TÖBB BAJ IS VAN A MÁSODIK RÉSZEKKEL

Leginkább az, hogy nem hatnak, mert nem hathatnak az első részek újdonság varázsával. Ami az első részben meglepő, meghökkentő, varázslatos, elképesztő, új nézőpontú, ábrázolásmódú volt, az a második részben már ismerősként köszön vissza. Meghökkentés, meglepetés, az újdonság ereje nélkül. Láttunk, halottunk, tapasztaltunk már hasonlót, hiszen túl vagyunk az első részen. 

Vagyis vannak már elvárások, de ezeknek megfelelni tulajdonképpen lehetetlen. 

Ugyanis ha a második rész hozza az első színvonalát, és annak eszközeivel él, akkor kétségtelenül önismétlő. A módszer, a keretek, minden ugyanaz, csak más a konfliktus és a cselekmény. De mert minden ugyanaz, már nem annyira izgalmas, nem annyira humoros, nem annyira elképesztő, minden nem annyira, mint az első részben. Ez nem hiba, hanem nagyjából megugorhatatlan feladat. 

Még rosszabb a helyzet, ha a második rész nem eleve része a koncepciónak, nem alapból tervezett, hanem csak  az első rész sikere szülte. S nem a feszítő, kirobbanni készülő alkotói mondanivaló. De bármelyik folytatási indítékról van is szó, a váz már úgyis áll, a keretek, szabályok megvannak, csak új tartalmat kell beletölteni. De még az új tartalom sablonja is készen áll, csak jól kell megválasztani,mi kerül bele. 

*

A helyzet nem jobb( sőt!), akkor sem, ha a második rész elszakad az első sablonjatiól, stílusától, alakjaitól, humorától, világától. Mert akkor meg könnyen lehet, hogy éppen azt hagyja maga mögött ami miatt sikerré vált az első rész. 

*

Vagyis leginkább az a kérdés tehető fel: miért is születik a második rész? A siker puszta megismétlésének a vágya ritkán szül második sikert, bár az első siker lendülete, kétségtelen, még viheti a második részt is egy darabig. 

A második rész leginkább akkor tud az elsőhöz felnőni, ha az alkotónak további mondanivalója is van. 

Ha csupán megtöltendő, a sorozatra jellemző kliséi vannak, akkor van baj. Vagy ha nem is baj, de fanyalgás, szájhúzás, ásítás vagy felháborodás, ökölbe szorított kéz, morgolódás, hogy marha nagy átvágás volt. 

*

Namost: a kérdés, hogy az EPIC 2., az Elmék ​labirintusában melyik fajta második részbe tartozik? 

AZ ELSŐBE

Ehhez kétség nem fér. Mert voltaképpen minden marad a régiben, a történet is onnan folytatóik, illetve onnan veszi kezdetét, ahol az első befejeződött. Gyerekek, suli, különleges képességek, világuralmi tervek, miegymás. 

Valamelyest változtatott, mert változtatni szükségszerű tartalommal. Ezúttal is egy szellemi tanítás elfajzott ága lesz az ellenség. Csak minden sokkal brutálisabb, s valahogy minden sokkal... hm... mi erre a jó szó.... spontánabb, talán. 

Az alapszitu, hogy a srácok közül az egyiket elrabolják. Az autista fiút, akit mindenki szeret. (Csóválom már itt is a fejemet, majd mondom, miért.) Egy szívvel szavazzák meg, hogy nyomás és iszkiri, az autistát meg kell menteni. És megmentik. 

A megmentés közben derül ki, hogy egy valójában is létező, a Waldorf iskolákhoz köthető szellem irányzat, az antropozófia elfajzottsága akar csuda nagyot lépni. Ezúttal nem a magyarság ősi múltja van terítéken, hanem az ősi Közel-Kelet manicheizmusa, a Nagy Sötét Erő adott időközönkénti megtestesülése van terítéken. Az elrablás is ezzel kapcsolatos. 

Rudolf Steiner, az antropozófia atyja és abszolút prófétája

Pörgés van, akció van, fordulatok vannak, az olvasást abbahagyni nem lehet, de közben van fanyalgás, fejcsóválás, meghökkenés, kétségbe vonás. 

