Vannak könyvek, hogy valamilyen formában szembe jönnek velem, és onnantól nem tudom kiverni őket a fejemből. Képregényben ilyen volt a Watchmen, a Sin City és ez a Transmetropolitan.
Csak ezt eddig nem olvastam. Látatlanba megvenni marha drága, meg hely sincsen már itthon, és ha vacak, akkor minek a pénzköltés és minek a helyfoglalás? A könyvtárban viszont egészen eddig nem volt bent, mindig csak a harmadik kötet. Azzal kezdeni meg nem akartam.
Tegnapelőtt, na, jó, december 20-án, a munkája idei befejeztével Szerelmetesfelségtársammal voltunk a FSZEK-ben. Meglepő fordulattal bent volt most mindhárom kötet. Rápillantottam a listámra, mi mindent találtam a katalógus szerint, majd leemeltem a három kötet képregényt a polcról. Azaz, leemeltem volna, de még két kézzel is brutál nehéz volt. Úgy döntöttem, mert úgysem tudom, egyáltalán jó-e, hát elég lesz kettőt cipelni. Ha xar, még az is túl sok.
Nem xar. Megérte cipelni. De hogy a fenti, másik kettő szintjét eléri, tartja-e, még nem tudom. Egyediségben biztosan. Egyelőre az első kötet felénél vagyok, nagyon akarom olvasni. Erre Szerelemetesfeleségtársam megint ötletel: sétáljunk egyet, olyan gyönyörű az esti Budapest, ő bizony fotózni akar! De én férfi vagyok, kiállok azért, amit szeretnék, és az ellen, amit meg nem.
– Most? Ilyen időben? Annyi mindent csináltunk ma már!
– Mennyi mindent?
– Hát reggel kávét, aztán írtam, aztán olvastam, beágyaztunk, aztán elmentél vásárolni, ebédeltünk, ittunk még egy kávét, majd ledőltünk, utána néztem a matracnak, amit találtál ehelyett a fos vízágy-keménységű helyett, hallgattunk közben zenét is, jobbára Yes-t és Rick Wakeman-t...
– Szóval semmit!
– Jól van, öltözöm máris!
– Még nem kell. Elmegyek egy helyre... – ragadta fel a telefonját. Van még vagy negyed órám, annál előbb soha nem jön ki a vécéről. 
SPIDER JERUSALEM
A név értelmezéséhez nem kell túl nagy előképzettség. A csávó újságíró. Öntörvényű. Szemben áll a társadalommal, a konvenciókkal, a vallással, a politikával, nagyjából minden élőlényt utál, legyen a fejlettség és az átalakítás bármilyen fokán. Meg úgy mindent is. Van egy majdnem kétfejű macskája, azt nem. Meg a drogokat. Kimondom:, amit Spider Jerusalem személye sugall: a jövőben a sajtó még mindig zsidó kézben lesz. A maga alaptalan, egocentrikus igazságszeretetével: az az igazság, amit ő annak gondol, semmi más nem létezik.
A pasas azért Spider, mert folyton szövögeti a hálóját, meg azért, mert van egy pók a homlokára tetoválva. Egyébként kivarrt az egész manus.
Amikor megismerjük, ebből semmit sem tudunk, mert akkor éppen nagyon felöltözött, a derekáig lóg a gubancos haja, a köldökéig a szakálla. Fent él a hegyekben, mert a töke tele lett a várossal: írt két könyvet és roppant népszerű lett. Gyűlölte a népszerűségét: tökéletesen kasztrálta az újságírói vénáját. Ám a jogi szarakodások megszívatását elkerülendő le kell jönnie a hegyekből.
Egy rosszul sikerült zuhanyzás leégeti róla az összes szőrzetét, onnantól golyófejjel, tetoválásba öltözötten járkál otthon. Ha az utcára megy, van egy rend ruhája: cipő, nadrág, zakó. Csak a meztelen testére. Slusz.
Spider Jerusalem visszataszító, trágár, polgárpukkasztó, visszataszító, agresszív, másokra tökéletesen fittyet hányó, antiszociális, empátiamentes, pszichopata barom.
Spider Jerusalem lángeszű, fantasztikus tollú újságíró, aki mit sem törődik a veszélyekkel, a megfélemlítésekkel, a következményekkel: egyetlen dolog érdekli: az igazság. Az igazság annyira érdekli, hogy még a saját céljait is képes megváltoztatni miatta.
Mondjak erre példát?
