Az első három kötetet felfaltam, addiktológiai eset lettem tőlük. A fertőző fajtából (bár Szerelmetesfeleségtársam immunis, csak a filmet nézte meg).

Kigyógyultam, jelentem. Nyögvenyelősen olvastam el a „Varjak”-at. Megsértődtem, hogy egy köteten keresztül megfosztott Tyrion-tól és Jon-tól. De ezt még esetleg megbocsátottam volna.

Ami számomra nem emészthető: 

• Egyfelől a rengeteg új szereplő bevezetése, akiknek még csak nem is nagyon sejthető a jövőbeni szerepe. De megjegyezhetetlenül sok! Egyszerűen nem vagyok hajlandó folyamatosan lexikont használni, hogy tudjam, ki kicsoda, ha kalandregényt regényt olvasok! (Egy példa: amikor Brienne-re ráugrik Maró, meg kell döbbenni, hogy „azta' a Maró!”. Ámde kia fene ez a Maró. Utána kellett néznem, hátha én voltam figyelmetlen: nagyjából csak felsorolásokban szerepelt a galád hegyes fogú!
  
  
• Másfelől a már bejáratott szereplők is új neveket kapnak, az éppen betöltött szerepük szerint. Teljesen feleslegesen.
  
  
• Harmadrészt a bevezetett szereplők vérszegények. Az első három kötetben elnéztem az új szereplőket, mert jellemek voltak. Tommen király felesége is, a Némber is. Az újak valahogy nem fogtak meg.

Sok teljesen felesleges oldalt olvastam. Martin mester kettészelte ezt a negyedik kötetet, mert túl vaskos lett volna, és így született meg a „Sárkányok harca”. (De vajon miért jelenik meg ilyen sokára? 2005-ös a „Varjak”.) A kevesebb több lett volna, jobban járt volna ő is, hiszen nem kellett volna ennyit írnia.

3/5