OMEGA. Az együttes. Mindent elmondtam. Hangok, dallamok, ritmusok, hangulatok, koncertek, kamaszkor, fiatal felnőttkor, felnőttkor, életjelenetek, ölelések, tombolások... Ha a zenekart nézem, majd' hat évtized története. A vége botrányos is, majd nagyon szomorú a három halállal, de mégis, sikerekben gazdag, dicsőséges. 

Mondom, OMEGA. 

Az együttes, amelyről több könyv megjelent már. Az egyik rosszabb volt mint a másik. Melyik ezért, melyik azért, s van, amelyiket kedvem sincsen elolvasni. 

Nagyon kellene már egy AZ Omega-könyv!

Csatári Bence interjúkötete majdnem AZ.  De azért sem lehet AZ, mert kizárólag az énekes, Kóbor János szempontjából mutatja be az együttes történetét. Ami az értékéből szemernyit sem von le. 

– Morzsám – nézett rám Szerelmetesfeleségtársam, amikor a fenti gondolatot elmondtam neki –, milyen az AZ Omega-könyv? 
Meghökkentem.
– Ezt el kell mondani? Hát... olyan..., hogy... izé...
Megtorpantam. Mert tényleg, milyen is? Hogy lehet ezt röviden megfogalmazni? 
– Elsősorban belülről ismeri az Omega történetét. Szereti az együttes tagjait, elsősorban a zenéjüket, de nem elfogult rajongó. Mesél érdekes részleteket a hatvan évükről, de semmiképpen nem megy le bulvárba. Az albumok, dalok történetéről, mondanivalójáról, a zenéről is tud valamit mondani. Ilyesmi... És persze az egész pályafutásukat nézi.
– Hát erre egy ember alkalmas: Józsi – szögezte le SzFT. 
Bólintottam. 
– Hát, én is ezt mondtam neki! 
Balogh Józsira gondoltunk mindketten. 

Csatári Bence kétszáz órát beszélgetett Meckyvel (Kóbor beceneve, amelynek az eredete mindörökre homályba veszett). Csatári Bence nem csupán az Omegáról beszélgetett Meckyvel, de a könyvben az Omega története került csak bele. 

Tehát önfegyelem, összeszedettség, összpontosítás, szervezettség!

Az összes, e cikkben citált kép a könyvből származik

KIRŐL, MIRŐL SZÓL A KÖNYV?

Fura kérdés, nem? A címe, a borítója minden bizonnyal egyértelmű. Pedig ez nincs így. 

A könyv óhatatlanul szerkesztett szöveget mutat. Ezt Csatári Bence nem is rejti véka alá. Az utószóban elmondja, minden maradt ki. Bizony sok minden. Olyan témák, amelyeken keresztül talán jobban megismerhető lett volna az interjúalany. 

Mert az van, hogy az Omega története teljesen összeáll ebből a könyvből. Balogh Józsi (tudod, aki a másik Csatári-Kóbor cikk írója a Moha olvasó-NAPLÓJA blogomon) azt mondja, igazából nem, s ő tudja, miről beszél, hiszen hosszú évtizedek óta testközelből figyelte az Omega tevékenységét. De azt is írja, hogy azoknak, akiket nem az Omega tengermély története érdekel, csak van bennük érdeklődés az együttes iránt, azoknak teljesen elég lesz ez a kötet. S lássuk be, nagy valószínűséggel ez a többség. 

Én valahol a mezsgyén vagyok. Értem, érzem, mire gondolt Józsi, még sincsen eget verő hiányérzetem. Azért nincsen, mert az Omega sztorija elég részletesen, korrekten előttem van, 

Csakhogy egész végig azt éreztem, hogy a könyv címe veszettül félrevezető. Nem jó könyv se az együttes basszusgitárosának, MIhály Tamásnak a könyve, se a szólógitárosé, Molnár Györgyé. Meg sem próbál egyik sem teljes képet adni, felületesek, bár kétségtelenül érdekesek, de bulváros mindkettő. S bár meglepő módon Molnár sokkal visszafogottabb, de mégis csak indulatos mindkettő. Ami nem feltétlenül erény. De ha akarom, és a csodáért ne akarnám, az ember sokkal jobban megismerhető ezekből, mint a Kóbor-interjúból. Mert az interjú, mondom, az Omega történetének elmesélésében számomra kiváló, csak éppen Kóbor, az ember marad ki belőle. De teljesen. 

Na, most! Kóbor Jánost nem ismertem személyesen. Vagyis a lemezekről, a színpadról, tévéinterjúkból, koncertfilmekből van róla benyomásom. A benyomásom pedig az volt róla, hogy hideg, távolságtartó, kemény, céltudatos pasas. 

Elolvastam egy vele készült több mint négyszáz oldalas, vele készült interjút, és még mindig nem tudom, mélyebben nem is sejtem mint eddig, hogy milyen ember is volt Kóbor János, aki itt négyszáz oldalon keresztül beszélt?

