Hát, nem első alkalommal, és minden bizonnyal nem is utoljára, de ismét valami huszárvágásra lenne szükségem, hogy kivágjam magamat a zavaromból.
Ugyanis közvetlenül e kötet előtt olvastam valami Mező Gábor nevű szerzőnek A kultúra megszállása című kötetét, amely a kultúra némely területeinek a megszállásáról szólt.
Azt sem tudtam letenni (ebben benne van, hogy ezt sem), de messze nem voltam vele elégedett. Nem a tartalmával, hanem a szerkesztésével. Illetve ezáltal a tartalmával.
Erősen ajánlom azt az előző bejegyzést, mert komoly átfedések vannak a két könyv között. Logikusan, várhatón. Ezért most nincsen szándékomban mindazt szóvá tenni, amit amott már szóvá tettem.
Például, hogy vajon a szintén nemrégen olvasott Szinetár-életrajz-szerűséget olvasva felmerült bennem, miként lehetett egy minden pártbefolyástól, beépítettségtől mentes ember, ahogyan mondja magáról hihetetlenül fiatalon kulcspozícióba kerülő rendező, majd a tévé művészeti vezetője? Akkor is elmondtam: eszembe sincsen vádolni bármivel, csak éppen érthetetlen. Ennek a könyvnek a hátterén pedig hihetetlen. Tények nélkül bármilyen aljas vádaskodásnak is fest ez a kijelentés.
A KEZDETI ÉVEK, AVAGY A KÁDÁR-I HATALOMÁTVÉTEL TERRORJA
A Magyar Televízió 1957-ben indult. Kezdetben csak napi, heti pár órás adással. Mármint úgy, hogy nem isvolt mindennap műsora. Mező Gábor levéltári kutatásai szerint ember nem volt az indulásnál, aki ne lett volna aktív résztvevője a kommunista rendszer működésének. De tényleg senki sem. A történelmi időpontot illetőn ez teljesen érthető. Ha nem is kultiválható.
Vagyis mondj bárkit a tévé hőskorából, csakis kizárólag megbízható elvtársról lehet szó. Legyen szó vezetőről vagy vezetettről. S természetesen ezáltal érvényesült a dürrematt-i felvetés a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről (vö. A megbizatás). Mi a paranoia, ha nem ez?
A kötet két fő részből áll. Az elsőben a Rákosi-korszakban indult tévésekről van szó. Akik a Magyar Televíziót elindították. Nagy meglepetés ebben a szakaszban nem ér, nem érhet.
Regős Sándor, Kovalik Károly, Szepesi György, Ipper Pál, Benke Valéria, Vitray Tamás, Szőnyi János, Vitár Róbert, Árkus József... Hogy csak a talán még ma is ismert neveket említsem.
A KÁDERGYEREKEK TELEVÍZIÓJA
Nem érdektelen az első rész. De mindenképpen érdekesebb a második, a kádergyerekek televíziójának a világa. Azért érdekesebb, mert a kádergyerekek a mai napig itt vannak velünk, aktívak, mai is dolgoznak.
Rózsa György, Juszt László, Frei Tamás, Kepes András, Érdi Sándor, Szegvári Katalin, Szilágyi János, Avar János, Baló György, Hajdú János, Bánó András, Hardy Mihály
A kádergyerekek általános jellemzője, hogy mindnyájan piszok szerencsések. Egyikük sem a családi háttérnek, az elvtársi kapcsolatok támogatásának köszönheti a karrierjét. Kivétel nélkül mindnyájan, illetve Szilágyi János kivétel volt, a szerencsések, a csillagok jó együtt állásának. Vagyis a politikai támogatásukat mindannyian titkolják és/vagy szégyellik.
A LEGNAGYOBB KÉRDÉS: KI MIT CSINÁL(T)?
Pedzegettem már A kultúra megszállása című könyv bemutatásában is: ügynök és ügynök között van különbség, illetve nagyon nem mindegy ki mit tett mint ügynök. Illetve feltettem a kérdést, mennyire vet rám rossz fényt, mennyire határozza meg a nyilvánosság előtti értékemet, ha kiderül, hogy az édesapám alkoholista volt?
