Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Jostein Gaarder: Sofie világa

Regény a filozófia történetéről

2018. július 22. - Mohácsi Zoltán

gaardner_sophie_vilaga.jpgA filozófia az a tudomány, aminek nagyjából annyi értelme van, hogy okos, de gyakorlatiatlan emberek el tudnak egymással vitatkozni, hogy kinek nincsen igaza a valóság észlelésében és értékelésében. De rögtön hozzá kel tennem, hogy miközben nincsen két filozófus, aki egyetértene a másikkal, a filozófia alapkérdései voltaképpen roppant egyszerűek és nagyon érdekesek: kik vagyunk, hogyan működünk, hogyan működik a valóság, hogyan érzékeljük a valóságot és egyáltalán, mi a valóság? Hogy mást ne mondjak, ugyanezt teszi, becsomagolva, izgivé téve például a Mátrix című film is. Innentől, meg, ugye, nem is olyan izgalmatlan a filozófia.

A Sofie világa, ahogyan az alcíme is mondja: regény. Regény a filozófia történetéről. Ráadásul. Mintegy csizmából fabrikált fakirika az asztalon. 

De Gaarder olyan ügyes, izgalmas regényt írt a kicsit sem és egyáltalán nem regénytémáról, hogy csak na! Olyat, hogy nagyon komolyan letehetetlen. Volt már a kezemben hasonló próbálkozás, ott a vallások történtét, működését próbálta meg egy kerettörténettel illusztrálni a szerző (a könyv és az író címe, ha kínozni akarnátok érte, akkor sem jut eszembe), de annyira nem sikerült neki, olyan nyögvenyelős lett, annyira kilógott a lóláb, annyira minden, hogy nem hogy a nyomába nem ér a Sofie-nak, hanem egy napon, lapon is csak hatalmas jóindulattal lehet említeni, és ebből is látszik, mennyire jóindulatú vagyok, mert lám, egy lapon és napon lettek említve. :-)

Szóval Sofie. Az átlagos embernek, reggel felkelek, fogat mosok, vécé, kávé, munka, nyolc órát vagy többet lenyomok, haverok, sör, hétvégi buli, nyáron egy kis nyaralás, a világ a Facebook-on keresztül jön be a szobába, véleménye van, netán néha még olvas is, és így tovább (vö.: P. Mobil: Átlagember, ez jutott eszembe) a filozófia bizony nem betevő falat. Legalábbis így gondolja. De amíg egy Kant vagy egy Descartes szövegbe beletörik agya bicskája, addig Sofie története simán lekötheti, és simán megértheti. És lazán okosabb is lehet tőle. :-) S észre sem vesz, de közben végigrohan a filozófia történetén és elsősorban ez a fő. Ezáltal, amíg elolvassuk Sofie történtét, egy kicsit többet megtudunk arról, hogy valójában nem tudunk semmit sem igazán, de amíg ezt megtudjuk, addig legalább műveltebbek leszünk!

5/5

(2011)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6914127969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása