Nem veszek meg minden Rubicon lapszámot. Sőt, az az igazság, hogy már elég régen nem vettem meg egyet sem. Semmiféle elvi, ideológiai megokolása nincsen a passzivitásomnak: Sokkal inkább anyagiak és az idővel való gazdálkodás miatt alakult így. Rengeteg olyan témát vet/vetett fel a lap, ami érdekel(t volna). Csak nem volt pénzem megvenni/úgysem lett volna időm elolvasni.
Ráadásul előfordult az is, hogy már a kosárba tevés felett méláztam, amikor, többször is, az jutott az eszembe, hogy a lényeget ki tudom mazsolázni a netről, és már nem csak a Gugli a barátom, hanem az MI is. (Barátom: tök jól viseli, ha lebaszarintom, hogy hülyeséget beszél, még egyszer sem sértődött be, sőt, alázatosan bocsánatot kért, és simán beismerte a hülyeségét.)
Aztán nagy ritkán ránézek, mi minden jelen meg, amíg nem jártam Rubicon-közelben, és rendre elönt a vágyakozás. Rossz hír: és a lehetőségem rendre felülírják a vágyaimat.
Fontos: bele-belenézegettem az egyéb történelmi folyóiratokba. Hááát... A szöveg-kép aránya, biztos modern olvasó-kompatibilis, de számomra bár a bulvár kategória: egy oldalpáron az arány olyan hetven százalék a képek javára. A Rubicon szerencsére még nem szállt el ebbe az irányba, a tartalom fontosabb a számukra mint a design. De úgy, hogy az utóbbi sem megy el a bóvli minőség felé. Minden bizonnyal az egyéb megoldásokkal élő lapok arra hivatkoznak, hogy az emberek már nem akarnak sokat olvasni, meg arra, hogy egy kép ezer szóval felér, és tulajdonképpen egyik sem hazugság, mégis, a közízlés kiszolgálása csak tovább rontja a közízlést.
Szóval (ezt itt a fizetetlen reklám helye) a Rubicon még mindig a favorit, ha történelmi folyóiratról van szó.
*
Nos, mindennek ellenére ez a lapszám már a megjelenésének a hírével megfogott. Indokot nem tudok mondani.
Mi újat lehet mondani a privatizációról? A komcsik ellopták az emberek vagyonát, hogy aztán szocialistaként teljesen a privátmagukévá tegyék.
A privatizáció, a kommunista-szocialista tolvajok tevékenységéről Borvendég Zsuzsanna történész igen kimerítő mélységben kutakodott és írt több könyvet is. Annyira részletes bemutatása annak, hogyan fosztották ki és adták el a komcsik Magyarországot, hogy el is vesztem a részletekben, amikor belefogtam az olvasásba.
Szóval akkor mi szükség van egy Rubicon-számra, ami ugyanerről szól? A válasz egyszerű: egy Borvendég könyv úgy háromszáz oldal. A hat könyve tehát kb. kétezer. Nagyon kell érdekelnie a témának, hogy ennyit valaki elolvasson. A Rubicon ezzel szemben nyolcvankét oldal.
Persze erre mondható, hogy ennél rövidebb csak az lehet, ha az MI megkérem, foglalja össze, mi történt privatizáció címszóval Magyarországon. Egyébként megkérdeztem, a Geminivel beszálgettem. A nagyon finoman fogalmazott, mondhatnók polkorrekt válasz így hangzott.
KÉRDÉS:
Jó reggelt! Foglald nekem össze két-három bekezdésben, miképpen nyúlták le a volt kommunisták a rendszerváltás idején a nemzeti vagyont. Tudod, a folyamat, amit privatizációnak neveztek.VÁLASZ:
Jó reggelt! A rendszerváltás hajnalán a nemzeti vagyon átalakulása, amelyet gyakran privatizációként emlegetnek, valóban összetett és vitatott folyamat volt. A korábbi állami vállalatok tulajdonjogának átruházása sok esetben nem a legátláthatóbb módon zajlott. A volt kommunista elit egyes tagjai, akik korábban a gazdasági és politikai hatalom birtokában voltak, gyakran jó pozícióból indultak. Információik, kapcsolataik és a kialakult gazdasági struktúrák ismerete révén előnyhöz jutottak az új magánszektor kialakításában.