2004.ben Vikidál Gyula elismerte, hogy Dallos fedőnéven jelentések írt a III/III-as csoportfőnökségnek. Csúf dolog. Főleg innen, 2024-ből megítélve. Vikidál '81–'86 között jelentett. Nagy Feró nyilatkozta, hogy persze, ő tudott Vikdál beépítettségéről, a Gyula neki meg is mutatta a leadás előtt a jelentéseket. Mint például, hogy iparkodott kimosdatni Ferót, ezáltal egyengetve a Beatrice útját. Meg jelentett olyan csúfságot is, hogy a KISZ lapjában támogatják az újhullámos zenekarokat. Vagyis mintegy feljelentette a III/III-nak a Kommunista Ifjúsági Szövetséget.
Nem tisztem és szándékom védeni Vikidál Gyulát. Nem is ez a szándékom. Csak annyit akarok mondani, hogy a mából megítélve egy puszta tény kétségtelenül festhet elég csúful is. De egy tény soha nem egymagában áll az Univerzumban. A tényeknek van háttere, története, és vannak összefüggései, előzményei és következményei.
Mindenképpen el kell különíteni azokat, akik elvből, érdekből fenntartották, működtették a biztonsági szolgálat bármelyik osztályát, és azokat, akiket megfélemlítéssel, zsarolással rákényszerítettek arra, hogy jelentéseket adjanak bármelyik főcsoportfőnökségnek. Az utóbbit igen jól mutatja be A besúgó című filmsorozat.
Valamelyik nap, hazafelé sétáltam, és azon töprengtem ahogy átvágtam a vonatállomástól hazáig a Mocsáros-dűlőn, hogy megfelelő szempontú megfogalmazásban rólam is kiderülhetne, hogy együttműködtem a rendszerrel. Lássuk!
„Mohácsi Zoltán (szül....; anyja neve: .....) munkáscsaládból származik. Édesapja, Mohácsi József esztergályos volt. Utolsó bejelentett munkahelye a Patyolat Vállalat, ahol felelős volt a kazánokért. A kazánok működésével kapcsolatos több, műszaki rajzokkal megtámogatott újítását elfogadta a Hivatal. Édesanyja szintén a Patyolat Vállalatban dolgozott, árúátvevőként.
Nagyszülei szintén munkás- parasztszármazásúak, bár apai vonalon erősen feltételezhető a zsidó vérvonal is. Apai üknagyapa a harmincas években magyarosította családnevet Mertz-ről Mohácsira.
Mohácsi Zoltán gyerekkorától fogva együttműködő volt szocialista hazánk rendjével, államával és pártjával. Amikor a kisdobos nyakkendőt a nyakába kötötték, roppant boldogságot és büszkeséget érzett. Az úttörő nyakkendő megkapásakor bizonyos ideológiai szempontból deklasszált elemek hatására ezt a büszkeséget már nem érezte, de minden ellenkezés és ellenérv nélkül hagyta, hogy úttörővé avassák.
1983-ban, tizenhat éves korában az ideológiai fejlődése odáig jutott, hogy Gyurkó László Kádár-könyvének a hatására kommunistává lett. Sajnos sem a KISZ-be, sem a pártba nem lépett be, de erről egy szélsőséges gondolkodású katolikus család matriarchájának az '56-os ellenforradalmat követő évek történéseinek az elsuttogására (mert a családanya tartott demokratikus diktatúránk megfigyelésétől) Mohácsi Zoltán elfordult pártunk egyéni és társadalmi kompromisszumokra törekvő vezetőjétől.
Középiskolai évei alatt tagja lett egy elsősorban humorral és képzőművészettel foglalkozó interaktív csoportnak, amely a tevékenységét egy osztálytermi hulladék-installációval kezdte, majd hamarosan stencilezett formában iskolaújságot is kiadott. A lap harmadik, egyben utolsó számában egy a KISZ-szel kapcsolatban megfogalmazott cikkben Mohácsi Zoltánnak eszébe sem jutott az ifjúsági szervezet egészét megkérdőjelezni, kiderült, hogy a reform, az átalakítás híve. Az más kérdés, hogy iskola akkori igazgatója, Hámori Ottóné a cikk hatására a harminc oldalas újság harminckét oldalát cenzúrázta ki.
