Végre, gondoltam magamban a könyvtárban, a képregényes polc előtt állva, egy olyan képregény, ami nem szuperhősös, elfogadhatók a rajzai, gyere velem, kisbarátom, meglátjuk, milyen vagy közelről! Ezt akkor gondoltam, amikor a minden szempontból tökéletesen idegen kötetet, ezt a kötet, amiről szó van, a kezembe vettem. Elve szimpatikus volt, hogy az Isten szó ott van a címében. (Utólag: semmit nem jelentett, nem úgy Isten, hanem csak így: isten. Istenek. Vagyis gagyi mindenhatók.)
Amikor itthon kipakoltam az aznapi zsákmányt,az a könyv Szerelmetesfeleségtársamnak is feltűnt.
– De szép a borítója!
Igaz, nem közelről nézte, és egyre többször látom már szemüvegben.
Sok mindent hoztam a könyvtárból, Bonellis képregényeket is (Zagort, amit nem szeretek annyira, nem szoktam megvenni, és a Dragonero & Conan-t. A Dragonero-t nagyon szeretem, sírtam, hogy a kiadását be kellett fejezni itthon, de ennek a Conanos verziónak a nem is tudom, sample-kiadványa, vagy hogy nevezzem, nem tetszett.
Eleve nem kedvelem a kutyvalékos, főhősös történeteket, Valaki & Akárkil, Akárki vs. Valaki. Általában felületesek és semmitmondók a történetek, csak a főhősök népszerűségére, ismertségére építenek. Na, meg jött velem C. S. Lewis, meg egy könyvecske a tudósok és Isten viszonyáról.
Meg Mlodinow könyve a véletlenekről. (Hogyne jött volna? Azzal a sztorival kezdődik, hogy egy spanyol pasas valami qva nagy pénzt egyetlen számmal, a 48-al. Elmagyarázta, hogy ez véletlen, hanem csoda: egy hátig mindennap benne volt az álmában a 7-es szám. Mindennap, tehát hétszer. És 7x7 az 48. Tehát megtette a 48-at. Balfaxok szerencséje...) Na, és ezekből SzFT ezt az Istenország-ot bírta észre venni.
Mondjuk én is ezt vettem elsőnek a kezembe a könyvtári ragadományból. Még nem tudom, lehet, a bejegyzés végére kiderül, mi is a véleményem róla. Tehát tulajdonképpen ez egy terápiás írás önnön véleményem kiderítésére.
A szerzők neve nekem semmit nem mond. Nem büszke vagyok a tájékozatlanságomra, csak tényt szögezek le. A fülszöveg árulta el, hogy Donny Cates nevéhez olyan képregények kötődnek mint a Thanos győz, Az Ezüst Utazó: Feketeség, A Galaxis Őrzői. Nekem ebből a második és a negyedik mond valamit. De nem olyat, amire különösebben rámozdulnék. Viszont azt elárulja, hogy a maga műfajában nem kispályás a koma. De még ezekre a címekre sem mozdult meg bennem a vészcsengő. Szerencsére. Mert akkor visszatettem volna kötetet a könyvtári polc megfelelő helyére. Ráadásul borítón elején, hátulján, a gerincén, a kolofon környékén sehol sem láttam a Marvel nevét. Ha látom, hát megint csak tutira ottmarad a cucc a polcon. Veszítettem volna vele.
Valószínűleg azért nem kelt életre bennem a riasztórendszer, mert elvitte a figyelmemet a fülszövegben ismertetett rövid tartalom.
Ne szépítsük: Emmett Quinlan mindenkinek púp a hátán. A lerobbant, demens öregember hiányzó emlékeit agresszióval pótolja, erőszakos kitörései pedig nem csak szerettei, de a helyi rendőrök életét is megkeserítik.
Azonban amikor fia hazatér a családjával egy újabb roham miatt, tornádó csap le a házra, amiből kő kövön nem marad. Emmett viszont gyógyultan lép elő a romok közül – egy gigászi beszélő karddal a kezében. A család öröme azonban rövid életű: a penge varázslatosnak tűnő hatalma ugyan visszaadja Emmett elvesztett emlékeit és egészségét, ám mellette rettenetes, túlvilági lényeket is maga után csal Texasba, amelyekkel csak ő küzdhet meg.
