HELTAI JENŐ NEVE, ahogyan azt már nem egy alkalommal leírtam a műveivel kapcsolatban, számomra összefonódott Zórád Ernő nevével. Mert VII. Emmanuel, Family Hotel és A 111-es. Ha az emlékezetem nem csal, ezek miatt kaptam rá Zórád stílusára.
Az első kettő irodalmi eredetijének ráadásul volt egy olyan kiadása, amit Zórád illusztrált.
S ha még mindig Heltai, és miért ne lenne az, ha egyszer az ő könyvéről van szó, akkor Az ezerkettedik éjszaka. Verses dráma. S rögtön mellette A néma levente. S persze, ha az, akkor meg Antal Imre és Pécsi Ildikó.
De semmiképpen sem sci-fi és még inkább nem szex szex hátán. Arról nem beszélve, hogy 1906-ból! Aztán tessék, itt meg ez van egymás hegyén-hátán, egy rakáson. Mondhatnók kicsi rakás nagyot kíván! Az alcím lehetne: Vénusz-dombi mesék.
De nem kell rémüldözni, túlgondolni, nagy váradalmakat támasztani: A Vénusz-lakók nem tocsog és cseppet sem szókimondó. Csak meglepő. És szerencsére meglehetősen rövid: száz oldal sincsen: kilencvennégy, de csak azért annyi, meg kicsi és hosszúkás a belső szövegtükör.
Heltai Jenőhöz mindig közel állt a humor. Igaz, szinte minden művében volt valami gunyorosság, keserédesség. Még akkor is, ha komédiát írt. Úgy írt, ahogy kinézett: az embernek mosolyogni támad kedve, ha Heltaira néz, de közben érzi, hogy a mosoly mögötti ember nagy tragédiákkal bír. (Egyszer párhuzamot vontam Heltai fizimiskája és a sajátom között. Ha csupasz lenne az arcom és nem szőrös, lennének komoly párhuzamok. Csak a cukorgyógyszerem miatt sokat fogytam.)
Végső soron fogalmam sincsen, mi célból, milyen indíttatásból született meg ez A Vénusz-lakók?
*
VALAHOGY ÚGY KÉPZELEM, hogy Heltai ült a cimboráival egy kedélyes belpesti sörözőben, és a sokadik korsó után valaki felvetette neki, hogy milyen témáról lenne képtelen bármit is írni. Mire Heltai komótosan elővette a pipáját, a dohányos zacskóját, és előkészített egy pöfékelést. Csak miután gomolygott körülöttük az illatos pipafüst, akkor válaszolt nagyon szerényen:
– Hát, olyan bizony nincsen! Bármiről tudok írni!
– Bármiről? – nevetett fel gúnyosan a cimbi.
– Bármiről! – bólintott Heltai és nagyot kortyolt a testes cserszegijéből.
– Bármiről? Na, írjál akkor a testiségről! S ne csak egy pár legyen benne, hanem egyszerre többen is!
Heltai meghökkent, pipafüstbe burkolózott, majd amikor felsejlett belőle ismét, akkor felnevetett:
– Hát, persze! Nincsen is szebb mint az asszonyok teste!
– Hé, te mikor csaltad meg utoljára a saját,különbejáratú testedet?
– Dehogy csaltam meg! De attól még nincsen szebb dolog a világon, mint az asszonyok!
De a cimbi szeme felcsillan a maga pohara felett.
– S akkor itt nincsen vége: legyenek a történetben Vénuszról jött emberek is!
– Ez még mindig smafu! – legyintett Heltai.
De a cimbora elemében van, még mindig nem ért a listája végére.
– S akarjanak ők is a földi emberekkel micsinálni!
Heltai felhorkant:
– S mindez történjen mondjuk a Duna vize alatt, nem?
A cimbora elégedetten az asztalra csapott:
– Úgy ám! S ha már Duna, meg víz, akkor kapjon benne szerepet egy búvárharang is!
