Úgy Isten igazából soha nem foglalkoztatott a szuperhősök világa. Nagyjából hidegen hagyott Superman, Batman és a többiek ténykedése.
Talán kamaszkorom elején támadt bennem némi izgalom bennem valük kapcsolatban, amikor Nagyiéknál a szomszéd Tibi kölcsönadott néhány füzetet. Amikből egy szót sem értettem, csak nézegettem őket. A rajzok már akkor sem győztek meg igazán, valahogy éreztem, hogy Zórád, Korcsmáros, Dargay jobbak, művészibbek ezeknél.
Illetve egy Árpi nevű osztálytársam mesélte, hogy a filmben Superman kézzel állítja meg a vonatot... Vagy csak elragad egy kiskölyköt a száguldó vonat elől? Már nem is emlékszem. Superman és vonat biztosan volt benne. Az még valamennyire felcsigázott.
De ez a két alkalom volt összesen, amikor valami is mozdult bennem szuperhősék irányában.
Az évek során hideg-rideg maradt a viszonyunk. Még amikor Jack Nicholson lett/volt Joker, akkor is.
Amikor Heath Ledger játszotta Jokert, na, az már valami volt! Lett. Lenyűgöző volt az alakítása. A film maga nem volt nagy durranás, de Ledger végett nem egyszer megnéztem.
Aztán hallottam, hogy lett egy Batman képregény, ami más mint a többi. A fehér lovag a címe. Megtaláltam a könyvtárban, hoztam, olvastam, írtam róla. S igen, abban valóban van valami csuda megkapó, elgondolkodtató. Talán mert kicsit kiforgatja a Batman-sztorit, miközben a lényegét mégis érintetlenül hagyja. (A folytatása már nem volt olyan meggyőző.)
Joker csajával, Harleen Quinzel-lel ezekben talákoztam első alkalommal. (Miért nem tudom megjegyezni vajon ezt a nevet?) Már ekkor felfigyeltem rá. Ennek következtében a könyvre is, amelynek ő főszereplője, Az a könyv címe, hogy Harleen.
Adja magát a név, ugye? Harleen Quinzel. Aki esetileg Harley-nak szólíttatja magát. Sőt, néha csúfolásiból mások is úgy hívják, mert úgy tartják, érdekből tempósan „áthajtat” magán. Holott csak egy ilyen eset volt, akkor sem érdekből. Nem tisztán érdekből.
Szóval Harley Quinzel. Harlequin. (Mosolyogtató, amikor Joker is felismeri az összecsengést.)
A „Harleen” a moly.hu-n a 7. legjobb képregény és a 77. legjobb kortárs mű. Bármit jelentsen is ez. Az első 56-ban nincsen magyar szerzős képregény. Az 56. Bosnyák Viktória és Bernát Barbara „Elképesztő!” című kötetet. A 92. Lakatos István „Lencsilány”, a 98. Csepella Olivér „Nyugat + zombik” című alkotása.
A Harleen története viszonylag egyszerű. Egyfajta Stockholm-szindróma sztori. Hogyan szerelmesedik bele az orvosa a manipulatív gazemberbe, aki maga is beleszerelmesedik a manipuláció közben a pszichológusába. Avagy hogyan romantikus a gyilkosok szerelme?
A történet
Persze, ez egy Batman-sztori. Amiben Batman alig szerepel, és amikor de, még akkor is nagyjából a háttérben van. Más kérdés, hogy a megjelenéseivel a helyükre tesz dolgokat. De mindent összevetve túl nagy szerepe nincsen a történetben. Nem hangsúlyos.
Arról szól, hogy a fiatal pszichológusnak, ez Harleen, van egy elmélete, amivel szerinte meg lehet változtatni a rossz fiúkat. A kutatásaihoz megnyeri a Wayne Alapítvány támogatását. Sikerül bejutni a gothami elmegyógyintézetbe, Arkhamba. Ahol a gothami nehéz-, rosszfiúkat tárolják.
Arkham eredetileg egy Lovecraft által kitalált, massachusetts-i városrész volt. Tobb elbeszélésében és regnyében is szerepet kapott.
Harleen itt találkozik Jokerrel. Mondjuk nem először, mert egy utcai csetepaté során Joker nem vágta el Harleen torkát, ehelyett szabadon engedte. A csetepaté végkicsengése lett, hogy Batman révén Joker ismét az Arkhamba került.
Harleen az elmélete kidolgozására végzett interjúk során kerül kapcsolatba Jokerrel. Már az első találkozás után rémálmai lesznek, megkavarodik, megszédül. A kapcsolat egyértelműen több lesz mint aminek lennie kellene. Harleen lassan csúszik bele az empátia, a vágyakozás, a szerelem állapotába. A képregény ennek a belecsúszásnak, belevonzásnak a stáció-története.
Van persze akciós-rész is, mert azért mégiscsak egy Batman-sztoriban vagyunk, de az annyira másodlagos, hogy csuda. Persze itt van Harvey Dent is (aki egészen más okból és módon lett Kétarcú mint a filmváltozatban), az ügyész, meg Gordon, a rendőrfőnök, de az ő szerepük is másodlagos.
