MEZŐ GÁBOR

„Korábban sportújságíróként dolgozott, később fordult a történelem felé. Különböző sajtótermékeknek, elektronikus oldalaknak (Magyar Hírlap, Hamvas Intézet, PestiSrácok.hu, Pesti TV) dolgozott. A Pesti TV-n Hálózat címen műsort vezetett.

Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, a rendszerváltás, illetve Magyarország 1945 utáni története. Olvasmányos, ismeretterjesztő stílusban dolgozza fel ezeket a korábban kevésbé kutatott, olykor tabusított területeket.” (Wikipedia)

Amint látszik, Mező Gábort erőteljesen foglalkoztatja az elmúlt (?) rendszer működése. Az utolsó könyv címe, mert nem nagyon látszik: Nyilasból ​kommunista besúgó.

TÖPRENGÉS

Töprengek, melyik oldalról ragadjam meg a témát. Mert az, hogy a baloldal, a kommunisták milyen végletekig kegyetlen, gyilkos, hazug diktatúrát építettek ki a második világháború után, az világosan ismert. A Rákosi korról egy idő után már az őt követő Kádár-korban is lehetett beszélni. Mert tény, a Kádár-éra egy fokkal konszolidáltabb volt Rákosiénál. Egy fokkal. De keménykezű, hazug, aljas, diktatúra volt az is, olyan, amelyik rengeteg vér kiontásával vetett magának alapot. 

Rákosi bukása után a rendszer nem darálta le az előző vezetés alatt korrumpálódott, besározódott embereit. Az a rendszer is az övé volt, a vezetők ha nem is ugyanazok, de ugyanolyak voltak. S bár a kommunistákra még az az alapelv sem igaz, hogy az ember nem szarik oda, ahol eszik (hiszen jó forradalmár szokás szerint, nézd csak meg a nagyak hazudott francia forradalmat, a komcsik nem csupán a saját társadalmukat gyilkolták felettébb módszeresen, hanem egymást is. Minden bizonnyal sokkal jobban jártak volna az általuk lenyúlt társadalmak, ha ez fordítva történik. Mármint ha előbb önmagukat  gyilkolgatják... 

Mező Gábor könyvének a lényege, hogy Rákosi bukott rendszerének a belbiztonsági szerve, az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) legtöbb embere a kultúrába, a  médiába és a külkereskedelembe ejtőernyőzött '53 és főleg '56 után. S hogy az ÁVH-nál fontos és kegyetlen posztokat betöltő, gyakorlati kínzásokat is levezető embrek lettek fontos vezetővé, irányítóvá a kultúra kulcspozícióiban. Ahol aztán vonalasan képviselték, amit képviselni kellett. A Rákosi- és a Kádár-rendszerben ez ha nem is kultiválható, de érthető.

Az a probléma, hogy ezeket az emberek a rendszerváltáskor is összezártak, és azt követőn is ugyanaz zajlott mint előtte. Csak az anzug változott. A módszer és a terminológia változott, nem az emberek. 

AZ ÜZENET

Hogyan is lehetne összefoglalni röviden? A baloldali pókháló hol durvábban, hol finomabban, de beterítette az egész kultúrát. Kezdetben az ideológia és a gyakorlati megoldásaitl való félelem tartotta össze a mindenhol ott levő a pókocskákat, a rendszerváltás után pedig az anyagi érdek. Az anyagi érdek pedig újabb, megfoghatatlanbb ideológiát termelt. Talán leginkább így. 

A NEVEK

Mező Gábor egyáltalán nem finomkodik, nevükön nevezi mind a konkrétan szerepet vállaló, mind a társutas embereket. Mivel csak a könyvben szereplő teljes névsor is brutálisan hosszú lenne, csak a legprominensebbeket villantom fel. Minden rendszer nélkül, ahogyan az eszembe jutnak. 

Komlós János, Hofi Géza, Marton Frigyes, Berkesi András, Kardos György, Verebes István, Koncz Zsuzsa, Bródy János, Boros Lajos, Gerendás Péter, Erdős Péter, Bors Jenő, Illyés Gyula, Déry Tibor, Bacsó Péter, Makk Károly, Bolgár György, Görgey Gábor, Moldova György, Presser Gábor, Schweitzer József, Zorán, Popper Péter. És sokan mások. 

