Nagyjából tartom magamat ahhoz, hogy adott konjunktúrát nem vagyok hajlandó kihasználni.
Úgy már pláne nem, hogy hozzászóljak éppen aktuálisan divatos témákhoz. Úgy meg, hogy bárkit győzködjek, már pláne-pláne nem. A vitatkozásokat meg sem említem: méltatlanok.
A covid elsősorban és mindenekelőtt ebbe a kategóriába tartozik. Bár van véleményem, és az a kezdetek óta nagyjából változatlan. Bár tudni nem tudok semmit. Ez jobbára a tájékoztatások, a befutott információk és valóság ellentmondásaiból fakad.
Két hete futottam össze a Hihetetlen Magazin legújabb különszámával, amely a koronavírusról szól.
Még ki sem nyitottam az újságot, amikor félfüllel a rádióra figyelve, minden más mindenemmel meg a forgalomra, azt sikerült hallanom egy Magyarország Kormánya megbízásából készült mit tudom én miben, hogy a betegségen való átesés nem óv annyira a covidtól mint amennyire a három oltás védeni tud.
Mi vaaan? Ledermedtem.
Bennragadtam a zöldben, csak néztem magam elé bambán. Ritkán káromkodok, de akkor felvettem azt a rossz szokást, hogy ahányszor eszembe jutott ez a nem tudom mi, nem hagytam abba a káromkodást. Mert ennyire szemérmetlen, az eddigi zsarolásokat megspékelő ökörséggel még nem találkoztam.
Képzeld el a következő orvosi hírt a rádióban, tévében: „A bárányhimlőn való átesés nem véd annyira a bárányhimlőtől mint a bárányhimlő elleni oltás. Ne bízzunk az immunrendszerünkben, mert a kemikália, amit készítünk, sokkal megbízhatóbb mint az evolúció (véletlen, sors) által kialakított védelem, amivel már túlélted a betegséget.”
Akkor érlelődött meg bennem, hogy megváltoztatom a szavazási irányultságomat. S a kormány által fizetett reklám teljesen nyitottá tett e megvásárolt lapra.
[MOST ROBBANOK FEL! Nagyjából készen voltam ezzel a bejegyzéssel. Már csak a képeket kellett volna elhelyeznem benne. Erre most, amikor rányitottam, semmi mást nem látok, csupán a bevezető szakaszt... Nem értem. Csak utálom. Na, akkor nekiveselkedem újra!]
A JÁRVÁNY KEZDETÉN
persze, hogy én is összecsináltam magamat. Ki nem? Mind meghalunk, a város kiürült, üres utak, utcák, terek, olyan érzésem volt, hogy nagyjából egyedül én dolgozom egész Budapesten. Nem lepődtem volna meg túlságosan, ha valamelyik sarok mögül előcsoszog egy tétova, rothadt fejű zombicsapat. Ugyan nem szedtem nyugtatókat, nem fordultam agyturkászhoz, de volt benne valami nyomasztó. Azon kívül, hogy élveztem, lehet haladni a városban. Megtudtam például, hogy Kaszásdűlőről hét perc alatt elérhetek az újpalotai munkahelyemhez, úgy, hogy minden szabályt kínosan betartok. Nem gondoltam volna.
De egy telefonbeszélgetésünk alkalmával kérdeztem is Nórit, a főnökömet, ugyan nem lehetne már, hogy én is home office-ban dolgozzak? Nyomkövető van a kocsiban, veszek otthonra egy joystick-ot vagy egy kormányt a számítógéphez, elirányítgatom a fotelből a Transitot... Elcsüggedtem, mert valamiért nem kultiválta az ötletemet.
Aztán teltek a napok, lassan-lassan teltek megfelé az utcák is.
Az empatikus ember sok mindent megbocsát. S mert élő ember nem volt a harmadik hullámig, aki a környezetemben beteggé lett, ne adj Isten, elhunyt volna a covid következtében, a félelem oszladozni kezdett.
Hallottam a halálesetekről, persze, nem is vontam/vonom kétségbe, hogy voltak, de közvetlenül ismert ember nem volt egy sem a pakliban. Ilyen a harmadik hullámig nem is akadt. Tehát elmaradt, amire kezdetben számítani lehetett: az utcán, közlekedési eszközökön, boltokban összeesett haldoklók, holtestek tömege, amiket a túlélők már csak rezignáltan átlépnek... Nos, ilyen nem volt.