Harleen egyre több engedményt tesz Jokernek. Végül a karjaiban köt ki. A képregény végső soron egy erkölcsi félresiklás, lecsúszás, átalakulás története. Batman-keretek, -díszletek között.
Zseniálisan gonosz a történetben, hogy a zavart, tétova, hadarós, locsifecsi pszichológus úgy lesz nyílt és mosolygós, ahogy merül el a szmötyiben. Minél nyíltabban vállaja önmagában is, hogy akarja Jokert, úgy múlnak a rémálmai, egyre többet mosolyog, egyre határozottabb. Minél jobban süllyed, annál emelkedettebb a kedve, a hangulata.
S ezzel igazolja Joker elméletét: mindenki az elfojtásai szerint él, de mindenki lelke mélyén ott él az állat, csak fel kell szabadítani. Mondjuk legalább nem azt a divatos elméletet támogatja a kötet hogy mindenki jó valahol... Az igazság meg persze odaát van. Illetve félúton.
A módszer
Stjepan Šejić csodálatosan bánik az arcokkal, a mozdulatokkal, a kapcsolatok rajzbeli sejtetéseinek az értelmezésével. Esetében ezerrel igaz, hogy egy kép ezer szóval felérhet.
Harleennak annyi arca van, hogy az csuda. Ennek nem az az oka, hogy Šejić nem képes kétszer ugyanazt az arcot rajzolni. Az ok az, hogy képes az érzelmek tárházát ugyanarra az arcra, testre alkalmazni. Mert van, amikor egy hihetetlenül eltalált testtartás monológot mond el: Harleen csüggedt guggolásba roskad, a biztonsági főnök megkérdezi tőle, rendben van-e minden, mire ő nem változtat a helyzetén, csak knyújtott karral feltartja a hüvelykujját is. Szinte halljuk a csüggedt, lemondó választ: „Totál f@sza az egész, csak qva szar minden!” 
Ahhoz, hogy a mozdulatok, az érzelmek ennyire éljenek, az alkotónak ismernie kell az embert, a testbeszédet, és tudnia kell következetesen rajzolni. Egy-egy érzelem megváltoztatja az arcot, de az arc az érzelmektől függetlenül mégiscsak ugyanaz marad.
Elkepesztő az a mesteri fokozatosság, ahogyan az alkotó azt érzékelteti, Harleen hozzáállása miként változik az egyre inkább vállalt érzelmei hatására. De a szerző nem kíméli az olvasót sem, akinek szembe kell azzal néznie, hogy Harleen minél inkább közelebb kerül a hidegvérű pszichopata gyilkoshoz, annál szimpatikusabb válik . Miközben az ellenkezőjének kellene történnie. Mármint az olvasó lelkében.
Akit egyébként még Joker visszataszító intelligenciája is megfog magának. S azon kapja magát, hogy sokkal szimpatikusabb a számára ez az elképesztően beteg figura, mint az elcsúfított, szörnyszülötté lett, vérvicsorgó ügyész, Dent, vagy a komor, következetes, de vér nélküli megoldásokkal élő Batman.
Rá kell jönnie, hogy Šejić legalább olyan remek manipulátor mint Joker. Csak persze egészen más a céljuk, kinek-kinek a maga világában. (Jó, azt most felejtsük el, hogy Joker csak olyan mértékben lehet manipulatív, amennyire azt Šejić inettligenciája engedi!)
Azt hiszem, a sok szuperhős közül azért tudom Batmant leginkább elfogadni, mert voltaképpen semmi természetfeletti képessége nincsen, s mert bizonyos történeteiben a kapcsolatok, jellemek ábrázolása annyira plasztikus, annyira reális, hogy simán feledteti velem, mennyire elképzelt világban vagyunk, s mennyire rajzolt lények életéről, érzéseiről van szó.
A rajzokról
Ezek hátterén a rajzokról talán elég annyi, hogy felettébb remek eszközei a cél beteljesítésének. A szó szoros értelmében az volt a gondom, mit ne válasszak ki, amikor példafotókat csináltam a kötetről. Ez akkor is igaz, ha volt néhány legkedvencebb ábrázolásom.
Fumax, Budapest, 2020, 208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701781 · Fordította: Sepsi László
10/10
2022 szeptember közepe felé. Két napja itthon vagyok. Azt hittem covid, de nem az. Szerelmetesfeleségtársam is gyötrődik, de nekem jobb. Nem vagyok annyira vacakul, és nem kell dolgoznom. Neki ma is be kellett mennie az egyik szerződéseséhez. Nem vagyok gyehennául, csak nagyon jó ülni. Tegnapelőtt és tegnap lázközelben voltam, de csak hőemelkedésig jutottam.
Ez a „Harleen”-es bejegyzés mintegy bosszúból született, mert tegnap befejezés előtt egyel, öt bekezdés kivételével elmúlt a Jack Kirbys „2001: űrodüsszeia” teljes bejegyzése. Most éppen levelezésben vagyok a blog.hu-val, nem tudnak-e valamit tenni, hogy visszagyöjjék a szöveg, ne kelljen újra az egészet megszülnöm. [Nem tudtak mit tenni, blah!]
