AZ INTERJÚK MÉLYSÉGEIRŐL ÚGY ÁLTALÁBAN

Nem lenne semmi bajom ezzel a könyvként kiadott, történelmi leírásokkal megtűzdelt interjúval, ha folytatásokban a Story Magazinban jelent volna meg. Esetleg a nívósabb Nők Lapjában. A rocktörténeti forrásmunka kifejezést igen erős túlzásnak tartom.

Úgy gondolom, nagyon kevés ember él hazánkban, aki soha nem hallott az Omega frontemberéről, Kóbor Jánosról, Meckyről. Egészen biztos azonban, hogy nagyon sokan vannak, akik közelebbről nem ismerték őt, ezért mind róla, mind az az Omega együttesről, amelynek ikonikus énekese volt, csak bulvárszintű ismereteik vannak. Még akkor is, ha egyébként kedvelték Meckyt és/vagy az Omega zenéjét.

Az is bizonyos, hogy a harmadik csoportnak a tagjai, akik komolyan veszik, hogy bármi, akármi ne jelenjen meg se Meckyről, se az Omegáról kevesen vannak. A bármi és akármi alatt azt értem, hogy olyan információ, ami nem eléggé alapos, nem eléggé pontos, nem eléggé hiteles, és csak olyan lásson napvilágot, ami megkérdőjelezhetetlen.

Ennek a kisebbségnek fontos, hogy egy, az Omegáról szóló könyvből megismerhesse az események hátterét, mélységét. Azoknak az eseményeknek a hátterét, mélységét, amiknek a bárki számára látható, hallható, megismerhető tartományával már tisztában vannak, de az ismereteiket nem tekinthetik teljesnek. Az ő kíváncsiságuk elsősorban az Emberre és nem a celebre irányul. 

Sajnos ez a könyv ennek a rétegnek sokkal kevesebbet ad, mint amennyit adhatna. Sőt, amennyit adnia kellene. 

A KÓBOR-KÖNYV MÉLYSÉGE

Csatári Bence kötete annak a többségnek szól, akik felületes ismeretekkel rendelkeznek az Omegáról, és nincs is igényük ennél sokkal mélyebbre ásni. Nekik ajánlani is tudom ezt a könyvet. Nem vetem a szemükre, de őket nem zavarják a pontatlanságok, a kihagyott lehetőségek.

Azt el kell ismernem, kétségtelen, hogy az Omega-szűz olvasó sok mindent megtudhat a kiadványból. Sokat. Ám ha Csatári munkáját összevetem olyan személyes vallomásokkal, mint például Presser Gábor kétkötetes emlékezése, vagy Schuster Lóri önéletrajzi írása (Kaptafa, Csiriz), ez a sok azonnal kevésnek tűnik, mert komoly hiányérzet marad utána.

Ahhoz a többlethez, ami a könyvből hiányzik, nem elég a kapcsolódó irodalom, a levéltárakban fellelhető újságcikkek tanulmányozása. Arra lenne szükség, hogy a szerző néhány évtizedet eltöltsön az Omega társaságában. Ez az, ami Csatári kötetéből hiányzik: a személyes ismeretek, a személyes kapcsolódás.

Nagyon nagy kár a kihagyott helyzetekért! Nem is azzal van bajom igazán, ami a könyvben van (eltekintve a tényszerű pontatlanságoktól), hanem azzal, ami nincs benne, de simán ami benne lehetne, amitől a könyv még emberközelibb és még informatívabb lehetett volna.

Sajnálom, hogy Mecky nem fogadta meg a tanácsomat és nem maga ült le megírni a Nagy Történetet, pedig az intellektusa, tudása és stílusa bőven predesztinálta őt erre.

Természetesen lehetséges ezek nélkül is érdekes, mélységekben menő interjút készíteni. Csak ahhoz Veiszer Alindának, vagy Vámos Miklósnak kell lenni. Bennük meg van, ott él az a kíváncsiság, az az érdeklődés, amely igazán figyel a emberre, s ez a figyelem ad igazi mélységet a beszélgetéseiknek. Ez Csatárinak sajnos nem sikerült.

