Azért most koppant a fejem a laptop billentyűzeten.
Lustaságból ki akartam másolni a szerző nevét, a könyv címét a Molyról. Beütöttem a könyv címét a keresőbe. Erre KÉT könyvtalálatot adott ki, két különböző címen. Az egyiket már olvastam. De az nem ez a A kártyás asszony volt. A másik könyv címe: A harcias nagymama esete. A két könyv szerzője természetesen ugyanaz.
Igen, jól sejted, arról van szó, hogy a két könyv teljesen ugyanaz, csak a címe egészen más. A tartalma fedi egymást. Szóról-szóra. Ugyanis még a fordító is stimmol.
A fejem meg azért koppant a billentyűzeten, mert A kártyás asszonyt úgy olvastam most végig, hogy fel sem tűnt, hogy én ezen már túl lettem egyszer.
Csak a leges-legelején, az első két lapon volt deja vu érzésem a szöveggel kapcsolatban, de megmagyaráztam magamnak, hogy ez minden bizonnyal azért van, mert amikor megszereztem, beleolvastam a könyvbe. Szokásom az első bekezdések elolvasása. Sokszor már itt eldől, érdekel-e az kötet egésze.
Hát, ja, A harcias nagymamába beleolvastam. Alaposan: az első laptól az utolsóig jutottam. Amiképpen A kártyás asszonnyal is. S mondom, a mostani olvasásánál egyetlen egyszer sem merült fel bennem, hogy a sztorinak teljesen ismerősnek kellene lennie.
(Mellesleg A harcias nagymama-cím sokkal jobban lefedi a történet tartalmát mint A kártyás assszony.)
Ez a memóriaproblémával jelentősen megkönnyítette az olvasó Mohabácsi a blogíró Mohabácsi dolgát. Át fogom ugyan olvasni, amit egykoron írtam, de egyébként uszkve egy az egyben idemásolom azt a szöveget, Ha minden más egyezik, miért az különbözzön, nem igaz?
Még nem tudom, változtatok-e a bemásolt szövegen. Ígérem, ha igen, nem foglak azzal fárasztani, hogy jelöljem, hol tettem ilyet. Annyira nem fontos(ak a szövegverzió(k) és az eltérései(k). Lássuk tehát! Én is kíváncsi vagyok rá. Mert nem csupán Gardner szövege nem volt ismerős: arról sincsen fogalmam sem, mit írtam én anno domini 2017-ben a könyvről.
Erre mondta egyszer gyönyörű Szerelmetesfeleségtársam, hogy minek akkor ennyi könyv itthonra? Legyen úgy harminc kötet, aztán azt olvasgathatom egész életemben, mindig újra kezdve. Ha már ennyire nem emlékszem arra, amit olvasok. :-D
Ez a frissebb kiadás borítója. Mit mondjak? A régi ezerrel színvonalasabb.
Ezen fogalmam sincsen a mi minek az indokáról.
*
Olyan tizenkettő körül voltam, amikor a nyári szünetben Apu és Nagyi két hétre kiadott gebinbe Nagyi szomszédjáéknak Földiéknek.
Ennek a lefolyása az volt, hogy az összecuccolt kis Mohát (aki akkor még egyáltalán nem volt bácsi) Földiék autóba zsuppolták és levitték magukkal a ráckevei telkükre. Azért, hogy legyen felette felügyelet legalább a nyár egy részében.
Ismertem előtte is Földiéket, a kisebbik fiukkal, Tibivel még voltak is némely közös dolgaink. Annak ellenére, hogy ő csak a bátyjához képest volt kicsi, nálam pár évvel idősebb volt. A srácok apja, Bála bácsi ijesztően kancsal és szívderítően jókedvű volt. Csak ha ivott, akkor nem, mert akkor nem szerettem a közelében lenni. Bár soha nem bántott, csak nagyon hangos volt.
A szomorú, hogy fő ellátóm, a háziasszony, Tibi édesanyjának, Béla bácsi feleségének a nevére egyáltalán nem emlékszem... A hangjára, az arcmimikájára és arra igen, hogy nagyon kedves asszony volt, és csuda jól főzött.
Ráckevén csak a helyzet volt fura, hogy egyetlen családtagom se volt a közelemben. De ez semmi megrázkódtatást, stresszt nem okozott az idegen környezet és a relatíve idegenek pesztrálása. Mindössze kicsit fura volt a helyzet. De Anyu hétéves koromban bekövetkezett halála óta minden fura volt, és nagyon sokáig, úgy tizennyolc éves koromig az is maradt. Én meg világéletemben türelmes, alkalmazkodó és rugalmas voltam.
*
Most figyelj! Meggyőződésem volt, hogy ez a ráckevei Kismoha-turné a szovjet-magyar 6:0-ás világbajnoksági focimeccs idején történt. Mert se előtte, se utána nem néztem végig elejétől a végéig egy meccset.
