1. epizód: Valamikor a nyolcvanas évek elején, valahol a ráckevei Duna-holtág meleltt egy kis telken. Tizensemennyi voltam, a Gőz nagyiék szomszédjának, Földiéknek a telke volt ott. Volt egy fiuk, illetve kettő, de a nagy már öreg volt, legalább harminc, Tibi még csikó, de hozzám képest érett, nagykamasz. De ő sem volt ott a telken. Meg az apuka, Béla bácsi sem, azzal a komoly bajuszával és a kancsal szemével. Voltaképpen lehet, hogy Erzsi nénivel voltunk kettesben, én amolyan szocialista megőrzésre kerülhettem hozzá. 
Szóval volt a Duna, volt rengeteg szabadidő, volt egy nádasba kikötött csónak, én meg ott olvasgattam naphosszat. S ha meguntam, horgásztam. Némi sikerrel is. S ha meguntam, újra olvastam. Jobbára Perry Mason nyomozásait, Attól voltam akkoriban függő. A fekete-krimik és az Albatrosz-sorozatban jelent meg egy jó pár belőlük. Mondjuk, akkor is éreztem, hogy nem meghatározó irodalom, de valamiért nagyon jól esett olvasni az esetek sorát.

2. epizód: Valamelyik óbudai könyvmegállóban akadtam rá erre a könyvre. Ezt nem ismertem. Kézbe vettem, belelapoztam, kicsit nosztalgiáztam magamban arról a ráckevei holtágban töltött nyaralásról, aztán visszatettem a könyvet. Aztán megint levettem. Mert miért ne? Félre a sznobizmussal! A maradékával is. Olvastam én már ilyenebbeket is! 
És nagyon jól esett találkozni a már elfeledett szereplőkkel. Egyedül Masonre emlékeztem határozottan, Della Street, Paul Drake és a többiek sehol sem maradtak meg, csak vaalmiféle feeling-lenyomat voltak az agyamban.

Macska-eset. 
Kicsit becsapva éreztem magamat a végén. Mintha nem jutott volna jobb Gardner eszébe. Aztán csavart még egyet a történeten. Akkor már elégedett voltam. Úgy is maradtam. 
Perry Mason és az ő fene logikája, jogismerete! 

No, irány a Rukkola, megyek nosztalgiázni, ennyit megér!

4/5

(2014)