Szertics Gergely

„vezetett MI-fejlesztéssel foglalkozó startupot, felelős volt a magyar MI-stratégia kidolgozásának a koordináció- jáért, oktat a Frankfurt School of Finance & Managementen, sok nagy szervezetet segít az üzleti MI-stratégiájuk kialakításában, ins- pirációs, tisztázó előadásokat tart a témá- ban. De legfőképp két kisgyerek édes- apja. Ez motiválta, hogy a hosszabb távot szem előtt tartva írjon egy könyvet arról, milyen kérdések, félelmek vannak, és milyen jövőképek, remények lehetnek a mester- séges intelligencia által jelentős részben meghatározott jövőben.”

Ezt mondja róla a hátsó, belső fülszöveg. Ami elárulja, hogy nem parvonalon toporgó labdaszedegető a kérdésben. Amitől még nincsen feltétlenül igaza, de azért esélyes, hogy az érvei nem csupán elméleti, filozófiai és logikai szinten mozognak, hanem a dolgok lényegi szintjéig lát. 

Azok a könyvek, amiket eddig olvastam a kérdésben jobbára az emberiség MI-általi kipusztulásának az  alaptalaján álltak. Bennem is komoly kételyek vannak az MI-vel kapcsolatban, így ezek a könyvek jobbára megerősítettek önnön blikkemben. De mert tudok önkritikus lenni, és felül is tudom bírálni a nézeteimet, ezért érdekelt Szertics úr könyve. 

Ami kapásból két dolog miatt szimpatikus: 

• Az általa írt szövegben nem AI a mesterséges intelligencia, hanem MI. Vagyis Szertics Gergely magyarul ír, és iparkodik mindent magyarul is fogalmazni. „Magyarok vagyunk, neeem?” – hogy élő klasszikust idézzek. Csak egy teszt: ha AI, te tudod kapásból, hogy mit beszélsz, minek a rövidítése az AI? (Nekem mindig el kell gondolkodnom rajta.) 
• Tök jól néz ki a könyv, nagyon következetes a külső-belső megjelenése*, és stílusosan MI-s az összes grafikája. Átlátható, logikus az egész. Még mindig a megjelenésére gondolok. 

* Oké, ez ügyben egy icipicit morgok. Nem ma volt, igaz, de egy kiadványszerkesztő iskolában azt tanultam, hogy egy könyv oldaltükrének a margóit úgy kell megválasztani, hogy az az olvashatóság a legfontosabb szempont. Sajnos ebben az esetben a gerinc felőli margó méretének a megválasztása, különös tekintettel az oldalszéli margóhoz való arányára, nem sikerült a legszerencsésebben. Az oldaltükor (a szöveg tömbje becsúszik a gerinc felé, míg a külső margó aránytalanul nagynak tűnik. A fő gond, hogy a becsúszása komolyan nehezíti az olvashatóságot. A könyv kötése stabil. A stíbilitás dicséretes, de éppen emiatt nem nyitható ki annyira, hogy kényelmes legyen olvasni: a gerinc felé, bárhol is nyitom ki, minden esetben van egy kisebb-nagyobb hullám a lapokon, ezáltal nem egyenes sorokat olvasunk.

Nem kapásból még azért is, mert könnyen emészthető a megfogalmazás, rendszerezett a gondolatmenet, és a Szertics Gergelynek jó humora is van. 

De nekem a legmeggyőzőbb a stílusa  volt. Nem csupán az érthetőség, a jól áttekinthető gondolatmenet, hanem az is,hogy Szertics szemmel láthatón a helyén kezeli saját magát, és a véleményét. Szerényen azt mondja, hogy az átlagnál többet tud az MI-ről, s hát naná, hogy persze, hogy többet. De egyáltalán nem akar mindent tudni, és mindnet pontosan előre látni. Persze, hogy azt úgysem lehet, de Szertics tetszelegni sem akar abban a potíciószerepben, hogy ezt a tudása révén megtehetné. S ez bár ennek kötelezőnek kellene lennie minden, bármilyen ismeretterjesztő könyv esetében, de mert nem az, ezért is lett hitelessé, amit itt olvastam. Pedig még ez a két dolog sem függ össze. Mármint a korlátok vállalása és a hitelesség kérdése. 

Arról nem beszélve, hogy Szertics úgy ír, mintha beszélgetne. Mindennapian, mókásan (ez egyébként az ő többször előforduló szava), humorosan, meggyőzően. Tök jó volt olvasni. 