Az összes grafika a könyvből való: Molnár István az alkotójuk
Heltai odaintette a pincért, majd a cimbora felé intett:
– Ma már csak kávét vagy teát kaphat inni! Hozzon mindjárt két feketét, de nekem mellé még egy cserszegit is. Szódával.
A pincér vigyorgott, térült-fordult, és letette az asztalra Heltai rendelését.
A cimbora kavargatta a cukrot és tejszínt a feketében, majd Heltaira nézett, és kajánul megkérdezte:
– És mikorra lesz készen?
– Micsoda? – hökkent meg Heltai.
– Hát a több asszonyos, micsinálós, Vénusz-lakós, vízalatti történet?
Heltai döbbenten nézett rá.
– Arról nem volt szó, hogy megírom, csak arról, hogy meg tudom-e írni!
– Tehát nem tudod!
– De! Miért ne tudnám?
– Akkor mikorra lesz készen? MI más lehetne a bizonyíték?
Heltai dühösen legyezett a karjaival:
– Mikorra, mikorra? Hát jövő hét ilyenkor már olvashatod! Na, elégedett vagy?
Azzal dúlva-fúlva felpattant. Máris írni támadt kedve.
*
Hát valahogy így tudom elgondolni. Máshogy nem nagyon lehetett. Mert az egész kilencvennégy oldalból, meg a minőségéből (mínusz képek) ez következik.
Az van, hogy a műnek nem annyira nevezhető írásjáték tartalma egy az egyben ott van a fülszövegben.
Egykedvűen telnek a napok a csillagvizsgálóban: az igazgató fiatal felesége rendre megcsalja idős és bárgyú férjét, az ifjú csillagászok legnagyobb örömére. Ám egy napon feldúlják ezt az unalmas, de békés idillt a Vénusz-lakók. Túszul ejtik a díszes társaságot, s bizonyos „jelekből” arra lehet gondolni, hogy az emberiséggel szexuálisan szeretnék felvenni a kapcsolatot. Legnagyobb csalódásukra a túszok sokkal inkább egymás iránt érdeklődnek.
Öt sor. Jól látod. S tényleg minden benne van, Az öt sor lényege a testiség. Az igazgató felesége összefekszik azzal, aki csak arra jár és egy csak egy kicsit is kedves és kemény vele (érted, kemény!), s aztán a Vénusz-lakók sem akarnak mást, csak azt.
És semmi más nem derül ki.
*
Az viszont mindenképpen, a miértek és hogyanok válaszhiánya ellenére el kell ismernem, hogy Heltai stílusbravúrja elképesztő: egy másodpercig sem tűnt fel, hogy ezt a sci-fit a század, mármint a huszadik legelején írta a szerző. A szöveg és az ötlet ha nem is teljesen mai, de legalább a nyolcvanas évekből származik. a Monty Python, Boris Vian, Kurt Vonnegut neve jutott gondolkodás nélkül az eszembe a stílusáról. Meg egy kicsit Bohumil Hrabal. De ő, könnyen lehet, csak a Sörgyári capriccio lenyűgöző, megható kémény-jelenete miatt. Aminek úgy egyébként viszont semmi köze nincsen a jelen történethez. Kizárólag a csőszerűség. Ami egyébként emitt a csillagvizsgáló óriási teleszkópja. (Amibe az előkelő urak belenéznek, és mit látnak, na vajon mit? A csőbe szorult hölgy férje azonnal, alulnézetből is megismeri a látványt. Mondjuk én is megismerném Szerelmetesfeleségtársamat. De itt elhallgatok. Pedig lenne mondanivalóm. Itt lenne csak igazán!)
*
Hofi Géza egyszer azt találta mondani, hogy amikor az orvos felírta neki a gyógyszereit, nem mondta meg,mire írja fel. Mire ő karba font kézzel, dacosan így replikázott:
– Jó, de én meg nem mondom meg, hogy mire szedem!
