Nem egyszer leírtam már: nem szeretem a szuperhősös képregényeket, filmeket, akármiket. Semmi elvi szempont, egyszerűen nem kötnek le. Két kivétel van. Az egyik Alen Moore örökbecsűje, a Watchmen. A másik a Batman. A filmeket mind láttam, igazából nem tetszett mind, csak a Sötét lovag-sorozat, a képregényekből meg nagyon keveset olvastam, de például A fehér lovag az nagyon-nagyon bejött.
A Joker-Batman duó zseniális párosítás. Mondjuk külön vizsgálatot érdemelne, miért gondolom ezt. Lehet, hogy elmeorvosit. Mármint vizsgálatot.
Már csak azért is, mert számomra Joker mellett a másik, több mint figyelemre méltó pszcihiátriai eset Hannibal Lecter. Lehet, hogy ez is elmond rólam valamit... Mármint, hogy ők azok, akik érdemesek a figyelemre.
Legalábbis addig, amíg vélem hallani a többedik bőr lefelé cibálását. Mint például A fehér lovag folytatásánál, A fehér lovag átkánál. De akár már a Bárányok hallgatnak közvetlen folytatása, a Hannibal még csak-csak, de már szakadtak az eresztétek, de a harmadik rész, a Vörös sárkány már csak a brutalitásra épített.. Onnantól nem is érdekelt többet Hannibal Lecter.
A Batman-sztorikat jobbára Batman ellenfelei határozták meg, S Batman legjobban kitalált ellenfele messze Joker.
A sötét lovagos Joker alakítója Heat Ledger simán volt annyira zseniális mint Anthony Hopkins Lectere. Nem rangsorolom őket, az egyik jobb mint a másik, de nem tudom, melyik az egyik, melyik a másik. De egyébként egyáltalán nem volt a rossz a Joker című film sem, amelyben az aberrált barmot Joaquin Rafael Phoenix alakította. A helyzet az, hogy a film cselekménye egyáltalán nem maradt meg bennem, de a hangulata igen, s azáltal nagyon pozitív a film élménye. bennem.
De nem volt rossz a Joker szerelméről, vagy milyéről szóló Harleen című kötet sem.
S akkor itt van egy újabb Joker-képregény. Amin az áll, hogy „különleges kiadás”. S mert én vagyok a ma született képregény-olvasó, fogalmam sincsen, mitől különleges ez a kiadás. A könyvből sem tudom meg, sehol, senki és semmi meg nem magyarázza. Ezek szerint volt egy nem különleges változata is ennek a könyvnek.
A képregényt úgy hoztam haza, hogy kicsit tartottam a tartalmától. Mármint attól, hogy sokadik bőr lesz. Azt már csak itthon vettem észre, hogy a könyvtárban teljesen más helyen, nem a képregények, hanem a folyóiratok között talált másik Batman-sztori, a Kárhozat ennek a kötetnek a folytatása. Nem nyúltam mellé, bár nem szűz a kezem, de szerencsét hozott. Vagy nem... Meglátom...
*
A sztori mondhatnók, a szokásos. Joker dzsókerkedik, Batman alig szerepelve, betmenkedik, az emberek hullanak, Gotham mocskos mindenféle szempontból, lehet borzongani. A végén meg becsukni a könyvet, hogy oké, szép volt, jó volt, elmerültünk Gotham város mocskában, Harvey Dent még mindig Kétarc, hogyan is lehetne más... Joker lelketlen lelke meg ismét ambivalens érzelmeket és indokolatlan, méltatlan figyelmet csat ki belőlünk. Szóval minden működik. Szóval látszólag minden működik, mert minden a szokás szerinti helyén van.
De mi a történet?
Az nem túl bonyi (ahogyan a harmadik, félsaját csemetém mondta volt). S akkor még is srófoltam is az értékét.
Jokert kiengedik az Arkham Asylumból, a gothami elmegyógyintézetből. Mondom kiengedik az elmegyógyból. Mondom Jokert. Indok nincsen. Ahogy a fülszöveg is mondja: „magyarázat nélkül” engedik szabadon. Bár nehezemre esik, de fogadjuk el, hogy ez így van. Végtére is a Batman nem egy hiperrealista alapeszméjű sorozat.
Joker visszatér tehát Gothamba. Ahol megdöbbenve tapasztalja, hogy az alvilági birodalma kutyák martaléka lett. De miért döbben meg...? Na, mindegy, fogadjuk el ezt is. Munkába kezd tehát, hogy visszaszerezze, ami az övé volt. Ööö... Szóval, hogy felépítse, ami leomlott. A módszerei a szokásosak, joker-i cinizmussal, szarkazmussal, lélektelenséggel, uszkve tömeggyilkosságba kezd. Ebben voltaképpen semmi újdonság nincsen. Ez Joker, tudjuk, tudhatjuk.
