szerezte vissza az eredeti tulajdonosok portréit
- Puskalövéstől a pezsgők pukkanásáig – Egykor Ferenc József táncolt itt, később Fenyő János nézte ki magának a Haris Park fordulatos sztorija
- Ahol csónakázni is lehetett a hegytetőn: az Istenszeme villa – Haggenmacher Károly otthonát lassan visszaveszi a természet
- Titkos művészrejtek a Práter utcában – Mednyánszky László nemes család sarja volt, ám a szegények között érezte jól magát
- Az Üllői úti kis gyógyszertár, ahonnan egy világsiker indult útjára – Az alagsorban kísérletező Richter Gedeont kezdetben flúgosnak nézték
- Feneketlen kút a Hősök tere alatt – Az elszánt geológus tíz évig fúrt, hogy megtalálja a vizet
- A cigányprímás, a milliárdosnő, és édes szerelmük a Blaha Lujza téren – A Hotel Nemzeti és Rigó Jancsi világraszóló története
- A budai vasemberről mesél első gyárcsarnoka – Ganz Ábrahám a sikerei csúcsán dobta el magától az életét
- Babits Mihály agglegénylakása, ahova bekopogott a szerelem – Igaz, a leendő feleségnek más nyitott ajtót
- A belvárosi bérpalotában Erkel Ferenc mattot adtak a franciáknak – Ma Brad Pitt áll ott, ahol egykor Kossuth Lajos kibicelt
- Norvég ácsból magyar nemes – Gregersen Gudbrand palotája észrevétlen bújik meg Ferencvárosban
- Woody Allen, Elizabeth Taylor és Gérard Depardieu a Róna utcában – Zuglówood stúdióit Korda Sándor alapította – máig forog a kamera a filmgyárban
- Öt lakás lett Jókai Mór szerelmi fészkéből – Az íróóriás és ötven évvel fiatalabb második felesége még élvezhette a tágas otthont
- Egy ember, aki megváltoztatta a városképet – Kései interjú a Westend, a Teve utcai rendőrpalota és az első luxusszállodák legendás építészével, Finta Józseffel
- A Pepita báróból Budapest vőlegénye – Minden, amit ma a turistáknak mutogatunk egy különc arisztokrata, Podmaniczky Frigyes érdeme
Ha engem kérdezel, és ugyan ki mást kérdeznél, engem leginkább a Puskás Tivadarról és a Babitsról szóló fejezet ragadott meg. Meg a tény, hogy még nem is láttam Gül baba türbéjét. Leginkább. Mert ezeken túl még egy csomó minden.
*
Egy ember élete ötven-nyolcvan év. Már akinek jut ennyi. Anyukámnak, édesapámnak, egy szívközeli barátomnak ennyi sem jutott. Aztán az ötven-nyolcvan év végén marad utána ami marad. A múltkor a kezembe került egy tányér, amin olyan virágminták voltak, hogy egyértelmű volt, Nagyitól került hozzánk. Neki voltak ilyen tányérjai. S akkor elgondolkodtam, mi van még a birtokomban, ami Nagyié volt. Hát alig valami.
De Apu és Anyu sem sok minden. Igaz, ők sokkal régebben haltak meg.
Ha én meghalok, ugyan kinek kell micsoda azokból a dolgokból, amik én voltam egykor? Szerelmetesfeleségtársam a könyveimtől bizonyosan meg fog szabadulni. Mondtam neki, hogy ésszel csinálja, mert van köztük pár, ami ha nem is százezreket, de ér valamit.
– Miért nem adod el most, amikor élvezhetnéd a bevételüket?
Iparkodtam lesújtón végig mérni azt a gömbölyű testét.
– Most miért? Úgyse veszed már soha a kezedbe a nagy részüket.
Mondjuk ebben igaza van csakugyan. De akkor is.
Az unokáim az apjuk nevét viselik mindketten. Kérdeztem a lányomat, miért nem tette hozzá a nevükhöz a családi nevünket? Jobban hangzana. A családi nevük így meglehetősen, hm, mindennapi.
A lányom tiltakozott.
– Felmerült, de semelyik verzióban nem tetszett a végeredmény. Hát hogy hangzik már...?
– Szerintem nagyon szépen!
– Ezt komolyan mondod, apci? – kérdezte a lányom, és rögvest témát is váltott.