Ha innen nézem, a könyv címe mocsokul félrevezető. Mert nem Kóbor Jánosról szól, még csak arról sem, Kóbor hogyan élte meg az Omega létezésének hatvan évét, hanem kizárólag az Omegáról. Ami nem feltétlenül baj. Csak személytelen. 

Ha már Omega, akkor Presser kétkötetes valamije. Nem életrajz, mert semmiképpen sem az. Még csak nem is memoár. Történet-pötyögtetése. Ahogy eszébe jutott, mindenféle sorrendiség, szerkesztés nélkül. Azzal meg az volt a baj. Semmiféle teljességre, rendre nem törekedett. Bár végtelenül szórakoztató volt. Vagyis a másik véglet. Viszont azokból a könyvekből simán megismerhető volt Presser Gábor. (Itt írtam arról a két kötetről: Presser könyve és Presser könyve 2.)

Ennek két oka lehet. Mármint a személytelenségnek. Nem tudom, melyik az igaz.

• Lehet, tökéletes volt a saját blikkem a Kóbor János nevű énekesről, és a pasas csakugyan semmit nem volt hajlandó közölni a saját érzéseiről, meglátásairól, személyes megéléseiről (mármint azon kívül, hogy utál repülni)..
• Az is lehet, hogy Mecky beszélt erről, csak Csatári kigyomlálta a szövegből. És ezzel ki is herélte az egészet. Tehette ezt saját lelkesedésből, de Kóbor kérésére is. 

Mondom, fogalmam sincsen melyik verzió az igaz. De a Kóbor című könyvből nekem veszettül hiányzott a Kóbor János nevű ember. Annyira, hogy ha nem olvastam volna Elefánt (Molnár György) és Misi (Mihály Tamás) könyvét, simán gondolhatnám, hogy ugyanezeket ők mondják el. Annyira nem volt benne semmi személyes. 

S erről jut eszembe: az együttes tagjairól sem. Senkiről semmi. De semmi. Csak Omega-bábuk és nem emberek mindnyájan, ahogyan Kóbor tálalja. Vagy ahogyan Csatári.

Balogh Józsi személyes beszélgetésekben mesélt ezt-azt. Nos, azokból a korántsem négyszáz oldalnyi, kétszáz órás beszélgetésekből sokkal többet vélek tudni Meckyről mint ebből az egyébként impozáns könyvből. Mondanám, hogy mi csapódott le bennem, de nem mondom, mert megígértem Józsinak, hogy nem mondom.

Utálom a bulvárt, de azért egy ilyen múltú együttes történetéhez óhatatlanul hozzátartozik a magánélet is. Mert az alkotás elválaszthatatlan az alkotó életétől. Az nem érdekelne, hogy ki mikor kivel, hányszor és milyen pozitúrákban, de azt nem hinném, hogy az Omega-tagjai egytől-egyig aszexuálisak, hogy egyik tagnak sincsen egy darab gyereke sem, és hogy amikor évente kétszáz napot külföldön töltöttek, az nem hatott vissza a pár- és a gyerekekkel való kapcsolatukra. A barátságaikra. 

ARÁNYTALAN ARÁNYOK

Az Omega hatvan éves története három nagy korszakra bontható. A könyv kettőre bontja. A három: 

• 1962–1971: a kezdeti idők, alakulás, Presser és Laux-korszak, az első három lemez 
• 1971–1987: az együttes nagy korszaka, az elképesztő nemzetközi sikerek ideje, hard rock, space korszak
• 2004–2021: a feltámadás és az új sikerek ideje

A második korszak után az együttes nem bomlott fel, létezett, lemezt is jelentett meg, szórványosan koncertezett is (az egyik legnagyobb dobásuk, a '94-es Népstadionban tartott, szakadó esős koncert is erre az időszakra esik), de ez a tizenhét év mégis egyfajta átmeneti időszaknak tekinthető. 

Mecky és Csatári beszélgetése kronológikusan tekinti át az együttes történetét. A könyv 444 oldalas. A '94-es, gigantikus koncert taglalása a 370. oldal tájékára esik, és eltart a 398-ig. A következő, hatalmas sikerekben, projekekben, botrányokban gazdag huszonhét évre marad negyven oldal. Hát, matekból mindig halvány voltam, de ha elosztom a négyszáz oldalt hárommal, az közel százötven, és nem negyven. Mármint ha arányos akart volna lenni Csatári. De annyira nem akart, hogy az már nagyon feltűnő. 

S ha már aránytalanság: Szekeres Tamás huszonöt évet töltött az Omegával. Gömöri Zsolt huszonkettőt. Szöllősy Kati tíz évet. Keresztes Ildikó ötöt. Éppen csak esik szó róluk... A kezdeti idők Omega-tagjairól (Wittek Mariról, Kovacsics Andrásról, Varsányi Istvánról) sokkal-sokkal több. Hm... 

