Budapesttel két dolog van.
Az EGYIK , hogy itt élek, és gyönyörű városnak találom. Nem volt még alkalom, hogy amikor valahonnan jövünk hazafelé és este van, Szerelmetesfeleségtársam meg ne említse:
– Ha túristaszemmel nézem, csodálatosan szép ez a város!
Én meg mindig hozzáteszem:
– Nem vagyok túrista. Így is gyönyörű!
Persze könnyű nekünk: nem a sűrűjében élünk, hanem Óbudán, Kaszásdűlőn. Ami úgy főváros, hogy balról a hegyek, jobbról a Duna, s ha fel akarunk menni a Pilisbe, akkor a vonat innen hat percre van, és negyed óra alatt fent is van, válogathatunk a pilisi megállók között.
A MÁSIK , hogy ha tehetném, menekülnék innen. Elegem van Budapest nagyságából, a tömegből, az autókból, a tömegközlekedésből. Egy Gyula nagyságú városba vágyom. Gyulára vágyom. Hogy ne kelljen utaznom a könyvtárba, hanem elég legyen csak átsétálnom. :-)
De Budapest akkor is gyönyörű!
Katonakoromban tisztipincér voltam. Az akkor öregkatona Laci eü-katona volt. Civilben mentőzött, azért volt eü-katona. Mint tisztipincér én kávét árultam, Laci pedig ipari fogyasztó volt. Így kerültünk kapcsolatba. Közös volt még bennünk az öregkatona tisztipincér, Kristóf utálata. Kristóf apukája valami fejes volt, és ő ennek megfelelően irritálón is viselkedett. Soha annyit nem dolgoztam mint az ő keze alatt, de legalább pénzem se volt belőle. Én voltam a hülye... Amikor leszerelt, akkor tudtam meg, hogy mennyi pénzt is nyúlt le, tett zsebre. Én erre nem voltam képes, a másik pincér srác, akit magam mellé kaptam, azonnal ötven-ötven dolgozott mellettem. S így is volt, hogy miközben hétezret kerestem per hó, amikor bevonultam, Sanyival akadt hétvége, hogy húszezret osztottunk per kopf egy hétvégére.
Na, de vissza Lacira, az eü-katonára. Laci hívő katolikus volt. Vaskos zsidó gyökerekkel. Orvos volt mindkét szüleje. Később a zsidósága lényegesebbé is vált a számára mint a katolicizmusa. De persze mindez tulajdonképpen mellékes. Akkoriban Laci és a felesége a Klauzál utcában laktak. Valahol az Uránia környékén sétáltunk, amikor megjegyeztem, milyen szép a mozi épülete. Mire Laci azt válaszolta, hogy az apukájával többször sétáltak úgy, hogy hogy szigorúan tilos volt utcaszinten szemlélődni, ohne kirakat, nincsenek járókelők,, kizárólag a házakat szemlélhették. És jegyzetelhettek, hogy aztán utána nézzenek, melyik épületet ki tervezte, mit mondanak a szobraik, kié, mié volt anno az épület.
Micsoda ötlet, nem gondolod? Tudod, mennyi mindent nem látunk, ha a városban vagyunk? Különösen, ha kocsival vagyunk ott.
Tittel Kinga könyve is hasonló indíttatásból született. Alapból ő is a gyerekeit oktatta a városra, nekik írta a könyvet. Ami aztán hatalmas sikerré nőtte ki magát, eddig hat kiadást ért meg, és a könyvtárban is csak piszok mázlival vagy előjegyzéssel lehet hozzájutni. Még ehhez az első kiadáshoz is, ami pedig több pontján aktualitását veszítette. Mert úgy alakul átfelé a város, hogy ami igaz volt '16-ban, az egyáltalán nem az '25-ben.
Huszontöt évig laktam a Klinikáknál. Úgy tizenhat éve nem lakom ott. A múltkor valamiért el kellett mennem a belső Ferencvárosba. Azt sem tudtam, merre vagyok hol, és hová tekerjem a kormányt, ha ki akarok onnan jutni. Az átszervezett közlekedés egy dolog, de annyi új ház volt, hogy szinte semmit meg nem ismertem.
*
Nem mondom, hogy nem ismerem a várost. Azt sem, hogy ismerem. Tittel Kinga könyve természetesen csak a leghíresebb, legismertebb részeit tekinti át. Mégis volt, hogy gondolkodnom kellett, hogy akkor mi merre hány méter. A Várban szerintem még azelőtt jártam fent, hogy fizetős lett a Halászbástya.
De a múlt nyáron Póthugi hazaugrott Angliából. Beültünk a Központi Könyvtárba egy kávéra, utána azt kérte, mutassam meg neki az új Budapestet. Fogtuk magunkat, és a Kálvin térről elsétálunk a Jászai Mari térig, át a Váci utcán, a Kossuth téren. Hát én is tátottam a számat a csudálkozástól, olyan régen jártam arra. Ahogyan atéli szünetben is, amikor Szerelmetesfeleségtársammal mentünk be a Kossuth térig, és megnéztük a Trianon emlékvalamit: egy út lemegy a föld alá, ahol maga az emlékmű van, s út két oldalán a falon ott van az összes magyar helyiségnév. Odalent meg egy öröktűz ég a szétszakított országért. Azt sem láttam még. Addig.
