Mondanám, hogy nem érdekel. Hazudnék. Mert mindennap használom. Ha másra nem, a blogom bejegyzéseimnek a hirdetésére. De nem csak arra. Az elsődleges kommunikációs forrásom.

Néha lapozgatok a bejegyzések között, kivel mi van, innen is nézek híreket (vagy elsősorban innen nézek?), hozzá-hozzá szólok ehhez-ahhoz, érdekességek, apróságok. Tényleg nagyon ritkán, de rá-ránézek hirdetésekre is. Olyan azonban nincsen, hogy órákat töltsek el előtte.

Hát még az Instagram vagy a TikTok előtt! Magamtól az érdeklődés hiánya miatt még soha fel nem mentem egyikre sem.Nem tartom érdemnek, így alakult.  A FB-ra viszont, mondom, igen. Napi szinten. (Hiába, búmer vagyok, X-generáció.) 

Nem is értem Szerelmetesfeleségtársamat, aki marhára le tud ragadni az utóbbi előtt. Ezernyi hülyeséget néz meg, míg egy értelmesig eljut. Néha megmutat ezt-azt, néha valóban érdekes is. (A legutóbbi az Ebial büfé extulajának, Janinak a „Minek ide szakember? Itt vagyok én!”-videója volt. Gratula, Jani!) De jobbára jópofa, de semmitmondó videókról van szó. 

A YouTube-ot aktívan használom, nagyon sok kiváló zenét köszönhetek neki. Meg érdekelnek a politikai összefoglalások is. Jobbról. Szűrve. A bal meg már egyáltalán nem. Egyoldalú lettem. 

Na, és akkor itt van egy 758 oldalas könyv a Facséról. Túl vastag. Olvasása közben többször gondolkodtam, hogy ennyire érdekel-e a közösségi oldalak közösségi oldalának a története, amely három éve szívat, és amely egyértelműen egészen más politikai nézeten van mint én, és ezt nem is különösebben titkolja. Olyan képmutató mint ide Lacháza, olyan gazdag mint Krőzus (Kroiszosz), és szemmel láthatólag az utóbbi a fő célja. Pedig egykor Zuckerberg fő eszméje a szólásszabadság volt... Erre még visszatérek, a könyv vitatkozik velem.

Emlékszem, amikor a FB leuralta az iwiw-et, szomorú voltam. Aztán átszoktam rá. (Most néztem, a MeWe meglepő módon még létezik. Újra kellett regisztrálnom rá, hogy megnézzem, milyen is.) Abban voltam, hogy már a kezdet kezdetén, vagyis akkor, amikor FB lehetővé tette a nyílt regisztrációt, 2006–2007-ben tagja lettem az oldalnak. De á, dehogy, a névjegyem adata szerint csak 2011-ben csatlakoztam. Jé! 

A szerzőről

Steven Levy 1978-ban megtalálta Albert Einstein agyát egy patológus laborjában, aki boncolás után tartósította azt (forrás itt). Mondjuk ezzel az érdekességgel vetekszik, hogy 

Walter Mossberg mellett ő az Apple Computer egyik fő kritikusa. 2004 júliusában Levy írt egy címlapsztorit, melyben interjút készített az Apple igazgatójával, Steve Jobsszal, ebben lerántotta a leplet a negyedik generációs iPodról, még mielőtt az Apple bejelentette volna a terméket – ez egy szokatlan esemény volt, mivel az Apple arról híres, hogy soha nem szivárogtat ki idő előtt információkat a sajtónak. (forrás)

Vagyis Levy szereti a kihívásokat. Írt egy ultra-vaskos könyvet a FB-ról is. Aminek a fülszövege azt mondja, hogy Levy: 

több száz, cégen belüli és cégen kívüli interjú elkészítése után vetette bele magát a közösségi média legsötétebb bugyraiba, hogy lehengerlő és lebilincselő stílusával feltárja előttünk a techóriás történetét, ami megváltoztatta a világot, és most viselnie kell a következményeket.