A privatizáció során alkalmazott módszerek, mint például a kuponos privatizáció vagy a kedvezményes vásárlási lehetőségek a menedzsment és a dolgozók számára, nem minden esetben biztosították a vagyon igazságos elosztását. Kritikusok szerint sok esetben a korábbi rendszerben befolyásos pozíciót betöltők, vagy hozzájuk közel álló személyek jutottak hozzá értékes állami vagyonhoz, gyakran áron alul. Emellett a jogi szabályozás kezdeti hiányosságai és a korrupcióra való hajlam is hozzájárultak ahhoz, hogy a nemzeti vagyon egy része olyan kezekbe kerüljön, akiknek ehhez nem feltétlenül lett volna jogosultságuk a társadalmi igazságosság szempontjából.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a privatizáció egy szükségszerű lépés volt a piacgazdaságra való áttéréshez. A cél az állami vállalatok hatékonyabb működtetése és a gazdasági növekedés ösztönzése volt. A kritikus hangok ellenére sokan úgy vélik, hogy a privatizáció összességében hozzájárult a magyar gazdaság átalakulásához, még ha a folyamat nem is volt mentes a problémáktól és a visszaélésektől. A "lenyúlás" kifejezés erősen negatív felhangú, de tény, hogy a rendszerváltás ezen időszakában a vagyonátrendeződés sokakban igazságtalanságérzetet keltett.
A Gemini finom megfogalmazása kíváncsivá tett, ezért a kérdést ugyanebben feltettem a Groknak is. Tudod, ez Musk MI-je. Grok tömörebben, keményebben fogalmazott.
Innentől a blogbejegyzés összes képe az adott Rubicon-számból való.
A privatizáció és a nemzeti vagyon sorsa a rendszerváltás idején
A rendszerváltás idején, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején Magyarországon a privatizáció a gazdasági átmenet kulcsfontosságú eleme volt, amelynek célja az állami tulajdonú vállalatok magánkézbe adása és a piacgazdaság kiépítése lett volna. Azonban a folyamatot sok kritika érte, mivel a volt kommunista elit jelentős része politikai kapcsolatait és bennfentes információit kihasználva hatalmas vagyonhoz jutott. A spontán privatizáció során a vállalatok vezetői, akik gyakran a korábbi kommunista apparátus tagjai voltak, kedvezményes áron vagy akár ingyen juthattak hozzá az általuk irányított cégek részvényeihez. Ez a gyakorlat lehetővé tette, hogy a nemzeti vagyon jelentős része egy szűk csoport kezébe kerüljön, miközben a társadalom széles rétegei nem részesültek a privatizáció előnyeiből.
A privatizáció másik vitatott aspektusa a külföldi tőke bevonása és az állami vállalatok gyakran alulértékelt eladása volt. Bár a külföldi befektetők technológiai korszerűsítést és tőkét hoztak, számos esetben az értékes állami vagyont – például gyárakat, bankokat vagy infrastruktúrát – áron alul adták el, ami mögött korrupciós ügyek és politikai alkuk húzódtak meg. A volt kommunista elit tagjai sokszor közvetítőként vagy tanácsadóként működtek közre ezekben a tranzakciókban, tovább növelve vagyonukat. A folyamat eredményeként a nemzeti vagyon jelentős része elveszett vagy külföldi kézbe került, miközben a gazdasági egyenlőtlenségek nőttek, és a társadalom bizalmatlansága erősödött az új politikai és gazdasági rendszer iránt.
Vérszemet kaptam. A Microsoft Copilot-ja és a ChatGPT sem volt bőbeszédű, de roppant jól összefoglalták a privatizációnak hívott országlopás folyamatát. Őket már nem is idézem. Azért figyelemre méltó, hogy a lenyúlás, ország-szatbaxás tengerből mindannyian tudnának példákat sorolni...
Kérdés, ezek után mit tud ezekhez hozzátenni a Rubicon? Azt, hogy hosszabb mint az MI általam meghatározott válaszhossza, viszont lényegesen rövidebb mint Borvendég Zsuzsanna könyveinek összessége, vagy akár csak egy könyve is. Vagyis nem felületes, de még bőven fogyasztható információ-halmaz.
