„Bízom önben, doktor úr. Maga az első orvos,
akivel szót lehet érteni. Bizony, nehéz eset vagyok.
Többen megpróbáltak segíteni, de hiába.
Inkább csak felidegesítettek. Én is őket.
Két pszichiáterem is öngyilkos lett.”

Ez a kötet nagy eséllyel az életben nem került volna a kezembe, hacsak J. I. Mindenható meg nem keres e-mailben. Azt kérdezte, hogy lenne-e kedvem elolvasni a könyvét. Küldött két linket róla. Azokat elolvasva az volt a benyomásom, hogy ez vagy irdatlan nagy baromság vagy marha jó lesz. S nagy kár lenne, ha középúton lenne elbaltázva az egész. Előre mondom: nem lett elbaltázva. Ezzel együtt mégis igaz mindkettő zseniálisan nagy marhaság ez a könyv. A zseniálisan szót úgy értsd, hogy zseniálisan, ne gondolj bele semmiféle felhangot. 

J. I. Mindenhatóval váltottunk pár levelet egymással. Most éppen én vagyok az adós a soros válasszal. Szimpatikusnak tűnt az ember. Akiről tudom, hogy kicsoda, hány éves, mivel foglalkozik, hol él, volt-e már irodalmi előélete. De [fityisz] nem szólok róla egy megátalkodott szót sem. Nem azért, mert jó dolog információfukarnak lenni, hanem mert a Mindenható megkért, hogy ha lehet, akkor inkább ne, bár én teremtem a saját értékelésemet, s ha úgy hozza a szükség... Mivel alapvetően tisztelem az embereket, természetesen nincsen az az értékelői szükség, ami úgy hozhatná. Tehát marad az oldalfurdid, nem tudod meg, kicsoda a Mindenható. De nem mondok titkot: létezik a Teremtő! Van I.! És I magyar. (Vagyis innen nézve igazuk van, akik azt állítják, hogy Jézus végső soron pártus herceg volt.) 

Most gondolok bele: gondolj bele, az aki neked ezt az könyvérétkelést írja, közvetlenül beszélget I-vel! Én közvetítem I gondolatait. Bakker, apostol vagyok! 

INDULJUNK KI TEHÁT A KIINDULÁSI ALAPBÓL!

A regénynek sokkal inkább hangulata van, meg szellemisége, meg gondolatai mintsem története. Van neki az is valamelyest, de nem annyira jellemző. Engem egy ilyen értékelői mondat úgy kapásból le tudna beszélni bármilyen könyvről. Ugyanis dög unalmat ígérne, valamiféle fárasztó lilaságot. I-i szerencse, hogy én írom ezt az értékelői világot, és tudom, mi rejlik a mondatai mögött! 

S azonnal hozzáteszem azt is, hogy I a regény egy pontján ki is fejti, hogy az irodalom azért jobb műfaj számára mint a zene, mert az író simán figyelmen kívül hagyhat bármiféle kötelező törvényszerűséget. Amit egy zeneszerző nem tehet meg, mert értelmetlen kakofónia hull ki a kezéből a padlóra. Ember nem lesz, aki hallgassa. De az író simán elengedheti a fantáziáját, megteremtheti a maga törvényeit. Vagy éppen figyelmen kívül hagyhat bármiféle irodalmi, betűvetési alapot.

Csak egyetlen törvényt nem: értelmes szavakkal kell mondatokat fogalmaznia. Különben a következő mondat így is festhet:

Amit nyilván még ilyen rövid példamondatban sem olvastál végig te sem. Én sem. Csak odafigyelés nélkül ütögettem a billentyűket. Kettőnk között az a különbség, hogy én már a mondat írása előtt tudtam, hogy tök felesleges elolvasni, te meg csak azután, hogy az első, második szón kibicsaklott a szemmel estél túl. 

S egyébként az értelmes szavak, mondatok sem garantálják, hogy maga a szöveg értelmes lesz. Beee! [nyelv a lehetőség végső határáig ki a szájból].

Én a magam részéről egyébként ki nem állhatom az öntörvényű szövegeket. Én vagyok AZ olvasó. Rugalmas vagyok, tessenek írók tehát az én stílusomban írni! Mármint olyanban, amit szeretek!

Erre jön J. I. és olyan öntörvényű szöveget rittyent, mint ide Lacháza. Ami úgy önmagában megérdemelné, hogy úgy húsz oldal után a sarokba vágva landoljon, hogy elmész te Mindenhatókám a francba! Csak jelzem, hogy nem landolt a sarokban a könyv...

Pedig olyan elképesztőn öntörvényű minden belső összefüggéstelensége, mint a legfrappánsabb trip, álom, részeg vízió leírásának. Amiket, ahogy mondtam, szívemből kerülök. Az öntörvényűségük miatt. Márpedig itt szó  sincsen öntörvénytelenségről. 

A Lepény laposföld: a geológiai fúrások felhozott anyaga szaru tartalmú volt. 

MIRŐL VAN SZÓ TEHÁT? 

A könyv fülszövege a következő. 

„Lehet, ​hogy a te teljes éned csak néhány fekete betű a fehér papiron,
én ennél biztosan több vagyok."

A valaha irt egyik legkülönösebb könyvet tartja kezében az olvasó. Még a műfaja sem világos. Esetleg gasztroerotikus thriller, hiszen a történet középpontjában egy gyilkos utáni hajsza és az evés állnak. És a létfilozófia alapkérdései. A regényben akadnak szereplők, akik még saját írójuk létét is konokul tagadják, és alternatív magyarázatokat keresve elvetik az intelligens tervezést, sőt, hogy egyáltalán egy regény szereplői lennének. Egyikük egy vita során a fenti idézettel vág vissza egy kreacionistának. A többség mégis tudja, hogy itt az író a világmindenség teremtője, aki felette áll minden szabálynak, kötöttségnek, akinek hatalma korlátlan, minden irányú és végtelen. Gondolata a fizikai törvények, matematikai axiómák feletti abszolútum. Az általa álmodott univerzum annyira eltér a miénktől, hogy éppen ezáltal tudjuk hirtelen kívülről szemlélni és talán jobban meg is érteni saját világunkat.

Reménylem, az ötletkavalkádból nem árulok el semmi véresen spoilereset! Adva van a Lepény, a szereplők élőhelye. A szövegből lassan bontakozik ki, hogy hol is vagyunk, kik is, mik is a szereplők. (Nem tudom, figyelmetlen voltam-e vagy valóban csak az oldalak kétharmada után van utalás arra, hogy a lepény emberei szőrös farokkal bíró egyedek, és átlagosan három-négy tonnásak,) Nos, igen, emberek a szereplők, társadalomban élnek, van történelme a Lepénynek. Ahogyan kultúrája, technikája, tudománya is. Ismerik például a számítógépet is. 

De egy ponton rájönnek arra is, hogy ha megfelelő magasságból ugranak le, repülni is tudnak. 

A Lepény lakói önfeledten filozofálnak, vitatkoznak I létéről, működéséről. Innen indulunk ki. Persze nem mindannyian, van néhány kiemelt lakója a Lepénynek, aztán egy kiemelődik közülük. Megtudjuk róla, hogy pszichiáter egy kiemelt, jól dotált intézményben. 

A Lepényen igen sok minden pont fordítva van, mint ahogyan az a mi világunkban van. Például a regény is visszafelé íródik. De ettől ne rémülj meg, erről inkább csak beszélnek, az írástechnikában ez annyira nem jelentkezik, csupán megemlítésre kerül az egyik szereplő által. Ami zajlik, szerencsére lineárisnak tűnik. 

Példák a fordítottságra. I létezik, ezzel majdnem mindenki tisztában van. Tudja. Vagyis hinni nem kell I-ben, tény a létezése. A nem létében kell hinni. Mert azt kellene bizonyítani, ami nincsen. Vagyis a hívők azok, akik hisznek I nem létében. Ezért panganak is a templomok. Hiszen csak az jár oda, aki hiszi, hogy nincsen I, és ők kevesen vannak. 

Aztán. A Lepényen osztódnak az ott élők. Az osztódás a megszűnésüket jelenti, két külön lény lesz belőlük. Elképesztő ökörség számukra, hogy a férfi és a nő egyesüléséből legyenek utódok, ezt hallva elképedve nevetnek. 

A történet röviden arról szól, hogy a Lepény ideje halad a világvége (értsd: a világvége a könyv vége, mert akkor vége a szereplők világának, nincs tovább történés, jön a Semmi) felé. Történik gyilkosság is, ez teremt némi feszültséget, izgalmat. Kapunk betekintést mind a történelem idejének viszonylagosságáról, mind a párhuzamos világok létéről. 

J. I. Mindenható, az író

elképesztően jól ír! Nyoma sincsen semmiféle sutaságnak, esetlegességnek. Élvezetesen, gördülékenyen, szabatosan fogalmaz. S ezt nem csupán azért mondom, mert kapcsolatban vagyunk egymással. Vagyok annyira elvetemült, hogy azoknak a munkájáról is őszintén megmondom a magam szubjektívjét, akiket legalább levélváltások alapján ismerek valamelyest. (Eddig csak egy ember nem állt velem szóba utána. Pedig fogalmazni ő is nagyon tudott, csak amit megfogalmazott, az nem volt koherens.)

Azt nem mondom, hogy JIM átgondolta, mert ennek a kötetnek az írási filozófiáját ő maga fogalmazza meg. 

 – I tulajdonképpen lustaságból találta ki ezt az explicit formát. Csak az ötleteit akarta leírni a lehető legkevesebb megkötéssel. Semmilyen más formátumban nem tudná a gondolatait csak úgy leírni szabadon. A Címszereplő, itt nem magamra, hanem a regényre gondolok, az első igazán szabad regény. Miért csak a vers lehet szabad? I felszabadult minden gátlás alól! Ledobhatta minden korlátját! Szabad kezet írt magának. De ez sajnos ránk, szereplőkre nézve azt jelenti, hogy mi viszont a legkevésbé sem vagyunk szabadok. I-nek minél kevésbé van megkötve a keze, annál nagyobb a hatalma felettünk. I nagy szabadsága a mi nagy kiszolgáltatottságunk.

– De az előbb mondta, hogy ebben a regényben, ha jól értem, ellentétben más regényekkel, mi  valóban létezünk, nem pusztán utalások, szimbólumok vagyunk – jegyezte meg Ruszlán. – Ez így nekem nem konzekvens. Nekem úgy tűnik, némi szabadság a létezés alapvető követelménye.
A regény nem konzekvens, hanem igaz. Mint mondtam, pusztán azt dokumentálja, ami I fejében megtörtént. Ott pedig miért történnének csak konzekvens dolgok? I tudata nem egy algoritmus. Legalábbis nem egy egyszerű algoritmus. Mind a két gondolat megszületett I fejében, és nem pusztán szimbólumok vagyunk, illetve jobban ki vagyunk szolgáltatva neki, mint más regények szereplői. Egy kevésbe szabad, klasszikus regényben I-t is kötnék bizonyos szabályok. Ha más nem, legalább az úgynevezett irodalmi törvények. Az életünket ezek a törvények is befolyásolnák, nem csak I puszta akarata. Ott, annak a falon lógó puskának például egy hagyományosabb műben előbb-utóbb el kellene sülnie.

– Az ott bajosan sülne el, csak dísz. 

– Erről van szó. Ebben a műben I-nek nem kell foglalkoznia holmi irodalmi törvényekkel, hiszen a hatalma végtelen. A puska, ha I akarja, elsül. Még akkor is, ha csak dísz. De ha I nem akarja, soha nem sül el. Lehet, hogy pont azért van itt a puska, hogy I rajtam keresztül mondja el, rá még egy falon lógó puska sem hathat. Hogy nemcsak a fizika vagy a matematikai és logikai törvények felett van  teljhatalma...

Ruszlán unalmában egy előtte fekvő régi zárójelentésre firkálgatott. Előbb egy kis háromszöget majd  abba egy, a háromszögnél jóval nagyobb, kétszöget rajzolt. 