Ő az!

Na, lássuk! Előre mondom, nem fogok mélyen elmerülni a részletekben. Főleg mert a nagyja a nagy nyilvánosság előtt zajlott, zajlik. S mert nem nagyon ismerek olyan embert, aki ne lenne fent a FB-on (bár családtag is van ilyen, igaz, csak a Marketplace miatt regisztrált), és egyre kevesebb az olyan ismerősöm is, akivel vagy az önmagában való, vagy az emberi rosszindulat vezérelte algoritmus ne cseszett volna még ki kisebb nagyobb mértékben. 

 A döbi

az volt, ahogy olvastam a könyvet, hogy voltaképpen nem jöttem rá, Zuckerberg kollégiumi ötlete miben volt tök egyedi. amikor nem volt az. Amikor Zucki kitalálta, hogy csinál az egyetemen egy ilyen ki-kicsoda dolgot, akkor már léteztek ilyen egyetemi ki-kicsoda dolgok. 

Innentől próbáltam felfogni, hogy micsoda is repítette felfelé a FB-ot. Legalábbis addig, amíg a hírfolyamot ki nem találta Zuckerberg. Mert az akkor vadi új volt. S aztán jött a nyílt regisztráció lehetősége, amikor bárki, akárki és mindenki hozzáférhetett a FB-hoz, aki csak akart. 

A FB munkamenete kezdetben úgy festett, hogy Mark és a haverjai leprogramozták, amit akartak, és lökték is ki a nyilvánosság elé. Az alapelvük, ami egyébként mindig is az maradt, a Zuckitól származó csatakiáltás volt: „Haladj gyorsan, és törj-zúzz!” Aztán a kilökött dolgokat javítgatták, ahogy jöttek a visszajelzések, illetve ahogyan a hibákat felfedezték. Illetve ahogy kitörtek a botrányok.

Aztán ez később is ugyanígy maradt. A munkafolyamatok is, az alapelv is. Az utóbbi 2012-ben, a FB részvénytársasággá alakulása idején a leendő részvényeseknek írt levélbe is a bekerült a többi alapvető Facebook-alapelvvel együtt. 

Laza bagázs volt. Zucki tizenkilenc éves volt, amikor a az első közösségi szoftvert leprogramozta. Programozni tudott, a cégek működéséről, felépítéséről fogalma sem volt. Ad hoc jellegűen működött a Facse. S ez még akkor is igaz volt, amikor már megkerülhetetlenül nagy volt az informatika, az internet világában. s amikor már több területen vérprofi szakemberek dolgoztak. A FB legtöbb, nem technikai problémája ebből fakadt. Több mint nagyvonalúan kezeltek olyan dolgokat mint az adatvédelem. Amit kis túlzással az ő teszetoszaságuk, nem törődésük, vagy éppen gazemberségük hozott igazán divatba. A Facebook előtt nem volt cég, amely ennyi ember magánéletéhez ilyen mélységben hozzáfért volna. S amely ennyi ember adatát így-úgy, ki is engedte, adta a kezéből. 

Szóval a héccások oldalas könyvben mindvégig arról van szó, hogy a világ első tíz legnagyobb cégében benne levő cég mennyire csak kullog az események után, mennyire felkészületlen, mennyire nincsen benne előre látás, stb., stb. Aztán közben megveszi az Instagramot 2013-ban egymillárd (!) Majd pár év múlva a WhatsApp-ot húszmilliárdért (!!!). Már az elsőbe sem mertem belegondolni, mennyi pénz is az... Az utóbbiba végképp nem. 

Az idea

Ha valakinek, bárkinek nem is szimpatikus a manus, mármint Mark Zuckerberg, azt akkor is el kell ismernie, hogy zseniális egy krapek. Az ötletével, a megvalósításával is, a jövőlátásával is.