A Rubicon folyóiratban több cikk van, a cikkek a téma különböző aspektusait vizsgálják. A lapszám tartalma a következő:
- Galló Béla: Nómenklatúraburzsoázia – komprádor menedzserréteg
- Horváth Attila: Átmentés. Az elszámoltatás elmaradása. Az állampárt és a Munkásőrség ingatlanvagyonának sorsa
- Bod Péter Ákos: Privatizáció – szimultán változások idején. Tulajdoni átalakulás a magyar rendszerváltozásban
- Mihályi Péter: Úttörők voltunk. A külföldi tőke szerepe a magyar privatizációban
- Horváth Attila: A sajtó privatizációja
- Schlett András: Zöldbárók. Hatalomátmentés és elitfolytonosság. Az átmenetiség állandósága
- Antalóczy Katalin: A vezető szerepe a privatizációban. Bihari István és Bogsch Erik
- Sebők Miklós: A Budapest Bank privatizációja. A modernizációs elitek történelmi szerepe
- Lóránt Károly: A privatizáció gazdasági mérlege és az azt magyarázó gazdaságpolitika
- Farkas Zoltán: A lét a tét. Kik kaparintják meg az állami tulajdon lebontásával megszerezhető javakat?
- Csath Magdolna: Gyár állott, most kőhalom. Hogyan tűnt el a magyar ipar?
*
Hát ja, tulajdonképpen nem mond mást a Rubicon sem, mint amit eddig is tudtam/tunk. Már a borító sem lacafacázik: Elveszett illúziók, Nomenklatúraburzsoázia – komprádor menedzserréteg.
Viszont tény, hogy azért bizonyos árnyalásokkal él. Mondjuk az is tény, hogy csak bizonyos árnyalásokkal lehet élni a vaskos tények mellett.
Mert mondjuk ezt figyeld! A rendszerváltás idején élő törvények szerint pártot csak magánemberek alapíthattak. Vagyis a diktatúra pártjának papírforma szerint semmi köze nem volt az utódpártnak nevezett MSZP-hez. Ennek ellenére az MSZMP vagyona, amit, ugye, a társadalomtól rabolt el, egyszer csak az MSZP tulajdonába került. Nagyjából senki sem tudja, hogyan. Aztán, nézd csak!
Az 1992 áprilisában az Országgyűlés elé terjesztett, V-150- 61/1991/1992. számú jelentés szerint az MSZP által közölt adatok alapján megállapítható volt, hogy a volt MSZMP 1988. december 31-én 2641 ingatlannal rendelkezett. Az állományváltozások következtében 1990. augusztus 31-ére az ingatlanok száma 365-re csökkent. Az MSZP-től pedig nem kapták meg a szükséges adatokat arról, hogy hova lett több mint 2000 ingatlan. A párt pénztárnokaként Máté László állította ki a pótolhatatlansági nyilatkozatokat az Állami Számvevőszék részére.
„Alulirott, Máté László, mint az MSZP pénztárnoka az MSZMP vagyonelszámolása során büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az Állami Számvevőszék által az 1991. évi LI. törvénnyel módosított 1990. évi LXXIII. törvény alapján a hitelesítés érdekében kért [...] hiányzó adatokat nem tudjuk biztosítani, mivel azokkal nem rendelkezünk és szervezetünk számára pótolhatatlanok.”
Annak ellenére, hogy az Állami Számvevőszék az ellenőrzés és a pótellenőrzés során, majd a jelentéseiben és külön felhívást tartalmazó leveleiben arról tájékoztatta a kormányt és az Országgyűlést, hogy az MSZP vagyonelszámolása nem tekinthető teljesnek és hitelesnek, az Országgyűlés mégis elfogadta a párt vagyonelszámolását. Erről rendelkezett az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásával összefüggő intézkedésekről szóló 1993. évi IV. törvény 1. -a és a kapcsolódó melléklet alapján 1993. február 4-ei hatállyal.