Semmiképpen nem szándékom Csatárit személyében megbántani a véleményemmel. De ki kell mondanom, hogy Mecky és az Omega fél évszázada könyvben visszaadhatatlan úgy, hogy  a szerzőnek lényegében semmi érdemi viszonya nincs sem az Omega egészével, sem az együttes énekesével. 

AZ ELSŐ KÓBOR-KÖNYV KÍSÉRLETE

Első ízben mondom el nyilvánosan, amit sokan tőlem függetlenül is régóta tudnak már: valamikor a 2004 és 2010 közötti egyszer már nekifutottunk Meckyvel a könyvének. Az Álmodtam, vagy igaz talán címet viselte volna.

Ez eredetileg nem interjúkötetnek indult. Mecky kereste a módját annak, hogyan lehetne előhívni a mélyben szunnyadó emlékeket úgy, hogy az ne csak az ő számára, hanem másoknak is érdekes legyen.

Ezért kért meg engem, hogy kérdezzem őt. Nem hoztunk döntést a formáról. Azzal a felütéssel vágtunk bele, hogy lássuk, ki tud-e bontakozni ki tud-e nyílni valamivé ez a beszélgetés?

Több alkalommal kihajóztunk a kenesei medencébe. Ott, a tó közepén a csendben, a bekapcsolt diktafon mellett kezdtünk beszélgetni. Róla, Meckyről, a kezdetekről, az Omegáról, és hát a későbbiekről is. A '70-es évek végéig jutottunk.Az első néhány beszélgetés szó szerinti leirata több, mint kétszáz oldalt tett ki.

Miután ezt az első szakaszt visszaolvastam, elmondtam Meckynek, hogy szerintem ez nem jó irány. Hiányoltam a megnyílását. Azt a megnyílást, ami kihozná belőle azokat a mély és személyes tartalmakat, amiket nem lehet az elmúlt, akkor még negyven-negyvenöt év sajtójából visszakeresni.

Akkor még nem olvastam a már említett Presser- és Schuster- könyveket. Ennek ellenére azt javasoltam Meckynek, hogy ne kérjen, ne várjon segítséget: üljön le a klaviatúra elé és a lehető legőszintébben, tekintet nélkül mindenre, írja ki magából, ami benne van, amit gondol és érez. Az lehetne egy jó alapanyag ahhoz, hogy azt szerkesztve, stilizálva megszülessen egy önéletrajzi könyv. És ezzel a mondattal (akkor még úgy gondoltam, átmenetileg) ki is szálltam a projektből. Nem az volt a célom a kiszállással, hogy aztán olyan könyv szülessen, mint amilyen aztán Csatárinál lett. Sőt! 

CSATÁRI BENCE KÓBOR-KÖNYVÉNEK A PROBLÉMÁI

Mi a bajom a megjelent könyvvel?

A TÖRTÉNELMI ÖSSZEFOGLALÓK
Mindenekelőtt érthetetlen azoknak a történelmi összefoglalóknak a szerepe, amelyek az egyes fejezeteket felvezetik. Amennyiben a világtörténeti kontextust kívánta a szerző megrajzolni, nos, annak ezek a bevezetők szerintem több, mint felszínesek. Ráadásul nehezen kideríthető, hogy miként kapcsolódnak Mecky és az Omega sztorijához. Tehát a kérdés, eképpen egyáltalán mi az értelmük?

Hogy egy méretes sületlenséget kiemeljek, ugyan mi köze volt az első amerikai űrhajós Holdra szállásának ahhoz, hogy az Omega évekkel később a hard rock felől a space rock felé fordult? Semmi!

Oké, legyen megrajzolva egy történelmi kontextus, de ha ez a szándék, akkor én sokkal életszagúbbnak gondolnék egy olyan korrajzot, amely a zenei élet hazai, vagy nemzetközi mozgásait, fejlődését, változását és társadalmi kontextusát elemezné, és ebbe helyezné bele az Omegát.

