KERTÉSZ SÁNDOR a magyar képregényműfaj egyik vagy inkább legfőbb kutatója (ha lehet és érdemes egyáltalán az ilyesmit rangsorolni), s mint ilyen, szakírója.
Több könyve is megjelent már a műfajról, az egyiket égen-földön nem lelem, illetve horror-áron árulják (Comcs szocialista álruhában).
De ezt a kettőt már olvastam és jó véleménnyel voltam róluk:
Kertész Sándor: Keretek közt rajzolók
Kertész Sándor: Pókember generáció
Mivel ennek a kötetnek is meglehetősen borsos ára van, a könyvtárban vadásztam le a megfelelő polcról (760 Grafika). Bár valójában nem ezt kerestem, de erre találtam.
Egyáltalán nem baj, hogy így történt.
A majdnem kétszáz oldal. Nem számoltam meg pontosan, de saccra kábé a fele kép. De ahogy belegondolok, inkább több mint a fele. Nem képecske, hanem egész oldalas illusztráció. Az egyes fejezetek végén több oldalnyi jutott belőlük. Ebből fakad, hogy a szöveg nem uralja le a látnivalót.
Ellenben tartalmilag... Nos, tartalmilag a fél pohár víz klasszikus esete.
Ha akarom, tömör, tömény, lényegre törő, a legfontosabb információkat átadó rövid bevezetés a magyar képregény történetébe. Ha olvastuk, megnézegettük, s van memóriánk is, eltenni az inffókat, akkor az alapokkal mindeneképpen tisztában leszünk. Már csak hozzá kell olvasni a részletekért.
De ha rossz kedvem van, ha kritikus napokat élek (nem, nem női értelemben, csak lelkileg), akkor felületes, hiányos, távirati stílusú, rossz arányokkal megszerkesztett kultúrtörténeti szösszenet.
*
A szerkezet teljesen világos.
BUBORÉKBESZÉD
A KÉPREGÉNY EREDETE
Vásári képmutogatók
Az élclapok térnyerése
a Buschiádák korszaka
Jankó János
Homicskó Atanáz
Faragó József
Bér Dezső
Garay Ákos
Manno Miltiádész
Linck Lajos
KÉPTÖRTÉNETEK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT
Ifjúsági és gyermeklapok
Benedek Kata
Mühlbeck Károly
Napilapok és magazinok
Honti Nándor
Jeney Jenő
Balázsfy RezsőCOMICS SZOCIALISTA ÁLRUHÁBAN
Képtörténetek és propaganda
Gáspár Antal
Szónyi Gyula
(Nemes) Török János
Pusztai Pál
Kálmán Viktor (Vasi)
Képregény és irodalmi adaptáció
Cs. Horváth Tibor
Kiss Ferenc
Gugi Sándor
Korcsmáros Pál
Sebők Imre
Zórád Ernő
Endródi István
Dargay Attila
Sarlós Endre
A képregényfüzetek térnyerése
Fazekas Attila
Rusz Livia
Sváb József
Haui József
Vass MihályPÓKEMBERGENERÁCIÓ
Magyar Képregény Akadémia
Képregényes alkotói csoportok
Irány a nagyvilág!
Azért közöltem a teljes tartalomjegyzéket, mert lusta vagyok, és sokkal egyszerűbb így bemutatni a kötetet, mintha a saját szavaimmal leírnám ugyanezt.
A szerkezet logikája teljesen világos és korrekt. Az arányok, amik a fenti tartalomjegyzékből nem derülnek ki, viszont nem tűnnek jogosnak.
