Mantra: nem kedvelem a szuperhősös képregényeket. Mint az immár köztudott. Valahogy olyan legyintősen fárasztók az amerikai túlzásaikkal és kiszámíthatóságukkal.
A Batman valahogy határeset. Legalábbis filmben. De még így sem felhőtlen a viszonyunk. Nem is tudom, Batman-képregényt olvastam-e már?
Még a Vasember is elmegy, de az is csak filmen. Ja, meg a Deadpool, kizárólag a film, a képregény egyszerűen kifordult a kezemből.
Most éppen a 2022-es Batman-t nézzük, de olyan hosszú, hogy sorozattá tettük. Szerintem azért is, mert egyikünk sem lett kicsit sem fanja.
Valószínűleg azért van bennem az alak iránt szimpátia, mert alapvetőn nem szuperember, csak be van öltözve. A rengeteg pénzén kívül semmi szuperképessége sincsen. De mondom, még emiatt sem vetődtem rá a Batman-képregényekre.
A Fehér lovagot valahol, valaki egy cikkben ajánlotta. A forrásra már nem emlékszem, csak felírtam magamnak egy Keep-jegyzetbe, hogy ha szembe jön, el ne fussak. Hát, érdekelt, biz' a!
Ez a képregény nem tipikus Batman-sztori, az biztos!
[Lassítás]
Legalábbis úgy vélem... Az olvasottságom ugyanis fikarcnyit sem indokolja az ex chatedra Barman-kijelentéseket. De a kötet rajzai nem tipikusak, ezt merem mondani, hiszen azért csak-csak bele-belenéztem ebbe-abba, ami Batman.
– Apa, te milyen szuperképességet szeretnél, ha magadnak választhatnál egyet? – kérdezte csillogó szemmel Geri fiam, valamikor a tizes éveinek a kezdetén. Akkoriban egy japán rajzfilmsorozat volt a kedvence, Az utolsó léghajlító. Az váltotta ki belőle a kérdést.
Szerintem kiábrándító voltam a számára, legalábbis csalódott lett a válaszomtól.
– Szeretnék mindenkit úgy szeretni, hogy az leginkább a javára váljon!
– Jó, értem, de én valami szuperképességre gondoltam, apa!
– Ennél szuperebbre?
– Jaj, biztosan értesz, ugye?
– Persze. De az ilyen képességek annyira nem vonzottak soha. Annyira nem tartom őket szupernek a mindennapokban. De tudod mit, repülni jó lenne! Úgy minden nélkül.
Ebbe belenyugodott. De nem volt elégedett.
A szuperhősök képességei annyira nagyon tényleg nem nyűgöztek le még gyerekkoromban sem. Igaz, akkor nem is nagyon voltak elérhetők a coclista piacon a süllyedő kapitalizmus kulturális borzalmai.
Bár nekem valamelyest szerencsém volt. Gőz papáék házában laktak Földi Tibiék, és Tibinek rengeteg Batman, Superman és Spiderman képregénye volt, és még kölcsön is adta őket. Persze egyik füzet sem tudott magyarul, mindössze nézegetni tudtam, olvasni nem. Illetve tudtam olvasni, csak nem értettem. Így meg persze nem is olvastam. De soha nem nyűgöztek le ezek a történetek. Mielőtt láttam volna, Som Árpi, az osztálytársam mesélte, hogy a Superman-filmben a főhős kézzel megállít egy vonatot. Na, az felizgatott, látni akartam, hogyan teszi. Aztán amikor láttam, már felnőttként, nem volt rossz, de a harmadik történettől már meg sem néztem a Supeman-eket. Olyan kis bugyuták voltak.
A Batman-filmek egy fokkal jobban sikerültek. Az elsőket a színészek (Jack Nicholson, Danny DeVito, Jim Carrey, Arnold Schwarzeneggger) vitték el, a későbbieket inkább a rendezők. Ha ez némileg igaztalanul sommás kijelentés is.
A „FEHÉR LOVAG” TÖRTÉNETE
A fülszöveg gyakorlatilag elmondja a történetet, semmit nem spoilerezek.
Hívták már sok mindennek: anarchistának, elmebetegnek, gyilkos bohócnak, de „fehér lovagnak”? Soha. Legalábbis eddig…
Egy olyan világban, ahol Joker kigyógyult őrületéből és gyilkos hajlamaiból, az immár Jack Napier néven ismert férfi nekilát, hogy helyrehozza korábbi gonosztetteinek következményeit. Először is kibékül elhagyott barátnőjével, Harley Quinn-el, majd minden erejével azon kezd dolgozni, hogy megmentse a várost attól az embertől, akiről úgy hiszi, valójában Gotham legnagyobb bűnözője: magától Batmantől!
A szupersztár képregényalkotó Sean Murphy (HELLBLAZER, TOKYO GHOST) nyolcrészes minisorozatában egy kifacsarodott Gothamet mutat be, hősökből és gonosztevőkből álló hatalmas szereplőgárdával. Ám ennek a tragikus történetnek voltaképp két igazi főszereplője van, egy hős és egy gonosztevő: Batman és Joker.
De valójában melyikük a hős… és ki a gonosztevő?
És csakugyan erről szól ez a képregény. Meglepő fordulat!
Azonban beavatlak, gyere közelebb, fülbe súgok: teszi olyan ügyesen, olyan okosan, olyan furfangosan, hogy még én, az olvasó is elgondolkodtam rajta, nem kellene-e Batman-nek visszafognia magát, és teret engednie a megváltozott Jokernek. Aki alapvetően az egyik leggonoszabb bűnöző Gotham városának a fennállása óta. Űűűűgyesss! Mert smink nélkül Joker egy jóképű, megnyerő fiatalemberré válik, aki még erőszakos helyzeteket is békésen old meg. Nem is csoda, hogy pillanatok alatt mindenkit a maga oldalára állít.
Arról nem is beszélve, a változást Batman érte el benne, mert haragjában nyilvánosan teletömte gyógyszerrel, amitől Joker Jack Napier-ré lett. Amely formájában vezető politikussá avanzsálódik. Sejtheted, Batman meg a falra mászik dühében. (Micsoda spontán képzavar: a denevér ember falramászik dühében.)
Jack Napier hamarosan meggyőzi Gotham lakóit, hogy gyakorlatilag a legnagyobb ellenségük: Batman. Piszok sokba kerül nekik, évi hárommilliárd dollár a helyreállítási alap, amit arra költenek, hogy helyreállítsák, amit Batman lerombolt. Igaz, ami igaz, elgondolkodtató összeg. Mindenki számára.
A történet csavarja, hogy Batmant letartóztatják, és Jok... Jack Napier látogatja őt meg a börtönben. Mert segítségre van szüksége. Batman-ére.
Történt ugyanis, hogy Joker szerelmes segítője begőzölt, mert a párja jófiúvá lett. Ő Jokerbe szerelmes, Jokert akarja visszaszerezni. Az új segítő csajszi meg reciprok, ő Jacket szereti, és Jokert akarja semmivé tenni. A régi csajszi erősebb, belőle lesz a neo-Joker, hogy legyen ki ellen harcolni ebben a kötetben is. S persze azért van csavar egyéb is: a megváltozott Joker-Jack sem olyan hótiszta ám, vannak tervei, és annyira... de ez már valóban spoiler!
Ennyiből is láthatod, nem egy pofonegyszerű, a sablonokhoz ragaszkodó történettel van dolgunk. Nekem emiatt nagyon tetszik, amit olvasok. A kapcsolatok árnyalása, felborulása, átváltozása igen érdekessé teszi a küzdelmet. Néha maga az olvasó is kételkedni abban, hogy vajon az érzelmeivel a jó oldalon áll-e, akinek szurkol, az-e, akinek mondja magát?
Hogy a viharba ne lenne kétséged, barátom, amikor még maguk a szereplők is kételkednek önnön identitásukban és érzéseikben!
A célja mindenkinek egy, pedig nem is a magyar választásokról van szó, Gotham felemelése és megtisztítása. Jobbára egymástól, hogy minden jobbá válhasson. Ha jól fogom fel, a Fehér lovag választási kézikönyv. :-D
A RAJZOKRÓL
A történet és annak bemutatása egy embertől származik. Aki egy másiknak is, a színezőnek a nevét is odaírta a borítóra. Méltán. Az utóbbit Matt Hollingsworth-nek hívják. Az előbbi, Sean Murphy pedig így fest.
Ahogy nézhetted eddig is, a rajzai az átlag Batman-ekhez képest (mármint ha egyáltalán van ilyen; a tudatomban van) szálkásabbak, vonalkásabbak, de ha kell, mégis meglepően részletesek, sőt, van, amikor karikaturaszerűek, mégis tökéletesen egységes az, amit a kezedben tartasz (ha a kezedben tartod a kötetet).
S mert nem olyan átlagosak a rajzok, nekem sokkal jobban tetszett mindaz, amit láttam. Minden bizonnyal illene ismernem a szerzőt. Eddig nem tettem ilyet. Most, hogy picit utánanéztem, nem volt aha-élményem. Hátha neked lesz: katt!
De annyi bizonyos, hogy iparkodom megjegyezni a nevét, mert csudára tetszenek a rajzai. Úgy mindenestül, tokkal-vonóval, bruttó.