– ...de még az irodalmi törvényeknek is fittyet hányhat! A regény nemcsak szabad, de abszolút is. Abban az értelemben, hogy a szerzőnek abszolút hatalma van a regénye felett. Mit neki bármilyen törvény? Azt csinál a törvényekkel, amit csak akar. Ha akarja, egyáltalán nincsenek törvények. Ha akarja, az egyik fejezetben ilyenek, a másik fejezetben olyanok, egy harmadikban ismét teljesen mások a törvények. A szereplők maguk is változhatnak. Ön az egyik pillanatban jól borotvált, a következőben végigsimítja kezét hosszú szakállán. A lap tetején még erős, széles vállú, az alján már nyeszlett. Mindezt úgy is megteheti, hogy mi észre sem vesszük, hogy bármi megváltozott volna. Ki tudja például, hogy tegnap fekete volt-e a hó? Ha más színű is volt, akkor pont ez volt a természetes számunkra. 

(198–200.)

Segítek egy kicsit, hogy mire gondolj, ha A Címszereplőre gondolsz! Érveléstechnikájában, amikor a szereplők eszmecserélnek nekem teljesen C. S. Lewisra hajaz. Ez komoly dicséret, mindenféle plágiumgyanú felett állva. 

Maga az alapötlet is Lewis-os. Ő írja (ha jól rémlik, a Keresztény vagyok! [Mere Christianity] című könyvében) Isten örökkévalóságáról és a próféciákról, hogy Isten nem az időben él. Számára minden emberi idő jelenvalót,  mostot jelent.

Egyébként ez az írásabbahagyásos hasonlat a könyv vége felé egyértelműen így kerül elénk, ahogy Lewis leírta. Csak A Címszereplőben Vilmos mester és Rómeó nélkül. Ha JIM nem olvasta Lewist, akkor egyszerűen nagy szellemek, ha találkoznak...

Szerintem egy másik ötlet is Lewistől származik, csuda ügyesen továbbfejlesztve Lewis a világunk szexuális erkölcsének érzékeltetésére a következő hasonlattal él.

A Lepényen ugyanilyen erkölcstelennek számít a nyílvános evés, az étterembe járás egyfajta perverzió, a gyerek előtt nem mutogatjuk az ételek képét, és nem beszélünk az étkezésről, mert hiszen még kiskorúak! S a korlát nélküli zabálás vezet az osztódáshoz. És az indulatszavak, káromkodások az étkezéshez kötődnek: „Zabáld meg!”, „A nyelőcsövemet!”. 

A könyv a fülszöveg szerint gasztroerotikus. Magyarázat fentebb. 

A másik, aki magától értetődőn jutott eszembe, minden oktatási szempontból kiötlött példavilágok gunyoros mestere, Jonathan Swift. Csak itt nincsen Gulliverje. 

Tudva, hogy minden hasonlítgatás lényege, hogy hasonlítgatás, tehát nem a valami nem azonos a mási valamivel, csak olyasfajta, citrusféle a citrom, a narancs és a mandarin is, még valaki és valami eszembe jutott: Boris Vian Tajtékos napok (már a címe is!) című gyönyörű, abszurd szerelmi története. 

S minden erőlködés nélkül ugrott még be az egyik kedvenc könyvem, Jostein Gardeer regény-filozófiatörténete, a Sofie világa. Amiről meg MIchael Ende Végtelen története. Ami művekben, ugye, a regény valósága keveredik a valóság valóságával.

De itt be is fejeztem a hasonlítgatást. Mert félrevisz. A Címszereplő mindez és egyik sem. Böcsületére legyen mondva. 

Olvasói élmény

Az van dögivel. :-D 

Az úgy volt, hogy minden előzetes félelmem ellenére. az elején nagyon lelkes lettem, már a felütéstől.

Aztán, mert az emilezésünkben nem a Mindenható, hanem a saját nevén jelentkezett be hozzám a szerző, rákerestem a neten, ki is ő. Leltem is információt, egyértelműn beazonosíthatót. Meg is írtam Szerelmetesfeleségtársamnak, mire jutottam a szerző kicsodaságával. Az ő reakcióját meg így írtam le a szerzőnek (az önidézetből kihagyom a személyes infókat.)