Már ez a névsor is roppant fájdalmas. (S a tévések, ugye, egy teljesen más könyvben jönnek majd sorra.) S mondom, messze nem teljes. Ha Mező Gábor Facebook-oldalára felmész, vagy a Hamis gulyás című oldalra, rájössz, hogy mindez csupán a jéghegy csúcsa. Egy kép a Hamis gulyás oldaláról a további példákra: 

NYÁVOGÁS

A tartalom részleteibe belemenni nem fogok. azért, mert annyi név és adat van, hogy azt csak a fenti egybeszitálással lehet csak összefogni: a múlt velünk él, a felelősségre vonás hiánya rányomja mindenre a bélyegét. 

S persze az utolsó mondatom után töprengve ki is kell terjesztenem a véleményemet: vajon tőlünk nyugatabbra, ahol soha nem uralkodtak a kommunisták, nem volt diktatúrájuk, vajon sokkal gyengébb, befolyástalanabb-e baloldal? Költői a kérdés. 

A könyv tartalmának a részletibe azért sem megyek bele, mert elvesznék/nk benne. Mert annyi részlet, adat, információ van. 

Most fogok nyávogni. Több alpontban. A helyzet az, hogy nekem úgy tűnt, sokszor a szerző is elveszik az információ-óceánban. Nyomot követve új és új utakat talál a labirintusban, közvetít mindig arról, amit éppen talált, de közben valahogy a nagy egészet szem elől téveszti. Meg a kisebb egységeket is. Hogy honnan indult éppen arra, ahová jutott. Ha egyáltalán jut valahová. Mármint a tényen túl, hogy szinte gyakorlatilag senki sincsen, aki ne sározódott volna be. 

  1.    A KÖNYV CÍME NAGYON FÉLREVEZETŐ! 
A kultúráról van benne szó. Természetesen nem az a kérdés, hogy a komcsik lenyúltak-e az égadta világon mindent mindent. Lenyúltak mindent, persze! Úgy en bloc. A kis gömböc kutyafaxa hozzájuk képest. Igen, a kultúrát is lenyúlták. Azt is en bloc. 

De a könyvben a kultúrának csak nagyon kis szeleteit vizsgálgatjuk. Mi maradt ki? Inkább az a kérdés, mi került bele...

Az írók, költők periférikusak lettek, a könyvkiadók közül egyedül a Magvető  vezetője kerül szóba, de neki is csak a politikai múltja. A kiadóvezéri tevékenysége nem. Beszélgetünk a rock-popzenéről, de nem beszélgetünk a komolyzenéről, a népzenéről, a táncművészetekről és főleg, nem beszélgetünk a színházakról, színészekről, rendezőkről. A filmről sem. A képzőművészeket/szetet, a múzeumokat már nem is említem.  

  2.     A TÁRSUTAS 
olyan személy, aki maga nem vezet, alapvetően nem része az utasok csapatának sem, csak felkapaszkodott a járműre, mert gyorsabban elviszi oda, ahová el akar jutni.

A társutas tehát nem volt szerves része a Kádár-rendszernek, nem volt hivatala, nem volt tagja a pártnak, semmilyen komcsi társadalminak hazudott szervezetnek, de a tevékenységével, a kiállásával mégis a rendszer működését támogatta.

A rock- és popzenén belül Mező Gábor kiemeli Gerendás Pétert mint tipikus társutast.

Nincs jelentősége, de gyerekkoromban egy házban laktunk Óbudán, a Harrer Pál utca 22-ben. Mármint Gerendás Péter és én. Gerendás akkor a Láma zenekarban muzsikált, én meg általános isibe jártam. Egyszer segítettem neki egy csomó hangszert kicipelni a litfből egy ott várakozó mikrobuszba. Fogalmam sem volt a Lámáról, csak később állt össze a kép. Akkor még a nevét sem tudtam. Sem Gerendásnak, sem az együttesének.