Mondok, mert lényeges. A jobboldali elnök egy cinikus fasiszta geci. Még a választási összejövetelei is a náci párt összejöveteleire hajaznak. Jobboldali, tehát náci: világos, nagyon jól ismert a képlet. A jobboldali elnök választási összejövetelén nem is csoda, ha feltűnik a választói között a Hitler-dizájn és a horogkeresztes-zászló rokona. Ahogyan az sem, hogy a jobboldali elnök elnöksége alatt Hitler-darabokat lélegzünk be, ha levegőt veszünk: részünkké, éltetőnkké válik a fasizmus. De amikor a baloldali elnökjelölt Florida megszerzéséért jobboldali politikust enged a stábba, borul a bili. Mert Spider Jerusalem borítja: hiába az volt a cél, hogy jobboldali fasiszta gecit mindenképpen leváltassa, a baloldali elnökjelölt megalkuvása a hatalomért olyan cél, amely nem szentesíti az eszközt, hanem kibaxa a biztit. Cél ide, cél oda, Jerusalem nem hallgatja el a maga által támogatott jelölt simliskedését sem. Feszes, önszabálykövető, elveinek engedelmeskedő személyiség.
Annyira nem, hogy a jobboldali, fasiszta geci a végén pozitívan jön ki a maga kiszámítható gennyedék alakjával a versenyből, mert a baloldali, elnökké lett szennyember sokkal okosabb, így aljasabb, kiszámíthatatlanabb, leleplezhetetlenebb.
Az első képsorozat a „Transmetropolitan” első kötetéből való
A VÁROS LEÍRHATATLAN
látványkavalkád. Káosz. Mai, de mégis egészen más. Mindenki mindig kütyüket használ. Félszemen mindig rajta van valami tévéfogó izé. A média ugyanúgy a nép hülyítésének a remek eszköze, ökörebbnél marhább műsorokkal.
Az extravagancia minden téren teljesen természetes, ahogyan a kétfejű macskák, a beszélő rendőrkutyák, a felfajú, félig ember, félig földönkívüli kavarmányok, vagy a test nélküli, de gondolkodásukban teljes értékű porlények, a ködlöncök is. A politika hazugságai, kavarásai, indíttatásai minden oldalról teljesen ugyanazok mint ma: kell a hatalom.
Ötlet ötlet hátán, minden oldalon bőven van mit nézni. A rajzok fantáziadúsak, pont olyan betegek mint a történet(ek). Visszataszító, hányingerkeltő az egész. Ennél-e, párolt fókaszemeket, innál-e csótányízesített erős alkoholt?
A technikai eszközök ugyanazok mint ma, csak betegebbek. Spider Jerusalem kedvenc fegyvere egy pisztolyszerű valami, aminek a hatására az ellen beszarik, befosik, a kis rottyantástól kezdve a mindent beterítő, kirobbanó, halálba vivő, Niagara-fosásig. Bélzaklató a neve. S ennek szellemében minden más.
Mocsok, kosz, patkányok, utcán heverő drogosok... Minden vonásában torz, beteg, groteszk szürreális. A franc se kívánkozik ide. Oda.
Mondom, hogy beteg az egész 1624 oldal (megelőlegezve, hiszen a harmadik kötet nincsen még nálam).
AZ IGAZSÁG
Fura szerzet. Mindenkit érdekel, mindenki a birtokosának tekinti magát. Ahogyan a Reggel felkelek és leforrázom magamat című film politikusa mondja a tévében:
ENYÉM A LEGENYÉMEBB IGAZSÁG!
Vitathatatlan. Spider mániákusan, minden gátlás nélkül ered az igazság nyomába. Hogy kiderítse, mi is az, a felszínre hozza, világgá kürtölje. Oknyomozó újságíró. A dolgok mögé néz, és lát is.
Miközben az igazság nem nagyon változtat semmin. Sem ott, sem itt. Erről már írtam nem egyszer. Annyi mindent lelepleztek már, annyi minden napvilágra került, annyi mindenről kiderült, miképpen, hogyan is volt, lett, történt, és miért nem igaz, amit addig hinnünk kellett, amit mélytorokig beszoptunk vagy kényszerrel nyeldekeltük. Aztán maradt minden a régiben. Maximum annak lett rossz, aki a kibányászta, a felszínre hozta, világgá kürtölte.
Vannak persze botrányok, amik felzúdulást keltenek. Nálunk éppen a celebek, hírességek, médium-vezetők pedofíliája veri ki a biztosítékot. Amennyire kiveri. Még ez is attól függ, kinek a kutyája kölyke az, aki kiskorúakat használ ondócsészének. Pedig az igazság jéghegyének a csúcsa felszínen van.