M. Z. ezen években, konkrétan az első tanév végén mutatta a rendszer iránti hűségének a legerősebb jelét. Az éves teljesítményére tekintettel az osztályfőnöke, Varga Jolán tanárnő kénytelen volt az orosz nyelv elsajátításában el nem végzett munkája miatt nyári pótvizsgára küldeni az elvtársunkat. Aki aztán a pótvizsgán bebizonyította, hogy a moszkvai irányvonal anyanyelve majd' annyira szívének vágya mint a saját anyanyelve: a vizsgája eredménye egy kövér hármas lett!
M. Z. ideológia hűsége megnyilvánult a katonaideje botránymentes letöltésében is. Majd a leszerelése után szavazója lett az MSZMP másik utódpárjának, a csak később lelepleződött SZDSZ-nek és hűséges olvasója a 168 óra és a Hócipő című lapoknak.
Bevallottan a kedvenc írói közé tartozik Kurt Vonnegut és Garcia Márquez (elvtárs).
M. Z. egész életében elutasította, hogy hivatalosan is értelmiségivé váljon. Tette ezt azért, hogy elkerülhesse a burzsoázia csábító kísértését, a szellemi felsőbbrendűség mákonyát és a több pénz kapitalista talmiságát. egész életében rissz-rossz állásokban maradt népünk hűséges gyermeke.
stb., stb., stb.
M. Z. jellemző testtartása a középiskolás éveiben
Na, szóval, a helyzet az, hogy megtudjuk, ki mindenki nevesebb tévés kádergyerek, s hogy ki vette igénybe a kádergyereksége nyújtotta könnyített pályát. (Mindenki.). Csúnya, sunyi dolog. De mondom, még ebben sem vagyok tökéletesen bizonyos.
Arról azonban nagyjából egy árva szó sincsen, ki mit csinált konkrétan, mi az, ami, amik miatt vállalhatatlan a jelenléte a mai médiában.
Nagyon jellemző a Jusztékról, László gyermekükről és az ő orosz kapcsolatairól szóló fejezet legutolsó, számomra legérthetetlenebb mondata.
A cikke és a saját elmondása szerint az ő [Szemjon Mogiljevics, orosz maffiavezér] üzlettársa volt Juszt László, aki számtalan botrányos ügyben szerepelt, amelyeket nem én, de legalábbis nem most fogok részletezni. Azt hiszem, a kapcsolatrendszere önmagáért beszél. (243.)
Nem, nem beszél önmagáért. Csak sejtet. Utalgat. De én, a panelproli kisember, nem, nem tudom, miként élt Juszt László ezzel a kapcsolattal. Honnan tudnám?
Azt látom a filmekben, hogy van, amikor a háló rátekeredik valakire és kénytelen együttműködni a nagy halakkal, mert ha nem, akkor meghal. Meg azt is látom, hogy van, aki ugyanolyan gazember mint a nagy halak, csak nincs annyi pénze, ergo hatalma. De erkölcsileg ugyanaz a dupla nulla. De nem, a kapcsolatai alapján nem tudom, mit csinált Juszt László.
S ez így nekem alsó hangon kevés, mert információ, csak bizonyos tényekre alapozott pletyka, felső hangon pedig sunyin csúsztatott félinformáció. Mert az ösztöneimre és a filmélményeimre épít,. Hogy milyenek az ilyenek. Ahelyett, hogy elmondaná, konkrétan mit csinált Juszt, miért kell viszolyognom tőle.
A konkrét információk hiánya a kádergyerekekről szóló részből fájón hiányzik. S mert hiányzik, így nem tudom teljesen komolyan venni a könyv címében a szenzációs, leleplező megszállás szót.