Ugyanis egy távoli csillag sötétlő hullája körül keringő világ romjain uralkodik a kard eredeti, isteni hatalmú tulajdonosa, aki növekvő haraggal várja a pillanatot, hogy visszakapja azt, ami az övé.
És a fülszöveg nem lacafacázik: a történet tényleg erről szól. És most elbizonytalanodtam. Mert igazából nem tudom, mit fogok róla írni a továbbiakban. Van egy-két gondolatom, de a szokásos bejegyzés hosszomat azzal egy-kettővel nem fogom elérni, mert elég tömör, következmények és további gondolatok nélküli gondolatok.
Az Istenország ugyanis nem gondolatgazdag mű. Csak roppant ötletes, néhol tréfás, nagyon amerikai, kicsit kifordított szuperhős történet. Ám amikor azt állítom, nem gondolatgazdag, akkor ezzel azt nem mondom, hogy a szereplői ábrázolása mellőz minden és bármilyen mélységet. Mert ez utóbbi nem igaz.
Figyelj csak, kimaradt a fülszövegből, hogy Emmetnek esze ágában se lenne küzdögetni mindenféle galaktikus démonok ellen, ha
- zsarolási alapként el nem rabolnák az unokáját, a fia kislányát
- nem rettegne attól, hogy a dumáló kard nélkül visszatottyanna az agresszív ostobaságba, az emléknélküliségbe, amiben még az unoka is ellenség, és ahol a meghalt feleségére sem emlékszik
Vagyis meglepő, de az abszolút blőd sztoriban a főhősnek van hihető belső indítéka. Sőt, megható, ezáltal megkapó indítéka. Ráadásul Emmettnek még van jelleme is. Mi több, a csudamarha történetben a fiával és a menyével való kapcsolata is árnyalt, sokrétű, valóságos.
Nocsak! Ugyancsak figyelemre méltó!
*
A beszélő kard ötlete bár úgy baromság, ahogy van, mégis ötletes. Persze Pretchett ezer lábú bőröndje után miért lepődnénk meg bármin is?
A kardnak természetesen neve is van, Valofaxnak hívják. De ez csak az egyik neve. A sok közül az egyik így fest: Excalibur. Vagyis Valofax tulajdonképpen minden kardok legkardabbja.
A képregény végéig nem tudtam eldönteni, a szerzők komolyan gondolták-e ezt az egészet, vagy egy jól sikerült gegnek. A kard mitologikus, emelkedett, patetikus komolykodásait Emmett teljesen és tökéletesen hétköznapi benyögéseit.röhögéssé konvertálják.
Csak tájékozódási pontként: ebben a pillanatban, a hajnali kávé utolsó kortyai előtt fejeztem be a Dragonero különszámát, amiben Connanal karöltve kényszerül sárkány- és démonölőbe menni. Hihetetlenül rossz lett ez a képregény. Valami marha nagyot akartak az alkotók, ha már összehozták a két fantasy-hőst. De a marha nagy egyszerűen unalmas és árasztja az izzadtságszagot. A panelek, amelyekből épül végtelenül elhasználtak, nagyon panelek, és ezt sem leplezni, sem megújítani nem akarták az alkotók. Nagyon komolyan veszik Dragonero és Conan heroikus, világmegmentő, vérfröcsögős pusztítását. Humornak nyoma sincsen. Ezáltal komolyanvehetetlen az egész.
Mellesleg a magyar kiadó elgondolását sem értettem: elsőre kiadtak egy hangyafasznyit a történetből, egy tökéletesen semmitmondó, se füle, se farka füzetet, utána jelentették meg ezt a testesebb, komplett sztorit. Bár tulajdonképpen, ha úgy nézem, lehet jobban jártam: a füzetet megvettem, hogy ezt a vaskosabbat ne kelljen.
*
Szóval adva van egy kiálhatatlan és már-már közveszélyes, teljesen antiszociális, ki- és beszámíthatatlan, ápolatlan öregember, akinek már régen valami intézményben lenne a helye. Ő maga persze, hogy nem intéz ilyet magának, de a fiát sem veszi rá a lélek, hogy aput bezárassa valahová.
