A napokban olvastam Tittel Kinga Mesélő Budapest. Egy csütörtök délután belázasodtam, és a lázam nem is ment le a következő hét keddjéig. Tartósan harmincnyolc fok felett léteztem. A helyzet az, hogy én már harminchétnél igen dögrováson szoktam lenni, pedig másnak az semmi.
Szóval pihegtem itthon, még a kedded követő egész héten. Igaz, szombaton már Republic koncerten voltunk, és nagyon simán túléltem. Olyan gyenge voltam, hogy csináltam egy adag piritóst, meg egy teát, és utána egy órát aludtam.
Szóval ebben a trutty állapotban mit tudtam tenni: aludtam, gyógyultam, olvasgattam és próbálkoztam ennek a blognak egy TikTok-csatornát csinálni. Nem érezem sajátomnak a műfajt.
És ott fetrengeve olvastam el a Mesélő Budapestet. Illetve nem is csak ott, hanem kétszeri nagy vízes kádazás közben. (Nagy vízes kádazás: forró vízzel teleengedett, fürdősóval illatosított víz, tompa világítás, valami tuti jó kis zene, punnyadás.)
Akkor már összefutottam a ténnyel, hogy van valami hasonló felnőtteknek is, és egy Kordos Szabolcs nevű fazon írta. Amikor utána néztem, kiderült, hogy Kordos úr roppant aktív, van annyi könyve mint a tenger, és még ez a város, ami persze Budapest titkairól szól, ebből is van már három kötet.
Naná, hogy előjegyeztem a könyvtárban. Az első két rész itt van már a polcon, az első meg már a kezemben is. Érdekel a város, ahol élek és ahol leéltem az elmúlt, közel hatvan (te jó Ég!) évet.
A kép a kiadó honlapjáról jött.
A SZERZŐ: KORDOS SZABOLCS
”több sikerkätet szerzője és egyben Budapest szerelmese is. A Palotanegyed titkai néven futó blogját rövid idő alatt rengetegen megkedvelték, követői hétről hétre figyelték a városi histó riak folytatását. A könyv olvasóinak azonban nem kell várniuk. A szerző csupa új helyszínre repiti el őket - és nem csak szeretett város- részében. A kiindulópontot az épületek ad- ják, ám a történetek valójában az emberekről szólnak. Kordos Szabolcs egykori újságíróként interjük és a beszélgetőtársak segítségével hozta el az igaz budapesti meséket mind- azoknak, akik könnyed, mégis tartalmas szóra- koztatásra vágynak, és szivesen megismernek a város titkait.
Kordos Szabolcs (41) tiz riportkönyv és több ezer cikk szerzője, dolgozott a repülőtéren, újságíróként és lapszerkesztőként, jótékony- sági szervezetnél, élt Észak- és Dél-Ame- rikában, jelenleg pedig egy kommunikációs ügynökség társtulajdonosa.”
Ezt írja a hátsó fülszöveg. Nem semmi! Mármint amint a fülszöveg ír.
A KÖTET ARRÓL SZÓL,
hogy Kordos Szabolcs gondosan utána járt bizonyos pesti épületeknek, helyeknek, jelenségeknek. (A jelenség alatt értem például a 0036 MARK álnevű street art művészről szóló fejezetet. A fickó összefesti a házfalakat, kirakatokat, de nem a szokásos, értelmezhetetlen, nonfiguratív izékkel, hanem előre elkészített, papírre festett, nagyon is figuratív rajzokat ragasztgat ki. A rajzain a magyar rajzfilgyártás figuráit használja fel. Tök jól néznek ki a festményei. Na, látod, ilyen a könyv, hogy mesélni kell arról, amit olvastál benne.)
Aztán elment az adott épülethez, területre, és állandó munkatársával Huszár Dáviddal jól lefotózták, amit láttak.