AZ INTÉZKEDÉSEK
annyira, de annyira összevisszák voltak, meg ma is azok, hogy némileg komolytalanná tették az egész cécót. Nem csupán az a tény, hogy önmagukban értelmetlenek, bár sokszor ez is igaz, hanem sokszor az egyszeriségük is érthetetlen. Ami tegnap véresen megkövetelt védelmi intézkedés volt, az mára sehol sincsen, már szót sem ejtünk róla.
Például a maszkviselés kezdetben egyértelműen a veszélyeztetettekről szólt, az egészségeseket óvták tőle. Aztán már az utcán is kellett mindenkinek viselni. Talán ez volt a legnagyobb idiotizmus: senki sehol nem vehetett rendesen levegőt, csak ha renitens volt, és levette a maszkot, vagy ha otthon tartózkodott.
S vajon ki nem hányt fittyet arra, hogy egy maszk meddig, hány órán keresztül véd? (Különösen, hogy az ára a tíz-húszszorosára emelkedett.)
Illetve a levételekor ügyeltünk/ügyelünk-e arra, hogy csak a zsinórt fogjuk, és ne érjünk hozzá a maszk testének a külső feléhez? Tudod, ami elvileg felfogta a vírusok tömkelegét. S vajon miután jól megtaperolva zsebre tettük, idővel visszahelyezzük-e a szájunk és az orrunk elé? Miközben a taperolás közben, ugye, hozzányúltunk a külső részéhez is... S így persze mindazokat a vírusokat, amik esetleg megtapadtak a maszk külső felén az első hordás alatt, jól odakenjük a belső részhez. Bár persze, ha összehajtogatva vágtuk zsebre, és hogyan máshogyan, akkor már... Tehát a használt, újrahasznosított, össze-vissza hajtogatott, egyenletesen vírusított maszkot lelkesen csatoljuk újra a szájunk és orrunk elé, és hajrá, lélegezzünk!.
Én egy darab bemutatót, oktatófilmet, képregényt vagy ilyesmit sem láttam a helyes maszkviselésről, a maszk tulajdonságairól, védelmi képességéről. De lehet, hogy csak én vagyok tájékozatlan. Ha maszk van rajtunk, mindenki, mindenhol békén hagy. Függetlenül attól, hogy milyen az a maszk. Akkor is béke van, ha csak egy összetákolt, textil rongydarab, ami lópikulát sem ér... De maszk? Az hát!
Láttam viszont a maszk hasznáról egy kis filmecskét. A szereplője nagyot szívott a cigarettájába, felvette a maszkot, a szokásos, kéket, majd a kifújta a cigaretta füstjét. Ami a maszk összes résén boldogan, látványosan szabadult. Vajon miért gondjuk, hogy a kifújt levegővel (a maszk ugye, az ebben levő vírusokat lenne hivatott megfogni), amely ugyanilyen boldogan távozik a maszk alól, nem távoznak a vírusok is?
Nagyon hamar bekövetkezett, hogy mindazokat, akik bármivel szemben a kétségüket fogalmazták meg covid-ügyben, rémhírterjesztőnek nevezték.
Mi a rémhír a covid esetében? Lássuk, mi nem az! Nem rémhír, hogy egy világjárvánnyal állunk szemben, nem rémhír, hogy potenciálisan mind az áldozatai leszünk, ha nem tartjuk be maradéktalanul az intézkedéseket.
Rémhír viszont az, hogy a covid halálozási százalékai messze nem olyan szörnyűek, mint amit egy világjárvány esetében prognosztizálni lehetne. Rémhír, hogy mennyien nem kapták el egy nap a betegséget. Rémhír, hogy kis szerencsével simán ki lehet gyógyulni belőle. Rémhír, hogy rengetegen vannak, akik észre sem veszik, hogy megfertőződtek, mert nem betegszenek meg, vagy csak nagyon enyhe tüneteik lesznek. Rémhír, hogy a covid előtti influenzák halálozási arányszámai messze magasabbak voltak mint a pandémia alattiak.