FOGYÓ LENDÜLET

Mi a baj, mik a bajok? Talán az a két kötet között eltelt évek. Van egy mesesorozatom, Zsomborról a kertészről, aki tud beszélgetni a növényekkel és az állatokkal. Tizenvalahány Zsombor-történetet írtam eddig. Az első tízet szinte egy lendületből. A maradékokat meg hellyel-közzel, akkor-akkor. S a későbbi történetek írásakor nagyon nehezen tudtam felvenni az első ciklus történeteinek a stílusát. (Megelőlegezve magamnak, hogy van stílusa az írásaimnak.) Csa-csak sikerült, de újra kellett olvasnom önmagamat, hogy vissza tudjak illeszkedni az egykori lelkiállapotba, és a Zsombor-történetekbe. S nem vagyok benne bizonyos,hogy teljesen sikerült. 

A stílussal az EPIC 2. esetében nincsen baj. Kicsit trágárabb, vastagon brutálisabb, de nagyjából ugyanaz mint az első rész stílusa. Az indítékokkal van az igazi baj. Több esetben. 

*

Kezdve ott, hogy az alapprobléma már cöccögős. Megpróbálom összefoglalni. A legegyszerűbb a könyv szavaival. Lehet, hogy ez erőteljesen spoileres, de enélkül nem érted meg az alapkonfliktust. A lényeg, hogy a gonosz x évente megtestesül a Földön, és vannak, akik ezt tudják és bármilyen eszközzel meg akarják akadályozni. A gonosz neve: Ahrimán. 

– Ahrimán, hierarchikus szellemi lény. A világ megrontója.Rudolf Steiner többször utalást tesz rá, hogy mindhárom hierarchikus szellemi lény csak egyetlenegyszer testesül meg az emberiség fejlődése  során. Lucifer a Krisztus előtti harmadik évezred elején inkarnálódott Kínában. Majd az éteri napisten,
vagyis Krisztus lényét hordozta Jézus az úgynevezett golgotai misztériumban Palesztina területén. És a Krisztus utáni harmadik évezred elején eljön, testet talál magának a nyugati világban a manipulatív gonosz, Ahrimán is.
Röfi megint hallgatott kicsit.
– Ezt írják. Mármint ezt maguk az antropozófusok írják, egy weboldalról olvastam. Várjatok,  megnézzük, mit mondanak erről a nem bolondok.
Most csak egy pillanatra volt csendben Röfi.
– Hübazmeg! – szólt komolyan azután.
– Na, mi van, mondjad már! – kiáltott rá János.
Röfi megint olvasni kezdett.
– Ahrimán. Pusztító szellem, a gonosz istene, a rossz princípiuma a különböző perzsa vallási hagyományokban, többek között a manicheizmusban és a zoorasztrikus kánonban. Eredeti 
nevén Angra Mainju, közép-perzsa változatú megnevezése szerint Ahrimán. A harag, a kapzsiság és a hazugságok megtestesítője. Romboló erő, ami elpusztítani igyekszik mindazt, amit a jóság szelleme, vagyis eredeti nevén Ahura Mazda felépített a világban.

Hiszem, ha akarom, és akarom hinni, de valahogy mégsem vagyok meggyőzve. Akkor sem, ha valóban irdatlan marhaságokat tudunk elhinni, mi emberek. Legyen szó bármiről, vallás, tudomány, pszichológia, politika, filozófia (ajjaj!), bármi és akármi. 

Gondolkodtam, hogy a sötétség, a gonosznak, Ahrimán megtestesülésének a megakadályozása vajon tényleg gyilkolásra késztethet-e? 

Aztán eszembe jutott hogy a vérvalóban egy könyv miatt fatvát mondtak ki Salman Rushdie-ra is, meg tömegbe hajtottak kamionnal, meg francia papot fejeztek le a temploma oltára előtt... Szóval ölni bármiért lehet, csak kellően elborult elme szükséges hozzá. De valahogy mégse voltam meggyőzve. Akkor sem, ha később kap némi logikai megokolást a brutalitás. Még akkor is csóváltam a fejemet. Mintha a brutalitásnak kellene bármiféle logikai megerősítés... Na, hiszen! Szóval, ha akarom, lehet ölni a sötétség megtestesülése miatt. Hiszen csak megfelelően a végletekig kell vinni a dolgokat, és ölni bármiért lehet. Oké, ezt beláttam. 