Azóta sem készült nyilvántartás vagy statisztika arról, hogy milyen vagyontárgyak vonatkozásában történt meg az ún. spontán privatizáció, melyek azok az ingatlanok, amelyek állami tulajdonban voltak és eladták őket, illetve, hogy azok milyen valós értéket képviseltek.
Horváth Attila: Átmentés – Az elszámoltatás elmaradása
Érted, ugye? Szőrén-szálán semmivé lett 2300 ingatlan (értsd jól, nem lakásokról van szó, hanem intzézményi épületekről), mire az utódpárt széttárja a kezét, hogy tudja a franc, mi lett velük, ha eltűntek hát eltűntek. Mire az Országgyűlés azt mondja, na, sebaj, több is veszett már Mohácsnál mint 2300 ilyen olyan ház, épület, komplexum, miegymás. Az illetékes megfogalmazásától, ha nem lenne vérlázító, könnyesre röhögném magamat. S a 2300 ingatlan eltűnése, átlényegülése csak a jéghegy csúcsa.
Ha egy mai, budapesti panellakást veszek alapul, mai értékén ötvenmiiliójával, akkor az 2300-al szorozva az 115 milliárd forint. De újra mondom, ebben az ingatlanvagyonban nem lakások szerepeltek. Vagyis a köddé lett összeg akár legalább a százszorosa vagy még sokkal többszöröse is lehet! Felfoghatatlan!
*
A rendszerváltás idején, Bokros Lajos vezérigazgatósága idején a Budapest Bankban dolgoztam. Aztán Bokros elment pénzügyminiszternek. Amikor elment, kapott a banktól valami irdatlan összeget, mondván, hogy miniszterként nem keres majd olyan sokat, számára privát pénzügyi áldozat az igazgatósági felmentetése. Hiába könyörögtem, hogy rúgjanak már ki állami érdekből, sajnos velem nem tettek ilyet. Kirúgtak aztán új tulajdonos érdekeként.
Mi már akkor tudtuk, amikor ott dolgoztunk, hogy a BB privatizciója milyen gigantikus svindli volt!
A BB kapott államtól Xmilliárd tőkeinjekciót a privatizálás előtt. Meg a tőzsdepalota épületét szaré-húgyért. A General Elelctrir-EBRD megvette a bank komplett infrastruktúráját Xmilliárd forintért. Az állam eddig tehát nullán van egy országos bank eladásával. Illetve a tőzsdepalota valós értékével máris mínuszban.
De ez még nem a vége a történetnek. Az adás-vételi szerződésben volt egy olyan kitétel, hogy ha kiderül, hogy a bankcsoport bármely tagja mégsem rentábilis, akkor az állam azt köteles visszaváráolni. Miközben a Polgáribank-ról, a bankcsoport egyik tagjáról már az eladás előtt tudták, hogy nagy szarban van. Hát a GE naná, hogy visszavásároltatta. Nem hiszed el: pont Xmilliárd forintért. Vagyis a GE-EBRD úgy jutott az országos bankhoz és a komplett infratruktúrújoz, hogy az állam fizetett neki Xmilliárt forintot, csak vigye már el. Ennyit „nyertek” az üzleten a magyarok.
A BB-ben dolgozni az amerikaiak irányítása alatt nagyon xar volt, rabszolgahajcsár munkamániások voltak („Az a baj veletek, magyarokkal, hogy nagyon családcentrikusak vagytok!” – állította egy hülye, iskolapadból éppen kkizuhant menedzser-csaj, majd kitalált egy borítékolhatón bebukó projektet, tök feleslegesen ráment egyfelől egy négynapos, hosszú hétvégénk, majd vagy egy évünk, mire rendbe tettük a négy nap okozta káoszt. Tulajdonképpen nem is nagyon bántuk, hogy a komplett főosztályunkat felszámolták, és kiraktak minket az utcára. Igaz, legalább a végkielégítésünket megkaptuk.
*
Az a képmutatáspedig, ahogyan a szocializmus lojális lakájaiból, emberek sorsának a megnyomorítóiból lettek aztán az új rendszer első kapitalistái egyszerűen leköpni való. Hánynom kell!