Számok. Ahogy jött a covid, megszűnt minden más betegség. Bezártak a rendelők, nem fogadták a betegeket. Zártak a kórházak, halasztódtak nem életmentő műtétek. Haltak az emberek. Valóban elképesztő volt, amikor azt hallottuk, hogy tegnap meghalt x számú ember. De nekem egyből az volt a kérdésem, hogy nagyon szomorú, de amikor nincsen világjárvány, hányan halnak meg egy nap. Mert az emberiség járvány nélkül is halandó, tehát egy normál időszak lehet csak viszonyítási alap ahhoz, hogy az x számú halott sok-e vagy sem. Arról nem beszélve, hogy még a világjárvány kikiáltása sem hasraütéssel történik, a fertőzéseknek (nem a betegeknek és a halottaknak) el kell érnie egy adott számot, hogy az valóban pandémia lehessen. (A járvány kikiáltásakor nem érte el.)
Ismét hangsúlyozom: persze, egy halott is túl sok. De itt nem erről van szó, hanem arról, indokolják-e az esetszámok a meghozott intézkedéseket?
– Morzsám – szólt Szerelmetesfeleségtársam valamikor tavaly ősz derekán –, képzeld, megnéztem a halálozási számokat Magyarországon. Tavaly, 2019-ben többen haltak meg ezekben a hónapokban mint idén, 2020-ban.
Az állam leesett, amikor felfogtam mit jelent, amit mond.
– Honnan vetted az adatokat?
– A KSH oldaláról – hangzott a felelet.
Mit mondanak a számok? Ha 9.750.000 milliós lakossággal számolok, akkor két év alatt a halálozási arány (2022. január 21-én a gov.hu adatai szerint 40.822 ember hunyt el a pandémia következtében.
Vagyis ez két év alatt 0,00418% mortalitást jelent. Vagyis a lakosság fél százalékát sem éri el az áldozatok száma. (Holott tudjuk, hogy akit a villamos elütött, s a vérében csak fél covid-vírust találtak, a halál oka akkor is a világjárvány.)
Egy érdekes KSH-táblázat az mondja, hogy 2020 első három negyedévében negyedévenként kevesebb halott volt hazánkban mint egy évvel korábban, amikor még nem volt járvány. 2020 tavaszától már itt tombolt, ugyebár a covid, nem volt oltás, azt sem tudtuk, mit csináljunk...
Jó, értem én, ez csak statisztika, és arról Churchill is azt mondta, hogy csak azt hiszi el, amit ő hamisított, de azért, izé...
Viszont a Hihetetlen! azt állítja, a pandémia előtt egy keményebb influenza-járvány áldozatainak az éves száma elérhette a 7000–30.000 főt.
Vagyis AZ VOLT A RÉMHÍR, hogy nem halunk meg mindnyájan, hogy túl lehet élni a covidot, hogy a járvány messze nem annyira pusztító mint amennyire azt a média és a kormányok tálalják, hogy a fertőződési és halálozási számok nem érik el a WHO által meghatározott értékeket, hogy pandémiának lehessen nevezni, ami történik. Tehát ez és a hasonló vélemények lettek rémhírré. Rémes dolgot akkor állítottam tehát, ha azt mondtam: kis esélye van, hogy elkapd a világjárvány vírusát, s ha elkapod, akkor is jelentős esélyed van arra, hogy egy komolyabb influenza-tünetekkel, plusz egyes speciális tünetekkel megúszd.
Az intézkedések között volt sok minden. Például a sávos vásárlási idő, amikor az üzletekbe egyes időszakban csak a megfelelő korúak mehettek be. Akik egyébként az utcán, a közlekedési eszközökön, a lépcsőházban meg mindenhol máshol együtt voltak a többiekkel. De a sávos vásárlás elmúlt. Talán azért, mert már nem csupán az időskorúak a veszélyeztetettek.
Meg voltak buzdítások az otthon maradásra. (Manapság hallasz még ilyet?) Ennek érdekében kijárási korlátozást is vezettek be. Csak komolyan meghatározott cél érdekében lehetett kilépni a lakásból. Egy hosszú lista mutatta, mik azok az indokok, amik miatt ezt meg szabad tenni. Gyakorlatilag bárki bármikor szabadon közlekedhetett, ha olyanja volt. S ha nyitva volt, ami miatt közlekedni akart. (Manapság se tilalom, se korlátozás nincsen, szóba sem kerül.)
