Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Craig Thompson: Blankets – Takarók

Egy csodálatos, aprólékos, őszinte, semmitmondásos képregény

2021. július 10. - Mohácsi Zoltán

thompson_blankets_takarok.jpg

Végre védettségi oltási igazolvány nélkül látogatható a könyvtár! Alig vártam. Aztán majdnem üres kézzel jöttem ki. Valahogy semmihez nem volt kedvem, sem szépirodalomhoz, sem ismeretterjesztőhöz, de még képregényhez sem nagyon. Olyan csihipuhis volt mindegyik, s nem fűlt hozzá egy porcikám sem...

De ez a dromedár nagyságú, úgy öt-hat centi vastag, vagy húsz centi magas féltégla jönni akart mindenképpen.

Nem csihipuhis.

Volt már a kezemben, visszakerült a polcra. Egyszer még most is, de aztán addig-addig erősködött szelíden, amíg a hónom alá nem csaptam. Egyedül őt vittem magammal, semmi mást. Volt akkora súlya, mint három másiknak. S volt is annyira jó. Meg nem is. De inkább igen. 

Na, lássuk, mit beszélek miért itt össze-vissza!

Ez a hiper vaskos képregény, ötszázkilencvenkét oldal (!) voltaképpen nem tudom micsoda. Annyi minden kétséget kizárón bizonyos, hogy a szerző önmagáról készítette, a saját életét rajzolta meg. De mégsem életrajz. Részben egy gyerekekkor cserepeiből áll, részben egy szerelem története, és részben egy világnézeti változás (szó szerint) rajzát láthatjuk magunk előtt. 

thompson_blankets_takarok_02.jpg

Ami történik

Amerikában vagyunk, kisvárosi miliőben, fundamentalista keresztény családot látunk, két gyerekkel. Az egyik, a nagyobbik gyerek a főszereplő. A szülők komolyan gondolják a kereszténységüket, annak minden áldásával és a félreértésének minden átkával együtt. 

Craig egy nyápic, csenevész hosszú hajú kis srác volt, csúfolkodások, zaklatások állandó céltáblája, konfliktusok elszenvedője. Lúzer, na! Sem magát, sem az öccsét nem volt képes megvédeni. Egyetlen kiemelkedő tulajdonsága volt: jól rajzolt. De az iskolai közegben ez az introvertált képesség sem vált a javára. Még azt sem mondhatjuk, hogy jellemileg valami különleges lenne: a feszültségeit, az iskolatársak baxtatásait, az apja elképesztő nevelési módszereit az öccsén vezeti le. Az egész emberi jelenség (nem a megfogalmazása, az nagyon is ütős!) erőtlen, nyámnyila. Csernus úgy fogalmazná, teszetosza puhapöcs. 

S mert ez a természet rendje, Craig növekszik, kamaszodik, fiatal felnőttködik. A jelleme az idő múlásával annyira nem változik, nagyjából minden marad a régiben. Amit a család kereszténysége, illetve a kereszténység mindennapi megélésének a félreértése csak még inkább fokoz. 

Egy keresztény táborban megismerkedik egy lánnyal, Rainával. Ugyan hatszáz mérföldre laknak egymástól, de mert a szimpátia kölcsönös, megszervezik, hogy a tábor után is találkozzanak: Craig megy két hétre Rainaékhoz. Raina családja is keresztény család, de éppen a mélypontját éli. A lánynak van egy édes és két fogadott, fogyatékos testvére. A szülők éppen válófélben vannak, az apuka még kapaszkodik, azonban az anyuka elengedett már mindent.

A képregény törzse ennek a két hétnek a története, Craig és Raina kapcsolatának az alakulása. Ami kiegészíti, magyarázza, színesíti, az Craig múltja, illetve az, hogyan befolyásolja, alakítja, módosítja  a szerelmüket a keresztény háttér. 

thompson_blankets_takarok_03.jpg

Miről szól a képregény?