Az utánajárások eredménye vegyes. Ezért Kordos Szabolcs nagyon ügyesen szerkesztett. Ha az épület történetében nem volt annyi különlegesség, hogy ébren tartsa az érdeklődést, akkor a fókuszt ügyesen átcsúsztatta a tulajdonosra, annak személyére, sorsára. A Sándor palota például önmagában nem annyira érdekes, de ha hozzátesszük az őrült, mániákus lovas, Sándor Móric személyét és nyaktörő mutatványait, máris sokkal érdekesebb lesz, amit olvasunk. S ha az épület szép ugyan, de annyira nem különlees, meséljük hát el, hogyan gyilkolták meg benne az egykori miniszterelnököt, azért, amit el sem követett, sőt ellenzett: részletes leírást kapunk a Tisza-gyilkosságról.
Kordos úr sokszor él ezzel a módszerrel. S lássuk be: a könyve nem építészettörténet, nem technikai tartalmakrészletességének a megosztása miatt íródott, hanem a nagyközönség figyelmét akarja bizonyos épületekre, helyekre, jelenségekre ráirányítani. S ehhez híres, hirhedt emberek személye sokkal megfelelőbb eszköz mint az építészeti finomságok részletezése. Mennyivel érdekesebb lesz egy szállodaépület, ha tudom, hogy a királyi lakosztályában egymásnak adták a kilincset a legnevesebb hírességek: például Sophia Loren, Bruce Willies, Jud Law, Anthony Hopkins, John Malkovich, Jason Statham, Tom Hanks, Hugh Jackman, Antonio Banderas, Madonna, Pink, Phil Collins, Mick Jagger vagy Girogo Armani. Innentől már kíváncsibb az ember, mintha azt tudja meg, milyen stílusban, hány téglából, mennyi idő alatt építették fel, ahol ezek a sztárok jártak.
Bár tulajdonképpen még az utóbbi adatok is figyelemre méltók. A Monarchia idején Budapest szeretett volna egy épületet a parlament képviselőinek. Ybl Miklósnak volt egy terve, amit Bécsnek kellett engedélyezni. Fernc József engedélyezte is: augusztusban rányomta a pecsétet, hogy épülhet a Parlament épülete, feltéve, ha decemberre készen lesz! Nem a mai Parlament épületről van szó, hanem a Bródy Sándor utcai épületről, ami a húszezres bankjegyünkre is felkerült. De akkor is: augusztustól decemberig az öt hónap! Ha egy nyamvadt felüljáróval a Csömöri úton képesek voltak majd két évet elszarakodni, gondolj bele! És tudod mi van: Ybl megcsnálta a lehetetlent: decemberre állt az épület. Ugyan bekültözni még nem lehetett, mert nedvesek voltak a falak, a berendezés még nem készült el, de állt az épület! Én pedig mesélni kezdtem...
De ilyen ez a könyv, komolyan mondom.
Egy-egy fejezete egyáltalán nem hosszú, olyan hat oldal körül húzták meg a határt, és rengeteg kép van ebben a hat oldalban. Meg rengeteg információ is, de semmiképpen sem unalmas, aprólékos, részletekbe menők, hanem olyanok, amelyre felkapja az ember a fejét.
Mert nem mindennapi azt tudni, hogy az Arizona bár technikai megoldásai olyanok voltak, amilyenek sehol az akkori világon elő nem fordultak, s hogy a hiányos öltözetű lányok még szó szerint a csillárról is lógtak a közönség feje fölé, s hogy egy szendvics annyiba került a bárban, mint egy átlagember havi bére, mégis estéről estére tolongott a közönség az Arizonaban. Amelynek a tulajdosoát a németek végül elhurcolták. Mert zsidó volt. A felesége a híres, hírhedt Miss Arizona többször megpróbálta kivásárolni a németektől, de aztán egy kivásárlási akció során maga is mindörökre eltűnt. Ja, és a Miss Arizona címá film róluk szólt, Sándor Pál rendezte és Mastroianni alakítja benne Miss Arizona férjét, Rozsnyai Sándort. S már megint meséltem.
Egyébként Kordos Szabolcs nagyon gondosan válogatta az információit olyan szempontból is, hogydicséretre méltón elenyészőn kevés bulváresemény került a könyvbe. Mert döntsük el, hogy irodalmi- vagy bulvártörténet, hogy amikor Mikszáth Kálmán Ady Endre után ment a Meteor szállóba, egy üres üvegekkel bőven megszórt, felettébb rendetlen szobában találta őt meg, jobbján és balján egy-egy ifjú hölggyel. S a derűs Mikszáth inkább elszomorodott, mintsem nagyot bólintott volna a költő hedonizmusára.