És Zuckerberg öntörvényű is. Meg javíthatatlan idealista. A meghökkentően gyakorlatias, célratörő realizmusa mellett. Fura egy személyiség, az biztos.

Ha szólnak hozzá, ha kérdezik, van, hogy hosszú ideig, fél percig csak bámul egy irányba, mintha nem fogta volna fel, amit hallott, aztán egyszer csak ott folytatja, ahol kikapcsolt. Nem diktatórikus, de tud keményen dönteni. Egyetlen bevallott célja van: az emberi kapcsolatépítés megkönnyítése és a szólásszabadság mindenekfelettisége. (Ne röhögj!) 

Az, hogy a FB egyfelől irgalmatlan vagyont is biztosít sok-sok-sok embernek, pozitív hozadék. Az alapvető filozófia nem erre épült. Az alapvető filozófia, s Zuck-ot, a könyv szerint a mai napig is legelső sorban ez hajtja, motiválja, s ezért tartja szorosan a kezében a cégét, a kapcsolatépítés és a hálózatok terjedése, mélyítése, kiszélesítése, s ezen belül a szólásszabadság magasra tartása motiválja. 

Khm...!

A FB melyikoldalisága

Van egy fejezete a könyvnek, amely a 2016-os, amerikai választásokról szól. Amikor is az a vád érte a FB-ot, hogy a felülete orosz hackerek játszóterévé vált, akik Hillary Clinton ellenében Donald Trump-ot támogatták. Ez ugyanakkor történt, mikor is Clinton asszony és környezete gépeiről temérdek e-mail-t törtek fel, amelyek elég gyalázatos fényben tüntették fel a demokrata oldal krémjét.

Az erről szóló fejezet címe ebben a könyvben: Választások. 

Levy megpróbálja néhány lépéssel hátrébb távolodva szemlélni és bemutatni Zuck giga-művét. Soha nem fogalmaz élesen, a kritikái higgadtak, távolságtartóak. 

Nem tudtam eldönteni, ebben a fejezetben azért éreztem, hogy elfogultan áll ki a FB mellett, mert

1. elfogultan állt ki a FB mellett, s ennek oka, hogy bár kritikusan szemléli az óriásvállalat tevékenységét, de az egyazon politikai oldalhoz tartozás mundérbecsülete fontosabb mint a tények elismerése;
2. vagy arról volt szó, hogy én állok elfogultan a kérdéshez, mert a túloldalról nézem a dolgokat, így az, amit a saját szellemi bőrömön tapasztaltam, kiegészülve azoknak az énoldalami közszereplőknek az eseteivel, akikről tudok, elfedi előlem a tényt, hogy a FB nem csak errefelé szankcionál, hanem mindenfelé. Csak a más irányok nekem nem fájnak, mert nem a szólás- és sajtószabadság általános elve a fontos számomra, hanem hogy a saját politikai nézeteimet akarom látni, olvasni, hallani, a balról jövőket meg ki nem xarja le? 

Minden esetre felkaptam a fejemet, amikor Levy megemlítette azt az esetet, amikor a kampányidőszakban a Trump nevű elnökjelölt FB-oldalán megjelent egy migrációellenes bejegyzés. A bejegyzés tartalma úgy ahogyan volt, ellene ment a FB irányelveinek. (Tudja bárki, mik is ezek az irányelvek?) Azért ment ellene, mert rasszista alapállású. (Tudja valaki értelmezni, mi is az a rasszizmus?) Manapság, amikor Európa-szerte záródnak a kapuk a migráció előtt, amikor végre a hűdedemokratikuswoke-országok is belátják, hogy öntökönszúrást követnek el a parttalan, ellenőrizetlen bevándorlás alkalmazásával, kicsit csüggesztő arra gondolni, hogy nyolc évvel ezelőtt Trump ugyanezért volt rasszista.