Igen, igaz, hogy a képregények eredetéről, előtörténetéről, a 19. századról még egy képregény-kedvelő is vajmi keveset tud(hat) [gondolnád például, hogy hazánkban Jókai Mór volt az egyik legaktívabb személy, aki humoros, élclap-kiadással foglalkozott, és többszöri kísérlet után sem adta fel?], és az is igaz, hogy a legtöbb új információ ebben a részből nyertem. Azonban és de! Csuda érdekes ez a rész, de mire eljutottam a magyar képregény voltaképpeni megjelenéséhez, elmúlt hatvanhat oldal. A kötet említett kétszáz oldalából. A szöveg-kép arány egyébként, a képek gazdagsága ellenére, itt egyértelműen a szöveg felé hajlik.
A középső részben harmónia van. És újra megerősödtem abbéli véleményemben, hogy a magyar képregény klasszikusait, Zórádot, Sebőköt, Korcsmárost, Sarlóst és Fazekas Attilát követi nemzedék valahogy... nem is tudom, hogyan mondjam, olyan kis esetleges alkotásokat adott ki a kezei közül. Ezzel akkor szembesültem amikor a Vaterán vettem egy nagyobb adag Füles-képregényt, majd az eladóval való találkozásunk után egy még nagyobbat. S ahogy nézegettem a rajzokat, akkor tudatosult, hogy a következő nemzedék alkotásai vagy messze elmaradt a felsoroltakétól vagy azokat iparkodott másolni. Én a mai napig nem békültem meg a rajzaikkal. Nekem suták a mozdulatok, esetlegesek a beállítások, olyan, jóleszezdolgozzmégrajta, de még úton van csak afelé, hogy igazi legyen rajzok ezek.
Érdekes, hogy a Pókember-generáció alkotói sokkal érettebb, életteliibb műveket mutatnak fel. Ennek a felismerésnek azért örültem, mert azt hittem, a koromnál fogva már én a régenmindenjobbvolt köldökét bámuló zárvány lettem képregény-ügyben. Az egy más kérdés, hogy megjelenésében már találkoztam olyan képregénnyel, amely felért a klasszikusokhoz, de hatásában még nem. A történetek, a mondanivaló és a dramaturgia összhangja a rajzokkal még nem fogott meg egy esetben sem annyira, mint amennyire a klasszikusoknál. Valami mindig hiányzott a csettintéshez. És nem azért, mert mindenáron a kákán is csomót... A Kittenberger-sorozat első részét nézegetve lehidaltam, de a többire már nem volt bennem érdeklődés a sztori miatt. Elismerőn bólogattam az YKX láttán, Ahogyan Futaki Attila (Isten nyugosztalja, mekkora veszteség, hogy elment!) minden toll-, ecset- és számítógépvonása ihletett. Nem az ő hibája, hogy a forgatókönyvek nem annyira erősek mint azoknak képi megvalósítása. Az is fura, hogy a könyvtárban már többször a kezembe vettem a Királyok és keresztek köteteit, de a majdnem-majdnem érzésemet mindig felülírta valami...
De mire eljutunk addig, hogy lettek, vannak immár világhírű alkotókkal dolgozó magyar képregényesek, addigra az arány messze a képek oldalára billen. S amíg a könyv feléig láttuk is az alkotókat, itt már csak feldobált nevek vannak. Jóformán mindössze egy-egy mondat erejéig. Hogy asszongya, azért említsük már meg, hogy a Hellboy szülőatyja, Mike Mignola a magyar rajzolója, László Márk kedvéért írt egy Hellboy Budapesten című epizódot... 
Képes oldalakban egyébként ez az utolsó rész a leggazdagabb. Volt is néhány rácsodálkozásom, és felírandó nevem, hogy kiknek kellene utána lesnem, a munkáit keresnem. Nem, nem titok, rájuk gondolok: Varga Zsolt, Gáspár Tamás, Kiss Judit és Márok Attila. 
No, és persze Cserkúti Dávid, akit más helyen már felmagasztaltam. (Egyébként Gáspár Tamás számomra egyfajta stílus-ikre. Egy olyan stílusé, ami nekem nagyon bejön, s ahová azonnal oda teszem Rusz Líviát és bár ebben a stíluscsapatban periféria, de Dargay Attilát is. A kedves szó ugrik be a rajzaikat nézegetve. S nálam ez semmiképpen sem az édibédi-, negédes-kategóriát jelenti, hanem azt, amit a szó takar.
