Persze, megint könyvtár, és megint a véletlen. Mr amennyiben létezik egyáltalán a véletlen...
A roppant jól sikerült borítórajz tűnt fel elsőre. Aztán az, hogy magyar szerzőről van szó. Akiről egyébként semmit sem tudtam, s bár a gépemen itt van néhány képregénye, az egyik ebben a kiadványban is szerepel, de egyetlen címet sem tudtam felidézni tőle.
Nem véletlen. Az az öt általa képre vitt történet, ami itt van a gépemen, mintha nem is ugyanannak a szerzőnek a műve lenne. Öt történet, öt különböző, egymásra cseppet sem hajazó stílusban. A kezdő rajzoló munkáitól az édibédi karikatúrán át a részletes kidolgozott hiperrealitásig minden van.
Aztán még az is van, hogy a füzet alcímében említett O. Henrytől sem olvastam még semmit.
Vagyis dupla tájékozatlansággal álltam neki a nézegetős olvasásnak.
Az sült ki belőle, hogy az év eddigi legkellemesebb olvasmány- és látványélményét kaptam O. Henrytől és Sváb Józseftől. S ehhez hangsúlyozottan mindketten kellettek.
O. HENRY
Már a neve sem igaz. Eredetileg így hívták: William Sydney Porter. Az O. Henry nevet az írói pályája elején vette, mert bizonytalan volt a novellái minőségében.
Pedig indokolatlan volt a bizonytalankodása, hiszen utólag (tudod, amikor már könnyű okoskodni) többen Maupassant amerikai, optimista verziójának tartották. Ami bizony nem kis szó! Ha olvastál már Maupassant novellát, tudod, miről beszélek. Ha nem, sürgősen pózolnod kell a hiányt! Hidd el, tuti bizonyos, hogy nem fogsz csalódni! Na, és akkor itt van ez a 19. század legvégén élt pasi, és többen azt állítják róla, hogy a művészete felér a francia íróéval.
Olvastam róla azt is, hogy sikkasztásért börtönben is volt. Azt hittem, olyan Jack London-szerű figura volt, de nem. Alapvetően rendes, nyugodt életet élt a feleségével és a lányukkal. A sikkasztási-ügy borogatta fel az életüket, Porter (tudod, O. Henry igazi neve) élete csak emiatt vált valamelyest mozgalmassá: kezdetben menekülőre fogta, de a felesége halálos betegsége miatt visszatért Austinba. Ahol le is tartóztatták. A rá szabott öt évből hármat ült le. A maradékot a jó magaviselete miatt engedték el neki. Szabadulás után magához vette a gyermekét, akinek nem árulták el, hogy apuci merre járt, mit csinált az utóbbi években.
SVÁB JÓZSEF
Grafikus, rajztanár, majd képregényalkotó. Néztem a fotóit, s meglepődtem, milyen idős ember. Aztán kiderült, hogy mindössze négy évvel idősebb nálam. :-D
Több lapnak is dolgozott, rajzai jelentek meg a Menő Manóban, a Fekete-fehér Képregényantológiában, az Eduárdban és a Krampuszban.
Megjelent legalább három, ezzel, a mostanival együtt négy önálló kötete. A másik háromból kettő Sherlock Holmes-címmel. A harmadik az Orczy Emma bárónő regényéből készült A vörös pimpernel rajzváltozata.
Illetve írt egy szakkönyvet a képregények alkotásáról, Képregényiskola címmel.
SVÁB JÓZSEF ÉS O. HENRY NOVELLÁI
Nagy találkozás ez, azt kell mondanom! Sváb füzete ezzel a hét adaptációval ennek az évnek az eddigi talán legnagyobb élménye volt számomra. Henry érzelmessége, humora, a csattanók iránti, olthatatlan szimpátiája nagyon szerencsésen találkozik Sváb realitásával, a részletek iránti érdeklődésével.
Talán csak az első képregény színezésén akadtam fel egy cseppet, nagyon Bogyó és Babóca szerű, Paint-es megoldásos, de a rajzokkal és főleg a történettel tökéletesen kibékült csöpp kis szívem. Amikor elolvastam, végignéztem, letettem a füzetet, és rövid ideig csak merengtem magam elé, remegett és kiterjedt a szívem, hogy lehet ennyi szeretet ebben a mocsok, mégis gyönyörű világban! S hogy két férfi ilyen bátran vállalja, hogy az alkotásának a mondanivalója ez legyen, az sem semmi!
