Ha a kelet és az észak-nyugat tudósai összefognak, ufót fognak, és megalázzák a gaz, imperialista USA-t is, bizony ám!

De idáig a mosolygós cinizmus, és amikor túllépek azon, hogy a prágai sebésznek bizony van tapasztalata az elnyomó rendszerről, hát hogyan is ne lenne a hatvanas években, de rögtön helyre is tétetem, hogy nem erre az arra, hanem naná, hogy van, hiszen Csehszlovákia német megszállás alatt sínylődött, s no, szóval a túllépés után azonnal valami rettentő érdekes, izgalmas, montázst kapok az irodalom és valóság pazar patchworkjévé összeöltve!

Souček ugyanis gondol egy merészet és hihetetlen kifinomult technikával azt találja ki, hogy ő újságíró, aki meginterjúvolja a saját regénye főhőseit, hogy első kézből értesülhessen saját fantáziája teremtményeinek kalandjairól. Már ez nagyon ügyes, emígyen egy dokumentumregényt olvasunk.

De Souček, (Na jó, ezek után máris haver: iszol egy sört, Ludvik, a Vencel téri félbarna Samson-t ajánlom!) ezt még meg is fejeli: adatokkal, tényekkel „bizonyítja”, hogy Jules Verne (nem eldöntött a név ejtése és a ragozása még a könyvben sem, de főleg a ragozás bizonytalan: Julesverne, Zsülvern, Zsülverne, Verne Gyula) járt Izlandon, csak titkolta, eltüntette a nyomait, de az Utazás a Föld középpontjába voltaképpen nem fantázia, hanem valóság, legalábbis az eleje, a barlangba való leereszkedés, és ugye Vern(e) elrejtette a saját valóban élt úti vezetőjét a regényben, akit Souček regényének, pardon, interjújának az egyik főhőse felismer; de könnyű neki az önnön nagyapjáról vagy dédapjáról van szó. Szóval a frissebb regény szereplője felismeri, a régebbi regény szereplőjében a saját ősét, és ez az egyik bizonyítéka annak, hogy a második regény, de nagyban az első is valóság. Olvadok, bár neked, aki az értékelésemet olvasod, ez mindennel bizonnyal zavaros. De a könyvet olvasva nem az, hidd el!

S ez így megy végig a könyvön. Aminek még az illusztráció is hitelesek, hiszen fényképek vannak a szereplőkről, az eseményekről, s néha felidéződik Vernegyula eredeti könyvének ilyen-olyan illusztrációja is, mintegy hitelesítésül, rajzok, cikkek, és tudományos fotók. 

S még a stílus is alkalmazkodik, dörgölődik, idomul, csiszolódik Vern(e) stílusához, de nem szolgai módon, hanem csak hajazva rá, érzékeltetve így is, hogy a két fantázia-mester egyaránt valóságos, és valóságos történeteket (mit beszélek: képzeletbeli történeteket!) így lehet csak valóságosként elmondani!

Egyetlen dolog van, amit Souček nem vett figyelembe: a könyv írásakor jobbára még bíztak a tudomány erejében és főleg változhatatlanságában, a kvantumfizika ismertsége, és a belőle fakadó bizonytalanságok, néha talán misztikába vivő végkövetkeztetése (ahogy Eliphas Lévi [alias Alphonse Constant, ahogy tegnap, legnagyobb meglepetésemre a könyvtárban megtudtam] egyik könyvének mottójában olvasom: A vallás azt mondja: Higgy és meg fogod érteni. A tudomány azt mondja: Értsd meg és hinni fogod.) sehol nem volt még, legalábbis a Moszkva-Prága-Varsó-Budapest-Bukarest nyomvonalon nem illet tudomást venni róla. Így bizony a végkövetkeztetés nagy meglepetés, még akkor is, ha változhatatlan, kőbe vésett fizikai szabályokra, törvényekre hivatkozik is.

És akkor a refrén: ide nekem a folytatásokat (könnyű nekem, itt vannak a polcon)!

4/5

(2015)