Igen, voltaképpen ez a kérdés. Előre mondom: egyáltalán nincsenek benne nagy történések, drámai konfliktusok, nincsen lelket tépázó szellemi, érzelmi viharok. Nagy érzések, rácsodálkozások, változások vannak, a valóságot erősen nyaktaslizó metafizika dilemmák vannak. Mégis, összességben azt mondom, a képregény nem valamiről szól, hanem Craig Thompsonról. 

Belegondolva különösebb tanulsága sincsen. Sőt, az ember gyereke olvasó egy kicsit néz is a végén, hogy, oké, ez volt a szerelem története, és ez volt egy szellemi változás vázlata, és akkor most mi van? 

Kicsit olyan érzésem volt, hogy Craig számára, bármilyen is volt, bármire is jutott a Raina-szerelem, élete meghatározó élménye volt. Amiben minden bizonnyal benne van, hogy a szellemi magára találásnak is eszközévé vált a szerelmük. 

Többször írtam már róla: Áginak hívták. Én tizenhat voltam, ő tizenöt. Három évig voltunk együtt. Ahogy utólag belegondoltam, egy éjszakát sem töltöttünk együtt. De a másik nemet egymáson keresztül tanulgattuk. Mellette éreztem először, hogy milyen az, amikor biztonságban van a lelkem, a szívem

S mellette éreztem először azt is, milyen az, amikor elárulnak, cserbenhagynak és hogyan válhat egy kapcsolat a játszmák és elhallgatások terévé. 

Ági sokkal értelmesebb volt nálam. Úgy két éven belül kezdtem látni, hogy ebből lehetnek nagy bajok. Az én célom a pillanatnyi nyugalom és a túlélés volt. Ő már akkor agykutató akart lenni. (Az is lett, Amerikában.) Eléggé eltérő célok. A kapcsolat vége felé én maximum kirándulni, meg őszinte kőkemény rockkoncertekre jártam, ő meg habfürdős medence-partira, ahol Hernádi Gyula is részt vett, akivel hamarosan egy társasjáték készítésébe fogtak. Amikor éppen nem a Schola Hungaricával volt nyugat-európai koncertkörúton. 

S mellette tapasztaltam meg, hogy az ember szíve is ökölbe tud szorulni. Az utolsó, igen dicstelen fél évünk végén kérdezte meg, egyértelmű hátsó tartalommal: 
– Te voltál valakivel ez alatt a fél év alatt?
Mit mondhattam volna mást?
– Nem, Ági, én szeretlek téged...

Azt, hogy vége, én mondtam ki. Három évre döglöttem bele. De a kapcsolatot vissza nem csináltam volna semmi pénzért. Csak hiányzott az arca, a hangja, a fitos nózija, a teste, az illata, az íze, mindene. De akivé ő lett, az már nem hiányzott. Az már másvalaki volt, mint akit én szerettem. Nem rosszabbá lett: mássá. 

Semmi történet. Gyönyörű volt benne lenni. Rettenetes volt a befejezés, de még az sem drámai szinten volt rettenet. Kívülről semmi különös. Számomra hihetetlenül fontos volt. Ha rágondolok a mai napig úgy gondolok rá, hogy szép volt. Nem csak Ági, hanem maga a kapcsolat volt szép. De ha megírnám, vagy rajzolni tudnék, és lerajzolnám, valami olyasmi sülne ki belőle, mint Craig története. Egy nagyon a megfogalmazástól függőn szép történet, különösebb tanulság nélkül. 