A TÖRTÉNÉSZ NARRATÍVÁJA
Szerintem nem emeli, inkább lehúzza a kötetet az a történészi narratíva, amely Csatári kérdéseit, beszólásait rendre meghatározza. Lépten-nyomon visszaköszön a kommunista rezsim kimondott, ki nem mondott, de erősen sugallt, unalomig visszatérő ostorozása. Minek? Mecky minden esetben egyértelműen visszaüti a labdát, kitér a narratíva megerősítése elől.

Nem is értem, miért lovagol  Csatári ezen a témán egy egész köteten keresztül. Rendben van, hogy történészként ez az ő kedvenc, egyéb köteteiben is vissza-visszatérő témája, de már annyira lerágott csont, hogy konkrétan unalmas sőt fájdalmas ehhez kényszeresen vissza-visszatérni.

Az Omega, és ezen belül Mecky munkássága ezer más érdekesebb mozzanattal bír, minthogy mikor, miért és hogyan ütköztek bele a kádári zsarnokságba. Ebben az országban élt és működött az Omega, nem csoda, hogy beleszaladtak pár incidensbe, de a harmadik angliai út elkaszálása talán az egyetlen komoly atrocitás, amit el kellett szenvedniük. Gondoljunk arra, hogy az Aczél-Bors-Erdős triumvirátusnak mekkora hatalma volt, és ennek ellenére is legfeljebb borsot tudtak törni az Omega orra alá

A felesleges és felszínes történeti bevezetők, valamint az antikommunista narratíva erőltetése egy dolog, ennek megítélése lehet ízlés, vagy műveltség kérdése. Végső soron erre akár legyinthetnénk is.

A TÁRGYI TÉVEDÉSEK TENGERE
Ám az már bosszantó, hogy a könyv hemzseg a tárgyi tévedésektől. Ennek az írásnak a terjedelme és műfaja nem alkalmas sorra venni ezeket a tévedéseket, pontatlanságokat, de azért kiemelem az egyik (számomra mindenképpen) legfontosabbat.

Vagy Mecky mondta, vagy Csatári adja Mecky szájába, hogy az 1972-es Élő Omega album közönséghangja a pécsi Omega Klubból származik.

Itt keverednek a dolgok. Ha a szerző nincs tisztában az Omega történetével, akkor bizony olyan mondatok születhetnek, amelyek aztán hibásan épülnek be a kánonba. A hibák valóságtartalmát az adja, hogy„ hiszen ez van leírva a Kóbor-könyvben”!

Abban a beszélgetésben, amit én Meckyvel folytattam, érintettük az Élő Omega élő/nem élő voltát is. Itt most nem térek ki a részletekre, de annyi ide kívánkozik, hogy Mecky szerint az 1972-es Élő Omega közönséghangja részben az akkori debreceni és a pécsi Liszt Ferenc teremben tartott koncertekből származik.

Azt, hogy pontosan mi hangzott el a Mecky és Csatári között lefolyt beszélgetés során, természetesen nem tudom. El tudom képzelni, hogy Mecky említhette az 1979-es, a Kisstadion adott koncert közönséghang-felvételét, ami valóban a pécsi Omega Fan Clubban történt. S talán ez keveredett össze a negyedik Omega-lemez közönséghangjának a történetével. 

Nem tudom, így volt-e, de akár igen, akár nem, aki kicsit is ismeri az Omega történetét, az egy ilyen mozzanat megírásakor vagy nem téved, vagy ha Mecky emlékszik vissza pontatlanul, akkor felhívja Mecky figyelmét, hogy az talán mégsem úgy volt, ahogy mondja.

Csatári Bence a könyvbemutatón hangsúlyozta, hogy ő nem is kívánta Mecky mondandóját kontrollálni, tiszteletben tartotta az általa elmondottakat. Maximum a lábjegyzetek között tesz említést egy-két ellentmondásról. Legyen így! Azonban ha így van, akkor kéretik a könyvet nem rocktörténeti forrásmunkaként kezelni!

