Volt egy kuponon az egyik online antikváriumban, ami egy meghiúsult rendelés során semmivé lett. Kerestem az ügyfélszolgálatot és elég sokáig pingpongoztunk üzenetekkel, mire visszajött hozzám az elkódorgott kedvezmény. Ha valami kisebb összeg lett volna, nem is kűzdök, de majdnem hatezer forintról volt szó. Hát harcoltam érte. Miután újra nálam volt a kupon, örvendtem, hogy a kosaramban levő könyvekre rajtam kívül senki sem tartott igényt a meghiúsult vásárlás óta. Meg azt konstatálhattam, hogy pár száz felhasználható forinttal kevesebbe kerül a könyvkupacom mint amennyi a kupon értéke. Vagy ráfizetek még, ha újabb könyvet teszek a pakkba, vagy rálegyintek a pár száz rúpia elvesztésére. Ez volt a két opció. Inkább ráfizettem.
Keresgéltem, mit tegyek még a kosárba. Aztán eszembe jutott ez a könyv. Valamiért azt hittem, van nosztalgia-faktora. De végül olvasás közben rájöttem, én ezt mégsem olvastam soha.
Most meg már igen. Nem volt baj. :-)
Kezdjük ott, hogy külső megjelenésében máris szimpatikus ez a könyv. Máris utal arra, hogy ifjúsági, meg arra is, hogy sci-fi. A rajz, ami egy Jankovszky Iván nevű úr munkája, hajadzik a Műkincsrablók a kisbolygón című könyv borítójára. Tudod, Nemere István kamasz-sci-fi szextettjének első darabja, amiből aztán Fazekas Attila alkotott képregényt. Aztán kiderült, hogy azért hajadzik egymásra a két borító, mert meglepő fodulat következik, ugyanaz az alkotójuk. Emezt is, amazt is Jankovszky Iván alkotta. Meg még egy sor ifjúsági könyvét. Nem fogok bele, hogy mi mindent, annyi van.
Egyébként nem csupán az illusztrátor adja az asszociációt. Nemere opusza híresebb, ismertebb ugyan, de Mányi története simán mellé tehető. Csak öt kötettel rövidebb.
Egyszóval minden adott ahhoz, hogy egy jó kis kamasz sci-fit olvassunk.
S ahogyan előttem és helyettem, Mányi László egy másik könyvénél, a Hová tűnt Dorman professzor agya? címűnél egy Fortunata művésznevű felhasználó megfogalmazta,
Felnőttként ifjúsági regényt olvasni számomra kétesélyes.
1. kellemes, nosztalgikus élmény nyújt
2. túlságosan kritikusan szemlélem
Amikor a könyvet megvettem, azt hittem, mondom, hogy mindkét veszély leselkedik rám. De azt is mondom, a végén fény gyúlt arra, hogy én ezt nagy eséllyel még sohasem olvastam. Vagyis kérdés, hogy felnőtt szűz-olvasásiszem szerencsét hoz-e Mányi Lászlónak?
A megelőlegezett válasz: összességében igen. 
A TÖRTÉNET(EK)
Nem akarok titokzatos lenni. A könyv voltaképpen két, nagyon-nagyon szorosan összefüggő történet. Az első rész itt a Földön zajlik, a második valóban a Holdon.
Adva van egy kőgazdag szülő kisfia, akinek nincsen anyja. Mármint van, anya szülte, csak az anyját még ő sem látta. A könyv végére kiderül, miért.
A kismanus, Bill a neve, a tenger alatt lakik egy gyakorlatilag szuperluxus börtönben. Engedelmességre és folytonos ismeretbővítésre kondícionálva. Percre beosztott idővel, szinte nuku szabadidővel. Az apjával is jobbára csak a technikán keresztül kommunikál. Apuci egy holdi projekt főgóréja.
Vagyis Billnek nem annyira jó, de mert soha nem volt más élete, erről gyakorlatilag mit sem tud. Tökre agyember, kizárólag az ismeretek mozgatják. Az érzelmek jó részéről azt sem tudja, eszik-e vagy isszák? Xar neki Überszuperluxus börtönben él, szeretet, harag, csodálkozás, öröm nélkül. De tény, rengeteg mindent tud.