Félre értés ne essék. Tudom, hogy a teljes média az utóbbi évek hosszú Orbán-érája előtt ezerrel és majdnem mindenestül a baloldal kezében volt. Azt is, hogy az úgynevezett rendszerváltás előtti garnitúra mindenestül átmentette magát a váltás utánra. Az első Orbán-kormány idején nem is értettem, hogy a tökéletes egyensúlytalanság ellen miért nem tett akkor valamit a jobboldal. Még azt is értem, hogy most, amikor tettek, amikor az egyensúlytalanság már az ő oldalukon van, a megmondó emberek ismertségéből fakadón a hangsúly jobbára még mindig ott van. Azt is tudom, hogy ez a jelenség világszerte így működik. Amerikában talán egy országosan ismert, fajsúlyos tényező, a Fox News létezik. Nem ezzel van a baj. Hanem a tények hiányával a honi viszonyokat illetőn.
AZ UTOLSÓ FEJEZET
a Szomszédok című teleregényről szól. Amit nem volt ember aki ne nézte volna. Ha kritikusan is, mégis rendszeresen. A Szomszédok rendezője Horváth Ádám volt. Mezei Gábor viszonylag hosszasan elemzi, üzenetében miért nem volt még köszönőviszonyban sem a valósággal a sorozat. Azt is, hogy miért volt álságos szócső.
Mielőtt ebbe belefog, elmondja azt is, hogy az eddigiekkel szemben egy olyan fejezet következik, amely nem az objektív tényekre alapoz, hanem elsősorban a személyes véleményére. S ez a fejezet úgy gömbölyű, ahogyan van. Mármint a kádergyerekekről szólóval szemben. Ahol az objektív tények maximum a sejtetést biztosították.
Amikor e fejezet végén becsuktam a könyvet, azt sajnáltam, hogy bárcsak több tér és hely jutott volna az elejétől fogva a szerző szubjektív véleményének. Ugyanis a fentiek tükrében az a benyomás alakult ki, hogy ami objektív, az súlytalan, ami szubjektív, az meg tényszerű.
Nagyjából ezt fogalmaztam meg a sorozat előző részében is. Ezért a végkövetkeztetés, hogy a kultúra és a benne a televízió megszállásának az alapvetése megtörtént, de a részletes bemutatása még várat magára. Főleg azért, mert a megszállás nem is annyira a Kádár-rendszerben érdekes. Ott természetes. A diktatúra mindenhol diktál. A kommunisták mindent megszálltak és kisajátítottak. (Ezért ormótlan idétlenség Orbán-rendszerét diktatúrának hívni.) Az érdekes az, hogy egy elvileg demokratikus rendszerben miképpen maradt tökéletesen egyoldalú a média, és az, miképpen lehetséges még mindig, hogy ellenszélben is ekkora agymosó szerepe maradt.
De mondom, világszerte.
S egyébként szó sincsen megszállásról. Azok hátterén sem, amit olvasok. Hatalommegtartás, na, arról beszélhetünk. A megszállás tőlünk nyugatabbra igaz. Lásd a Fox News fehérhollóságát.
P. S.
Szinetár Miklóst semmilyen szinten, sehol, semmilyen formában nem említi a könyv. Hiába volt a kritikus történelmi időben a Magyar Televízió művészeti vezetője, és kulturális tényező. Van remény.
Azért van, mert Baló György esetét alapul véve Mezei azt mondja, kedvező feltételek mellett lehetett nemet mondani a beépítésre. Hiszen Baló is megtette.
Századvég, Budapest, 2023, 316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156436337
7/10
2024 június közepe felé poroszkálva. Hajnalban zuhogott az eső, de nem lett sokkal hűvösebb. Csemete és Csemetepár az előbb voltak nálunk. Amikor indultak, lekísértük őket. Nem esett jól a lenti klíma. A gépi klímával támogatott itthonink az élhető. De ennek ellenére mindjárt elmegyünk tekerni egyet. Mármint kerékpárpedált. Most van háromnegyed öt, hátha hűl valamit a kinti forróság. de jó, hogy eleddig ez elmaradt!