Hasonló módon nincsen túlbeszélve Craig szellemi változásának az esete sem. Az bizonyos, hogy sokak számára azok a stoppok, amik a történések adott pontjain Craiget fékezik, itt és most Magyarországon a legtöbb olvasó számára érthetetlenek. (Hogy egy kamaszsrác évekre visszamenőlegesen csak egyszer önkielégítsen? Hogy ne ragadja meg az első alkalmat, hogy egy nő lábai közé vesse magát és fogjon rajta mindent, ami fogható? Hogy a lelkiismeretével küzdjön, mert egyszer meztelen nőt rajzolt? Hogy a lány ágyából kikelve, ahol semmi sem történt, a saját ágyába visszabújva Jézus arcát bámulja a falon? Ez itt és most érthetetlen, egészségtelen korlátoltság. 

S nem tudok szabadulni attól a gondlattól, hogy magyar vagy inkább európai környezetben Craig szembefordulása az örökölt vallásával sokkal inkább elégedettséget szül, mintsem a folyamat mély megértését. A gyülekezetével való szembe fordulásban a magyar olvasó számára sokkal inkább szabadulás mintsem az eszmélés a fontos. A valami-ellen mindig sokkal többet mond, mint az épülés, a fejlődés.

S majdnem teljesen bizonyos, hogy afelett elsiklik majd minden honfitársam, amit Craig állít: csak a szervezett gyülezetesdinek fordított hátat, Jézusnak nem

thompson_blankets_takarok_04.jpg

Lövésem nincsen, ezt hogyan lehetett volna, illetve, hogy lehetséges-e egyáltalán ezt rajzokon ábrázolni, de számomra bár a személyes múltam miatt teljesen érthető és átélhető volt ez a rész, mégis valahogy felületesre , súlytalanra sikeredett. 

Számtalanszor írtam már: tizenhét évig egy protestáns egyház tagja voltam. Aktív tagja. Előadásokat tartottam, egy helyi gyülekezet vénje voltam, rendszeresen rendeztem az otthonunkban Biblia-köröket, folyóiratot főszerkesztettem, könyvet írtam. Ott voltam, na! 

A válásomhoz vezető út aztán nagyon sok mindent átértékelt, megváltoztatott bennem a hitemmel kapcsolatban is. Ahogyan az a tény is, hogy még a válás hivatalos kimondása előtt, de már a válókereset beadása után megismertem Szerelmetesfeleségtársamat is. 

Nagyon sokat rontott a helyzeten (vagy segített a változásban, változtatásban az egykori hittestvérek hozzám/hozzánk állása. Vagy a közöny fájt: ahhoz képest, hogy mennyi mindent tettem a helyi gyülekezetért, az egyházért, igen könnyen vették semmibe, hogy én kerültem bajba. Vagy éppen az aktivitástól szorult ökölbe a kezem.

  • Volt, hogy Szerelmetesfeleségtársamtól megkérdezték, tényleg őmiatta váltam-e el az exemtől?
  • A helyi gyülekezet lelkésze pedig felhívott, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel csak újra-keresztséggel rendezhetem a tagságomat, mondta, holott vele egy szót nem beszélgettem előtte a magánéletemről, tehát csak pletykákra hagyatkozhatott;
  • A kizárásunkról, mármint az exeméről és az enyémről, így értesültünk, a gyülekezet be sem hívott minket beszélgetni, meghallgatni, megkérdezni; újra mondom, vezető voltam ott. 

Tehát például azt a jelenetet teljesen átérzem és megértem a képregényből, amikor Craignek egy gyülekezeti tag meséli, hogyan süllyedt a testvére fokozatosan a bűn mocsarába, és hogyan tette magáévá minden bűnök legnagyobbját, a homoszexualitást. S hogy ő, a gyülekezeti tag ezen úgy próbált segíteni, hogy teljesen távol tartotta magát, mintegy deklaráltan a bűnöstől, évek óta nem találkoztak.