A  reggeli két kávé között, a személyedről szóló információt megírtam a szakmájában elvetélt Szerelmetesfeleségtársamnak. Aki csuda lelkes tud lenni. „De menő! – lazázott vissza – És miről szól a könyve? Lehet tudni? A szakmámbeli a téma?” Aztán délután könyvbirtokosként lefotóztam neki a hátlap fülszövegét. Ezt írta nekem: 

„Jesszus!  Hát, ez tuti nem nekem való, de mondjuk azt sem tudom, téged majd meddig fog lekötni. Ez fülszöveg számomra kissé fárasztó... ”

 

Érdekes, engem felcsigázott. Köszönöm szépen a könyvet! Egyetlen hiányossága azonban máris van. Szerelmetesfeleségtársam fogalmazta meg: „Írt bele neked valamit?” :-D

Nos, nem lett igaza SzFT-nek. Holott magam is azt hittem, lesz neki olyanja. Igaza, SzFT-nek.

Szóval a felütéstől lelkes lettem. Ami lelkesedés meg is maradt úgy a százötvenedik oldalig. Akkor egy kicsit elfáradtam tőle. Szerencsém volt, hogy permanens levelezésben vagyok a szerzővel, ez adott egy löketet, hogy túllendüljek. És utána nem volt megállás, véges-végig olvasni akartam, és nagyon sajnáltam, hogy végetért. Volt, ahol jókat röhögtem, volt, ahol elgondolodtam, volt ahol értetlenkedtem, volt ahol tapsoltam, volt, ahol fejet csóváltam. Minden napra egy mese. 

A berkenye szörp és teveszőr kombónak különleges hatása van, de nem mondom meg, micsoda, túl nagy poént lőnék le vele. 

S amikor teljesen beláttam, hogy a könyv olyan öntörvényű regény, amely még saját magához sem konzekvens, és a konzekvenciát elvárni is dőreség, nos, akkor kezdett igazán tetszeni, amit olvastam. Ami azért óriási szó, mert ahogy más helyenm helyeken már többször megvallottam, egyszerűen nem bírom az olyan jelenteket sem könyvben, sem filmen, amelyekben álmokat, trippeket, részeg kábulatokat, stb. mutatnak be. Kivétel nélkül minden esetbren egyszerű időhúzásnak tartom őket.

JIM még azt is elérte, hogy megbocsássam neki, hogy az egész könyv ilyen. S ne csak megbocsássam, hanem sőt, élvezzem is. Mitöbb, A Címszereplő nagyon esélyes az egyre fogyó időmben egy további, kötelezettség nélküli, akkor már csakis élvezeti újraolvasásra.  

Hungarovox, Budapest, 2021, 456 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635341054

9/10

2022 vége, négynapos hosszú hétvége a Mindenszentek miatt. A tegnapi, heti, utolsó munkanap gyalázatosan hosszú lett, este lefekvéskor mindenekfeletti örömujjongás volt a testemnek, amikor elnyúltam a megvetett ágyban, külön kín, amikor rájöttem, hogy a hajnali íráshoz zenét biztosító telefonomat nem dugtam fel töltőre, és ehhez még fel kell tápászkodnom. 

Hajnali kettőkor felriadtam, hogy megyek írni, de ránéztem az órára és revideáltam az elszántságomat, hogy azért ez erőteljes túlzás, még aludni kell. De ötkor már nem tettem ilyet. 
– Minek kelsz hétvégén ilyen korán, Morzsám? Érthetetlen! – nézett rám fejcsóválva Szerekmetesfeleségtársam, amikor válaszoltam a kérdésére, hogy mikor keltem. – Hétközben persze meg fél hétkor alig térsz magadhoz. 
S csakugyan. 

A héten megtaláltak, hogy nem akarok-e munkát váltani. Heti négy munkanapra majdnem kétszer ennyi lenne a bér. Csak a négy munkanapon korábban kellene kelni, és sokkal többet pakolgatni. De tárgyalási alap. Visszatérünk rá. Bár a vállam és a derekam végett kicsit tartok tőle. Viszont a bér és a négynapos munkahét kecsegtető. Az meg érdekes, hogy aligismeret alapján is megbízhatónak tartanak. 

Jut eszembe, nem kell ingyenbútor? Én adnám oda neked. Csak kattints ide, hogy meg tudd nézni, miről van szó!

Illetve egy másik hír: megjelent SzFT egyik ügyfelének, Nádas Barbinak a vadi új videóklipje, aminek az elkészítésében, a háttérmunkákban SzFT is részt vett. A klipet itt nézheted ,hallgathatod meg.

SzFT honlapja pedig a szokásos: www.martassist.hu
Ja, és van TikTok csatornája is!