Szerintem mindegyik értékelésben leírtam, hogyan találtam rá. Akkor ragaszkodva a szokásokhoz, hagyományt teremtek, és most is leírom. Hátha nem klattyolgattál vissza az előző bejegyzésekre. 

Olyan tizenegy-két éves lehettem. Édesapám és az anyai nagyszüleim családi összhangban kiadtak engem gebinbe a nagyszüleim szomszédjáéknak, Földiéknek. Nyár volt, valaki kellett, hogy vigyázzon a kiskamasz Zotyira. (Mer' ugye, gyárilag Zoltán vagyok.) 

Ennek ellenére a nap nagy részét egyedül töltöttem a valószínűleg a ráckevei  Duna-ágon levő telkükön. Főleg a csónakban. Amíg Földi néni (a keresztneve direkt nem jut az eszembe) főzött, házimunkált, engem parlagon hagyott. Délutánra előkerült a család kisebbik fia, Tibi, aki pár évvel idősebb volt nálam, és elég jóban voltunk, a délutánokat már együtt töltöttük. Nem tudom, ő merre lehetett délelőtt, és arra sem emlékszem, hogyan került elő: jött, hozták, hopponált....? 

Egyre az jár a fejemben, hogy a viharba nem féltettek a Duna mellett, egyedül? Tibivel délutánonként volt, hogy kettesben áteveztünk a szárazföldre, a boltba, meg vissza. Ehhez meg kellett kerülni a sziget csücskét. No, volt hát bizalom, látod! 

A délelőtti szabadidős tevékenységem elsősorban (meglepő fordulat következik, kapaszkodj!) olvasásból állt. Jobbára a telek stégjéhez, a nádas takarásába kikötött csónakban.

Az illusztrációkat szokás szerint a Ideogram oldal MI-je készítette. Kivéve ezeket, ezeket a Leonatdo alkotta.
Az utolsó kép nem tudom, hogy tréfás vagy tragikus. De több mit fura. Olyan kis posztcsernobili.

A nagyobbacska hétvégi ház könyvespolcán találtam egy csomó krimit. Ami akkoriban a Magvető Kiadó Albatrosz és az Európa Kiadó Fekete Konyek sorozata jelentett. Elég sok minden volt ezekből Földiék könyvespolcán. Ellery Queen, Ed McBain és sokan mások. Többek között E. S. Gardner is. Tőle több is. Az álmos moszkító esete egészen biztosan. Queen széteső volt, McBain komor, ellenben Gardner szellemes és Drake révén néha tréfás is. A tárgyalótermi jelenetei pedig rendre izgalmasak voltak. 

  *  

Az alapképlet nagyjából minden Perry Mason-sztoriban ugyanaz. Mason úl az irodájában, a titkárnője, Della Street bevezet valakit, aki feltár egy problémát, megbízza a probléma megoldásával Mason-t. Aki a megoldás érdekében megbízza Paul Drake-et ezzel-azzal, felhomályosul ez meg az, de újabb bonyodalmak is adódnak a felhomályosulás közben, amik megoldásáért Mason néha furmányos, megkérdőjelezhető dolgokat művel. S aztán tárgyalóteremig fajulnak az események, ahol bár néha Mason meg-megszorul, de mindig akad valami zseniális, agyafúrt megoldása, amivel a gaz, valódi elkövetőt a sarokba szorítja. Mert hogy az ő ügyfelei se elkövetni nem szoktak gazságokat, sem elítélődni.  

  *  

S micsoda konkrétan A guruló csontok esetének cselekménye. Hm, hogyan is foglaljam össze...? Nem egyszerű... Van egy manus, akinek nem az, akinek mondj magát, de még csak nem is, akinek újfent mondja magát. Vagyis volt egyszer egy önazonossága, amit felcserélt egy másik azonossággal, amit megint felcserélt egy harmadikkal. S akiről kiderül, hogy többször iksz évvel ezelőtt már meghalt. S aki együtt töltött hosszú időt elhagyatott helyen egy barátjával, majd egy hölgyeménnyel, akibe mindketten veszélyesen belezúgnak. Nem jó felállás. 

Aztán iksz évvel később az egyikük dúsgazdag öreg pasi lesz, akit a családja mindenáron hülyének akarja nyilváníttatni, még mielőtt a vagyonát a szeretőjére hagyná. Mert azt ne már! Ráadásul az agg dúsgazdagot, úgy fest, közben meg is zsarolják, mire úgy osztogatja a húszezer dollárokat (a múlt század harmincas éveiről beszélünk!) mint a cukrot. 

Közben adva van csomó rokon, aki lehet, hogy nem is rokon, de ha az, akkor sem azonos magával, hanem kettős énje van. Aki meg tényleg rokon, az büdös bunkó, de legalább ártatlannak tűnik egy idő után. 

S mert krimi, előbb-utóbb kell egy hulla, ami természetesen lesz is. Itt utóbb. Akit a halála estéjén a fél város meglátogatott. Mielőtt, miközben, miután meghalt. Legalább a halála egyértelmű: kés a hátba, egészen a szívig. 

Lehet nyomozni, gyanakodni, újra nyomozni, újra gyanakodni, kombinálni, egészen a tárgyalótermi végeredményig. 

  *  

A helyzet az, hogy annyi szereplő van, kiterjedt a család, meg nagy ismeretségi kör, hogy már a tizedik-huszadik oldal körül nem győztem vissza-visszalapozgatni, hogy ki-kicsoda is. Perryt, Dellá-t és Paul-t tudtam, majd snitt! 

Nem mondom, hogy akad Mason-történet, ami faék-egyszerű, mert nincsen. De ez úgy nagyjából mindent felül-alulmúl bonyolultság tekintetében. Tök komolyan mondom. 

Kezdve azt, hogy a címben szereplő csontoknak valóban van ugyan köze a végső megoldáshoz, de sehová sem gurulnak semmikor.  

Miközben a felépítésében persze semmi, de semmi meglepő nincsen, lásd a fenti struktúrát! Csakhogy a sorozatos vissza-visszalapozgatások (vö. wjos's who) eléggé tönkreteszik az olvasás élményét, csorbítják a megoldás zsenialitásának az élét. 

Ha egészen őszinte akarok lenni, logikailag elfogadom a végső megoldást, de közben kicsit mégis nyakánál fogva előrángatottnak éreztem. 

Milyen akkor tehát A guruló csontok esete? Semmiképpen sem olvashatatlan, mert azért Gardner Mason-sztorija. Stílusában, hangvitelében minden kétséget kizárón az. Az is tény, hogy túlbonyolított és a befejezése olyan kis elsietettnek tűnik. Ha nem is deus es machina, meg nem is előkészítetlen, de mégsem teljesen homogén az előzményekkel. 

 6/10

2024 novemberének majdnem a legközepe. Pénteken koncert volt a Barbában (Brit Floyd), szombaton emiatt gyors ebédet ettünk, bundás kenyeret, aztán délután vásárlás volt. Tegnap pedig felugrottak a fiamék egy villámlátogatásra, volt egy vadi új bőrbakancs nálam, ami nekem nagy volt. Neki meg kicsi. de azért odaadtam neki, vigye el, adja el azzal is kevesebb az új bakancsa ára. Csak utólag gondoltam arra, hogy akár én is eladhattam volna. Nem megbánásiból, csak úgy eszembe jutott. 

A baj az volt, hogy szombaton vettünk keserűlikört. Nem Jägert, csak olyasfélét. Amikor Geriék megjöttek, még nem volt készen az ebéd.  Gyors koccintás, zutty. Aztán, hogy ne legyen egyedük, még egy. MAjd még pár. Amikor lementünk velük a kocsijukhoz, erősen törtem a magyart. Megebédeltünk, majd eldőltünk. Este hatkor ébredtem,már sötét volt. Azt sem tudtam, milyen nap melyik napszaka van. Először azt hittem valamelyik nap hajnala, mehetek írogatni. Aztán láttam, hogy Szerelmetesfeleségtársam nincsen mellettem. Na, akkor megint horkoltam, átment a nappaliba mellőlem. De akkor hogy fogok írni? Aztán beugrott, hogy SzFT még nem nézte a Megasztárt, tehát a vasárnap este még nem múlt el, tehát hétfő reggel nem lehet. Viszont bevillant az is, hogy a vasárnap reggel már elmúlt... Szép lassan összeállt a kép. De a hányás szélén telt el az este. Érdekes, máskor olyan könnyen kijön ami jönni akar, meg is könnyebbülök, most meg . egy szenvedés volt a létezés. Tizenegy felé tudtam valamit vacsorázni.