De meggyőzve valahogy mégsem voltam. 

*

A brutalitást. A könyvben levő első gyilkosság képe, ha nem is égett bele a retinámba (ó, mennyire utálom ezt a szóösszetételt; de akkor miért használom?), de valahogy egyfajta jelképe maradt ennek a könyvnek. Egy katonát lőnek le, akivel a B Team előzőleg kapcsolatba került. Nem mondom el, hogyan, milyen végeredménnyel. 

De azt elmondom, hogy két jelenet megdöbbentett. Az egyik, amikor a barátjuk után nyomozó srácok valahol a nyóckerben egy menő rapperttől kérhetnek bármit, és ők az alvilág két hírhedt verőlegényét kérik, akikről legalább az egyikük tudta, mi minden van a hátuk mögött. Az, ami előttük. Hölgyeim és uraim: a Kránics fivérek! 

Sádi ekkor látta meg, hogy Ogre ott áll a légiós mögött. Mást nem látott, csak azt, hogy Ogre erősen tart valamit a kezében. Sádi lehunyta a szemét. Véletlenül se akarta nemhogy megpillantani, de tudni sem, hogy Ogre mit rakott a kétméteres deszantos hátába. Tizenöt centi pengehosszúságúnál  nagyobb volt, annyi bizonyos.

Tehát a verőlegények teszik is, ami miatt a srácok kérték őket.

Ez is zavaró, de még zavaróbb a B Team  viszonyulása a Kránicsokhoz. Amikor a skacok keze közé kerül egy rosszfiú fickó, akkor zajlik le az alábbi párbeszéd. 

Ogre [az alvilági, kegyetlen verőlegény] akkor meglökte a mellette ülő kalapos vállát.
– Vele mi legyen? – kérdezte.
Jánosnak [ő meg a B Team nyugodt, bölcs, visszafogott vezetője] eszébe jutott, amit Sádi mondott neki Segel gerjedelméről [tinilány molesztálása]. A fogoly szemébe nézett, miközben válaszolt Ogrénak.
– Legalább egy hétig ne tudjon beszélni – mondta. – Megvárjuk magukat az autóknál.

 * 

Amennyire szövetidegen volt a brutalitás megjelenése.a könyvben, majd B Teamnek az erőszakhoz való álszemérmes viszonya, annyira indokolatlanok voltak némely motivációk. Leginkább és legfőképpen a Team egyik tagjának a kiakadása és lepattanás a többiektől. Majd annak a megvillantása, hogy teljesen szembe fordult a Teammel. 

Hátrahőköltem, és azon tűnődtem, vajon miről maradtam le, hol vesztettem fonalat. A Lelépő Tag felindulása jogos, kap valahol, valakitől egy marha nagy pofont, ami fáj neki. Mindenhogyan. A pofont nem Team-tagtól kapja. De a gyűlölettel határos  dühét a Team-tagokra zúdítja. Üvölti, hogy utálja mindegyiküket, Zuzu, a Team egyetlen lánytagja meg „hülye picsa”. 

Nem vagyok álszent. Nem dicsőség, de használok trágár szavakat, szoktam káromkodni. Indokolt esetben filmben és könyvben sem zavar a trágárság. Ebben az esetben meg azért de, mert csak kísérlet történik az indoklására. De a kísérlet annyira erőtlen, annyira erőltetett, hogy az egész jelenet valótlanná, erőltetetté válik. Nem azért, mert a Lelépő Tag logikátlan. Az ember többnyire logikátlan. Akarva, akaratlanul az érzelmei vezérlik, és az érzelmek nem feltétlenül, és jobbára nem logikusak. De azért mégis van egyfajta felépítés a megjelenésükben, az általuk kiváltott reakciókban. 

S ez a három dolog, az Ahrimán-indok, a brutalitás és hozzá való viszony, majd a Lelépő Tag jelenete elutasító fejcsóválásra késztetett. 