Megint mesélek... De mondom, ilyen ez a könyv. Lehet mazsolázni a kis színesek között.
SZERKEZET
Mert igen: amíg Tittel Kinga gyerekeknek szóló Budapest-könyve rendszer szerint mutatja be a fővárost, addig Kordos Szabolcsnak eszébe sincsen rendszert vinni a fejezetek sorába. Semmilyet.
Simán ugrál térben, időben, s még a tágya megválasztásában is. Gondolnád, hogy Budapest egyik érdekessége lehet egy kétszázötven éves fa a Várban? Vagy egy olyan városrész, a Tabán, ami már nem is létezik? (Na, itt viszont nagyon-nagy hiányérztem volt, hogy említés szinten sem merült fel az eltánt városrész szerelmesének és legaktívabb ábrázolójának, Zórád Ernőnek a neve, és egyetlen gyönyörű festménye sem került a könyvbe.)
Próbáltam valamiféle logikai rendet lelni a témák között, de nem sikerült. Mondjuk tény, nem is hiányzott. Vagyis s könyv teljesen simán olvasható a végéről is, lóugrásban is, bárhogyan (fejjel lefelé picinyt nyűgös, nem javaslom), a feldolgozás nem sínyli meg a sorrend felcserélését.
Egyébként olvasás közben ez fel sem tűnik, hogy ugrálunk a helyek, témák, korok között. Hetente többször lelmegyek a Damjanich utcában a Piroska nevű vendéglő mellett, ahol amikor éppen nem a kamerák előtt állt, Antal Inmre az életét töltötte. S amely vendéglőnek a tulaja hívta a mentőket, amikor a művész, színész, humorista rosszul lett. Azért Piroska, mert tényleg csuda pirso belülről. Antal Imre állandó asztala odabent egyfajta emlékhely.
Megint mesélek...
Egyetlen fájdalmam van csak: a legtöbb épületbe, ahová a Kordos-Halász duó bejutott, a plebsznek (értsd: nekem és Szerelmetesfeleségtársámnak) esélye sincsen bejutni. Pedig...
Kamaszkoromban még nem zárták minden ház kapuját. Volt egy korombeli hölgy, Noi, akivel a egy-két sétánk alkalmával be-benéztünk kapualjakba, lépcsőházakba a Belvárosban, a Ferenciek tere, akkor még Felszabadulás tér, a Felszab környékén. Emlékszem, a kihalt Kígyó udvarban bújócskáztunk... Emlékszel, Noi?
Meg arra is emlékszem, amit Tittel Kinga könyvénél is leírtam, hogy volt katonatársam, Laci hívta fel a figyelmemet arra, hogy legalább az utcán menve bújjak ki a könyveimből, nézzek már felfelé, micsoda épületek vannak Budapesten! Egyszer végigmentünk a Blahától az Astoriág úgy, hogy csak felfelé néztünk. Lacinak fantasztikus memóriája volt, rengeteg adat beleragadt, mesélt ezt-azt az épületekről.
Ilyen ez a könyv, lehet bújócskázni benne, ahogyan Noival tettem a Kígyó-udvarban, lehet rácsudálkozni, meg az információit fel-feldolgozgatni.
De elsősorban lehet megszeretni belőle a várost ahol élünk, elszakadni a napi, rutinból xarakodásáktól, és rácsudálkozni, milyen és mennyi szépség, érdeksség is vesz körül minket.
Leírta már, de leírom újra. Bárakárhoányszor autózunk hazafelé az esti rakparton, a budain, vagy megyünk át a Margit-hídon, Szerelmetesfeleségtársam nem felejti el megjegyezni, de tényleg mindig:
– Ha túristaszemmel nézem, gyönyörű ez a város!
És tényleg. Karácsony után elmentünk sétálni. A Kossuth téren kötöttünk ki. Tudod, mennyien voltak? Estefelé járt az idő, már sötét volt, ami nem nagy cucc télen, öt óra felé, kicsit hullott a hó, hideg volt, mégis elképesztőn sokan voltak a Parlament terén. Csudálták, milyen szép a magyar főváros.