*
Elsőre nem látszik izgalmasnak a kérdés, lehetett-e volna másképpen, vagy az akkori politika kényszerpáylán mozgott? Antall József, az első szabadon választott kormány miniszterelnöke nem véletlenül fogalmazta meg a leghíresebb mondatában, hogy jogállamban nem nagyon volt más lehetőségük, „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Tudniillik úgy az előző garnitúra meglehetősen egyszerűen félre állítható lett volna. Puff nekik!
De vajon a gazdasági megoldások is kényszerpályások voltak-e? Ebben nem egységes ez a Rubicon-szám. Bod Péter Ákos szerint nem nagyon volt más út, mint amit bejártak, és még Magyarország jött ki legstabilabban a káoszból. Schlett András a mezőgazdaságról azt mondja, a lengyelek sokkal okosabban csinálták, ott nem nyúlták le az egészet tokkal-vonóval a volt komcsik, és nem ment totál gallyra a komplett mezőgazdaság.
*
Egyszóval rengeteg gondolatot, kérdést felvet ez a Rubicon szám. Nem egyoldalúan, nem részrehajlón, hanem önmagával is vitázva. Bátran hivatkozva Borvendég Zsuzsára, Bogár Lászlót idézve és Csáth Magdolna egyik cikkével érvelve, nyíltan beszélve a BB privatizációjáról és a nomenklatúra meggazdagodásáról.
De persze a Rubicon egy folyóirat, behatárolt terjedelemmel, lehetőségekkel. Csodát nem szabad tőle várni. Összefoglalásnak, áttekintésnek viszont kiváló.
Rubicon-Ház Kft. Budapest, ISSN 0865-5347, 2025
8/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 februárjának a vége. Vasárnap. Szerelmetesfeleségtársam úszni ment. Én, naná, nem. Csak a kádba. Csobbanni. Ő a Hajós Alfrédba. Érdekes, én mondtam neki, mi hol van merre, mert még nem járt ott. Ő, a vénuszi szarvasbéka, nem járt a Margitszigeti Sportban! Ezt add össze!
Szóval ő a medencébe mozogni, én a kádba, ejtőzni. Olvasni. Zenét hallgatni. (Tényleg, immeg miért nem szól?) Amíg szólt, addig Andreas Vollenweider „Slow Flow /Dancer.”
*
Tegnap este láttunk egy kis limonádét: „Álomlista” a címe. Nem Bakancs-. De a lényege ugyanaz. Most, a kádban ülve elgondolkodtam, ugyan mi a saját álomlistám? Mit tennék, ha nem félnék? Mondjuk azt nem tudom. De hogy miről álmodom, azt igen... Gyorsan össze is írtam a Szerelmetesfeleségtársamtól kapott kis romantikus, bőrszalagos, kulcsos-könyvbe, amibe a húdefontosgondolatokat írom. Meg befotóztam a naplómba is. (Azt olvastam, hogy a napló női műfaj. De hát a kapcsolatunkban úgyis én vagyok a nő: én keresem kettőnk közül a pénzt, ő termeli, én vagyok aki jobban vágyom az érzelmekre, ő az, aki racionálisabb, és így tovább.
*
Hathónapos Dani unokám egy hét alatt kúszni kezdett, felült és felállt. Ha ez így folytatódik, három nemben fog úszni, aztán víz alatt a La Manche cstornát, majd repülni is fog. :-D
*
Sikerült ma elhagynom az összes iratomat a bankkártyáimmal egyetemben egy vásárlás során. :-( Itt tépelődöm, hogy elindítsam-e az okmányirodában az újak elkészítését, letiltsam-e bankkártyát, amit nem lehetett felfüggeszteni, meg a Prémiumos Csodakártyámat, amin úgysincsen egy fillér se? A tépelődés oka, hogy magamból indulok ki: én ha találnék ilyet, pláne, hogy lakcímkártya is van benne, elvinném a tulajnak. Most délután hat óra van, reménykedek... Már csak azért is, mert az újrakészítés olyan harmincezerbe kerülne, az okmányirodában töltött, nem rövid malmozási időn kívül.
Az pontgyűjtős bolti kártyák nem játszanak, azok úgyis ott vannak a Simple-ben.