Ami újdonság a történetben, hogy Joker visszatérését egy Jonny Frost nevű, sokadik vonalbeli, alvilági figura mutatja be. Frost Joker mellett természetesen nem tud elég érdekes lenni. Mármint nem, hogy az akarna lenni a történetben (ő csak egyfajta kiugrásnak gondolja a Joker melletti „aszisztenskedést”), hanem a történet dramaturgiájában nem tud az lenni. Így a narrátor története, vergődése Joker mellett egyszerűen csak mellékszál a történésekben.
A probléma az, hogy nem tudom, mi a fő szál... Mármint azon kívül, hogy Joker legyilkolja a fél alvilágot az egykori hatalma, pozíciója visszaszerzése érdekében. De az meg olyan kis megszokott. Egyetlen eset volt a sztori elején, amikor felszisszentem, a brutalitás túllépte az ingerküszöbömet (nem, nem fogom elmondani, mi volt az), de azzal is az volt a gond, hogy akkor és ott ütött, de picit belegondolni sem szabad, miként is hajtotta ezt végre a arkhmai-i szabadulóművész, mert akkor teljesen szétfoszlik a drámai ereje a jelenetnek.
Na, szóval az van, hogy Joker, Frosttal az oldalán megy erre, megy arra, genyózgat, gyilkolgat, csajstírölget, de főleg aberráltkodik, amíg a végén Batmannel nem találkozik.
S akkor egy végső, drámai jelenetben Batman megsebesül, de ő sem tétlenkedik. A legszebb, hogy Frost, aki a mesélő, tudod, meg meghal...
Ööö... A napokban Szerelmetesfeleségtársam a Marketplace-en talált egy privátim eladó koporsót. Nem értettem a megrökönyödését.
– Kedvesem, bárkivel megeshet, hogy egyszer csak akad a háztartásában egy felesleges koporsó!
SzFT még fél óra múlva is fel-felnevetett. Aztán posztolta az esetet. Lett néhány top-hozzászólás: „Átgondolta kicsit jobban, mégsem halt meg. Van ilyen”. Aztán jött még egy hozzáfűzés: „Van neki színben kevésbé passzoló keresztje is hozzá - persze csak ha Barta Jánosnénak hívnak. Minden más esetben tárgytalan.” S még ezt is megfejelte valaki: „Próbafekvés. Egy hétvégére. Ha megfelel, rendezhetsz egy próbatemetést is, hogy biztos legyél minden rendben lesz.
Valami ilyesmi érzésem van, amikor olyasmit, látok, olvasok, ahol a mesélő elhull a történet során. Ennél már a Gyalog-galopp is hihetőbb. Sajnos nem találtam meg a jelenetet filmen, csak a könyvváltozatból tudom idézni. Pedig látni sokkal tréfásabb, mint leírva.
Fáklyákat gyújtottak, úgy hatoltak be az ismeretlen veszélyeket rejtő barlangba. Alig néhány lépés után sziklafalba ütköztek, melyen Arthur, aki az élen haladt, valamiféle írást vélt felfedezni.
– Nézd! – fordult izgatottan Lancelothoz – Nézzétek!
– Mi van odavésve? – hajolt közelebb Sir Lancelot.
– Milyen nyelven vésték? – lépett melléjük Galahad.
– Ménár atya, te vagy az írástudó – szólt hátra a király, mire a pap is csatlakozott hozzájuk:
– Arameusul.
– Hát persze! – kapta fel a fejét Sir Galahad – József, az arameus.
– És mit ír? – érdeklődött Arthur.
– Aszongya: „Ezek valának az utolsó szavai Józsefnek, az arameusnak: Kinek bátor az ő szíve és a lelke tiszta, meglelé a Szent Kelyhet a várban, melynek neve ááá!...”
– Mi van? – hökkent meg Arthur.
– ...a várban, melynek... ááá!... – ismételte Ménár atya.
– Mi bajod?
– Úgy látszik, meghalt vésés közben.
– Ez áll ott? – faggatta Lancelot is.
– Igen, ez áll ott.
– Ugyan! – legyintett Arthur. – Aki a halálán van, nem vésheti oda, hogy „ááá!...”! csak nyögi.
– Pedig ez van a sziklába vésve – erősködött a barát.