Pilátus a maga politikai pozíciójából cinikusan kérdezte Jézust: „Igazság? Ugyan, mi az igazság?” Mégis, mindenki az igazságot keresgéli. Más kérdés, hogy rengeteg eset van, amikor igazából meg se akarjuk találni. Sem akkor, amikor rólunk szól, sem akkor, ha valami mi szívünknek kedves ügyről, emberről, térfélről szól.
Jézus egyébként rövidre zárta a kérdést. Azt mondta, hogy az igazság az, no, az bizony ő maga. Mellette meg az élet is ő. Erről ebben a képregényben egy szó sincsen. A vallás itt mindig beteg. A kereszténység egyszer fordul elő, egy posztkeresztény szekta éppen megkövezni készül valakit, aki a barátnőjével elment egy pornómoziba.
Jézus azt is mondta, boldogok, akik benne találják meg az igazságot. Ezek szerint aki boldogtalan, vacak Jézus-követő, mert még nem találta meg őt, még mindig csak keresgél. Más kérdés, hogy a boldogság állapotának az eléréséhez defiiniálni kell a boldogság fogalmát is. Jézusnak volt nyolc boldog-mondása. Általában nem pontosan ezekben keressük a boldogságot.
Az első képsorozat a „Transmetropolitan” második kötetéből való
Spider sem, naná! Nem is boldog. Örökké elégedetlen, hektikus, morgós pöcs, maximum a kárörömben talál kielégülést. Pszichopata állat, de érdekes módon, több alkalommal kiderül, hogy egyáltalán nem szívtelen. Csak ritkán szíves. De van rá példa. Egy egészen biztosan: egy bizományi kirakata előtt ácsingózó kislánynak megvesz valami plüssvackot, amire az felettébb vágyik. Van tehát szép pillanat is az 1672 oldalon. Egy. Legalább.
De mert így áll az alaphangulat, nem tudott eszembe nem jutni, mi mindennek tudok én örülni a hétköznapokban. Apró kis semmiségeknek. Amik a nagy-nagy egész szempontjából tök érdektelenek. Szerelmetesfeleségtársam első, ébredéskori megpillantásának, majd bármikori megpillantása a testének. A reggeli kávénak, a munkába menős sétának, át a Mocsáros-dűlőn a vonatig, közben a nap első szivarkájának. Ha esőszag van. Ha hószag van. Ha napszagú SzFT haja, a virágoknak a Mocsáros-dűlőn, a munkahelyem kertjében. Egy jó könyvnek. Két jó könyvnek. A finom pálinkának. A finom bornak. A jól átsült, megpirult oldalasnak. Egy pont harmonikusan kikevert körözöttnek. A hegy tetejéről lenézve a völgynek. Annak, hogy van autónk, és jól működik. Hogy van mosógépünk és jól működik. Hogy nem fázunk itthon. Hogy szép lett az idei karácsonyfánk. Is. Hogy nagyon patent kis laptopok vettünk, használtan, i5-os, meg i7-es, az utóbbi érintőképernyős is.
Nem folytatom. Ilyesmiknek. Is. A Transmetropolitan-ban nincsenek kis örömök. Maximum kárörömök. Drogörömök. Ilyesfajták. Bár egy volt kollégám, Robi azt állítja, nincsen önzetlenebb öröm a kárörömnél, mert az biztosan nem akarja azt, ami a másé. De szóval ezek nem azok az örömök, amik széppé teszik az életet.
Mert lehet így is nézni a dolgokat. Tudod, a félpohár víz, hogyan nézed, csak félpohár vagy legalább fél pohár. Hát, itt szó sem lehet legalábbról, az egész élet, létezés , társadalom olyan olyan végtelenül szar, hogy kizárólag csak lehet.
Nincsen igazam. Mert Spider Jerusalem szeret a hegyekben lenni, távol a várostól. Meg szeret újságíró lenni a városban. Meg szereti az igazságot. Meg szereti a saját farkát dicsőíteni... Jó, ez utóbbi kilóg a többi közül, felejtsük el, mert ha erre haladunk, akkor hamarosan befigyel, hogy szereti a drogokat is...