Brrr, futball!
A belső tévén még látom is magamat, ahogy a kis piros Junoszty márkájú tévén nézzük a Duna holtágára néző nagy teraszon az alkonyatban, hogy az utált ruszkik (akkor nem EU nyomásra utáltak voltak, hanem a megszálló mivoltuk végett) miképpen páholják nevetségesre a magyar válogatottat. S arra is emlékszem, hogy a negyedik gól után elkeseredésemben elkezdtem a ruszkiknak drukkolni.
S tutira így vagyok meggyőződve ezekről a részletekről. Meg arról is, hogy akkor talán tíz éves lehettem.
Azonban a szovjet-magyar meccs 1986-ban volt. Nagyi akkor már egy másik lakásban lakott, én meg '86-ban már egy éve elköltöztem Apuéktól Nagyihoz. Aputól és a rossz emlékű nevelőanyámtól. Földi Béla bácsi nem élt már akkor.
És '86 nyarán már nem kellett rám vigyázni a nyári szünetben: '67-ben születtem. Vagyis '86-ban, a világbajnoki mérkőzés idején tizenkilenc éves voltam. :-O
Vagyis valami egészen más meccset néztünk a teraszon. Miközben én egész életemben kizárólag azt a 6:0-ást voltam hajlandó végignézni. Ki érti ezt?
*
Úgy maradt meg bennem, hogy délelőttönként rengeteget olvastam, délután meg Tibivel, Földiék nálam pár évvel idősebb fiával kártyáztunk, sakkoztunk, eveztünk. A délelőttökön leginkább Erle Stanley Gardner volt a társam. Pontosabban Perry Mason. De nem egyetlen könyvben, hanem egy egész sorban. Szerintem Földiék polcán találtam őket. .
*
Nem tudom, hogyan találtam rá Gardnerre és Perry Masonre. De azt tudom, hogy Perry Mason feledtette el velem a krimikkel szembeni előítéletemet, ami már a kamasz koromban is megnyilvánuló sznobizmusom vadhajtása volt.
Mondjuk tény, hogy rendre úgy jártam Gardner könyveivel, ahogyan általában a krimikkel: nekifogtam, nem tudtam őket letenni, majd amikor befejeztem őket, kampányszerűen faltam a következőt. De pár nap múlva már bajosan tudtam volna felidézni, mit is olvastam előzőleg, ki ment abban hová, miért, és hogyan oldott meg zseniálisan mindent a frappáns ügyvéd.
Ja, igen, Perry Mason Gardner teremtménye, úgy nagyjából minden könyvének a hőse: egy vaslogikájú és erkölcsű, ám merész, bátor ügyvéd, aki a falig, kerítésig, határokig bármikor elmerészkedik, de soha, semmi törvénytelent nem tesz. Reszkessen, akivel szemben Mason ügyvédkedik, és reménykedjék minden jóban, akit véd!
*
S valaki itt, a Moly-on írta, hogy nem érti, miért Agatha Christie-t ajnározza mindenki, amikor itt van Gardner? Meg kell hagyni, beszédes kérdés!
Mondjuk van Christie-nek legalább két olyan könyve (Tíz kicsi néger, Gyilkosság az Orient expresszen), ami mindenképpen messze kiemelkedik a krimiirodalomból, de van nagy igazság a fenti érvelésben. Talán nem véletlen, hogy több Gardner-t olvastam, mint Christie-t. Gardner valahogy szórakoztatóbb. Christie meg elgondolkodtatóbb. Hogy Gardnert többet olvastam, mint Christiet, az meg rólam mond el ezt meg azt.
*
Nem emlékszem már a réges-régen olvasott kötetekre (amik, hála a megboldogult, könyvcserélős Rukkolának, rendre itt vannak a polcomon), de valami olyan blikkem maradt, hogy azokban Mason többet beszél és kevesebbet cselekszik mint A kártyás asszonyban / A harcias nagymamában. Ebben, ezekben aktívabb volt az ügyvéd úr, és nem volt annyira beszédes.
A végső megoldás sem meg nem lepett, se le nem nyűgözött, de úgy fest, ennyit lehetett kihozni belőle. Vagy az eltelt néhány év szépíti a Duna-parton olvasott történeteket. Mégse nem mondom, hogy unatkoztam volna. Sőt, jó volt olyan könyvvel nosztalgiázni, amit,úgy gondoltam, még nem olvastam.
*
Fel nem foghatom, hogy a Szerelmetesfeleségtársammal nézett Perry Mason-filmsorozatban (valami nyolcvanas évekbeli) hogyan lett Perryből nagy darab, szakállas, nehézkes figura? Della Street Perry titkárnője a regényekben. Fiatal, csinos, okos nő, akivel időre-időre összegabalyodik az ügyvéd úr tekintete. A filmsorozatban Della nagymama korú őgy tizenöt évvel idősebb Perrynél.
A regényekben Perrynek van egy állandó társa, a magánnyomzó, Paul Drake. KArakán, kicsit aggódós, talpraesett manus. A sorozatban, Drake alakja, már ne is haragudjatok…
A páromnak tetszett a sorozat. De csak azért, mert olvasni még nem olvasott Mason-történetet.
*
A tudatomban Perry és társai a hatvanas, de maximum az ötvenes években kajtatták a gyilkosokat. Erre itt mit olvasok? Perry szmokingot és CILINDERT vett fel, amikor a kaszinóba indult Drake-kel. Valószínűleg a filmváltozatok és a könyvborítók befolyásoltak tévesen.
S valóban, a könyv hazánkban '38-ban jelent meg. Eredetileg meg egy évvel korábban.
*
A történet a következő. Anyu és Apu házassága eleve elhibázott volt: Apu célja a házassággal csak az Anyura váró örökség megszerzése volt. Aztán kiderül, hogy az örökség attól függ, Anyu lánya kinél van elhelyezve. Apu célja Anyu alkalmatlannak nyilvánítása. Anyué meg az anyagi függetlenség. Ezért is próbál szerencsétlenséget a szerencsejátékkal.
Veszít. Nagy összeget.
Aláír egy váltót. Amit Apu mindenáron meg akar szerezni, mert bizonyíték lenne Anyu anyuság-képtelenségére, a gyerek megszerzésére, általa az örökségre.
Anyu nagymamája segíteni akar, teheti, van miből, de nem akarja a pénzt közvetlenül Anyunak adni. Megkeresi Perryt, oldja már meg a helyzetet, szerezze meg a váltót, amit Anyu aláírt minél olcsóbban.
Perry megy is a kaszinóként működő hajóra, hogy meg- és legyőzze annak két gazember tulaját. De mire odaér, már csak az egyik van életben. A másikat a belülről zárt szobájában valaki agyonlőtte. Szó szerint.
Amikor Perry bemegy az iroda előterébe, ott találja Anyut. Aztán meg az irodában a hullát. A hulla előtt az asztalon meg az Anyu által aláírt váltót. Perry cselekedni kezd. A szúk folyosón léptek közelednek. A helyzet bonyolódni kezd. Aztán teljesen összegabalyodik. Fontossá válik, hogy mikor, ki ment az irodába be, mikor kivel jött és hogyan tud kijönni, aki be se ment?
A fordulatok már kicsit olyanok mint egy szerepcserélős, összetévesztős kabaréjelenetben, ember legyen a talpán, aki lépésről lépésre követi, hogy ki mikor kivel hány méter. De nem mondom mégsem, hogy követhetetlen.
Aztán persze győz a logika, amit a harcias nagymama nagyban megsegít. A lelőtt pasas meg a kutyának sme hiányzik. Nem is volt kutyája.
Egy szó, mint száz, szerettem ezt a harcias nagymamát. Marad a polcon.
*
Egy helyen azt olvasom, hogy Della Street Perry menyasszonya. Tudod, Della az ügyvéd titkárnője. De ők kötetek múlva sem lesznek házasok, még mindig csak összenéznek. A fene egy gátlásos, tapintatos, balfék párba! Pedig drukkol nekik az ember cseppet sem transz, de jórészt női tulajdonságokkal is megáldott fia.
Palladis, Budapest, 1938, 204 oldal · Fordította: Kosáryné Réz Lola
8/10
2024 áprilisának a vége. Szombat hajnal. Nem kellett volna, mert megyünk Oroszlányba, laptopnézőbe nekem, de megint felébredtem véres hajnalon. Illetve ha még véres lett volna, de vaksötét volt: három óra. A hólyagom keltett fel, de az agyam ébresztett. Pedig még visszafeküdtem. De reménytelen volt.
Eszembe jutott, hogy erről a laptopról az adatpartíción levő gigabájtokat ki kell mentenem, hogy a másik gépre aztán felpakolhassam. Már ha jó lesz egyáltalán.a masina. Aztán beugrott, hogy be akarom fejezni ezt az értékelést. Esetleg még olvasok is...
A gigabájtok mentegetése közben kiderült, hogy az Alin vett két pendrive egyike nem 64, hanem csak 16Gb-os. Én meg reflexszerűen visszajelöltem, hogy persze, kafa a cucc. :-(
Bármi is lesz Oroszlányban, át akarunk ugrani Tatára sétálni, ha már arrafelé vagyunk. Gyerekkoromban voltam ott utoljára. Illetve sofőrként is, de csak érintőlegesen, nagyon átutazóban. Meglátjuk.