*
Szóval mindent összeadva, kivonva, szorozva, osztva, szépen kitalált, okos, hasznos könyv ez, jól válogatott illusztrációkkal, átgondoltan, tömören, információgazdagon.
Csak mondjuk aki valamelyest is otthon van a képregény-világban, annak kevés lesz az információtartalom. Meg sok is, a 19. századi, meg a 20. század eleji, mert az az idő a képregény vajúdásáról szólt, nem a meglétéről.
Akit pedig nem vagy csak felületesen érdekel a képregények világa, az meg azt sem tudja, vagy nem nagyon, miről is van szó. Számára sok minden, ami a másik csoportnak adja magát, semmit se mond. (Hm. Amit ez a mondat üzen, az annyira evidens, hogy ebben a formában felesleges.)
A kötet kemény borítót kapott, vastag, minőségi, fényezett papírra nyomták, ránézésre A4-es méretű. A rajzok, festmények tiszták, élesek, színtiszták. Vagyis impozáns kiadványról van szó. .
Viszont mindkét csoportnak ugyancsak vaskos a bolti ára: 7.900 forint. S az egyiknek ezért, a másiknak azért nem éri meg. Hacsak nem annyi példányban készült, amennyi konkrét megrendelést kapott a szerző, meg még néhány, hátha lesznek, akiknek evés közben jön meg a kedvük újabb falatokra.
Képregényáruház, 2023, 198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155823046
8/10
2024 karácsonya után. Huszonhetedike van. Tegnap voltunk a lányoméknál, karácsonyozni és unokanézőben. Tegnap mindkét poronty teljesen szociális volt. Lili unokámmal csuda jót játszottam, meg diafilmeztünk is. Azt hittem, nem érdekli, nem köti le, de két film rövidített verziója után máris rohant és hozott három másik tekercset. :-)
De azért deprimáló, hogy másfél hét elmúlt a szabiból. S alig sóhajtottunk még fel. De minimum vár ránk egy randi a fiamékkal, egy szilveszter Szerelmetesfeleségtársam édesanyjánál és legalább egy korcsolyázás. Meg a könyvtárba is vissza akarom vinni a két „Transmetropolitan” kötetet, mert így nem kell a városon keresztül-kasul hurcolnom ezt két mázsa képregényt.
No, felébredt SzFT is. Még nem tudom, hogy összebújunk vagy kávét főzök. Olyan jók ezek a reggelek, olyan jó meleg lakásban ébredni, írni, olvasni, lenni...
...vagy nem lenni! SzFT pár napja régi fényképeket nézeget. Csemete vitte bele, aki két napja meg akarta nézegetni a 2010-es, erdélyi családi „turné” tengernyi képét. Megnézegettük, közben a párjával jócskán bepálinkáztunk, de egyikünknek sem volt semmi baja. „Jó ütemben jött az ebéd?” – kérdezte SzFT. Na, szóval SzFT nézegeti a képeket, és bizony tudatosítanunk kellett magunkban, hogy jócskán öregedtünk. Nem, nem értünk, hanem öregedtünk. SzFT a mostani énjéhez képest kamaszlány volt, amikor megismertem, pedig akkor egy érett nőt láttam benne. Harmincéves volt. Tizennyolc, majdnem tizenkilenc év telt el azóta. A gyerekeim, akik akkor kamaszok voltak, harminc felett vannak. Csemete hatéves volt, amikor Erdélyben jártunk. Ma huszonegy. Én negyven voltam, most majdnem hatvan vagyok. Hatvan! Egek!
Mondjuk nem érzem magamat annyinak, csak ha a derekamra gondolok... :-D