– Ezt nem lehet elviselni! Be vagyunk zárva a négy fal közé, nem mehetünk sehová, nem találkozhatunk senkivel! – lázadt a tizensok éves Lízingelt Lányom.
– Lószart, Csillagom! Ha megnézed, mehetsz bárhová bármikor. Akár átsétálhatsz Békásra a barinőidhez: egészségügyi séta. Magadat zárod be, ezt tudatosítsd! Elmehetsz sétálni, bringázni, kirándulni...
– De bulizni nem!
– Való igaz, de egy házibanzáj simán összehozható!
Viszont ekkoriban tudtam meg, hogy a covid sötétben ülve sokkal jobban fertőz mint állva/sétálva. Ez volt az az esemény, ami miatt kezdtem kevésbé komolyan venni a megelőző intézkedéseket.
A kijárási korlátozás idején történt. Este tizenegykor lementünk a ház alatti parkba elszívni egy cigit. A lakásban szigorúan nem dohányzunk. Leültünk a ház alatti padra. Közel s távol senki, bár nem mondom, hogy a kutya sem, mert tőlünk úgy kétszáz méterre egy eb bóklászott.
Egyszer csak:
– Jó estét kívánok! A személyi igazolványokat kérem szépen! – tisztelgett előttünk a közeg. Felnéztem rá a padról.
– Hát az nincsen – válaszoltam neki.
– Nincsen? – szaladt fel a szemöldöke.
– Nem úgy nincsen, hanem itt nálunk nincsen. Fent van a lakásban – mutattam mögénk a tízemeletesre. – Itt hagyom a lányokat túsznak, mindjárt hozom mindannyiunkét – javasoltam, de a közeg leintett.
– Ne menjen sehová, mondják az adatokat!
Mondtuk, szemmel láthatón azonosak voltunk önmagunkkal. Amikor mindnyájunkról kiderült, hogy kicsoda, a közeg a tőle elvárható szigorúsággal mondta:
– Vegyék úgy, hogy szóbeli figyelmeztetést kaptak. Ez bekerült a rendszerbe. A legközelebbi alkalommal ez fejenként ötvenezer forint büntetést jelent.
Nem bírtam magammal:
– Köszönjük szépen! Azt azért árulja már el, miért is kaptunk figyelmeztetést? Csak hogy legközelebb el tudjuk kerülni.
– Kijárási korlátozás van.
– Igen, az, korlátozás. De nem tilalom. Tartózkodhatunk az utcán.
– Egészségügyi séta és ügyintézés végett.
Kezdtem érteni a problémát.
– Vagyis azt követtük el, hogy dohányzás közben nem sétáltunk fel alá a pad előtt, hanem ültünk rajta?
A közeg komolyan bólintott.
– Úgy van!
S képzeld, megálltuk röhögés nélkül!
Viszont azóta tudom, hogy a covid sötétben ülve sokkal jobban fertőz, mintha állnánk vagy sétálnánk. Mindig tanul az ember.
Majd jött a nyár, mindenki szabad lett, akár a madár. Senki sem bánta. Mi Gyulán nyaraltunk, egy csuda kedves házaspártól, Mirtilltől és Tibortól béreltünk egy házacskát, kijártunk rendszeresen a Várfürdőbe, voltunk a Várszínházban, meg mindenfelé. Mindenki volt akkoriban mindenfelé. Bár a hírek már jöttek, hogy a vírus ősszel tutira újra kezdi.
És így is történt, újra kezdte. Minden bizonnyal előre szólt az illetékeseknek. Novemberben bevezették este nyolctól reggel ötig a kijárási tilalmat. Erre ember nem volt, aki épkézláb magyarázatot tudott volna adni.
– Hát, hogy a fiatalok ne tömörüljenek a szórakozóhelyeken!
– Amik zárva vannak? Hát megveszik a piát a boltban, és tömörülnek otthon! Tuti bénák, ha nem ezt csinálják!
Majd érkeztek rekordsebességgel az oltások, és a propaganda az oltakozásra. Kezdetben hurráoptimistán. Aztán egyre agresszívebben, mert nem fogyott eléggé, nem volt elég jelentkező. Majd egyes szektorokban kötelezővé tették.
Érkeztek a védettségi kártyák, s vele az első zsarolások, hogy akinek nincsen, az bizony alig mehet valahová, nincsen utazás, mozi, színház, koncert. Számtalan ismerősöm ekkor oltatta be magát. Nem azért, mert tartott a covidtól, hanem mert félt attól, hogy nem mehet sehová...