thompson_blankets_takarok_09.jpg

A legnagyobb megpróbáltatás azonban gyülekezetesdiből való kiszállásban azonban nem is az ostoba, embertelen, bigott emberi hozzáállások elviselése, feldolgozása volt. (Teszem hozzá, azóta többen bocsánatot kértek az akkori viszonyulásukért. Van tehát fejlődés!) Sokkal komolyabb belső harc volt bizonyos váltók visszaállítása. Itt és most nagyon nehéz lenne frappáns röviden megfogalmazni, mekkora tépelődést jelentett például tizenhét év absztinencia után elkortyolni egy pohár bort, vagy legurítani egy üveg sört. Rágyújtani egy illatos szivarkára. De kezdetben még a Szerelmetesfeleségtársammal való intim együttlétek is okoztak fejtörést, hiszen házasságon kívül estek meg. Ahogy nem voltunk házasok még akkor sem, amikor összeköltöztünk... 

Érdekes módon azonban a legnehezebb az a szellemi váltóállítás volt, amit az egykori közösségem egyes hitelveivel kapcsolatban, sőt a Bibliával kapcsolatban voltam kénytelen véghez vinni. 

Hidd el, nagyon nem könnyű, nem egyszerű dolog világnézetet váltani. Ez csak Szerelmetesfeleségtársamnak megy könnyen valami hihetetlenül könnyed eleganciával: 
– Ja, nem úgy van, ahogy gondoltam? Indokold! Igen, értem, igazad van: akkor ezentúl ezt nem gondolom. 
Elképesztő! (Bár ahogy telnek az évek, ő is egyre lassabb, csontosodik megfelé.) 
Mindenki másnak komoly megpróbáltatás egy ilyen váltás, változás. 

Nos, ezt nem annyira sikerült Craignek elkapnia. Szerintem. Ahogy írtam, nagyjából mindenki, aki nem élte át, amit ő, csak a vaskalaptól való megszabadulást fogja érzékelni, nem pedig a változás folyamatának a fájdalmát. 

Pasztelles, apró drámák

Ahogy mondom: a Takarókban nincsenek nagy konfliktusok, látványos drámák. Ami konfliktus és dráma van, az pasztell színekkel, lírai vonásokkal kerül a tudomásunkra. 

S Thompson ebben hatalmas. Nem nagy: hatalmas. A történet, mondom, végső soron semmitmondó, mindennapi, tanulságtalan. A megfogalmazás azonban torokszorító, lélekszaggató, könnycsepptörlős. 

Mondok példát. Craig Raina falára fest egy képet: ők ketten ülnek egy fa ágain. Amikor megszűnik a kapcsolatuk (suta ez a szó, de tényleg így van a képregényben), négy oldalon keresztül látjuk a festményt, amit egy kéz Teddy-hengerrel átken: a képből egyre kevesebb látszik, s végül csak egy vonalka marad belőle... Majd az sem. 

Ágival tulajdonképpen nem '85 december 29-én szakítottam, amikor kimondtam neki, hogy az eddigi minőségemben nem jövök hozzá többet. Sokkal régebben. Azon a napon, spirituális egy élmény volt, s utólag még inkább azzá vált, amikor a közös nyakláncunk rám eső részét levettem a nyakamból.

Egy bőrszalag volt, ráfűzött betűkkel. Az enyémen ezek sorakoztak: Á, G, I. Az övén a MOHA felirat jött ki. A saját nyakláncomat évekig csak alváskor vettem le a nyakamból. 

Volt egy nyárvégi délután, amikor vártam rá. Akkoriban jött vissza a Schola Hungarica európai körútjáról. Már találkoztunk, de még közel voltunk a visszatérés napjához. Akkoriban sehol nem voltak még a mobil telefonok, az internet, még vonalas telefon sem nagyon. Otthon ültem, vártam rá órákon át, már a megbeszélt időpont előtt, majd utána is. Aztán amikor lement a Nap, valamit megértettem: mintegy szimbolikusan levettem a nyakamból a nyakláncot, és soha többet nem vettem vissza. Nem azért, mert nem jött. Ilyen előfordult máskor is, szülők miatt, iskola miatt, értesíteni pedig akkor még nem tudott sehogy. Addig ez nem volt gond. Az a délután, az a nemjövetel másról szólt. 