Valahogy így működik ez a könyv is. Az elején még felajánl néhány értelmezési lehetőséget, mi mindennek a paródiája (elsősorban a fontoskodó tudományé és a politikáé, másodsorban az álszent erkölcsé), de aztán sima kalandregénnyé züllik. Annak viszont annyira nem megfelelő. Marad tehát az én verzióm: semmi különöset nem érdemes rajta/benne keresni, mert csak egy borozás fogadásának a túltolt végterméke.
Ha nálunk lebocsátanak egy búvárharangot, az leér a tenger fenekére, de tovább nem mehet, mert ott vége mindennek. A Vénuszon másként áll a dolog. Ha ott lebocsátanak egy búvárharangot, az sohasem éri el a tenger fenekét, mert azon a vízgömbön a tengernek nincs feneke. Ellenben a harang egyre mélyebbre süllyed, mindaddig, amíg a másik oldalon napfényre kerül. És most már a dolog roppant egyszerű. Ahelyett, hogy fölhúznák – tovább eresztik. És ha a kötél elengedő hosszú, a harang leér a Földre…(22-23.)
*
A gellérthegyi obszervatórium igazgatója dr. Bütsüd Kajetán volt. Köztünk marad ugyebár, de ez az ember annyit sem értett a csillagászathoz, mint én. Pedig én csak elég keveset értek hozzá. Mindazonáltal öt nevezték ki igazgatónak és nem engem, mert Kristóffy belügyminiszternek valamikor húsz év előtt, mikor a kormány még nem állt olyan erősen, mint ma, fontos politikai szolgálatokat tett.0
Dr. Bütsüd Kajetán e szomorú időkben a kormány szolgálatában vesztette el a fél szemét és a bal lábát. Minek szépítsem a dolgot: dr. Bütsüd akkor főispán volt, a fene a pofájába. Ezért lett az obszervatórium igazgatója harminchatezer korona évi fizetéssel és semmi tudománnyal. (11.)*
Volt hat Brixton-féle teleszkópunk, amelyeken már oly közelről láttuk a Holdat, hogy az egyszerűen undorító volt. Sohasem hittem volna, hogy ennek a nyájas égitestnek, amely szelíd pásztorként legelteti a csillagok ezüstös nyáját, olyan rücskös a pofája. (5.)
*
S azért, na, a végén, hogy a maga mindennapi betevőjét a Vénusz-lakóknál elérő, megkapó anyabáróné annyira elégedett azzal, amit a vénuszkák nyújtanak neki, hogy úgy dönt, a mennyei örömökért el is hagyja a Földet. Erre mondják, hogy fajtalan? A vénusziakkal való kufirc vajon melyik ágaboga az LMBTQ-nak? Vagyis a báróné döntésével Heltai messze-messze megelőzte a saját korát. Előre a szebb jövőért, kedves állatbarátok!
*
Szex. Na, jó, élcelkedés, kajánság, mosoly, sandaság nélkül, pár szót róla! Pár szót, mondom, miközben erről szól az élet. Mondj valamit, bármit, ami fontosabb ennél! Oké, az egészség! De ezen kívül?
Csak az mondja, hogy túlértékelt, a helyéről kimozdított dolog, akinek nincsen rendben, vagy akinek abszolút működik. Az elsők a saját, zsigerfacsaró hiányukat leplezik, a másodikak meg nem is tudják, milyen jó nekik a többiekkel ellentétben.
Idéztem már a megboldogult, tiszteletre méltó Szigeti Jenőt, egykori lelkészemet.
A szex a házassághoz kevés. A váláshoz bőven elég.
De egy lépéssel tovább is mehetünk: a helyzet az, ha a testiség rendben van egy házasságában, kapcsolatban, akkor nagyjából minden rendben van. Ahogy Ofi barátom mondta: egy kapcsolat hőfokát simán megmutatja az intimszféra működésének mikéntje. Vagy működésképtelensége.