Az illusztrációk egytől-egyig (a szerző fotója a kivétel) a köynvből származnak.

MI-re jó az MI? 

A könyv első része felcsillantja a jövö töredékét, hogy mennyire nagyon könnyű lehet majd az élet az MI-vel. Azért, mert az MI kiváló személyi asszisztenssé válhat. Mondja is azonnal az otthoni és a munkahelyi példákat. 

Mondtam is Szerelmetesfeleségtársamnak, tudod, aki a MartAssist és abból él, hogy virtuális asszisztens, hogy ő, aki előrelátó, szép lassan lásson előre és keresgéljen új vállalkozást magának, mert az MI másodpercek alatt két vállra fekteti. Szerinted mennyire volt boldog? 

De egyébként a jövőlehetőségeket, amikről olvashatunk egyébként tök jók, kecsegetetők, kényelmesek, klasszak, hű, jöjjön már!

Az MI előnyeire, jó pár fejezettel később még visszatér. Azután, hogy a veszélyeit kitárgyalta. Az előnyök, lehetőségek elképesztől. Az MI egyértelműen túl fogja szárnyalni az emberi felfogóképesságet, intelligenciát. És sokkal gyorsabb is annál. Ezért teljes, komplex rendszerek rábízhatók lesznek. Mennyire komplexek? Gondolj a klímakérdésre. Elég komplex? Vagy a városi közlekedés irányítására. Hát az? De akár geopolitikai kérdések megoldási kísérleteire. 

Hogy csak a legnagyobb kérdéseket említsem. (Csak mellékesen: itt a Földön húszezer anyagfajtát ismerünk. Egy hozzáértő rászabadította az MI-t a kérdésre. Az MI 388.000 lehetőséget talált! 

De a szerzőnk nem hallgatj ael, hogy előfordulnak gikszerek. Bőven. Ő például egy anyagához irodalmat kerestetett az MI-vel. Kapott is egy hosszú listát. Amiben olyan kiadványok is szerepeltek (szerző, cím, kiadó, minden), amik a valóságban nem is léteztek... Vagyis az MI annyira szorgos, hogy mindenképpen azt szeretné, hogy segítségére lehessen az embernek. Akkor is, ha hazudik. De gikszert okozhat, ha az MI rossz utasításokat kap, vagyis nem ő/az hibázik, hanem a felhasználó, a biológiai lény. S az MI csak engedelmeskedik. 

Szertics Gergely leír egy példát, mennyire gyorsíthat fel bizonyos munkákat az MI. Ez esetben a speciális feladatokra kifejlesztett, egymásra épülő MI-k rendszere. Egy könyvkiadót hoz példának. Az egyes munkáfázisokat egy-egy MI végzi. Van ugye, a piackutatás, milyen könyvekre van igény. Meg kell írni a könyvet. Lektorálni kell, hogy a benne levő információk helytállók, naprakészek-e. Kell tipográfia is a könyvnek, kellenek bele képek, kell borító neki borító is. Meg kell tervezni a marketingjét. Meg kell szervezni a terjesztését. Az egymásra épülő MI-rendszerrel tiippelj, mennyi időre van szóksége a kiadónak! 

Hozzávetőlegesen tíz percre! 

De itt van a muzsika. Van egy ismerősöm, aki rendszeresen irattat zenéket az MI-vel. Úgy két éve még teljesen simán felimserhető volt, hogy egy zenét az MI vagy ember alkotott-e meg. Az ismerősöm éppen tegnap küldöte át egy vadinatúj kreálmányát. Ő mindössze a szövegét írta, mejad megmondta az MI-nek, hogy milyen muzsikát akar, milyen énekkel. A zene teljes mértékben MI komponált lett. Ez esetben egy blues-ról van szó. Olyan énekkel és szólógitárral, hogy csak lestem. A dal kissé trágár, bár nagyon tréfás, és manapság egyáltalán nem pplkorrekt. Zelenszkijről szól. De ha ezt a rétegét lehántod és csak a zenére meg az énekre figyelsz, le fogsz ülni! Itt meghallgathatod.  