Majd jöttek a hírek, hogy a védettek is hordozzák a vírust, és át is tudják adni másoknak. Majd a tapasztalatok, hogy akár meg is halhatnak, de azért általában az oltás enyhíti a tüneteket. Különösen, ha felvesszük a másodikat. A harmadikat. Immár a negyedik propagálásánál tart a kormányfő, bár már óvatosabban fogalmazott: ha valaki úgy érzi, hogy szüksége van rá (?), mindenképpen kérje ki a háziorvosa véleményét! Akkor oltasson az állampolgár, ha úgy érzi, hogy szüksége van rá? S mit tud vajon mondani a háziorvos, milyen eszközei vannak arra, hogy bármi konkrétumot mondjon a sokadik oltás hatásáról az adott páciens számára?
Vagyis a védettséginek hazudott kártya csak az elnevezésében véd, valójában csak az oltottságot igazolja. (Most 2022. február 15-től így változik az elnevezés. S rengeteg embernek érvényét veszíti a kártyája, mert azt már az első oltás után osztogatták. Amit aztán nem feltétlenül követett második, harmadik...
S az oltások terjedésével (bár lassan és nem eléggé aktívan terjedtek) megjelent az oltásokkal való zsarolás is. A kormány a munkáltatók kezébe tette a kötelezővé tételt. Vagyis hozzá nem értőknek, laikusoknak lett lehetősége mások egészségügyi kérdéseiben döntést hozni. A munkáltatók döntő többségükben józanabbak voltak, minthogy ezt bevállalták volna. Sajnos nem mindnyájan tettek így, volt, aki az állása elvesztésével fenyegette/fenyegeti a dolgozóit.
Akkor jelent meg az új közellenség: az oltatlanok sokasága. Mert az oltatlanok az oka, hogy nem állt meg a járvány. Ők azok, akik miatt ez az egész cirkusz nem érhet véget. Akik miatt még mindig ennyi halott van. Mert nem vigyáznak az oltottakra. Mert az oltatlanok veszélyesek az oltottakra.
– Nem értem az embereket! – mondta nekem az egyik utasom. – Vajon miért nem oltatják be magukat? Miért nem akarnak véget vetni a fertőzésnek, a járványnak?
S mondta, mondta, mondta. Az ilyen beszélgetésekbe nem szoktam belemenni. Még azt is képes vagyok elviselni szó nélkül, ha valaki Dobrev Klárát dicséri! De ez az utas addig mondta, hogy egyszer csak kibukott belőlem:
– De csókolom, azt tetszett-e hallani, hogy oltottak is hordozzák tovább a vírust? Vagyis ők is terjeszthetik a járványt.
Ez nem volt megfelelő érv, mert azonnal kaptam a megsemmisítő választ:
– De az oltatlanok sokkal jobban!
*
Egy ismerősömhöz kellett mennem. Ritkán találkozunk, hivatalos ügyben jártam nála. Feltűnt, hogy nem enged be a lakásába. Nem zavartattam magamat, tudtam, hogy beteges. Nem kapcsoltam, hogy nincsen rajtam maszk. Az ismerős elővette a papírokat, amikért mentem, rám nézett, majd megkérdezte:
– Ugye, be vagy oltva?
Már nyúltam is a zsebembe, úgy válaszoltam neki. A rémület az arcán, a szemében, a mozdulataiban azt mondom, hogy komikus lett volna, ha nem lenne tragikus. Páni félelem volt. Nem mentem bele a kérdésbe, iparkodtam elintézni vele, amiért mentem.
A védett, az oltott retteg a nem oltottól. Miközben a másik oltott ugyanúgy hordozhatja a vírust, akár a nem oltott. De az oltott az oltottól nem fél, csak az oltatlantól.
Nem értem én ezt...
Az a még nagyobb baj, hogy a rádióban hallott hirdetés által, tudod, az immunrendszerünk nem véd annyira, mint a három oltás (ami szintén nem véd, csak enyhít, ha egyáltalán) a kormány maga szítja a teljesen értelmetlen feszültséget. Az értelmetlenül védettséginek hazudott kártya bevezetése után ismét két részre osztja a társadalmat: a veszélyesekre és a védettekre.
