ALKOTÓK:
matt fraction
javier pulido – david aja – steve lieber – jesse hamm – annie wu
francesco francavilla
Egy képregény-boltban láttam meg első alkalommal. Belenéztem, mert a borító kíváncsivá tett. A belső annyira nem győzött nem, fel sem írtam magamnak, hogy keressem a könyvtárban. Az, hogy megvegyem, végképp meg sem kísértett.
De a könyvtárban aztán konkrét keresés nélkül is összetalálkoztunk. Pár másodpercig tűnődtem, hogy csak az első kötet jöjjön-e velem (még mindig nem voltam meggyőződve, hogy ez engem érdekelni fog), de mert most alig hoztam ki valamit, sietnem is kellett, hát jött mindhárom.
Igazából abban teljesen bizonyos vagyok, hogy totálisan bizonytalan vagyok, tetszik-e... S nem azért, mert szuperhősös (amitől, amint az híresen köztudott, én távol erősen távol tartom magamat), hanem... De az indoklás már maga az értékelés. Lássunk hát neki!
Ugyan kikaptam már a blogom egyik kommentelőjétől, amiatt, hogy be mertem vallani, a Metró 2033 könyvsorozatot nem olvastam, mert több kísérlet után, érdeklődés hiányában végül feladtam, hogy a szellemi magamévá tegyem, de a képregény-változatot végigolvastam, néztem, és mertem róla írni.
A kommentelő elő leszedte rólam a keresztvizet: ha valamiről semmit sem tudok, és nem is érdekel, egyáltalán, ha lusta vagyok olvasni, és csak képeket nézegetek, hát legyek rá büszke, hogy tudatlan vagyok, és még hirdessem is a tudatlanságomat, és ezentúl, írjak olyan könyvekről bátran, amiket a kirakatban láttam vagy csak hallottam róluk!
Elsőre meglepődtem, másodjára csuda jót mosolyogtam a kommenten. Úgy fest, annak, aki írta, Glukhovsky trilógiájában gyökerezik az identitása teljessége. Viszont a szövegértelmezés még nem a legerősebb oldala.
Nos, azt hiszem, emiatt a Sólyomszem miatt is ki fogok tőle kapni. Tudniillik, fityfenét se tudtam róla ezelőtt. Gáz, de még a Szuperhős csapat összességéről sem, amelynek Sólyomszem a tagja. Ja, a Bosszú Angyalairól. Egyesével igen, így csapatban nem. Ennek oka egyértelműen az érdektelenségem az irányukba.
Ezért nem tudtam azt sem, hogy Sólyomszem úgy szuperhős, hogy semmi különleges képessége sincsen, folyamatos edzésben kell tartania magát, hogy pontosan lőjön az íjával. Azt sem tudtam, hogy íjász... Igen, íjász! Sőt arról sem volt fogalmam, hogy létezik. Mármint persze nem a valóságban létezik, de hogy létezik mint képzelt szereplő. Szóval semmit sem tudtam. Egészen konkrétan még azt sem, hogy Sólyomszem Marveles-kreatúra. Ha tudom, nem hozom haza a sorozatot.
Azonban végső soron, bár vannak ellentmondások, ezzel veszítettem volna. Lám, lehet bukta a tapasztalaton alapuló prekoncepció is! Amivel egyébként képtelenség nem élni a mindennapokban. Mármint nem a buktával, hanem a tapasztalatokon alapuló prekoncepcióval.
*
Clint Bartonnak hívják Sólyomszemet. Teljesen hétköznapi manus. Jóképű harmincas, egyedül él, bár nője mint égen a csillag. Ő maga rimánkodja be magát a Bosszú Angyalai közé.
Tudod, ez ilyen szuperhősök.ligája csapat. Olyan prominensei vannak mint például Vasember, Amerika Kapitány, Amazon, Vízió, Darázs, a Skarlát Boszorkány és Góliát. És persze Sólyomszem. De a felállás egyáltalán nem kőbe vésett. A sorozat indulásakor tagja volt a csapatnak Thor és Hulk is. Vagyis nem valami vadonatúj formációról van szó, a csapat idén már hatvanegy éves.
Szóval Clint Baron. Baron nem egyedül Sólyomszem. Állandó, legnagyobb sajnálatára szigorúan harcos partnere Kate Bishop. Aki legalább olyan kiváló íjász és legalább annyira pragmatikusan merész mint Baron. Barton egyfajta mentora Bishopnak. Tréfás, amikor a párbeszédekben mindketten Sólyomszemnek nevezik a másikat.
A Sólyomszem-sorozat első három kötetében... Illetve csuda tudja, hogy melyik az első három... Na, akkor újra: a Sólyomszem képregény Barton és Bishop-sorozatának első három kötetében (már megjelent magyarul a negyedik és az ötödik kötet is) a Bosszú Angyalai éppen csak, hogy szerepelnek. De inkább nem. Ezáltal a sorozatban nyoma sincsen a szuperképességeknek, maradnak a földhöz ragadt megoldások: ököl és íj.
S itt egy pillanatra meg is állok. Ezt az első három kötetet csokorban értékelem. Elsősorban azért, mert az egyes részek között nincsen, vagy nincsen akkora különbség, hogy az egy-egy blogbejegyzést megérdemeljen, megtöltsön.
S nem fogok külön-külön áradozni vagy éppen fanyalogni az egyes grafikusok választott stílusa, teljesítménye felett sem. Részletekre fittyet hányó nagyvonalúsággal, igazságtalanul egységként kezelem a szériát.
Barton egy bérházban él. A tulaj egy melegítő-egyenruhás banda tagja, kisfőnöke. A melegítős bagázs verbálminimummal kommunikál: minden második szavuk, függetlenül attól, kivel, milyen összefüggésben beszélnek: „Tesó...” Ezt részben az indokolja, hogy például a ház tulajának a neve: Iván. Vagyis a banda orosz nációjú. Ez lesz az a banda, amelyik a nagy bandakonferencián bevállalja Barton likvidálását. Vagyis lesz gond bőven a csíkos mackós egyenruhásokkal. Ez az alap.
*
A történetbe ennél mélyebben nem érdemes belemenni. egyfelől minek spoilerezzek el dolgokat, másfelől annyira nem nagy a sztori. Egyáltalán nem a sztoritól lesz érdekessé, amit látunk és olvasunk. Olyannyira nem, hogy kétszer futottam neki az olvasásának. Elsőre nem kötött le. Másodszorra sem, de akkor elkaptam valamit a fílingből, az nem engedett.
Ha akarom érdekes, ha akarom egyfajta bűnügyi, akciós sablon. Szabad országban lehet választani. Ahogy a sztoikus, szkeptikus narrációs hangnem is nagyon ismerős. Mert szinte adja magát, hogy akit egy székhez kötözve szamurájkardos ninják akarnak lemészárolni, és menekülésképpen kiugrik egy toronyház ablakán, az a székhez kötözve (bár a nagyon sokadik emeletről zuhanva tulajdonképpen teljesen indiferens, tud-e szabadon mozogni) tök nyugodtan konstatálja magában, hogy ez bizony „necces helyzet”... Aham... Mindenesetre a szkepticizmus csuda jópofa. Minden más esetben is. Mármint Sólyomszem minden más esetében is.
Ahogy a térben és időben ugráló, kicsit sem lineáris elbeszélőmódot sem a Sólyomszem szerzője találta fel és ki. De ettől még működik, és jócskán dob a színvonalon. Elcsépelt, közhelyes, de leginkább a két alapműhöz, a Watchmen-hez és a Sin City-hez hasonlíthatom. Nem lop ezekből a Sólyomszem, de a hangnemében, a távolságtartásban, a szkepticizmusában, a faarcúságában és a történetek felépítésében vannak hasonlóságok. Ezáltal lett számomra fogyasztható, maradásra bíró az egyébként annyira nem túl érdekfeszítő történet.
*
A grafika, a színezés, vagyis a leglényeg. Leglényeg, mert képregényt olvasunk. Több olyan művel találkoztam, amely egyértelműen a megjelenésével, a vizuális tartalmával és egyáltalán nem a történetével nyert meg magának. Ilyen volt például a Blacksad és a Saga is. Mindkettőnek írtam az összes, eddigi, magyar nyelvű részéről. Ha más stílusú rajzokra gondolok, akkor a Persepolis vagy a Takarók jut elsőként az eszembe. Meg Nyugat + zombik. Annak a története például rohadtul fárasztott, de a rajzok remekek voltak!
Az sem mellékes, hogy a Sólyomszem nem átall kísérletezgetni is. Előbb meghökkentem, majd jót mosolyogtam a megoldásain, miközben elismerően cöccögtem is. Érdemes a szövegekre is figyelned az alábbi két kép esetében!
A Sólyomszem rajzai összeségükben nekem olyan kis professzionálisan semlegesek, semmitmondók. Ha belelapozok bármelyik füzetbe, biztos, hogy engem nem fog meg, amit látok. De a megfogalmazásomban nagyon lényeges a professzionális szó. Mert ha egy kicsit elmerülök a rajzokban, az összhatásuk dinamikájában, különösen, ha egész oldalakat, pláne, ha oldalpárokat nézek, akkor jócskán árnyalódik a helyzet. De ezzel együtt nem volt olyan rajz, oldal, oldalpár, amelyhez visszalapoztam, mert valamiért, akármiért, bármiért olyan mély benyomást tett rám. A végső benyomás, tök fura, mégis az maradt, hogy élvezetes volt lapozgatni a sorozatot, s ha a könyvtárban bent lesz a folytatás, akkor biz'a jön velem. De szűknél is szűkebb polcomon nem fog helyet foglalni. (Jó, tudom, soha ne mondd, hogy soha. Majdnem ingyenért azért lehet, hogy de...)
Van még jó pár képem, nézegesd, ismerkedjetek! A mindennapi dolgok roppant plasztikusak, majd kapd fel a fejedet a slozin trónoló pasas ábrázolásának a természetességére. Például.
1. Bubi Bolt, Pécel, 2022, 92 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150159430 · Fordította: Kóbor Róbert
2. Bubi Bolt, Pécel, 2023, 92 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150159508 · Fordította: Kóbor Róbert
3. Bubi Bolt, Pécel, 2023, 112 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158230100 · Fordította: Kóbor Róbert
7/10
2024 Földanya havának első napja. Holnap munka, sulikezdettel: őrültek háza lesz a város. Előre utálom. Rája adásul Tibor kollégám szabin lesz, ezáltal három munkakört töltök majd be.
*
Kicsit sűrű volt a hétvége. Elszoktam tőle. Péntek este taxist játszottam egy ismerősnek, szombaton Csemeténél voltunk az agglomerációban a párja születésnapját ünnepelni, vasárnap pedig a fiaméknál Szigethalmon, pálinkázni, kertet dicsérni és enni. Én lakli, nálam fejjel magasabb másodszülöttem, aki érzelmes, értelmes nagyon férfi lett a suttyomban elröpült évek alatt! S kitartó, türelmes, ezáltal bizonyítottan nagyszívű párja nekije!
Azt hiszem, boldog lehetek mindkét gyerekem választottja miatt, le a kalappal az összes előtt. De tulajdonképpen ez Csemete párjára is teljesen igaz. Hogy teljes legyen a kép.
*
Az egyik zenei Facse-csoportba dobta be valaki Erik Norlander nevét. Hát két napja azt hallgatom. Megunhatatlan, éppen nekem való muzsika, albumról albumra. Mondjuk, ezt ha meghallgatod...