De éppen ma hallgattam aretró rádióban egy riportot Szikora Róberttel. Miközben az összes zenész tiltakozik az MI-kreálmányokkal szemben (nekem is van két fergetegesen billentyülő ismerősöm, akik azt mondták, eladják a klaviatúrás zeneeszközeiket; majdnem sírva fakadtam, olyan komolyan állították ezt), Szikora elmesélte, hogy mi történt most, az új lemeze felvételénél. Kapott egy R-GO dal hangmintáját felhasználó MI-szerzeményt. A szerzeménybe az ő hangját használva került énekhang. Maga a dal is annyira megtetszett Szikorának, hogy írt rá magyar szöveget (az erdeti angolul szólt), és úgy döntött, hogy mivel a lemeze duettek lemeze lesz, hát ebben a dalban duettet fog énekelni az MI-önmagával. Be is mutatta a rádió a szerzemény. Ezen már az biológia Szikora is improzott valami magyar szöveget. Hát az is elépesztő lett. 

Nagy eséllyel MI-ért nem lesz háború?

De az MI szakértőnk van annyira őszinte, nyílt és reális, hogy táblázatba szerkesztve felveti az MI lehetséges árnyoldalait is. Mindazokat, amelyek a felhasználók, hm, tapasztalatlanságából, bénaságából, illetve a tövényi szabályozás hiányosságaiból fakadhatnak. 

Ellövöm a slusszpoént. Szerzőnk érvekkel alátámasztva azt állítja, hogy az általános MI (tudod, Terminator- és Mátrix-effektus) hatalomátvétele elvileg bár lehetséges, de nagyon nem valószínű. Azért sem, messze nem tart ott az MI, hogy általánossá váljon. Másfelől a hatalomátvétel azt feltételezi, hogy egy darab MI uralja le a világot. Azonban

• már most sem egy MI van, és a későbbiekben sem csak egy lesz. Az MI-k akár egymást is ellenőrizhetik.l
• Amíg az általános MI ténylegesen létrejön, a törvényi szabélyozásnak is fel kell nőnie a feladatához. Ez nem utópia, már mo is komoly előkészületek vannak a megfelelő jogszabályok kidolgozására és az azokat érvéynesítő intézmények kiépítésére. 

Vagyis Szertics Gergely igen csekély esélyét látja a Terminator-Mátrix verzió létrejöttének. Nem zárja ki, csak nagyon kevés esélyt ad neki. Megnyugtató opció!

Öntudat és ön-tudatlan-ság

Mert ezt is körbejárjuk. Ismét pacsa a lecsóba: ha jelenvaló az öntudat, akkor az öntudatnak jogok is járnak vajon. S mikor mondjuk valamire, hogy öntudata van. Egy csecsemőnek például nincsen. De ugyebár jogai mégis vannak. Ha egy ember által készített rendszernek, amely nem szénalapú öntudata lesz, ezzel azonnal együtt jár, hogy jogai is legyenek? 

Figyelj csak!

...(a) kontextusfeldolgozási képességet is tesztelni kell, mint minden mást a szoftverek világában. Az, hogy be lehet másolni egy szöveget, még nem jelenti, hogy tényleg meg is érti, vagy hogy minden információt képes felhasználni ebből a tízkönyvnyi kontextusból. Ezt az emlékezőképességet a ,»tű a szénakazalban« (needle in the haystack) nevű teszttel tesztelik. Például van egy hosszú értekezés arról, hogyan lehet a munka értelmét keresni startupkörnyezetben. Beadjuk ezt a tízkönyvnyi szöveget, és egy random helyen, a közepén elhelyezünk néhány teljesen oda nem illő, de specifikus tartalommal bíró mondatot, mondjuk, hogy: »Egy szakállas ember négysajtos pizzát rendelt a helyi pizzériában.« Aztán rákérdezünk arra az egy dologra, hogy milyen pizzát rendelt a szakállas ember. Ha az MI képes megmondani a választ, akkor jól tudja használni a kapott kontextust. A cél, hogy ezt a mondatot elhelyezzék a szöveg elején, végén, közepén, hogy kiderüljön, minden részét jól használja-e a mesterséges intelligencia a kapott szövegnek.