És mondom, tényleg az! És Kordos Szabolcs valamit nagyon jól elkapott, aikor kitalálta ezt a könyvet, mert tényleg kedvet csinál ahhoz, hogy aki olvassa, jobban megismerje a fővárosunkat.
A KÖNYV MINT KÖNYV
Egyfelől jól néz ki, strapabíró, majdnem impozáns. A másik oldalról azonban vannak bajok. Egyfelől nagy méretű, nehéz és puhafedeles. E tényezők miatt olvasni csak akkor lehet, ha van alatta valami alátámasztás.
A nagyobb baj a könyv tördelése. A képek és a szöveg arányát több mint remekül választották meg a megalkotói. Viszont felfoghatatlan, vajon miért bánt el a kiadvány tipográfiai szerkesztője jó néhány oldalpár összképével és képek sokaságával? Illetve vajon milyen megfontolásból választott a képek szövegéhez olyan apró betűméretet, amit választott? Mint mondtam, a könyv puhafedeles. De nem vékony. Cserébe rengeteg fotő a belső margó közvetlen közelébe került. A képet megnézni és a hozzáírt szöveget elolvasni csak akkor lehet, ha a kis túlzással szétfeszítem a kötést. De tényleg erő kell hozzá. Vagy ha nem teszem, ezeknek a képeknek és szövegeknek a döntő többsége elvész a számomra.
Ráadásul sok-sok esetben a képek olyan kicsik, mintha csak bélyegképeket nézegetnénk. Mert ugyan mi információ jön le egy 2,5x2,5 centis képről? Ami a belső margónl van, és tudod, vagy szétfeszítem a könyvet, vagy beárnyékolja az oldalpár másik fele. A szöveg, ami hozzá tartozik, ott van a közelében. Igen a szétfeszítendő gerinc közelében, apró betűkkel szedve.
A könyv így sem olcsó. Értem én, hogy ha nagyobb formátumban gondolkodik a kiadó, akkor nagy eséllyel kompromisszumot kellett volna kötnie az impozáns külső és az eladott példábyszámok között. Nem tudom a megoldást. Csak olvasóként azt látom, hogy nem látom rendesen a belepakolt információkat. S nem azért, mert a vacak szemem minősége akadályoz meg ebben.
Esztétikai hab a tortán ez az oldalpár. Elképzelni nem tudom azt a koncepciót, amelynek mentén beleszórták a rendelkezésre álló fotókat. Tény, ami tény, az egész kötetben mindössze ez az egyetlen oldalpár ilyen ökörhugyozás-benyomású.
Szóval érthetetlen számomra, miért bántak el ilyen kegyetlenül a kötet összhatásával. Tényleg nem volt a kiadóban egy ember sem, aki figyelmeztetőn sikoltozott volna a terv láttán?
XXI. Század, Budapest, 2023, 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635683208 · Fotózta: Huszár Dávid
9/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 februárjának a fele. Vasárnap délután van. Nagyon. Nem voltunk ezen a hétvégén sehol. Hideg van, én örüéök, ha nem kell mozognom, bár azért ilyen-olyan apróságokat megcsinátam háztartásilag. De tényleg semmiségeket: viráglocsolás, fürdő kistakarítás, lefolyók megelőző tisztítása, klotyófajansz takarítás, mindenféle szemetesek ürítése, laptopom külső takarítása, lemerült elemek feltöltögetése, mosás, teregetés, és persze a szombati főzés, amiben nagyban megszívatott az elektromos tűzhelyünk: ha kettőnél több lap van bekapcsolva a négyből, csökken a hőleadó képessége. Ami máskor ötösön zubog, az ilyenkor nyolcason sem mozdul a felforrás irányába. Tízkor kezdtünk neki egy karalábé leves, brassói menünek és háromnegyed kettő felé tálaltam. :-|
Szóval semmi nem történt ezen a hétvégén. És én ennek marhára örültem. Írtam, olvastam, összebújtunk, voltunk, vagyunk, beszélgettünk a krízis végett ideiglenes nálunk állomásozó Csemetével, a felugró SzFT-édesanyával,
És két hajnalban ismét konstatáltam, hogy hétvégén nagyon szeretek korán kelni, írni, kávézgatni, olvasni.