Mező elindul Gerendás nyomába, így hamarosan megtudjuk, hogy Gerendás édesapja mielőtt a külkereskedelemben, egy raktár élére pottyantották, konkrétan embereket kínzott. De nagyon konkrétan.

S aztán elveszünk Gerendás papa tevékenységében, teljesen szem elől tévesztjük Péter fiát. Majd valahogy egyszerre mégis visszacsalinkázunk hozzá, rátérünk a elhíresült hivatalos rettegésére: hogy ő zsidóként retteg ebben az országban, annyira, hogy már komolyan fontolgatja az Izraelbe költözést is. Azóta se ment sehová...

Szóval a Gerendás Péterről szóló szakasz, feeójezet szerkezete: Péter – csalinka Apu miatt – Péter. Tanulság nincsen, csak a tények. Amikből nem feltétlenül maguktól értetődőn következnek a konklúziók. 

Mert arra például nem mutat rá ez a Gerendásokat taglaló szakasz,  hogy mi köze van akár a papa, akár a fiú tevékenységének a kultúra megszállásához? 

S ez könyvszerte élő probléma. 

  3.     ÖSSZEFOGLALÁST, ÁT- ÉS RÁTEKINTÉST igényeltem volna.. Azt, hogy ne csapjunk egyből a lecsóba, kapjak  valami arra, miért, hogyan történt, ami történt, mármint a média lenyúlása, mi a jelentősége és mi a következménye?

Illetve ha már említve lettek konkrét személyek, akkor velük kapcsolatban sokkal több konkrétumot vártam volna. Vagy a konkrétumok hiányában egy általános rámutatást, hogy miért volt gyalázatos, amit képviseltek. S hová jutottak vele. Nem a csámcsogás, az intimpistáskodás miatt, hanem a könyv témája miatt. Ha már név szerint említtetnek. 

Mert például persze, elgondolkodtató, hogy Koncz Zsuzsa ahhoz a Boldizsár Miklóshoz ment feleségül, akinek az édesapja, Boldizsár Iván gyakorlatilag gyilkos volt. Oké. Illetve nem oké. 

   4.    S ITT VAN AZ ÁTTOLT FELELŐSSÉG PÉLDÁJA. Mi köze ennek konkrétan Koncz Zsuzsához? Ha Szerelmetesfeleségtársam édesapja sorozatgyikos lett volna, akkor én nem szerethetek bele a lányába? 

Mert gondold csak végig e logikát: Koncznak az róható fel, hogy érzelmi kapcsolatba került egy gyilkos fiával! Koncz már két lépésre van a csúnya valakinek a valakije-című ostoba érvelési láncban a gócpont-személytől. S ez utalna arra, hogy maga is együttműködött volna a rendszerrel? Ugyan már! 

Ugyan mi köze az apák bűneinek a fiakhoz? Az apám alkoholista volt. Nem tudott nem inni, bele is halt. Én nem vagyok alkoholista. Akkor sem, ha mindennap felhajtok egy kupicával a finom házi páleszből. Felelős vagyok az apám alkoholizmusáért? Már miért lennék az? Az ideológiai kötődéseiért meg még kevésbé. Amiképpen a gazemberségeiért sem. 

Ha azt nézem, hogy ki volt Boldizsár Miklós, s hogy Koncz Zsuzsa hozzá ment feleségül, akkor már mond valamit a történet, de még ekkor sem biztos, hogy abban a politikai értelemben, ahogyan a könyv tálalja.

Más a helyzet persze azokkal, mint Komlós János, Kardos György vagy Berkesi András, akik rangban voltak az ÁVH-nél és úgy kerültek a kultúrába. De a tényeken túl csuda érdekes lett volna a konkrét tevékenységük elemzése is: mit csináltak rosszul, mit végeztek gazember mód, stb. Mert így maradt az ÁVÓ-s múlt miatti, csupasz, általános hű, meg há. 