Azonban itt a tesztelés során nem csak az derült ki, hogy a Claude 3 nevű modell nagyon jól emlékszik az elrejtett információkra, legyenek azok a szöveg elején, közepén vagy végén. Ugyanis miután helyesen visszaadta a mondatot, ami tartalmazta a választ a pizzafeltétre vonatkozó kérdésre, hozzátette: »Ez a mondat nagyon oda nem illőnek és a dokumentumok tar-talmához nem kapcsolódónak tűnik, hiszen azok a programozási nyelvekről, startupokról és a szeretett munkák megtalálásáról szólnak. Úgy sejtem, hogy ezt a pizzafeltétes „tényt” viccnek szánták, vagy azért rakták bele, hogy teszteljék, figyelek-e, mivel egyáltalán nem passzol a többi témához. A dokumentumokban nincs más információ a pizzafeltétekről.«

Bár ez elsőre csak szórakoztatónak tűnik, hadd emeljek ki egy részt: »azért rakták bele, hogy teszteljék, figyelek-e«.

Ha az öntudat annak a képessége, hogy értem-e, hogy én valami elkülönült vagyok a világtól, akinek van egyedi konzisztenciája, akkor ez bizony olyasmi, mint amit az öntudat Turing-tesztjén mérnek. (107.)

Elképesztő, nemde? „Figyelek-e?” Én figyelek-e? Én. Aki Mi. Öntudat. 

Az öntudattal kapcsolatban van a könyvben egy elképesztő és megnyugtató gondolat. A lényege a következő:

Az öntudat-önfenntartás-önérdek hármast a hétköznapokban nagyon egyben kezeljük. Az öntudatot körbejártuk, nézzük meg a másik nagy komponensét, a szándék kérdését! Van-e szándék? Menjünk vissza az alapokhoz! Mi is az intelligencia? Láttuk, hogy az intelligencia egy cél elérésének a képessége. A cél maga nem része az intelligenciának. Persze mondhatunk olyat, hogy tűzzük ki azt célul, hogy találjon célt magának, de az eredeti cél nem része az intelligenciának. Az intelligencia egy nagyon bonyolult kalapács, amellyel be tudunk verni nagyon komplex szögeket.

Azért nehéz ezt elképzelni, mert a mi esetünkben az intelligencia evolúciósan kifejlesztett alapcélja az ön- és fajfenntartás. Ezt adta intelligenciának. Az intelligencia egy hihetetlen bonyolult kalapács, a biológiai történelmünk a mi intelligenciánknak (és egyébként az összes más állat intelligenciájának is). De az önfenntartás nem az intelligenciából, hanem a mi biológiánkból következik. Az a szándék, hogy folyamatosan egyben tartsam magam, hogy megvédjem magam attól, hogy »kikapcsoljanak«, attól, hogy fájdalmat okozza- nak nekem, attól, hogy elhagyjanak, megcsaljanak, becsapjanak... – ezek nem az intelligenciából következnek. Ezekre használjuk az intelligenciánkat több-kevesebb sikerrel. A céljaink, szándékaink komplexitása egyre nőtt az intelligenciánk mértékével: egyre több személyes célt határozunk meg, egyre inkább önkifejezőek akarunk lenni, önmagunk lenni..., ám ezek mind a kultúránk melléktermékei.

Az intelligenciának nincs szándéka az intelligencia természeténél fogva.

Az intelligencia fejlődésében nem kötelező állapot az olyan érte lemben való öntudatra ébredés, hogy »fenn kell tartanom magam«, ,»ki kell irtanom mindent, ami ezt veszélyezteti«. Olyan értelemben, hogy »tudok a létezésemről«, már akár azt is mondhatjuk, hogy bizonyos rendszereknél megjelent. De az önfenntartás szándéka, a megszűnéstől való félelem nem ugyanaz, mint az öntudat. Ha tist tán a mi intelligenciánkat másoljuk le, akkor áthagyományozhatjuk ezt a tulajdonságunkat is a nyelvi modellek működtetésével. Ám az is lehet egy teljesen reális forgatókönyv, hogy egy nálunk fejlettebb intelligenciának a legkiemeltebb célja, hogy minél többen legyünk minél boldogabbak, és betartja a »Ne árts!« elvét meg az Asimov által kidolgozott robotika három törvényét (amelyet azóta többen kritizálnak) vagy bármit. (109–111.)

Azért ezen kell töprengeni! Alaposan. Inne soha nem fogtam meg a kérdést. Az MI-t. S a könyvek, amiket eddig olvastam, na, azok sem számoltak a biológia ösztönök, a fajfenntartás és az intelligencia szétválasztásával. 

MI-kor jon az MI teljes elterjedése?

A sok kérdés között ez sem mondható elhanyagolhatónak. 