AZ INTERJÚ FORMÁJA
Hiányolom továbbá a kérdező témában való jártasságát. Továbbá megkérdőjelezhetőnek tartom, hogy a szerző egy kötetlen beszélgetést formált át interjúvá. Ha nem is az egész kötetre jellemző, de rengeteg esetben előfordul, hogy a Csatári kérdése megegyezik Mecky válaszának az első mondatával. Vagyis egyértelműen utólagos alákérdezésekről van szó. Ez stilisztikailag még el is menne, de hát hol maradnak azok a visszakérdezések, azok a megkérdőjelezések, amelyek egy ilyen beszélgetést izgalmassá, hitelessé tesznek?

ARÁNYTALANSÁG
Zavaró a kötet aránytalansága. Miközben a beszélgető felek több tucat oldalon taglalják a gyermekkor, a diákévek történéseit, majd az Omega kezdeti korszakát, addig a 2000-es évek történéseire jóval kevesebb időt-teret áldoznak. 

Pedig számos izgalmas mozzanat színesítette ezeket az éveket, hiszen a 2004-et követő másfél évtized  újabb aranykort hozott az Omega életébe. Ám úgy látszik, hogy a történészt a közelmúlt, a majdnem jelen kevésbé érdekli, mint az a kor, amiben amúgy is otthon érzi magát.

Abban is tetten érhető az aránytalanság, hogy amíg az első lemeze dalait sorra végigveszik a beszélgetés során, addig a késői lemezekről csak a szerző ad egy zanzásított lemezbemutatót. Ami, hát lássuk be, elég sovány információforrás.

Érdekes, de pontosan ugyanez az aránytalanság jellemzi az eleddig mégiscsak legjobb Omega-könyvet, Majnik László: Mindörökké Omega című kötetét. (Moha megjegyzése)

MECKY BIZONYTALANSÁGA AZ ANYAGOT ILLETŐN
Amikor Csatári elkészült az interjú első változatával, annak is az Ótestamentum részével, Mecky átküldte nekem az anyagot, hogy mondjak róla véleményt. Röviden csak annyit feleltem, hogy hát ezt és így véletlenül se engedje nyomdába. Neki részletesen kifejtettem ki a véleményemet. Mecky életében nem került a könyv nyomdába. Azt, hogy ez mennyit nyomott a latba amit mondtam neki, nem tudom. Nem is akarom magamnak vindikálni a meg nem jelenését. Arra azonban kíváncsi lennék, hogy Mecky konkrétan adta-e áldását erre a könyvre így, ebben a formában?

Ha igen, akkor nincs más, el kell fogadnunk, hogy ez jutott...

A KÖTET ERÉNYEI

Biztos vagyok abban, hogy sokkal többen fogják kedvelni ezt a kötetet, mint ahányan nem. Ez nem lehet kérdés.

Kifejezetten tetszik a kötet gazdag képanyaga. Bár akadnak hibák a képaláírásokban. Például az első kép alatt hibás a dátum, majd egy későbbi alkalommal majdnem ugyanezen a felvételen szintén ugyanígy félreírták a dátumot (ami se nem 1976, se nem 1977, hanem helyesen 1978), de sebaj, több is veszett Mohácsnál! 

Aztán van egy kép, amelynek aláírásában én is meg vagyok jelölve, mint a képen szereplő személy. A helyzet azonban az, hogy az a személy (sajnos) nem én vagyok.

Néhány ilyen apróságtól eltekintve tényleg klassz a képanyag és legalább két tucatnyi, ha nem több kép van a kötetben, amely itt látható először. (Mondjuk én szívesen láttam volna további fotókat Cikkely Lajostól, Spekker Mikitől és Kisbenkőtől.) Érdemes végig lapozni a könyvet akár csak a képekért, nem fog csalódást okozni!