Egy napon a kispasas azt kérdi aputól, hogy mi az a kenyér: Mert, hogy találkozott a „kenyeret és cirkuszt” kifejezéssel. Megtudja, mi az a kenyér. Oké. De mi az a a cirkusz?
Na, erre történik meg, hogy kap egy privát cirkuszt. Oda, a tenger alá. Apu megteheti, tehát megoldja. Két hónapra szerződteti a stábot. Akikkel Bill hamarosan csuda jóban lesz Olyannyira, hogy még az is kiderül, hogy érzéke van az artistasághoz.
Billnek van egy robotja, amelyik kezdetben nem tud beszélni. Kiköpött olyan a műmanus mint a kismanus. Ezért is Billbill a neve. Másodlagos Bill. De mondom, beszélni nem tud. Amíg Bill el nem határozza apu pénzén persze, hogy de tudjon már olyat ez a hasonmás robot! Mármint Billbill. Beszélni. És lőn! Persze Bill hangján.
Szóval bonyolódnak, kanyarognak a dolgok már ott, a tenger alatt, hogy aztán a második részben még inkább felpörögjenek. .
A második részben a cirkuszi stábnak a Holdra kell mennie, oda szólítja őket a szerződésük. S bár Bill velük akar menni, helyette Billbillt kapják a cirkuszművészek. Mert Bill komoly barátságba keveredett a cirkuszosok vezetőjével Jurával. (Naná, abban az időben majd valami nyugati piperkőc lett volna a szórakoztatási szakemberek vezetője, mi? Az egyetlen, akkor nyugatinak számító tag, egy török erőművész. Mondom erő... Vagyis ereje van. Ez minden vonzereje. Na, jó, mondjuk nem is rosszindulatú. De a történetének a döntő részében követ keresgél, amit aztán széttörhetnek a mellkasán. Mindenki más a szocialista táborból érkezett. Hát majd naná, hogy máshonnan!
Na, a Holdon aztán végképp beindulnak a dolgok. Két közösség létezik odafent. Az egyik egy kísérleti, kutatóállomás. Ezt vezeti Bill apja, innen kommunikál meghatározott időkben a sarjával. A másik egy sokkal nagyobb közösség kupolája. A Holdat a rajta levő, bányászható titánium érdekében lakja ez a másik közösség.
Na, most! Arra derül fény, de csak titokban, zárt körben, hogy a kisebbik csoport előbb a másik nagyobb, majd a Föld felett is át akarja venni az uralmat. Ennek eszköze egy Ac nevű vírus, amely a titánium átalakítása közben keletkező gáz hatására aktiválódik, és pusztítja el menthetetlenül a hordozóját.
Bill, aki természetesen fellopakodik a Holdra menő hajóra és az apja utasítása ellenére Bilbillt hagyja a tenger alatt maga helyett, tudomást szerez a szédületesen gonosz tervről. Az eseményekbe Bill révén természetesen belekeveredik a cirkuszos bagázs is.
És az események egyre durvább, vadabb fordulatokat vesznek. Inkább el se mondom. A véső csavarokat pláne nem, mert milyen könyves blogger az, aki kedvcsinálás helyett elveszi a kedvet egy csuda jó szórakozástól? Elégedj meg azzal, hogy lesz itt csavar (tudod, erre mondja Szerelmetesfeleségtársam, akibe tizennyolc éve szerelmes vagyok ugyanúgy, majd' húsz éve, mint kezdetben, pedig soha egy percet sem fiatalodott ez idő alatt ő sem, hogy ha csavar, akkor ez egy barkácskönyv!), fordulat, esemény, cselekmény vastagon. Ami csavarnak, fordulatnak, eseménynek, cselekménynek persze Bill, Billbill és a cirkuszosok állnak a középpontjában.
Ahogyan meg van írva
az jó! A szereplőknek van jelleme, egyénisége. A fordulatok a kalandregény keretein belül nem képtelenek. A párbeszédek valósak. Persze, ezek is az adott keretek között. Vagyis sehol nem lóg ki a lóláb, és a maga műfajának a kereteinek teljesen megfelel minden. Nincsenek suta mondatok, átgondolatlanságok, felesleges vagy hiányos mondatok, képtelen párbeszédek. A szereplőkhöz való viszonyulásunk sincsen a szánkba rágva. Úgy kedveljök meg Bill, Billbillt, Jurát és a a többieket, hogy nem kötelező megkedvelnünk őket: simán látjuk a hibáikat, a korlátjaikat is.