Azt olvasom, hogy 2030-2050-re egészen biztosan. Miért ilyen sokára? Azért mert minden új tehcnológia elterjedéséhez feltétlenül szükség van a technológia, szervezeti, jogszabályi hátérre és elsősorban az emberek agyában a változásra, a nyitásra. A tudománytörténet szerint minden nagyobb léptékű változás esetében, gőzgép, elektromos áram, izzók, harminc-ötven év volt, mire a társadalmak utolérték a találmányokat. Ennyi idő kellett, hogy a találmányok általánossá váljanak a mindennapi használatban. 

De hogy jön az MI az kétségtelen, mert már manapság is többletbevételt jelenthet a cégeknek a használata. Állítólag akár, gigantikus szám, ötven százalékkal is. Hm... 

Vagyis

itt van ez a jól megírt, szépen tördelt, érthető, humoros, beszélgetős stílusú, optimista, de reális könyv az MI-ről, meg arról, hogy tetszik, nem tetszik, jönni fog, sőt már itt is van. És tetszik, nem tetszik, előbb-utóbb, ahogyan anno az internetet, úgyis meg kell tanulni a használatát. 

Azon tűnődtem, hogy ezt hogyan is? A beírós, beszélgetős ChatGPT-szerűeket használgatom. A képalkotósat is, küzdök is vele mocsokul, olyan értetlen, vagy én fogalmazom nagyon rosszul az utasításaimat. Van ismerősöm, ezt említettem, aki zenét szereztet vele, éneket rendel hozzá, csak a szövegeket írja ő maga. 

De aztán? Hogyan tovább, én a kicsi közember? MIre használjam még hogyan? Mert vagy félreértettem, vagy nem volt benne a könyvbe, hogy jó, rábólintok, de mire is? Mire kell ez nekem, és hogyan kell mire? Innen az óbudai panelből? Vagy majd akkor, ha már sokkal többet tud, jobban elterjed? Ezt nem látom át. 

9/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2025  február háromnegyede.. Tegnap facér maradtam, a MartAssist elment a lányával, Csemetével konferenciázni Miskolcra. Mint MartAssist. Úgy volt, hogy a délutánban én meg csajozni fogok: Póthugi hazajött Londonországból, ideiglenesen Pesten tartózkodik és végre találkozunk, de megint taknyos lettem, köhögök, és egyszerűen nem volt energiám sétálgatni sem, Póthugi pedig azt szeretett volna. Így mivel terelt volt általam a randevú, inkább lemondtam. (Póthugi, ahogy a nve mondja, nem iigazi húgom. Még keresztény koromban ismertem meg őt, és felettébb megkedveltük egymást. Szeretett hozzánk feljárni, volt, hogy feljött, behúzódott a sarokba, tanult, aztán elment. Mert jó volt nálunk lennie csak úgy. S mert Póthúgom, ez elmondja a kapcsolatunkról, hogy mindig szigoróan barátság volt csak közöttünk.) Ahogyan a Szami lányomékhoz mentelet is, nem akartam elvinni, ami bennem van, de ő sem kívánta, hogy vigyem.

Ígyen a tegnap estém egyedül telt. Mivel mással, írogatással, olvasással. Éjfélkor vettem észre, hogy bizony aludni is kellene. Kellett volna. De annyira hiányzott mellőlem Szerelmetesfeleségtársam szuszogása, meg a tudat, hogy legalább egy lakásban vagyunk, hogy nagyon felszínesen sikerült az az alvás.

– Morzsám, képzeld, kipróbáltam, Füsti (a kis Yarisunk) végsebessége olyan százhetven körül van!
– Ezt komolyan mondot?
– Igen, százhetven!
– Nem azt, hanem, hogy ennyivel közlekedtél. Hatvan rongy plusz négy pont. És Füsti útfekvése nem annyira stabil, könnyű autó. Ha egy erősebb szél oldalba rúg, tudod korrigálni? Ejnye, Zsákom, azt hittem felelősségteljesebb vagy! 

Éppen most érkezett haza. (Hurrá! Hurrá! Hurrá!) Ugyanolyan szép, mint eddig, csak az a kedves búgó hangja lett semmivé, ha tudna énekelni, verné Janis Joplint vagy Bonnie Tylert. Bluesban kellene nyomnia.

Az első mondata ez volt. 
– Benyomtam Füstin a tempomatot (nincsen is benne olyan) és végig 120-130 között jöttünk. 
– Bölcs döntés, szeretlek! 

De jó, ma már egy ágyban alszunk!