KAPTAM ÚJAT MECKYTŐL?

Mármint ebből a könyvből.

Naná, hogy kaptam! 

Viszonylag sok mindent olvastam a magyar rock történetérő l. Főleg a kezdeti időkről, az indulásról, amiről nem létezésem jogán mit sem tudhattam, illetve a hetvenes-nyolcvanas évekről, amikben már benne volt a saját tapasztalatom is. Tehát amit ezekről az időkről, lemezekről ír, túl sok újdonságot nem mondott. 

• Azon az „apróságon” kívül, hogy az Omega hetvenes években elért nemzetközi sikereinek a nagyságáról csak halvány fogalmam volt. Igen, arról hallottam, hogy volt idő, amikor a Scorpions volt az Omega előzenekara, de a sikerek valós mértékéről nem nagyon tudtam. Ahogyan arról sem, hogy ha az együttes a kint maradás mellett dönt, tuti világsztárrá válhatott volna. De ők maradtak... 
• Érdekes volt, amikor Mecky egy-egy félmegjegyzés erejéig kibújt a személytelenségből és véleményt mondott egy-egy Omega dalról (hű, de utálta a Rózsafák–at!), sőt, akár albumról is. 
• Nem tudom miért, de meglepett, mennyire tudatosan stílus-váltogatott az Omega. S hogy Mecky erről milyen nyíltan beszélt. Most beat, most hard rock,mert Deep Purple, és Uriah Heep, most space rock, mert Pink Floyd, most egy kis komputeresség, mert új hullám van, és most ki tudja merre, mert nincsen meghatározó trend.... Persze, tök természetes, de mégis furcsa volt. 

A KÖNYV MINT KIADVÁNY

Mégis van. Méghozzá komoly gond van vele.

Az egy dolog, hogy teljes terjedelmében talp nélküli, groteszk betűtípussal szedett szövegről van szó. Nem szerencsés, mert a talpas betűk olvasása folyószöveg esetén, könyvben sokkal kényelmesebb a szemnek (monitoron egyébként nem annyira, ezért használok én is talp nélküli, úgynevezett groteszk betűtípust). 

De sokkal nagyobb probléma, hogy Kóbor válaszai nem csupán ezzel a groteszk betűvel szedettek, de valami érthetetlen okból szürke a szöveg. Nem fekete. A helyzet az, hogy vakító napsütésben, erős lámpafényben nincsen vele semmi gond. Amint a fények halványulnak, a talp nélküli, szürke szöveg egyszerűen olvashatatlanná válik. 

Rendben van, hogy a szemem látási minősége ugyancsak hagy maga után kivetnivalót. Nem elég, hogy dioptriás mindktettő, de rája adásul az egyik minuszos, a másik plusszos. („Magának tényleg ilyen szemei vannak? És mit szed fejfájás ellen, amit egyáltalán, hogy a csodába visel el? Nem szokott fájni afeje? Hihetetlen! Legyen büszke magára! Hogy nem maga csinálta, csak hordja? Igazság! Heheheh!” – mondta egyszer nekem egy szemorvos.) Közelre viszont jól látok. Főleg, ha leveszem az okkulárét. Tegnap esett meg: borult idő volt, de annyira nem, hogy a buszon, amivel hazafelé jöttem villanyt gyújtson a pilóta. Álltam. Szemüveg le, az ehhez azért súlyos kötet közel a szemhez, egy kézzel tartva, mert kapaszkodni is kell. De itthon is hasonló volt a helyzet: ha a lámpafény nem közvetlenül a könyvre irányult, vagy kicsit is hajlott a hangulatvilágításra, esélytelen az olvasás. 

Teszteltem Szerelmetesfeleségtársamnak is ugyanez volt a véleménye, és nem azért, mert fölé tornyosultam. 

Érthetetlen. Már csak azért is, mert nem egy új, tipográfiában kezdő, új kiadó gondozta a kötetet. 

5-8/10

A kovetkező kép link, amely a támogatóm oldalára visz

2025 első fizetése után egy nappal, szombat hajnalban, de annyira, hogy fél három óta fent vagyok. De legalább megírtam ezt az értékelést. 

Mi is történt a héten? Igazából semmi. Ébredés, kávé, olvasás, puszi-puszi, utazás, munka, utazás, puszi-puszi, kávé, gyümi joghurt, írás, ez-az itthoni tevékenység, vacsi, pakolgatás, ágyazás, utolsó esti szivar, olvasás, alvás. Mondjuk voltam könyvtárban is, de csak beugrottam két előjegyzett képregényért (A Legyek Ura, Állatfarm). 

Ja, és javítgattuk a MarAssist weboldalának karrier oldalát.