A fiamék gyereket sem akarnak.
Vagyis ha meghalok, a Mohácsi név még egy kicsit él tovább SzFT-vel, meg érdekes módon az exemmel, aztán mindörökre a semmibe vész.
– És ez miért lényeges, Morzsám? Azt mondta, hogy az üknagypapádat nem is Mohácsinak, hanem Mertz-nek hívták. Ha a gyerekeid tovább is vinnék a nevedet, nem is ez az igazi nevetek!
A francba, hogy mindig igaza van!
De mégis, és mégse...
Pedig tulajdonképpen olyan nagyon teljesen mindegy, hogy az csuda. Mert úgysem tudok róla majd semmit. Akkor se tudnék, ha valaki tovább vinné a nevünket.
*
Így e könyv szereplőinek is oly mindegy, hogy megőrződik-e az emlékük valamilyen, akármilyen, bármilyen formában. Nekünk, az utókornak nem mindegy. Mert minden növény a gyökerein keresztül táplálkozik, kell a talaj, amibe kapaszkodhat, ahonnan a vizet és a tápanyagot felszívhatja. Ahonnan kinőhet.
És ahogyan a növény sem tud mindent a táptalajáról, úgy mi sem tudhatunk mindent arról, honnan jövünk, milyen genetikai állomány által, és milyen történeteken keresztül lettünk azzá, akivé lettünk. De legalább az utóbbi pótolható valamelyest az olyasféle érdekességek által, mint Kordos úr trilógiája kvartettje, kvintettje, szextettje, szeptettje, oktettje, nonettje, decettje? Hajrá! Amilyen lelkes az olvasótábora, félnivalója nincsen, egy kötet sem marad majd olvasatlanul parlagon!
XXI. Század, Budapest, 2024, 296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635685530
9/10
Az alábbi kép egyben link is ám! 
2025 márciusának az utolsó hete. A jövő heti szabi előtt ma mentem volna utoljára dolgozni.
Tegnap, mielőtt bentről elindultam hazafelé, nagyon el kellett mennem vécére. Mondok magamnak, biztosan az ebéd hajtott meg. De aztán itthon folytatódott a menés.
Nem is vacsoráltam semmit, mert egyáltalán nem kívántam semmit. Éjjel ötször kellett kimennem, pedig volt már bennem a széntabletta is. Kicsivel az óracsörgés előtt is kint ültem. Meg kicsivel utána is, pedig közben azt hittem, végeztem. Meg még néhányszor.
Aztán végre hánytam is egy óriásit. De hogy mi tudott akkor kijönni, nem is értem?
Na, akkor már írtam a főnöknénimnek, hogy szorri, de én bizony nem merek útra kelni a dolgozda felé, meg egész nap autóban ülni sem. Mondta, hogy jobbuljak. Én meg hogy azon vagyok, már vettem be széntablettát, meg olyan gyomorban mindent visszaállító vackot.
A kollégám erre írta a csoportunkba,, hogy ááá, dehogy széntabletta, meg bélflóra-építő vackeráj: pálinka, az kell ide! Mire én: bakker, tényleg! Mire a főnöknénim: „Kezdő!”. 
Szóval nyugisan ücsörgök itthon, el-elpattanok a vécéig, ha a szükség hozza, és legalább nem hányok már.
Mentünk volna ma egy könyvbemutatóra, a könyv megjelenésében nyúlfarknyi részem van nekem is, amennyiben a szerző véleményt kért a művéről, majd azt kérte, foglaljam már össze egy-két mondatban, hogy oda lehessen nyomni valahová reklámként. Egyébként a csajszi Márti üzletfele, a foglalkozása: lámpaláz-szelídítő. 
Tényleg.
De így nem merek oda sem elindulni, majd SzFT mesél, ő az egyik szervezője, segítője az alkalomnak. (Tudod, MartAssist)
Örültem is, végső soron milyen jó, hogy nem jutottam el a lányomékhoz a héten, lehet vittem volna magammal ezt a vírus-csodát. Ja, a főnöknénim mondta, hogy ja, igen, a központi intézményünkben van egy vírus (ő tudta a nevét is), ami ilyet csinál.
Én meg: na vajon, kivel csókolózhattam, aki nekem adta? Egyszerűen képtelen vagyok visszajátszani!