– Lehet, hogy vésőbe diktálta – lamentált Galahad.
Szóval Frost, aki a történettelen történetet elmeséli, az általa mesélt történet végén meghal, de elmeséli a történet végét is... Agybaj...
Ééés: aham, komolyan ennyi a történet. Hm...
*
Azt viszont szó nélkül elismerem... izé, szó nélkül... nos, minden további nélkül elismerem, hogy a történettelen történet grafikája, a grafikák dinamikája, nézőpontjai, dramaturgiája, mindene lenyűgöző. De komolyan! Eddig is láthattad.
Az is kétségtelen, hogy ez a tovább torzított Joker teljesen Heat Ledger mimikájával rendelkezik. Ha jól olvastam ki a kolofonból, akkor ennek a képregénynek az eredetije 2020-ban jelent meg (bár van ott mindenféle évszám)
Na, nem szaporítom a szót, nézegess még néhány képet, gyönyörködj és borzadj!
És mert képregényről van szó, azt kellene mondanom, hogy rendben, letettem a fegyvereimet, megadom magamat. Mert a szóösszetétel legalább fele megvalósult. A kép része tökéletes a kötetnek. Ha már a regény sehol se nem nincsen benne.
Külön érdekesség, hogy a grafika stílusa alapvetően kétféle. Az egyik rajzosabb, kontúrosabb, a másik filmszerűbb, életlenebb, életszerűbb. S a két stílus nem egyszer azonos oldalpáron is előfordul. S az van, hogy egyáltalán, kicsit sem zavaró. Sőt, valahogy kiegészítik egymást.
De hiába a rajzok frenetikussága, nem tudom magamat meggyőzni, hogy tetszett nekem ez a Joker. Mert olyasfajta termék ez, mint mostanság nagyon sok film is: a technikai kivitelezése hibátlan, olyan tökéletes megálmodott világokat látunk, hogy az csoda. Ugyan, hol van már Pirx kapitány konyhai eszközökből összetákolt űrvárosa, vagy az Orion űrhajó primitív képi világa! De a tökéletes látvány mellett a történet, a jellemábrázolás, a dramaturgia ugyancsak a balszélen surran, a fal mellett.
Akarsz erre egy tökéletes példát? Mármint példának tökéleteset. Tegnapelőtt láttuk a Csúfok című filmet. (Már a címét sem értettem. Mi az, hogy csúfok? Csúnyák. Vagy csúfak. De csúfok? Oké, haladjunk!) A film látványvilág bár nem lehengerlő, de úgy nagyjából a helyén van benne minden. (A citált cikk nem ért velem egyet, azt mondja,az is olyan gagyi, hogy tökéletesen illeszkedik a mondanivalóhoz.) Csak semmi más nem működik, sem az alapkonfliktus, sem a cselekmény, sem a dramaturgia, sem a jellemek, sem semmi.
Mondjuk a Joker ennél következetesebb: legalább a jellemek és a hangulat a helyén van. Ha már cselekmény és dramaturgia nincsen. Vagyis úgy éreztem, megkaptam azt a jellegzetes Batman-Joker párviadal hangulatot, csak éppen semmi sem történt, mindössze látványvilág és hangulat volt. Éppen ezért ha feleslegesnek nem is tartottam megismerkedni az egyébként impozáns kötettel, mégis rókaprém-fíling volt az egész projektnek.
Ennyi.
GABO, Budapest, 2024, 152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635666966 · Fordította: Bayer Antal
5/10
2024 szeptemberének utolsó hetében. A drága kis uncsim is, meg a pillanatokon belül másodikat szülő lányom is beteg lett a héten, így a randink ismét elmaradt. A dolgozdámban is elég sokan cefetül érezték magukat, én sem akartam így szülése előtt még valami cifraságot vinni Szaminak (ő a majdnem dupla-anyuka).
Jöttem ma hazafelé, és a Városkapunál rám szakadt a tudat, hogy nagyon jó élni! Semmi különösebb indoka nem volt. A kezemben egy könyv az MI és a kereszténység viszonyáról, egy ingben teljesen kellemes volt az idő, tudtam, hogy még feladat vár rám otthon, Csemetével kell számítástechnikai okítanom, semmi különös okom nem volt a csuda jó érzésre, de csuda jó érzésem volt.
S Csemete már elment, most Szerelmetesfelségtrásam gépét masszírozom, örülök a feleségemnek, hogy kedves és ugyancsak fogható, hogy még viszonylag világos van, s hogy mindjárt vacsorázunk,, s hogy kellemes zene szól: Deaton LeMay Project.