Vagyis minden a legnagyobb rendben van az égvilágon.
Vagyis... Igen... Igen, csak... Nem is tudom.. . Szőrszálhasogatok csak. Komolyan. Komolyan komolyan nev egyél már! De azért, na, tényleg...
Szóval az van, hogy bár nem egy Rubik-kocka a cselekmény, de volt, hogy mégis belekavarodtam, hogy akkor ki-kicsoda, merre vagyok arccal előre, ha a cselekmény szerint akarok haladni? De aztán mindig utolértem Mányi urat. A végső csavar viszont nekem tényleg egy kicsit már túlcsavart lett.
Ezzel együtt mindvégig nagyon kellemesen szórakoztam olvasás közben. Nem viszem Könyvmegállóba a könyvet. Ez sokat jelent.
Móra, Budapest, 1981, 310 oldal · ISBN: 9631123707 · Illusztrálta: Jankovszky Iván
7/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
7/10
2025 júniusának az utolsó napja. Vagyis holnap már július lesz. Mi történt az idővel? Most volt szilveszter. Most volt az esküvőnk Szerelmetesfeleségtársammal, aztán a napokban a kezembe került egy megismerkedésünk idején készült fotó, amin SzFT a mai énjéhez képest kislány volt... Nekem meg sötét volt a most teljesen ősz szakállam. És nem csak ezek a csoffadt vackok lógtak rólam, hanem mindenféle izmom volt sokfelé. Most meg...
*
Szombaton volt a betiltott Pride vonulás. Állítólag minimum százezer emberrel. S most keveredik a szezon a fazonnal mindenhol. Ahogyan a felvonuláson is keveredett a LMBTQ és a rendszer elleni tüntetés. Aki nem ért egyet vele, az gyűlölködik. Aki gyűlölködik, az tevőlegesen is hajlamos lesz tenni a mások ellen. És miért a szivárvány elleni tiltakozás lenne most a legfontosabb, amikor annyi más baj van? – kérdezi valaki, aki egyetért a felvonulással. (Imádom ezt a „tényleg ez a legfontosabb kérdés?” kérdést? Mindenre és bármire ráhúzható. Mert tulajdonképpen mi a legfontosabb? Az amit ÉN a legfontosabb tartok, vagyis amit te annak tartasz, az kutyafaxa, bármi is legyen az.
Azt írta valaki, soha ilyen elfogadást, összetartozást nem tapasztalt tömegben mint szombaton. Nem tudom, hányszor volt tömegben. De tömegben ugyanazt a nagyot érezni nagyon könnyű. Jean-Michel Jarre felkapcsoltatta a telefonok vakuját, lassúszámozott egyet és kimondta, hogy lávendpísz, és a máris a jóleső hideg futkározott a hátamon. De aztán kimondva már elgondolkodik az ember gyereke, mi is adta az érzést. A tömegben mindenki Jézust kiabál, de hogy miképpen lesz aztán a tömeg hangjából Barabás, azt már csak Karinthy tudja.
Olvasom a kommenteket, amiket egy ismerősünk kapott egy piktogram-kép alá. A képen egy család áll, nemzeti színű esernyővel a feje felett, az esernyő egy vaskos szivárvány-rétegtől védi őket. Az ismerős nem Fideszes, nem propaganda céllal rakta fel a képet. Ha nem Fideszes, jöhet a következtetés, akkor fasiszta. Mert a Fidesztől jobbra csak egy politikai formáció van, de az szélsőjobbos, cigány és zsidógyűlölő. (Anno SzFT is ezt mondta az akkori Jobbikra. Aztán mondtam, hogy mutasson már erre cikkeket, híreket, képeket. Megdöbbenve mondta legközelebb, hogy jé, soha nem bántottak senkit, viszont árvízben a cigánysoron is hordták a homokzsákokat! Jódarabig a Jobbik volt számára a legszimpatikusabb párt. Aztán már nem. Nem SzFT változott.)
Néha csak nézek kifelé a fejemből, mennyire ostobák az emberek.
Egyébként magamat sem tartom okosnak.