HANGNEM
Trágár. Nem kicsit. Mondj egy szitokszót! Győztem, az is benne van! Meg a cifrázása is. Meg újabb, cifra összetételek is mint mondjuk faszkabát vagy pöcskalap, vagy a lapos hódfasszal verlek agyon. Meg ilyenek és még ilyenebbek, cifrábbak is. Érdekes, hogy a férfi nemiszerv sokkal több verzióban káromkodás, gyalázkodás mint a női. Hát hallottál már olyant, hogy pinafej, pinakalap, a pinámat, a pinámba...? Na, ugye!
SZERKEZET
Az első kötet kezdetben Spider Jerusalem eseteit mutatja be. Meg őt magát. Kell emészteni rendesen. Vagyis nem egy egybefüggő, rétestészta sztori a rengeteg oldal. Csak majdnem. Mert aztán az első kötet kb. háromnegyedétől arról szól, hogy Spider meg akarja buktatni Amerika elnökét.
Mire ezzel megbékélnénk, egy elnökválasztás közepén találjuk magunkat. Amivel el is kell lennünk úgy az első kötet kétharmadától a második köteten százsokadik oldaláig. Így viszont már, folyamatos olvasásban már egy kicsit sok volt.
Lehet, az volt a szerencsém, hogy a harmadik kötet ekkor még nem volt velem, lett pár nap kihagyásom, mire érte tudtunk menni a könyvtárba. Aztán bedaráltam magamba azt is. Nos, a helyzet az, hogy mindvégig arról szól, hogy Spider rálép és fokozatosan egy keményebben tapos a gyilkosságokra parancsot adó (még a saját felsége és gyereke is az áldozatai között van) elnök golyóira. Aki, hogy elterelje magáról a figyelmet, már egy békés diáktüntetés sorai közé is lövet. Éles lőszerrel.
Vagyis úgy ezerhatszáz oldal arra meg, hogy mit tud kezdeni egy igazán tökös újságíró az igazsággal, hogy még egy elnököt is képes lemondatni, félretenni, megbüntetni.
Ha a valóságot nézem, nem tudom, ez milyen esetekben működik? Olyan érzésem van, csak akkor, ha az igazság valakiknek kapóra jön az adott politikus félretételéhez.
Az első képsorozat a „Transmetropolitan” harmadik kötetéből való
ÜRESJÁRATOK
Nem annyira értettem, csak elfogadtam a rendre, de nem rendszer szerint megjelenő kvázi üresjáratokat. Ezek úgy üresjáratok, hogy nem maga a történet ül le, hanem valamire ráfókuszálunk, ami érintőlegesen, de nagyon érintőlegesen kapcsolódik csak a fősodorhoz.
Mondok példát. A harmadik kötet uszkve azzal kezdődik, hogy x oldalon keresztül egy-egy oldalon egy-egy monológot hallgatunk olvasunk. A monológok eszetlen agyamentségek, paranoiás agyamentségek. Aztán sok oldal után kiderül, hogy ez arra volt példa, hogy a várost azért árasztották el az őrültek, mert az állam nem akarta fenntartani a nagyon drága elmegyógyintézeteket. (Jé, ez de ismerős, innen Budapestről!)
Nem mondok olyan badarságot, hogy ezek semmit nem tesznek hozzá az összképhez, mert de, tesznek hozzá. Csak éppen olyan kis... izé... nem volt ötlet a sztorihoz közvetlenül kapcsolódó oldalakra?-érzése támad tőlük az embernek.
A SZERZŐK
alapnév a képregény műfajában. Ezzel, a Transmetropolitan-nal írta be a nevét mindörökre a történetébe. Nem ragadt itt le, annyi minden más is kötődik hozzá, hogy fel sem sorolom. Nézz utána te magad, itt a segítség.
Elhallgatható, de ha már az igazság: Ellis problémás figura, nagyon komoly gondja akadt a szexuális tevékenysége miatt: ha hinni lehet (mert ugye, az igazság relatív) a vádaknak, legalább száz esete volt, amikor nem tiszta úton jutott kielégüléshez. Sorjáztak az áldozatai.
Ettől függetlenül tény ami való: ha csak ez a Transmetropolitan kötődne a nevéhez, már akkor is örökbecsű lenne a neve. (Éppen Simon & Garfunkelt hallgatok. Volt három igazán jó számuk: a Bridge Over Trubled Water, Sound of Silent, meg a Mrs. Robinson, meg egy csomó hallgatható. De a három alapján is örökéletű a duójuk neve. Így már érted, mire gondolok?
OKÉ, DE VAN VÉLEMÉNYEM ERRŐL MÁSFÉLEZER OLDALRÓL?
Hogyne lenne!