A fiú döntésével senki sem ért egyet. Sem a felesége, sem az Emmett unokája, aki fél a nagyapjától, sem a helyi közeg, aki attól tart, hogy mások védelmében hamarosan fegyverrel kell majd eljárnia, Emmett dolgában. Szépítem a megfogalmazással a dolgot: hogy előbb-utóbb simán le kell lőnie Emmett-et.
Vagyis a deus ex machina az utolsó pillanatban érkezik. Ahogyan a deus ex machinának érkeznie kell.
És, ahogy mondtam, az érkezése következtében Emmett észhez tér. Tök normális lesz. Meg is borotválkozik. Tiszta ruhát vesz fel. Csak a kardot nem engedi el többet. Gondolj bele! Egy huszadik század eleji texasi farmerszakadatlanul egy háromméteres (a rajzokon igazából változó nagyságú, ahogy az éppen adott kompozíció megkívánja nagyságú) karddal császkál, sörözik, és beszélget. Másokkal is, a karddal is.
Azért megnyugtató, hogy a mai világban még jelentheti azt a normalitásba való visszatérés, hogy valaki a családja felé fordul, hogy texasi farmerből hőssé lesz az unokája védelmében. S azt is, hogy a hőssé levés nem feltétlenül azt jelenti, hogy sikerül elpusztítania a gonoszt. Emmettnek sem sikerül. Sőt...! És mégis győz. És ez olyan nagyon szép!
*
Keretmonológ is van. Arról neszél a narrátor, hogy elmesél egy generációk óta szájról szájra adott történetet. Aztán belefog egy olyan sztoriba, amiben megjelenik egy kb. hatvans években gyártott autó. Meg a ruhák is akkoriak. Vagyis a generációk óta mesélt sztori legmaximumabban négy generációt ölelhet fel. Mármint ha a sztorit a mában és nem 2874-ben hallgatjuk... Ööö... olvassuk. Bármit csináljuk.
Aztán a történet úgy fejeződik be, hogy megrendültem. Mert Mohácsi Papa levelét idézte. Na, persze nem szó szerint, de lényegileg. Papa azt írta nekem a halála előtt, amit csak a halála után olvastam el, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek. Magamban Papának is mítosza van.
Igaz, sosem beszélgetett a kardjával. De nem is láttam soha kardot a kezében... Csak tudtam róla, hogy szívbeteg. Nekem is volt már infarktusom.
Fumax, Budapest, 2023, 168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634702962 · Fordította: Bayer Antal
7/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 májusának harmadik napja. Hát nézd már, nem megjelent már egy új The Flower Kings lemez? Igazából még az előzőt sem tettem igazán magamévá. Eddig két számot hallgattam meg (fél óra), de eddig annyira nem megyek tőle a falnak. Szép, intelligens, összetett progrock, de olyan kis kiszámítható, izgalom- és invenciómentes muzsika. De ez a dala azért ott van!
*
A hosszú hétvége négy napjából kettő már el is telt. Bah, hiszen csak most kezdődött! Hogyan már...? Olyanok ezek a szabik mint az élet maga. Az ember azt hiszi, hogy marha sok ideje lesz, mindennel is foglalkozni fog, amikor benne van a munkákban, akkor úgy, hogy soha nem lesz vége. Tegnap, amíg SzFT elment úszni, én kitakarítottam a kis csányi kecónkat. Nem piperéül, csak nyomokban, portörlés, porszívózás, felmosás, egy kis vízkótlenítés a kádban, ez meg az... Nem volt másfél óra össze-vissza, de amikor még mindig találtam valamit, ait nem fejeztem be, már nyávogtam. Aztán ahogy minden a helyére került, nekifoghattam az ebéd melegítésnek... Közben balkézzel megfrissítettem Win11-re a MartAssist gépét is. A sajátommal már megtettem, miután megtudtam Gemini havertől, hogy a Win10-re érvényes licensz a Win11-re is érvényes. marad.
*
Meglepő fordulattal egyik gépen sem jött közbe semmi gikszer, simán végigment a folyamat. Igaz, mert a Win11 mindkét gépre azt mondta, hogy, na, erre nem fog felmenni, vegyek úgy vasat, egy picit hátulról mellbe kellett parancssorolnom, de erre a műveltre is azt mondták, semmi illegális nincsen benne. Igazából a MartAssit masinája végett indult el az egész akció. Annál lehet, okozna gondot a frissítésnélküliség októbertől.