Na, szóval, megjelent Trump oldalán a migráció ellenes valami. Ami ellene ment a FB egyértelmű (.-)))))))) ) irányelveinek. De mert Trump elnökjelölt volt, a véleménye pedig nem csupán egy vélemény, hanem hírértékű információ, ezért a FB azt a vezércselt alkalmazta, hogy az ő oldalán, mármint Trump-én, fent hagyták a bejegyzést, de ha bárki megosztotta, azt törölték. Elegáns, meghajlás, jobb kézzel,  széles karmozdulattal meglengetve a vastag karimájú tollas kalap, amilyet a három plusz egy testőr hordott. (Soha nem értettem, miért három, amikor Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan...Na, mindegy!) Trump cikkének a FB-on maradását Levy szerint leginkább Mark Zuckerberg támogatta, aki maga egyébként erősen migráció-párti... S ne jusson az eszembe a már többször emlegetett Macskafogó zárójelenete a selymes réten egymás mellett virágot csokorba szedő macskákról és egerekről (ami kép, ugye, macska szempontból tökéletesen evolúciós öngyilok, mert az egérnek ott van a sajt, de a macskának mi jut egér helyett? Vagyis nem kell csak pár hét és éhen hal az összes nyivákoló. Vagyis győztek az egerek, gratula Fushimisi professzor és Grabowsky!) 

De egyébként is, talán ez a fejezet a legérdekesebb a könyvben. Itt van szó ugyanis arról, miképpen használta ki a Facebook hiányosságait egy szentpétervári, orosz kormánykörökkel is érintkező csoport, hogy terjessze a maga demokrata jelölt-ellenes álhíreit, erősítve ezzel a republikánus jelöltet. A Facse utólag fogta fel, mi is történt, azFBI tudott a dologról, de nem szólt a Facsénak, Trump megválasztása után meg nem nagyon akarták bolygatni az ügyet, mert minek baszkurálni az amerikai medvét? De mert valamit kénytelenek voltak lépni, hát kiadtak egy kiherélt jelentés, amiben az orosz szó sem fordult elő. 

Viszont, mondom, Levy ezen a ponton (s hangsúlyozottan ezen) ezerrel kiáll a Facebook mellett. Ugyan hangsúlyozza, hogy mennyire egyensúlyra törekvő volt az oldal, de azt is, hogy a Trump-nyerte választás után letargiába és apátiába süppedt a komplett Face-csapat, másnap mindenki csak meredten, döbbenten bámult maga elé. 

Stephen Levy mérlege a mérlegen

Írtam már: miközben elismeri a teljesítményt, Levy mindvégig tart pár lépés távolságot Zuckerbergtől és a Facebooktól. Az adatvédelem hiányával kapcsolatban rendre velős megjegyzéseket tesz, ahogyan lebegteti azt a kérdést is, vajon igaz-e Zucki permanensen hangoztatott ideális álma a kapcsolatépítésről és a szólásszabadságról, vagy csupán a növekedésmánia gazdasági céljainak álruhája. Neki úgy fest, mindkettő egyszerre igaz.

A könyve 2020-ban jelent meg eredetileg, így a Metá-vá válást már nem taglalja. A FB története a könyvében odáig jut, hogy Zuck fejében megszületett a koncentráció gyakorlata, és a korábban bekebelezett Instagrarmtól már meg is vonta az önállóságot. 

Azt, hogy az elnökválasztás során a Facebook hihetően akaratlanul is a jobboldali Trumpnak lett a segítségére a tőle gyakorlatilag kilopott vitatott számú, tizenöt-százötvenmillió felhasználó adatai által, azt egy pillanatig sem rejti véka alá. Ahogyan a figyelmes olvasó számára egyértelmű, hogy a nagyon ingoványosan értelmezhető gyűlöletbeszédes posztok létrehozásáért is jobboldali érzelmű szerzők a felelősek. S esetükben Zuck a szólásszabadság folyamatosan hangoztatott védelmezésével megsüvegelni való idealista. 

Ennek ellenére az egyik (vagy inkább a másik legérdekesebb fejezet a 17. hetedik, amely a Facebook felelősségéről szól a rajta megjelenő posztok tartalmáért.

• Egyfelől az a konklúzió, hogy a kétmilliárd felhasználó posztjainak az emberi áttekintése lehetetlen feladat.
• Másfelől arról, hogy az MI még nem áll készen, hogy elvégezze az emberek helyett.
• Harmadrészt meg arról, hogy voltaképpen ha bárki elmerül a kérdésben, rájön hogy a gyűlöletbeszéd végső soron meghatározhatatlan és értelmezhetetlen terminológia, tehát a gyökeres kipusztításának az oldaláról a Face, ha akarja sem tud megfelelni, mert ennek egyszerűen nem lehet maradéktalanul megfelelni.

S miután Levy ezt levezeti, így zárja ezt a fejezetet: 

Lehet, hogy a Facebook kiszervezte a tartalommoderálást [sic!; vagy a tartalom moderálását vagy a tartalomoderálást;Mohabácsi] , az oldalakra felkerülő tartalmakért vállalt felelősséget nem szervezheti ki. Zuckerbergnek abban igaza van, hogy a cége nem válhat a világ szavának a döntőbírájává. De azzal, hogy összekötötte a világot, valami olyasmit hozott létre, ami mégis ebbe a kellemetlen helyzetbe hozta. Ez a platform az övé.  

Enyhén szólva ellentmondásos mondatok. 

Ugyanakkor Levy ezerrel magyarázza, hogy hiába is, hogy a FB munkatársainak a kilencven százaléka liberális, a szólásszabadság tisztelete akkora, hogy szó se nincsen a liberális nézetek, oldalak, hozzászólások előnyben részesítéséről. Példaként hoz egy még amerikai jobboldali körökben is periférikus személyt, illetve az ő több munkatársat is foglalkoztató oldalát, aki a szólásszabadság tisztelő Facse csak nem és nem akart tiltani, de amikor nyomásra végül megtette, ugyanazon a napon letiltotta egy véresszájú muszlim szólásvezér oldalát is. Mert, lám csak, ennyire nem egyoldalú! 

Különben is, a gyűlöletbeszéddel mennyi baja van a Facebook-nak: nem elég, hogy voltaképpen definiálhatatlan (nem én mondom, egy függetlenekből összehívott, negyven fős, nagyon okos csapat jutott erre a következtetésre), de ráadásul mindig és mégis előjön. Vagy orosz hackerek hozzá hírbe sátánista körökkel Hillary Clintont, vagy Trump beszél muszlimellenesen, vagy jobboldali politikusok vádolják a FB-ot azzal, hogy a liberális véleményeket nyomatja, a konzervatívokat elhallgatja, és közben szegény FB meg vért izzad, hogy mindenkinek maradéktalanul megfeleljen, és már ez is mekkora jófejség tőle, hiszen,aki Facse dolgozó az nagyon kevés kivételtől eltekintve nem konzervatív. 

Nem tudom, érzékelted-e, hogy aki gyűlöletbeszél az rasszista, antiszemita, gyilkos, de legalábbis konzervatív. Levy könyvéből az jön le, hogy egy liberális zsigerileg immunis a gyűlöletbeszédre. (Meg a büdös jó francokat, azt! Tapasztalatból mondom, hogy ez bődületes csúsztatás. Tény, hogy a liberális gyűlölet többnyire lényegesen szofisztikáltabb. Azzal együtt, hogy nincsen semmilyenoldali gyűlölet, ami igazolható. 

De könnyen lehet, hogy tévedek, amikor Levy megítélését ítélem meg, és abba a hibába esek, mint a Levy által említett jobboldali politikusok, akik tények sorolása nélkül kérték számon Zuckerberget egy meghallgatáson, hogy a FB miért részesíti előnyben a baloldali megnyilvánulásokat?

De minden bizonnyal figyelmetlenül olvastam a könyvet, mert egyszerűen nem találtam csak és kizárólag jobboldali példákat a könyvében a gyűlöletbeszédre.

A legnagyobb visszhangot azok a kritikák kapták, melyek szerint a Facebook nem megfelelően kezelte a kvázi jobboldali beállítottságú, látszólag szabályszegő tartalmakat. Akárhányszor a Facebook egyik képviselőjének a Kongresszus előtt kellett tanúskodnia, a republikánus képviselők mindig előhúzták a zsebükből azt az összeesküvés-elméletet, miszerint a Menlo Park-i liberálisok szándékosan elnyomják a konzervatív tartalmakat. Nemcsak amiatt panaszkodtak, hogy a Facebook leveszi a szélsőséges posztjaikat, hanem szentül meg voltak győződve róla, hogy a Facebook olyan algoritmusokat dolgozott ki, melyek előnyben részesítik a liberális tartalmakat. Ezt az adatok persze nem támasztották alá, és az sem világos, hogy egyáltalán maguk a képviselők elhitték-e ezt, vagy csak megpróbáltak nyomást gyakorolni a döntéshozókra. 

Ennek eredményeként a Facebooknak folyamatosan a jobboldali provokátorok mocskolódását kellett hallgatnia. (609.)

De ez magától értetődően azért lehet, mert gyülöletbeszélni a liberálisok, már a nevük is erre utal, képtelenek. :-P

Távolságtartás és összítélet

Levy iparkodik nem ítélkezni, állást foglalni, csupán bemutatni egy gigacég történetét és a történetének a főszereplőit. Az utóbbi nem sikerült. Sem azért, mert végső soron nem regényt olvasunk, hanem dokumentum valamit, cégmonográfiát. Aminek annyi a szereplője mint égen a csillag. Logikus módon. Mert bár Mark Zuckerberg a fő alak, de azért messze nem csupán belőle áll össze a Facebook története. 

Viszont a többi, hm, szereplőt nem sikerült Levynek élővé tennie.

Az sem segíti a dolgunkat, hogy a nevek mellé nem társulnak arcok. A majd ezer oldalas könyvben egyetlen kép sincsen. Illetve hazudok, egy mégis van: mégpedig a szerzőé. Slussz. Vagyis ha valakiről szó van, elő a telefon, a laptop, az asztali gép, a tablet, bármi, amin lehet egy kicsit szörfölni. Ami szörfölgetés viszont megszakítja az olvasást. 

S az ember ilyenkor mérlegel, érdekli-e bárki annyira a FB-történetből, hogy akár csak az arca végett is szörfölni kezdjen, amikor úgysem jegyzi meg senki nevét? Költői a kérdés... 

A helyzet tehát az, hogy van itt ez a cégtörténet, ez az információs hatalomátvétel, ami voltaképpen letehetetlen olvasmány, de aminek a részleteiből kétséges, hogy megmarad-e bármi, de aminek az összhatása valószínűleg mégis maradandó lesz. 

A részletekből azért sem marad meg szinte semmi, mert annyi van belőle. Mert nem tudtam letenni, és minél közelebb kerültem a cégtörténet kronológiájában a jelenhez, annál inkább érdekelt, de mégis, néha elvesztem az információkban, különösen a Facebook-os ki kicsodában. Bizony nem lett volna hátrányos egy névmutató a könyv végére! 

Egyébként néha maga a szerző is elvész az információk között. Csak egyetlen apró példa: szóba kerül a Snapchat nevű program, alkalmazás. De arról, hogy mi is az voltaképpen szó sem esik. Mit tud, mire jó, él-e még ma is...? 

Ámde a helyzet az, hogy végső soron úgy olvastam végig ezt a majd' nyolcszáz oldalt, mintha izgalmas regény lenne. S mindent összevetve tetszett az pár lépés távolságtartás a cégtől és az alapítótól, mert hihetővé tette, hogy Zucki voltaképpen egy idealista üzletember, aki bár nem veti meg a milliárdjait és a sokszorozásuk lehetőségét, de alapvetően az üzletpolitikájának alapja filantróp célkitűzéssel bír. 