Néha neki kell veselkedni egy-egy sétának, hogy az ember ne csak azt higgye, tudja, hol él, hanem valóban tudja is. Bizony a múltkor még Óbudán is értek minket meglepetések...
*
Szóval ez a könyv gyerekeknek szól. Rám nézve gáz: a benne levő információmennyiség számomra pontosan megfelelő volt, úgy sem jegyzek meg ennyit sem.
Középiskolában volt idegenforgalom óránk. Vendéglátós szakközépbe jártam, '85-ben érettségiztem. Internet akkor még sehol, mobilok sem, tévécsatornából is volt kettő vagy három. Ami a technikát akkor jelentette az az írásvetítő volt, illetve a fényképek diakeretben voltak a falra nagyíthatók. Most képzelj el egy abszolút látványon alapuló tantárgyat úgy, hogy diktálást jegyzeteltünk. Slussz! És így kellett megtanulni a tantárgyat! Én meg magolni sohasem tudtam. Nincs agyam az üres adatokra. Milyen csuda jól jött volna egy ilyen könyv akkor: még érdekelt is volna!
A szerző. Természetesen a könyv szerzője.
*
Kapóra jött ez a Budapest-kiadvány! Már gondolkodtam rajta, hogy jó lenne többet tudni a városunkról. A több tudás mélységét nem határoztam meg magamnak. Ez volt az első könyv, amibe belefutotta,. A második Kordos Szabolcs sorozata egy város titkairól. De arról még csak olvastam, illetve ismerős ajánlotta, a kezembe még nem volt. De előjegyeztem a könyvtárban. Í
gy, hogy itthon fetrengtem az elmúlt héten, több olyan videót is megnéztem, amire egyébként nem kerítettem volna sort. Többek között a Kőbánya alatti katakomba-rendszerről. Vagy miről. Harminc kilométer folyosó, nagy termekkel, a döntő része sötétben, a fel víz alatt.
Mint kiderült, annyira nem titokzatos a dolog: a folyosók döntő része anno a sörgyárhoz tartozott. Na, de harminc kilométer? Egy komplett város van odalent. Zegzugos, több szintes, néha egy teljesen modern autóba botlasz, néha vagy tíz modern bringába, csak éppen láncok nincsenek rajtuk, néha meg beesel egy komplett sátánista templomba. Kész Gluchovsky!
*
Szóval itten vanna magát ez a Budapest-könyv. Meg sem néztem, hány másik született a fővárosunkról. Valamiért ez érdekelt, de ez nagyon és felettébb.
Két fürdőkádnyi idő alatt el is olvastam, át is nézegettem. Mármint úgy, hogy kétszer csobbantam bele a forróvizes kádba, és áztattam magam dorombolósra. Tegnap Szerelmetesfeleségtársam korán elaludt, én akkor csobbantam be, aztán vagy két óra múlva jöttem csak kifelé. Azzal a tudattal, hogy ezt a könyvet be kell majd szerezni állandóra is. Még győzködöm magam, hogy valóban, vagy valóban se.
Mert ami az erénye az a hátránya is. Nagyon rövid, tömör infók, szisztematikusan végigsétálva Budapest legfőbb nevezetességein. Ez az előny. Viszont az infók olyan kis tömörek, hogy tulajdonképpen egy Guglizás is simán kihozza őket. Csak persze más, hogy így meg egy könyvben vannak benne, ami tele van képekkel, klasszul tördelt, kezelhető. Csak kérdés, hogy a mostani lelkesedés után is elővenném-e?
Na, jó, erre még alszom párat, nem sürget úgy sem semmi.
Ó, igen, és egy kis sluszpoén, a kaszásdűlői mivoltunkból fakadón. Igaz, a képen van egy kis ingyenreklám is, pedig nem szívesen reklámozom a céget: elénk húzták a böhöm épületüket, és ezzel elvették előlünk a Hármashatár-hegyet. Nem szeretjük őket szívünkből, sejtheted! Na, de képen ott van Budapest legmagasabb épülete, ami magasabb mint a piramisok, és magasabb mint az amerikai szabadságszonbor.
Kolibri, Budapest, 2016, 290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155501708 · Illusztrálta: Kecskés Judit
10/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 januárjának a vége. A legesleg: holnap már február. Ma elmentem vásárolni. Autóval. Két boltba. Meg egy kocsimosásra. Bírtam, de jó volt hazaérni és leülni.
Majd ebéd után Szerelmetesfeleségtársam átjött, hozzám bújt, magára húzta a takarót és közölte, hogy inkább le kellene mennie sétálni, és már aludt is. Egy hete nem aludtunk együtt. Csuda jó volt hallani a szuszogását, érezni az elalvás utáni izomrándulását, az illatát... Szeretem ezt a nőt felettébb!
*
Tegnap az unokáim közül a legkisebb oltást kapott. Szami lányom azt mondja, soha ennyire nem sírt még a kis lurkó, fájhatott az oltástól a feje is, az oltás helye is, és az egész létezés teherré vált szegénykémnek.
*
Kellene TikTok-videót csinálni. De nincsen hozzá kedvem. Soha nem leszek így miiliós követettségű influenszer, Whisperton marad a trónján. (Brrr, az a csávó, egek... !)