Én világéletemben imádtam a női testet. Mint olyat. Van egy ideám, egy nekem tetsző optimum, de ha egy látvány, egy alak, egy forma megfog, simán el tudok szakadni az ideámtól. S nem nagyon tudok szebbet elképzelni a női testnél, ha szép. Na, jó: egy tájat talán. De bármikor felcserélem a női testtel.
Azt is szeretem, ha kontaktban vagyok a női testtel, a legigazibb, amikor kölcsönös a kontakt.
De mert a női test szentség, nem árucikk, még inkább nem ócska bazáriság, az önmagáért való ábrázolását soha nem kedveltem. Még a pornót is jobbára csak úgy, ha volt benne legalább szikrája az érzelemnek. Mert na, igen, a testiség űzhető érzelmek nélkül is, persze, csak éppen a érzelmek nélkül a lényege vész ki belőle. Volt néhány egyéjszakás kalandom, de azt sem bánnám, ha nem lett volna, mert majdnem olyan, mintha nem lett volna.
Szerelemmel, és ez nem lózung, a testiség szentség. Azért nem lózung, mert még a Biblia is ezt mondja róla. Olvasd csak el az Énekek énekét! Meg fogsz lepődni! S a menyasszony a bibliai szimbolikában az egyházat jelképezi, a vőlegény pedig Jézus Krisztus. Ezt add össze!
Ám a helyzet a következő: Heltainek ebben a könyvében nem leltem nyomát a szexualitás nyakra-főre alkalmazásának. Hacsak nem a cimbivel való beszélgetés, a cimbi kekeckedése inspirálta a nyakra-főrét még a vénusziakkal is.
BLOGAJÁNLÓ
Hegedűs Géza monográfiája Heltai Jenőről
Heltai Jenő: Második feleségem – Életke
Heltai Jenő–Zórád Ernő: Family Hotel / VII. Emmanuel
Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1998, 94 oldal · ISBN: 9634230180
4/10
Hat napja itthon vagyok, és mintha csak tegnap óta lenne. Szerelmetesfelségtársam dolgozik, én meg csak henyélek. Tegnap könyvtárban jártam: valahogy úgy vártam, hogy mehessek, mint egy kisgyerek a születésnapját. Hoztam is haza rengeteg mindent. Ilyenkor nézek szembe a ténnyel, mennyire függő vagyok. S hogy mennyire nincsen semmi, ami specifikusan érdekelne: ahogy elmegyek a polcok előtt, gyakorlatilag bármelyikről tudnék olyat leemelni, ami érdekelne. Miközben itthon van a tengernyi olvasatlanság. Bár így, hogy három polcot átvittünk Csemete volt szobájába, már nem tűnik annyira zsúfoltnak az immár nappali.
Tegnap újrahúztam Szerelmetesfeleségtársam laptopját. Úgy zúgott (és még mindig), hogy csuda. Mondom, koszos, poros, kap új proci-zsírmatricát... Szétszedtem, összeraktam, kapott, de még mindig ugyanúgy zúg. Mindjárt elszáll. S mert nem az agy melegedése lassított borzasztóvá, újra is húztam rajta mindent. Hiába ssd, el voltam vele jó darabig, pedig még csak nem is túl komplikált az újratelepítése. Nem is tudom, mivel ment el az idő... S még drivert kell rajta frissítgetnem, meg egy komplett mentést összehozni. Az itthoni hálózat láthatóságáról nem is beszélek: még nem jöttem rá, miért látják/nem látják egymást a gépek. SzFT gépe a renitens: látszani akar, látni nem. Miközben a másik két gép simán kommunikál egymással. Ráadásul nem jöttem rá, Win10 alatt hogyan a fenébe kell hálózaton levő eszközre keresni. Miközben már a Win10 is kint van a divatból.