Lehetne még sorolni a dolgokat, a tényeket, az ellentmondásokat, a dühítő eszetlenségeket. Például most, hogy mindenféle számok emelkednek, mégsem kell bezárni a szórakozóhelyeket és az éttermeket. Miután egy csomó vállalkozás teljesen bevégezte. Vagy hogy mi a fenéért volt teljesen nyitott a vadászati kiállítás, a békemenet, miközben tudták, hogy jön a negyedik hullám? De koncert, színházba nem lehetett menni, csak igazolvánnyal...
Nem is folytatom...
Részben ezekről a kérdésekről szól a Hihetetlen Magazin különszáma. Meg az alábbiakról.
A HÁTTÉRHATALOM
a másik mondanivalója. Az, hogy van ilyen, és az, hogy célja az emberiség létszámának drasztikus csökkentése. Úgy ötszázmillió körül szándékoznak megállni. Annyi robot elég lenne nekik, hogy a Föld túlélje, és ne kelljen változtatniuk az életmódjukon.
A háttérhatalom a kezében tartja a pénzvilágot (Rothschildok), ezáltal a gazdaságot. Az övé az egész agymosott és agymosó, manipuláló média, az informatikai szektor legnagyobbjai, tagja például Bill Gates is. Gates-nek érdekeltsége van a vuhani labor tevékenységében.
S igen, Gates 2019 végén egy bemutatóban demonstrálta, mi történne, ha pandémiába borulna a Föld. S lőn! (Legyen vígaszunk is: Gates 2022-re jósolta a járvány végét. S már Rusvai úr is arról beszél, hogy bár az átoltottság nem lesz meg, de a fertőzőképesebb, ámde gyengébb tünetekkel járó omikron az átfertőződést elhozza nekünk, így kialakul a hőn áhított nyájimmunitás.) Pandémia konyec! Virus go home!
Ausztria ennek ellenére most akarja bevezetni a kötelező oltást. Igaz, a csehek meg most hátráltak ki belőle. S egyre több ország nyit, enyhít a védelmen.
Mondjuk egyre vehemensebbek a tiltakozások is Európa-szerte a pandémiás rendelkezések ellen. A múlt héten beszéltem Örök Sógorommal. Ő Németországban él. Azt mondta, elég nagy a fekália: a rendőrségi egységeket cserélgetik egymással városonként, falunként, mert a sajátjait senki nem akarná ütni. S ott tartanak, hogy esetleg szükség lesz rá. ÖS nem nagyvárosban él, hanem egy kb. Abony nagyságú városkában.
Visszatérve a háttérhatalomra: mert a média is a kezében van, ezért az ellenvéleménynek semmi teret nem hagy. Azokat a szakértőket, akik nem azt mondják, amit mostanság mondani kell, karaktergyilkolják, tönkre teszik a jó hírét, esetleg az egzisztenciáját, netán börtönbe is zárják. Tény, hogy aki bármilyen kérdést tesz fel, hamarosan vírus- és/vagy oltástagadó lesz. Tapasztalat. Gondolom, nem csupán az enyém.
S van nagy baj, mert például az amerikai Müller Cecília, Anthony Fauci egy szélkakas gazember, aki hosszú évek óta hazudik, csal, hatalmasokat téved és elhallgat, s mégis, töretlenül a helyén maradhat. Mondom Amerika egyik első egészségügyi emberéről van szó, figyelsz? (Az összehasonlítás Müller asszonnyal csupán a pozíciójának a belövésére szolgált, további analógiát nem szándékoztam a mondatban elhelyezni.)
Sajnos nagyjából ugyanez, vagy még súlyosabb a helyzet a WHO első emberével, Tedrosz Adhanom Gedrejeszusz-szal, aki azon kívül, hogy szakmailag megkérdőjelezhető, politikusként a saját országában Etiópiában népírtó politikát folytatott.
A 2020-ban életre kelt pandémia, mondja a magazin voltaképpen csupán főpróba. A valószínűleg 2025-ben induló, „igazi” járvány főpróbája. Ami valóban halálos, pusztító járvány lesz.
Na, ezen elgondolkodtam!