Amikor decemberben megkérdezte, én voltam-e valakivel az elmúlt hónapokban, a kapcsolatunk haldoklása során, várta a viszont-kérdést. Nem kellett kérdeznem. Minden külső információ nélkül tudtam, és azon a beszélgetésen majdnem percre pontosan mondtam meg neki, mikor járt benne másvalaki: akkor, amikor levettem a nyakamból a nyakláncot, és magam elé tettem az asztalra, és csak ültem felette üveges szemekkel. 

Azóta sem értem a dolgot. Kicsit hátborzongató az intuícióm kínos pontossága. Ági is csak nézett rám, amikor közöltem vele a hűtlenségének az órára pontos időpontját. 

Az apró, mindennapi dolgok érzékeltetése, kifejezésében igazán hatalmas Thompson. Egy gyötrelmes, mert semmitmondásával mindent elmondó telefonbeszélgetés alatt nem Craig arcát látjuk, hanem a lábát, ahogy tapos a készüléken, a kezét, az ujjait, ahogyan tekergetik a zsinórt. Mindent elmond. Anyuka áll egy mindennapi, bármelyikünké lehet konyhában, a frigón mágnesek, üzenetek: otthonosság és a szürke napi rutin. Önfeledt rajzolás a padlón: az egyetlen önfeledt tevékenység, amit Craig végezni tudott. Autó megy az esti hóviharban a fák között. Figyeld csak! 

Voltaképpen ezek miatt lenyűgöző a képregény és válik sokkal inkább regénnyé. Nem fikázom a képregény műfaját: éppen a Takarók a bizonyíték arra, hogy a rajzok lehetnek annyira beszédesek, akár a betűk. Sőt. Sőt! Ez az, amivel Thompson megfog, és hatszáz oldalon keresztül nem enged el. Még akkor sem, ha az egész korántsem mond annyit, amennyit a részletek mondanak. Azt kell mondanom, hogy a szerzőnek érzései vannak, története nincsen. Viszont az érzései olyan komoly visszhangot vernek az olvasóban, hogy az teljesen feledteti a történet erejének a hiányát, sőt az esetenkénti túlírtságot is. Ööö... túlrajzoltságot... ööö... a történet egészéhez nem teljesen szervesen kapcsolódó jelenetkéket. (Nincsen sok, de van.)

S ez az, ami miatt nem elég egyszer olvasni, nézegetni, hanem, ó, jaj, helyhiány, az ember gyarló, kis lakásban élő gyermeke mégis állandóra szeretné  a polcon tudni. Balga bírvágy, pilleszárnyú esztétikum-csodálat... 

*

P. S.: A képregényhez nem tesz hozzá, ám el sem vesz belőle, hogy utólag megtudtam: Thompson a megjelent képregénnyel mondta csak el a szüleinek, hogy szakított a szervezett kereszténységgel. Bakszi! Ez milyen már? Úgy hírlik, hosszú lett a mosolyszünet. 

Erról viszont az jutott eszembe, hogy vannak olyan részletek a képregényben, amik annak tudatában, hogy a szereplők élhetnek, olyan kis izések. Thompson öccse mit érezhet, amikor több helyen az a fő gyerekkori tevékenysége, hogy összehugyozza a közös ágyukat? Ha érted, mire gondolok...

 *

P. S. 2.: A cím vajon miért többes számú? Tudja valaki? 

thompson_blankets_takarok_01.jpg

Vad Virágok Könyvműhely, Újhartyán, 2018, 592 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639998551 · Fordította: Rusznyák Csaba 

9/10

2021 júliusának a derekán, úgy, hogy két hete nem írtam semmit, mert a blogom anyagának a mentésével voltam elfoglalva; a Facebook még mindig gazembernek tart, a blogom címe mindenhonnan töröltetett, és meg nem osztható. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9716617734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása