A közösségi média jó dolog. Amikor az Iwiw elindult, szinte azonnal regisztráltam.
Böngészés közben meg is találtam egy réges-régi hölgyismerőst. Kirándulni jártunk együtt, meg vándortáborba. Nem kettesben, hanem sokakkal. A tanáraink házaspár voltak két különböző iskolában, ahol mindketten megszervezték a természetjáró szakkört, és hétvégén a két suli szakköröseit egy kupacban vitték ki a Pilisbe. Lévén mindkét iskola Óbudán volt/van.
Éva, az ismerős a másik iskolába járt. Életvidám volt, jókedvű, nevetős, vagány, kedves arcú és gömbölyű lány. Mindig tetszett nekem. Én kisfiúnak éreztem mellette magamat, ezért nem mertem lépni felé. Pedig fennmaradt pár fotó egy vándortábor emlékeként, és több olyan van, hogy nagyon egymás mellett vagyunk. Mintha egy pár lennénk. Pedig soha nem voltunk az.
Megtaláltam Évát az Iwiwen. Elmondtam neki, hogy mennyire tetszett nekem régen. Mire elmondtam, addigra tisztázódott, hogy mindkettőnknek családja van, párja, gyerekei. Tehát a beszélgetés nem társkeresés volt, hanem kapcsolatépítés. A fotókra válaszul Évi is elmondta, hogy ő ugyanígy volt velem: nagyon szimpatikus voltam a számára, de annyira kislánynak érezte magát velem szemben, hogy nem mert lépni…
Csuda jó volt beszélgetni vele, múltidézni, kicsit eljátszani az elszalasztott lehetőségekkel, a milettvolnaha értelmetlenségével.
Aztán az Iwiw becsukta a kapuit, jött a Facebook, a közösségi oldal, amely mára leuralta a világot. Ott már nem találtam meg Évát. (Most ránéztem újra: a nevét beütve elsőre őt dobta be a Facebook.) De nagyon sok mindenki mást igen. Szintén viszonylag az indulásakor regisztráltam az oldalra.
Azok közé tartozom, akik fent vannak, rá-ránéznek, többségében célirányosan el-elolvasnak ezt-azt, de nem töltenek vele sok időt. Annyira nem érdekel a kapcsolatépítés lehetősége sem, a lájkok pedig végképp nem.
Nem mondom, volt idő, amikor képes voltam elmerülni némely poszt alatti hozzászólás-hegyekben, sőt aktívan részt is venni bennük, de amióta majdnem mindenkin eluralkodott a két mondat utáni minősíthetetlen minősítési kényszer, ha rá is nyitok a komment szekcióra, igen gyorsan tovább is lépek. Sőt, tudatosan iparkodom minimalizálni a FB-on töltött időt, és a kommenteket minél kevésbe olvasni.
Már csak azért is, mert egyre unalmasabb az oldal is, a kommentek is. Az ételfotós-, cica–kutyus-fotós megosztások kevéssé érdekelnek. Benne vagyok több csoportban, de rendre csak kettő-háromnak a megosztásait dobja fel az oldal. Ahogyan igen szűk a köre az ismerőseimnek is, akiknek a megosztásai szembejönnek velem. A hozzászólások pedig jobbára (rosszabbára) kioktatók, minősítők, agresszívek. Mindenki mindent jobban tud, mindenki szakértő, és mindenkinek úgy csattan a bulldogfoga az övétől eltérő véleményekre, mintha az élete múlna rajta.
Mindezzel együtt én is okos és hasznos plattformnak tartom a FB-ot.
De már gondolkodtam, mi lenne, ha törölném a profilomat? Az lenne, hogy felszabadulna némi időm, erről-arról nem értesülnék a nagyvilág híreiből, az ismerőseim életéből. És néhány közösségi alkalom kimaradna az életemből, mert kiesnék bizonyos alkalmi csoportokból, vagy be sem tudnának újakba venni. Meg elveszne a Messenger mint kapcsolattartási eszköz. (Bár úgy tudom, az működhet FB-regisztráció nélkül is. Ennek nem néztem még utána.)
A FB úgy egy éve tiltja az olvasónaplós blogom linkjét. Úgy mindenestül. Mert sérti a közösségi alapelveket. Fel is sorol néhány problémás esetet, mi mindent nem tartalmazhatna a Facebookon megosztott link. A blogom linkje semmi ilyesmit nem tartalmaz. Azóta haragszom a FB-ra.
S amióta kiderült a számomra, hogy semmiféle ügyfélszolgálati kommunikációja nem létezik, azóta még jobban haragszom rá.
Egyáltalán, úgy kellett nyomoznom, hogy van-e valami link, emilcím, bármi, ahová lehet nekik írni. Aztán az egyik koncert.hu-s szerkesztőtől kaptam egy link-listát, ahol ezzel-azzal kapcsolatban lehet nekik jelezni. Figyeld a megfogalmazásomat, nagyon lényeges!
Nem is számolom, hányszor írtam nekik a blogom miatt. Elmondtam, hogy kulturális blog, könyvekkel foglalkozik. Hogy gyakorlatilag minden egyes könyvértékelésem, amit ide kiteszek, a saját erejéből, mintegy alanyi jogon jelenik meg a blog.hu Blogcímlapján. Elmondtam, hogy a Napkút kiadóval barterben vagyok, rendszeresen írok nekik a könyveikről. Hogy írók keresnek meg, a műveiket ajánlva. Hogy a zenei témájú írásaimat a koncert.hu is közli.
Nem vagyok türelmetlen ember: úgy ötvenszer biztosan megírtam nekik mindezt. Válasz soha, semmilyen szinten és formában sem érkezett tőlük. Az üzenet elküldése után jön néhány kis automatikus válaszablak, amiben biztosítanak arról, hogy nagyon sajnálják, amiért nem értek egyet velük, hamarosan keresnek. A hamarosan szót először komolyan vettem. Aztán megértettem, hogy az idő eléggé relatív fogalom. S hogy a velem való kommunikáció ígérete csak hazug porhintés.
S hogy ami velem történt, abban benne van a Facebook minden problémája. De elsősorban az, hogy tulajdonképpen tesz a felhasználókra. Azok csak felhasználják a szolgáltatását, örüljenek neki, hogy ezt tehetik.
Ugyanis ha a FB-nak semmiféle ügyfélszolgálati kommunikációja nem létezik, ebből az fakad, hogy a felhasználók csak eszközök a program tulajdonosai számára, nem emberek. Vagyis a Facebook-alapító Mark Zuckerberg álma a globális kapcsolatépítésről semmi más, csak piszok jól hangzó üzleti rizsa.
Zuck (Mark Zuckerberg beceneve): Ja, szóval ha bárkiről bármit tudni akarsz a Harvardon
Zuck: Csak szólj.
Zuck: Tobb mint 4000 e-mail-cím, fényképek, címek, SNS
IA barát neve kitakarva): Hogy mi van? És ezt hogy csináltad?
Zuck: Az emberek egyszerűen csak regisztráltak.
Zuck Nem tudom, miért.
Zuck: „Biznak bennem"
Zuck: Szerencsétlen faszok
(178–179..)
Ebben a kis semmi párbeszédben lényegében benne van, mi a baj Facebookkal Roger McNamee szerint. De persze kétmilliárd emberrel hogyan is lehetne foglalkozniuk? Ugorjunk nagy fejest? Foglalkoznak ők a felhasználókkal, legalábbis az adataikkal, de ebből fakad a fő probléma: a felhasználók jogainak a semmibevétele és az adataikkal való teljes visszaélés. S a rendszer arra épül, hogy még több adat érkezzen.
A SZERZŐ NEM (TELJESEN) OUTSIDER
Alapvetőn kockázati tőke befektető. (Magabiztosan használom a kifejezést, jól is mutat, de mert a közgazdasághoz is zöld vagyok, fogalmam sincsen mit jelent. Úgy első hallásra azt, hogy van pénze, amit induló projektekbe pakolhat, hogy ezáltal megerősíthesse őket, megadhassa nekik a kezdő löketet. Valahogy úgy, ahogyan az az RTL Klub Cápák között (egykor Ecopoly) című műsorában történik néha.
Ahogyan dicséretes önmérséklettel elmondja, ilyen minőségében, de egyáltalán nem kulcsfiguraként ott volt a Facebook indulásánál. Befektetőként, valamint Mark Zuckenberg, a Facebook ötletgazdájának, későbbi fő részvényesének és teljhatalmú urának gazdasági mentoraként. (Érdekességképpen: Bono a U2 énekese is arrafelé sertepertélt. Kettejük kapcsolata pedig akkor kezdődött, amikor Bono fontolóra vette a Universal Music megvásárlását.)
Aztán idővel McNamee elkerült a Facebook tüzének a közeléből. De teljes értékű Facebook-fan maradt. Majd kétségei támadtak a céggel kapcsolatban, gyanúsak lettek neki bizonyos folyamatok. De nem csupán gyanúsnak tűntek neki, hanem társadalmi szinten veszélyesnek is. Adatvédelmi és mentálhigiénés szinten.
S McNamee munkába kezdett. Szövetségeseket keresett, akikkel aztán kormányzati szinten próbálkozott. A tét nem volt kicsi.
S mindemellett basszusgitározik egy Moonalice nevű zenekarban, amelynek eddig négy albuma jelent meg, de mert az az első három albumban 3-3-4 lemez volt, ez összesen tizenegy lemezt jelent.
BAJOK A KÖZÖSSÉGI MÉDIA DINOSZAURUSZÁVAL
McNamee a következő problémákat észleli.
1. Az amerikai választások
McNamee és a társai úgy látták, a Facebook igen vastagon befolyásolta a 2016-os választásokat, s komoly része volt abban, hogy Donald Trump ülhetett az Egyesült Államok elnöki székébe. (Aminél nagyobb tragédia, úgy fest McNamee szavaiból, nem érhette Amerikát.)
Mindez nem azért következett be, mintha a Facebook republikánus lenne, hanem azért, mert a Facebook mindenekfelett a növekedés és a profit pártján áll. Nem közvetlen ráhatása volt a szavazásra, mondja McNamee, hanem az üzletpolitikája és a nemtörődömsége miatt a rendszer kihasználható és visszaélésekre ad okot. Amivel a Facebook semmilyen szinten nem foglalkozott, érte felelősséget csak átabotában és elsősorban szlogenekben vállalt.
Konkrétan, bár szemtelenül lecsupaszítva: az oroszok befolyásolták az amerikai választást azáltal, hogy a Facebook révén kampányba fogtak a demokraták ellen, és a kampány révén mintegy hárommillió szavazott vesztettek a demokraták. Vagyis ha nincsen Facebook, akkor az oroszok nem tudnak mivel visszaélni, így nem Donald Tramp nevétől lett volna hangos a világ hanem Hillary Clintonétól.
Vagyis a Facebook, ha közvetve is, de a hányavetiségével történelmet írt.
2. Tömeggyilkosság
Sajnos nem csupán ebben az esetben. McNamee elmeséli, hogy milyen tragikus hatással volt a Facebook Mianmar történelmére. Az ország elmaradott. Az internet drága, a lakosság számára megfizethetetlen.
A Facebook kitalált egy Free Basic nevű rendszert, amely, ahogyan a nevében benne van, korlátozott hozzáférést biztosít az internet használatához. Vagyis bejön rajta a Facebook. Ezáltal az ország legfontosabb médiafelületévé a Facebook lett.
A kormánypárt ezt használta ki, hogy a rohingya kisebbség ellen hergelje a tömegeket, aminek aztán tragikus vége lett, tömeggyilkosságba torkolt a lehetőség.
3. A személyes adatok
A Facebook kezdettől fogva, rendszeresen hozzáférést biztosított harmadik félnek a felhasználók adataihoz. Nagyjából semmit nem tett, hogy ezek az adatok biztonságban legyenek. Illetve de, a Felhasználói szerződésben néhány mondattal levédte önmagát jogilag.
Személyes adat alatt ez esetben nem csupán a szokásos személyi adatokat kell értenünk (név, születési hely, idő, anyja neve, lakcíme, stb.), hanem sokkal inkább egy, az interneten való szörfölgetésből kinyerhető érdeklődés- és személyiség- és kapcsolattérképet. Ami a metaadatok megfelelő értelmezésével az egyén reakcióinak a kiszámításához is vezet. (A telefonokon keresztül még [nem feltétlenül] hallgatják le marketing céllal a beszélgetéseinket, de az internetes szokásaink alapján ezek az adatok odavezetnek, hogy olyan konkrét célreklámot kapunk, amely adott esetben óhajtott szolgáltatások, eszközök megvásárlását ajánlhatja fel.
Vagy éppen a történelem befolyásolását.
S a Facebook (Google, Twitter, Amazon) nem őrzi féltve ezeket az adatokat. Azért nem, mert a XXI. század fő értéke az információ. S mert érték, pénzt jelent. A Facebook a világ egyik leggazdagabb, legnagyobb bevételt produkáló cége. S ez az egyik legveszélyesebb jellemzője..
4. Egészségügyi károkozás
A Facebook rendszere arra épül, hogy figyeli a felhasználók reakcióit, és a reakciónak megfelelő további információkat ajánl fel a számukra. Ez látszólag jó, mert nem indifferens információk tömegét kell nap mint nap átlapozgatni, mire olyanhoz érünk, amely tényleg érdemes a figyelmünkre, de ez sajnos nem így van, mondja McNamee. A miénkkel megegyező információk tömege egyfajta véleménybuborékba zár minket (McNamee preferenciabuboréknak hívja), és a folyamat spirálisan erősödik: minél több hasonló vélemény érkezik, annál agresszívebben ragaszkodunk a permanensen megerősítést nyert információkhoz.
Ez két okból káros. Egyfelől azért, mert a véleménybuborék miatt nem találkozunk más nézetekkel, nem lesz lehetőségünk mérlegelni az ellenvéleményeket. Másfelől azért, mert a Facebook minimálisan alkalmaz szűrőket a konteo-oldalakkal szemben, és így, mondja a szerző, alaptalan,* ellenőrizetlen, légből kapott nézetek sulykolódnak a felhasználók fejébe.
E két dolog egyre árnyalatlanabbá teszi a felhasználók nézeteit, agresszivitáshoz és intoleranciához vezet.
Amihez hozzáadódik még a kedvelések (like-ok) rendszere. Ez utóbbiról sajnos nagyon keveset olvashatunk a könyvben, szinte csak megemlítés szinten jön elő. A like-vadászat igen komoly önértékelési zavarokhoz, identitásproblémákhoz vezethet, és veszélyes mértékben elsekélyesíti a személyiséget.
Mindezek együtt pedig függővé tesznek a Facebooktól. Ami annak jó.
5. A Facebook reakcióhiányai
A gigaplatform hosszú éveken keresztül egyetlen stratégiát alkalmazott: a passzív időhúzásét. A problémákra nem reagált, csak úgy tett, mintha megtette volna. A reakciója a permanens mea culpázás volt, miközben semmi érdemi döntést nem hozott senki, és a bocsánatkérése mögött semmiféle valós tartalom nem volt.
Megtehette, mert egyeduralkodó a piacon, mert a törvényhozók számára érthetetlen és átláthatatlan a infótechnológiai piac, s mert a progresszív növekedése, a szociális médiában betöltött egyértelmű piacvezető szerepe, a hihetetlen bevételi mutatói mintha mentesítették volna a működéséből fakadó károk felelősségének a vállalása alól.
Mark Zuckenberg és a Sheryl Sandberg, a Facebook két mindenhatója
*
McNamee nem azzal vádolja a Facebookot, hogy mindezt akarja. Szerinte nem akarja. A Facebook bevételt akar, és ennek érdekében simán nem törődik a tettei, pontosabban a passzivitása következményeivel. McNamee éppen ezzel, a passzivitással vádolja a Facebookot. Hogy nem veszi tudomásul a társadalmi felelősségét, meg sem próbál változtatni a stratégiáján, és ha változtat valamit, az jobbára csak kényszer hatására történik.
A Facebook körüli problémák döntő többségében érintett a Google és az Amazon is. S a hozzáállásuk is veszélyesen hasonló.
A KÖNYV A FACEBOOK VESZÉLYÉRŐL
Milyen is ez a könyv? Érdekes. Figyelemfelkeltő. Hosszú. Informatív. Négyszáz oldal. Viszont ennyi tartalom nincsen benne. Ezért bizony elég sűrűn ismétli magát. McNamee úgy háromszázsokadik oldalon elmondja, hogy mindenre nincsen bizonyítéka, csak nagyon erős gyanúja van. (Ez nem az oroszok által befolyásolt választásokról szól, arra ugrottak kormányzati szervek is, és beigazolódott.)
Észrevettem még egy érdekességet. Nem tudom, hogy ellentmondás-e? McNamee azt állítja, hogy az orosz hackelés a republikánusok mellett, vagyis a demokraták ellen zajlott. Vagyis a liberálisok ellen, a konzervatívok mellett. S nem azért történt ez így, mintha a FB konzervatív lenne, hanem azért történhetett meg, mert a platform értéksemleges, csak az érdekli, jöjjön a zsé.
Itt tűnődtem el. Először nagyon kicsiben: a blogomat illetőn. Egy internetes szerkesztő azt mondta, szerinte nem moderálás történt, csupán vacak az algoritmus. Már éppen elfogadtam volna az érvelését, különösen, mert egy ismerős is büntibe került valami teljesen semleges téma megosztása végett, amikor egyszer csak kikapcsolták a tiltásomat. Örömködtem, hogy lám, meghallgattattam végre, belátta a FB, hogy ez egy kulturális blog... Egy hétig élt a feloldásom. Utána megint jött az üzi, hogy valaki jelentett, megyek megint a levesbe. Mentem, és azóta sem jöttem ki. De az én blogom nagyon kicsi blog, egyetlen százötvenezres látogatottságú bejegyzésem volt, mert voltak benne nagyjából meztelen hölgyek, de jobbára csak pár száz klattyintásig juttatom el az írásaimat.
Azonban ne feledjük, csúnya dolog a választások befolyásolása. A Twitter Trumpot iktatta ki. A Facebook-ról anno eltűnt a Pesti Srácok minden anyaga. Ahogyan a Mi Hazánkos Toroczkayét is, mert, hogy terrorista. Miközben polgármester volt abban az időben is. (A per, tudtommal a mai napig zajlik, a magyar bíróságon is történtek érdekes dolgok, bár ez most tényleg nem tartozik ide.) Szóval úgy tűnik, azért a FB kapja a füleseket, hogy kiknek nem annyira érdemes felülethez jutni a platformjukon. Vagy a csuda tudja.
Bár végső soron mindegy is, jobboldali-e, baloldali-e, értéksemleges-e a Facebook. A moderálási elvei átláthatatlanok, a gyakorlat köszönő viszonyban nincsen a deklarált elvekkel, ügyfélszolgálatuk nincsen, jogorvoslatra meg peres úton van lehetőség. Ha egyáltalán. Mondjuk ettől önmagában hányni kell. Vagy elismerni, hogy mennyire ügyesen csinálják. Azt, hogy mennyire fontos egy felhasználó (igaz, a kétmilliárdban...), ékesen tanúsítja.
Azzal együtt ha nem is zavart, feltűnt, hogy McNamee egyértelműen liberális. Szíve-joga, csak éppen ebben a könyvben valahogy furcsa volt ennek még az attitűdje is. Ennek ellenére a liberalizmusa nem tartja vissza attól, hogy nagyon komoly javaslatai legyenek, lépések a megoldás felé. S ezeket a megoldásokat nem csupán a íróasztala előtt ülve sugallgatja. hanem minden fórumon képviseli is ezeket, beleértve a szenátust is. Van terve és ötlete, ami elvezethet a megoldáshoz is, mind az adatokat illetőn, mind a informatikai giga cégek monopóliumával kapcsolatban. 
FRISSÍTÉS!
Nagyon ritkán nyúlok bele utólag a már élesített posztokba. Most mégis megteszem.
2022. február 24-én, Szerelmetesfeleségtársam születésének a napján, Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Február 26-án már megjelent a hír, hogy „a Facebook is kiáll az ukránok mellett, és korlátozza az orosz propagandát”. A Twitter is tett lépéseket Ukrajna mellett. Természtesen a YouTube sem maradhatott ki.
Eltekintve attól, hogy háborúban a harcoló felek bármilyen kommunikációja propaganda, a legnagyobb szociális médiumok lépései egyértelműen. kendőzetlenül politikai lépések. S mint ilyenek tökéletesen megfelelnek azoknak a veszélyeknek, amelyekre McNamee felhívta a figyelmet.
Például az Euronews cikkében, amely a Facebook Oroszország elleni lépéséről szól, arcba is mondják, miért van erre szükség:
„Az elmúlt napokban a magyar közösségi oldalakat is ellepték a háborút relativizáló bejegyzések. Ezekben többnyire arról írnak, hogy az elmúlt években az ukránok halomra ölték az orosz kisebbséget, de akkoriban senki sem foglalkozott ezzel. Moszkva valószínűleg így próbálja megosztani a nemzetközi közvéleményt.”
Vagyis az előzmények ismerete, az események ismerete relativizálás. (A szó ugyan honnan ismerős? Úgy fest, amikor kötelező valamit ugyanúgy látni és értelmezni, a sajtóban innentől ez válik bevett minősítéssé. Amely minősítés jelzi, kik az emberiség ellenségei. Igaz, erről nem a Facebook tehet. A Facebook csak megerősíti a kötelező irányt.
És amit a nem megfelelő fél mond az propaganda. Amit a megfelelő, az nem propaganda, hanem információ. Szép dolog az újságírás!
Maxim, Szeged, 2020, 416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634991304 · Fordította: Marczali Ferenc, Márton Róza Krisztina
8/10
2022 februárjának utolsó napjai, Szerelmetesfelségtársam születésnapjának a naptári környéke, meg hamarosan az enyém is; ez okból Szihalmon vagyunk egy hosszú hétvégén. Semmittevés, filmezés, zenehallgatás, jakuzzi, bográcsozás...
S két napja kitört az orosz-ukrán háború.