   5.     A LESZŰRHETŐ KÖVETKEZTETÉSEK HIÁNYA SZEMBEÖTLŐ. S ez általában jellemző Mező Gábor könyvére. Nem csupán ugrál személyek és történelmi korszakok, események között, hanem a bemutatott tényekből leszűrhető következtetéseket teljes mértékben az olvasóra bízza. Miközben jellemzően a háttereket, amikben a történetek zajlanak nem vázolja fel. Azt feltételezi, amit ő tud, azt mindenki tudja. S így több esetben levegőben lógó történeteket olvashatunk, tanulságok nélkül. 

   6.      VAN POZITÍV PÉLDA IS. Mármint a mondanivaló, az információk szerkesztésére pozitív példa. HOFI GÉZA. Róla legalább megtudjuk, hogy Komlós cimbije, támogatottja volt, kidekázott poénokkal, grammra mért rendszerkritikával (ahogy Mező állítja: miniszterhelyettes felett senkit nem kritizálunk!). S ez a rendszerkritikus, ellenzéki Hofi az első pillanattól fogva vitriolosan gúnyolta a negyven év elnyomás után kormányozni kezdő, jobboldali kormányokat. 

Hofi szilveszteri kabaréi egykor eseményszámba mentek. Nem volt ember, aki ne nézte volna őket. Éppen a mondanivalója látszólagos ellenzékisége, a rendszerkritikái miatt. 

Nekem tökéletesen érthetetlen volt, hogy a szabad választások után felállított első kormányt a sajtó döntő része nem támogatta, nem segítette, hogy nem együtt építettünk országot, jogrendszert, mindent, örülve annak, hogy a komcsik végre eltakarodtak... Csak később értettem meg, hogy éppen az a baj, hogy nem takarodtak el. Csak más lett a mimikri. S éppen ezért lett ellenség az első, szabadon választott kormány is. Amiképpen a második jobboldali kormány, Orbáné is. 

S Hofi onnantól már csak az MDF röhögényét (kacagányá) majd a Fiúkat vette a szájára. Én a rendszerváltás után már nem tudtam szívből nevetni a poénjain. Pedig akkor még nem állt össze bennem a valós képe, szerepe és tevékenysége. 

PRIVÁT DILEMMÁM AVAGY HA AKKOR ÉLTEM VOLNA...

Bródy, Koncz és Csurka, meg úgy általában az egykorvolt rendszerben alkotó művészek kapcsán gondolkodtam el azon, hogy vajon hol van, van-e egyáltalán megfogalmazható-e a határ a megjelenés, a további nyilvános tevékenység érdekében végzett kompromisszum és a szolgai együttműködés között?

S ha a kompromisszum semmiképpen nem vállalható egy olyan gyalázatos rendszerrel, amilyen a kádári volt, akkor csak az marad egy alkotó számára, ami Hamvas Bélának vagy Radics Bélának jutott? A sarokba szorult névtelenség vagy/és az alkoholizmus kiváltotta halál? Ha már az apám is errefelé mutatott példát? 

Ne már! De akkor merre már? 

Vajon az a tény, hogy Csurka könyvei megjelentek az átkosban, a színdarabjai színpadra és tévéképernyőre kerültek, vajon a kegyeltségét bizonyítja-e, illetve a rendszerváltás utáni szerepe vajon mennyire volt köpönyegforgatás? 

Nem tudom a válaszokat. Ez csak ilyen kis privát dilemma. Hogy mit tennék én, ha olyan körülmények között kellenem élnem, alkotnom vagy éppen mindörökre elhallgatnom, mert jellemes, sziklaszilárd ember vagyok?  

A KONCEPCIÓ ÉS A STRATÉGIA HIÁNYA. A SZERKESZTÉS, NA! 

Vagyis amennyire a felvetés, az alapprobléma izgalmas, húsba vágó, érdekes és felháborító, a könyv szerkezetének,, a szerkezeti koncepció meghatározó stratégiájának a hiánya miatt széthullanak az információk. Nem vezetnek sehová: a tények a tényekre mutatnak. Ha egyáltalán: nem elsiklunk felettük a kötőpontok hiánya miatt. 

Pedig az egyértelműnek tűnik, hogy Mező Gábor hatalmas kutatómunkát végzett, és nem hasra csapva állítja, amit állít. Mindent forrásokkal, dokumentumokkal tud alátámasztani. 