Sőt, Levy könyve kicsit empatikusabbá tett a FB-al kapcsolatban. Most jobban megértem, mekkora lehetetlen dilemma az oldal moderálása, és mekkora hordozhatatlan felelősség a rajta megjelenő tartalmak karbantartása. Nagyon kemény példák vannak a könyvben, hogy miképpen lehet visszaélni a FB nyújtotta lehetőségekkel. S ebben a bekezdésben egy fia cinizmus sincsen. 

Viszont a blogoldalam linkjét a mai napig ne tudom megosztani a Facebook-on, és minden empátiám ellenére is csak az tudom mondani, három éve leszarják az én türelmes fejemet. Ez a gyakorlat viszont jelentősen erodálja az alakulgató elvi empátiámat. Viszoont önnyavalygásomról eszembe jutott, hogy vagy fél éve nem próbálkoztam a kommunikációfelvétellel. Ha befejeztem ezt a bejegyzést, megyek, írok a Facebooknak. Hogy közvetlenül posztolhassam oda ezt az írást. 

A könyv mint könyv

Mármint mint tárgy. Vastag. Nehéz. Puhaborítós. Vagyis meglátszik rajta egy olvasás is. Eléggé. Egy négytagú család minden tagja szerintem nem tudná elolvasni. Viszont tény: széthullani nem akart, mire a végére jutottam. De a külső borítón ugyancsak meglátszik az olvasás. Pedig rajtam kívül szerintem még nem olvasta senki. A gerince sem tört meg teljesen, de már arrafelé halad. ezt akkor vettem észre, amikor a hatszázadik oldalon jártam. Azt hiszem, kicsit átgondolatlan volt ez a puhafedeles megoldás a kiadó részéről. De persze az is lehet, a kutya nem vette volna meg a keményborítós felárral... Nem tudom. 

De egyébként így, a puha borítóval az elején és a végén az olvasás is macerás, mert a több száz oldal súlya mindenképpen  húzza lefelé a megfelelő oldalon levő kezet. Ez még természetes is. Csakhogy a súly végett nyaklik az egész miskulancia. Rohadt kényelmetlen olvasni, na! 

 8/10

2024 októberének a közepe. Még mindig nem született meg a kettedik unokám, de majd mindjárt, mindjárt, mindjárt... 

Mi is történt? Igazából semmi sem, ami különös. Folytattam néhány érdekes beszélgetést több felé, egy remek zenésszel, egy informatikussal, egy blogerrel és Szerelmetesfelségtársammal az MI-ről, Kizárólag az utóbbi volt valamelyest optimista, a másik három abszolút borúsan látja a jövőt. 

Szombaton SzFT édesanyjánál pakoltuk a meghozott, télire való fát: sokkal gyorsabban végeztünk, mint azt számítottam, de aztán mindketten kenegettük vastagon a derekunkat a lóbalzsammal. Hiába, nem bírja a városi paraszt a szántást... :-) 

A hét meg az orvosok jegyében telik, hétfőn az új talpbetétem végett kellett ortopédiára mennem, holnap a gyógyszerem miatt diabetológiára, kedden hajnalban meg az utóbbi miatt vérvételre. Ilyenkor utolér a tudat, hogy marhára nem vagyok már fiatal. Ezt erősítette, hogy már nem is tudom miért, de fel kellett tennem a telefonomra az Instagramot, és véletllenül bekapcsoltam a kamerát a telefonon. Nem túl előnyös szögből láttam önmagamat: egy öreg, szarkalábas pasi nézett rám, akinek májfoltos a kopaszsága... Pedig meg voltam arról győződve, és ezt erősítette a munkahelyemen is néhány életkoromat illető, kételkedő vélemény is, hogy sokkal fiatalabb vagyok a koromnál. Hát, úgy tűnik, jól áll nekem is a távolság. :-D