Egyfelől, hogy minek főpróba? A válasz, hogy teszteljék a szabadságjogok alapos megnyirbálását. Azonban ha abban a járványban elpusztul az emberiség kilencvenhárom százaléka, ugyan minek tesztelgetni a határokat? Ha ez bekövetkezne, az annyira más világ lenne, hogy a mostanihoz viszonyítani, bármilyen szempontból, teljesen felesleges.
Másfelől: a mostani emberiség kilencvenhárom százaléka hever majd holtan bolygószerte. Vagyis 6,5 milliárd ember. Ennyi holttest.
Ugyan részletes forgatókönyvet nem olvashatunk, ám azon tűnődtem, hogy három napon belül egy holttestben beindulnak a pusztulás folyamatai. Ennyi testet eltüntetni, temetni, hamvasztani lehetetlen. Arról nem beszélve, hogy ki is végezné ezt a szüsziphoszi-munkát? (Rövid matek: végső soron minden megmaradónak mindössze tizennégy elhunytat kellene megsemmisíteni, eltüntetni... Igaz, belátható időn belül. Ha van hová... S anélkül, hogy közben maga se pusztuljon el. Arról nem beszélve, hogy semmilyen járvány nem zajlik úgy, hogy gombnyomásra, vasárnapról hétfőre, egyszer csak fertőzött lesz mindenki...
Kezdek fáradni, a bejegyzés meg egyre nőni, növekedni. Rövidebbre kell fognom.
Van még itt szó a nagyüzemi állattartás veszélyeiről és virológiai összefüggéseiről, az 5G esetleges veszélyeiről a terrorizmus és a pandémia összefüggéseiről, az oltásba bújtatott nano chippekről (a cikkíró határozottan elutasítja a lehetőséget, a lehetetlenség okából), Afrika viszonylagos immunitásáról, az oltások veszélyeiről, esetleges hosszútávú hatásairól, az általános, hivatalos pánikkeltésről, a védettségi igazolványról, vakcinaútlevélről, a keletellenességről, a népességcsökkentési stratégiáról, a kereszténység mostani és leendő szerepéről, és ezzel még nem soroltam fel mindent. (A valóban agyament és minden logikának, a természetnek, az evolúciónak, az ellentmondó LMBTQ+, a politikai korrektség és a fehér faj öngyilkos térdre ereszkedése a BLM tiszteletében valóban méltó arra, hogy szót ejtsenek róla, csak éppen nem tökéletesen világos, miképpen kerültek ezek az aktuális és égető témák a covid-terítékre?)
A FOLYÓK EGYBETERELÉSE
Mármint összegzés. Mit ad ki a rengeteg téma?
A Hihetetlen! Magazinra nem annyira jellemző a korrekt állásfoglalás. Jobbára világnézeti állást foglalnak, de utána abba minden belefér, a fekete is, meg a fehér is, a jobb is, a bal is, az ég is, a föld is. Persze állítható, hogy nem tesznek mást, csupán alaposan körbejárják a témát, és magyarázat-lehetőségeket kínálnak az olvasóknak. Ez persze óhatatlanul vezet oda, hogy az embernek az az érzése támad, hogy egyik marhaságot követi a másik.
Nos, ez a lapszám nem ilyen lett. Ugyan vannak benne olyan cikkek, amelyek csak a téma farvizének legutolsó hullámain fértek el benne, de összességében egy összeszedett, inkább döntő részben egységes mondanivalójú kiadvány lett. Tény, hogy a nem sokat pepecselt sem a tudományos részletekkel, sem a statisztikákkal, ahogyan az is tény, hogy mivel covid-téren nap mint nap történnek változások, nem tudott naprakész maradni, de összességében érdekfeszítő, érdekes, szokásosan a mainstreamtől meredeken eltérő szempontból foglal állást.
A lényeg: a mondanivaló ez esetben kiegyensúlyozott lett. Nem tudom, hogy ez a szerkesztés érdeme vagy a témáé, de ezúttal így lett. Valahogy nem bántam.
A Jövővilág Alapítvány megbízásából kiadja a Jövővilág Lap és Könyvkiadó Kft.
Főszerkesztő: Szúcs Róbert
HU-ISSN: 1587b5970
8/10
2022. januárjának háromnegyede. Az egész hét álmos volt, hideg, és olyan kis rosszkedvű. Az egyetlen vígaszt a reggeli kávé, a napfény és a még mindig csak fényképről ismert Lili unokám jelentette, akiről Szamóca lányom nap mint nap jelentett.