Mondjuk többször előfordul, hogy belefutunk egy hosszabb idézetbe, és se előtte, se utána nincsen feltűntetve, hogy kitől származik, mikor, hol jelent meg, hangzott el. De ez csak bosszantó, tulajdonképpen teljesen mellékes hiba. 

Szóval ugyancsak jót tett volna egy alapos, kíméletlen szerkesztő a kötetnek. Mert úgy igazán ütős lehetett volna, nem csupán nagyon érdekes. 

Mindettől függetlenül A tévé megszállása nagyon fontos és roppant fájdalmas kötet.

LEZÁRÓ GONDOLAT

A moly.hu-n az egyik olvasó azt írta az értékelésében, hogy aha, innentől tudja, hogy a Századvég mint kiadó részesévé lett a Fidesz propagandájának. Eltátottam a számat. 

Volt olyan idő, amikor a Századvég nem a Fidesz által képviselt, konzervatív szellemi test tagja volt? S vajon miért baj, ha egy kiadó szellemileg elkötelezett?

Ugyanis ez a kötet elsősorban nem a Fidesz mai érdekeit szolgálja, hanem a múltat tárja fel. Arra mutat rá, hogy a kultúra vezető és megmondó emberei közül, az elmúlt rendszerben és azt jóval meghaladva mennyien mérgezték a közéletünket, -gondolkodásunkat. 

Közhely, hogy a múltfeltárás a rendszerváltáskor, majd azt követően gyakorlatilag elmaradt, Két miniszterelnökről is menet közben derült ki a pufajkás múlt és a II/III-as beépítettség. Bár mondjuk a kiderülés előtt sem férhetett kétség ahhoz, hogy nagyon mélyen benne voltak a szocialista-buliban, hiszen mindketten vezetők voltak már a Kádár-diktatúrában is. 

És gondolom nem tévedek, utána nem néztem, annyira nem érdekelt, de vajon ha ugyanez a felhasználó baloldali szellemiséggel fertőzött könyvet olvas, akkor is felszisszen, és politikai megrontásra döbben-e rá?

Századvég, Budapest, 2023, 340 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156436191

2024 június harmadik napján olyan párás idő volt, hogy szokásommal és tapasztalatommal ellentétben ma megfájdult a fejem. Pedig egyáltalán nem szokta ezt tenni. És rendre lecsukódik a szemem. Ennek ellenére természetesen böcsülettel végig csináltam a napot. 

*

Tényleg, erről már akartam írni. Vagy elképesztően szerencsés fickó vagyok, vagyok optimista természet, de ezzel a lakó ki- és visszaszállítással rendre marha nagy mázlim van. Alig emlékszem olyan alkalomra, hogy ne lett volna. Volt, de tényleg alig. Arról van szó, hogy hordozgatom az idősotthonunk lakóit mindenféle orvosi vizsgálatokra. Nagyon sokszor van olyan, hogy nézegetem a kiszállítási időpontokat, és azon studirozok, hogy, oké, kiviszem őket, de ilyen sűrű indulással hogyan fogom visszahozni? Mert az is az én feladatom. Mikor lesz időm elmenni értük, úgy, hogy a következő indulást is elérjem, illetve hogyan oldom meg, hogy ne várjanak rám órákig? 

Aztán vagy olyan remekül jön össze a telefonhívások tempója, hogy nem is kell morfondíroznom, vagy közvejön valami váratlan könnyítés, de valami, akármi mindig történik, hogy ne legyen elementáris szívás a dologból. Mondjuk az is tény, hogy a fantasztikus Főnöknénink pár éve bevezette, hogy 7.30 előtt nincsen indulásunk, és maximum háromig vagyunk hívhatók, utána ki-ki oldja meg a hazajutást, ahogy akarja. Ha ezutánra van kiszállítási óhaja, akkor azt is.

Ma is így volt. Fogalmam nem volt, hogyan fogom megoldani ezt a napot, annyi felé kellett futkorásznom, annyi utassal... S jött még egy-két apró plusz is, de mert a pluszokat könnyedén, derűsen vettem, jöttek könnyítések is. S lám, megint tökéletesen emberi időben végeztem.