*

Arról nem beszélve, hogy az első rész végső nagy csatája olyan fenomenálisan sikerült, hogy azt elég nehéz überelni. Hát, nem is sikerült. A befejezés ebben a kötetben olyan kis lapos lett. Úgy csuktam be a könyvet, ahogyan Szerelmetesfeleségtársam szokta konstatálni, ha nem kiemelkedően rossz egy film, hanem csak olyan elmegy-kategória: 
– Jó, ezt is láttuk... Együnk valami finomat? Csoki? 

MINDENT ÖSSZEVETVE

azt mondom, túl magas volt a mérce. Az első rész annyira remekül sikerült, hogy a második résznek esélye sem volt mellette. Különben is mondtam, miért képtelenség jól sikerülnie a második részeknek. Na, az EPIC 2 állatorvosi ló. Nem szakadt el az első rész bevált kliséitől, de amiben mégis újított, az pedig idegen test lett a szervezetében. 

Viszont mert SzTB jól ír, ír annyira jól, hogy az olvasója ne akarjon elszakadni a szövegtől, ha nem is fogja meg a fő konfliktus, mégis tudni akarja, mifene lesz a befejezés, akkor is, ha már tudja, hogy annyira nem lesz érdekes, amennyire várja... De végső soron a könyv letehetetlen. ÉS ezáltal a végén még nagyobb a hiányérzet... Ördögi kör. 

Nem tudom, lesz-e valaha harmadik rész. De az első rész tetszési indexe mindenképpen a kezembe fogja adni. Pedig nem szeretem a sorozatokat, az x-edik rókabőr nyúzást. És mégis... 

Menő Könyvek, Budapest, 2022, 272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635841219

5/10

2024 nagypéntekje. Ezen a napon feszítettek meg Jézust. Hogy harmadnapon feltámadjon. Mennyire nem jó ez a kifejezés, hogy harmadnapon... Nem egy nap harmadán támadt fel, hanem a harmadik napon. Aztán a megfeszítésből, feltámadásból, megváltásból mára lett hímes tojás, meg tavaszjelkép, szaporodó nyuszika. Sonka, torma, főtt tojás. (Nálunk bableves lesz, két sonkánk is van hozzá.) 

Miképpen vész ki egy ünnep eredeti tartalma, hogy a talmi, csiricsáré győzzön, és a leglényeg elsikkadjon. 

*

Hosszú volt ez a rövid hét is. Valahogy egyre fáradtabb vagyok. Pedig még a hatvan is odébb van. És még minimum nyolc év munka, de inkább még több. Csüggesztő... 

*

A hét történése megint az unokám volt. Semmi különös, csak az egész lénye. A szépsége. Az együttműködése. Az önállósága. A mosolya. Csak a tartózkodásával nem nagyon tudok mit kezdeni. Minden egyes alkalommal meg kell győznöm arról, hogy a nagyapja vagyok, szeretem őt, nem kell tartania tőlem, elengedheti magát. Iparkodom ezt elfogadni, mert mást úgy sem tudok tenni. S reménykedem, hogy egyszer majd talán...

* 

Most minden Varga Judittal és Magyar Péterrel van tele. Szerelmetesfeleségtársammal nem vagyunk azonos platormon. Főleg, mert nekem nincsen platformom. Úgy különben Varga Judit szimpatikus nekem, Magyar Péter meg nem. De ez nem azt jelenti, hogy itt vagy ott van az igazság. Az egészet áthatja a politika, tehát senkinek sem hiszek, mert látni vélem mindkét oldal hátterét. És semmire sem vezető cirkusznak látom, ami most zajlik. Úgy minden oldalról. 

Most néztem meg egy ATV-s Schiffer András interjút. Schiffer azt fogalmazta meg a vége felé, hogy marha kevés, ha a hatalomra kerülés indoka az, hogy valaki, bárki, akárki leváltsa Orbánt és bandáját, mert lop. Mert a leváltás után ott a kérdés: most akkor hogyan tovább? 

És ezt kérdezem én is. Oké, a Fidesz, ha csak félig olyan, amilyen, akkor menjen. De ki legyen utána? Lengyelország példája mutatja, mi lesz egy balos váltás után. Különösen Ukrajnával kapcsolatban... Ahhoz képest a gyökeres családpolitikai változások, LMBTQ-dörgölőzések smafu.

A fenének politizálok, amikor nem szoktam...?