A műfajok keverése, keveredés akár nagyon jó dolog is lehet. Kezdetben volt a tragédia, meg a komédia, aztán lett a tragikomédia, és mindenki örült. Az egyes műfajok erősíthetik egymást. Ha értő kezek kutyulják össze őket.
Ha meg nem értő kezek, akkor katyvasz lesz belőlük.
A sci-fit szeretem. Visszafogottan, de a meseregényeket is. Ha a kettő keveredik, még azt is szívesen megmosolygom. Azért mosolygom, mert azonnal Lem Kiberiáda című robotmese ciklusa jut az eszembe, azon pedig nem lehet nem röhögni.
S így a mérce ugyancsak magas, ha valaki sci-fi mesét akar írni.
Ha pedig nen dönti el, hogy melyik is a domináns, a sci-fi vagy a mese, avagy nem találja meg az elegy egyensúlyát, tökéletes a kudarc.
Hát..., ami azt illeti, majdnem az.
Az MI-ről olvasgatva jött velem szembe Čedo Vuković sci-fi-meseregénye. Nem volt ismeretlen, kamaszkoromban ott volt a könyvespolcomon. Olvastam is. A t9rténetből az égvilágon semmire nem emlékeztem, csak a benyomás maradt meg, hogy nem volt az igazi. Aztán az idő és az élet megpróbáltatásai elsodorták tőlem a könyvecskét. És el is felejtettem, hogy létezik.
Méltán.
De mert az MI-ről olvasgatva az eszembe jutott, futottam pár kört, és az egyik online antikváriumban két automatás kávé áráért ott volt. Most itt van. De nem marad.
A mese, vagy történet, vagy mi...
Hajnal van, szombat, nem vagyok jól. Köhögök, tele az orrom, hol remegve fázom, hol izzadok mint a ló. Öregszem, nem bírtam két óra fullos légkondit, amikor tegnapelőtt gyerekeket vittem Szigethalomra, a Vadasparkba. A tegnapi napot is kapaszkodva csináltam végig. Kezdek nyavalyás lenni.
És emiatt írni se nagyon van kedvem, csak hajt a kötelességérzet.
– Mert mi múlik rajta, ha nem csinálod? – kérdezte Szerelmeteleségtársam. Elgondolkodtam: csakugyan, mi? MAximum a tudat, hogy mennyi könyvvel el vagyok maradva. De ezt rajtam kívül ugyan ki tudja? És mégis...
Szóval nincsen kedvem írni. (Most éppen melegem van, a nyakam majd hatvan éves redőiben áll a víz.) Ezért lustában oldom meg a sztori leírását, avagy mire jó a fülszöveg?
Nem mindennapi szerencséje van Željkónak, mert barátjának mondhatja Gépváros zseniális feltalálóját, a tudós Eszesok professzort. Eszesok barát a bajban is, ezért nekivág a kisfiúval, hogy elfogja az emberiség ellenségét, a Gonosz Robotok Urát.
Csakhogy nem könnyű a Robotok Urának színe elé jutni, mert a gonosz cselekedetekre beprogramozott öt félelmetes robot útjukat állja, S a robotokat sem könnyű megtalálni, mert megszólalásig hasonlítanak az állatokhoz – oroszlán, medve, krokodil, sas és róka képében szolgálnak uruknak. Eszesok számos találmányát beveti ebben a nehéz küzdelemben, csodarepülője szárazon, vízen, levegőben egyaránt jól teljesíti feladatát.
S ha mégis bajba kerülnek, segíti őket a jó barátjukká vált utolsó mesebeli sárkány, Nemkapszel.
Minden gonosz robotot legyőztek, de mégse találják meg Eszesok csodálatos találmányát. Hová lett a mindenkit megokosító tantabletta? Aki végigolvassa a jugoszláv író izgalmas könyvét, erre is választ kap.
Lehetne akár beszédes a professzor (Eszesok) és a sárkány neve (Nemkapszel), de nem feltétlenül az, Mármint önmagában beszédes: a prof okos, a sárkány gyors és ügyes, de nem ilyen értelemben gondolom, hogy beszédes a nevük. Ilyen értelemben az. Arra gondolok, hogy olcsó megoldás a tulajdonnevük. Azonban ha abból indulok ki, mennyire jó meseregény a Világváltó Nevenincs, (nagyon-nagyon jó!) akkor minden relatívvá válik. Mert a névadás abban sem tündöklik. 
A műfaj
Na, igen, itt van elakadás. Nem nekem, én nem akadtam el. Čedo Vuković, a szerző akadt el, mert nem tudta igazából eldönteni, mit is akar írni: mesét, sci-fit, ifjúsági mese-sci-fit?
Persze az se lenne baj, ha egyszerre mindet. Csak ahhoz nagyon fel kell kötni a gatyát. Vuković-é lecsúszott. Nem jól volt felkötve.
A történet eleje még elmegy. Ott elég jól keverednek a műfajok, vigyorogva tudomásul vesszük, hogy sci-fi-mesét olvasunk. Aztán onnantól, hogy a kisfiú, a prof és a sárkány robotvadászatra indulnak, a mese-jelleg elfogy útközben, a mosolyom meg lehervadt, mert a mese-jelleg nélkül maradt egy vérnaivan arckaparó ifjúsági sztori, ok-okozat nélkül.
Egy történet, amiben a mese szabályai szerint folynak a dolgok, de nincsen benne semmi mesés. Amikor meg van, az végtelenül bugyuta. A Robotok Urának a legyőzése után, s azért lássuk be, minden szempontból ennek kellett volna a csúcspontnak lenni, a prof tanuláskiváltó, okosító tablettájának a keresése, amit egy szarka elragadott és beleejtett a tengerbe, ott elvitte egy hal, a hal a halak királyának adta, annak meg nem ízlett és egy kagylóba zárta... hát, nos, egyszerűen, ám végtelenül fárasztó. Tabletta, ami szájból szájba, nyálból vízbe jár és egyben marad? Kekec vagyok mi?
Aztán egyszerre hurrá van, beigazgyöngyült a tabletta és vége a történetnek. Miafranc?
És akkor most...?
Mi a kérdés? Hallgatnom kell a blikkjeimre, az intuíciómra a továbbiakban is. Mert megint nem tettem. Pedig az meg volt, hogy már gyerekkoromban sem szerettem ezt a történetet. Semmire sem emlékeztem belőle, így minden meglepetés volt. Az elején, amikor a mese ügyesen és tréfásan keveredik a sci-fi, még azt hittem, hogy rosszul olvastam úgy negyvenöt évvel ezelőtt. Aztán meg kiderült, hogy dehogy olvastam rosszul, most voltam túl optimista, amikor újra megvetttem. De mondom, szerencse, hogy csak két automata kávé ára volt.
Ja, és közben szét is hullott, lapjaira... 
Móra, Budapest, 1976, 110 oldal · ISBN: 9631107027 · Fordította: Végh Katalin ·
Illusztrálta: Ábrahám Rafael
3/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 júniusának a közepe után pár nappal. Na jó, majdnem egy héttel. Igazság szerint az van, amit fentebb leírtam: cefetül vagyok. Nagyon vacak éjszakám volt: fáztam. Aztán magamra kaptam még egy takarót. Úgy melegem lett. Tele volt az orrom. Köhögtem. Negyed három felé át is jöttem a nappaliba, hogy Szerelmetesfeleségtársamat hagyjam legalább aludni. De se olvasni, se írni nem nagyon volt kedvem, erőm. Zenét hallgattam és Temuztam vagy fél órát, tök feleslegesen. Aztán kerestem egy kifizethető vírusírtót az itthoni gépekre, ami VPN-t is tartalmaz. Találtam, megvettem, most várok egy visszaigazoló emilt legalább, de vagy egy órája nem jön... Kezdek aggódni.