A későbbi történetek színezésével már semmi baj nincsen, megjelennek és szépen alkalmazottak az árnyalatok, a fények, árnyékok. Külön figyelmet érdemelnek Sváb kis és nagytotálos rajzai: annyira figyel az apróságokra, hogy egy kocsmabelső felett például percekig ültem figyelmesen. Amiképpen egy nappali utcajelenet felett is: félfelülről nézzük az emeletes házak között sétálgató tömeget, az utca két felét villamos sínek választják el egymástól, két villamoskocsi éppen elhalad egymás mellett.
S ha elszakadunk a bármi totáloktól és a portrék területére lépünk, akkor sem akad panaszra való okunk.
De ha alakok vannak akcióban, interakcióban, akkor is van miben gyönyörködnünk.
Vagyis a helyzet az, hogy a birtokomban levő Sváb-képregények rossz kiindulási alapot jelentettek, és félrevezettek.
Úgy általában: a nagy Füleses rajzológenerációt [Korcsmáros, Zórád, Sebők, Fazekas, Sarlós, Dargay,Hegedűs, Sajdik] követő rajzolók [pl. Topálovics, Görög, Podmaniczky] stílusa annyira nem jött be, de teszem azt, Vass Mihály stílusa például roppant eklektikus, a hihetetlenül sutától a professzionálisig minden megtalálható a munkái között.
Sorolhatnám még, de nem fogom, pedig akadnak jócskán nevek, akiket említhetnék. S akkor még csak a Fülest néztem. De valahogy annyira egyikük sem fogott meg, mint a magyar képregény klasszikusai. Isten bizony ennek nem csak a nosztalgia az oka. Simán merek lelkes lenni akkor is, ha valami olyannal találkozom, amivel eddig nem.
Lásd Sváb József mostani munkáit!
Na, ugye!
A következő O. Henry novellákat dolgozta fel, rakta bele Sváb József ebbe a füzetbe:
Háromkirályok ajándéka
A zsaru meg a zsoltár
Az utolsó levél
Két út
Borús Bölény váltságdíja
Rokon a világ
A harsonaszó
*
A zsaru meg a zsoltár, írd és mondd 100, azaz száz példányban jelent meg. Kis esélyes a beszerzése. Pedig több okból itt a helye a polcomon. Nem adom fel, űzni fogom. O. Henry novelláit pedig már lehúztam a CanadaHun-ról. Mert úgy tűnik, súlyos mulasztás, hogy az eddigi olvasmányaimból kimaradt.
Magánkiadás / Signatura, Nyíregyháza, 2023, 64 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150178530
9,5/10
2024 áprilisának második hétvégéje. Sül a konyhában Szerelmetesfelségtársam zöldbabos, spenótos, csirkemelles, tejszínes tésztája. Én meg mindig azon küzdök, hogy életre keltsem a Linuxot a gépén. Még a telepítésig sem jutottam el, csak partíció-képet csináltam egy visszaállításhoz, illetve egy boot-olható pendrive igyekszem eltávolítani a jelenlegi oprendszert, mert a Linux telepítő lehetősége elbizonytalanítottak. Emiatt a jelenlegi, kettéosztott ssd d-jéről is kimentettem inkább az adatokat. Áááá! És még hol vagyok a tényleges telepítéstől... Meg a finomhangolástól.
De mondom egyelőre ott vagyok lelassulva, hogy megírjak egy boot-olható partíciókezelőt. Minden meg van hozzá, csak ...aszott lassú az írás. Jé, mire ezt leírtam, befejezte! :-)
[Órákkal később.] Délután öt óra. Amibe lehet, belefutottam: sd-kártya hibák, sd-olvasó hibák, formázási probléma, vagy öt különböző telepítési hiba, és minden miegymás. Már a hajamat tépem. Normál esetben kb. másfél-kétórás műveletről lenne szó. Én reggel hat óra küzdök vele, ha nem is kizárólagosan.
Most teszem az utolsó próbát a Linux-telepítésre. Ha nem sikerül, SzFT továbbra is Windows-ozni fog. Meguntam, elment vele egy nap (és még nincsen vége). Szombat van, igaz én nem a magam dolgát végzem, így nem mondok ellene a bibliai nyugalomnap parancsnak. S pénzt sem kapok érte. (Tényleg, meséltem már neked a bibliai szombatról? Na, erre is sort kellene egyszer keríteni!)