Csak nem tudom, pontosan mi is...
Egyfelől pazar, mestermű, zseniális és kongeniális. Másfelől egy idő után önismétlő, unalmas lesz Spider figurája, és mintha kifújt volna a világteremtésének az ötletzacsija. Onnantól marad Spider extravaanciája és zseniális újságírói húzásai, bátorsága és fenomenális trágársága. Nem követtem nyomon, de egyszerre feltűnt, hogy mindenki olyan mocskos pofájú, hogy azt már tanítani lehetne. Az elején még nem volt ennyi káromkodás. Vagy valamiért nem vettem észre, hogy van.
Aztán az van még, hogy a második kötet felett valamelyest unatkoztam. Nincsen a gyilkos elnök újságírói kicsinálásában ilyen stephenkinges-eposzság. Nem mondom, hogy szétuntam a fejemet, csak azt, hogy olyan nagyon sok minden nem történt abban a kötetben. Tény, a harmadik aztán beindul, de piszkosul.
Viszont emiatt az első kötetet olvasgatva, nézegetve arra gondoltam, na, banyek, megint egy képregény, ami kell ide a polcra, ahogy a Watchmen is kellett. De a harmadik kötetet is végigolvasva nem lettem bizonyos abban, hogy ahogy a Watchmen-t többször elolvastam, úgy a Transmetropolitan-nel is ez történne.
Szóval csttintek, cöccögés nélkül, meg elismerőn bólintok is, meg tapsolok is, felállva, de nincsen olyan érzésem, hogy még nagyon sokszor szeretném átélni az élményt, amit nyújtott.
Mondjuk azért azon azóta is gondolkodom, amit Ellis írt az előszóban:
»A hazugság a hír, az igazság meg le van szarva!«Bő húsz éve írtam le ezeket a szavakat, aztán valósággá lettek. Nem telt el év úgy, hogy valaki ne idézzen valamit a TRANSMET-ből, ami,,valósággá vált". Pedig semmit sem szántam jóslatnak. Nem gondolom, hogy a science fiction feladata lenne jóslatokba bocsátkozni. A science fiction a spekuláción keresztül szolgál a kultúrának figyelmeztetések- kel, nem jóslatokon át. A spekuláció pedig a saját időnk sci-fi-eszközök általi vizsgálatából fakad. A science fiction - istenem, hányszor mondtam ezt a TRANSMET-ről is, emlékszem, amikor Mike Moorcock mellett ülve említettem egy kerekasztal-beszélgetésen - nem más, mint,»social fiction«. A mai emberiség állapotáról szól, eltúlozva, hogy tisztábban láthassuk.
Az a baj, hogy olvasás közben pontosan így éreztem...
Fumax, Budapest, 2020, 536 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701378
Fumax, Budapest, 2021, 592 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634702092
7–10
2025 január eleje után, közepe felé. Tegnap volt az első munkanap. Mintha a seregbe kellett volna bevonulnom. S egyébként szeretem a munkahelyemet. De tegnap reggel túl sok pozitívum nem jutott az eszembe. És még hideg is volt a reggel. Szerencsére a munka nem rám szakadt, magamnak tudtam megszervezni.
Nem úgy Szerelmetesfeleségtársam munkája...
– Teljesen behavazódtam, így, hogy kimaradt két hét...
És igazat mondott. Hét órakor még a gép előtt ült a Wise-al küszködött.
– Vacsorázzunk, kedvesM! [M mint a keresztneve, érted?]
– Jó! – válaszolta. Ilyenkor nem mozdulok, tudom, még legalább negyed óra, mire az adott feladatot befejezi. Fél nyolckor még küzdött. Kimentem a konyhába, nekifogtam a vacsi összerakásának.
– Kérsz levest?
– Igen, köszönöm, kérek!
Bekészítettem a tálcákat, evőeszközt, tányérokat, megmelegítettem magamnak a vasárnapról maradt kenyérlángost, kiszedtem a levest, bevittem.
– Köszönöm! Jövök! – mondta SzFT. Akkor jött, amikor én tányért cseréltem, az üres levesest levesest a kenyérlángosos laposra. De még akkor is felpattant a telefonjára nézve.
Ezért röhögtem, amikor Csemete kijelentette, azért akar vállalkozó lenni, mert akkor ő oszthatja be a szabadidejét. SzFT tuti, hogy tavaly nem vette ki az életkorának járó szabadnapokat. Ahogy az is tuti, hogy jobbára nem napi nyolc órát dolgozott.