MIRŐL SZÓL A KÖNYV?
Nem, nem erről írtam fentebb! Ott a történetbe avattalak be valamelyest. Most az a rész következik, amikor megmondom, mit gondolt, érzett, látott, hallott, tapasztalt a szerző, amikor a Fehér lovag-ot írta. (Gondolom meg van, amikor egy kritikus megírta, mit gondolt Arany, amikor az általa cincált versét írta. Mire Arany: „Gondolta a fene!” Ami történet az urbanlegends.hu szerint kamu. De piszok jól hangzik!)
A könyv arról szól... Tudja a fene, miről szól! Ha akarom, csak egy frappáns, ötletes kiforgatása az átlag Batman-sztoriknak. Az én olvasatomban azonban több. S most jól belemagyarázom, mit gondolt Murphy.
Murphy azt gondolta, hogy a média abból csinál sztárt, aki akarja, aki hagyja, s akiből akar. Murphy azt is gondolta, hogy a média azt tapos sárba, akit csak akar, mert nem kell mást tennie, csak a megfelelő adatokat megfelelő logikával kell összekötni, és a gazember angyal és az angyal gazember. Csak máshová kell tenni a hangsúlyokat és nem kell tudni információkat, nem szabad mindent nyilvánosságra hozni.
Murphy azt is el akarta mondani, hogy ha jó vagy azoknál, akik megmondják, ki a jó, akkor tök mindegy ki voltál előtte, mit tettél, jó leszel. A kamerák csak az előnyösebb oldaladat fogják venni.
Mitöbb: ha köztörvényes bűnöző voltál/vagy, az sem okoz semmi problémát, attól még simán lehetsz sztár! Sőt, ha olyan politikai rendszer fenntartója voltál, amely emberek tömegeit gyilkolta meg, tette tönkre, lehetetlenítette el, akkor is? Gotham-ben? Ne viccelj! Hát, hogy a viharba ne lehetnél? Sehol máshol, de itt igen!
Ugyan hol lenne máshol elképzelhető, hogy egy tényleg jópofa, szimpatikus, de azért mégis csak bankrabló faszi a közvélemény szemében Rózsa Sándorrá legyen? Vagy hogy egy híres színészért egyöntetűen kiálljanak a szakmatársai, miután drogos állapotban súlyos balesetet okozott? Ugggyan miért ne lehetne megbocsátani, túllépni az egyszeri botlásán, hogy aztán csodálhassuk a művészetét?
Ennek persze a fordítottja is működik (persze ez is szigorúan csak Gotham-ben): azok, akiket nem szabad szeretni, évtizedekkel ezelőtti dolgaikért, vagy csip-csup, szirszar okok végett vezekelnek, akár azzal is, hogy mindörökre diszkvalifikálták őket a munkaterületükről.
Aztán gondolt még arra is Murphy, amikor megalkotta a Fehér lovagot, hogy soha nem lehet igaza annak, még a nagy számok törvényének valószínűsége szerint sem, aki szembemegy mindenkivel, hogy a fentieket leleplezze. Hogyan is lehetne? Egynek igaza van, mindenki más tévedne, apafej? Légy má' komoly! Mindenki szembejön az autópályán, mi?
Meg még az is a fejében járt, hogy a többségi vélemény még barátok esetében is übereli a kapcsolatot. Egyértelmű, akit nem szabad szeretni, azt bizony nagyon nem szabad szeretni! Senkinek! Akit szeretni kell, azt viszont mindenkinek kötelező ájult tisztelettel imádni.
Ahogy Vonnegut mondaná: így megy ez! Tehetek én arról, hogy ez mind kétséget kizárón, tutira ott jár Murphy fejében?
*
A képregény végére borítsunk fátylat! Vagy ahogy Virág elvtárs mondta klasszikusul: „Spongyát rá!” Olyan kis nagyon amerikai, marha látványos, fárasztón gigantikus, és persze helyreáll a mindenféle rend (közéleti, közterületi, erkölcsi, etikai), a rossz rossz helyre kerül, a jó nem nyeri el méltó büntetését, tudod, ismered minden amcsi filmből. Képregényből.
Fumax, Budapest, 2020. 224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701330 · Fordította: Sepsi László
9/10
2022 április vége. Egy olyan kis csendes, dolgos nap. Kelés, utazás, vezetés, beszélgetés (nekem vannak a világon a legjobb közvetlen kollégáim), búcsú, egy Győry Miklósos rajzú „Thyl Ulenspiegel” megszerzése, gyógyszertár (vagyon), végre SzFT!, utolsó kávé, az első, tavaszi büdös láb miatti, korai fürdés, írás, vacsi...
